Délmagyarország, 1964. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-12 / 188. szám

VILÁG PROLETÁR}Mi EGYESÜLJETEK! a ma g y 4 r szocialista munkáspart lapja 54. évfolyam, 188. szám Ara: 50 fillér Teremtsünk jobb feltételeket az építőipari munkához! Megyei és városi pártvezetők látogatása a szegedi építkezéseken Az MSZMP Csongrád megyei és Szeged városi végre­hajtó bizottságai az utóbbi időben többször foglalkoztak a megye, illetve a város építőiparának helyzetével. Megyei pártvezetők több ízben tekintették meg a fontosabb üzemi és lakóházépítkezéseket. Győri Imre elvtárs, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának első titkára, Perjési László elvtárs, a szegedi városi pártbizottság első titkára, Balogh István elvtárs, a városi pártbizottság osztályvezetője és Tasi János elvtárs, a megyei pártbizottság munkatársa kedden délelőtt a Csongrád megyei Építőipari Vállalat központjában tanácskoztak a vállalat vezetőivel, majd megtekintettek több építkezést és beszélgettek a munká­sokkal. Beszélgetésükön részt vettek az Építésügyi Minisz­térium képviselői: Horváth Árpád, a műszaki főosztály műszaki fejlesztési osztályának vezetője, Sápi István, a termelési főosztály irányító mérnöke és Osztermann La­jos, a műszaki főosztály előadója is, akik több napja ta­nulmányozzák a vállalat munkáját, hogy segítséget nyújt­hassanak a munka jobb megszervezésében, irányításában. A megyei és városi pártvezetőket és a minisztérium képviselőit Sipos Mihály elvtárs, a vállalat igazgatója, Molnár Sándor elvtárs, az MSZMP vállalati csúcsvezető­ségének titkára, Losonczi László, a szakszervezeti bizottság titkára és Héger József KISZ-titkár tájékoztatták a válla­lati, gazdasági, párt- és tömegszervezeti munkáról. A termelőszövetkezeti épí­tésekkel kapcsolatban el­mondották. hogy a szövetke­zetek általában azt kérik, hogy a náluk megkezdett építkezést még az idén fe­jezzék be, vagy egy-egy épü­letet adjanak át még ez év őszén. A szegedi járásban nem mutatnak hajlandóságot a segítésre, csupán a deszki tsz ígérte, hogy augusztus végén ad át valamennyi segédmunkást a vállalatnak. A múlt évről áthúzódó be­ruházásokat természetesen befejezik. Elkészül a többi között az év végéig a sze­gedi Móra Ferenc Termelő­szövetkezet baromfitelepé­nek több épülete is. A párt­vezetők ide is ellátogattak a délutáni órákban, ahol Szal­Mozgásban a Közös Tehervagon Park Űj utak keresése a pedagógiában # Nyári csúcsforgalom az autóklubban Elmondották a többi között, hogy a vállalat módosított első félévi tervét csak 90.6 százalékra teljesítette, annak ellenére, hogy 15 százalékkal, tel együtt a második mű­szak szervezésében. A fiatalok jeleskedtek a bon­19,6 millió fonrrttal termelt tási munkákban is A jovo­többet, mint az elmúlt ev ha- ben is kérnek ilyen feladatot, sonló időszakában. A létszám- A kiemelt beruházásokról és béralaptervet túllépték. A szdiva elmondották az építő­vállalat nem teljesítette ter- jpari vállalat vezetői, hogy melékenységi tervét, sot a általában ezeken a munkahe­bázishoz mérten kevesebb az iyeken nincs különösebb egy főre jutó termelési ér­ték. Ezért azzal magyarázták, hogy az első negyedévben a vál­lalat több embert foglal­koztatott, mint a korábbi években. Naponta általában ezer em­bert szállítottak a munkahe­lyekre, akik alig dolgoztak 4—5 órát. Azonban a nagyobb létszámfoglalkoztatás ered­ménye a bázishoz mérten a 19,6 millió forintos termelés­növekedés. Júliusban ugyan 8,3 szá­zalékkal már jobb volt a