Délmagyarország, 1964. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-25 / 225. szám
Egymillió úttörő Csütörtökön a Magyar Sajtó Házában Szabó Ferenc, a Magyar ÜttörőkOrszágos Szövetségének titkára a mozgalom most elkészített mérlegéről ós a következő hónapok terveiről tájékoztatta az újságírókat. Bejelentette: a 4444 csapatban minden eddiginél több, összesen 1 047 160 általános i&itolás tömörült. Egy esztendő alatt csaknem 200 000reí növekedett a taglétszám.. \ 12 692 szakkörben 295 821 kis ezermester csiszolta kézügyességét. az őrsi Ki mit tud? vetélkedőkön pedig 415 ezer 381-er. adtak bizonyságot sokoldalú tehetségükről. Jól kamatozott az úttörők segítőkészsége is. A legfrissebb adatok szerint egy év alatt csaknem 7 800 000 óra társadalmi munkát végeztek él cs elültettek 2 millió 500 000 facsemetét, öszszegyujtöttek mintegy 17 millió kilogramm vasat. 3 millió 350 000 kilogramm papírt. 2 500 000 kilogramm texlilhulladékot és csaknem 200 000 kilogramm gyógynövényt. A vakáció heteiben mintegy 180 000 kisdiák táborozott, üdült hazánk legszebb tájain. Az úttörők legjobbjai — kisebb csoportokban — a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában, Bulgáriában. Lengyelországban. Romániában. Jugoszláviában és Mongóliában tölthettek néhány hetet. Hazánkban angol, osztrák, bolgár, ciprusi, csehszlovák, iinn, francia, lengyel, mongol, NDK-beli, norvég, olasz, román, svéd és szovjet pajtásokat láttak vendégül Csillebércen és a Balatonnál. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány tájékoztatási hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyta a Joszip Broz Titónak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének magyarországi látogatásáról és a vele folytatott tárgyalásokról szóló beszámolót. A kormány meghallgatta és tudomásul vette az I. íiailé Szelassziéval, Etiópia császárával folytatott tárgyalásokról szóló tájékoztatót. A Minisztertanács az építésügyi miniszter előterjesztése alapján megvitatta és elfogadta az építésügyi törvény tervezetét, s úgy határozott, hogy az országgyűlés elé terjeszti. Az Országos Tervhivatal elnöke előterjesztést tett a mezőgazdasági gép- és alkatrészgyártás fejlesztésére. A kormány az előterjesztést elfogadta. A Minisztertanács a földművelésügyi miniszter előterjesztése alapján határozatot hozott a mezőgazdasági szaktanácsadás szervezetének megerősítésére. A kormány kinevezte az Állami és Kossuth-díj Bizottság einökségét és tagjait, majd napi ügyeket tárgyalt (MTI) O %>o0ár~nemzedék Vannak szakmák, amelyek nemzedékről nemzedékre szállnak. A bányászok apáról fiúra egymásnak adják át a csákányt, a kőművesek a malteros kanalat. Vannak üzemek, ahol valóságos dinasztiák alakultak. F.gyütt indul a munkába az apa, a fia meg talán még az unoka is. A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat szegedi jutaárugyárában is sok ilyen család dolgozik. Itt van például a Bogár-familia ... Együtt jöttünk haza Bogár Imréné így mesélte el valamikor egybekelésüket: — Pedig nagyon tiltottak a magyar hadifoglyoktól bennünket! Aztán, amikor először megláttam az én emberem, csak sóhajtottam, hogy milyen szép szál legény. Aztán jöttem vele ide, ebbe az országba, pedig még a szavát is alig értettem. Adódott is ebből egy nagy-nagy félreértés. — Kérdem tőle még ott az én hazámban: aztán mit csinálsz te otthon? Ügy értettem, azt feleli, hogy van nagy földje. No, gondoltam, majd dolgozom azon. összekerültünk s itt éltünk már néhány hónapja. Mondom: vigyél már a földedre, megyek veled dolgozni én is. No, akkor derült ki, hogy csősz volt ő a határban. Bogár Imre a Szovjetunióból hozott feleséget magának az első világháború után. Ira még a beszédet sem tudta akkor, nemhogy a magyar szokásokat ismerte volna. Nehéz élete volt, de vígkedélyét mindig megőrizte Ma már a gyerekei és az ismerősök beszélhetik el csak a tőle ismert történeteket. Ide jött Magyarországra, szült 13 gyereket s többé, soha többé nem látihatta meg a szülőföldjét. Mennyit kellett tűrKOLLOS ERVIN; Emlék es történelem dcwzsba és fzdíai/ó! Aznap délután munkára mentünk és ott találkoztunk egy olyan partizánlánnyal, aki tudott valamit magyarul. El is mondtuk neki, hogy kik, mik, s milyen járatban vagyunk ott. Azt tanácsolta, hogy meg kellene szerezni Szegedről a börtönkönyvet. — Abba biztosan be vannak írva és azzal tudnák magukat igazolni. — De hiszen ha mi oda el tudnánk menni! — Én megpróbálok elmenni és elhozom — ígérte. Ilyen és ehhez hasonló fantasztikus tervek születtek. Már az is megfordult a fejünkben. hogy valami olyan hadifogoly-csoporthoz csatlakozunk, amelyet Szegedre visznek, ott biztosan kapcsolatot tudunk majd teremteni a magyar párttal, de ezt meg nem tudtuk végrehajtani, mert Péter György lóba még nem gyógyult be és nem tudott járni. Később kiderült, hogy ez óriási szerencse volt, mert a Szegedre hozott hadifoglyok nagy részét a Csillagban helyezték el, s még utólag is rossz rágondolni, hogy Magyarország felszabadult területén ugyanabba a börtönbe csukjanak bennünket, amelyben azelőtt baloldali, kommunista magatartásunkért voltunk. Üjabb reménysugár volt, hogy a laktanyában, takarítás közben felfedeztük, merre van a parancsnoki épület. Oda akartunk bejutni, hogy beszélhessünk a parancsnokkal. majd csak megérti helyzetünket, s azt, hogy nekünk nem ott a helyünk. Négy napja voltunk már ott és egyre türelmetlenebbek, idegesebbek lettünk, egymást vádoltuk és azt kerestük, kinek az ötlete volt, hogy Bácsalmáson beálltunk a sorba. Szerencsére nem tudtuk tisztázni. Péter Györgynek viszont az a mentőötlete támadt, hogy bemegy a parancsnokhoz, beszél vele és onnan kijövet elegánsan kisétál a kapun. — Kinn már biztosan lesznek magyarok, akikkel együtt voltunk a Margit körúton, vagy a Csillagban, azok majd segítenek. S Péter egy óvatlan pillanatban valóban felsántikált a parancsnokság épületébe. Egy elvtársnő volt a laktanya parancsnoka, harminc körüli, csinos partizánlány. Jól beszélt franciául, így Péter világosan kimagyarázhatta a helyzetünket. — Akkor sem tudok segíteni — kapta a választ. — Majd később tisztázzák magukat. — Akkor pedig én megszököm innen; elvtórsnö — replikázott Péter — és elintézem az ügyünket. — Hát szökjön, ha tud! Sárközivei' feszülten figyeltük a fejleményeket a szomszéd épületből. Péter negyedóra múlva kijött a parancsnoki szobából és egyeneser a kijárat felé tartott, ahol két partizán állt őrt. Péter nyugodtan és magabiztosan felemelte az öklét, ahogy a Csillagban is szoktuk köszönteni egymást, s mentében odaköszönt az őröknek. — Druzsba! — Zdravo! S 'Péter már el is tűn-t a kapun túl. Cammogtak a percek. Péter még délelőtt elment és délutánig semmi hír. Négy órakor azután visszaérkezett, de nem egyedül. Szabadka párttitkára, a milícia egyik vezetője jött vele. Parancsot hoztak: mindhármunkat azonnal szabadon engedni! Kiderült, hogy a város párttitkárságán és a milícia vezetői között már ott voltak azok az elvtársak, akikkei együtt voltunk a Margit körúton és a Csillag-börtönben. Most már a laktanyaparancsnok is más szemmel nézett ránk — nem akart bennünket elengedni. Egyre marasztalt és vendégül látott. Előkerítették a többieket is, az