Délmagyarország, 1964. június (54. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-09 / 133. szám
Ezer gyűrűs sirály Minden szem rá néz... : - ZENEI NAPTAR A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat omitolúglai szakkörének tagjai tegnap egész napos tanulmányi kiránduláson voltak a fehértót rezerváclóban. Látcsövekkel, élelemmel, Ivóvízzel és -Budapest, Hungária-Madártan* jelzésű alumíniumgyűrűkkel felszerelve szállták meg a Korom-szigetet, Közép-Európa legnépesebb dankasirály telepét. Néhányan ladikon, mások a vizén átgázolva hatoltak be a kis szigetre, ahol háromezer fészek körül futkostak a fiókák. A tojásalkat őrző és kicsinyeiket féltő madarak a levegőbe felröppenve fülsiketítő vijjogással igyekeztek elűzni a váratlan látogatókat Dr. Beretzk Péter ornltológus, a természetvédelmi területtudományos felügyelője tanítványaival ezer sirályűókát fogott el a sziget sűrű bokrai között és a vízen, s mindegyik lábára gyűrűt tettek. A nyár végén elbúcsúznak a fehértói sirályok, a telet Dél-Olaszországban, Afrika északi részén, a Földközitenger partjain töltik, e ha útközben elejtenek közülük, a hely és időpont megjelölésével jelentést küldenek az Országos Madártani Intézetnek. Sok-sok ilyen jelentés összevetéséből derül fény a hasznos madarak vonulási útvonalára. Lesz.e háromszoros termés az új telepítésben? Az 1400 holdas csengőiéi gazdaság, u Vadgerléi Tsz megfiatalodott új l'űmezőgazdágzával, Farkas Cs. Lajossal. A fiatal, tetterős szakember, aki maga is a homokvidékről, Mórahalamról származik, a jövőre gondol, amikor kísérletképpen szakít a hagyományos gyümölostelepítéssel ós új módszert akar meghonosítani Csengelén. Ez az úgynevezett sövénygyümölcsös-telepítés, amely azonos nagyságú területről háromszor annyi termést ígér az eddiginél. A faluban most minden szem Farkas Cs. Lajosra néz, a tartózkodók és a barátok egyaránt. A várakozásban mi is a fiatal íőagronómus mellé állunk — a siker reményében. Három ok Mi indította, hogy új gyümölcstermelés i módszerrel kísérletezzen? — Három körülmény késztetett erre az elhatározásra — mondotta. — Első a mezőgazdasági népesség számának fokozatos csökken éazokra ugyancsak szüksége van a népgazdaságnak, A követelmény tehát az, hogy kevesebb munkaerővel, kise 1 b területen többet ós olcsóbban termeljünk, mint eddig. S ennek a régj termelési módszerekkel már nem lehet elegei tenni, újakat kell keresni, alkalma mi. Segít a vezetőség Nem okozott problémát a tfz-ben, hogy bizonyos területen kísérletezzen.le, nlszen ez a jölddarab kiesik a termelésből? — A tsz vezetősége egyetértett velem abban, hogy szükség van új módszerek alkalmazására, mert a várható eredmény megnövelheti a tsz jövedelmét. Egyelőre öt holdon telepítettünk cse- szer előnyeiről és hátrányairesznyét és meggyet az új ról is beszélt módszerrel. Ekkora terület -kiesése- a termelésből nem — Mivel metsaés helyett hc.rítja fel a gazdaság ter- osak kötözés van és a szevét- dee a földön állva történik, Farkas Cs. Lajos nmertet- kevesebb munkaerőt igényel, te velünk az uj termelési módszer lényegét. Edmond Bouchet-Thamaa kertész a rácsozat, amikor a legyezőszerűen szétterült korona ágai egymást támasztva és egymásra támaszkodva hordozzák a termést. Az új módszer alkalmazásával hazánkban 1959-ben kezdett foglalkozni egy-két ' lelkes szakember. Jelenleg a Kertészeti- ós Szőlészeti Főiskola tangazdaságában, az izsáki ós az Üj fehértói Állami Gazdaságban folytatnak üzemazerú kísérletezést e módszerrel. Előnyök és hátrányok A továbbiakban a főagronómus az új telepítési módTízéves a rokusi zenei általános iskola A régi módszerrel történő művelésnél a metszés sok se a munkaerő