Délmagyarország, 1964. június (54. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-16 / 139. szám
fl zákányszék! Homokkultúra Tszcs-ben Komócsin Zoltán elvtárs látogatása a közösségben Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztője vasárnap Zákányszékre látogatott, ahol részt vett és felszólalt a Homokkultúra Termelőszövetkezeti Csoport közgyűlésén. Komócsin Zoltán elvtársat elkísérte Győri Imre elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, Török József elvtárs, a szegedi járási pártbizottság első titkára, Ábrahám Antal elvtárs, a szegedi járási tanács vb elnökhelyettese. A vendégeket Tóth Szilveszter né, a községi tanács vb elnöke és Csépi László községi párttitkár, valamint a tszcs vezetői fogadták. A vendégek a közgyűlés befejezése után szívélyesen elbeszélgettek a termelőszövetkezeti csoport tagjaival A termeíösizövetkezeti csoportok tagjai most járják az összefogás, a szövetkezeti gazdálkodás előiskoláját Ismeretes, hogy főleg a szegedi járásban indokolt a termelőszövetkezeti csoportok létezése, működésük azonban csak akkor lehet eredményes, ha betartják a működési szabályt; vagyis; ha elősegítik tagjaik boldogulását, s a közös alap növelésével, a közös tevékenység fokozáséval hozzájárulnak a ——— ——— mezőgazdasági termelés fel- , , lendítéséhez és az ország eredményekről számolt be, növekvő szükségleteinek ki- amelyek alapján méltán álelégítéséhez. Ezt bizonyítja a líthatjuk, hogy e tszcs vezákányszéki Homokkultúra zetői, tagjai kezdik megtalalTszcs példája, amelynek leg- ni az utat, amely a szóvetkeutóbbi közgyűlésén Huszta zeti gazdálkodás fokozatos Vince, a tszcs elnöke, olyan kibontakoztatásához vezet. ^ Nagyarányú szőlőés gyümölcstelepítés Á Homokkultúra Tszcs- területéken telepítsenek szőben több mint 300 család lőt és gyümölcsöst, másrészt tömörül, az összes terület az állam a hitel egy részét a 3400 hold, ebből azonban termőre fordulás idején és már 770 hold közös müve- megfelelő gondozás esetén lés alatt áll, amelynek nagy elengedi. része rét és legelő, valamint szántó, de mar 92 hold nagyüzemi telepítésű gyümölcsössel és 72 hold nagyüzemi szőlővel is rendelkeznek. Emellett traktoraik, munkagépeik, tehergépkocsijuk, köMunkaalkalom a kevés földfieknek A közös művelés alatt álló területet úgy akarják növelni, hogy az idős, munkazös szarvasmarha-állomá- képtelen tszcs-tagoktól átveri ytík is van. Mindezt telje- szik földjüket. A közös másén saját beruházással hozták létre, ami bizonyítja a tszcs tagjainak igyekezetét, meg azt, hogy felismerték az összefogásból adódó előnyöket. Jellemző a tszcs tagjainak szorgalmára, hogy ez év tavaszán 45 hold szőlőt, hold őszibarackost és velés kiterjesztése, a közös állatállomány növelése, a közös tevékenység fokozása azért is fontos, mert így megfelelő munkaalkalmat tudnak teremteni azoknak a tagoknak, akik kevés földdel rendelkeznek. örvendetes, 15 hogy a közös üzemegységben 27 dolgozó tszcs-tagok havi késén is. Ezek az emberek társaiknak, vagyis az egész közösségnek okoznak kárt, s tulajdonképpen saját jövőbeni boldogulásukat is hátráltatják. A tszcs tagjai nap mint nap tapasztalják, hogy az összefogás hasznukra válik, s tudják azt is, hogy a közös tulajdonban lévő gépeket a szétszórt, kis parcellákon nem lehet gazdaságosan kihasználni. Ezért elhatározták, hogy kezdeti fokon táblásitanak. Ami azt jelenti, hogy az egymás mellett fekvő területeken öt-tíz holdas táblákon — amennyiben lehetséges — ugyanazt a terményt termelik, hogy a szántást, vetést, betakarítást, a legfontosabb gépi munkákat egyszerre tudják elvégezni. így az összefogás, a közös tevékenység előnyei közvetlenül éreztetik hatásukat, nem beszélve arról, hogy a közös géppark növelése, a közös állatállomány fejlesztése, a közös szőlő- és gyümölcstelepítés a későbbiek folyamán milyen haszonnal jár. mennyire elősegíti a gazdálkodás fejlesztését. S hogy mennyire tudatában vannak ennek a tszcs tagjai, az is bizonyítja, hogy közülük hárman mezőgazdasági, hatan kertészeti technikumba járnak, őszre pedig 