Délmagyarország, 1964. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-11 / 84. szám

vetette papírlapra Jása Gorgyijenko. Halála után a hon. védő háború partizánjának kitüntetést kapta. Nevét Ogyesszában ma egy utca, iskola, több úttörőcsapat viseli, márványba is vésték. 1941—42 szörnyű napjaiban Jása az államvédelmi alakulatok egyik parancsnokával, Badajewel találkozott. Harci barátságukról néhány feljegyzés maradt jegyzettömbömben. Most húsz év múlva ismét szólni szeretnék erről a barátságról. ... Az ostromlott Ogyesszában történt, azokban a napokban, amikor az utolsó hajók is elhagyták azogyeszszaj kikötőt. Badajev kapitány partizáncsoportjával a katakombákba húzódott. Negyvenöt méterrel a föld alatt kezdődött el új életük. A város lakóit láthatatlan szálak fűzték a partizánokhoz. Jása volt az egyik "kapocs*. A csapaton belüli élet úgy folyt, mint egy reguláris csapattestnéL Az ügyeletes egyik este azt jelezte, hogy Jása Gorgyijenko akar a parancsnokkal beszélni. Jása közölte, hogy a következő nap Ogyesszába különleges vonat érkezik, melynek ' fogadtatására a megszállók már napok óta készülnék. Badajev elhatározta, hogy ők is "fogadják* ezt a vonatot, a hivatalos fogadtatás előtt néhány órával, A következő éjszakán három föld alatta járatból három embercsoport jött ki, s útnak indultak, hogy a megbeszélt időpontban a 2-es őrállomásnál találkozzanak. A különleges rendeltetésű vonat gyorsan suhant át az őrállomás előtt. Kényelmes kupékban helyezkedtek el a jövő börtönparancsnokai, hivatalnokai, ügynökei, adószeOgyesszai iniuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii üzenet Szovjet testvérlapunk, az ogyesszai Znamja Kommunizma szerkesztőségének munkatársai állították össze ezt az oldalt, a hős város felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából a DélMagyarország számára. A gigászi harc tanúi emlékeznek e hasábokon Ogyessza háborús napjaira, szovjet emberek hőstetteire, az újjáépítésre, a kommunizmus építésének eredményeire. Tizenhét halhatatlan év Régi újságíró-noteszemben lapozva Jása Gorgyijenko ogyesszai fiú élettörténetére akadtam, s nem akarom hinni, hogy húsz évvel ezelőtt jegyeztem ezt fel. Hihetetlennek tűnik, hogy a 17 éves Jása azóta egyetlen évet sem öregedett. | Az utolsó levél Utolsó levelében Jása a következőket írta szüleinek: "Kedves Szüleim! Utolsó levelem küldöm nektek. Pontosan egy hónapja olvasták fel az ítéletem. Utolsó napjaimat élem, nem kérek kegyelmet. Ezek a vadállatok kitűnően tudják, hogy ki vagyok. A vallatás közben nyugodtan viselkedtem. Nem vallottam. Verni kezdtek. Három ízben is 4—5 órán keresztül ütöttek. Mindháromszor eszméletemet vesztettem. Gumibottal vertek, vaspálcával ütötték ereimet... Nyomai örökre megmaradnak rajtam. Rosszul is hallok. Aki a csoportomban volt, mind szabad maradt. Semmiféle vallatás sem bírt arra, hogy eláruljam őket. Arra készültem, hogy felrobbantjuk azt a házat — a Vörös Hadsereg Háza melletti új házra gondolok —, amelyben a németek laktak. De megzavart az öreg. Félt tőlem. Tudta, hogy nem remeg a kezem, ha provokátorra emelem. Kár. hogy nem tudtam idejében megfordulni... Szökésre számítottam. Néhány nappal ezelőtt a közönséges bűncselekményt elkövetők meg akartak szökni, de kísérletük kudarcot vallott. Most már lehetetlen szöknöm, időm pedig nagyon kevés van. Ne bánkódjatok. Jása Gorgyijenko megesküdött, hogy nem hagy benneteket cserben. Nyugodtak