Délmagyarország, 1964. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-27 / 227. szám

J. D. Sai inger REMEK BAMNH4L-MP Az alábbi novella szerzője, J. D. Sallngor negyvenöt éves amerikai író. Magyarul nemrég megjelent regénye, a Zabhegyező, hatalmas sikert aratod és szenvedélyes vitákat váltott kl. Alábbi Írása — amely Magyarországon először jelenik meg —, az Író jellegzetes, úgynevezett Glass-elbeszéléset közé tartozik. Jjilencvenhét New York-i reklámügynök lakott a szállodában, és valósággal kisajátították a hosszú távú vonalukat, a fiatalasszonynak, az 507-ből déltől szinte fél háromig kellett várnia a kapcsolásra. Kihasználta az időt derekasan. Egy zsebformátumú női lapból elolvasta a Mulatság a nő — vagy pokol című cikket. Megmosta fésűjét és keféjét. Kitisztította a foltot drapp szoknyájából. Kihúzott két frissen nőtt szőrszálat az anya jegyéből. Amikor a telefon ista végül is becsengetett szobájába, az ablak melletti széken ült, és éppen befejezte bal keze körmének lakkozását. Kicsi Iakkozóecsetjével. miközben a telefon szólt, még végigsimítottt kisujja körmén, gondosan megkerülte a holdat, aztán visszacsavarta a kupakot a lakkosüvegre, felállt és bal kezét — a nedveset — lengetni kezdte a levegőben. Száraz kezével felkapott egy teli hamutartót az ablak melletti székről, és magával vitte a telefonhoz, mely az éjjeliszekrényen állt. Leült az egyik megvetett ikerágyra, és az ötödik vagy hatodik csengetésre felvette a hagylót. — Halló — mondta, bal kezének kinyújtott ujjait messzire tartva fehér pongyolájától; a papucsát kivéve semmi más nem volt rajta, gyűrűit is a fürdőszobában hagyta. — Kapcsolom New Yorkot, miss Glass — mondta a telefonista. — Köszönöm — felelte a fiatalasszony, és helyet csinált az éjjeliszekrényen a hamutartónak. Női hang szólalt meg: — Té vagy sz, Muriéi? A fiatalasszony kissé eltartotta fülétől a kagylót: — Én vagyok, anyám. Hogy vagy? — kérdezte. — Majd meghaltam az aggodalomtól. Miért nem hívtál fel? Jól vagy? — Próbáltalak hívni az este és tegnapelőtt este is. A telefon itt el volt.-. — Jól vagy. Muriéi? A fiatalasszony kiszélesítette a szöget a kagyló és a füle között: — Nagyon jól. Melegem van. Ilyen meleg nap még nem volt Floridában, amióta... — Miért nem hívtál fel? Az aggodalomtól majd... — "Anyám, édes, ne kiabálj úgy. Nagyon jól hallak — mondta a fiatalasszony. — Két egymás utáni estén is hívtalak. Egyszer rögtön aztán .:. — Megmondtam apádnak nz este, hogy biztosan hívni fogsz. De neki bezzeg... Jól vagy. Muriéi? Az igazat mondd nekem. — Remekül. Hagyd már kérlek ezt a kérdést. — Mikor érkeztetek oda? — Nem is tudom. Pénteken korán reggel. — Ki vezetett? — Ö — mondta a fiatalasszony. — S ne izgulj! Nagyon jól vezetett. Meglepően jól. — O vezetett... ? Muriéi, szavadat adtad, hogy... — Anyám — szakította félbe a fiatalasszony —. hát nem most mondtam? Nagyon jól vezetett ötven alatt egész úton, legkomolyabban. — És nem próbálta azokat a figurákat a fákkal? — Megmondtam, hogy nagyon óvatosan vezetett. anyám. Szóval megkértem, hogy maradjon a fehér vonalon belül, és a többi, ö tudta, hogy mire célzok, és szót fogadott. Igyekezett rá se nézni a fákra, elhiheted nekem. Mellékesen, apa megállapodott a kocsira? — Még nem. Négyszáz dollárt kérnek. — Anyám! Seymour megmondta apánalt, hogy ő fizeti. Nincs rá oka. hogy... — Jó, majd meglátjuk. Hogy viselkedett a kocsiban és általában? •— Jól — mondta a fiatalasszony. — Nevezett még azon a szörnyű ... ? — Nem. Most új dolgai vannak. — Mifélék? — Hát nem mindegy, anyám? — Muriéi, tudni akarom. Apád... — Jó, jó! Miss Lelki Csavargó 1948-nak — mondta vihogva a fiatalasszony. — Ez nem tréfa, Muriéi. Egyáltalán nem tréfa. Borzalmas. Valóban