városba tő- dél-franciaországi Angersben szakképzett munkaerőt kídülása, amely a mi tsz-ür.k- 35 éven ^speciális mód- vént, itt viszont a kötözést ben is megnyilvánul A kö szerrel művelt különböző vetkező ok az a sürgető fajta gyümölcsfákat kert.jészakképzetlen dolgozók is igény, hogy a mezőgazdaság gyümölcsből is rohamosan növelje a termésmennyiséget. Harmadszorra pedig az a jelenség késztetett a kísérletezésre, hogy ma niár mind ben. A módszer lényege: az elvégezhetik megfelelő íréül tetée a vízszinthez képest 30 fokos szögben történik. Az "elfektetett* csemeték a sor irányában egy 6Íkot alkotnak. A megdöntés következésre gyümölcsös telepítésre. Más növények termőterületét nem lehet csökkenteni, mert 7f*au szaUka^épislcoíásáU kiállítása kevesebb terület ál: rendel- kezteben bizonyos hormonális folyamatok hatására az alapon és a csúcson nagyjából azonos erejű lesz a hajtásnövekedés, a kettő közötti részen pedig generatív zóna képződik. Ez a zóna az állandó, biztos alapja a termésnek. A ceúcei és alapi hajtások fő feladata pedig a termőhelyi viszonyok kedvező, vagy kedvezőtlen hatásának kiegyensúlyozása, de omellet termést is hoznak. A Tömörkény gimnázium ipari szakközépiskolájának vasárnap megnyílt tanév végi kiállítása szép összefoglalása az eddigi eredményeknek. A mindössze három éves iskola hírneve országossá nőtt. Ezt bizonyltja a más városok kulturális seregszemléiről, kiállításairól elhozott 6ok első díj és aranyérem is. A mostani kiállítás — nagyon jó rendezésben — művészi jellegű tárgyak sorozatát mutatja be. Gipezöntvényekét, fa- és kófaragásokat, hagyományos és modern kerámiákat, nyomdai munkákat, rajzokat láthat a kiállításon a közönség. Az iskola célja olyan szakmunkások képzése, akik az iparban, elsősorban az építőiparban ós a nyomdákban, a kor követelményeinek megfelelő színvonalon tudják kivitelezni, megvalósítani a tervezők elképzeléseit. Ez csak magas fokon képzett szakmunkásokkal lehetséges. Az iskola egész munkája és a mostani kiállítás is azt bizonyítja. hogy a tanárok és a tanulók egyaránt eredményesen haladnak e célok felé. A kiállításon látható szépen faragott ornamentikák bizonyítják a tanulók fejlődő formaérzékét és technikai készségét. A történeti kerámiák azt mutatják, hogy a tanulók tisztában vannak az anyagkezelés kompozíciós alaptörvényeivel, az alapvető szakmai fogásokkal, Ez olyan technikai bázist jelent, amelynek alapján eljuthatnak majd a korszerű kerámiákig. Sajnos, a csempeképeket és kompozíciós gyakorlatokat technikai hiányosságok miatt nem lehet megfelelő méretben elkészíteni. A gipsz falfelületeket is műkőből és betonból kell elképzelnünk. Enélkül ugyanis nem többek forma és kompozíciós feladatoknál. Ha az iskola a szakmunkásképzésben teljességre akar törekedni és előbbre akar lépni, ezt a problémát minél előbb meg kell oldania. Korunkban kezd kialakulni egv olvan divatos álmodemség. amely a tárgyak funkcióiát nem veszi figyelembe. Ennek a hibás elgondolásnak nóhanv tünete — elsősorban a dísz.itéstervezések tekintetében — a kiállításon is tapasztalható. A rajzok a már meg»okott színvonalon állnak. A kiállítás komoly, tudatos munkáról tanúskodik ép az egész iskola alkotó kollektíváját dicséri. Dér István Az oldalhajtásokat a csúcsiránnyal ellentétesen ugyancsak 30 fokos szögben kötözik le. S ae ígjr megy tovább minden evbert, amíg nyitással. A további előny: az ültetvény a szokásáénál 1—2 évvel korábban fordul termőre. Ezt a speciális anyagcsere-folyamat idézi elő. Azonos termésmennyiség eléréséhez kisebb terület is elég, illetve megfordítva a tétalt: azonos területein többszörös termés érhető aL Ugyanakkor leegyszerűsödik a növényvédelmi