Délmagyarország, 1964. október (54. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-16 / 243. szám

Olimpiai híradó megérdemelte * Az tíliirynjtiilf. hnAnnknAk. Tnrtitt. Fpri bnmnliMn r TOTÖTIPPEK A 42. HÉTRE miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin DR. TÖRÖK FERENC ÖTTUSÁBAN. REJTŐ ILDIKÓ TŐRVÍVÁSBAN NYERT ARANYÉRMET Két magyar bajnok Az újdonsült bajnoknak, dr. Török Ferencnek ez az első olimpiája. Igaz, már 29 éves, de eredményei csak az utóbbi időben érték el a vi­lágszínvonalat 1953-ban tűnt fel a sportban, mint a Bp. Honvéd versenyzője, mai na­pig is ennek a klubnak a tagja. Az évek során a leg­erősebb száma a vívás lett, de kitűnő lovasnak és futó­nak is. Specialitása, — hogy az öttusaversenyeken kívül elindul komoly vívó-, lovas-, céllövő- és mezei futóverse­nyeken is. Török Feri komolyan veszi az életet. Amihez hozzákezd, azt felelősséggel befejezi. Ilyen komolyan fogott egye­temi tanulmányaihoz is, így lett jogi doktor, s kitűnő ta­nulmá>nyi eredményeinek el­ismerésekent kerületi bíró. A nagyszerű hirt örömmel fo­gadták munkatársai, s ter­mészetesen ennél is nagyobb örömmel családja körében. Aki ismeri Ferit, annak az a véleménye, hogy nagyon megérdemelte az olimpiai bajnokságot. A szőke Ildikó REJTŐ ILDIKÓ Tegnap, csütörtökön Is­iiét zsúfolt volt az olimpiai iátékok ötödik versenynapja. Tizenkét sportágban rendez­tek versenyeket, 19 bajnokot ivattak. Befejeződtek a küz­delmek az evezésben és ött­usában. megkezdődtek vi­.wnt a lövészetben. A teg­íapi versenyek után az iranyérmesek száma 45-re ímelkedett Csütörtökön a nagyarok számára nagy >röm volt, mert Tokióban :ét magyar bajnokot avatt­ak. A magyar versenyzők cözül dr. Török Ferenc öt­usában, Rejtő Ildikó pedig íői tőrvívásban nyerte el z aranyérmet „Megtört a ég", s reméljük lesznek íjabb „aranyak". Az újabb aranyérmesek: 100 méteres férfi síkfu­'ásban Bob Hayes (Egyesült Államok) 10 mp, világesúcs­' eálh'tás, olimpiai rekord. >'érfi diszkoszvetésben: 1. A1 ' lerter (Egyesült Államok) íü.OO méteres olimpiai csúcs­nál. 20 kilométeres gyalog­Ifisban olimpiai csúccsal győzött: Kenneth Matthews (Anglia). Női magasugrás­ban: Balázs Jolán (Románia) 190 cm, olimpiai csúcs, öttu­sa egyéni versenyben: dr. Török Ferenc (Magyaror­szág) 5116 pont öttusa csa­patban: Szovjetunió. Nagy öbü sportpuska-lövészetben: Gary Anderson (Egyesült Államok) 1153 kör, új világ­és olimpiai csúcs. Női tőrví­vásban: Űjlakiné Rejtő Ildi­kó (Magyarország). Egyes evezésben: Vjacseszlav Iva­nov (Szovjetunió). Kormá­nyosnélküli kettes: Kanada együttese. Kormányos né­gyesben első: NDK—NSZK. Kormányos kettesben: Egye­sült Államok. Kormányos­nélküli négyesben: Dánia. Kétpárevezősben: Szovjet­unió, nyolcasban: Egyesült Államok. Női toronyugrás­ban: Lesley Bush (Egyesült Államok). 400 méteres férfi gyorsúszásban: Don Schol­lander (Egyesült Államok) 4:12.2 perc, új világ- és DR. TÖRÖK FERENC olimpiai csúcs. 200 méteres férfi mellúszásban: Ian O'brien (Ausztrália) 2:27,8 perc, új világ- és olimpiai csúcs. 