Délmagyarország, 1964. június (54. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-14 / 138. szám
Vizsgamunka Most már túl van a nehezén Balogh Mihály, a 600-as számú Móra Ferenc Iparitanuló Intézet harmadéves esztergályos növendéke. A ••neheze* alatt egyelőre a vizsgamunkát kell érteni. Már a csiszolásnál tart, s azután kész az esztergapad alkatrésze. Szép munka volt, de hogy jó-e. azt a vizsgabizottság dönti el? A jövő héten kezdődik az írásbeli, utána következik a gyakorlati és az elméleti vizsga. Ha azokon is túl, lesz, vége az izgalomnak is. Valamikor a Szent Antal- Lajos jeles érdemjegyet ka- kört a levegőben, hogy újból nak ígértem 20 forintot, ha pott. A kintiek felelés nélkül visszatérjen markolászni a megsegít. A kémia vizsgán kiegyeznének egy elégséges- másikat. nemcsak hogy átmentem, ha- sel! Legalább is úgy mond- Valaki azt meséli, hogy minem jeles osztályzatot kap- ják. Íven „állati hülyeség" volt tam. Így lettem egycsapásra — Sose aggódjatok, most tegnap a Szabó családban, materialista. „Én tanultam a már csak egy uv-nk (utóvizs- Hallgatója is akad. de injelesért" — gondoltam hatá- gánk) lehet. kább csak úgy „hallom is, rozottan és a húszason sarok- — Így igaz — könnyebbül meg nem is" módna. A régi házat vettem, dupla habbal, meg az egyik. épület masszív falait támoCsak a matematika vizsga — Hajaj! Ez olyan objek- gatja mellettük egy sötétruelőtt voltam egy kicsit baj- tív törvényszerűség, amely- hás, szemüveges kislány, ban. Üj szent után kellett nek értelmét majd akkor tu- Könyve' kínálgatja szétterülő nézni, mert féltem, hogy a dom felfogni igazán, ha már lapjait, de ő csak néz a semrégi bosszút áll. kirúgtak — toldja hozzá a mibe. másik. A hatodik vizsga Kiszabadult kötelékéből a M/t nekem az egész? A fehér falban fehér aitó kontyba foglalt tupír' & biza]t t^L™. a- masan omlik a könyv fölött , . . . . . „•« —- s-l*™ az ab]ak üvegére A hajtö. - Még van keped ide bemeg gazdája nem ér rá meg- jönni! zabolázni a fegyelmezetlen* Egy lany hangja csattan, kedőt. Látszólag még tanul. Akinek meg -van képe*, az Az igazság az, hogy olvassa az egyik sorstárs, aki mar a sorokat, de azok értelmét tegnap -kész lett*. Minden nem tudja felfogni. vizsgáját letette. Tőle kapja - Ilyenkor még érdemes? ÍSfvolt nézni — Hát... — nem valaszol, tegnap a Marit Én izzadtam, elintez egy hat -tal. Érzem, g meg ténfergett és kajánul bosszankodik, hogy ilyen nézegetett. Szinte utáltam! „bölcs kerdesekkel zavarom. _ No de egy g^ mú]va Izgul a következő rajta névjegy: dr. Szilágyi László. Hiába a nagy fehérség, félelmetes az egész. A folyosón ünneplőbe öltözött fiúk és lányok. A József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának biológia-földrajz szakos hallgatói. Harmadévesek. — Rajtam a sor..,. — és közben kezeit tördeli az ,.