lehettek, megragadja a kellő alkalmat, és rövidesen megszökik. A szovjetek pedig még ezen a télen lerázzák földünkről a németeket. Es a partizánok véréért ezerszeres bosszút állnak. Csak azt sajnálom, hogy ebben a percben nem tudok segíteni elvbarátaimnak. Szerezzétek meg az irataimat, a csűrben ástam el, az első deszkától mintegy 30—40 centiméterre. Ott van barátaimnak a fényképe is és komszomolista tagkönyvem. Ott vannak leveleim is, nyugodtan elolvashatjátok. Halálra ítéltek. Nem tudom, mi van Vovával, Misával és Abrasával. Búcsúzom. Kívánom, hogy a papa mielőbb meggyógyuljon. Kérem, ne feledkezzék meg rólam. Álljon bosszút értem. Lénát köszöntöm. Mindannyiótokat melegen csókollak, ne csüggedjetek. Győzni fogunk. 1942. VII. 27. Jása*. H Márványba vésve Ezeket a sorokat egy börtöncellában, ceruzacsonkkal Amíg a nyitány szól Az ogyessszai opera- és balettszínház előcsarnokában mint mindig, eleven élet folyik. Akik már sokszor megcsodálták az épületet, éppúgy, mint azok, akik először jöttek ide, nem képesek átszellemült, lelkes tekintetüket elszakítani a színház díszítéséről. Ki gondolná, hogy az előttünk álló fekete estélyiruhás hölgy egyike azoknak, akik ezt a csodálatos épületet megmentették. Előttünk halad lassú léptekkel, föl a lépcsőn. Tűsarkú cipője halkan kopog. Szívünkből azonban olyan hatást vált ki, mintha nem divatos cipő, hanem sokat látott katonacsizma lenne lábán, ugyanaz, amelyben 1944 egyik áprilisi éjszakáján fölhaladt ezen a lépcsőn. Kezében sem színházi műsorfüzet, hanem az Ogyeszszába behatoló csapataink kezébe a partizánoktól eljutott séma, a színház aláaknázásának tervrajza van. A harc még a közelben folyik, ám ő, Ludmilla Cyacsenko, az egyik különleges ezred pártszervező titkára a 248-as lövészhadosztály parancsnokától azt a feladatot kapta, hogy a lángoló városon keresztül törjön át a színház épülete felé. Szemeink előtt megjelenik Pjotr Filátov aknász nyugodt mozgású, de energikus ember, balról Viktor Nyikolájev, hunyorgó szemmel, figyelmét összpontosítva. Időzített német akna fölé hajol, még egy óvatos mozdulat és a robbanóanyag veszélytelen... A fülünkben az aknász rekedt hangja hallatszik. — Ügyesek voltak a partizánok. Pontosan úgy van, ahogy a séma mutatja. Pedig nagyon jól álcázták, közvetlenül a falnál, a csempe alatt. Sokáig kereshettük volna, lehet, hogy nem is készültünk volna el időre ... Hallatlan erejű robbanásnak kellett volna megráznia Ogyesszát reggel 10 órakor. Most 6 óra van... De előttünk már veszélytelenített aknák egész sora halmozódik, két nagyméretű és 38 kicsiny. A harmadik csengő megszakította Ludmilla gondolatmenetét. Ám alighogy felcsendültek Borogyin Igor herceg nyitányának ünnepi hangjai, Ludmilla ismét akaratlanul is visszatért régi emlékképeihez. Mert akkor, április 10-én szintén zene csendült. Áttekinthetetlen embertenger ujjongott és a színház balkonjáról vörös zászló lobogott, szikrázott a napfényben. ... Az ogyesszai opera- és balettszínház előcsarnokában, mint mindig, most is eleven élet folyik. Éppenhogy befejeződött az előadás. Borogyin csodálatos zenéje a nézők lelkéből magasztos érzelmeket váltott ki. És a színház szépsége is valamilyen különös izgató hangulatot kelt és senki sem tudja, hogy közöttük lépked az az egyszerű asszony is, aki megmentette számukra az emberi kéznek ezt a csodálatos alkotását. L. Cserniseva A hős város dói. Nekik kellett új rendet teremteni Ogyesszában. UJ Robbanás az éjszakában Az árnyékban emberek mozogtak. És váratlanul az éj csendjét szörnyű robbanás rázta meg, azután csupán moraj és recsegés hallatszott. A Bukarest—Ogyessza gyors kisiklott. Hajnalban több mint 300 holttestet húztak ki a kocsik romjai alól. 1942. júniusában az egyik titkos találkahelyen árulás következtében Badajev parancsnokot és Jása Gorgyijenkót a román titkos rendőrség megbízottai letartóztatták. A fiúval kezdték a vallatást, reménykedve, hogy könnyebb eredményt érnek el. Ám Jása Gorgyijenko hallgatott. A feldühödött nyomozó öklével ütötte a fiú arcát. A cellában félhomály volt, a cementpadlón Jása feküdt, mellette Badajev ült Jása lassan fordította felé vérző arcát, s arra kérte, szerezzen ceruzát és papírt. Egy magas tengerész megsárgult levélpapírt és egy ceruzacsonkot nyújtott át, Jása utolsó levelét írta. Bebörtönzött elvtársai juttatták ki ezt az üzenetet a városba. A cellaajtón kopogás, kulcsnyikorgás zaja szűrődött át. Badajev felállt, s elbúcsúzott elvtársaitól. Ötödször vallatták ekkor. Vízvezetékcsővel ütötték, oszlophoz kötötték. 1942 nyarán halálra is ítélték. Amikor a nyomozó azt tanácsolta Badajevnak, kérjen kegyelmet, a kapitány vallatása folyamán először nyitotta szóra száját: — Orosz vagyok. A saját földemen nem kérek kegyelmet ellenségeimtől. Ogyessza felszabadulásának 20. évfordulóján Jása csak 39 esztendős lenne. Nem tudom, hajóács lett volna-e belőle, mint ahogy ezt apja akarta, vagy a parancsnoki hídon állna. De egyben biztos vagyok: bármilyen beosztásba került volna, kommunista maradt volna, aki életénél jobban szereti a hazaját. Al. Snajder A Szovjet Hadsereg húsz évvel ezelőtt szabadította fel Ogyesszát a fasiszta megszállók igája alól. Ez a név örökre megmarad a nép emlékezetében és hazánk történetének legszebb napjait fogja jelenteni. A szovjet csapatok csapása alatt, melyeket Malinovszkij marsall irányított, a hitlerista hordák szégyenteljesen megfutottak. Erre az emlékezetes napra visszagondolva föltétlenül emlékeznünk kell Ogyessza 1941-es hősi védelmezésének időszakára, mert az ellenség fölött aratott diadalt akkor kezdtük kovácsolni. A város hős védői 73 napon keresztül küzdöttek a megszállókkal, 300 ezres hadsereg rohamait tartva föl és verve vissza. Negyvennégyezer ogyesszai lépett fegyverrel a kezében harcba és küzdött együtt a hadsereggel. Az ogyesszai gyárakban és üzemekben éjjelnappal folyt a munka, fegyvert kovácsoltak, élelmiszert és felszerelést készítettek a város védői számára. Csak a többi fronton kialakult nehéz helyzet késztette a szovjet parancsnokságot arra, hogy Ogyesszát kiüríttesse. A hitleristák sok ezernyi katonájuk és tisztjük életével, sok száz szétlőtt ágyúval, tankkal, gépkocsival fizettek Ogyessza elfoglalásáért. A haza és a szovjet nép magasra értékelte a város védőinek bátorságát és hősiességét, a Hős város címet adományozták nekik. A frs'sztá' sok keserűséget okoztak a város lakosságának. Mindémásodik családban megöltök valakit. De az rkupáció söiét éveiben a város nem adta meg magát öt parti záncsapa és 45 földalatti csoport működött, melyek továbbra is csapásokat mértek az ellenrégre. A város központi parkjában monumentális obeliszk emelkedik az Ismeretlen tengerésznek. örök tűz ég előtte, szimbolizálva azok örök dicsőségét, akik Ogyessza falainál küzdöttek és haltak meg. A város lakói tudták, hogy szülőföldjük nem feledkezik meg róluk. Ezért is a