Délmagyarország, 1964. október (54. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-11 / 239. szám
Termésőrző madarak A Tisza mentén, az árterületeken mezei egerek, cickányok és pockok valóságos invázióját figyelték meg az idén. Ezeknek a földeknek nagy részét — humuszban való gazdagságuk miatt — mezőgazdasági műveléssel, kukorica, burgonya és egyéb növények termesztésével hasznosítják minden évben a tavaszi árhullám levonulása után. Éppen ezért, a könynyen megszerezhető táplálék reményében, a mezei kártevők milliói szállták meg a folyó köpnyékét. Szerencsére a telhptetlen rágcsálókat szüntelenül Irtják a csőszködő madarak, különösen a bagolyfélék. a termés önkéntes őrei. Ahol legtöbb volt a kártevő, oda verődték öszsze seregestül a madarait. Hasznosságukat felismerve, a-/, utóbbi éveikben egyre több védelmet kapnak. A tudományba kutatók javaslatára az erdők gyérítésekor neíVf vágják ki azokat a fákat, amelyekben bagolycsaláddk telepedlek meg, hogy ne' bolygáKáíik búvóhelyeiket. Az • Afcotiszavidéki Vizügyi Igazgatóság területén mesterségesen is igyekeznek szaporítani a madarak otthonainak számát. Az új telepítésű kanadai' nyárfások' ab — viszonzásul a tennés védet méért —> az Országos Madártani Intézettől kapott fészkeket helyeztek el. Sajnos, akadtak lelkiismeretlen rongálok is. a fészekodúk közül* sokat levertek, tönkretették, s így a hasznos . qpdei. szárnyasok védelme niég tijiindig so3cgonddal, nehézséggel jár. „Még Andaxint is kérek... A gyógyszerekről és a gyógyszerhalmozókról 99 — Nem is kell megvizsgál- „Ettől biztosan jobban ni, doktor úr. csak gyógyszert nekem is ez használt." tessék felírni. Andaxint, Vegacillint, a gyerekeknek Germicidet és Superseptilt... És lesz, amit viszont csak rendszeres orvosi ellenőrzés mellett lenne szabad szedni, mert ezek a készítmények a hormonrendszert károsítják. Nem volt, hanem lesz kérek még... A gyógyszerhalmozóknak Pereg a szó, özönlik a ké- két fajtájuk van.'Az egyik HH rés az egyik szegedi körzeti csak szenvedélyesen gyűjti, rendelőben. Az orvos a fejét tárolja a gyógyszereket, a Sok beteg sérelmezi, hogy csóválja, s megkéri az asz- másik pedig be is szed min- az orvos nem ír fel eg^szerszonyt, fáradjon közelebb dent> amiről valaha is hal- re több gyógyszert. Bosszanvizsgálatra, hogy ezután lott valami jót. Így van ez kodik rajta, hogy néhány megfelelő gyógyszert írhas- különösen az idegnyugtató nap múlva újra mehet a renson gyógyszerek esetében. Na- delőbe gyógyszert Íratni. Pegyo sokan szednek Anda- dig ezeknek a betegeknek xint, Trioxazint és még sok nem helyes a felfogásuk, más nyugtató, altató gyógy- Ugyanis éppen a betegek érFantasztikus méreteket ölt szert. Sajnos, a többség nem dekében, a kialakult orvosi hazánkban a gyógyszerío- orvosi javaslatra, hanem gyakorlat szerint. hevenv gyasztás. Ez a megállapítás csak felíratva, mert „a kol- betegségeknél, például influvonatkoziá Szegedre is. Ha legája is ettől nyugodott enzánál három, akut betegmegnéznénk, hogy egy-egy meg". ségeknél pedig 10 napra eleember hányféle gyógyszert A gyógyszerhalmozók kö- gcndö 8y°ey'szert írnak íeI' irat fel orvosaval, s mennyit ZÜJ ez a veszedelmesebb faj- Többször okozott ugyanis tart otthon, meglepő ered- ta. Tudniillik az orvosságok már bajt az is, hógy régi ményt kapnank. Éppen a na- vegyi anyagok, nagyrészük gyógyszert szedett be magát pókban botránkoztak meg a mérget tartalmaz. Kis ada- rosszul érző ember. Éppen Szegedi Rendelőintézetben a gokban gyógyítanak, de a