Délmagyarország, 1964. május (54. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-12 / 109. szám
im Kitűnő védelem — győzelem SPDST SZEAC-Vasas 1:0 (1:0) Budapesten a Vasas Fáy san védett. A kapukirúgás kapott labdát. Fordulatból ^^^ • * utcai pályáján több mint 15 után a védekező szegediek lőtt, de Korányi újból védett. ezer néző előtt lépett a zöld előrehúzódtak s gyors ellen- A Vasas támadásokat egygyepre a SZEAC, hogy még- támadásba lendültek. Remé- másután hiúsították meg a ÜPfP!P7Íírlntt fl fAfeknlai küzdjön a Vasas együttesé- nyik labdájára Arató futott, SZEAC védői. Machos lövéUGIGJGIUUUH cs lui^nusai veL A Szeged a köVetkező de nem érte el. Elgurult Mé- sét hárította a kapus, majd SZDartakiád összeállításban állt ki: Kord- szöly és Sárosi között is. Vé- Farkas labdáját Kürtösi nyi — Szabó, Kürtösi dr., Sán- gül Csömör szerezte meg, s küldte vissza a mezőnybe. A Befejeződtek a tanárkép- dor — Dezsőfi, Pataki — Ara- a kapus mellett a 35. percben 86. percben Machos elhamarzős főiskolai hallgatók or- tó, Csömör, Popov, Remé- a hálóba lőtte a labdát (1:0). kodott lövése az egyetemisszágos szpartakiádjának küz- nyik, Boros dr. A gól után szárnyakat ka- ták kapuja felett hagyta el a delmei. A kétnapos verseny .A vendéglátó Vasas csapat- pott a Szeged. A 38. percben játékteret. Az utolsó percek— amely a sportbarátság és ban Varga — Ihász, Mészöly, Csömör a félvonaltól vezette ben ismét mezőnyjáték alaa sportszerűség jegyében Sárosi — Bakos, Fister — lel a labdát, s 18 méterről kult ki, s többnyire a középzajlott le — mintegy 250 Bozó, Machos, Kékesi, Pus- leadott lövése éppen hogy vonal környékén folyt a küzsportoló seregszemléje volt. kás és Farkas játszott. csak elkerülte a hazai csapat delem. A pécsi és a szegedi főisko- A játékvezetői hármasit kapujának jobb felső sarkát. A Szeged együttese védelások emelkedtek ki a me- Vízhányó vezette. A piros-kékek a váratlan kezesre rendezkedett be. Kizőnyből, a nyíregyháziak és Ideális futballidőben kez- szegedi gól után kapkodva lene játékos tartózkodott a a budapestiek gyengébb dődött a mérkőzés. Az első igyekeztek egyenlíteni, de kapu előtt, csak két csatár erőt képviseltek. Mentségük- 15 percben < lapos, színvonal • pontatlan labdaátadásaikat zavarta a Vasas védelmét, re legyen mondva- ezeken a nélküli játékot láthatott a kö- nem kísérte siker. Néhány támadásuk azonban főiskolákon nincs testnevelő- zünség. A Vasas rosszul ki- A második félidőt Vasas eredményesebb volt, mint a tanár-képZés dolgozott támadásokat veze- rohamok vezették be. Machos Vasas állandó, kidolgozatlan A második versenynapon tett, amelyeket a SZEAC hát- 18 méteres szabadrúgása el- rohamai. A fiatalokkal mega női kézilabda- és a férfi védei könnyűszerrel hárítot- kerülte a sorfalat, s a kapu- erősített csapat visszaverte a kosárlabda-mérkőzéseket bo- tak. Csak a 7. percben bonta- fáról pattant ki a mezőnybe. Vasas magas, ívelt labdákból nyolították le Mind a két kozott ki Vasas támadás, Az 54. percben Szabó előre- szőtt támadásait a jól fejelő labdajátékban öt-öt csapat amikor Kékesi beadását Far- adott labdájára Csömör raj- Kürtösi dr. vezetésével. A kgrt -Lj-f. kas az 5-ös vonaláról kapura tolt, s elhúzott ket piros-kek győzelem megszerzese a w/w kp'riiahdr,- i píoc 9 rúgta, de a labda célt tévesz- védőjátékos mellett, de vé- szemfüles Csömörnek köszönW^rf %Fee?' A hl>Saf tett A 28. percben Farkas gül Mészöly tisztázott. Az 57. hető, aki épp úgy, mint ReSsprMrtó;^ qttáirl szögletét Ihász a szegedi ka- percben újra támadásiba len- mányik, sokat mozgott és secfölltö ^ereon^yö. bzeged- pura fejelte. A labda a jobb dült a vendéglátó csapat. Va- gítette a hátvédeket is. Az p^SulTsréffed V4 felső kapufáról pattant visz- lóságos tűzijáték alakult ki egygólos előny megtartása a tff^T1 sza, arnit azután Kürtösi dr. az egyetemisták kapuja előtt, kitűnően védő Korányinak, a 9 K^rJcZhá™ a vi'pr- A küldött át a Vasas térfelére. A 70. percben Farkas, Ma- hátvédeknek és a hátrahúzőf-, ^yiregynaza, á. pger. a Négy perc múlva újabb szög- chos, Fister volt a labda út- dó csatároknak az érdeme. let következett, amelyet Ké- ja, majd ismét Farkas kapta Arató, aki általában elöl tarSKff®? Nyíregy- k<*i három méteraől kapura m^ ^ fogból haza-Eger 55:41- rúgott, de Korányi bravuro- Szegedi ellentámadás után a hazai A Szegedi Honvéd első veresége •— ami megakadt a csapat támadásait. Vasas Dicséret illeti Popovot is, aki Kisteleki 133—Dorozsma 1:0 SZVSE balszélsője állította jének. A 75. percben Fister fiái). Dorozsma. Vezette: be a végeredményt. Szabó S. Küzdelmes mér- Szentesi Honvéd—Szegedi kőzésen a hazaiak kezde- Honvéd 4:1 (2:0). Szentes. A ményeztek többet de a kis- hazaiak idei legjobb játételékiek gyors éllentámadá- kukkal győzték le az eddig sai több veszélyt jelentettek, veretlen szegedi csapatot. A Az egyetlen gól az első fél- Szegedi Honvéd ezúttal idő 30. percében született: gyenge teljesítményt nyújBischoff 16 méteres lövése tott. A szentesiek góljai köa kifutó kapus fölött a há- zül Budai kettőt, Vereczkei lóba talált. Szünet után a és Horváth egyet-egyet lőtt, játékvezető eléggé kienged- a szegediek gólját Somogyié kezéből a játékot, téve- falvi szerezte, dései egyformán érintették Móravárosi Kinizsi—Szenhátrahúzódó csatárainak lá- mozgékonyságával, lelkesedébán — Kékesi vezette fel a sével járult hozzá a két bajlabdát, de a 24 méterről le- noki pont megszerzéséhez, adott lövése nem jelentett A Vasasból Fister, Bozó és gondot a SZEAC kapuvédő- Farkas játéka emelkedett ki. Kovács Attila Kettős szegedi siker a labdarúgó NB ili-ban Vasárnap délután két NB szegedi csapat erős fölénnyel III-as labdarúgó-mérkőzést kezdte meg a mérkőzést. Tájátszottak Újszegeden. Újszeged; TC—Mezöhegyesi MEDOSZ 2:0 (0:0). UTCmadásaik a félidő közepéig tartottak Később a vendégek támadásai nem jelentettek veszélyt a kapura, mert az mindkét csapatot. A játék- tesj Vízmű 1:0 (0:0). Szen- pálya, 1000 néző. Vezette: ' vAiőw'"'iöi"" vom! idő végefelé Franciát (Kis- tes. Alacsony színvonalú, Gali. Rpitok vedeime joi rombolt. Fordulás után az iram erősödött. A 17. percben Kiss II. felvágásáért a játékvezető tizenegyest ítélt. a jobb a védők ben Tari, a sándorfalvi ka- logh szerezte. teleik) és Szabót (Dorozsma) csapkodó játékot láthatott a Az UTC összeállítása' a a partjelző beintésére a já- közönség. A mérkőzést Ka- következő volt: Tiszai — tékvezető kiállította. rasz öngólja döntötte el a Ábrahám, Bakó, Siha — Szegedi Spartacus—Sán- vendégcsapat javára. Hegyes II., Havrincsák — 7"uoZZxt doríalva 11:0 (4:0). Hunyadi Hódmezővásárhelyi Hon- Varga Farkas Óvári Ga- , Du.ntetot ,^nK0 tér. Vezette: Pintér J. Az véd-Hódmezővásárhelyi Va- lambo's, Pusztaszeri. A'lista- A "T eteő gól volt a legszebb: a sas 2:0 (2:0). Hódmezővásár- vezető gyári csapat a vendé- ^^^clitottak. A -8 perc3. percben Nyári beadását hely. A Honvéd nagyobb gek megerősített védelnfét , _ Vo^ót SalánM csukafejessel továb- arányban is győzhetett vol- az első félidőben egyszer ^rMfhá f V él^ szocMl ibl bította a hálóba. A 15. perc- na, góljaikat Berta és Ba- tudta áttörni. A játék- ^ SvéSrí ffif*£ nak inkább a kurfoje lege sarokba 16tt 1:0 Ezutón a2 domborodott ki Vigh (Me- Építőknek ^ két nagy 9 13-7 15 z6hegyef. t helyzete maradt kihasználat9 " i 5 11 If^Ü bokáján meg- lanuL Jó mérkőzésen a ha_ 8 14:7 11 serult, lement es a felido megérdemelten nyer8 : 6 ' vef-g "2ÍL V1;Ta -a tek az eddig veretlen Martfű 8 14:11 lí pályára fordulás után is ellen Jó. Rá László, Mi 9 u: 9 10 csak a balszélen statisztalt. 9 io:ii 10 a játék másodjk felében 8 15:12 8 erősödött az iram, és a ha8 8- 8 3 zaiak támadásai már veszéÜ ÍÍIH 8 lyesebbek voltak. A 11. perc7 ben beívelés után Gombos E'ŐfC A megyei bajnokság állása: 1. Szegedi H. 2. Alsóváros 3. Szentesi K. 4—5. SZAK 4—5. Sz. Dózsa 6. Szentesi H. 7. H. Vasas 8. Móraváros 9. Sz. Spartacus 10. Kistelek 11. Szentesi V. pus megsérült, és helyet cserélt a fedezetet játszó Gera II.-veL A félidő közepén Bité lőtt gólt, majd Bezdán, a vendégcsapat középhátvédje az ötösön gyertyát rúgott, és a visszahulló labdát Gera II. a kapuba öklözte. öngól. 3:0. Utána a sérült Tari végleg elhagyta a pályát A negyedik gólt Vi Doroawna Bite szerezte. Szünet után 13. Ruhagyár egykapuzott a Spartacus. A Textilművek gólokat ékkor sorrendben Bite. Salán ki, Báló, Nyári, Báló, Varga és Nyárt esze- Ve™%nJ££ wvüi: • bZVSL H. rezte. Alsóvárosi MÁV—Szegedi Ruhagyár 2:0 (1:0). Szabadság tér. Vezette: dr. Jármai. Végig izgalmas és jó mérhálffy, illetve: Horváth, Seres, Szűcs. Kertész Imre Anyakönyvi hírek I. KERÜLET 15. H. Honvéd 16. Szóreg 17. Sándoríalva 8 14:12 9 6:16 8 8:17 8 3:15 9 3:26 -Békéscsabai MÁV 15:11 (7:5) Házasság: Kazi Mátyás József és Albert Rozália, Gazsó József és Nagy Erzsébet, Kovács József és Lajkó Mária házasságot kötöttek. Születés: Berta Jánosnak ás Maszalovits Erzsébetnek János, Jancsó Ferencnek és Gazdag Juliannának Emese, Eányai Bélának és Hérány Évának Ágota, Szabó Antalnak és Magony Annának Antal, Fodor Józsefnek cs Kéri Ilonának Zoltán József, Murányi Lajosnak és Weigler ' Erzsébetnek Gábor, Kosa Lajosnak és Magony Máriának Éva, Pipis Jánosnak és Lesytán Máriának Tamás, Dudás Józsefnek és Gyuris Viktóriának Ernő, Papp Zoltánnak és Zsarnoczi Erzsébetnek László, Gálik Andornak és Markovics Máriának Gabriella Katalin, Kardos Jánosnak és Fodor Ilonának Angéla, Pálinkó Józsefnek és Seres Idának József István, Zente Szabolcsnak és Szép Máriának Szabolcs, Fekete Lászlónak és Borza Piroskának Gábor, Kiss Dezsőnek és Török Irénnek Sándor, Molnár Lászlónak és Farkas Juliannának László, Bede Györgynek és Kazári Piroskának György István, Fodor Antalnak és Lajkó Máriának Ferenc Antal, Császár Antalnak és Domonkos Juliannának István, dr. Zöllei Károlynak és Fehér Valériának Éva Valéria, Forró Péternek és Juhász Etelkának Gyula, Szita Bélának és Haj kő Zsuzsannának Béla László, Szögi Imrének és ördög Irénnek Imre, Sövényházi Mártonnak és Tanács Ilonának Erzsébet, Csillag Józsefnek és Ónozó Rozáliának Zoltán, Szűcs Sándornak és Márki Etel Icának Imre, Győrfi Balázsnak és Kovács Piroskának Ibolya, Péter Bélának és Ulacs Rozáliának Kálmán, Pajor Istvánnak és Kocsó Margitnak József nevű gyermekük született Halálozás: Simon Mihályné Milák Hona 70 éves, Savanya Erzsébet 3 napos, Jó Lajos 72 éves, Jancsó Emese 1 napos, Dénes Jánosné Szemerédi Margit 66 éves, Rácz István 3 hetes, Nóvák György 23 éves, Lakos Dorottya 1 napos, dr. Lantos Ágoston 81 éves, Dobos László 71 éves, Horváth Sándor 78 éves, Darányi Sándor 63 éves, Oltványi Katalin 2 éves, Tutrai Ferenc Zoltánná Sztankovics Mária 23 éves, Berta János 1 hetes, Kardos Sándorné Imi® j, zália 63 éves, Kovács Antó né Csípő Erzsébet 30 évT Técsi János Attila 33 év« Molnár Gyuláné Stróbl ir2 50 éves, Péter István 82 év* Halász Miklós 42 éves, g* pár Mihály 45 éves, Zalán!" Dániel 84 éves korában el hunyt. II. KERÜLET Házasság: Eperjesi István és Kuczora Mária, Kiss J? zsef és Csikós Etelka, Mik lós Antal Aladár és Pest-" Hegedűs Mária, Balogh js nos és Mikula Anna Mária" Horváth Ernő Pál és Tóth Anna, Utasi László János « Veszprémi Ilona házassáím kötöttek. Halálozás: Ekmesz János, né Erdélyi Petronella 73 éves, Szőke Rozália 79 éves Horák Rezsőné Kiss Erzs* bet 83 éves, Kovács Jánosné Gyulai Etelka 69 éves, Demeter Ferenc 63 éves, So. moskövy Péter 81 éves Buresch János József ej) éves, Nagy János 62 éves ko. rában elhunyt III. KERÜLET Házasság: Farkas Sándor és Bodó Terézia házasságot kötöttek. Születés: Maróti Mihály, nak és Zádori Erzsébetnek Zoltán, Szabó László József, nek és Farkas Rozáliának Zoltán Sándor, Rg vész Károlynak és Kószó Ilonának Károly, Bárkáajyi Fereinc Istvánnak és Gál Ibolya Juliannának Csilla, Szabó Józsefnek és Sata Ilonának János, Hell Lászlónak és Kopasz Máriának Erika, Marton Jánosnak és Kószó Gizellának Ferenc, Bartók Ferencnek és Süli Máriának Ferenc, Vass Balázsnak és Tétényi Márianak Balázs, Brunner János Józsefnek és Fodor Margit Zitának János, Kárpáti Flóriánnak: és Czutor Máriának Mária, Engi Antalnak és Varga Irénnek Gábor, Bartha István Jánosnak és Lázár Katalinnak Tibor Zoltán, Jójárt Mihálynak és Imre Erzsébetnek Ferenc ne vű gyermekük született Halálozás: Blum Sándor 72 éves, Goján András 81 éves, Papos János 71 éves, Jakab Istvánné Fridrich Katalin 77 éves. Tokai Mátyás 54 éves, Veres Sándor 58 éves, Molnár Márton 60 éves, Török András Ferenc 60 éves, Zombori Elekné Czirok Erzsébet 53 éves, Bella Bálint 59 éves, Győré Dezső 63 éves korában elhunyt Rádióműsor fejelt a kapuba 1:0. A 17. percben formás ' támadás után a kapus