ismerősöket a Contibó! és a Margit körútról. Ott volt Deanovits Katja, egy szép újb!!!iii!i!iiii1ii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiii!ii!iihi!1 mie a férjtől, akit hamarább megevett a munka, minthogy hozzákezdett volna! És a Horthy-Magyarország szovjetellenes politikájában sem jelentett jó ajánlólevelet származása. Hozta magával a lányait Bogár Imréné volt a családból az első, aki a jutaárugyárban dolgozott. A negyvenes évek elején lépett be a céghez s egészen 1955-ig — amikor már nagyon beteg volt — itt is maradt. Az egyszerű takarítónő munkára nevelte életben maradt gyerekeit. Három lányát pedig, ahogy felcseperedtek, s munkába kellett hogy fogja, hozta magával a jutagyárba. Irén, Sánta Jánosné 1946 óta, férje pedig egy évvel később '.sérült a gyárba. Jolán csak 1950-ben jött, őt egy évvel előzte meg életpárja, Bukva Vince. Ilonának 12 évig volt ide gyári belépője, aztán 1960-ban elment a fér je, Dora József után a falemezgyárba. Azért még mindig fűzi egy szál az üzemhez. Az unoka, Ilona fia, Dora József, ahogy befejezte a gépipari technikumot, itt helyezkedett el, mint műszaki rajzoló. Boldogul a család Kék papirosba csomagolt füzetek, vonalzó s tintásüveg beszélnek az asztalon. Sánta Jánosné szövőnő hajol a matematikakönyv kitárulkozott lapjai fölé. — Az egész családom tanul. Nekem is igazán hozzá kellett fognom. Tanul a fiam, a férjem... — a szeme féltőn villan. Aggódik. — Utolsó évet járja a műszaki egyetemen. Megszerzi a diplomát, de belebetegszik. Tönkremegy . .. úgy szeretnék tenni érte valamit. A jutaárugyár előtti kis házakban lakik a Bukva-csalód is. Bogár Jolán is szövőnő volt. Ma a kivarróban dolgozik. Két gyerek anyja. A férje megmaradt a „kaptafájánál": lakatos. Jó és megbecsült szakmunkás. Az üzemben a legfiatalabb Bogár-leszármazott az unoka, Dora József műszaki rajzoló. Most készül katonának! És aztán ? — Egyelőre csak azt tudom, hogy ... bar vinnének már. Hamarabb letelne a katonaidőm, s jöhetnék vissza. Aztán? Most szeretek itt lenni. De hogy merre lesz az utam, ha leszerelek, az a kislánytól függ főként. — Aztán hosszan hallgat és még hozzáteszi: — No, megmondom őszintén: az, hogy megyek vagy maradok, a keresettől is függ. Bogár néni egy életre szóló szerződést kötött a gyárral, pedig neki nagyon nehéz volt. A lányok és a férjeik is megtalálták a helyüket a szakmában. Az orosz származású magyar asszonynak volt egy vágya, ő nem érhette el, a lányai megtehették helyette. Azt mondja az egyik lánya: — Kint jártunk a rokonoknál. Anyám öt testvérénél. Már a vonatablakból megismertem őket, pedig sohasem láttam egyiket sem. Olyan aggódóan, gonddal ügyelték az érkező .szerelvényt, amilyennek csak anyám tekintetét láttam, amikor utoljára ránk nézett. Méry Éva vidéki szerb lány is, aki Márianosztrán és a Contiban találkozott a mieinkkel. Evés közben megkezdődött a közös ismerősök keresése. Megtaláltuk a közöá barátokat, elvtársakat és egészen elmerültünk a börtönemlékek felidézésében. Közben este lett. Hosszú idő után először hunytuk le szemünket elvtársak, barátok között, szabadon, a partizánhadsereg egyik laktanyájában. Én Deanovits Katjával még sokáig beszélgettem. Ez volt az utolsó találkozásunk, mert később megtudtam, hogy ő az utolsó harcok során elesett. Másnap már korán reggel szedelődzködtünk az útra. A parancsnok kocsit adott, azzal mentünk be a városba. Először a párttitkárságra látogattunk, ahol pénzzel és ruhával láttak el bennünket, mert rossz volt ránk nézni. Október 25-én végre teljesen szabadok lettünk. Nehezen szoktuk meg a városi párttitkárnúi és