ezért az a leghelyesebb, bejárásból beállító egyik betc- legtöbb gyógyszernek van tegség, gyengélkedés, roszgen. A csökkent munkáké- kisebb-nagyobb mellékhatá- szullét esetén felkeresni a pesség megállapítását kérő sa. A legtöbb gyógyszer — körzeti orvost s a vizsgálat fiatalember ugyanis azzal ha nem orvosi utasításra alapján javasolt, felírt akarta illusztrálni betegsége használják — a vej-képző gyógyszert szedni. Ez gyómértékét, hogy előszedett egy szervekre ártalmas és káró- gvit s nem okoz kárt sem á hatalmas dobozt, benne 120 sitja a szervezetet. Igen so- betegnek, sem a népgazdadarab Különböző címkéjű or- kan kérnek az orvostól pél- ságnak. Vosságos üveggel. Mindezt a dául Cortison-készítményt, H. M. következő szavak kíséreté- 1 ben; — Nézze meg, doktor, úr, ' én ilyen nagy beteg vagyok, az elmúlt két évben ennyiféle gyógyszert szedtem. Aztán a beszélgetéskor az ús kiderült, hogy ezt a nagymennyiségű gyógyszert nem mind a kezelőorvosa írta fel, hanem a „szomszédok is kedveskedtek" vele, mondván: Szeged a népi Magyarország kialakításában Az idő felderült, mire a kisvasút bekocogott Rúzsára. Napsütéses csend ült a falun. A szomszédos erdő dús lombja hullását panaszolta az őszi szélnek, a faluszélen meg a kőművesek kalapácsütései sorakoztatták, a fal magasadó rendjébe a hallgatag téglarakásokat. Idegennek nehéz eligazodni itt. A „recept", hogy a falu centrumát a torony körül keresd, csődöt mond. Nincs templomtorony. Az emberek igazítanak el a tanácsházához, onnan meg rokonszenves magas fiatalember, Rakonczai János, a kultúrház igazgatója kalauzolt egy kis terepszemlére. — Nos, itt a központ — mutatja nemsokóra. Ma faluszél, holnap központ Tágasnak ugyancsak tágas dulóra való felkészülés. Gyűjtögettük az anyagot a helytörténeti kiállítás megszervezésére. Jójárt István földrajztanár és a többiek is szívesen segédkeztek ebben — magyarázza. %l Kiváló „riportalany" Ez igen, a helytörténeti kiállítás nagyon jó elgondolás. Hisz Rúzsa kiváló „riportalany" a felszabadulás húsz évének felmérésére. A tanácsházán Farkas András vb-titkár mondta el szülőfaluja felnövését. Sorsa azonos Rúzsa soi-sóval. Mindketten a tanyáról Indultak el, mindketten a tanyai nép felemelkedését hivatottak szolgálni. Évre is csaknem egyidősek. A falu megalapozása 1927-re az ezüstös homlokú tér úgy tehető, amikor a kisvasút fut bele a lapos mezőbe, hogy sem házsor, sem árok nem állja útját'. Teljesen egy test azzal. Csupán egyetlen épület telepedett meg a faluszéli magányban. Takaros, mutatós, alig egy hónapja" foglalta el a posta és a fiatal postáspár. felépült és állomáshely létesült. Hamarosan megtelepedett a szatócsüzlet, majd a búfelejtető kiskocsma, a 30-as években még két vegyesbolt. Közeli "tanya mindössze négy-öt volt. Farkas András ekkor gyermekéveit JÉGYZÉfTEK. EGY TANULMÁNYRÓL . szs A kutatók segítségével korszerűsítik a heogerszékes fűszerpaprika-őrlést Amikor évekkel ezelőtt a 16 paprikafolyam útját. A Szegedi Paprikafeldolgozó sziták kiválasztják az npVállalat l-es számú telepén róbb szemcséket, s ezt egy eredménnyel zárult a hen- ötletes berendezés segitségégerszékes malomberendező- vei előbbre viszik a megfesekkel történő fűszerpapri- lelő géphez, oda. ahol már ka-őrlésl kísérlet, a szak- az őrlemény hasonló szememberek közül is sokan azt cséjű. Ezzel az őrlemény egy gondolták. elérkeztek a részének útját lerövidítik és csúcshoz a paprikaőrlődben, termelékenyebbé teszik a A technológiát forradalma- munkát, sitó berendezések közül tízet kapcsollak „egyvégbe". ,.