Délmagyarország, 1964. május (54. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-28 / 123. szám

Nagycirkusz ban Igazi nagy cirkusz érke­zett Szegedre, közelebb­ről a Kolozsvárt térre. Ott ütötte föl sátrát a holland—bolgár nagy­cirkusz. Háromórás műsorá­ban minden volt, ami egy igazi, nagy cirkusz­hoz szükséges: állatok és emberek, akrobaták, lég­tornászok, no és persze bohócok is. Ki látott már malacidomárt? Még az is volt: az „értelmes" malackisasszony — az idomítás csodájaként — kiegyenesítette kunkori farkát. Különösen nagy sikert aratott a három bolgár akrobata tréfás sz.áma, a bolgár akroba­ta csoport és lovasszám, illetve a holland .Harry Belli lovagló tigrise és a négy-négy tigris és oroszlán hajmeresztő együttes idomítása. Vé­gül a gyerekek gyönyö­rének fortisszimojaként lötyögö bőrében bebun­dukolt a három bölcs és kopasz elefánt is. Egyszóval: igazán nagy cirkusz volt! N. F. Fagykár — tanulsággal Megjutalmazták Algyő legtisztább gazdaságát Egy helyes kezdeményezés eredményét hirdette ki Al­győn a Vöröskereszt járási Érzékeny veszteség érte a kisteleki Felszabadulás Tsz őszibarackosát. Most derült ki, a virágzás után. hogy a téli fagyok az 9—6 éves fák 40—50 százalékát tönkretet­ték. Noha a virágzás szép volt, a levelek alatt a kis termések is előbújtak, ennélfogva biztatónak ígérkezett gZetwezete""A^hélybeli há­az. őszibarackos. A tartaléknedvesség ereje azonban nem rom tgz gazdaságal tisztasá­futotta többre. Most sorvadoznak a fak. hullajtják leve- j verser.vben vettek részt lüket. Hasonló kár érte a tsz új baracktelepítésének na- több hónapon ét A gazda_ gyobb részét, de Pusztamérges környékén is megfigyeltek gagok küls<; ^ belsö képe Ilyen károkat. az istállók és sertéstelepek A jelensegek arra engednek következtetni, hogy a tigztasága kedvezően meg­fagyot és a szarazsagot jobban tűrő, nagyüzemi termesz- váit0/.ott a vetélkedés idő­tésre elfogadott őszibarackfajtákat kell még inkább meg- szakabani s minden bizony­honoöltani a homokos területnek ezen a részén is. nyal a továbbiakban is kö­vetelmény lesz a tisztaság, a higiénia betartása. Az első helyezést az Üj Elet Tsz érte el a példás rendteremtéssel. Különösen az istállók tisztasága és . rendje, az állatok ápoltsá­ga nyerte el a járási és a községi egészségügyiek tet­szését. Különösen Gulyás Irén főállattenvésztőt. illeti VÍZÁLLÁS dicséret az eredményes mun­káért:. Az elsőbbségért a tsz Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet, Falus. bélyegkeresk estés, Kelemen u. 4. sz. 18 korszerű na.j;. Boconádi méhek­kel. ködarátó 3 tel­jesítményű. gephaj­Msú rifokfésülö. Tisza vaslemezből legkorszerűbb sza­lagfűrész. eladó. Vi­da Mihály, Kondo­ros. ntfti Wartburg de Luxé. 20 flOO-et. futott el­adó. Erd.: a reggeli órákban. Cslkérian. postával szemben. Bács megye. 168* Hálószohakótor vi­lágos, Igényesnek is megfelel eladó. Par­tizán tt. 16. Gaát. 1725 — Közlekedési baleset tör­tént tegnap este Szegeden a Lenin körút es a Juhász Gyula utca kereszteződésé­ben. Balázs Ferenc, Szeged, Maros utca 32. szám alatti lakos motorkerékpárjával el­ütötte a vele egyirányúan haladó, a Juhász Gyula ut­cába kanyarodó kerékpárost, Almási Sándort (Szeged. tlSÖKKENO, HOMIKSLKLET, FUTÓ F.SÖK Várható időjárás csütör­tök estig: Felhőátvonulások, több helyen futó esók, ziva­tarok. A hőmérséklet né­hány fokkal csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—22 tok között. Szent Mihály utca 3.) akit A nsz» vízállása Szegednél értékes egészségügvl felsze súlyos senilessel szállították szerdán plusz 167 centiméter. erle es PReszs°8Ug-1 lelsze 1864. május 28., csütörtök relést kapott. a II. kórházba. A baleset ügyében a nyomozás folyik. SZAZHARMINCIÖT ÉVE halt meg Humphry Davy (1178—1829) angol fizikus és kémikus, az elektrokémia megteremtője (1803), a nát­Szegeden a tanácstagok általános iskolában Gere- rium, kálium es az alkáli szervezete július 17. és 30. újabb beszámolókat larta- becz Béla városi. Sirián Gá- földfémek fölfedezője, a róla között az idén is megrende­nak. Ma, csütörtökön is- bor és Kiss Jenő kerületi 0|nevezett biztonsági bánya- zi hagyományos nyári sza­—ÍJ. z" ).. 1 1 -. i„1,'. 11-. 1_ a . » ...,4 n.<. .!• . o4 o T /ven írrtsa ... . . . - , . 1 1 i a A.. ­Ma újabb tanácstag-beszámolók Nyári szabadegyetem Pécsett A TIT Baranya megyei mét több helyen találkoznak tanácstagok, este 7 órakor jámpa föltalálója, választóikkal. Délután fél 6 pedig a Juhász Gyula álta­órakor a Hámán Kató isko- lános Iskolában Sándor Já- NEMZETI SZtNHÁZ Iában dr. Czakó Láízlóné nos városi. Hofqesang Pé- EaW, 7 rtrakor; Holnap folytat­városi, Papp Irén és Molnár térné és Pópity Lajos kerü- juk. varsányi-bérlet. vége ' kb. János kerületi tanácstagok leti tanácstagok számolnak io órakor, tartanak beszámolót. Dél- be a végzett munkáról. KAMAR \SZlNHAZ után 6 órakor n Katona Jó- _ _ „ . „. D , , nsef utcai óvodában Zöldi Míllden QyOlCadtk vroAMPARi badegyetemét. Az egyetem anyaga Pécs és Baranya me­gye földrajzát, történelmét, természeti szépségeit, kultu­rális és művészeti életét is­merteti meg a hallgatóság­gal. Az előadásokat egyete­mi, főiskolai tanárok és ne­ves szakemberek tartják. A programot egész napos ki­rándulások egészítik ki. Többek között. Szigetvár. Pollturn* új könyv­szekrény, televízió­szekrény, kerékasz­tal asztalosnál el­adó. Gutenberg u. 10. sz. X8Ö372 Központi fűtéshez radiátort vennék. „Sürgős 85380" jel­igére a hirdetőbe. X85360 Clpöfeslést minden színben vállalok ga­ranciával. szem Miklós u. 7. Fciso­város. ,\76l Krizantém Btanhes Poatevin törpe l'e-f hér nagyvlrágú gyökeres dugvá­nyok, sarjak eladók, pjszeged. Székely scir 3. F'app. 1885 13 mázsát tairo ia­poskoesi ráfos el­adó. Hódmezővásár­hely. Kasza u. fi. ímréné városi, Hernádi Já- — Nyitva 12 órától este 8 óráig non é* kuh Pái kerületi ta- ember nyert MOZIK nécs tagok, a Szabadság téri ; 'Y r > r - u - kor óvodában Magyar Andor vá- Egyre nagyobb tért hódít vigyázat? * feltaláló Amerikai Siklós vára, az abaligeti ixmí. Szécsi Imre és Juhász a totó- és lottójáték a sze- uímvígjáté*. széles változatban, cseppkőbarlang, a harkányi István kerületi tanácstagok, gedi járásban is. Az OTP ugrhf4fre ef^órako^A^z^e'e- a sikondai gyógyfürdő;e a mihálylelekl iskolában Csongrád megyei fiókja ada- tet jogán Magyarul' bes'zéio kirándulások színhelye. A szalma János és Börcsök tai szarint a múlt_ évben kö- rtovjet^flim. ghtoár nélkül. 