áldozat". — Jól felkészült? — Már ez a hatodik, az utolsó vizsgánk. Űgy készültem fel, ahogyan négy nap alatt, öt vizsga utáni fárad— Ki következik? Év végi mérleg Sággal, lehetséges. Egyforma ütemben kopog szerint megyünk, a tűsarkú. Fel-alá rója a kő- — Én leszek az utolsó! kockákat. Politikai gazdaság- Biztosítaná magát valaki, már...! Száll a reményteli sóhaj. Nem kell, hogy befejezze a mondatot, mindenki xt- tudja, hogy akkorra már vaNeVSOF la mennyien szabadabban létegeznek. A fiúk teszik, mintha őket nem is izgatná, az egész. Véget ért a tanév a MÜM 604-es számú Iparitanuló Intézetében is. Az idén 450-en tesznek szakmunkásvizsgát 450 fiatal szakmunkást ad idén a 624-es Iparitanuló Intézet tan vizsga van. Hiába élünk _ Npm , . T . . . ... . L^t „ • -,7" ,, , „„ fn — Nem lehet, azt mar le- Zsebre tett kezzel járkálnák f^Tto Tróát h^v ^t stopp6lták. És értsd meg, mint az előkelő idegenek. ni£éz ' y hcw?v névsor szerblt hak»- - Mit izguljak? Az egyik nehéz az! Nyílik az ajtó, mind. — Mi van? — Jeles! oda tódul dunk! tanárunk is megmondta, Nyílik az ajtó. Megismétlő- hogy aki tud, annak felesledik az előző jelenet Kanyó g€s 32 aggodalom, aki meg . ' nem, annak meg azért nincs Katalin meg mélyet sóhajt. oka az idegeskedésre. wÍíh7finnr,entőhton gos versenyen> * ez mente-. zottság alakult az iskola, 43 tavaly Któülük 70 diák érett- ÍJ** ®\ ^ft^N a tenács mellett" Csupán a -Haláli! - és a jeles , „elnyeli" a fehér ajtó. Az H^y ^mei^íT tet^óriábe ségizett. A 14 végzős^osztály- jJSg ^VdíuTFelér ^etikusoknak kell Buda- gS JfclÖRS "tána következőnek még van tartozik, nem áralja el. ban 66 különféle szakma van Péter géplakatosraj Tácsi Csa- ^^ utazniuk vizsgára. kérdezik, mit húzott, meg vagy 15-20 P^- Arca ^ Azért csak lengenek a képviselve. Legtöbb a fodrász, ba mechanikai műszerészre, a __hogy sokat kérdezték-e más- ne azonban ebben a pillanat- ferfileptek is a kopogó tűvaiamivei xodd is Keuexenei, fémfeldolgozó, Molnár László ~ „ ból. Aki jelest kap, annál fel ban vetekszik a faléval sarkok zenéje mellett. Hiába! ítt ^H^L^NT ^rszámlakatosra, a szer- «k tehát a másod, és har- ^ merülhet, hogy útálatos Majd hirtelen pirossá gyúL A vizsga az csak vizsga! Az 58 sem elég. Bádogos es koz- számkovács ktsz, Budai Ist- madeves tanulókat, de az el- volt-e a vizsgáztató. . D , . J^T^-fT izgatom vele iár Hoev feles, pontifutes-szerelo csupán 2-2 ván ,kovácsra> a textilművek sőévesek felvételének nagy- mUlt a kertl rozsa' Kerdez" IZgaU>m Vele Jar' Hogy Mes végez, holott utóbbiból akár ^ Ruzsa Bakucsi László víz_ ^ ^ Már csak egy uv. lehet nek tőle valamit, arca gri- leges volt a drukk, az minhuszat is alkalmazna az epi- vezetékszerelőre, Komlósi La- C,. .JJ . „ Ök már könnyén mosolyog- "laszfoa rándul, egyik keze dfc «ak utána derül ki. egy fél- Méry Éva toipar. jos magánkisiparos volt taVannak, akik eleve nem nulójára. wtezet -iskolázta be*. 