Délmagyarország, 1964. október (54. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-11 / 239. szám
Pillantás a mai nyugati művészetre Gépek, szerkezetek, csinálmányok Szegedi művész a velencei biennálén Vinkler László festőművész, a Tanárképző Főiskola tanára nemrégen érkezett vissza európai körútjáról. Végigjárta London, Németalföld és Olaszország híres múzeumait, megcsodálta a nagy mesterek klasszikus remekeit, és a velencei Biennálén találkozott a legdivatosabb nyugati irányzatokkal. — A tanulmányút nagyon jelentős volt számomra — mondja a művész. — Hiszen évtizedekig tanítottam például Rembrandt Éjjeli őrjáratáról, vagy a Van Eyck testvérek genti oltáráról, anélkül, hogy láttam volna őket. Se nem képek, •e nem szobrok — — S a Biennálé? — Az ember, ha egyedül akar lenni, menjen ki a Biennáléra. Végtelenül elhagyatott. Alig pár ember ténfereg a hatalmas pavilonok között Kétszer voltam kint, négy-öt órára, és sok volt, ha egy teremben három emberrel találkoztam. Némelyik terem egészen üres volt Az alkotások? Egy részüket nem lehet sem képeknek, sem szobroknak nevezni. Címmel ellátott mozgó gépek, szétfűfészelt bútorok, rejtett szerkezetek, furcsa szekrények, villanyárammal hajtott motorok láthatók a kiállításon, valószínűtlen, bizarr összeállításban ... — S ezeknek mi a jelentősége? — A művészettörténet arra tanítja az embert, hogy a kritikusok sokszor póruljártak—ne ítéljünk tehát elkülönösebb ingerem arra, hogy én magam ilyen mozgó tárgyakat hozzak létre — mondja tréfásan Vinkler László. A műveletlenség öntudatra ébredése — Hányféle művészeti irányzat volt a Biennálén? — Főként háromféle irányzat volt képviselve a kiállításon. Az úgynevezett Pop Art — „a népi művészet", a mozgóképek — csinálmányok —, valamint az absztrakt expresszionizmus. Az amerikai pavilonban a Pop Art szellemének megfelelő kiállítást láttam. Egyik darabja például egy óra volt különböző tárgyaktól körülvéve, aztán egy irógép, csomó vasérmével, s szerepelt egy ásó is kiállítási műként. A Pop Art körül — az amerikaiak nagy lármát csapnak. Például Amsterdamban is láttam egy nagy kiállítást ezzzel a címmel. Itt szerepelt például szoborként — ha ugyan annak lehet nevezni — egy valódi bicikli, amelyet egy gipszember tartott. Kivitelében vásári, durva, stílustalan, közönséges. A legszomorúbb, hogy szemmel láthatóan tetszik nekik, amit csinálnak és nem is akarnak mások lenni. A műveletlenség öntudatra ébredése ez. Hát ilyen és ehhez hasonló művek alkotják a Biennálén az amerikai kiállítás zömét. A pusztulás előhírnökei — A Pop Arton kívüli alkotások? — Nagy tömegükben sok— Persze mindez nem azt jelenti, hogy nincsenek kitűnő teljesítmények. Gyönyörűen megmunkált, nemes anyagokból készült szép folt-, és színhatású dekoratív tárgyak is vannak, melyek díszítőelemként remekül felhasználhatók volnának. Külön kell említeni az olasz Manzu művészetét, aki a klasszikus polgári hagyományok felhasználásával is újat, modernet tudott alkotni. Magyarok a kiállításon — A magyatok hogyan szerepeltek a kiállításon? — Három művész képviselte a magyar művészetet: Barcsai Jenő, Csohány Kálmán és Segesdy György — a 19-es szegedi emlékmű és a Juhász Gyula szobor alkotója. Véleményem szerint Barcsai kiállított darabjaiból hiányoztak a klasszikus veretű figurális rajzok. Ezekkel akutálisabb lett volna. Barcsai értékben jóval felülmúlta az átlagot, bár a nyugati stílusfejlődéstől egy lépéssel „elmaradt". A művészetben viszont az esztétikai hitelesség a döntő, nem a történeti elsőbbség. Csohány figurális grafikái és Segesdy szobrai komoly, elmélyült, nemes veretű és mindenképpen helytálló művészetet képviseltek