8zabadegyetemre _ iskolai Antal városi, Olasz Sándor, 19 ezer^ 39' GZe,r A rendőrségen történt. Magyarul, végzettségre való tekintet Pann 394 lottószelvényt vásároltak beszélő szovjet film. Kortiatár f, , g . , , teKmtet Papp János. Tatidcs Antal a községekben és a tanya- nélkül. nélkül — bárki jelentkezhet. és Ae» Sánta Miklósné ke- vilagban A szerencsés nyer- p°stás MOZI tél 6, fél 8.: Csíi- Az érdeklődőknek felvilágo­rilleU tanácstagok; este fél 7 leseknek a totón 42 ezer 280, íae®°UT Ködlíf' ouhom sítást és részletes tájékozta­örakor A József Attila-telepi a lottón pedig 802 ezer 390 üjszeged, «: A bokszoló és a , • . .„badeívetem titkár forintot fizettek ki. Csaknem halál, csehszlovák film. 14 éven d szaoaaegyeretn uutar­Azonnali belépéssel felveszünk szegedi és Sze­ged környéki munkahelyre kőműves, acs, hódmezővá­sárhelyi munkahelyre épü­letlakatos szakmunkásokat és szegedi munkahelyre se­gédmunkásokat. Jelentkez­ni lehet Csongrád megyei Tatarozó és Építő Vállalat, Szeged, Tolbuhin sgt 73. és Hódmezővásárhely, Ta­nácsköztársaság tér 59, sz. H 63936 minden nyolcadik embernek a,ul nem ajánlott, kedvezett a szerencse. Amerikai farmerek hazánkban sága (Pécs, Sallai utca 42.) küld. Jelentkezni — írásban, vagy személyesen — július l-ig lehet BALESET A CIRKUSZBAN A Szegeden vendégszerep­lő holland—bolgár nagycir­Cipécr felsőrész­készítő dolgozókat félvaezünk. Cipész Ktsz, Csérzy M. u. 38. K. 827 INSPEKCIOS ALLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Május 23-tól 30-ig este 6 órá­tól reggel 6 óráig (vasárnap és ünnepnap nappal is) elsősegély ír,,„ • v; „,-,n„ ok és nehézellés esetére ügyeletes Európai körútja seran 25 dr RoítJ Ince áUaml 411|íorvoa. tagú amerikai farmercsoport Lakása: Gogol u. 6. sz. Telefon: látogatott néhánv napja ha- 86"4B­,im1,L. , Az állatorvos kiszállításáról zankoa. A csopon. tagjai a hlv6 fé, köteles gondoskodni, küsz tegnap esti előadásán egyhetes szovjetunióbeli tar- .. , . ..... . tózkodas után érkeztek Ma- - "A gyógyszerész-igazga- sulvos ba,eset történt. Ma­gyarországra. Kedden a héki tás története II. (1876—1950p< «o Mihajlov bolgár artista állami gazdaságot tekintet- címmel dr. Mesó Vilmos lova produkció közben meg­ték meg. szerdán délután pe- igazgató-főgyógyszerész tart botlott elesett és maga alá dig az Agrártudományi Égve- előadást holnap délután 6 . ' .. . süiet klubjában magyar me- órakor a gyógyszerésztudo- ramoua a művészt, A men. zőgazdasági szakemberekkel mánji kar II. számú tantér- tük súlyos lábsérüléssel szál­találko'ziak. A vendégek és mében (Eötvös utca 2.). lltották a II. kórházba. vendéglátók sokoldaiú szak­mai eszmecserét folytattak a két ország mezőgazdaságának egyes problémáiról. (MTI) Fájdalommal tudatjuk, hogy kat enyhíteni igyekeztek A ! szeretett feleség, édesanya. KO- gyászoló család. >934 lii csávázási módszer í S ?ES,ON,5.,MokY*c'ek Ilon*' Köszönetet mondunk mind­U| VÍOlűtüSI IIIUIIBAw 8 életének 36. évében hosszú szen- azon rokonoknak ismerösök­vedés után meghalt. Temetése nek, kik szeretett Gyászközleményok 3000 00 nagyméretű tégla, gerendák el­adók. Zöldfa utca 1. Érd.: du. 4 órá­tól. 1700 AngotinechaDikas. pancétlflkés. ke­reszthúros zongora, jó állapotban eladp. Algyő, Szegedi u. 55. sz. xl348 Személygépkocsi és motorkerékpár ve­zető elméleti előké­szítői tanfolyamra jelentkezni lehet Juntus l-től 6-tg. Kossuth Lajos sgL 29.. n. emelet t9. ajtó. Csütörtök ki­vételével minóen­nap 8-tól 10 óráig. Simson mopedot vagy kis Jáwát tel­jesen újat vennék. Április 4. ut. 34. Klárin 2 héthónapos mangoliua árián süldő. Tápéi sor .78. Jó állapotban levő kombinált szekrény eladó. Mikszáth K. u. 10. C-lépcsó. II. ».. délután 5-től. Jó állapotban zöld­azinű Panni-robogó ea 150 cm* csónak­hoz való Czetka farmotor eladó. Mé­rey u. 13'b. fold­azlnt 1. ajtó. 85386 Modern diófa há­lószobabútor eladó. Megtekinthető pén­teken, szombaton egész nap. Puszta­szeri u. 13.. fdsz. 2. Fiatalok jelent­hessetek vájár­tanulónak! A MU. M. 504. SZ. Intététe még fólveaz vájártanulókat. A tanulmányi idő 8 ér. A felvételhez szükséges 8 ál­talános iskolái végzettség. Jelentkezni lehet szemé­lycsen vagy írásban az In­tézetnél. MU. M. 504. az. Iparitanuló Intézet, Nftgy­minyők. K. 329 A kertészeti termékek ho­zamának növelésére, minő­ségének javítására újfajta magcsávázási módszert dol­goztak ki n Növényvédelmi Kutató Intézetben. A kutató intézet új szerel tjoralakban kerülnek n magra.'e a talaj­ból felszívott nedvesség ha­tására a mag körül védő­burokká alakulnak, Így nemcsak a magon levő bak­tériumokat ölik meg, hanem azt is megakadályozzék, hogy a talajból jusson fertőzés a növényre. Az űj módszer további előnye, hogy lehe­tővé leszi a nagyüzemi csá­vázhat. Világposta* kongresszus Május 29-én ül ö«s»te Bécsben a Világposia Egye­sület 15. kongresszusa, ame­lyen 130 ország képviselője vesz részt. A magyar kül­döttséget Horn Dezső, a köz­lekedés- és poetaügyi minisz­ter első helyettese ve2eti. A kongresszuson megtárgyalják a nemzetközi postai összeköt­tetések megjavításának és gyorsításának, a postai szol­gáltatások egyszerűsítésének és főleg modernizálásának kérdéseit. folyó hó 29-én l"í órakor lesz a GOMBOS "'pETEB temetésén Dugonics-temető ravatalozójából megjelentek, részvétükkel és vi­A gyászold család 2845 rágaikkal mély fájdalmunkat ho.l^RKa'v^íi'.nc"11?.^^!1, enyhíteni igyekeztek. A gyá­hogy OÉKA7 LAJOS, életének s2oló család. 2932 i évében elhunyt. Temetése Köszönetet mondunk mind­ÍÜ^ÜÍL2!?11 órakor lesz a azon rokonoknak, ismerőtöknek, Gyevi-temető ravatalozójabol. A kik szeretett halottunk. özv. syáw-öló család. 2942 XOTH JANOSNÉ temetésén Mely lájda ómmal tudatjuk, megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat KASZA ENDRÉNÉ Réti Ilona, enyhíteni Igyekeztek. A gyrt­életenek 67. évében hosszú szen- s20]ó család 2939 védés után elhunyt. Temetése folyó hó 29-én 14 órakor lesz a rókusf temető ravatalozójából. A gyászolo család, 2944 Fájó szívvel tudatom, roko­nokkal, ismerősökkel és szeret­Házlnyulakat nyolc­heteseket, belga­óriás. csicsilla anva­nyulat. gerlicéket vennék. Acs utca 1. Csongrádi sugárut­nál. 1723 Modern rekamié H­pdó. ifrinyl u. 11. Megtekinthető csü­törtökön, pénteken. 173U Külföldi gyártmá­nyú, teljesen új hű­tőszekrény eladó. Telefon: 10-39. 1733 Pohjeda személy­gépkocsi Jó állapot­ban eladó. Cső u. 1... ösz utca vége. Veszek kis méretű konyhakredencekét, sezlont. rosszat. — Kleinné, Pacsirta u. 29. sz. 1748 .7—8 hónapos kortól kisgyermek gondo­zásét vállalom. Rá­kóczi út 74. sz. 1751 apró hir detés Japán po-rcelán ti­zrnkétszemélyes ká­vés-teás készlet és egy kis méretű bőr útitáska eladó. Du­gonics tér 4. sz.. I. emele*. 1759 Használt hálószoba­but»r eladó. Köz­társaság tér 11. sz. (Tarja r.) 1763 Festett hálószobabú­tor eladó. Bercsényi u. 11. emelet. 1770 cuiogastalan fonott mely cséhkocsi el­adó. Arany János u. 9.. II. emelet 8 H. 3 Utáll. 1771 I tegezelt vasain, tokkal eladó. Erd.: Blhaia 11, Hji. Uj drőtbetétes vas­kapu 109x183 eladó. Szőreg, Ladvánszky • 181 krkea garnitúra ri­adó. MegteJtinthció 19—28 ora között. Og.vess/a 14. C. lep­csó. fdsz. 1. _l892 5 liv stabil motor angol rtégyuteimi szivattyúval eladó. Hóblárt basa u. 3. s/.am. Juhász. 1393 ' latio szekrény, sodronyos vaságy, matraccal, éjjeli­szekrénnyel. Érdek­lődni 2 órától. Hul­latn u, 18., 111. 14. Kiadó 210 V kézi fúrógép és férfike­rékpár igényesnek. Kálvin tér 3-4., I. emelet, 2. ajtó.. B­lépcsó. 1811 uokazban levő tallér mély gyermekkocsi olcsón eladó. Mik­száth u. 6., E-lép­< sőfláz, I. 4. Hl> ÜJ Mambó magne­tofon eladó. Szeged. Hajóa u. 27. 18M llorgásziadik, köny­nytijárású, oicsou eladó. Érdeklődni Mezőtúrinál. Szeged, Teleki u. 11 183.1 Jó állapotban h f 443-cs Skoda szef­mélgépkocsi eladói. Erd.: Siótok, EO u. 138. Telefonon M-es Vámpli István. 83420 oyermekauto, lab­balli ajtós, férfi fél­verseny kerékpár, halottat! vlllany­lámpn eladók, itlcg­lekinthetö: délután 2—4 Madách u. ti. Hamar. 83088 oersi zongora el­adó. Szegrü, Kiss Ernő U. 3.. I. 8.1.796 t sch mely gyer­mekkocsi igényes­nek eladó. Szeged, Veresacs u. 13. 85462 Hasznait Luna tűz­hely és tiszta Or­szág Világ képes­lap eladó. Szatyma­zi u. :;. 83469 vinnem nyrts szlnu szobabútor 13 darab teljesen uj 14 000-t azonnal eladó. ..Igenyes 85450" jel­igére a hirdetőbe. x85450 Szép ebedlőkredenc szekrények, nagy allotükor. csillárok eladók. Rigó u. 25. 8VGO rzaUo konj iiakre­denc, rtíhaszekrény, ágyak, sezlon, tiar­rogep. asztal. sg-. kek. hálószoba, fel háto, előszoba fal, ágy. sodrony, gyei­nvekagy, matracok, tükör, éjjeliszekré­nyek, rckamjévéz. Liszt 11. I. Felsővá­rosi Cipógyárnál. 85449 festett halúszobabu­tor új állapotban, konyhabútor. Kékes televízió. Terta rá­dió eladó. Hétvezér u. 28/a, fdsz. 3. aj­tó Márkusék. Érd.: mindennap du. 4 órától. 85483 Kétszemélyes cam­ping sátor eladó. Tápéi sor 60. 85485 Ha loszoba bútor, konyhakredciu', asz­tal. székek, rézüst. kézi kukoricadaráló, befóttesüvegek. in­gaóra. zománcos zsírosbödön, vll­lanyvasaló, rézvasa­16. edények eladók. Hajós u. 21. 1833 halgotarjan kis mé­retű zománcos tűz­hely jó állapotban eladó. Tolbuhin sgt. 31. Érd.: reggvli órákban. 1845 16a Ft-ért gyermek­ágy matraccal, 4 személyes rekamié, kanapé rekamié, sezlon, oldal szek­rényes konyhaszek­rény olcsóért el­adó. Dugonics u. 10. sz. 1850 Luxus oldalkocsis Izs-motor alig hasz­nált, igényesnek el­adó. Ady téri egye­tem. porta. Szobabútor eladó. Hunyadi J. sgt. 5.. Versegl. Érd du. 4 után. 85441 Nagyméretű hasz­nait tégla. 3 db 130x160-as vasablak­rama eladó. Petőfi S. sgt. 34. 85402 Hálószohabútor ebédlőbútor és egyéb tárgyak, eset­leg darabonként ls eladók. Erd.: csak du. 14—17 óra kö­zött. Széchenyi tér 7., n. emelet balra. X84406 Közelellős. hasas üsző eladó. Tápé. Beszterce u. 5. sz. vei n­•f: Erös féríikerékpar eladó. Petőfitelep, VIII.. u. 424. sz. X83416 Skoda Oktávta Su­per 8000 km-rel el­adó. József A. sgt, 81, Telefon: 30-38, Trágya jladó Sza­badsajtó U. 67. 85424 Tsinosnak mondott 57 éves nyugdíjas asszony berendezett saját házzal, rende­zett anyagiakkal, megismerkedne kor­rekt. Jómodorú. ka­ros szenvedélyektol mentes férfivel ha­zasság céljából. — ..Szóké Tisza" jel­igére Sajtóházba. 