munka, mivel a termőfejület egy síkban van és mindkét oldalról könnyen hozzáférhető traktoros gépekkel is. S mivel csak sövényfalat kell permetezni, az anyagveszteség minimális. — Befejezésül annyit — tette hozzá a főagronómus — az új módszernek csak Idén • tízéves a rókusi ének-zenetagozatú általános iskola. Az évforduló alkalmából szombat esto az egyetem aulájában jubileumi hangversenyt rendezett az iskola. Az ünnepi koncertet Toldi Ietván igazgató nyitotta meg. A műsor első részében az alsótagozatosok énekkara szerepelt. Azután az egyes osztályok énekkarai mutatták be tudásukat. Az iskola összkara a hangverseny végén lépett fel. A műsor nagy része tehát a kiskórusok, a kisegyüttesek produkciójára épült. így összeállítani egy énekkari hangverseny műsorát; kiemelleedően magasszínvonálú vállalkozás. Azt is mondhatnánk, szinte vakmerő. A hangképzés, az intonáció, a tolmácsolás hibái Ugyanis a kislétszámú együttesek énekében sokkal jobban kiütköznek és könnyebben felismerhetők, mint a nagy kórusok produkcióiban. A rókusi iskola magasszínvonalú munkáját dicséri, hogy ilyenféle hibák a kis kórusok énekében egyáltalán nem jelentkeztek. Ellenkezőleg, minden szám kristálytiszta intonációval, biztos dallamvezetéssel, karakterisztikus megformálással hangzott el. Az aulát zsúfolásig megtöltő közönség felismerte e rendkívüli teljesítmény értékeit és lelkes tapssal jutalmazta az előadást. A hangverseny színvonalához méltón szerepeltek az iskola hangszeres szólistái .is, a két zongorista: Eszes Éva és Erdélyi Ilona, valamint a két hegedűs: Dinnyés Ágnes és Kerekes Anna A koncert végén a közönség melegen ünnepelte a vezénylő tanárokat. Stohner Józsefnél és Kalmár Ferencnét. Az iskola első tanulói — akiket az iskolában „tízéveseknek" neveznek — külön köszöntötték Kalmár Ferencnél, akivel tíz esztendővel ezelőtt együtt kezdték a munkát. Amikor az iskola összkara a hangverseny utolsó számát készült megismételni, a közönség köréből hirtelen egy csapat jókedvű nagylány — mindannyian „tízévesek" — vált ki és lépett a dobogóra, s Dunajevszkij Minden út kitárul tömegdalát együtt énekelték a kicsik kórusával. Ennek a számnak volt a legnagyobb sikere. Évadzáró koncert A Szakszervezetek Szegedi Általános Munkéskórusa szombaton este a KPVDSZ művelődési otthonában tartotta évadzáró koncertjét. Az eredményes esztendőre viszszatekintő kórusnak mindkét együttese — a szolnoki fesztiválon ezüstérmet nyert női kar és a szintén ezüstéremmel kitüntetett vegyeskar — szerepelt a hangversenyen. A színvonalas mű sorszámok közül kiemelkedett Juhász Frigyes szegedi bemutatóként elhangzó és Papp Lajos szegedi költő versére írt Bizakodás cimű kórusműve. A szép sikerhez jelentősen járultak hozzá az együttes énekes hangszeres szólistái is: Szabó Katalin, Csonlia Júlia és a hegedűszólóval fellépő Szőllősy József. A koncert műsorszámait dr. Mihálka György, a munkáskórus vezetője és Joó Ele vezényelt®. Otott Sándor. Szeged. Gutenberg utca 22/a szám alatti lakó® motorkerékpárjával közlekedett a Csongrádi sugárút felé. A Párizst körút 20, számú ház előtt gyalogosan haladt az úton ke- osey utca találkozásánál nem resztül Barta Lfirincné, Oszt- adta meg az elsőbbséget Mérovszky utca 20. szám alatti lakos. A motorkerékpáros elütötte Bartánét, áld súlyos sérülést szenvedett. Másfél deci pálinkát ivott meg Papp Pál, Gyálarét, Lúdvár tanya 5. sétám alatti lakos, » így vezette kismotorkerékpárját. Röszik® közelében felbukott, s a mentők súlyos sérüléssel szállították a sebészeti klinikára. Berta József. Mórahalom, VII. kerület, 204. szám alatti lakos Mihályteleken karambolozott. A gyakorlatlan járművezető Moszkvics személygépkocsiját gyorsan hajtotta, s az árokba borult. Személyi sérülés nem történt, a keletkezett anyagi kár értéke 6 ezer forint. Vasárnap hajnalban Szegeden, az Attila utca és a Marx tér kereszteződésében történt közlekedési baleset. Gál Róbert. Újszeged, Zsombolyai utca 3 b szám alatti lakos személygépkocsija — mivel gyorsan hajtott — a fékezés után a frissen locsolt úton megcsúszott, s az átjáró oszlopainak ütközött. A gépkocsiban ülő Bába Antalné, Újszeged, Zsombolyai utca 3/b szám alatti latos súlyos sérülést szenvedett. A keletkezett anyagi kár értéke fl ezer forint. Szőregen a Tolbuhin tér 3-as számú ház előtt figyelmetlenül haladt keresztül az úton Alj Mária 12 éves kislány. A motorkerékpárjával ott közlekedő Tóth Ferenc, Röszfce, Partizán utoa 35, szám alatti lakos már nem tudta megelőzni a balesetet. csak létre nem jön az ágak egyeteln hátrányát ismerjük, alkotta úgynevezett romboid- éspedig azt, hogy nagyobb „ mennyiségű csemetére van I szükség a telepítéshez, mint [amit eddig felhasználtunk a hagyományos telepítéshez. Kellemes érzés, hogy akik sagítkeztek munkámban, Gilieze Sándor, Sebők Balázs, Lőrincz Imre és ifj. Bagi János, milyen érdeklődéssel várják az eredményt. Velem éreznek a kísérletezésben, s ez már fél siker, amely, remélem teljessé válik néhány éven belül. fo r. Jan Smrek találkozása üllési szövetkezeti gazdákkal Ittasság, figy elmetlennég, gyorshajtás Közlekedési balesetek az utakon » Tóth Ferenc súlyos, a kislány könnyebb sérülést sz»nvedett Szegeden tegnap, hétfőn reggel a Kelemen és a Kölszáros Gábor — aló a sütőipari vállalat gépkocsi ját vezette — Szitkai Péter motorkerékpárosnak. Az összeütközés következtében a motorkerékpár pótutasa, Reisz Antal szegedi lakos súlyos sérülést szenvedett, A balesetért Mészáros Gábor felelős. Mint ismeretes, néhány napig Szegeden tartózkodott Jan Smrek, a testvéri szlovák nép Állami-díjas ma élő legnagyobb költője, Rövid szegedi tartózkodása idején — miután tanulmányozta a város irodalmi és művészeti életét —, szombaton a délutáni órákban Üllésre látogatott, ahol találkozott a falu társadalmi szervezeteinek vezetőivel, valamint a Kossuth Tsz gazdáival. Az élményekben gazdag baráti találkozóra elkísérte dr. Csukás István, a Szegedi Tiszta iskolák Még az 1963—64-as tanév elején mozgalmat indított a Tiszta iskola cím elnyeréséRádióműsor Kedd KOSSUTH RADIO 4.30 Hívek 4.35 Vlűáman-fróseni 5.00 Hírek, 5.06 Faluradió. 5.45 Postabontás. 6.00 Hí rek, 7.00 Hírek. 7.10 ÜJ könyvek. 7.30 Színház- és moziműsor. 8.09 Hírek. 8.06 Műsorismertetés. 8.15 Harsan a kürtszó. 8,65 Operareszletek. 0,30 Járóka Sándor népi zenekara Játszik. 10.00 Hirek. 10.10 Színes szőtten. J1.40 Régi Ilamand kórusok, n.53 sokszemközt. •. 12,00 Hírek. Ij.is Tánczenei koktél. 15.87 A vidéki színházak műsora. 18.00 Törvénykönyv. 13,15 Zenekari muzsika. 13-45 gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.00 Hirek. 14.10 Könnyűzene nyugdíjasok nak, 15,02 Szeretve mind a vérpadig. 15.25 Beethoveni e-mpll vonósnégyes. 16.00 Hírek. 16.10 A Kertész utcai gyakorló általános isknlá zenekara játszik, 16,30 Járőrben. 18,43 A Budapesti Koncert fúvószenekar kisegyüttese Játszik. 17,05 „Mi nem kukoricázunk ..," 17.35 Magyar népköltészet. 17.56 Műsorismertetés. 1300 Hírek18-15 Dperaárlák, 13.40 Horizont. 10,00 Tánczene. 10,25 A Szabó cselád- 16,55 Jó éjszakát, gverekek! 80.61) Esti Krónika. 20.25 A Magyar Báőiú és Trievréő népi zenekara játszik 20.50 4 Magyar Bádió és Televistő szimfonikus zenekarának hangversenye a BtúdiQbaj). 22.00 Hírejs. 20,15 Snonlwák, 33.80 Operettrészletek. 23.15 .,S:-aVáfe, melyek világ-egyszerű ek". 28.30 Prokofj»v: VIII. szonáta. 