„„. . . , „ , , Pneumatikus úton vándorol ^ azóta is a paprika, szinte dolgWfÍ,,Mí egy piros fohamot alkotva, ^^fTrélS LTeS nem hullik. 6rö]ni is 'Az el6zeieK számi. Maradt a hagyományos tások szerint az újítás segít, kőpáras paprikaőrlő mai- ségévcl tovább tökéletesedik mokból is. Nem mutatóba. gyá^á? £ hanem pirosítónak. De már költségét. Ezért a vállalat sűrűbben 6e kell zsákolni az őr- gető levelet küldött a Maleményt, ide is levegővel to- lomipari Kutató Intézethez, vábbítjúk. Amikor 1955-ben s kérte, minél előbb zárják még ilyen géppel dolgoztak le a kísérleteket, hogy íela molnárok, s megvetették a szerelhessék minden malommai korszerű üzem alapjait berendezéshez a szitákat, a Szövetkezeti úton. nem megkezdhessék az újítás A kísérletek szép eredHúsz év távlatából vissza- sek voltak, előkészítői és tekintve a népi demokrati- elősegiítői az új állam kialakus Magyarország születésé- kulásának. , nek napjaira, figyelemre Az 1919-es hagyományok méltó az a szerep, melyet a alapján a kommunisták ordemokraatlkus élet. közigaz- szágosan élőként megszergatás, gazdaságpolitika és ál- vezték az üzemi tanácsokat lamiság kialakításában Sze- á gyárak megindítására és ged betöltött. Tömören és irányítására. Már ekkor felszigoru tárgyilagossággal ezt merült a mtlnkásság körében ismerteti az a jelentéktelen az üzemek szocializálásának külsejű, de annál jelentő- igénye, amelyet ekkor a sebb bizonyítékokat össze- kommunista párt, mint kéfoglaló füzet, mely. a Levél- sőbbi feladatot, elhalasztott. tári Közlemények különle- Itt alakult meg a , Magyar nyomataként jelent meg Front folytatásaként és a Oltvai Ferenc' szegedi levél- Hazafias Népfront elődeként táros tollából Szeged köz- a Magyar Nemzeti Függétigazgatása a város felszaba- lenség! Front, majd ennek dulásától az ország felsza- programja alapján Magyarbadulásáig címmel. Az el- ország első Nemzeti Bizottsálenforradalmi korszak a „szegedi gondolat" fasiszta címkéjét ragasztotta a város poggyászára, melyben jelentős, vele ellentétes hagyományok voltak. A forr-aga. — Ez lesz Rúzsa központ- élte, a'mintegy 2,5 kilométerja — ismétli meg kísérőm, s re levő tanyán. Emlékei? Ha lelkesen sorolja: hogyan öleli vásároltak, kilométereket majd körül a • teret a két gyalogoltak; ha gyógyszer házsor, hol lesz az újabb kellett, Mórahalomra, vagy tanácsháza, á művelődési Szegedre jöttek; ha betegseg ház, a pedagógusok és szak- sanyargatta, Szintén 10—20 emberek szolgálati lakása, kilométereket kellett kocsiAnnyi melegséggel vázolja kázni. „Emlékszem a falu holnapi' képét, hógy szülöttének vélem. Meg is kérdem r — Szülőfaluja? — Nem. Mindössze négy éve vagyok itt, de megszerettem. Nem kívánkozom el. Megértem. Rúzsára igazán ráillik: ez a falu nem volt, mondja — két-három osztálytársam is meghalt, mielőtt elértélt volna az orvost." Nagyon érdekes, igényes monográfiát írt a községről az egyik fiatal történelemtanár, melyben a homok bérlőinek nyomorát tényeitkel bizonyítja. Az 1930-as években— írja — volt idő, amikor a szegényebbek takathanern lesz. Megteremtésé- mányrépával .táplálkoztak. hitték, hogy 14—15 év múlva a köveket hengerszékek váltják fel. s mondhatni automatikus berendezéssel őrlik, egalizálják a híres szegedi fűszerpaprikát. Most e csúcs megdöntésére szövetkeztek a Malomipari Kutató Intézet mérnökei és a Paprikafeldolgozó Vállalat vezetői, műszaki dolgozói. A gabonaőrlő malmokban is nagy érdeklődóst váltott ki a kutatók kezdeményezése. A