Délmagyarország, 1964. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-23 / 197. szám

Országos vendégség. Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás egy kiasé mindig terített asztala is volt az országnak. Gazdag, bőséges és ünnepi asztala. Idegyűlt mindennek a java, a szépe: tejtermékek és húsáruk, gyümölcsök és borok, a veteményeskertek és mindennemű földi termesztésű emberi táplálék mintapéldányai sokasodnak és halmozódnak itt fél. De ugyanitt sorakoztak minden alkalommal a jászlak mellett, itt álltak az állásokban és az ólakban a ménesek és gulyák diszei, a nyájak, falkák legkülönbjei. Érdeklődve és szeretettel mustrált mindent a vásárnéző, ki hozzáértéssel, ki csak ámuldozva. Nem lesz ez másként az idén sem, 1984-ben, hiszen immáron hatvannégy mezőgazdasági kiállítás és vásár tanulságai vannak mögöttünk. Sőt az idei kiállításon a nagy készülődésnek, sürgés-forgásnak az a legfőbb éltetője, hogy most pedig olyasmivel álljanak az ország elé a kiállítás rendezői, amivel felülmúlhatnak minden ezelőtt voltakat. Íme csak néhány példa a nagyszabású vendégvárás előkészületeiből: A szövetkezeti vendéglátóipar egy egész vendéglátó kombinátot épített fel. Konyháján az országos szakácsverseny győztesei főznek majd felváltva. Még hasznos és szellemes vendégcsalogatót is terveznek a szövetkezetiek: huszonkét féle. szakácskönyvbe még be nem vett étel receptfüzetét, osztogatják a náluk étkezőknek. A kiállítás hatalmas térségén arányos elrendezettségben lesz az étel és az ital. Az elmaradhatatlan birkagulyásról és pacalpörköltről a karcagiak Birkacsárdája gondoskodik. Jó halászlét, válogatott halételeket a velenceiek Pontycsárdája és a dunakömlődiék Halászcsárdája kínál a legnagyobb ínyenceknek is. Ismét itt lesz a kiállításán a külföldiektől is jól ismert és kedvelt Mátyás-pince étterme. E vázlatos ismertetőben csupán utószóként az italok kimérőit: amit ennek mesterei terveznék, az valóban csemege számba megy. Mérnek ugyanis a IV. Budapesti Nemzetközi Borversenyre érkezett sokféle hazai és külföldi rangos bort. Aztán itt lesznek a nagy magyar borvidékek termelőszövetkezeteinek és hegyközségeinek válogatott borai. S hogy a jó bornak jó ágya is legyen, az italozóhelyek szomszédságában ott lesznek a larikonyhások, a hurka- és kolbászsütők is. A vendég dolga már ezután, hogy átlépjen a vásárváros nagykapuján, s miután kedvére ismerkedett a mezőgazdasági tudomány sok régi és új ismeretével, a gyomrára is gondja legyen. S. L. Pozdorjalemezgyár épül Nagylakon A gyár távlati kép. A kenderrost feldolgozásánál keletkező hulladékot, a pozdorját 1957 óta használják hazánkban bútorlap gyártására. A fával azonos értékű pozdorjalemezből egyre nagyobb mennyiségre van szüksége bútorgyárainknak. Amíg a bútorgyártáshoz nem áll rendelkezésre elegendő anyag, minden köbméter külföldi bútorlapért 70—75 dollárt kellett kiadni. Ezért is határozták el, hogy a második ötéves terv időszakában újabb pozdorjalemezgyárat építenek. Az új ipari létesítmény helyét Nagylakon, az ottani kendergyár mellett jelölték ki. A terveket a Könnyűipari Tervező Iroda, illetve az IPARTERV készítette el. Megelőzőleg egy öttagú tervező kollektíva Svédországban tanulmányozta a gépi berendezések helyigényét, majd elkészítették az előterveket, melynek alapján a svédek már tavaly megkezdték a gépek gyártását. Az új gyár építészeti munkát az ÉM 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 35. sz. építésvezetősége készíti el. Már az idén májusban megkezdték a munkát. A vállalat tiszaszederkényi előregyártó üzemében legyártották azokat a 4,5 tonnás elemeket, amelyekből a helyszínen utófeszítéses eljárással a 27 méteres szerkezeteket összeállítják. Ez lesz a harmadik, úgynevezett utófeszített csarnok az országban, de méreteit tekintve jelenleg a legnagyobb. Az üzemcsarnok és a hozzá tartozó tisztító-, silóépület összesen 50 ezer légköbméter térfogatú lesz. Jelenleg éppen ennek a tervnek a kiviteli munkálatai folynak. A hatalmas főtartókból a gépek segítségével naponta egyet helyeznek végleges helyére. Az építők igyekeznek a munkával, hogy októberben, illetve novemberben semmi sem akadályozza majd a gépek beszerelését. Megkezdték már egy nyolclakásos épület alapozási munkáit is A későbbiek folyamán kerül sor a korszerű szociális épület, a kompreszszor-, a transzformátor- és a szivattyúház felépítésére, majd a mélyépítő munkák elvégzésére. A tervek szerint a jövő év végén megkezdik a gyár próbaüzemeltetését. A beruházási összegnek döntő többségét azonban a gépek vásárlása teszi ki, mivel az új üzemben a bútorlapgyártásnak világviszonylatban is a legkorszerűbb technológiáját vezetik be. Csak a szállító berendezései lesznek hazai termékek. A technológiai gépi berendezéseket Svédországból, Belgiumból és Dániából vásároljuk. Októberben már megkezdik a gépek beszerelését a külföldi szakemberek irányításával. Az új gyár szinte teljesen automatizált lesz. Évente mintegy 30 ezer köbméter anyagot ad majd a bútorgyártáshoz, ugyanannyit/ mint amennyit a már meglévő kisüzemeink összes termelése. Nem közömbös tehát/ mikor indul meg a munka az új gyárban. Minél hamarább kezdi meg termelését, annál korábban térül vissza a beruházáshoz szükséges 150 millió forintos költség. Oravec János Viperavadászat Százéves a magyar búzanemesités Az erdőkben, a mezőn halálos veszély leselkedhet a dolgozó parasztra, a portyázó vadászra, erdészre, vagy a lírikus hangulatú természetbarátra! S ez a veszély nemcsak az erdők mélyén, az elhagyott dombhátakon, hanem néha a ligetekben, a szántóföldek peremén is kísért. A neve: vipera! A dél-somogyi erdőgazdaságban kfgyóveszélyre figyelmeztető táblákat helyeztek el azon a környéken, ahol a mérges hüllők tanyáznak. Jó volna e példát a többi „viperás vidéken" is követni. Nemcsak Dél-Somogyban, hanem Hollóháza környékén, a Zempléni hegyekben is elszaporodtak a keresztes viperák. A füzérkomlósi erdőgazdaságban rendszeres irtóhadjárattal védekeznek a mérges kígyók Inváziója ellen. Az erdőmunkások szívesen rendeznek „viperafejvadászatot", hiszen jól megfizetik nemcsak az élve elfogott kígyókat, hanem a pusztítást bizonyító, beszolgáltatott lenyisszantott fejet is. A zempléni erdők dolgozói tavasz óta több mint 150 viperát tettek ártalmatlanná. Kevesen tudják, hogy a fekete vipera is megtalálható országunkban. A balátai ősláp és környéke a tanyájuk. A fekete viperák késő tavasszal bújnak elő. Könnyen összetéveszthetők a feketén száradó gallyal. A Balóta-tó festői környékét, ahol rendkívül ritka növények is találhatók, nagyon sok kiránduló keresi fel. Tehát vigyázat!... A fekete vipera marása halálos is lehet. Említettük, hogy az erdők munkásai közül sokan foglalkoznak a viperavadászat nemcsak izgalmas, hanem hasznos kedvtelésével is. Hogyan fogják el élve a halálos marású kígyót? Képriportunk bemutatja e „favillás" vadászatot. Nedeczki A fotóriporternek sziklán sütkérező keresztes viperát sikerült lenes evégre kapnia Most, hogy az tv legfontosabb gazdasági munkájával, a kenyérgabona betakarításával eredményesen végeztünk, emlékezzünk meg röviden azokról, akik a fehérebb, a nagyobb daraű kenyér biztosításához tudásukkal és munkájukkal az utóbbi loo évben hozzájárultak. 1863-ban az egész országban, de különösen az Alföld déli részem csapásszerű aszály pusztított. Mokry Sámuel, a haladó gerendási gazdálkodó, a Békésmegyei Gazdasági Egyesület agilis titkára, felismerve a helyzetet, mindjárt a következő évben, tehát éppen 100 évvel ezelőtt nekifogott a búza javításához — mindenekelőtt szárazságtűrővé tételéhez. Egyszerű szelektáló eljárással, az aszálynak, a rozsdának ellenálló, a leghosszabb, legtömöttebb kalászok magvainak gondos kiválasztásával és elszaporitásával, mennyiségi és minőségi tekintetben olyan eredményt ért el, hogy az első nemesített búzánk, a ••Mokry-búza* magas felárral is igen keresett lett és ebből még a századforduló körül is bőven találhattunk, főleg a Délvidéken. Undorító és veszélyes karperec... A fogságba esett keresztes vipera hiába tátog. Sikamlós testét ingerülten ráfonja Sápi Mihály erdész csuklójára Ez a vipera már soha többé nem harap: Belkó Ferenc és Sápi Mihály erdészek villaliottal emelve mutatják: ilyen a tűben, avarban kúszó alattomos halál... 1871-ben Mokry elsőnek írt nálunk könyvet a búzanemesítésről, de még nagyobb érdeme, hogy munkája, eredményei alapján hazánkban is megindult a gabonanemesítés. Nagy jelentőségű munkát végzett a kenyérgabonatermelés okszerűvé tétele terén nagy növénytermesztőnk, Cserháti Sándor, akinek fő érdeme azonban az, hogy a magyaróvári Növénytermelési Intézetben jeles növénynemesítő gárdát nevelt ki. Ennek a gárdának egyik érdemes tagja volt Székács Elemér, aki felismerte a magyar búza hibáit, s hogy a külföldi piacokon felmerült kifogásokat megszűntesse, lelkes nemesítő munkába fogott. Az acélos, sikérdús tiszai búzafajtákból indult ki, s ritka hozzáértéssel és kitartással folytatott, szintén selejtező eljárása révén sikerült is neki egy nagyobbhozamú, a szárazságot és rozsdát jól tűrő búzafajtát elérnie. Különösen az 1055. és 1242. törzsszámú búzái terjedtek el legjobban és ezek révén a környező államokban is ismertté tette a nevét. Legnagyobb búzanemesítőnk, Baross László, szintén Cserháti-tanítvány volt. A bánkútj uradalomba kerülve, céltudatos növénynemesítő munkába, először kukoricanemesítésbe, majd búzanemesítésbe fogott. Számolva a szélsőséges hazai időjárási viszonyokkal, főleg a csapadékhiánnyal, különleges talajművelési módszert dolgozott ki. Nemasitő munkájánál ő is a hazai tájfajtákból indult ki, de fő szempontnak, még a többtermelés jelszavának fénykorában is, a búza minőségi emelését tartotta. Ennek haszna főleg a nagy gazdasági válság idején, illetve akkor tűnt ki, mikor a tengerentúli verseny mellett csak a legjobb minőségű búzával lehetett boldogulni a piacon. Baross különben az amerikai Marquis-búza felhasználásával sikeres keresztezéseket is végzett és hires "-Bánkúti búzáival«, főleg az 1201. és 1205. sz. búzával a világkiállításokon is nagy sikert ért el. Minőségi búzái elterjedésével nagyban hozzájárult a magyar búza, illetve liszt régebbi jó hírnevének visszaszerzéséhez és így joggal nevezték e szerény, de eredménydús búzanemesítót a -magyar búzacsata hősének*. Az ú. n. búzacsatát 1929ben, tulajdonképpen Manninger G. Adolf, a nagyfelkészültségű professzor, egyben kiváló gyakorlati gazda indította el, melynek során a nemesített búzafajták, elsősorban a Bánkúti-búzák széleskörű termesztéséért, elterjesztéséért küzdött, nagyobb terméshozamokra, általában búzatermelésünk fejlesztésére, racionalisabbá tételére törekedett. Az utóbbi idők nem kisebb jelentőségű gabonanemesítője Fleischmann Rudolf, a Szudéta-földről származott hozzánk és mégis a magyar búzának egyik legodaadóbb nemesitője lett. Működését a déli országrészeken kezdte meg, majd megismerkedve Székáccsal/ Kompoltra került és az ottani növénynemesítő telepen új, modern utakon haladva végezte sokirányú növénynemesítő munkáját. Ennek során elsősorban a mostoha sorsot könnyen álló gazdasági növényeink biztosabbhozamúvá tételére törekedett. Megfelelő keresztező eljárások alkalmazása mellett ebben a vonatkozásban ért el szép eredményeket a gyenge termőképességű, a szikes földeken, az aszályos helyeken is aránylag jól tenyésző, tehát igénytelen és mégis bőtermő búzaíajták előállításával is és ezzej főleg az alföldi gabonatermelőkön segített. Államilag elismert, híres F 481. sz. búzája egy időben igen keresett minőségi fajtát jelentett. A Kompolti-telep és vele Fleischmann értékes tenyészanyaga a második világháborúban elpusztult, de e lelkes szakember majdnem megvakulva, élete utolsó percéig folytatta nagyjelentőségű munkásságát. A fentieken kivül — ha csupán részterületeken is — még sokan végeztek jelentős gabonanemesitő munkát, akiknek során elég legyen pl. Légány ödön, Grábner Emil, Dégen Árpád és a többiek, avagy a ma is élő Gyárfás József, úgyszintén Baross egyik jeles munkatársa, a Kossuth-díjas Surányi János professzor nevét megemlíteni. Szerencsére a fiatal növénynemesítő gárda köréből is egyre több olyannal találkozunk, akik komoly és eredményes munkát végeznek a ma kívánatos fajták kitermelése, általában a hazai búzatermelés fejlesztése, a kenyérellátás biztosítása terén. Dr. Szabó Miklós, Mezőgazdasági Múzeum tudományos munkatársa 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1901. augusztus 2S.