20—25 Kádár János fogadta hazánk űj párizsi nagykövetét és hágai követét Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke hétfőn fogadta Valkó Mártont, hazánk új párizsi rendkívül és meghatalmazott nagykövetét. A kormány elnöke ugyan-tsak fogadta Barta Lajost, hazánk üj hágaj rendkívüli követét és meghatalmazott miniszterét. Mindkét diplomata a közeljövőben utazik állomáshelyére. „Elvi szempont..." hold almást telepitettek resete 2—3 ezer forint között nagyüzemi módon. S annak mozog, ami jónak mondhaeüenére, hogy a telepítést a tó. A zetorosok, gépkocsive- fő részvételével szakmunkáshosszúra nyúló tél miatt ké- zetők 2500—3000 forintot is képző tanfolyamot indítanak, "y.. tőn, csak április 8-án tud- megkeresnek, és nem sokkal valamint autó- és traktorták megkezdeni, már április marad el mögöttük a fogato- vezetői tanfolyamot is szersok, mezei munkások kere- veznek. A zákányszéki Hosete sem mokkultúra Tszcs tagjai kéA közös művelés alatt ál- szülnek tehát, hogy birtokukK területen jó termés vár- ba vegyék a jövőt, ható rozsból és árpából, s a kukorica is szépen fejlődik. Jellemző, hogy a 700 holdnyi közös területen annyi műtrágyát használtak fel, mint a tszcs tagjai együttesen egyéni területükön, amely pedig négyszer nagyobb. .4 végén be is fejezték. Hasznot hajtó közös beruházások Beruházási tervükben szerepéL hogy egy 50 férőhelyes szarvasmarha-istállót építenek. Építését már a jövő hónapban meg is kezdik, amit szeptemberben akarnak befejezni, mert Tamasi Mihály Fejlesztik a szegedi téglagyárat A harmadik ötéves tervben csaknem 20 százalékkal keli emelni a téglaipar termelését. De már az új tervidőszak első évében is az ideinél jóval több tégla gyártását írták elő, hogy ne legyen fennakadás az építkezések anyagellátásában. A termelés jelentős növelése érdekében az Építésügyi Minisztérium most hagyta jóvá a Tégla- és Cserépipari Tröszt előterjesztését, amely az iparág hat téglagyárának sürgős korszerűsítését javasolta. Budapesten két téglagyárat, vidéken pedig a kunszentmártoni, a karcagi, a szegedi és a fehérgyarmati gyárat fejlesztik. Ipari gyógyszertechnológiai konferencia Hétfőn délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, a Magyar Kémikusok Egyesülete és gyógyszerész szakcsoportjának rendezésében csaknem száz külföldi, s több száz magyar szakember részvételével megkezdődött az első nemzetközi ipari gyógyszertechnológiai konferencia. A háromnapos konferencián számos kiváló külföldi szakember előadasa is elhangzik. lZételkedő, de — íigyeljük meg! — jókedvű értetleneink tréfát gyártottak a KGST-ből. Mi a gazdasági együttműködés elvi szempontja? „Elviszem, pont.. Magyarán; nincs vita. nincs tovább! Mosolyoghatnánk az igaztalan következtetésen, ha sokan nem vennék nagyon komolyan ezt a valójában féloldalas igazságot. Mert sokan nem akarják tudomásul venni az igzság másik felét, az "Elhozom, megalkotom, pont...« változatot. Pedig, hogy ilyen is lehet, bizonyítja az alábbi két példa. Patinás híradástechnikai gyárunk, az Orion valamikor hőpalackokkal kezdte. Azután rádión, televízión keresztül eljutott napjainkban a mikrohullámú berendezéseik gyártásáig. A régi gyártmányokat menetközben átvették vagy átveszik más gyárak, az új gyártmányt pedig kifejleszti a begyakokorlott Orion-törzsgárda. így adta át a magyar rádióipar — a KGST-n belül — néhány rádiófajta gyártását a bolgár iparnak, így adta át az Orion néhány tv-típus gyártását Székesfehérvárnak. A felszabadult helyen, felszabadult eszközökkel, jóképességű szakemberekkel pedig megkezdték a mikromonitorok, közvetítő-állomások készítését. (Lásd pl. az Intervizió rendszere.) A lezárult nemzetközi vásáron, noha még ott szerepelték a kiváló Orion tv-készülékek is, de már nagy 6ikert arattak a mikro-berendezések, a Budavox Külkereskedelmi Vállalatnál megszülettek az első többszázezer forintos külföldi megrendelések. A KGST valamennyi tagállamának szolgálatában... Híradást kaptunk egy mezőgazdasági gépgyárból, ócskavasba küldik a lófogatú ekék százait, nem veszik, nem keresik, minden