a kiállításon. A Biennáléről elhozott prospektusokat nézegetjük. Már a képek is szorongó érzést keltenek. Például egy szobrász, akit munka közben ábrázol a fénykép, nem ecsettel és festékkel dolgozik. hanem gyalupadon, kalapáccsal, fűrésszel és egyéb szerszámokkal „alkot". És a legdivatosabb művészek egyike. Talán hóbort lenne? Divat? önmagunk és mások becsapása? — Hogy lehet ebből kilábalni? — Csak a társadalom belső szerkezeti átalakulása hozhat lényeges stílusváltozásokat a művészetben. Hiszen a művészet a valóságot tükrözi. Jakab Ágnes Hazaérkezett Berlinből a magyar pártás kormányküldöttség Szombaton visszaérkezett Budapestre az a magyar pártás kormányküldöttség, amely Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Nemes Dezső, a Központi Bizottság titkára. Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Pap János, Minisztertanács elnökhelyettese, továbbá a Központi Bizottság, a Külügyminisztérium, valamint a közlekedés- és postaügyi minisztérium vezető munkatársai fogadták. A fogadtatásnál jelen volt Wilhelm Meissner, a Német Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. Apró Antal elvtárs látogatása Szentesen i Apró Antal elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, megyénk országgyűlési képviselője szombaton délelőtt Szentesre látogatott Kíséretében voltak Rózsa István elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, Török László elvtárs, a megyei tanács vb eir.öke és Csakmag György elvtárs, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője. .Szentesen a Kontakta Alkatrészgyárban Pesta Kálmán, a Kontakta Alkatrészgyár igazgatója, Bozsó Sándor, a szentesi gyáregység vezetője, Szálai Károly főmérnök és Lajtár András párttitkár köszöntötték a vendégeket, majd bemutatták Szentes új üzemét. Apró Antal elvtárs végigjárta a műhelyeket, beszélgetett a dolgozókkal. A gyár igazgatói irodájában pedig az üzem vezetőivel tanácskozott A beszélgetésen részt vettek Kurucz Márton elvtárs, a szentesi járási pártbizottság első titkára és Nagy György elvtárs, a szentesi városi tanács vb elnöke is. Innen a vendégek a szentesi Árpád Tsz központi Irodáját keresték fel, ahol Szabó László a tsz elnöke, Janó István párttitkár és dr. Márton Sándor főkönyvelő tájékoztatták a Minisztertanács elnökhelyettesét a szövetkezet munkájáról. Élénk vita alakult ki, amely felölelte a mezőgazdasági termelés, beruházás és felvásárlás néhány kérdését. A tanácskozás után Apró elvtárs visszatért Szegedre. r Elénk volt a Tiszai hajóforgalom A Tisza középső szakaszának nyári forgalmáról számvetést készített a MAHART szolnoki hajóállomása. Májustól október elejéig negyvenezer utas vette igénybe a menetrend szerinti járatokat Szolnok—Tiszabura, illetve Szolnok és Szeged között. Mintegy háromezer iskotai tanuló gyönyörködött a hajóról a Tisza természe.ti szépségeiben. A teherforgalom is jelentős elfoglaltságot jelentett a hajósoknak. Három vontató és tizenhárom uszály mintegy két és fél ezer vagon építőanyagot. homokot, sódert, követ továbbított Pótolta tartozását a kőbányászat Az ÉM Kő- és Kavicsipari Tröszt bányái az év első felében mintegy hatvanezer tonna kővel maradtak adósak az út- és vasútépítőknek. A kőbányászok azonban gyorsan „kifizették- a tartói, zást és most hiánytalanul teljesítették a háromnegyedéves kőtermelési előirányzatot. Sok nehézséget okoz viszont, hogy a kibányászott kő nagy része nem jutott el rendeltetési helyére, mert a kértnél kevesebb vagont kaptak a vasúttól. Vagonellátási gondok nehezítették a kavicsbányászok munkáját is. Ezért a kő- és kavicsüzemek dolgozói megszervezték a vasárnap vagonrakodást mert ünnepnaponként kisebb az ország szállítási igénye és több vagont adhat a MÁV. Az idén még egyetlen munkaszüneti napot sem hagytak kihasználatlanul. Általában 30—40 ezer tonna kő és kavics berakása volt a vasárnapi teljesítmény. A bányák tárolóhelyein azonban ennek ellenére is mintegy 650 000 tonna kő vár még a szállításra. Gyors segítséget kérnek a vasúttól a kavicsbányászok is. A háromnegyedéves tervet nem tudták teljesiteni ós most jórészt a szállításon múlik, hogy a 190 000 köbméternyi kavicsadósságot még a nagy hidegek előtt pótolják. Vágányfelújítások a MÁV nál (Tudósítónktól.) A MÁV szegedi igazgatóságának építési és pályafenntartási dolgozói évről évre teljesítik tervüket, új meg új vágányhálózatot építenek, újítanak fel. Nagy szükség van ezekre a pályafenntartási munkákra, mivel a 80 éves vasúton ötszörösére emelkedett a forgalom, A felszabadulás előtt ötven év alatt nem végeztek annyi felújitási, karbantartási munkát a vágányhálózaton, mint most az utóbbi években. A tervek szerint 25—30 év alatt kell kicserélni az egész vágányhálózatot. Ennek a nagy programnak a jegyében végzik a jelenlegi munkákat is. Az igazgatóság területén Kunszentmárton és Lakitelep, valamint, Páhi és Kiskőrös között építenek új vonalakat. A felújítások még nagyobb méretűek. Már elkészült Szajol—Békéscsaba és Lőkösháza között a hézagmentes vasúti sín. Jelenleg js dolgoznak a Kunszentmiklós—Tass—Kelebia vonalszakaszon, amely Kiskunba1 asig és a Cegléd—Szeged vonalszakaszon, amely Kecskemétig készül el ebben az évben. Sziládi Sándor rr IGY KEZDŐDŐIT Hús* esztendő! Csaknem egy Vigyázat: ez nem igazi tűzhely! Műalkotás. Claes Oldenburg amerikai művész Tűzhely című alkotása a velencei biennálén hamarkodottan. Mindennek, amit ember csinál, van valami hatása, elárul valamit rólunk. Még a forgó üveghengerben csúszkáló pálca is. Dc ezeknek a helyét még meg kell találni. Mert önértékű műalkotásként nem kellenek a közönségnek. Hatnak az idegekre, érzékszerveinkre, a klasszikus esztétika értelmében azonban nem mondanak semmit. Nem mondhatom, hogy nem értem ezt a művészetet. Túl sokat foglalkoztam művészettörténettel, tudom, hogy mi, miért van. Azonban nincs szor egyformák és unalmasak a kiállított művek. A zörgő, ketyegő, mozgó alkatrészek, vagy az absztrakt expersszioniznius művei nem mondanak semmi olyant, amilyent az ember szívesen várna egy képzőművészeti alkotástól. Ezeknek a műveknek társadalmi funkiciója — olyan értelemben, mint a klasszikus és realista műveknek — nincs. Olyan művészet termelődött ki, melynek a társadalommal való kapcsolata problematikus. Ezek a pusztulás előhírnökei. egész kis emberöltő telt el azéta, hogy azon az emiékezetes verőfényes októberi napon Szeged fölszabadult Amikor a fasiszta csapatok utolsó egységei is elmenekültek a városból és nyomukban itt a szovjet csapatok megjelentek, ez nem csupán egyszerű had'tény volt, hanem felmérhetetlenül sokkal több annál. Szegednek úgyis a háború azon szakaszában nem a stratégiai fontossága volt kiemelkedő, hanem a politikai jelentősége. Hiszen a fölszabaaulással az ország második városában zárult le egy dicstelen korszak és nyitott teljesen új fejezetet a történetírás. Erre a nagy történelmi változásra azonban ez a nagy alföldi táj egyáltalán nem volt felkészülve. Egy szinte ájult várost és vele egy bénult, megriadt országrészt talált itt a fölszabadulás. Rémhírek suttogása, tanácstalanság és fejetlen kapkodás uralkodott itt a lelkeken. A tömegek, akiket a vezetők cserbenhagytak, teljesen tájékozatlanul álltak szemben a fordulattal. Ami nem is csoda, hiszen az elmenekült horthysta vezetők maguk is elképesztő tájékozatlanságról tettek tanúságot, s még akkor is a német győzelemben hittek, amikor Hitlerék már rég a menekülés útját készítették elő — mint azt azóta már a történeti kutatás is megállapította. Történelmünk során politikánkban sajnos sokszor fölöslegesen érvényesültek olyan szubjektív motívumok, amelyek nem számoltak a realitásokkal, nem mérlegelték pontosan az erőviszonyokat. Az ilyen eltorzult szemlélet persze nem láthatja meg a helyes utat. Ez az erősen szubjektív motívumokkal átszőtt és felületes politikai iskolázottságon — bátran mondhatjuk: politikai műveletlenségen — alapuló felsőbb vezetés valósággal orgiáját ülte a Horthy-rendszer alatt, s annak is főleg utolsó szakaszában. A tisztánlátás helyett erre a szubjektív, délibábkergető, s a realitásokat semmibevevő politikára nevelték tömegeiket is, akiket a német felsőbbség verhetetlenségében való rendületlen hitre buzditva szüntelen ködösítésben tartottak. A tájékozatlanságnak és a ködösítésnek ebben a szörnyű zűrzavarában egyedül az a réteg őrizte meg tisztánlátását és józanságát, amely a szakszervezeti mozgalom történelmi materialista szemléletén nevelkedett, tehát a gyárak és üzemek dolgozó tömegei, s azoknak is elsősorban az az élgárdája, amely az illegális kommunisták irányítása alatt állt, valamint a polgári pártokhoz tartozó haladó értelmiségiek azon maroknyi csoportja, amely kezdettől szembenállt a Horthy-rendszerrel, s intellektuális felkészültségén nem tudott erőtvenni a fasiszta áfium. Ilyen politikai és lélektani helyzetben találta Szegedet a fölszabadulás. De hát, hogy is történt csak? ... Az események filmjének visszapergetését most egy húsz év előtti naplóm sárgult lapjairól vetítem emlékezetembe. 1944 október 9. Délután a kijét csapatok már Makó határában vannak, s mindenképp átkelnek a Tiszán. De a főhadnagy hajthatatlan maradt. Este 9 órakor hatalmas robbanás rázta meg a várost. A gyönyörű karcsú híd megsemmisült... Oirtoher lO. Délelőtt fölvonták a városháza tornyára a fehér lobogót. Ugyanakkor csónakon parlamenter ment át Újszegedre, hogy a város békés átadását felajánlja. Az utcákon napközben néhány figyelmeztető akna robbant, de a városban nem esett kár. És késő este a Széchenyi téren fölbukkantak az első szovjet járőrök ... Qiitóbeír 11. Tiszta napsütéses őszi reggel köszöntött a városra. Az emberek, mikor látták, hogy semmi bajuk sem esik, lassan előmerészkedtek házaikból, s mind nagyobb csoportok nézték nagy érdeklődéssel a szovjet csapatok bevonulását, s az óriás ágyúkat, a félelmetes „Katjusákat". Délre már a gyerekek is ott tolongtak a hatalmas páncélosok körül, kivált mikor híre járt, hogy a szovjet harcosok csokoládét meg kölnit osztogatnak. B. néni boldogan mutogatta a két pompás veknit, amit a zárt péküzlet helyett a fölszabadító katonáktól kapott. Megszűnt hát a U dércnyomás, már nem kell többé tartanunk a Gestapo spiclijeitől, sem a nyilasoktól. Végre szabadon lélegzünk! Október 13. Üzennek ertem, ürítés utolsó szerelvénye is elhagyta a várost. A visszahagyott honvéd hídőrség előkészületeket tett a robbantásra. Egy kis csoport munkás (kommunisták) megpróbálta rávenni az őrség parancsnokát, hogy álljanak el a hídrombolástól, hiszen ennek már úgysincs semmi értelme, a szovhogy siessek a városházára. A szovjet parancsnokság az összegyűlt ideiglenes városi vezetők útján arra kéri a lakosságot, hogy mindenki bátran folytassa megszokott munkáját, s így teljes lüktetéssel újra induljon meg a szokott békés vérkeringés, az élet. Október 14. Vezérkari tiszteket szállásolnak be hozzánk. Amikor megkérdeztük, mit óhajtanak vmsv \2 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1964. október 11,