a milícia vezetőjénél töltött háromnapos vendégeskedésben az asztalnál étkezést és a fürdőszobát, de mindez kétségtelenül jólesett. Este részt vettünk a Vörös Hadsereg és a partizán hadsereg katonáinak találkozóján. Itt is egymás után találkozunk a régi börtöntársakkal. Akik októbr 19-én megszöktek, majdnem mindanynyian szerencsésen megérkeztek és már dolgoztak javában a pártszervezetekben, az ifjúsági szövetségben, a hadseregben. A lakosság nagy része az utcán volt. A felszabadulásnak, a szabadságnak olyan hangulata áradt a tömegből, amilyenről a börtönben is álmodtunk. Kezünkbe került egy szegedi lap is: a Népakarat, a KMP szegedi lapja. A hírek, az események gyorsán hívtak haza bennünket. Ezért nem maradtunk tovább, megkértük az elvtársakat, juttassanak el bennünket Szegedre. És az első vonaton, amely Szabadkáról Szegedre indult, már mi is ott ültünk. Következik: Kivel kell találkozni? A valódi gyarapodásért Wok újságcikk foglalkozott és még sokat írnak majd termelőszövetkezeteink beruházásairól: építkezésekről. gépek vásáriászról, silók építéséről, s hasonlókról. De talán sohasem volt még annyira időszerű ezt olyan komolyan vizsgálni, mint most, az 1965. évi költségvetések összeállítása előtt, amikor az igények szinte vékaszám ömlenek az állami szervek asztalára. Szinte önkéntelenül kínálkozik a kérdés, hogy milyen igényeket lehet kielégíteni, milyen beruházásokat lehet célszerűnek tekinteni. Ehhez nem adható semmiféle sablon. Néhány gyakorlati tapasztalatot mégis érdemes közzétenni. Mindenfajta beruházást voltaképpen három összefüggő szempontból kell vizsgálni: mennyiben szolgálja a beruházás a termelőszövetkezeti tag érdekeit; mennyire. szolgálja a termelőszövetkezet érdekeit; és végül összhangban van-e az ország érdekeivel? Ha e hármas összefüggő érdek bármelyike is elmarad, a beruházást nem lehet célszerűnek nevezni. Magában véve az elvek nem mondanak sokat a gyakorlat vizsgálata nélkül. Mezőgazdasági beruházási gyakorlatunkban nagyon sok helyen érvényesül ez a hármas egység, és ez megelégedésére szolgál a termelőszövetkezeti tagságnak, a termelőszövetkezetnek és az államnak is. Viszont sok helyen nem érvényesül megfelelően. Folynak nagy beruházások, építkezések, amelyeknél nem vizsgálták meg kellően a hasznosságot e három szempontból. Például; ha valahol építenék egyszáz férőhelyes istállót. akkor egyáltalán nem mindegy, hogy abba száz tejelő tehén kerül vagy száz üsző. Népgazdasági és szövetkezeti hasznosság szempontjából egyáltalán nem azonos a két tényező. Az sem mindegy, hogy az ilyen istálló megépítése után mennyi tejet adnak a tehenek, 1800 litert vagy 3 ezer litert. Ez is vizsgálandó össz-szövetkezeti érdekek alapján és állami érdekek alapján. Sajnos, az ilyen vizsgálatokra ritkán kerül sor és akkor is felületen mozgó vizsgálatok ezek, nem hatolnak a beruházási politika lényegéig és a rossz beruházásoknál is alig születik elmarasztaló megjegyzés, vagy helytelenebb esetekben büntetés. tijzinte szállóigévé válik, hogy ott építsünk állattenyésztéshez megfelelő épületeket, ahol megvan ehhez a takarmánybázis is. Bármennyire ésszerű ez, mégis előfordul termelőszövetkezeteinknél, hogy felépítenek sok százezer, vagy millió forintos költséggel állattenyésztési célokra épületeket és a másik megyéből vagy járásból hordják a takarmányt. Ebből az is következik, hogy nem lehet egy síkon nézni a beruházásokat, mert hiszen minden beruházás komplex. A tehénistállóhoz feltétlenül biztosítanunk kell a megfelelő állományt, ehhez a megfelelő takarmányt, ehhez a megfelelő silót stb. Tehát ha nincs közgazdasági áttekintés ós összegezés egy-egy beruházás kijelölésénél, akkor előfordulhat, hogy vakvágányra futnak, s ártanak a szövetkezetnek ós az államnak is. Hány helyen tapasztalhatjuk, hogy felépítenek sertésfiaztatókat, de a fiaztatás után ezek üresen maradnak. Ezért fordul elő, hogy e fiaztatókat helyenként félig sem használják ki. Az sem közömbös, hogy a megépített sertésfiaztatókban milyen a fiaztatási átlag: 8— 12—14-e? Ez is összefügg a beruházás vizsgálatával és azzal, hogy kihasználják-e megfelelően a beruházást, vagy pedig nem. Mezőgazdasági beruházási politikánkban a rendteremtés ideje mur régen elérkezett. Most már a következő hónapokban Csongrád megyében is olyan átgondolt beruházási politikára van 6zükség, amely az eddigi beruházások alapos vizsgálatának tapasztalataiból indul ki. Hogyan ós milyen módon használtuk ki beruházási lehetőségeinket, milyen mértékben sikerült a hármas, de összefüggő érdekeket figyelembe véve megvalósítani beruházásainkat? Ezekre a kérdésekre kell alapos feleletet adniok az illetékeseknek. Ha jól megvizsgáljuk az eddigi tevékenységet. tudunk szerezni megfelelő tapasztalatókat ahhoz, hogy több év-e szólóan tudományos pontossággal, a komplex beruházás elvének figyelembevételével alakítsunk ki elképzeléseket. Ilyen tudományos. vizsgálat alapján nagymértékben megszűnik az esetlegesség, kevésbé érvényesül az asztal csapkodásból származó „eredmény", a személyi ösz6zeköttetés felhasználása. Helyette a szövetkezeti tag, a szövetkezet és az állam érdekének érvényesülése lép előtérbe. Addig i®. amíg alaposabb vizsgálatra kerül sor, már most nagy figyelmet kell fordítani minden beruházásra az említett elvek alapján. Csak ott lenne szabad engedélyezni, ahol ennék a realitása, célszerűsége egészen nyilvánvaló. Ha az állani és a szövetkezet pénzével úgy gazdálkodunk, mint a sajátunkéval. akkor kevesebb lesz a felesleges beruházás, több lesz a mezőgazdasági termelést szolgáló valódi érték. Mezőgazdasági beruházási politikánkat nagy figyelemmel kíséri a munkásosztály is. hiszen a beruházandó összeg jelentős részét éppen a munkásosztály termelése szavatolja. Az is köztudomású, hogy sok ipari eredetű anyagot használ fel a mezőgazdaság. Nemcsak az építőanyagra, hanem a mezőgazdaság gépesítésével és korszerűsítésével összefüggésben az egész termelésben érvényesül az ipari eredetű anyag. Itt nem elég osak elvileg bizonygatni, hogy rendben mennek a dolgok, mert éppen azt vették meg, amire szükség volt. Azt kell figyelembe venni, hogy az ipari eredetű anyagok befektetéséből milyen termelési haszon származott, nem elvileg, hanem konkrét módon. Ez vonatkozik a kombájnoktól kezdve a traktorokon keresztül a mezőgazdasági kisgépekig mindenre, éppen úgy, mint az építkezésekre, vagy a silókra. Nem sokat ér az a traktor, amellyel csak 40 —50 százalékos kihasználtsági fokot érnek el, helyette, hogy a másik 40—50 százalék is beálljon, újabb traktorra van szükség. Ugyanezt lehet elmondani egyéb mezőgazdasági gépekről is, amelyek beruházások útján kerültek a szövetkezetek birtokába. A mikor a szövetkezetek beruházási politikájának gondolatát hozzuk szóba, akkor voltaképpen össznépi érdekek kerülnek előtérbe, a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség érdékei is. Ezért a beruházási politikánkat irányító szerveknek az említett hármas egységet úgy kell kezel niök. mint a beruházás alfáját és ómegáját, hiszen nemcsak hivatali főnökeik előtt felelnek döntéseikért, hanem a dolgozó nép egyetemleges érdekeinek is meg kell felelniök Eénte"- 1964. szeptember 25. DÉL-MAGYARORSZÁG 3