szomorú. Ha arra gondolok, hogy... — Anyám — szakította félbe a fiatalasszony. — Hallgass ide. Emlékszel arra a könyvre, amit Németországból küldött nekem. Tudod, azok a német versek. Mit csináltam vele? Akárhogy töröm a ... — Itt hagytad. — Biztos? — kérdezte a fiatalasszony. — Persze, itt van a Freddy szobájában. Itt felejtetted, s nem tudtam, hova legyem ... Miért? Szüksége van rá? — Nem, csak érdeklődött róla útközben. Tudni akarta, olvastam-e. — De hiszen német!? — Persze, drága. De az nem számit — mondta a fiatalasszony, keresztbe téve combjait. — Ö azt mondja ezeket a verseket történetesen a század egyetlen nagy költője Irta. Azt mondja, meg kellett volna vennem a fordítását vagy valami hasonlót. Vagy tessék megtanulni a nyelvet. — Szörnyű. Szörnyű. Valóban szomorú, akárhogy is vesszük. Apád mondta az este... — Csak egy pillanatra, anyám — szólt közbe a fiatalasszony. _ Az ablak melletti székhez ment a cigarettájáért, rágyújtott és visszatért az ágyhoz. — Anyám — mondta, kifújva a füstöt. — Muriéi. Most figyelj rám. — Figyelek. — Apád beszélt dr. Sivetskivel. — Na! — mondta a fiatalasszony. — Elméséit neki mindent. Legalábbis azt mondja, ismered apádat. A fákat. Azt az ügyet az ablakkal. Azokat a borzalmas dolgokat, amiket nagyinak mondott a halálról. Amit azokkal a szép bermudai képekkel csinált, mindent. — Jó — mondta a fiatal nő. — Nos, először is, az orvos szerint, valóságos bűn volt, hogy a hadsereg kiengedte a kórházból, becsületszavamra. Sivetski egész határozottan azt mondta apádnak: megtörténhet, igen könnyen megtörténhet, hogy Seymour teljesen elveszti a kontrollt önmaga fölött. Becsületszavamra. — Van itt egy elmegyógyász a szállodában — mondta a fiatalasszony. — Kicsoda, hogy hívják? — Nem tudom. Rieser vagy valami hasonló, Azt mondják, nagyon jó. — Sose hallottam róla. — Nos, mégis azt mondják, hogy nagyon jó. — Muriéi, ne légy szemtelen, kérlek. Mi nagyon aggódunk miattad. Apád tegnap este haza akart sürgönyözni, a legkomolyabban ... — Nem jövök haza most, anyám. Nyugodj meg. — Muriéi. Becsületszavamra. Dr. Sievetekí azt mondja, Seymour teljesen elvesztheti a kont... — Most érkeztem ide, anyám. Ez az első vakációm évek óta, csak nem fogok mindent összecsomagolni és hazamenni — mondta a fiatal nő. — Nem is tudnék most utazni. Ügy le vagyok sülve, hogy alig tudok járni. — Csúnyán leégtél? Nem használtad azt a napolajat, beteltem a táskádba. Egész biztos belettem... — Használtam. Mégis leégtem... — Rettenetes. Hol égtél le? — Mindenütt, édes, mindenütt. — Rettenetes. — Túlélem. — Mondd csak, beszéltél az^al az elmeorvossal? — Hát, úgy ni — mondta a fiatalasszony. — Mit mondott? Hol volt Seymour. mialatt beszéltél vele? — Az Öceán-szobában, zongorázott. Mind a két este zongorázott, amióta itt vagyunk. — Na és, mit mondott? — Ö, semmi különöset, ö szólított meg. Mellette ültem Bingonál az este. és megkérdezte, a férjem az, aki a másik szobában zongorázik. Mondtam, igen, mire ő azt kérdezte, hogy Seymour beteg-e. vagy valami hasonlót. Erre aztán én..; — Miért kérdezte ezt? — Nem tudom, anyám. Talán, mert olyan sápadt, meg minden — mondta a fiatalasszony. — Szóval Bingo után ő meg a felesége megkérdezték, volna-e kedvem inni valamit. Velük tartottam. A felesége borzalmas. Emlékszem arra a rémes estélyi ruhára, amit Bonwit kirakatában láttunk? Az, amelyikről azt mondtad, hogy szeretnéd. ha egy kicsi-kicsi... — A zöld? — Az volt rajta. És mekkora a csípője! Kérdi tőlem, rokona Seymour annak a Suzanne Glassnak. akinek divatáru üzlete van a Madison Avenuen. — De mit mondott ő? A doktor? — Ö, semmi különöset. igazán. — Együtt voltunk a bárban és kész. Rettenetes lárma volt. — Igen, de el mesélted.... elmesélted neki, mit