ter­melékenység, mint az első fél évben, de a vállalat még­sem tudta teljesíteni tervét, csak 93 százalékra. Ebben a hónapban is 5,2 százalékkal nagyobb volt a létszám. Részletesen elemezték a termelékenység visszaesé­sének okait. Beszéltek az építőipari mun­kafegyelem lazulásáról. El­mondották, hogy a második negyedévben 867 munkanap esett ki az igazolatlan mu­ma Ferenc művezető elmon­Sokat segít a KISZ-szerve- dotta, hogy jól haladnak a zet az MHS-alapszervezet- munkával, nincsen különö­sebb problémájuk. Ellenben a baksi segédmunkásbrigád tagjai — Márton Mihály, An­tal János, Vidács Antal, An­tal Lajos és mások — el­mondották. hogy nekik bi­zony van problémájuk, mert nem tartják igazságosnak a munkaelszámolást. Többször tapasztalták, hogy kihagy­nak a munka felmérésekor teljesítményükből, igaz, ha ezt szóvá teszik, akkor kor­rigálják a hibákat. Már a délelőtti tájékoztatón is hangsúlyozták Győri Imre és Perjési László elvtársak: a probléma. Ellenben azt kér­ték, hogy a megyei pártbi­zottság is vizsgálja meg a mű­szaki gumigyár újabb igénye teljesítésének fontosságát. E beruházás megvalósítá­sánál ugyanis előreláthaió­megtakaritást érnek el. Ezt az összeget szeretnék fel­használni újabb üzemrészek építésére, pontosabban a nagycsarnok és a TMK-mű­hely bővítésére. Mivel az épí­tőipari vállalat értesülése sze­rint a beruházás második lép­csőjének megvalósítására is rövidesen sor kerül, nem tart­ják gazdaságosnak a most igényelt bővítés munkáját. A lakásépítési terv telje­sítésével kapcsolatban elmon­dották, hogy előreláthatóan az idei befejezésre terve­zett 747 lakás átadásával nem lesz különösebb prob­léma. Igaz, hogy az átadás ütemét nem tudják tartani. Ez az el­maradás azonban csak látszó­lagos, mert a folyamatos épí­tésszervezés miatt tolódik ki lasztások miatt. Sok volt az néhány lakás átadása. Az év állásidő munkaszervezési és végére azonban átadásra ke­egyéb hibák miatt is. Három j^j minden tervezett lakás, hónap alatt ilyen okok miatt Ellenben problémák jelent­9 ezer 355 óra állásidőt je- keznek máris a jövő évi la­lag közel 8 millió forint vállalat vezetői kövessenek gyeztek fel a vállalat mun­kahelyein. A fizetés nélküli szabad­ságok is megszaporodtak a nyári időszakban, emiatt három hónap alatt 470 munkanap esett ki az épí­tőipari vállalat termelésé­ből. A segédmunkás-gondok megoldásában sokat vártak az építőipari vállalat vezetői a tani-ió fiatal-k munkába­állításától. A KISZ az idén is szervezett építőtábort. Az eredet! tervek szerint 150 fő­re méretezték ezt a tábort, á középiskolákban az első tu nusra 130-an jelentkeztek, a munkahelyen azonban csak 108-an jelentek meg, ezek közül is néhányan a máso­dik-harmadik napon nem je­lentkeztek munkára. A ké­sőbbi turnusokban a létszám alig érte el az 50 főt. A vál­lalat külön is szervezte a fia­talok munkáját. Saját szerve­zésében júniusban 194-en vet­tek részt az építőmunkában. kásépítésj terv teljesítésével. Az Ogyessza városrészben épülő lakóházak terveit, ame­lyeket május 15-ig kellett volna átadni, még ma sem kapta meg a vállalat. Sok problémát okoz az is, hogy közmüvesítési terv nélkül építkeznek. Nem tudják például feltöl­teni az alacsony fekvésű tel­keket, mert nem ismerik, hova mennyi földet kellene hordani. Pedig most a jó időben kellene kitermelni és a helyszínre szállítani a töl­tőanyagot a Tisza és a Ma­ros árteréből. E panaszukat a pártveze­tők a délutáni órákban a helyszínen is tanulmányoz­ták. Itt Takács István épí­tésvezető mondotta el. mi­lyen nehézségekkel küzde­nek. Beszélt arról is, hogy napokig álltak emelődaruk és ezért lassabban halad az építkezés, mint koráb­ban. el mindent, hogy ne legye­nek ilyen elszámolási hibák, mert ezek rossz hangulatot szülnek a munkások között. Ellenben azt se tűrjék, hogy olyan munkáért követeljenek bért, amiért nem dolgoz­tak meg, mert erre iis van példa a vállalat életében. Elismeréssel szóltak a párt­vezetők és a minisztérium képviselői a szocialista mun­kavenseny szervezésének eredményeiről. Tavaly ugyanis csak 12 brigád versenyzett a szo­cialista címért, ma már 37 ilyen munkáskollektívája van az építőipari vállalat­nak. A munkaversenyben össze­sen 122 brigád vesz részt 1772 fővel. Az építőipari tervek meg­valósítása az év hátralevő hónapjaiban beruházóktól, tervezőktől és kivitelezőktől is pontosabb, lelkiismerete­sebb munkát kíván. Ezt ta­núsítják a Csongrád Megyei Építőjparl Vállalatnál ta­pasztaltak is. Csak így dol­gozhat eredményesebben, jobban és gyorsabban az építőipar, s valósíthatja meg terveinket Csongrád megyé­ben. Magyar hetek * külföldön Hét új kollégium a mezőgazdasági technikumok részére Űj kollégiumokat kapnak a felsőfokú mezőgazdasági technikumok. Az Általános Épülettervező Vállalat dol­gozói készítik az új diákott­honok terveit. Kiss Imre és Módos Ferenc építész, vala­mint Lisztes István statikus mérnök szocialista tervező­brigádjai jelentősen meg­gyorsították a munkát, ösz­szesen hét technikumi kol­légiumot terveznek és az el­ső háromnak, a nyíregyházi, a nagykanizsai és az oros­házi diákszállásnak a terveit máris átadták az építőknek. Így még az idén megkezdő­dik az építkezés is. Az első három diákszállá­son 680 tanuló kap kényel­mes otthont, s a tervben szereplő debreceni, hódme­zővásárhelyi. szarvasi és me­zőtúri kollégiummal együtt pedig összesen 2130 techni­kumi hallgató elhelyezéséről gondoskodnak. A diáklét­szám emelésének megfele­lően hat városban bővítik a régi technikumot, Szarvason és Hódmezővásárhelyen pe­dig űj iskola építésére is sor kerül. (MTI) Cséplés — nyújtott műszakban Nyújtott műszakban, reggel hat órától este hatig dolgozik Temesvári György tizenhat tagú brigádja a Felszabadulás Termelőszövetkezet baktói üzemegységében A közös gaz­daságban rövidesen befejezik a cséplést. Képünkön: etetik a gépet. Szerda, 1964. augusztus 12. külpolitika + Napi összeí oalaló + Eltemették Zawadzklt Enyhülés Ciprus szigetén Aleksander Zawadzkit, a LEM/P Politikai Bizottságá­nak tagját, a Lengyel Államtanács elnökét nagy részvéttel kísérte utolsó útjára tegnap a lengyel főváros népe. A gyászmenet gyászgyűlésen vett búcsút a halottól. Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára mondott gyász­beszédet. Méltatta az elhunyt forradalmár érdemeit A. Mikojan, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke is. Az elmúlt napokban robbanásig feszült ciprusi hely­zet némileg enyhült, miután Törökország, Görögország és Ciprus egyaránt kötelezettséget vállalt a Biztonsági Tanács által vasárnap elrendelt tűzszünet tiszteletben­tartására. Jóllehet török sugárhajtású harci repülőgépek kedden is több ízben elrepültek Ciprus északnyugati partjai felett, arról nem érkezett jelentés, hogy légitáma­dásokat is intéztek volna. Kádár János, a Magyar Népköztársaság Miniszter­tanácsának elnöke válaszolt Makarios elnök két távira­tára. Választáviratában a magyar nép szolidaritásáról biz­tosítja Ciprus népét. (Tudósítások a 2. oldalon.) Nyikita Hruscsov szov- amerikai agresszáóscselekmé­jet miniszterelnök országjáró nyéknek. körútja során kedden megér­kezett Ufába, a Baskír Auto­nóm Köztársaság fővárosába. Erhard kancellár már egy hete nyári szabadságát tölti bajorországi villájá­ban, s most helyettese, Men­de alkancellár is szabadságra utazott. Távollétükben See­bohm közlekedésügyi minisz­ter vezeti a kormány ügyeit. Johnson, az Egyesült Államok elnöke aláírta a kongresszus két házának »A délkelet-ázsiai béke fenntar­tásáról* című közös határo­zatát. Mint már jelentettük, a határozatot a múlt héten a délkelet-ázsiai válság tető­pontján fogadta el az ameri­kai kongresszus, hogy a tör­vényesség látszatát kölcsö­nözze a VDK ellen elkövetett • Kambodzsa fővárosában kedden fiatalok, diákok és buddhista szerzetesek — mint­egy ezren — tüntettek az amerikaj agresszió és inter­venció ellen. A tüntetők kö­vetelték, hogy az amerikaiak távozzanak egész Indókíná­ból. Küldöttségüket fogadta a Kambodzsai Nemzetgyűlés elnöke. • Az angol külügyminiszté­riumban bejelentették, hogy Svájc és Nagy-Britannia Bernben együttműködési szerződést írt alá az atom­energia békés felhasználásá­ra. Hétfőn és kedden újabb incidens történt a szíriai—iz­raeli határon. Szíria panasz­szál fordult az ENSZ fegyver­szüneti vegyes bizottságához. külpol 11ika,+ Napi össze foglaló + Csaknem másfél milliárd forint az óvodák, napközik, diákotthonok hálózatának bővítésére Évről évre több szülő vár választ a kérdésre, jut-e hely gyermekének is az óvo­dában, az iskolai napközi­ben, a diákotthonban. Min­Népművelési szakoktatók országos tanácskozása Kedden délelőtt a Buda- ket vitassanak meg és ki­pesti Tanítóképző Intézet cseréljék tapasztalataikat, dísztermében Kiss Imrének, Míg a tanácskozások régeb­a Népművelési Intézet igaz- ben kifejezetten oktatási­dén igényt ma még álla­munk nem tud kielégíteni, de az említett intézmények hálózatát — a népgazdaság adta lehetőségeknek megfe­lelően — fokozatosan fej­lesztik. Erre a célra az idén a Művelődésügyi Miniszté­rium költségvetésében csak­nem másfél milliárd forin­helyet a napközikben, ahol szakavatott pedagógusok fel­ügyelnek a kisdiákokra. Az általános iskolai diák­otthonok ifjú lakóinak szá­ma ezerrel növekszik, a kö­zépiskolai kollégiumokban pedig másfél ezerre] több fiatalt helyeznek el a ko­rábbinál. Az utóbbiakban — gatójának megnyitó szavai­val kezdetét vette a népmű­velési szakoktatók ötnapos konferenciája A népműve­lés szakoktatói 10 év óta minden nyáron tanácsko­zásra gyűlnek össze, hogy különböző elméleti kérdése­metodikai tapasztalatcsere jelleget öltöttek, ezúttal a népműveléselmélet egy sor fontos kérdését vitatják meg. A népművelési szakokta­tók konferenciája augusztus 15-én ér véget. (MTI) tanulószo­bai elhelyezésben, illetve ez­l°aLXÍnIOZN elÓü Igy az a hálózatfejlesztés eredmé­1964/1965-os tanevben ismét nyeként - a létszám ősztől tobb ezerrel gyarapodik az meghaladja a 22 000-et s ovodai helyek száma, s több több mint 40 000 középttko­mint 3100 ovodaban mint- lás diák részesül egy 185 000 apróságról gon­doskodnak majd. zel párhuzamosan menzai , Az általános iskolai nap- szolgáltatásokban Az újsze­kozihalozat fejlesztése is elő- . ..... térben áll. Az új oktatási r" eXternatusi ellátas*t - az évben a napközi otthonos ebben reszt vevő gyerekek tanulócsoportok számát há- családoknál laknak, s diák­romszázzal emelik, s így az otthonban étkeznek — újabb eddigi 164 000-rel szemben 1200 középiskolásra tei-jesz­174 000 általános iskolás kap tik ki. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom