Délmagyarország, 1964. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-19 / 91. szám

E

rbbffihhwbmffmbbsmwbbh^hh^abw! A nyereségrészesedés Az üzemek nyereségrészesedési rendszeréről és a termelésre gyakorolt hatásáról rendezett legutóbb tanácskozást a Dél-Magyarország szerkesztősége a szakemberek részvételével. A tanácskozáson megjelent és felszólalt Balogh István, az MSZMP szegedi végrehajtó bizottságának tagja, a pártbizottság osztályvezetője is. Az érdekes vitában felszólalalt többek között Orsy Béla, a falemezgyár, Poór György, a ruhagyár főkönyvelője, Klonkay László, a Központi' Statisztikai Hivatal Csongrád megyei igazgatósága ipari csoportjának vezetője, Fodor Imréné, a városi tanács vb pénzügyi osztálya vállalati pénzgazdálkodási csoportjának vezetője, Kószó István, a csoport revizora, Várnai Miklós, az ecset és seprűgyár főkönyvelője, valamint Kiss Dénes, a szalámigyár számviteli osztályának vezetője. Az elhangzott véleményekről az alábbiakban adunk számot olvasóinknak. 0 1962-ben 5,1, 1963-ban 4,5 nap. Országszerte napjainkban fejeződött be az év végi, öszszesített vállalati eredmények revíziója, felülvizsgálása. Az így kapott végső eredmények alapján állapítják meg többek között üzemrészenként a nyereségrészesedésre felhasználható pénzösszeget, s fejezik ki napokban az egy-egy dolgozóra jutó összeget. Már az eddig ismert adatokból kitűnik, és megállapítható, hogy népgazdasági szinten, az elmúlt évekhez viszonyítva csökkent a kifizethető napok száma. Minisztériumokban. illetékes hivatalokban, az újságok hasábjain, s egyes iparágak pályázati felhívásaikkal vitatkozva kutatják az 1957-ben bevezetett és napjainkban is alkalmazott nyereségrészesedési rendszerünket. Mi az oka, hogy a jelenlegi nyereségrészesedési rendszer bevezetését követő két-három évben nagyszerűen bevált, de most nem tudnak segítségével kellő eredményeket a vállalatok? Vannak, akik azt bizonygatják, hogy azokban az üzemekben nincs, vagy csupán minimális a nyereségrészesedés, ahol korszerűtlen cikkeket gyártanak, vagy ahol nem tartották be kellőképpen az önköltségcsökkentési előírásokat, vagy nem fordítottak kellő gondot a belső műszaki fejlesztésre. Az igazság talán a- hogy ahány vállalat, annyi i probléma, új indok. Nézzük néhány szegedi vállalat problémáját. A tanácsi vállalatok 1960ban 24, 1961-ben 19, 1962. és 1963-ban 13—13 nap nyereségrészesedést fizettek átlagosan. Vagy a Szegedi Ruhagyár: 1962-ben új profil került az üzembe, ami megmozgatta az egész vállalatot, két új külső telephelyet kapcsoltak az üzemhez. Az eredmény: 1,9 nap nyereségrészesedést fizethettek volna, amit természetesen visszatartottak. 1963-as év 13,4 napot hozott. Begyakorlottá lettek már a munkafolyamatok, kerékvágásba jutott, felfejlődött a vállalat. A falemezgyárban az 'első három évben betöltötte szerepét az anyagi ösztönzésnek ez a rendszere. Aztán 1960-ig fokozatosan csökkent a kifizethető napok száma. 1961-ben lépett be egy új üzem a vállalat vérkeringésébe. Itt, ebben az üzemben még kínálkoztak megtakarítási lehetőségek. A színfurn/r üzem segített egészen 1963-ig A múlt évben futotta ki magát, s ez máris megmutatkozik a kifizethető napok számában: Példának talán elég enynyi is. Miért ez az ingadozás, hiszen a most nem teljesítő vállalatok, és a kevesebbet fizetők — nem dolgoztak rosszabbul, mint a nyereségrészesedési rendszer „virágkorában"? Hogy hol mennyi nyereségrészesedést fizetnek, az függ az egyes vállalatok adottságaitól, feltételeitől is. Egy-egy nagyobb üzem adottságai miatt nagyobb megtakarítást érhet el, mint a kisüzem bármilyen jól igyekeznek gazdálkodni, átszervezni a munkát házon belül. A seprűgyár alaprentabilitása 1960-ban 1,8, 1963-ban már 13,3 százalék volt. Vagy az ecsetgyár példája: az utóbbi években a következőképpen emelkedett alaprentabilitási százalékuk: 5,1; 9,1; 14,1; 17. Ilyen feltételeket, csalt ott tudnak teljesíteni, ahol lehetőség volt saját erőből gépek korszerűsítésére. Az ipari vállalatoknál még lehetséges a belső fejlesztések költségeinek kigazdálkodása. Különben szinte lehetetlen, hogy a végtelenségig, adott üzem, adott gépekkel állandóan évről évre 5—10 százalékot hozzon. Nem így azonban a kommunális vállalatoknál. Például, a Szegedi Fürdő épületé-' nek korszerűsítésére közel félmillió forintot fordítottak az elmúlt évben. A fürdő használati díjszabása természetesen maradt. Ilyen körülmények között csak a forgalom nagy mérvű emelkedésével lehetne szó kigazdálkodásról. A nyereségrészesedés mai rendszere nem minden vállalatnál ösztönöz a szolgáltatás növelésére. Felvetődik tehát a kérdés: kommunális vállalatokat helyes-e a ma érvényben levő nyereségrendszerben dolgoztatni? 0 A ruhagyár előre szükséglet szerint lekötött merendelésre dolgozik. Termelési volumene 65—70 százaléka a múlt évivel összehasonlítható, mivel állandó cikkeket gyártanak. Ilyen körülmények között később, évek múltán már csak minimális a megtakarítás, évről évre csökken a jövedelmezőség lehetősége. Az állandóan új profillal dolgozó, úgynevezett divatcikkeket gyártó vállalatoknál más a helyzet. Megtakarítani több úton lehet: gépesítéssel és új cikkek gyártásmódjának tökéletesítésével anyagtakarékossággal 6tb. Bevált-* a nyereségrészesedési rendszert Néhány szegedi vállalat példája Különböző adottságok, feltételek Évről évre 5 —10 százalék Rekonstrukciós lehelőségek Ösztönző-e? A vállalat gépesít — azután a következő évben különböző újítások bevezetésével emeli a termelékenységet, új technológiák kidolgozásával és bevezetésével csökkenti az anyaghányadot. Az üzem új cikket tervez, elkezdi gyártását. Egy jól előkalkulált új cikk megtakarítást eredményezhet még a vállalatoknak. Sok lehetőség rejlik az árkonstrukcióban. A seprűgyár példája igazolja ezt. 1962-ig minden évben elkészítettek több új típust. 1963-ban nem jelentkeztek új cikkel a piacon, a megszokottnál rosszabb alapanyagot kaptak — s már évközben tudták, nem számíthatnak nyereségre. 0 A nyereségrészesedést a vállalat termelési eredményét befolyásoló körülmények közül még egyet példaként: A nyereségrészesedési rendszer célja: a vállalati tartalékok feltárása volna. Eredetileg az első három évben, valóban óriási tartalékokat tárt fel, rendkívül hasznos volt a gazdasági és műszaki vezetők részéről egyaránt. Végső soron tehát nyereségrészesedésünk jelenlegi formája megfelel-e a hivatásának, ösztönzően hat-e a vállalatok termelékenységének és termelésének emelkedésére? A leggyakoribb vélemény, hogy nem tükrözi azt, amit segítségével el kellene érni. Nem, mert ennek elsődleges követelménye volna, hogy évközben állandóan tájékozódjanak a vállalatok dolgozói a nyereségrészesedés alakulásáról. Ezt azonban lehetetlenné teszik, az év végi revíziók, melyek módosítják a kimutatott vállalati eredményt és hosszú a kifizetés és a teljesítés közti idő. A jelenlegi rendszer — hogy az előző év bázisa szerepel a következő év követelményeként — pedig magában hordja, belőle következik, hogy a nyereségrészesedés évről évre csökken. Ez pedig népgazdasági szempontból is káros. Előfordul, hogy egy-egy vállalat előre gondolva arra, hogy a következő évben is fizethessen, tartalékol. Mégis, mi volna a megoldás? Mert az viszont elvitathatatlan — s az első 3 év tapasztalata is igazolja —, hogy maga az alapötlet jó. Pontosan meghatározni, s megállapítani roppant nehéz és összetett feladat. Lényegében: talán helyes volna hosszab időre — mondjuk a tervidőszakokhoz Igazodva öt évenként — előre megállapítani aá alaprentabilitást, akár százalékban, akár egy összegben, figyelembe véve, az új beruházásokat, új cikkeket stb. is. Ezzel lehetőség nyílna arra, hogy év közben tájékoztassák a dolgozókat, hogy ne „tartalékosan" gazdálkodjanak az üzemek vezetői, s ne kelljen árspekulációval biztosítani a nyereséget. felépült A munkaviszonnyal összefüggő és bérjellegű juttatások között igen számottevő az üzemi étkeztetés. A Szegedi Konzervgyárban a korszerűbb munkafeltételek már évek óta megkövetelik a munkás szociális ellátás javítását, a munkahelyen való étkeztetés jobb feltételeinek biztosítását. Néhány papja már arról beszélhetnek az üzem dolgozói, hogy végre felépült az új szociális épület, amelyben az öltözők, fürdők mellett helyet kapott a konyha, az étterem is. A közel 8 millió forint beruházásból épült létesítmény kívülről még kiáltja, hogy nincs teljesen készen, de belülről már a konzervgyáriaké a szó. A műszaki átadás megtörtént, az észlelt kisebb hibák kijavításán dolgoznak az építők, az üzem konyhájában és a gépházban pedig műszaki próbát tartanak. Felső képünkön a kazánház új gépei, alsó képünkön a konyha berendezése látható. Biiiii l W W w lM^W W: ?! . '..íjSSi i 1 i • * Cipőgyár! riport a prémiumról, Prémium! Bűvös szó ez, oly sokat mond, meg keveset is egyszerre. Mindig jól jön, de azért számítani rá mégsem igen szabad. Hátha valami történik, s „ugrik" a forint? Nem adják ingyen, feladatot tűznek ki érte és feltételekhez kötik kifizetését. Azokhoz a feladatokhoz és azokhoz a feltételekhez, melyek teljesítése az egész üzem eredményes munkáját szolgálja. A Minőségi Cipőgyár szegedi gyáregységében sincs ez másképp. Az igazgató és a vezető-könyvelő a központtól kapja meg a prémiumfeladatot, a többi műszaki dolgozó számára ezek alapján helyben határozzák meg. Kivétel, ami a szabályt erősíti Vastag dosszié őrzi a másodpéldányokat. Az igazgató aláírásán kívül azé is rajtuk van, akire személy szerint érvényes. Nyugtaként, hogy átvette, tud róla. A szabályt csupán egy kivétel hangsúlyozza: Kiss Sámuel előkalkulátor néhány soros fenntartással él a kiírás ellen. — Még eddig nem kérdezték meg tőlem, hogy mit is jelent pontosan a megjegyzésem — mondja, miután az újságíró felidézi benne az adatokat. — A feladatokkal egyetértek: valóban szükség van például az anyagköltség csökkentésére, a nagyobb hulladélcbőrök felhasználására. Ez szerintem sikerül is. Ehhez a feladathoz azonban azt a feltételt szabták, hogy az anyagfelhasználás: normákat úgy kell mégadnom, hogy elfekvő raktári készlet ne keletkezzék. — Látszatra úgye ez is helyénvaló? Csakhogy minimális eltérés nélkül lehetetlen az anyagnormákat kiszámítani. Tudomásom szerint más cipőgyárakban 1—2 százalékos tűrést engedélyeznek. S egy másik érv igazam mellett: ha p normát szűken adom meg, újra vételezni kell, mert kevés az anyag, ha pontosan, de a