akart csinálni a nagyi székével? — Nem, anyám. Nem nagyon mentem bele a részletekbe — mondta a fiatalasszony. — Biztos lesz még alkalmam beszélni vele. Naphosszat a bárban ül. — Mondta, hogy tartani kell attól, hogy valami — tudod, valami furcsaságot csinál. — Hogy neked csinál valamit? — Azt éppen nem —. mondta a fiatalasszony. — Ehhez többet kellene tudnia a dologról, anyám. Ismernie kellene az egész ügyet. Mondom, alig tudtunk beszélni, olyan lárma volt. — Igen. Milyen a kék kabátod? — Jó. Kivettem a válltöméséből. — S milyenek a ruhák ezen a nyáron? — Rémesek. De ide ilyesmi való. Csupa flittert látni, mindenfélét — mondta a fiatalasszony. — Milyen a szobád? — Jó. Tűrhető. Nem tudunk kapni olvan szobákat, mint a háború előtt — mondta a lány. — Rémesele az emberek az idén. Látnod kéne, mifélék ülnek mellettünk az ebédlőben. A szomszéd asztalnál. Mintha most hajtattak volna ide teherautón. — Igen. Ez van mindenütt. Milyen az estélyi ruhád? — Túl hosszú. Mondtam neked, hogy túl hosszú. — Muriéi, én még egyszer • meg akarlak kérdezni: igazán jól vagy? _ Igen, anyám — mondta a fiatalasszony. — Most kérded kilencvenedszer. — És nem akarsz hazajönni? — Nem. Anyám, ez a beszélgetés belekerül... — Apád azt mondta az este, hogy jobb volna, szívesen adná a pénzt is rá. ha te egyedül mennél el valahová és átgondolnád a dolgokat. Elmehetnél egy kellemes hajóútra. Mi mind a ketten azt hisszük... — Nem, köszönöm — mondta a lány, szétkulcsolva keresztbefont combját. — Anyúm. ez a beszélgetés belekerül... — Ha elgondolom, hogy vártad te azt a fiút az egész háború alatt, vagyis ha arra a sok kicsi, bolondos asszonyra gondolok, aki... — Anyám — mondta a fiatal nő —. inkább tegyük le a kagylót, Seymour minden pillanatban betoppanhat. — Hol van? — A tengerparton. — A tengerparton? Egyedül? Hát lehet őt egyedül leengedni a tengerpartra? — Anyám — mondta a fiatalasszony —, űgy beszélsz róla. mint egy dühöngő őrültről... — Én nem mondtam, MurieL — HEMMERT JÁNOS I Hü 1 l/cisck'az aszcU s KTSS DÉNES: I Szerelem I

Már dinnyeillata van a nyárnak! Kurtább a nappal, végtelen az éj — Az alkony kora délután elér. Már csak a szerelmesek nem fáznak, I

ha este egytestté forrva járnak. Utcákon árnyék-emléked kísér s vélem: hogy a leheleted a szél I

és felmelegíti éjszakámat. Hulló levelek vörhenye fedi arcom, mint a láz kiütései. I

Lódulnék utánad, hogy megkeressem tenálad magam, mint a megtérők. Már hiányoddal mérem az időt s ősz hajszálakként ragyog fel türelmem. BÉRHÁZ UDVARA | s ős; De úgy hangzott. Pedig ő csak lement a partra, leheveredik. Nem akar fürdőruhára vetkőzni. — Nem akar fürdőruhára vetkőzni? — Miért? — Nem tudom. Talán. mert olyan fehér. — Uramisten. De hát kell néki a nap. Nem tudnád rávenni? — Ismered Seymourt — mondta a fiatalasszony, és ismét kereéztbe tette a lábát. — Azt mondja, nem akarja, hogy egy csomó őrült bámulja a tetoválását. — De hát ő nincs .;. Vagy talán tetováltatta magát a hadseregnél? — Nem, anyám. Nem. édes — mondta a fiatalasszony és felállt. — Figyelj ide, lehet, hogy felhívlak holnap. — Muriéi, hallgass rám. — Tessék, anyám — s a fiatal nő egész súlyával a jobb lábára nehezedett. — Hívjál fel abban a percben, ha csinál vagy mond valami badarságot, tudod, mire gondolok. Hallasz? — Anyám, én nem félek Seymourtól. — Muriéi, azt akarom, hogy ígérd meg nekem. — Rendben van, megígérem. Viszontlátásra, anyám — mondta a fiatalasszony. — Csókolom apát. — Letette a kagylót. jer ess nekem még üveget — mondta Sybil Carpanter, aki az édesanyjával lakott a szállodában. — Keresel nekem még üveget? —• Cicukám, hagyd már abba. Egészen megbclondítod anyut. Maradj nyugton, kérlek. Mrs. Carpenter napolajat kent Sybil vállára, s