4X100 méteres női gyorsváltóban: Egyesült Ál­lamok 4:03.7 perc, új világ­és olimpiai csúcs. Közel tíz esztendeje, hogy a vívópáston bemutatkozott. Esélyesként — és győztes­ként. Mint ifi versenyző. Az­után teltek az évek, s ő ma­radt szőkén, az ember cso­dálkozik, hogy már nem ifi, hanem felnőtt. Sőt, felnőtt világbajnok! Számos nagy verseny hőse, csapatban és egyéniben egy­aránt. S a legutolsó, gdanski nagyszerű világbajnokság — győztese. A vívás kitárta szá­mára a horizontot Los An­gelestől Rómán át egészen Tokióig. Az ellenfelek félnek tőle, mégis várják megjele­nését, mert az színvonalat kölcsönöz a versenynek. A női tőrvívás nagy egyénisége ő. Céltudatos, okos verseny­ző. A versenyeket szelektál­ja. Tudja, melyik mennyit ér. 1964-ben csak egyetlen cél lebegett előtte: az olimpia, A többi versenyen is részt vett, küzdött is, de tudta, hogy a legtöbbet nyújtani, a legjobban szerepelni a. tokiói Vaszeda csarnokban kell. Az Üjpesti Dózsa 27 éves olimpiai bajnokversenyzője textilipari technikumot vég­zett. Férje, Üjlaky Jenő, az FTC asztalitenisz-edzője. Festetlen arc, sápadt száj, fodrászokat cáfoló szőke haj, kicsit félszegen leeresztett vállak, keskeny, de energi­kus kéz, szégyellős pillantás, gyermekien széles, naiv mo­soly. Ilyen a női tőrvívás olimpiai bajnoka — külsőre. 1. Salgótarjáni BTC— ózd 2. Oroszlány—BVSC 3. Győri MÁV— Miskolci VSC l 4. Egyetértés­Dunaújváros 5. Budafok— Nyíregyházi Spart. 6. Bp. Spartacus—Eger X 7. Baglyasalja—• Szolnoki MTE 8. Nyíregyházi MSE— Bp. Előre 1 X 9. Szegedi VSE— Jászberény X 2 10. Mosonmagyaróv. TE— B. Spartacus 1 11. Catania—Cagliari 1 12. Foggia—Genoa 1 X 13. Juventus—Bologna 1 X + 1 mérkőzés 14. Messina—Milán X 2 Pótmérkőzések 15. Békéscsaba— Nagybátony X 2 16. Zalaegerszegi TE— Pápa 1 =S=0=R=0=&=B=H=N=s A megyei ifjúsági bajnok­ság eredményei: I. csoport: Dorozsma— Spartacus 2:5, Szentesi Ki­nizsi—Szegedi Honvéd 8:2, Ruhagyár—Móraváros 0:5, Dózsa—Sándorfalva 13:0, Textilművek—Szentesi Víz­mű 4:1, Alsóváros—Szentesi Honvéd 4:0. Kistelek—H. Vasas 1:1, Szőreg—H. Hon­véd 1:2. SZAK—SZVSE 1:1. IL csoport: H. MEDOSZ— Makói Vasas 4:0, SZEAC I. —Szegedi Építők 3:2, SZEAC II.—Juta 9:2. * A megyei kézilabda-baj­j VlV ÁS Magyarország a legjobb nyolc kőzött A férfi tőrcsapat A-cso- tok, amelyek bekerültek a xatjában levívták a harma- legjobb nyolc közé: Len­ük fordulót is és innen to- gyelország, Olaszország, Ma­'ábbjutott Franciaország és gyarország. Japán, Szovjet­lománia. A további csapa- unió, NDK—NSZK. | VÍZILABDA | Magyarország—Jugoszlávia 4:4 A B-csoportban Magyaror- jugoszláv csapatnak elég volt zág—Jugoszlávia vízilabda- a továbbjutáshoz, gyüttese nagy küzdelmet vi- A B-csoportban a sorrend: ott Az eredmény végül 4:4- 1. Jugoszlávia, 2. Magyar­s döntetlennel végződött, s ország, 3. Hollandia, 4. Belgi­-z mind a magyar, mind a um. SÍKFUTÁS [ Tovább jutottak... A női 400 méteres síkfu­tásban 23 versenyző indult. Három futamban bonyolítot­ták le a selejtezőt, mind­egyik futamból az első öt és a legjobb hatodik került to. vább. Munkácsi és Kazi Ol­ga is biztosan jutott az elő­döntőbe. .1. Munkácsi (ma­gyar) 54.4 mp. országos csúcsbeállítás! A 3. futamban Kazi O. (magyar) 56.5 mp eredmény­nyel jutott tovább. Munkácsi néhány percig olimpiai csúcstartó volt. Az olimpia műsorán ezúttal elő­ször szerepel a 400 méteres női síkfutás, s így az első előfutamban elért legjobb idő olimpiai alapcsúcsnak