szabász ügyes és tud takarékoskodni, felesleges készlet mely csak akkor jő, ha ösztönöz keletkezik. Ez jó az üzemnek, de a jelek szerint nekem rossz. Hogy ebben mi a ráció? % „A termelékenységről nincs adat" — Nem is beszélve arról folytatja —, hogy az anyag minősége állandóan változik, pedig a minőségtől is függ, mennyi bőrre van szükség egy-egy cipőhöz. Tehát azt szeretném, ha prémiumfeltételem úgy korrigálnák, hogy minimális anyagkészlet-különbséget lehetővé tenne azért a szoros anyaggazdálkodás mellett is. A bőrök minőségére terelődik ekkor csakhamar a szó, amikor Berencz Ferenc, a szabászat művezetője vall a prémiumról. — Az idén eddig csupán 7 állásóra fordult elő nálunk, ez megfelel annak a feladatnak, hogy 10 százalékkal csökkenteni kell számukat. Az első negyedéves termelékenységről még nincs pontos adat, a szállítási határidőkkel nem volt semmi baj. Prémiumfeltétel az anyagtakarékosság is. ^P Olvassa és úgy magyarázza A cipóaljkészítő műhely főművezetője Balogh László. Mit tud a prémiumszerzés lehetőségeiről? Térül, fordul, s már hozza is a papírlapot. Csakhogy ez valamilyen másféle prémiumfeladatot tartalmaz, csak a minőségről szóL Olvassa és úgy magyarázza: — Látja, nagyon fontos például az első- és másodosztályú áruk részaránya az egész termelésből. Azután az export-biztonsági tartalék betartása, a javítható cipők kijavítása 5 napon belül, s a megengedett leminősítések számának csökkentése. Amit mond, kétségtelenül a jó munka záloga, utóbbiak egyeznek is a dossziéban talált névreszóló kiírás kifizetési feltételeivel. És a prémiumfeladatok? Azokról is tud. — Igen, a bel- és külföldi áruk pontos szállítása, minden hónap 24-ig. A termelékenység fokozása, és az állásidő csökkentése. A múlt évnegyedben nem volt gépállás, de ha egyszer eltörik valamelyik gép, és nincs tartaléka, kikerülhetetlen. Viszont két baleset miatt az esedékes prémiumnak csak * felét kaptam meg. "lg Két feladat s két feltétel A prémiumfeladatok és feltételek egész évre szólnak, de abban a negyedévben, amikor teljesítik őket, a kiírt összeg egynegyedének 75 százalékát odaadják. Ha azután éves szinten is maradéktalan a teljesítés, kiki megkapja a visszatartott összeget. Ez a kifizetés módszere. De mi a kiírásé? Bevezetőben már említettük, hogy lényegében a gyár vezetőinek prémiumfeladatára épül a beosztott műszakiaké. Ami helyes is, mert így az egész üzem termelésének fejlődését szolgálja. Nem egészen megnyugtató azonban, hogy a kiírás után részben a dossziéba, részben a fiókokba, egyszóval feledésbe merülnek, s többé egyegy feladat nem úgy jelentkezik, mint a prémium függvénye, hanem mint a napi termelés, hol előtérbe, hol háttérbe szoruló mellékes velejárója. llym<kion a prémium anyagi ösztönző hatása nem tud érvényesülni. Rendszerint két feladat és két feltétel teljesítése alapján fizethető ki a prémium* nem olyan bonyolult dolog ez, amit ne lehetne fejben tartani akár egy esztendőn át. Az bonyolítja inkább a helyzetet, hogy munka köz* ben nem bírják figyelemmel kísérni a termelés olyan fontos tényezőit, mint például a termelékenység, nem lehet kellőképpen irányítani az anyagkihozatalt, a minőség alakulását. Az emberek nem a prémiumért dolgoznak, sokszor mégcsak nem is a fizetésért. De ez nem jelenti azt. hogy nincs rá szükségük. Ha már van prémium, olyan körülményeket kell teremteni, hogy mindenki tudja, mit kell tennie érte. Fehér Kálmán Vasárnap, 1964. április 19. DÉL-MAGYARORSZÁG 9