Délmagyarország, 1964. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-18 / 167. szám

/ Építkeznek a helyiipari üzemek ÚJ sütöde a Kenyérgyári úton — A nyomda Is segít az építőiparnak — Befejezik a fonálfeldolgozó emeletét Köztudomású, hogy jelen- nalfeldolgozó Vállalat új leg Szegeden több nagy üzemháza, az első emelet gyár is építkezik, többek egy részét nem építették be. között például a textilmű- Ezekben a hónapokban ke­vek, a gumigyár, a kender- rül eor mintegy 800 ezer fo­fonó. Velük egyidőben igyek- rintos költséggel az emelet szik azonban felzárkózni az kiegészítésére. Az eredeti ba^dót -ájus 30-át nem koztatása szerint új gépeket blrtaJi ^^ €Pltak- a szereznek be, bővítik az épü- módosítás szerint szeptem­leteket, korszerű munkakö- ber l-e az építkezés végső rülményeket teremtenek a határideje dolgozók számára. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT L A P J 4 54. évfolyam, 187. szám Ara; 60 fillér Szombat, 1964. július 18. Az ily módon nyert mun­katerem hozzásegíti a vál­lalatot a fejlődéssel bekö­vetkező zsúfoltság csökken­tésére, a meglevő baleseti Három sütemény gyártó kemence A Kenyérgyári út, ahol a Szegedi Sütőipari Vállalat 1. számú telepe működik, ki- veszélyek kiküszöbölésére. A esik a forgalomból, nem so- teremben a htodét helye­kan vették még eddig észre, .. , .. ..... hogy a kenyérgyár mellett zúc el, s a szovodeben va­építkeznek. Még tavaly ősz- lóezínüLeg néhány új gépet szel vonult fel az építőipar is el bírnak majd helyezni, az új süteményműhely tolda- A MvüLé< lehetővé teszi a leikepuletenek munkalatai- , .„„ . ... , , hoz, de a téi nagyon vissza- külónbozo termelési folya­vetette őket. A kemencék mátok átszervezései, és ahol beépítésére augusztusban ke- szükségesnek látszik, atech­rülhet sor, s a műszaki át- notógia módosítását. 30-tel' tSffi" E^rt A ^ Fonalteldolgató dődik a próbatermelés. Vallalat fejlodesenek bizo­Az új süteményműhelybe nyítéka, hogy a január el­egyelőre három olajtüzelésű sejével átvett szentesi szö­kemencét szerelnék fel, me- vőrészüeg létszámát és ter­lyek két műszakban napi 60 kapacitását is emelni ezer eutemenyt, fokeppen zsemlét és kiflit képesek tudták. gyártani. összehasonlítási — —•— ———•— adatként megjegyezzük, hogy a nyárj időszakban általá­ban 60 ezer sütemény fogy a váróéban naponta, októ­berben pedig, amikor a ke­reslet Igen nagy, 65—00 ezer. Tehát az Új sütőüzem segít­ségével a lakosság fokozódó igényelt is ki bírják majd elégíteni. A beruházás költsége csak­nem 3 millió forint. Az elő­zetes elképzelések szerint még egy negyedik kemence beépítését is szeretnék mű­szakilag megoldani, úgyhogy az üzem termelése még to­vább fokozható. Az alapozásnál tartanak A Szegedi Nyomda Válla­lat Kárász utcai üzemét környező házak udvarán is építési anyagok tornyosul­nak. A patinás Kárász-ház lodzsiái felvonulási épületet, gerendákat ölelnek körül. Építkezik a nyomda. Két üj szárny épül udvarán, egy 27X7 és egy 10X10 méteres, A központi fűtéses, négy­szintű toldalékok szinten­ként illeszkednek majd a régi üzemhez. Egyelőre azonban még csak az alapozásnál tarta­nak az építők. A szűk hely, s a különböző technikai problémák — melyek meg­oldásában a nyomda is igyekszik segítséget nyújtani — meglehetősen lelassítják a munka ütemét, úgyhogy mindenki örülni fog annak, ha jövőre befejeződik az építkezés. A beruházás nagyobbik részét gépek beszerzésére fordítják, úgyhogy a kibő­vített nyomda kétszeresére emelheti majd könyvterme­lését. Egyelőre azonban az okoz gondot, hogy az új gé­pek folyamatosan érkeznek, s a meglevő helyiségekben kslj elhelyezni őket. A Szegedi Nyomda Válla­lathoz tartozó hódmezővá­sárhelyi nyomdában is bő­vítik az üzemet. Módosítják a technológiát Amikor néhány évvel ez­előtt felépült a Szegedi Fo­A rend nemcsak esztétikai követelmény ® Készülődés az ünnepi hetekre ® Repülő földművesek • Mikor lesz kész a Jogi kar építkezése ? ® Fiatalkorúak a szegedi vendéglőkben Ujabb Javaslatok a KGST-országok együttműködésére Közlemény a KGST végrehajtó bizottságának 13. ülésszakáról A felszabadulás óta tizedszer rendezik meg 412 gazdaság készül a mezőgazdasági kiállításra Munkatársunk telefonj®- Mátyás a helyszínen is meg­lentése: mutatta az újságíróknak. Augusztus 28-án nyitja Csaknem teljesen készen meg kapuit a nagyközönség van már a kiállítás gép­előtt Budapesten a 65. Orszá- karbantartási és tárolási gos Mezőgazdasági Kiállítás bemutatóinak épületei, és Vásár. A 33 hektárnyi Al- A magyar -szűzföldek*, a ré­bertirsai úti telepen ma még tek és legelők korszerű hasz­a különböző építőipari és sze- nosításához is nagyszerű út­relő vállalatoké a szó, baigazításokkal szolgál majd Több mint 500 munkás, a kiállítás. Az üzemek által rengeteg gép dolgozik a máris alkalmazható rét- és mór félig kész, vagy befe- legelőj a vítási eljárások szá­jezéshez közeledő pavllo- mos változatát tanulmányoz­nokon, kiállítási csarnoko- hatják itt augusztus 28-tól kon. szeptember 20-ig a szakem­Pénteken délelőtt pedig a berek, méghozzá a legkülön­sajtó munkatársait Keserű félébb talajtípusok szerint. János földművelésügyi mi- Idén a korábbi gyakorlat­niszterhelyettes és Szőke Má- tél eltérően tyás, a kiállítási iroda igaz- tematikai csoportosításban gatója tájékoztatta, rendezik meg a KGST tag­— Felszabadulásunk óta államainak bemutatóit, tizedszer nyitja meg ka- A KGST-országok gépi be­puit az országos mezőgaz- mutatóján 450 különféle me­dasági kiállítás és vásár, tógazdasági gép szerepel A mezőgazdaság szocialista majd szakmai csoportosítás­átszervezésének befejezése ban. A nemzetközi mezőgaz­óta eltelt esztendők külön- dasági műszerbemutatón po­leges hangsúlyt adnak az dig mintegy 1500, a mezögaz­idej kiállításnak — mondotta daságban használatos mű­többek között a miniszter- szerrel ismerkedhetnek meg helyettes. Később arról tájé- ^ érdeklődők, koztatta a sajtó képviselőit, A KGST tagállamai mel­Moszkv* (TASZSZ). A Kölcsönös Gazdasági Segítség Taná­csának végrehajtó bizottsága 1964. július 14 és 16 között megtartotta 13. ülését. Az ülésen részt vettek a tagországoknak a végrehajtó bizottságban helyet foglaló képviselői: Sz. Todorov, a Bolgár Népköz­társaság miniszterelnök-helyettese, O. Si­munek, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság kormányénak elnökhelyettese, P. Jaroszewice, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnök-helyettese. Apró Antal, a magyar forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnökhelyettese, D. Molomzsamc, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsá­nak első elnökhelyettese, B. Leuschner, a Német Demokratikus Köztársaság minisz­terelnök-helyettese, A. Birladea/nu, a Ro­mán Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese és M. Leszecsko, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnökhelyet­tese. A végrehajtó bizottság ülésén O. Simu­nek miniszterelnök-helyettes, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság képviselője el­nökölt. A végrehajtó bizottság meghallgatta a vb-jroda előterjesztését az állandó bízott­ságok jelentéséről, a kétoldalú tanácsko­zásokról, valamint a tanács titkárságának az .összesített tájékoztató mérleget ismer­tető anyagairól. Megállapították, hogy a tervező szer­veknek a tagállamok gazdasági együttmű­ködése kérdéseivel foglalkozó eddigi két­oldalú tanácskozásai, továbbá az 1966—70. évekre vonatkozó tájékoztató jellegű mér­legek ügyében végzett munka lehetővé tet­ték. hogy az országok előzetes formában jobban meghatározhassák a legfontosabb lpsri termékek termelésének és fogyasztá­sának tervezett méreteit, megszabják a kölcsönös áruszállítások főbb arányait, elő­zetes formában megoldják a gazdasági együttműködés több fontos problémáját, to­vábbá felvázolják bizonyos más kérdések megoldásénak konkrét módozatait. A végrehajtó bizottság megvizsgálta a szénipari és villamosenergia-ipari bizottsá­gok javaslatait arról, hogy az érdekelt or­szágok működjenek együtt új szénipari ter­melési kapacitások építésében, majd aján­lásokat fogadott el e kérdésben. Miután megvizsgálta a kőolaj- és gáz­ipari bizottság javaslatait, a végrehajtó bi­zottság ajánlásokat fogadott el az érdekelt KGST-államok alacsony fagypontú (külö­nösen transzformátor-) olajszükségletének kielégítéséről az 1666—1970. évekre. A végrehajtő bizottság megvizsgálta a külkereskedelmi bizottságnak a közszük­ségleti választékbővítő áruszállítások to­vábbi kiszélesítéséről szóló jelentését és ja­vaslatait. Megállapították, hogy a KGSK­tagországokban az utóbbi években számot­tevően fokozódott a lakosság szükségletet kielégítő könnyűipari áruk termelése, s valamennyi országban különösen gyorsan növekedett a közszükségleti cikkek előál­lítása. 1960 és 1903 között 56 százalékkal bő­vült a tagállamok kölcsönös közszükségleti cikk cseréje. A végrehajtó bizottság jóvá­hagyta azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítik a cikkcsere további bővítését a választék gazdagítása, a lakosság részéről jelentkező kereslet teljesebb kielégítése vé­gett. A végrehajtó bizottság ülése megvizs­gálta a valutáris és pénzügyi bizottság 1983. évi munkájáról szóló beszámolót és jóvá­hagyta a bizottság további tevékenységé­nek főbb irányait. Az ülésen ugyancsak megvizsgálták a gazdasági együttműködés folyó kérdéseit, s e kérdésekben ajánlásokat fogadtak el. (MTI) Külpolitika + Napi összefoglaló + Külpolitika + Napi hogy 412 gazdaság szerepel majd kimagasló eredményeivel a kiállításon, s ezgk közül 334 termelőszö­vetkezet. Elmondotta « mi­lett számos nyugati, elsősorban angol, francia, osztrák és olasz cég ls részt VOSZ a ki­állításon. A szeptember 14 ég 10-e Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Megvitatta majd törvényerejű rendelettel elfogadta a pénz­ügyminiszternek az 1963. évi állami költségvetés végrehaj­táséról szóló jelentését. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott a növényvédelemről, majd magyar állampolgári kötelékből való elbocsátási, visszahonosítási és egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) niszterhelyettes azt is, hogy között megrendezendő szak­az 1962-ben rendezett bu- mai hétre 20—22 ezer szövet­dapesti mezőgazdasági kiállí- kezeti- mezőgazdasági szak­táson és vásáron még mind- embert hívnak meg az ország össze 8, az idén pedig már különböző gazdaságaiból. 15 technológiai rendszert mu- Amint a miniszterhelyettes tatnak be a korszerű állat- elmondotta, mindenkinek le­tenyésztég területéről. hetőséget teremtenek ahhoz, A készülő kiállítást Szőke hogy behatóan tanulmányoz­hassa az ót leginkább érdek­lő szakmai kérdést. A Csongrád megyei látoga­tók részére is tartanak meg­lepetést a kiállítás és vásár rendezői. Bemutatják Szék­kutag község távlati fejlesz­tési tervét. Az eseményre felkészült már a MAV is. Hiszen máris bizonyos, hogy legalább 1 millió hazai és külföldi ven­dég ad majd egymásnak ta­lálkozót a 65. Országos Me­zőgazdasági Kiállításon és Vásáron. Cs. J. Megnyílt az afrikai államfők csúcsértekezlete Befejeződtek a szovjet-indonéz tárgyalások Tegnap délután Kairóban megnyílt az afrikai államfők lemondásukat Ikeda minisz­2. csúcsértekezlete. Az Arab Liga székházában rendezett terelnöknek, hogy lehetővé megnyitó ünnepségen Naeszer. az EAK elnöke köszöntötte ^fatítárót^/keda" a lemon-' a küldötteket elsőként. A megnyitón — amelyen részt vett dásokat elfogadta. U Thant, az ENSZ főtitkára is — felolvasták a világ min­den tájáról küldött üzeneteket, köztük N. Sz. Hruscsov • Hivatalos dél-vietnami szovjet miniszterelnök és Johnson amerikai elnök üdvöz- jelentések szerint.a szabad­letét is. A csúcsértekezlet ezután zárt ajtók mögött foly­ságharcosok aktivitása foko­tatta munkáját. Tanácskozásainak célja: az elmúlt tizen- zódott az eUnuIt naP°kban­négy hónap mértegének megvonása, s a következő időszak Egy hét alatt 635 támadást feladatainak meghatározása. intézték a kormányerők el­len: az előző héten ez a szám Moszkvában befejeződtek a szovjet és a Subandrio 400 volt. A partizánok Sai­vezette Indonéz küldöttség tárgyalásai. A tegnap kiadott gon kapujában, a dél-viet­közös közlemény megállapítja, hogy a tárgyaló felek kői- narrü fővárostól 12 kilométer­csönönen megértették egymást. A megbeszéléseken több régi nylre fényes nappal meStá' megállapodás érvényét meghosszabbították és számos újat madUlt efiy *stratágiai ía" is kötöttek. Tudósítások a 2. oldalon. te Cipruson a helyzet vál- fegyveres tozaüanul feszült, sőt a pén- bánását. lut*. Noha a támadást a kor­mányjelentések szerint visz­szaverték, nagy riad, r okozott, hogy a sv.í ••••. .-• összetűzés kirob- harcoso' fém-es >r ial 1 er vakmerő akciót ija; .<> • tekre virradó éjjel robbanás* m Párizsban véget ért a VéSrS' sal fenyegetett: a sziget észa* Nyugat-európai Unió minisz- • A nag3r Kreml-palotá­. . , . , , _ ban pénteken aláírták a —^ sl. rsst jrr saawsssats Temblosz falu szomszédságé- mányválság és Schröder tá- mány bizottság első ülésének ban mintegy 150 főnyi cip- volmaradása miatt csak öt tegyzokönyvet ru,i görög nemzetőr-csapat küIügyminiszter vett részt. NépSrsast ' All^f ágyúkkal, aknavetőkkel és Az értekezlet lónyegében S^teökh'lyettese géppuskákkal felszerelve köz- egyszerű eszmecsere volt és teken fogadta Van Kuo­refogott egy nagyobb török nem hozott konkrét ered- csünt, a Kínai Népköztársa­fegyveres csoportot. Kanadai ményt. ság rendkívüli és meghatal­ENSZ-katonák közbelépése „ A japán kormány ug. ^ÁKtóK^bíX azonban megakadalyozta a jai pénteken benyújtották veiét. összefoglaló + külpolitika + Napi összefoglaló +

Next

/
Oldalképek
Tartalom