számít. A harmadik futaim* ban aztán az angol Packer megdöntötte a csúcsot. Mun­kácsi 54.4-e egyébként or­szágos osúcsbeállítás. A női 100 méteres síkfu­tásban négy futamban bo­nyolították le a középdöntőt. Futamonként 4 versenyző jutott az elődöntőbe. Nemes­háziné a harmadik futam­ban negyedik lett, s így to­vábbment. Tyus (amerikai) 11.2 mp ideje világcsúcs-beállítás és új olimpiai csúcs lenne, de nem hitelesíthető a hátszél miatt. Éremtáblázat és pontverseny Magyarország jelenleg a hatodik helyen Csütörtökön estig 45 számban dőlt el az olimpai bajnokság sorsa. A helyezési táblázat jelenleg igy fest: Egyesült Államok Szovjetunió Japán NSZK-NDK Ausztrália Magyarország Bulgária Anglia Lengyelország Törökország Hollandia Csehszlovákia Kanada Románia Dánia Finnország Franciaország Olaszország Dél-Korea Kuba Tunézia Irán Sváje Svédország Argentína Ausztria Jugoszlávia Brazília Etiópia Afganisztán Üjzéland Elefáncsontpart India L ii. m. IV. V. VI. 15 9 in 8 1 7 7 6 9 5 9 8 4 — 3 4 3 5 2 8 s 2 5 5 Z 2 3 l 1 — z 2 1 1 3 3 z 2 1 1 — 1 z 2 — 2 2 Z z 1 2 3 — 3 1 3 1 1 —i 1 1 1 3 3 — 1 1 1 t 1 Z — 1 —, 1 — 3 1 1 1 — I 1 1 1 1 3 1 2 ~i 3 2 — 2 1 — 2 3 — 1 — 1 2 S 1 « — — — — a 2 2 1 1 — — 1 1 3 — 1 — 1 1 2 3 — _ — 1 1 1 —• — — 1 — — '— 1 1 — — — — — 1 1 ÜSZAS | A vegyesválló a döntőben RÖPLABDA | VITORLÁS [ | AKADÁLYFUTÁS | Finánczy a 13. helyen Kellemetlen csalódás A délutáni első úszóese­nény a 100 méteres női pil­angóúszás két középdöntője /olt. Ebből a legjobb ered­nényt elért nyolc versenyző cerült a döntőbe. Egervári Márta az első futamban 1:10.7 p-cel 7. lett és kiesett. \ középdöntők színvonalára jellemző, hogy csak 1:09 per­ien belüli eredménnyel lehe­tett. döntőbe jutni. Lebonyolították a 4X100 méteres férfi vegyesváltó időfutamait. 14 csapat in­dult, két csoportban, s a leg­jobb nyolc együttes került a döntőbe. A magyar váloga­tott a második futamban sze­repelt, az amerikaiak mögött a 2. helyen végzett, biztosan került a döntőbe, a 8-as dön­tő részvevői: Egyesült Államok, NDK— NSZK, Japán, Szovjetunió, Magyarország, Olaszország, Ausztrália és Nagy-Britan­nia. LABDARÜGAS| Legközelebb Románia együttese ellen B-csoport: Magyarország— Jugoszlávia 6:5 (5:4). A B-csoport végeredmé­nye: 1. Magyarország 4 pont. 2. Jugoszlávia 2 pont 3. Ma­rokkó 0 pont. A sorsolás értelmében va­sárnap a B-csoport győztese az A-csoport második helye­zettel. s az A-csoport győz­tese a B-csoport másodikkal mérkőzik az elődöntőbe ju­tásért. A párosítás tehát a következő: Magyarország— Románia. NDK-NSZK—Ju­goszlávia. Magyarország — Egyesült Államok 3:0 Magyarország férfi röplab­da-válogatottja 6zerdai kitű­nő teljesítményét megismé­telve. csütörtökön is játsz­maveszteség nélkül győzött, ezúttal az Egyesült Államok ellen. Eredmények: Magyarország—Egyesült Ál­lamok 3:0 (12, 13, 8). Csehszlovákia—Japán 3:1 (—9, 13, 12, 13). A röplabda-bajnokság ál­lása a 3. forduló után: 1. Szovjetunió. 2. Csehszlová­kia, 3. Magyarország. 