régi szerszámot kiszorít a modern gépesítés. Pédáui a Vörös Csillag traktorgyár már jól ismert D4K jelű traktora — a lezárult vásár másik sztárja —, amely alacsony üzemeltetési költséggel, fokozott vonóerővel segíti a szántást, a tarlóhántást, talajlazítást. Erről a szépvonaiűan robusztus, gumikerekű traktorról írja a lengyel Agencija Robotnica hírügynökség: „használatával a mezőgazdasági munkában több technológia megváltoztatására nyüik lehetősig-. És ez a magyar alkotás is a KGST országokat szolglája, tehát hazánkat is. I jhet néha könnyeket ejteni elavult, túlhaladott gyártmányok letűnte felett. Lehet visszasírni (!?) a 2+1-es rádiók, az egy-két ekefejes mezőgazadasági szerszámok világát. De nem lehet öröm nélkül szemlélni magyar műszakiák. magyar dolgozók törekvéseit, termékeit, amelyek az egész szocialista táborban, nem ritkán azon túl is osztatlan eL ismerést aratnak. Még rövidebben: KGST gyártmányként is az egész szocialista tábort szolgálják. Mert — minden tréfát kizárva — ez a KGST államok együttműködésének valóban egyetlen, elvi szempontja! s valóban f-ó) A falusi fiatalok pályaválasztása Korábban cikket közölt a Dél-Magyarország a falusi fiatalok pályaválasztásáról. Ezzel kapcsolatban a követ> őszre 25 előhasi üszőből és tszcs tagjainak többsége 25 növendékmarhából álló azon van, hogy fokozódjék a törzsállományt akarnak lét- közös tevékenység, hiszen ez rehozni. Elmeilett azt terve- nagyban elősegíti gazdálközik, hogy jövőre sertésólat dásukat. A tszcs segítségéépítenek, és megteremtik kö- vei például közösen szerzik aös sertésállományukat is. be a műtrágyát, a növényvéEddigi beruházásaikat tel- dőszereket, sőt még szerves jesem saját erejükből fedez- trágyát is tudtak vásárolni, ték, eddig hitelt- még nem Az aratás munkáját nagyban vettek fel. Futotta saját be- megkönnyíti, hogy a tszcs vételeikből, mivel a közös traktorral, aratógéppel renüzemegység idei bevétele is delkezik. Amit nemcsak a eléri a 180—200 ezer forin- közös területen, hanem a tot, a tagság különböző hoz- tszcs-tagok egyéni területein zájárulásaiból pedig évente is igyekeznek felhasználni. mintegy 900 000—1 100 000 A tszcs fejlődését azonban forint gyűlik be a közös gátolja, hogy egyesek vonaálapra. Legutóbb azonban kodnak befizetni a közös úgy határoztak, hogy állami alapra százalékos hozzájáruhitelt is igénybe vesznek, lásukat. s vonakodnak serhiszen ez lehetővé teszi szá- téshizlalási szerződést kötni, mukra, hogy még nagyobb amiről szó esett a közgyűléTöltőtoll és golyóstoll - ceruza helyett Iróeszköz-divat — ahogyan a Szegedi Fémfeldolgozó és Finommechanikai Vállalat töltőtoll-részlegében látják Nem új jelenség, de számomra csak akkor vált szembetűnővé, hogy a golyóstoll mennyire teret hódított, amikor a közelmúltban egy alkalommal a Szegedi Fémfeldolgozó- és Finommechanikai Vállalat Kígyó utcai töltőtoll-részlegénél vagy kérték, hogy töltsék tőtollat is, Csontos János meg ismét golyóstollaik kiürült "tartályát". Miért közkedvelt a golyóstoll ? — Havonta több ezer golyóstollat adunk el, javítunk kisebb javításra szorult tol- és töltünk meg ismét — vátőtollam rendbehozására laszodja feltett kérdésemre vártam. Altalános- és kö- Csontos János, a töltőtollzépiskolás diákok, egyetemisrészlegvezető mosolyogva tarja szét karjait — Akik a töltőtollat szereretik, s ilyenek még sokan vannak, azok a golyóstollat csak kiegészítő Íróeszközként használják — válaszolja, majd így folytatja: — Sok írásterületen — — könyvelés, okmányok kiállítása — még mindig szitáié, sőt meglett korú falusi férfiak és asszonyok tértek I be és vettek golyóstollat, Jól sikerült az épitők napi juniális a Vigadóban Több társadalmi munkás kapott jutalmat Fiatalodik építőiparunk. E megállapítás most nem statisztikai adatok összegezéséből született, hanem egyszerű tapasztalásból: vasárnap délelőtt az újszegedi Vigadó kerthelyiségében pa- Szakszervezete rázs tánczene fogadta és megyei bizottsága szórakoztatta később is az építők napjára összegyűlt dolgozókat. S még a hajlott hátú, barázdás