legdrágább ünnepük 1944. április 10-e. Ezen a napon a Szovjet Hadsereg egyik legfényesebb győzelmét aratta, visszaadva a hazának a Fekete tenger kapuját. Ez a csata döntő jelentőségű a Fekete tenger egész vidékének felszabadítása szempontjából. Az ellenségnek a városból való kiűzése után, a város szomorú látványt nyújtott: romokban hevert a kikötő, a pályaudvarok, a vállalatok legnagyobb része, az iskolák, a kórházak, intézmények, szanatóriumok és lakóházak nagy része. Azokban a napokban a város lakói nagygyűlésre gyűltek össze és esküt tettek, hogy Ogyessza újjászületik, szebbé, modernebbé építik, mint volt. S az ogyesszaiak büszkék arra, hogy a csapatokkal együtt a városba Hruscsov elvtárs az elsők között érkezett. Az ogyesszaiak megtartották esküjüket. Rövid határidő alatt helyreállították a kikötőt, üzembehelyezték a gyárakat, rendbehoztáik a felsőoktatási intézmények; iskolák, lakóházak épületeit, megnyitották a parkokat. Különösen sokat változott a város képe az utolsó tíz év alatt. A helyreállítási munkákon kívül több mint 20 új üzem épült. Él römleli dolog, hogy ez alatt az idő alatt az ogyeszszai munkásosztály új osztagai nőttek fel, akik jelentős szerepet játsszanak a város, az Ukrán SZSZK, és az egész ország társadalmi és politikai életében. Körülbelül 20 munkás és tengerész kapott ez alatt az idő Szocialista Munka Hőse kitüntetést. Hós városunkat joggal nevezik a Szovjetunió tengeri kapujának. A tengeri szállítás Ogyessza népgazdaságának vezető ágazata. Természetes, hogy a tengerész foglalkozás a legelterjedtebb nálunk. Szinte a város minden lakója valamilyen kapcsolatban van vele és minden harmadik ogyesszai tengerész, bálnavadász, hajójavító, dokker, halász vagy tengerész tisztiiskolás. Sem éjjel, sem nappal nem csendesedik el az ogyesszai kikötő. Minden zászló előtt nyitva az út, amelyik jó akarattal, kereskedelmi szándókkal utazik hozzánk. A világnak sok országába indulnak innét hajók szovjet zászló alatt. Nem csoda, ha Ogyessza kikötője kicsinynek bizonyul. Néhány évvel ezelőtt megépült a várostól 25 kilométerre a mélyvizű száraz öbölben Iljicsovszk új kikötőváros. Gyönyörűek a Fekete tengeri flotta fejlődésének távlatai is. A már működő hajók közé minden tizedik napon egy új hajó kerül. Előzetes számítások szerint 1980-ban egyedül a Fekete tengeri hajózási társaság kezelésében levő hajók vízkiszorítása meghaladja Anglia jelenlegi kereskedelmi flottájának 50 százalékát. A mai Ogyessza a tudomány, a tudósok és diákok városa. Tizennégy felsőoktatási intézményében 50 ezer diák tanul, több mint Ausztriában és Svédországban együttesen. A hős város, a napfényes Ogyessza sok ezer külföldi turistát vonz. Az elmúlt évben 38 ezer ember üdült itt, az idén 45 ezer külföldi állampolgárt várunk. Baráti kapcsolatainkat is bővítjük. Marseille, Jokohama, Alekszandria, Oulu, Tripolisz, Genova, Liverpool és természetesen Szeged... ezekkel a városokkal tartunk fenn baráti kapcsolatot. Felszabadulásuk napján az ogyesszaiak legmelegebb jókívánságaikat küldik szocialista testvérvárosuknak Szegednek. L. A. Anufrijev, az ogyesszai megyei ipari pártbizottság osztályvezetője. MuJf es jelen Húsz év telt e! a két felvétel között. Az elsó képet 1944 ánrilKáhan » m^a.) 1964 áprilisában készítették Ogyesszának ugyanarról az utcájáról, a Gorkij tárároL Ahol a felszabaduláskor roinok álltak, most új lakóba.ak sorakoznak. Szombat, 1964, április IL DÉL-MAGYARORSZÁG 3