Óvári elé 8 13:10 9 ütötte fi labdát, aki nem hi- Az NB II-es férfi kézilabbázva a bal sarokba lőtt 2:0. da-mérkőzést az újszeged! Ezután kiegyenlítődött a já- Kisstadionban játszották, ték. inkább a MEDOSZ tá- Szegedi Előre: Patakfalvi madott többet. A mérkőzés — Hunyadkürti, Csalla, SzaKisterenyc SZVSE 3:2 (1:0) kőzést vívott a két" csapat ^isterenyén az °ttani bá- nem ho2ott szfnvonaias jál bó Ludányi,' Ábrahám. TE/ Ket csapat, nyaszegyuttes az Uhnn — ,, ,. , ,, , , Ambrus (cserejatekosok: A tervszerűbben _ latezo al- Réti; Halász, Möszmer — tekot,-a vendegek vedekezése Bárányi, Gyulai, Füredi), eovarosiak az első felido 17. Karsai> Szalai _ juhász II., ebben nagy részt közreját- Az Előre veszélyes tárna^D?dáiiSétir«a" sFüJguS'Svsfí szott-Jó: Bakó'Hegyes n" íásfat -vefett a ^ hálóba fejelte. A 38. perc- 1 verten A Galambos, illetve: Pozsonyi, hezkes es lassú csabaiakkal ben szabadrúgáshoz jutott a gedi csTtóreor több jó helT Zomborácz, Csigér. szemben. A vasutasok lövé^"vjff, 22jf± zetet kihagyot*. A védelem Szegedi Építők-Martfűi seit egyébként is nagyszerusnhant' rf s:»fine+ • néhányszor bizonytalanko- MSE 1:0.(0:0). SZAK-pálya. en hárította a szegedi kam^nvföíénvben volt 07 A dott' ^ ezt a hazai csatárok 500 néző. Vezette: Kocsondi. pus. A félidő után is to^yfö^ny^v ltazAL h^^^ vább tartotta előnyét a hazai darász a yobb oldalon el- sl> metve- kalmár Szócsi kS iI Sonkó Tóth Mi- egyÜttes- 9:7- 9:8' « 10:9 ^ húzott, az alapvonalról beadta a labdát és a jó ütemben érkező Fehér a kapuba lőtt. Utána a gyári csapat nem adta fel a küzdelmet, jó támadásokat vezetett, de csatáraiknak nem ment a góllövés. Szegedi VSE n.—Szőreg 3:0 (1:0). Szőreg. Vezette: Radnai. Unalmas, eseménytelen volt a játék. A 30. II. •r v í k n f. P'-'S: JlijFiJLS W 'W'W • így kellett volna tippelni 1. Dvsc—Ferencváros 2. Pécs—Csepel 3. DVTK-MTK 4. Tatabánya—Komló 5. Vasas—Szeged 6. Egyetértés—SBTC 7. mAv-dac—Oroszlány 8. Láng—MVSC 9. K. Lombik—PBTC 10. Lecco—Varese percben Bodor lövése jutott a szőregiek kapujába, majd 11! üdinese—Padova szünet után a 10. percben 12- venezia—Verona .... , . ,, 13- Svájc—Olaszország Szamosvolgyi egy beívelt 14. Traktor—zte labdát védhetetlenül a felső „. Zala Dózs^ápa sarokba fejelt. A befejezés a 19. fogadási -.iah T 13 es 13 plusz 1 találatos szel- 10 találatosakét ped'ig május i6 előtt valamivel Szecsi I., az vény nem akadt. tói fizetik ki. (MTI) hálffy, Német összeállítású voit az eredmény. A befejezés előtt tíz perccel kiegyenlített a Békéscsaba, de csak rövid Időre. Csalla és 2 0:3 12 találatot 17-en értele el, Szabó jóvoltából ugyanis 2 0:1 nyereményösszeg egyenként végleg elhúzott az Előre, s törólve 37 108,75 forint. . , _ ' 5:i íi találatot 147-en értek el, megerdemelten győzött 0:1 nyereményösszeg egyenként 1:0 1721,25 forint. 1:1 10 találatot 1489-en értek el, 0:0 nyereményösszeg egyenként 255 1:1 forint, 1:1 Miután 13 plusz 1 találatos 0:1 szelvény nem volt, a 140 527 ío1:0 rint jutalomalap a 20. fogadási 1:3 héten 13 plusz 1 találatot elérő 2:2 fogadók kőzött kerül felosztásra. 2:1 A 12 és 11 találatokra esó nyeKedd KOSSUTH RADIO 4.3u Hírek. 4.35 Vidáman-frisseu: 5.06 Hírek. 5.05 Falurádió. 5.45 Postabontás. 6.00 Hírek. 6.25 Pillanatfelvétel. 7.00 Hírek. 7.10 Oj könyvek. 7.30 Színház- és moziműsor. 7.54 Énekeljünk együtt! 8.00 Hírek. 8.10 Harsan a kürtszó. 8.50 Két Mozart-versenymű. 9.30 Népi zenekarok műsorából. 10.00 Hírek. 10.10 Családi körben. 11.40 Madrigálok. 11.52 Sokszemközt . . . 12.00 Hírek. 12.15 Tánczenei koktél. 12.57 A vidéki szinházak műsora. 13.00 Törvénykönyv. 13.15 Faust. Operarészletek. 13.45 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.00 Hírek. 14.10 Kálmán Imre legszebb operettjeiből. 15.05 Az Alföld csendjeben. 15.35 Wilhelm Backhaus Chopin-műveket zongorázik. 16.00 Hírek. 16.10 Iskolarádió. 16.30 Pöttöm Frick, a hegedűs. 16.47 Zenekari muzsika. 17.23 Rádiólskola. 17.56 Műsorismertetés. 18.00 Hírek. 18.10 Mélyszántás. 18.40 A kamarazene remekelből. 19.10 Kürthy Éva énekel. 19.25 A Szabó család, 19.55 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 20.25 Rivaldafényben . . . 21.55 Humorkoktél. 22.00 Hírek. 22.1-5 Babajev: Arcaberd. Opera. 0.10 Hírek. PETŐFI RADIO 6.10 Torna. 6.30 Hírek 7.15 Postabontás. 8.00 Hírek. 14.00 Régi Vas megyei dalok és táncok. 14.10 Időjárás jelentés. 14.25 Kamarazene. 15.00 Hírek. 15.05 Tánczene. 15.50 Magyarországi útiképek. 16.00 Operarészletek. 16.50 Iskolarádió. 17.00 Hírek. 17.05 Délutáni frissítő. 18.15 Ii1 2 1 x X X X 2 1 2 X héten reményösszeget május 2l-től, a Móra Ferenc Termelőszövetkezet értesiti az érdekelteket: Rókusi legelőre május 13-án, szerdán 8 órakor lesz a csorda kihajtása. 1224 Nagy gyakorlattal rendelkező gépírónőket alkalmaz a kiskundorozs mai földmuvesszövetkezet. S. 84932 júság. 18.45 Könnyű fúvósmutsi. ka. 19.00 Ml történt a nagyvilágban? 19.15 A dzsessz kedvelőinek. 19.35 A Varsói Filharmonikusok Zenekarénak hangversé nye. 20.25 A kerekarcú. Elbeszélés. Kb. 21.30 Gazdaság és nagyvilág. Kb. 21.40 Kóczé Gyuis népi zenekara játszik. 22.10 rai önéletrajz. 22.20 Könnyűzene, 23.00 Hírek. TelevfzFómüsor 17.38: Hírek. 17.45 Kukkantt' 18.25 Sziklák és jég között. Nyugatnémet kisfilm. 18.45 Napio. 18.50 A forrástól a torkolatig-Riport az Altalér mentéről. 1J» Esti mese. 19.20 Tv-hlradó. »» Kapcsoljuk a Zeneakadémiát-A Varsói Filharmónia Zeneitarának és Énekkarának hangversenye. 20.40 A magándetektivi Tv-játék. 21.20 Kórház - Ber gekkel. Mégegyszer a móri sorházról. Riportfilm. 21.50 Tv-hiTadó. H. kiadás. D ÉL-MAGYARORSZÁG A Magyiu Szocialista Dárt Csongrád megye' es ••«»'" városi üízottságának UPJa Megjelenik hétfő kivétek** mindennap. Szerkeszt! a szerkesztő o^rá Főszerkesztő: ar. Lóköt Zoiu" Szerkesztőség: „.„i. szeged, Magyai TznSC*0"" saság útja U. _ Telefon: 35-35. SO-M Éjszakai telefon: 35-oe Kiadja a Csongrád Megy™ Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Kovács Kiadóhivatal: -Szeged. Magyar Tanácskonsaság útja 10. sz. Telefon: 35-00. -Beküldött kéziratot nem meg és nem adunk visssw A lapot nyomja ^ * Szegedi Nyomda vau»»" Szeged. Kárász it"^^. INDEX: 25 W3 --renesztlk a Csongrád ®c®ji) oostahivatalok. Előfizetés,. nttJ -gy hónapra 12 Ft. Előa"1^, sr ,ei> postahivatalnál •» oesltőnéi & QUXMAGYARQRSZÁG Kedd. l?64. május 18.