arcú veteránoknak is megmozdult a lába tőle. Juhász József, az MSZMP Csongrád megyei végrehajtó bizottságának tagja, az SZMT vezető titkára mondott beszédet. Megjelent a rövid ünnepségen Balogh István, az MSZMP Szeged városi végrehajtó bizottságának tagja, a pártbizottság osztályvezetője is. Reszta Miklós az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Csongrád nevében jutalmakat, emléktárgyakat adott át. Huszonöt éves szakszervezeti tagságára való megemlékezésül Bitó Sándor veterán, a megyebizottság mellett kifejtett társadalmi tevékenységéért, Acs Imre, Gombai Mihály, Kiss Sándor, Laczkó István, Lórik György, Kertész Imre, Kószó István, Kovács Pál, Nyári Sándorné és Szilágyi István kapott tárgyjutalmat. Az építők napjának ünneplői ezután még sokáig együtt maradtak, s kellemesen töltötték el az időt a Vigadó fehér asztalai mellett. • Az építők napja alkalmából a Szegedi Tervező Vállalatnál Kapuvári Béla építész-szerkesztő és Rácz Gábor adminisztrátor Kiváló dolgozó kitüntetésben részesült. Tizenöten vettek át jutalmat jó termelési és társadalmi munkájukért részleg vezetője. — A golyós- vesebben dolgoznak töltötoltoll közkedveltsége érthető lal. Az iskolák legtöbbjében is, mert hiszen legalább há- s«m látják szívesen a porom-négy hétig lehet vele lyóstoll írást, mert — legírni könnyedén, nem kell alábbis korátfcan — a gohegyezni, s olcsón lehet cse- lyóstoll nem biztosított rélni legfontosabb alkatré- egyenletes, jól olvasható szeit. írást. Részlegünk forgalmáValóban, ezek olyan elő- ban a töltőtollak eladása és nyák, amelyek megmagyaráz- javítása legalább annyit zák, miért is írnak mind "nyom a latban«, mint a többen golyóstollal, s miért golyóstollaké. szorította ki — mert lényegében erről van szó — a go- Izles kérdésé lyóstoll a ceruzát. Megfi- 0 . , . , . , , , gyeltem ugyanis, hogy rak- » golyóstoll, tárban és olyan helyeken, -a töltőtoll Nagyfonahol a munkának csak -ki- okmányokat vilagegészitő tartozéka- az írás, ? ™egJn,[n?lg töltőtollal ceruza helyett mindinkább alaT ^tollat használ golyóstoll "járja-. mert - fHrUSCSOR.> szoJpraktikus. S népszerűsége ' Ken™d? még tovább nő, mert sike- ameriKai elnök is töltőrült - részben külföldről is ^1,alJ'rta atomcsendt , -ll . ... , egyezmeny ratifikációs ok— a legkitűnőbb minőségű ál- mányait: tizenhat töltőtollat katrészeket és festékeket be- használt erre a célra tiszerezni és az eddiginél lé- zenhat példány aláírására. nyegesen olcsóbb áron a fo- ,Ezek, a ,tollak azóta — lef?" u^ közelebbi munkatársainak gyasztok rendelkezesere bo- adományozta azokat - mucsátani. zeális értékűek. Johnson viszont szívesebben készít felA töltőtoll is „tartja magát" jegyzéseket golyóstollal, de , , , aláírásainál — töltőtollat Arra a kerdesre, hogy a használ. golyóstoll kiszoritja-e a tői- Perényi István kezőket kívánom megjegyezni. Nagy hiba az, hogy számos fiatal nem tartja életcéljának a mezőgazdasági munkát. Ebben talán a pedagógusok is hibásak, mert annak jelentőségét nem kellően ismertetik a tanulókkal. Diákoktól hallottam, hogy tanárjuk így ecsetelte a mezőgazdasági szakmunkások jövőjét: „Nem baj, ha egész nap piszokban dolgozol, este a fürdőkádban lemosdol és utána úriember vagy". így nem lehet a fiatalokat meggyőzni. Helyes lenne olyan tanulmányi kirándulások szervezése, ahol a diákok meggyőződnének a mezőgazdasági munka magasabb színvonaláról,. így kevesebb fiatal cserélné fel a faluját a várossal. Bozső Pálpé Domaszék Két hét múlva államkölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár két hét múlva, június 29-én és 30-án rendezi a II., a III. és a IV. Békekölcsön 1964. első félévi húzását A II. Békekölcsönből 227 ezer kötvényre 55,7 millió forint, a III. Békekölcsönből 166 ezer kötvényre 34 millió forint, a IV. Békekölcsönből pedig 151 ezer kötvényre 29,3 millió forintot sorsolnak ki. tgy a kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 544 ezer kötvényre 115 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában. (MTI) 7 Kedd. 1964. június 16. DÉL-MAGYARORSZÁG 3