1792 33—40 éves intetlf­getts, független flvel mreismerke ne tisztviselőnő zasság céljából. — ..Műveltség 1813" jeligére Sajtóházba. 51 éves üzvegyasz­szony megismer­kedne házasság cél­jából 53—65 éves nyugdíjas. Józan­életü, magános. In­telligens férfivel. Házam. bútorom van. ..Nyugodt élet­re vágyom 83465" jeligére a hirdetőbér 85461 43 éves özvegyasz­szony társaság hi­ányában ezúton ke­resi korban hozzá­illő független férfi társaságát házasság céljából. Házam van. Fényképes le­vélre válaszolok. — „Rossz egyedül 1839" jeligére Sai­tóházba. 1829 Megismrrkedénk há­zasság céljából 58— 68 év közötti magas férfivel, akinek szép lakása van. „Szere­tet 85395" Jeligére a hirdetőbe 85395 EGYÉB Függönytisztítás rámára feszítve Du­gász vegytlsztítónál. Tápéi u. 7. x 8-1949 Orásműhelyemet ,r# helyeztem Horváti Mihály u. 7„ Fáklya Mozival szemben. Örajavltásokat fele­lősséggel vállalok. Koitál Sándor óra-,. X84890 teivel, hogy drága jó Angyi­kám. mindaitnyiunk Etel néni­je. ÖZV, HORA JANOSNE S3 évés korában meghalt. Temeté­se május 2B-án 15 órakor lesz a rókusi temetőben. Szomorúan búcsúzik Valérka. özv. Megyeri Józsefné. xK Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak ismerősöknek, valamint az Állami Áruház, a típéi földszöv., az Elelmlszer­kisker. és Rövlköt vállalat dol­gozóinak, kik felejthetetlen jó édesanyánk, özv. BlRO 8AN­DORM': temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igye­Szabó szakmunkásokat konfekció munkára hathe­tes szerződéssel felveszünk. Jelentkezés Férfiszabó Ktsz Szeged, Francia u. 22. sz. 1809 Roosevelt téri halászcsárdánk tatarozás miatt június 12-lg zárva Kossuth Htsz. 1784 kezték A gyászoló család, 2947 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. Ismerősöknek, munkatársaknak, kik szeretett halottunk, TAPAI LAJOS teme­tésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 2937 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. Ismerősöknek, jó barátoknak, kik S2éretétt halottunk. BUS ISTVÁN teme­tésén megj elentek. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmun­AJANDEKOZZON érettségire, ballagásra, nagy választékú ezüstáru, pudriét, külföldi márkás órákat, szebbnél szebb biz§u-és ajándéktárgyakat Az Óra és Ekszerkereskedelmi Vállalat Hódmezővásárhely, Lenin út 9. sz. alatti boltjában. Bp. 4014 Közlemények x Eljuthat-e az ember más égitestekre 7 A hold ostroma Címmel dr. Kunfalvi András ta­nár tart előadást május 29-én, pénteken du. 6 órakor a Postás Művelődési Otthonban. X Felhívás. A 2,1959. FM — Elm. M. számú, valamint a 11/1960. FM. számú cs a 12/1960.. FM. számú rendelet alapján a gyümölcsösök rovar­kártevői. a burgonyabogár es az amerikai szövőlepke ellen kö­telező védekezést rendelek PL Felhívom a házi kerttel, vagy egyéb földterülettel rendelkező lakosság figyelmét, hogy a vé­dekezés elmiilasztőival szembén az 1956. évi 9. számú törvény­erejű rendelet 13. S-a értelmé­ben szabálysértési eljárást indí­tok. Vb elnökhelyettes. K. 330 x Figyelem! A vasutas műve­lődési otthonban (Rákóczi u. 1.) május hó 30-án. szombaton este 20 órától reggel 4 óráig nagy­szabású bált rendezünk. Fellép Kiss Gyula táncdalénekes. Be­lépődíj 10 forint. J 4 fílfi üi«iriin»uAc Qgttrtfifc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom