Délmagyarország, 1964. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-12 / 188. szám
Szegedi Ünnepi Hetek, 1964 f Uj utak keresése a pedagógiában L. N. Landa professzor előadása a Szegedi Nyári Egyetemen Kibernetika és pedagógia fogalmazni es alkalmazni vagy rossz választ adott a címen Lev Nahmanovics kell ezeket a törvényeket, tanuló. Igy a tanár állandóLanda professzor, a moszkvai hiszen a pedagógiai folya- an ellenőrizheti az egész oszPedagógiai Akadémia Pszi- mat nem más, mint az irá- tályt. Ezeket a kísérleti oszchológiai Intézetének vezető- nyitás és az ellenőrzés folya- tályokat visszacsatolásos oszje tartott záróelőadést teg- mata. Arra a kérdésre pedig, tályoknak nevezik, nap a Szegedi Nyári Egye- hogy működnek-e a Szovjet- — Ezenkívül sok egyéni cemen. A zsúfolásig megtelt unióban oktatógépek, a kö- készítésű oktatógép is részt auditórium maximum hall- vetkezőképpen válaszolt a vesz a tanításban. Kétféle gatósága nagy érdeklődéssel neves professzor. törekvés érvényesül ezen a — Egy sor iskolában, fő- téren. Az egyik a sok funkiskolán kísérleti jelleggel ciojú, drága oktatogépek aimár dolgoznak különböző ti- kalmazása, a másik a napusú oktatógépek. Egyes gyon egyszerű, olcsó, de kehelyeken pedig már egész vesebb funkciót végző oktaoktatórendszer biztosítja az tógépek szerepeltetése. Az oktatást. Itt minden padban utóbbi években egyre jobvan egy elektromos készü- ban az egyszerű gépek felé lék, amely a központi kap- fordult a pedagógia és az csolótáblával van összekötte- eddigi igen értékes tapasztésben. A tanár különböző talatok alapján egy haszkérdéseire a tanulók választ nos oktatógép kidolgozására adnak. A válaszok kapcsán törekszik — fejezte be előmós színű lámpák gyullad- adását Landa professzor, nak ki aszerint, hogy jó, P. Z. A külföldi sajtó élénk érdeklődése a Szegedi Ünnepi Hetek iránt hallgatta az ériékes, igen magas szintű tudományos előadást. Landa professzor bevezetőjében elmondta, hogy két hónappal ezelőtt tért vissza Moszkvába egy igen távolr kis szibériai városból, ahol tizenkét iskola működik. Ebben a városban a tanárok igen fontos pedagógiai kísérleteket végeznek és komoly eredményeket értek el. Mindez azt bizonyítja, hogy a tudomány és a pedagógia között egyre jobban elmosódnak a határok és állandó kísérletekkel igyekeznek új utat keresni a pedagógiában. Előadásában kiemelte, hogy a korszerű tudomány eredményeit, apparátusát, módszereit fel kell használni a pedagógiában is, hogy a pedagógiát szigorú tudománnyá változtassuk. A negyvenes évek Végén felmerült a gondolat — folytatta —, hogy a kibernetika módszereiben általános törvények rejlenek. Meg kell A Szegedi Ünnepi Hetek és a szabadtéri játékok egyre növekvő hírét és tekintélyét igazolja, hogy ebben az esztendőben minden előzőnél nagyobb volt iránta a külföldi sajtó érdeklődése. Számos újságíró érkezett a szomszéd országokból Szegedre azzal a céllal, hogy hosszabb időt tölt itt és élményeket, információkat gyűjt az ünnepi programról, a játékokról, a városról, melyeket majd újságírói tevékenységében hasznosít, lapjának tudósítása formájában. Közülük többen egykét hetet is itt töltöttek, vagy élve a kedvezményes utazás lehetőségével, újra visszalátogattak. Itt-tartózkodásuk idején találkoztak a helyi lapok, a Dél-Magyarország és a Csongrád Megyei Hírlap vezető munkatársaival, a szabadtéri játékok sajtóirodájának munkatársaival, a szabadtéri jáA SZIVAROK Amikor meghívták Mascagnit a szegedi szabadtéri játékokra, az erősen szivaros maestro véletlenül a kelleténél kevesebb szivart hozott magával Olaszországból. Az olasz toscani-k gyorsan elfogytak- A vendéglátók finomabbnálfinomabb szivarokkal lepték meg a világhírű zeneszerzőt, de valamennyit túl gyöngének találta a mester. Végre az egyik műszaki munkás megajándékozta az Itáliából érkezett kedves vendéget egy „rövid"-del. Mascagni rágyújtott. Végre egy szivar — nyilatkozott megelégedetten néhány szippantás után. Az egyik énekes megjegyezte, hogy ilyen szivart nálunk csak a kocsisok és munkások szívnak, mire a mester igy döntötte el a szivarkérdést: Űgy látszik, szivar dolgában maguknál a kocsisoknak jobb ízlésük van, mint az uraknak. S a lebecsült kocsisszivarból kétszázat vitt haza magával. R. T. tékok igazgatójával és több művészeti vezetőjével. Többen ellátogattak az újságíróklubba is, ahol sajtótájékoztatón vettek részt. Eddig a helyi szerkesztőségek, illetve a szabadtéri játékok sajtóirodájának vezetői és igazgatósága két ízben tartottak sajtótájékoztatót jugoszláv újságíróknak, egyszer-egyszer pedig lengyel és algériai tudósítóknak. Eközben találkoztak Borisz Rogyionowal, az Izvesztyija tudósítójával. Varga Lászlóval, az újvidéki Magyar Szó című napilap fő- és felelős szerkesztőjével, Dimitrije Csicsovacskival, az újvidéki Dnevnik napilap főszerkesztőjével, Szalai Istvánnal, az újvidéki rádió főszerkesztőjével, Jurij Hmelkovszkijjal, az ogyesszai Znamja Kommunizma szerkesztőségi titkárával, Stefan Kotlarekkel, a lódzi Clos Robotniczy szerkesztőségi titkárával, Sztojanovics Szvobodám, nal, a Borba tudósítójával, Luka Ifkoviccsal, a Dnevnik munkatársával, Michal Olkievoicz-csel, a varsói Tygodnik Demokratyczny és Danuta Pacynskával, a varsói televízió munkatársával, továbbá a Magyar Újságírók Országos Szövetsége vendégeként hazánkban tartózkodó algériai újságíró-küldöttség tagjaival, az Alger Republicain szerkesztőségének munkatársaival: Marcelli Georfires-dzsal, a lap egyik szerkesztőjével és El Hadi Larbi rovatvezetővel. A külföldi sajtó képviselői már eddig is több cikkben számoltak be lapjuk olvasóinak a Szegedi Ünnepi Hetek eseményeiről, képeket és riportokat közöltek a játékokról és magáról a városról. William Carter, a Life fotóriportere fényképfelvételeket készített Szegedről és a szabadtéri játékokról. Ma UTC—Izzó MNK-mérkőzés Ezen a héten ismét játszanak labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzéseket. Harminckét csapat van a mezőnyben, s a résztvevők a tizenhatos eldöntőbe jutásért küzdenek. Csongrád megyéből már csak az UTC szerepel a kupában. Az újszegediek eddig a Dorozsmával, az Üjpesti Dózsával és a Makói Vasassal találkoztak. A dorozsmaiakat és a makóiakat idegenben győzték le, az újpestiek ellen Újszegeden döntetlent értek el, de a szabályok szerint — mint alacsoAz olimpiák történetéből nyabb osztályúnak — ez elég volt a továbbjutáshoz. Mai ellenfelük, a budapesti Vasas Izzó az NB II keleti csoportjában szerepel és a kiesés ellen küzd. A tizennyolcas mezőnyben a tizenharmadik helyezett, négy •5 m i mhtt wú ST flí • i KI ponttal van többje, mint aa utolsónak. Ugyanebben az osztályban a Szegedi VSE a tizedik, s így az Izzó a vasutasokkal körülbelül egyfocma játékerőt képvisel. Az UTC eddig kitűnően szerepelt az NB III délkeleti csoportjában. Komoly bajnokjelölt. A hazai pálya előnyét tekintve ma is lehet döntetlen az eredmény, s ez ismét az újszegediek továbbjutását jelentené a kupaküzdelmekben. A mai UTC;—Izzó MNK labdarúgó-mérkőzés Újszegeden délután 4 órakor kezdődik. A hatodik: 1912, Stockholm Az első igazán nagy olimpia. Már nem különféle világkiállítások járuléka, hanem sport a javából. Először voltak női úszóversenyek, de még mindig rendeztek kötélhúzást és hegymászást is. A Monarchia politikája itt is beleszólt a magyar részvételbe, s bár külön Ungarn felirat alatt, de az osztrák— cseh csapat után kellett felvonulnunk. Katonatisztjeink azonban részt vehettek és ez meg is látszott páratlan vívósikereinken. A kard döntő nyolc tagja közül hét magyar volt, az első négy helyen a mieink végeztek. Természetesen megnyertük a kardcsapatversenyt is. Igaz, az egyéni bajnoksá- Ma már úgy hatnak, mint a panoptikum figurái: képüngot nem katona, hanem egy kön az 1912-es olimpiai bajnok svéd céllövőcsapat tagjai , . ' , . láthatók alacsonytermetu, de roppant markos és fiatal koráramár . _ _ teljesen kopasz budapesti golokkal kerültek szembe" S=Q=R=0=K=2=5=N ügyvéd, Fuchs Jenő nyerte Kiestek' de a vigaszdíjat meg, aki megismételte az azért megnyerték. Vízilabdá- A Csongrád megyei lab_ előző olimpián aratott győ- zóink már csak minimális darűgó-bajnokság legutóbbi zelmét. A kiváló, sokoldalú vereségeket szenvedtek. fordulójának hét tizenegyét Különös világcsúcs is fűsportember — evezésben és — tudósítóink jelentései alapján — a következőképszánkózásban is magyar baj- ződik 1912-höz. A birkózó- pen állítottuk össze: Juhász nok volt — ezzel harminc- versenyek akkor még időha- (Sándorfalva) — Abranov éves korára négy olimpiai tár nélkül folytak és csak (Dorozsma), Madarász (Sz. aranyérmet szerzett. 1908- kétvállal érhettek véget. A JJg"* ^^deh (SzÍS ban és 1912-ben a bajnok nagyközépsúlyú döntőben az Honvéd), Bernáth (Dcrozsmagyar kardcsapatban is or€Sz Klein és a finn Asi- ma) — Berta (Hódmezőváversenvzett kainen mérkőzése tizenegy sárhelyi Honvéd), dr. Janka versenyzett sy (SZAK) Bánfí (Alsóváros)> Stockholmban a harmadik ?ran at tartott. Vegul — slezák (gz Dózsa), Budai bajnokságot a céllövő ifj. végkimerülés címén — (Szentesi Honvéd). Prokopp Sándor szerezte meg mindkettőjüket leléptették és A megyei bajno-kság góla 300 méteres versenyben ebben a súlycsoportban nem iövő listájának élcsoportja a az esélyes amerikai Osburn hirdettek bajnokot. Ez is vi- huszonegyedik forduló után és a norvég Skcgen előtt, ^rekord volt, amelyet azonLabdarúgóink elsőnek mind- ban soha senki sem javíthat (Sz. Spartacus) 14, Szél (Szejárt az akkor verhetetlen an- meg (Somogyiné felv.) Győzelmi felvonulás az Aida szabadteri előadásán si kI)-AlÍCÍC íi Világszerte kifogásolják a ményében vehetné fel világbajnokság jelenlegi a küzdelmet a világbajrendszerét s mindenki egyet- nokkal is. Portisch nagymesért abban, hogy a szabályo- ter is nagyobb eséllyel játkat módosítani kellene. Csak szana egy körmérkőzéssel az a kérdés, hogyan? rendezett nyolcas döntőben. Az amszterdami zónaközi Mint ismeretes fiatal bajnodöntő eredménytáblázata fel- kunk a döntő első fordulótűnőén sok döntetlent mutat, jában Tal exvilágbajnokkai A nagymesterek egymás el- játszik tízjátszmás páros len ritkán küzdenek, elegen- mérkőzést s a vesztes kiesik dőnek találják a gyengébbek a további küzdelmekből, elleni nyerést. Több sakkfolyóirat megjegyzi, hogy a jelenlegi világbajnoki rendszer kiirtja a sakkozás szépségeit, a versenyzők jelszava: nem szabad veszíteni. Ilyen felfogás mellett természetesen sok a küzdelem nélküli döntetlen. A szovjet sakkozók Amszterdanban ragyogóan szerepeltek, mind az öt versenyző elérte a döntőbe jutást jelentő 1—6. helyezést. Mégis k™k cKsak harrMn Olvasóink nagyon kedvelik tak tovább, mert a szabályok azokat a feladványokat, ameszerint egy orszagbol három- iyekben kevés figura 'szere_ nal tobb veraenyzo nem jut- pej NyáH >>könnyű" fejtörőhat a dontobe. Tal exvi ag- kent n feladványokat vá_ bajnok szerint a jelenlegi ]asztottunk _ bá/ a múlt szaba yok megsertik a sport heü varatlanu! több gondot alapelveit, azt, hogy gyozzon okozQtt fejtöinknek. Nézzük 3 A sakkvilág nagyobb ér- talán aZ alábbi könyebb deklődéssel figyelné a dön- ,..,. tőben résztvevő nyolc nagy- Világos: Kg6, Bdl, Fd3, Fg3, mester körmérkőzését, mert gya'°g" a páros mérkőzéses rendszer Sotet: Kf3 (1). azzal a hátránnyal jár, hogy Világos indul s a második pl. a Botvinnik—Szmiszlov, lépésben mattot ad! (W. vagy a Keresz—Szpasszkij Hagemann feladványa) mérkőzésből a vesztes nem A múlt heti feladvány játszhat tovább, pedig megoldása: 1. Vb7!, Kxh5, 2. bármelyikük a siker re- Vh7 matt! v/////a fet ii ül w//// m i w Né m á§ m mi fi á§ h a a i m pgi 4 m m 3 m gedi Dózsa) 14, Bánfi (Alsóváros) 13, Fodor G. (Szentesi Kinizs) 13, 9—9 gólos: Bischoff (Kistelek), Gábor (Dorozsma), Sarkadi (Szegedi Ruhagyár), Sándor (Szegedi Ruhagyár), Zádori (Szegedi Honvéd). A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság eredményei: Kistelek—Dózsa 1:1. Szőreg— Ruhagyár 2:2. Alsóváros— Móraváros 2:3. SZAK—Sándorfalva 10:0. Dorozsma— Szentesi Kinizsi 2:2. Szegedi Spartacus—SZVSE 1:1. A Textilművek—Szegedi Honvéd mérkőzés a játékvezető meg nem jelenése miatt elmaradt. Szentesi Honvéd— H. Vasas 0:3. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista MunkátDán Csongrád megyei És Szeged városi bizottságának lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszd s szerkesztő Mzottsdg Főszerkesztő: ar. Lő kőt Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyai Tanáccköztátsaság útja 10. Telefon: 35-35. 30-03 Éjszakai telefon: 35-011 Kiadja » Csongrád Megye Lapkladé Vállalat FelelŐ9 kiadő: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. sz. Telefon: 35-00. 31-10. 'Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomia s Szegedi Nyomda Vállalat Szeeed Kárász a s INDEX J? 053 re i-jesz dk * songrao megyei postahivatalok. Előfizetési dl) egy hőnapra 13 Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Q DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda, 1964. augusztus 12,