364 mehetnek most szakmunká- A többiek is már túl van- általános iskolát végzett és vizsgára, mert 1—2 tantárgy- nak az osztályvizsgákon. Az 50 érettségizett fiatalt vettek ból megbuktak, vagy 2-es osz- idén először vezették be a fel eddig. VízvezetékszereszefVeZett. korrepetálást szá- lőhől központifűtés-szeremarósból, géplakatoslami vállalatok tanulóit az Z'ZTZ ,""T7 nak. Szabadi Olga jo, F. Tóth bizonytalanul ír le ból. mert nem felelt meg a mukra, s holnaptól már meg- j^-j viselkedésük, esetleg 8 óránál kezdődnek az írásbeli vizs„Elhúztak magyarból.. r többet hiányoztak igazolatla- gák. Két hét alatt valamennyi ból> műszerészből, esztergá- ~ Mi tetszik? — kérdezte Ö is csodálkozik, de az- — Nem. ss 3SZJ& rs: — —* --- rr~ x tsjssrs^-sz von. A = sa ssl^ ra menni m?r anélkül fe elé kerül, hogy szá- Érdemes megemlítem azt js, ján. tételekből feleltetett, s é£ Egy kicsit hallgat, kamun szakmunkások- helyezést ér- mot adí°n tudásáról. A sze- hogy jövőre 550 tanulót bo- — Beszélgetni. Arról, ho- pen 0iyat húztam, amihez színűre lakkozott körmét tel el a -Szakma kiváló tanú- gedi és dél-alföldi ipari ta- csátanak majd szakmunkás- ^an^ történt az a bizonyos halvány gőzöm sem volt. nézegetni szórakoaotlója* címért rendezett orszá- nulók vizsgáztatására 55 bi- vizsgára. r Érettségire készülök Hit ~í>i>iMka. bukás? — Micsoda bukás? — Hogy nem mehetett érettségire. — Ja ... izé erre nem gondoltam. Ki küldte? — Senki, csak kíváncsi vagyok. Aztán azt mondta, hogy tan. Aztán újra megszólaL megbuktat. — Jók azok a jegyek is, — S mit érzett akkor? nem? — Semmit. — Készül ^ár a pótvizsgara? — Nem bánkódott? „ , . , „ ,_. .. . „ .. — Nekem is kell egy kas Eloszor igen. Tudja, pihenés Majd júliusban! már két hete dolgozom a A szemébe nézek. Gyorsan JÜNIUS 9, KEDD: Itt volt ^el/a^SoK^ helí^í tom^meTni ^ ^Irí lesüti. Karinthy bizonyítváBatta Jancsi. Ö már ké- kínált. - - ^ nogy lro" a magyarból dába, de mindegy. — Az érettségiig hátralevő aludtam. Délután meg, amiidőszakot ne tekintsétek még kor hazajön a család, nem a szabadságnak Tanáraitok lehet nyugta az embernek. szen van. Azt mondja, hogy — Hát tudja, mar eivégezték a maguk fel- Ha körülöttem mocorognak, Gabi néni-rendes a Náthás vágtak el. adatat, most mar csak raj- nem tudok koncentrálni. szemtelenkedik, sokat kér- .Háttal" nem íf^Jí^tel u Yég tizenhárorn „ap van dez _ éppen ő! -, az elnök mondatot, villant fel ben- lnegoUKOTX'' kell, a cinizmust tartja legleJJuismerettel alljatok az hatra, es 128 tetelbe nem meg barétsgosan mosolyog, nem volt magyar tanárom — Anyu sopánkodott egy helyesebbnek. Mert meg van erettsegi bizottság ele, biz- volt időm belenézni Aznapi No> ismerjük az ilyen típu- magyarázata. ideig, később megnyugodott, róla győződve, hogy ez cletes^kezzel húzzatok a tete- tíz tetei, és az utolsóra csak sú embereket! Az volna a — Miért? mert azt mondtam, hogy gáns, pedig lassan már nem Mim i« legjobb, ha holnapra megbe- __ Nem az én hibám. A úgyis leteszem a vizsgát, is divatos az ilyesmi. május do, a&uWBAi: tegednék. Érzékenyen fogok magyar tanárnőm... Egész Már meg is beszéltem, hogy nyát magyarázó diákja o _ — újabb változatban. Maga S a szülei mit szóltak, sem hiszi aztj amit mond, kezdünk almk°r megmondta, hogy de mivel valamit mondani megbukott? lekből. MÁJUS 13, SZERDA: Az ünnepség, amelyen elbúcsúzS ő sem hiszi el — mint Ebbe egyszerűen bele kell elbúcsúzni mindenkitől, ha évben nem hívott ki felel- augusztusban vizsgázom, és ahogy senki sem — hogy tunk iskolánktól, tanáraink- pusztulni. Már annyira el- elbukom, öngyilkos leszek. ni, csak az év végén Akkor utána érettségizek. Anyuék azért nem érettségizhetett, tói. diáktársainktól, igazán fáradtam, hogy nem fog az JÜNIUS 10. SZERDA: Ó meg mázlim volt persze helyeslik. mert pikkel+ rá magyar taszép _volt. Meghatódtam ^a agyam. Belegondoltam, s rá- csak ennyi volt az egész?! — Nem értem — nézek rá — Más tárgyakból is ilyen námője. M. É. kérdőn. gyenge volt? K. A. Náthás — ő az igazgatónk jöttem, hogy azokat a téte— beszédén, elhatároztam, leket sem tudom. amiket hogy rendesen fogok tanulni, pedig már átvettem TeljeMAJUS 18, HÉTFŐ: Iga- sen tönkreteszik az ember zán meg vagyok elégedve idegeit. Holnap pihenek, magammal. Igaz, az első na- JÜNIUS 1. CSÜTÖRTÖK: pokat a strandon töltöttem. TegJlap Hörcsög találkozott Kellett ennyi pihenes. Ma Gabi nénivel a strandon. A beosztottam, hogy hány te- Gabinak nem tetszett, hogy tett kell naponta átvennem. kint lótta Azt mondtai inösszesen van 157 es ehhez kább a fejesugrások 22 nap. Csak egy osztás, s helyett Az embertől már napi het tetei az eredmeny. ^ ^ egy pihen6napot is No, ez igazán semmi, egészen megnyugodtam. irigylik. Igazán nem csoda, ha ebbe az egész cirkuszba MÁJUS 21. CSÜTÖRTÖK: belebolondulunk. Most Be kellett mennünk az iskolába korrepetálásra. Teljesen felesleges az egész. Igaz. legalább jól kibeszélgettük magunkat a lányokkal. Ica befestette nem számolom a tételéket. JÜNIUS 7. VASÁRNAP: Megkértem őket, az egész családot, hogy menjenek va_ haját lahová kirándulni, mert miazt hitte, nem vesszük észre! attuk .f,ogok megbukni. Azt Elmaradtam a tervemtói mondták, szemtelen vagyok, kilenc tétellel. A korrepetálás miatt van az egész. MÁJUS 27. SZERDA: Üj tervet kell készítenem. Tegnap és ma jóformán egy sort jól belegondolok, Náthásnak sem tudtam tanulni. Teg- fontosabb. hogy ne húzzon nap délelőtt már 10 órakor el, mint nekem. Ha elhúz, meg hisztériás. Nem lehet rájuk számítani semmiben 6em! JÜNIUS 8. HÉTFŐ: Ha végigfeküdtem a rekamién, és nekiláttam egy töri-tételmegtudják a minisztériumban — onnan jön az elnök nek, de néhány sor után el- -—, hogy milyen rossz tanár. Az Erdészeti Technikum Kiss Ferenc Kollégiumában még lázasan készülnek a diákok az érettségire. A fénykép jól bizonyít: Bezzegh Péter, Szikora János, Warnus Csaba és Páifi Pál még a kifli kedvéért sem hagyja abba a tanulást. Hiába, az idő sürget. Lázas tanulás „MEIE6" PERCEK AZ EGYETEM F6LY0S0JAN IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIM Vasárnap. 1964. június 14. Dtl-MAGYARORSZAG 9