hátára, finom, szárnyszerű lapockacsontjaira. Sybil bizonytalanul ült egy óriásira felfújt strandlabdán, szemben az óceánnal. Kanárisárga, kétrészes fürdőruhát viselt, bár ennek felső részére tulajdonképpen csak kilenc-tíz év múlva lesz majd szüksége. — Egy közönséges selyemzsebkendő volt, láthatja, ha közel megy — mondta Mrs. Carpanter a mellette. a karosszékben ülő nőnek. — Szeretném tudni, hogyan kötötte meg. Igazán nagyon édes. — Édes — bólintott Mrs. Carpenter. — Sybil, ülj nyugodtan, cicukám. — Keresel nekem még üveget? — kérdezte Sybil. Mns. Carpenter sóhajtott. — Jól van — mondta. Visszacsavarta a kupakot a napolajas üvegre. — Most szaladgálj és játsszál egy kicsit, cicukám. Anyu felmegy a szállodába és iszik Hűbbel nénivel PAPP LÁSZLÓ: MONOLÓG Házunk előtt a megvénült lugas szűri a fényt. Az árnyékban, a lócán ülök anyámmal. Jön az alkonyat. Vadgalamb sir a keserű diófán. Tömör fürtökkel itt az ősz; elcsépelték a nyár búzakeresztjét. Bontja kunyhóját a dinnyecsősz. Tegnap óta hűvösek az esték. Harang kondul. Egy kéksudár torony hirdeti, hogy minden oly időtlen. Száll a por, mint füst, fehér korom, s a kocsiúton hangos-tüntetően — mint cáfolat! — a fürge vontatók elkergetik az álmos falu csöndjét. Fegyvertársak az olcsó rádiók. Kigyúlnak a pici villanykörték. Szülőföldem e lustán-nehezen • változó és vajúdó világ, hol acélos, jó búza, rizs terem, s anyám töpreng a végső elmúlásról. Hol bölcsőm ringott: roskadó tanya. Lebontják: így jó! Akkor is ha fáj. — Épüljön helyén új út, iskola, vagy közös kalászt érleljen a nyár. egy Martinit. Hozok néked olajbogyót Sybil, ahogy szabadnak érezte magát, nyomban eliramodott a strand alsó szintjére. Fisherman pavilonja felé. Megállt, hogy beletaposson egy elázott, összeomló kastélyba, s kisvártatva maga mögött hagyta a szálló vendégei számára fenntartott területet. Vagy egy negyedmérföldnyi út után hirtelen rézsútos irányba fordult, és megállt a süppedős fövényben, egy fiatal férfi mellett, aki a hátán feküdt. — Jössz a vízbe, hogy keress nekem üveget? — A fiatalember felriadt, jobb kezével összefogta terryköpenye kihajtóját, a hasára fordult, s hagyta, hogy az összegöngyölt törülköző leessék a szeméről. Rábandzsalított Sybilra. — Héj. I-Iello. Sybil. — Jössz a vízbe? — Vártalak — mondta a fiatalember. — Mi újság? — Az apukám jön holnap repülőgépen — mondta Sybil a homokot rugdalva. — Ne az arcomba, bébi — mondta a fiatalember, kezét Sybil bokájára téve. — Igen. már éppen ideje, hogy jöjjön az apukád. Én is várom óráról órára. Óráról órára. — Hol van a feleséged? — kérdezte Sybil. — A feleségem? — A fiatal férfi kifésült egy kis homokot gyér hajából. — Azt nehéz volna megmondani, Sybil. Ezer és egy helyen lehet. A fodrásznál. Hogy nercszínűre festesse a haját. Vagy babákat csinál szegény gyermekeknek a szobájában. — Hason fekve ökölbe szorította két kezét, egyiket a másikra tette, és megtámasztotta az állát. — Kérdezz tőlem bármi mást, Sybil —• mondta. — Szép a fürdőduhád. Ha van valami, amit szeretek, az a kék fürdőruha. — Sybil mereven rábámult, majd kidomborodó hasára nézett — Ez sárga — mondta. — Sárga. — Csakugyan? Gyere egy kicsit közelebb. — Sybil egy lépést tett feléje. — Teljesen igazad van. Milyen bolond vagyok. — Jössz a vízbe? — kérdezte Sybil. — Komolyan fontolóra veszem. Alaposan tanulmányozom, Sybil. Meg vagy velem elégedve? Sybil megpiszkálta a gumipárnát, amire a fiatalember néha ráhajtotta a fejét. — Levegő kell belé — mondta. — Igazad van. Több levegő kell belé. mint amenynyit bele akarok fújni. — Félrehúzta öklét és a homokban támasztotta meg az állát. — Sybil — mondta —, szép vagy. Jó 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1864. szept. 33. R