24,00 Hirek. 0.10 Könnyűzene. PETŐM HAUiÖ 6,10 Torna. 6,30 ti'írek. 7.15 Postabontás. 8.00 Hirek 14.00 Wal—Berg: Párizsi vakáció. 14.10 Időjárásjelentés. 14.35 Dvorzsák: VIH. szimfónia. 13.00 Hírek. 15.H5 Nótacsokor. 15.45 Tenger a tengerszint alatt. 10.00 Oroiz operákból, 16.50 Holle anyó. Mese. 17.00 K'írek. 17.05 Tánczene. 17.45 Arcképek rivaldafényben 18.00 Az Aiekszandrov-egytittes énekel. 18.15 Rádióegyetem. 18.40 Részletek Chan-Fain Péter Part c. filmzenéjéből, 19.00 Mi történt a nagyvilágban'? 19.15 Erkel Tibor és Komlós Péter hangversenye a stúdióban. 19.55 Játék és igazság, Színmű két részben, 30.50 Magyarországi útiképek. 81.00 Hírek. 88.00 A tompái művelődési ház tambúrazenekara játszik. 22.20 Zenekari muisikg. 33,00 Hírek. Televiiiómütor 17.48 Hirek. 17.55 Kukkantó. 18,35 Gyerrrrekőltöztetö, Magyar ktsülm, 16,55 A forma nemosak szépség . . . 18.80 Esti mese. 19,3U Tv-lurádá. 10.45 Mai vendégünk. Páriák Lászlóval, a szöVOSZ elnökhelyettesével beszélget Fábián Gyula, 19.55 Barangolás. Kulturális szemle. 30.40 Te nem vagy arva. Magyarul beszélő szovjet ftim, 2f.5ő Tv-hiradó. 2. kiadás. ért a Vöröskereszt Szeged városig szervezete. A szegedi iskolák közül 15 általános iskola nevezett a versenybe. A mozgalom eredményeinek értékelése folyamatosan, ]esyütt egész évben történt. Dr. Csák Mária iskolaorvos és Farkas Istvánná, a városi nőtanács ti tikára részvételével rendszeresen vizsgálták a mozgalomban résztvevő iskolák körülményeit. Például többször megnézték nemcsak az iskola, az osztályok tisztaságát, rendjét, hanem a diákok táskáját is. A többszöri ellenőrzés során most az év végére kialakult a teljes kép és ennek alapján értékelték az egész évi munkát, A brigád vizsgálata alapján a Tiszta iskola címmel jutalmazta a Gagarin iskolát, a béketelepi iskolát, a Gutenberg utcai és a Ságvári Endre általános iskolát, a mi hályteleki Gárdonyi Géza általános iskolát. A tisztasági versenyt a jövő tanévben ismét megrendezik a szegedi iskolákban. Tanárképző Főiskola igazgatója, Kiss István a szegedi járási pártbizottság osztályvezetője, Ács Zoltán, a szegedi járási tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője, Sziklai László, a Szegedi Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára es mások. A fogadtatás alkalmával a költő hosszasan elbeszélgetett vendéglátóival és részt vett a falu pedagógusainuk tiszteletére az új művelődési házban rendezett ünnepségen. Később Palotás Józsefnek, a helybeli Kossuth Tsz elnökének meghívására látogatást tett a tsz-ben is. 1 Határjárás közben betért Kondász István szövetkezeti gazda tanyájára ls. ahol nagy elismeréssel szólott a bő termést ígérő szép gyü| mölesfákról. Este a falu ve|Zetől ünnepi vacsorán falál|koztak ismét kedves vendé1 geikkel. A nagy szlovák költő a [késő esti órákig maradt házigazdáival, s vasárnap reggel Budapestre utazott. Útközben Kiskőrösön megtekintette Petőfi Sándor szülőházát, s a Petőfitől Kiskőrösön őrzött emiékeket, Alkoholszonda A volán mellett ülők egyik legnagyobb ellensége az alkohol. Az alkohol kimutatására szolgáló vizsgálati módszer eddig hosszadalmas és nehézkes volt. Dr. Nagy János egyetemi tanár és munkatársa. dr. Zsigmond Klára néhány évvel ezelőtt újszerű megoldást talált, az alkoholszondát- Ez egy kis üvegeső, benne különleges kristály. Alkohol-gőzt tartalmazó lehelet hatására a kristály barna színe — az alkoholgőz-telítettségtől függően — sárga, illetve zoldszínűre változik, Másodpercek alatt kétségbevonhatatlanul megállapíthatják, hogy a vezető a szondázás előtt egy-két órával fogyasztott-e alkoholt és mennyit, Kedd, 1964. június 9. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 V