szegedi paprikások — ahogy mondani szokták — két kézzel kaptak utána. Ebben az üzemben, ahol minden esztendő hoz valami műszaki újdonságot, rögtön felismerték a kutatók elképzeléseinek nagyszerűségét. Mindjárt hozzáláttak a kísérletekhez. Az újítás lényege, hogy egy úgynevezett választószitát iktat az őrlőberendezésbe. Pontosabban minden gép után kerül egy Ilyen szita, s ahány gép, annyiszor törik meg az áramüzemszerű alkalmazását A tények ilyetén kiemelése legföljebb ízelítőt adhat a figyelemre méltó anyagból. A tanulság azonban helytáll önmagában is. A munkásdalmi, 1919-es hagyományok mozgalom hagy<#nányaival adtak támpontot a felszaba- felvértezve, az ellenforradulás után az első, valóban dalmi elnyomás és propademokratikus, sőt népi- ganda súlyosan bénító évdemokratikus lépések meg- tizedei után is azonnal kétételére. pes volt a munkásság deAmikor Szeged felszaba- mokrata szövetségeseivel , dult, még nem alakult ki az kapcsolatra lépve, központi | nagyterembe? Most új magyar államiság, a vá- államvezetés híján is létreros önállóságra volt utalva, hozni a közigazgatást, megAzok az intézkedések, ame- indítani a gazdasági életet, s lyeket önállóan, a kommu- mindezzel az új népinisták és demokraták kezde- demokratikus államrend ményezésére a Szovjet Had- alapjait cpítepi egyszerssereg támogatásával tettek, a mind. Ez Szeged igazi pélváros demokratikus közigaz- dája, mely a munkásság és gatásának és gazdasági po- a demokratikus erők elhivalitikájának megalapozásán tottságát és történeti gyöketúl több esetben országos rezettségét bizonyítja. jelentőségű kezdeményezd- N. F. ben nehéz, de szép feladat jut minden épkézláb szakembernek és vezetőnek. Rakonczai az elhivatottak közül való, tele van tervvel, tenniakarással, a népművelés igézetével. Épül a művelődési ház, élhet hivatásának. — Nagyon örülök az új művelődési otthonnak, de egy kicsit félek is tőle. Lesz-e olyan szereplőgárda, amely telt házat vonz a alapozunk. Mandolinzenekart, szerveztünk, Major István tanár és festőművész Vezeti. A színjátszó szakkör már a tavalyi járási szemlén ezüst diplomát_szerzett, a ha- osztozkodnia. A bért nem tudták fizetni, ezért kilakoltatták, s szükséglakásban, szükségmunkából tengődtek. Többen útjavításnál dolgoztak napi 80 fillérért, ami egy ember na-? pi kosztját is alig fedezte. Így élt a tanyavilág szegény népe, míg közbe nem szólt a történelem. A felszabadulás. Azonos életút Rúzsa fejlődése és Farkas András életútja ezután még szorosabban összefonódott. 1950-től községi rangra emelték, egy évre rá Farkas elvtárs lett a vb titkára. Azóta mind a mai napig e tisztségben maradt. 14 ezer 600 holdon szétszórtan élő 4 ezer 100 lakos gondjában kellett bér elsősorban Horváth Jutka és Posta Katalin fiatal pedagógusokat illeti. Ujabb erőpróba volt a 20. évforUjabb fejezet a Hold-kutatásban öt éve beszélnek a csilla- hoztak értesüléseket a Holdgászok Kurcsatov-kráterről, ról. Troickij professzor és Ciolkovszkij-kráterről, munkatársai megállapítotMoszkva-tengerről... öt év- ták, hogy 30 méter vastag vei ezelőtt készítette a Lu- porózus anyag fedi a Hold na—3. nevű szovjet rakéta szikláit. az első felvételeket a Hold Plkovóban a vörösön iníelőlünk nem látható olda- néni sugarakat látható suláról. Az 1959. október 4- garákká átalakító televízióén startolt rakéta teleobjek- készüléket használnak a tfvjai október 7-én reggel 6 Hold-felszín egyes részleteióra 30 perctől 40 percen ke- nek tanulmányozására, resztül fényképezték vi- Szovjet tudósok szerint a szonylag közelről a Hold-fel- Hold látható része felszíni színt, majd a rakéta televí- szerkezetének jobb megiszló adója továbbította a mérését előmozdítják f azok Földre az automata laborató- a felvételek, amelyeket nét'iumban előhívott képeket. hány hónappal ezelőtt' az Az akkor kapott felvételek amerikai Ranger—7. készialapján 499 Hold-képződ- tett. • ... ményt sikerült leírni, s a „Most már fíincs messze legkifejlettebbek nemcsak az az idő, amikor ember jár nevet kaptak, hanem bele- majd n / Kurcsatov és Ciolkerültek a világ első, teljes kovszkij nevét viselő HoldHold-atlaszába, amelyet a krátereknél, megnézegeti Szovjet Tudományos Akadé- majd a Moszkva-tengert. A mla jelentetett meg. most. folyó Hold-kutatások A szovjet csillagászok az közelebb hozzák azt a napot, elmúlt öt évben érdekes amikor az első űrhajó és eredményeket értek el a űrhajós .földet ér' a HolHold-kutatásban. Rádióhul- don" — írja a Krasznaja lámok 40 méter mélységből Zvezda. » Törpe" mű "óriás gond A kiskundorozsmai községi tanács irodájában Olasz Imre vb-elnök azt mondja: — A falufejlesztés egyik legnagyobb erőpróbája előtt állunk. Törpe vízművét kell építenünk. Óriási gond ez, hiszen tizenegy és^ fél milliós beruházási'ól ván szó, melyből 9 és fél milliót a lakosságnak kell fedeznie. Most szervezzük a társulást. Bevallom, nem könnyű dolog. A szervező bizottság széles körű propagandát indított, tanácstagok, aktívák kopogJiak be a házakhoz és magyarázzák a nagy tervet. Edrendezéstől 28—30 kilométer hosszú csőhálózat viszi majd a vizet a község valamennyi utcájába. A lakosság kissé megijedt a hozzájárulástól, mely családonként 3400 forint. Ez így, egy összegben sok, de hétévi részletben alig észrévehető. Kiszámították, hogy jövő évben havonta 09 forintot, tehát napi 3 forintot kell megtakarítani a vízmű javára. Azután már csak napi 1 forintot dobjanak a perselybe, s év végén meglesz a kívánt összeg, 380 forint. Megéri. Mindezért szinte dig mintegy 1 millióty fordí- házhoz szállitott jó ivóvizet tották vízvezeték építésre, a törpe vízmű kivitelezési tervének elkészítésére. A lakosság vízszükséglete általában napi 1600 köbméter lesz, csúcsfogyasztáskor a két víztároló (egyenként 100 köbméteres) besegít. Az Uj téren építendő nyomásfokozó bekap a falu népe. A társulás valamennyi tagjának joga lesz a megállapított egységáron bevezettetnie a vizet udvarába. A közintézményekbe, lakásokba szintén. Előnyeit talán szükségtelen magyarázni. D. K. — Hogyan született meg a falu? Tervrajzot terít az asztalra. A község belterületének távlati fejlesztési tervét. Azon mutatja: — Az első két esztendőben körülbelül 52 ház épült, köztük a tanácsháza, gyógyszertár, orvosi rendelő és lakás. Jelenleg 70—75 családi otthon hét utcát alkot. Nemrég adtunk el 14—16 telket, s most sajátítottunk ki 65 házhelyet — magyarázza a tervrajzról. Persze van itt még sok bejegyzés a központi tér és a parkok kiképzéséről, a napközis óvoda előtti játszótér felszereléséről, az üzlethálózat új létesítményeiről ... Jelenleg minden pénzüket a művelődési ház pfhőszti fel. Mintegy kétmillióba - kerül, s ebből egymillió van a kaszszában. A többit ezután kell előteremteni. Mindenesetre énül és a szerződés szerint 1965. Végéig elkészül. Ezzel évtizedes problémát oldanak meg. De több mint évtizedes az a teendő, amit a tervrajz tartalmaz. Amit a születő szocialista falu gazdasági és kulturális fejlesztése ír elő. B. Ö. 10 DÉL-Magyarország vasárnap, i964. október 11.