4—5. Románia. Egyesült Államok, 6. Bulgária, 7. Japán, 8. Hol­landia, 9—10. Brazüia. Dél­Korea. A vitorlásbajnokság ne­gyedik futamát csütörtökön kedvező széljárás mellett bo­nyolították le az Enoshimai öbölben. A magyar Finánczy György a finn-Donhyben ebben a futamban a 13. he­lyen végzett, s összetettben Á 12. helyen áll. (MTI) DISZKOSZVETÉS Szécsényi jó teljesítménye A férfi diszkoszvetés olimpiai bajnokságának dön­tőjében az amerikai Oerter szerezte meg az aranyérmet új olimpiai csúccsal. Szécsé­nyi nagyon jó teljesítmény­nyel értékes ötödik helyet szerzett. Többek között meg­előzte a lengyel Begiert és Piatkowskit. Az európaiak közül csak Danek győzte le. A 3000 méteres akadály­futás igen kellemetlen csa­lódást hozott a magyar tá­bor számára. Mácsár az első futamban kilenc percen fe­lüli eredménnyel hetedik lett, Simon Attila pedig a harmadik futamban a hato­dik helyre került, s egyik sem jutott tovább. Futamonként három ver­senyző és a legjobb negye­dik került a döntőbe. ÖKÖLVÍVÁS | Tóth pontozásos győzelme Az esti órákban a kisváltó­súlyú Tóth István négynapi pihenő után ismét szorítóba lépett, s újabb pontozásos győzőmével került a legjobb 16 közé. Kisváltósúly: Tóth (magyar)—Re ti (kanadai). n okság legutóbbi eredmé­nyei: Nők: Sándorfalva—SZEAC 5:10. Szegedi Kábel—Mind­szent 4:6, Makói KTSK— Móraváros 5:9. SZEAC— Szentesi Kinizsi 6:5, Szegedi Textil—Sándorfalva 17:4, SZEAC—Szegedi Vörös Me­teor 4:6 (nagy meglepetés). Férfiak: H. Honvéd—Ma­kói KTSK 22:13. Szentesi Ki­nizsi—Szegedi Honvéd 11:15 SZEAC—H. MEDOSZ 14:10! UTC—Szentesi Honvéd 18:18 Szegedi Építők—H. Textil 20:8. Még két forduló van hát­ra, de a bajnoki címet és egyben az osztályozón való részvétel jogát a nőknél a SZEAC. a férfiaknál a H. Honvéd csapata harcolta ki. * A megyei labdarúgó-baj­nokság legutóbbi fordulója alapján a hét válogatottja a Dél-Magyarország és a Csöng, rád Megyei Hírlap tudósítói jelentése szerint a követke­ző: Kádár (Textil) — Várhe­lyi (Sz. Honvéd), Kiss (Kis­telek), Markó (Móraváros) — Batki (Alsóváros), Jójárt (Al­sóváros) — Vándor (Kiste­lek). Bischof (Kistelek), Széli (Dózsa). Sajtos (Sz. Honvéd), Budai (Szentesi H.). * Á női kosárlabda NB II­be jutásért két mérkőzést ját­szik a hét végén a SZEAC női csapata. Szombaton Bu­dapesten, vasárnap pedig itt­hon méri össze tudását a szegedi együttes az Országos Nyugdíj Intézet Petőfi csapa­tával. A SZEAC NB l-es férfi kosarasai vasárnap délelőtt játszanak NB l-es bajnoki mérkőzést a PVSK ellen, a Rókusi Tornacsarnokban. ® Szombaton délután fél 4 órakor női kézilabda osztá­lyozó mérkőzés lesz az Ady téren. A SZEAC csapata a BVSC ellen játszik az NB II-be jutásért, vasárnap pe­dig Budapesten rendezik meg a visszavágót a PVSC csa­pata ellen. Ökölvívás: SZVSE—Sze­gedi Dózsa felnőtt területi csapatbajnokság szombaton 19 órakor a Rókusi Torna­csarnokban. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán Szerkesztőség: Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság Otja 10. Telefon: 35-35. 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovácc Lászf Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 35-00, 31-10. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomla a Szegedi Nyomda vállalat Szöged. Kárász u. 9. INDEX 25 053 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési dl) egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. B DtLrMAGYARQRliÁ9 Pö»t®fc 1*4, október u, ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom