Délmagyarország, 1964. március (54. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-14 / 62. szám

őszibarackfa meíszófi bematató Az őszibaracktermesztésröl rendezett tegnap tapasztalat­cserét Szatymazon a járási tanács mezőgazdasági osztá­lya. A bemutatón részt vet- i tek a tsz-ek gyümölcstermesz-! tó szakemberei, valamint két! népes szakmunkásképző tan- j folyam hallgatói. Komenszky Béla szaktanár tartott elő- j adást az őszibarackfa metszé­séről, majd Komáromi Ede, a balástyai Homokgyöngye Tsz agrorxirnusa ismertette ta- i pasztaiatait az őszibaracktef­melésről. Ezt követően a Bé­Tovább fejlődik a televízió A posta tovább folytatja ! az országos televízió-hálózat ! fejlesztését. Idei beruházási I tevékenysége azonban — a tokaji adó építésén kívül — elsősorban a meglevő adó és közvetítő berendezések üzem­biztonságának növelésére irányuL Nem less müsorkiesés A budapesti nagyadó 30 kilowattos berendezése pél­dául hat éve működik, s mert eddig egyedül volt, a legkisebb hiba, zavar is tnű­'Jb Bővítik a kékesi tv-állomást ^ Tartalékadót kap Budapest ^ Elkészül a tokaji tv-közvetítö '(Válaszéinak az ifietilreípU Korábban nyitnak a Patyolat fiókok helyezik majd, így több idő lowatlos adó ugyancsak az jut a nagy berendezés kar- idén készül el, s a jövő év bantartására, Uzembiítonsá- első felében kezdi működé­gának javításáfa. sét. A tokaji nagyadó a je­lentad Jó vétel északkeleten is ke Tsz gyümölcsösében fa- , sorkiesést okozott. Az Elekt­metsaési gyakorlatot tartót- | romechanikai Vállalatnál ; már elkészült az öt kilowat­tak majd a bemutató részt­| tos új adó, amelyet az év I első felében üzembe is he­a külön-; lyeznek. a tartalék beren­vcvői munkacsapatokra válva összehasonlították A kékesi televízióállomás karcsú tornya az idén már szűknek bizonyult, s ezért hasonló épületet „ragasztot­tak" hozzá. Az állomás bőví­tése egyrészt megfelelő mű­szaki körülményeket teremt a meglevő adóberendezések­nek, másrészt megalapozza a következő évek fejlesztési munkálatait. Az űj épület­ben már helyet kaphat a mikrohullámú lánc kékesi Fébruár 27-én a Dél-Ma- óráig tartjuk nyitva. A Baj* gyarofszág Gyorsposta rova- csy-Zsilinszky. az Arany .Ta­tában egy szegedi lakosnak nos Utcai és az Április 4. ut­kérelme jelent meg, miszerint ján levő üzletek nyitvalartasi a dolgozók érdekében váttoz- ideje alatt pedig reggel fél tassuk meg a Patyolat fiók- 8-tól délután 4 óráig — szom­üzletek nyitvatartási idejét, bat kivételével. A megváltói. A Vállalat vezetősége a ké- tátott nyitvatartási idők mar­rést megvizsgálta, és az Uzle- cius 16-án lépnek életbe, seu a ioKa.ii nagyaao a je- k hyHVatartásét B követke- G6za lentegi kis berendezes hato- S ^^ módosította: a Méréi . f rórevLlf raíSSL' rátotó I és a Kelemen utcai fiókokat * Pat>'"lal Vtdlalel mrtei^köréctbmbiztosttjó re®i»el 7 —1 miután 4 igazgatója véteit. Üzemeltetésével az j. ország északkeleti reszében Qt íHlér d VllíOmOSOn javul a televízió müsoréllá­tás. Rendszeres míísorcsere a Szovjetunióval Az országos hálózatfejlesz­tés ügye a keleti mikrohul­lámú lánc kiépítése is, amely szintién befejeződik, s véglegesen üzembe kerül eb­böaó méterééi módszereket, de rés hiba esetén pillanatok állomása, s később az orszá- ben az évben. Az eddigi Ezután szakfilmet vetítettek ! alaH átt eszi a nagyadó s*e­a gyümölcstermesztésről, Va- 8 ,a fövárost 08 kÖ1"­nyékel el tudja látni jó mi­lamint ra. a növényi kártévők­nőségü képpel. Időnként a kisadót rendszeresen üzembe gos hálózat egyik ultrarö­vidhullámú adója is. Előrehaladt az országos te­levízió gerinchálózat utolsó nagy állomásának, a tokaji adónak az építése. A 20 kl­Nem jó — cseréljék ki! Hogyan fogadja a kereskedelem a vásárlók jogos panaszait? A napokban kisfiút vezető sonlóra kicserélni, s a vásár- ták az új rendelkezést. Len­feldúlt arcú férfi kopogott lónak megfelel, leárazva kell ne azonban további kérésük, be a szegedi Állami Kere&ke- újra számlázni. javaslatuk is, mégpedig a kö­delmi Felügyelőség Bajcsy- Gondoskodik a rendelke- vetkező. Azt szeretnék ha Zsilinszky utcai irodájába. zés ártól, hogy a nagyobb, például a televízió esetében, — Tessék megnézni — mu- értékesebb és garanciával el- amikor 8 napnál tovább tart tátott a kisfiú cipőjére — adott cikkeknél is gyorsan a javítási idő. adnának he­két napja vettem, s maris orvosolják a vásárlók pana- lyette másik készüléket Ügy teljesen beázott... szát Így például, ha a vá- tudjuk, ezt a kérést támogat­, , . sárló visszaviszi a vételtől ja az Állami Kereskedelmi H Tanulsagos eset számított 48 órán belül el- Felügyelőség is. k a -w -va* romlott garancia alá eső cik- A kérés mindenki számára — Hat szabad ilyet ©'ár- ket, például televíziót, moso- érthető és ioeosnak tűnik lű tani? - fordult az Állami gépet. stb,. akkor a boltban Snftóv^össSSjöa Kereskedelmi Felugyeloseg kötelesek azonnal kicserélni, pénzt a televízió meevásár Ha 48 órán túl történik a hi- - ­ideiglenes mikrohullámú láncon egyébként már köz­vetítettek néhány műsort a Szovjetunióba. A közvetíté­sek, leágazással, eljutottak Románlába. Bulgáriába is. A szomszédos országok tele­vízió-nézőinek megelégedé­sére továbbították egyebek között az innsbrucki téli olimpia eseményeit. A keleti mikrohullámú lánc véglegess üZetnbehelyezése lehetővé teszi, hogy hazánk és ti S2ovjetunló között megin­Lapunk március 1-i saámá- gorombáskodott. Ezt a vitát ban az „Olvasóink írják" ro- nehéz lenne eldönteni. do vatban „Villamoson történt" nem is ez a lényeg. Már több című írásában Boros József- olvasónk szóvá tette, hogy né arról panaszkodott, hogy az 9 fillérest nem szívesen a Villamoson az 3 fillérest a fogadják el a villamoson kalauz nem fogadta el. A Legutóbb Kovács Mihály, a SZegfedi Közlekedési Vállalat Bzeged 2-es posta dolgozója igazgatósága Válaszában töb- is erről panaszkodott. Mivel bek között közölte: „Dolgc- a Szegedi Közlekedési Válla­Zónk hibáját elismerte, és az lat válaszából az derül ki, okozott kellemetlenségért el- hogy ez helytelen, ennélfogva nézést kér." A vállalat ártól valamennvi kaiauzra voriat­ts tájékoztatott: a vizsgalat . ' ,.„. . során a kalauz azt állította. Rozik: az 3 íilleres is V.LIO­hogj- a panaszos vele szemben pénz, el kell fogadni. Még egyszer a vágott baromfi áráról Lapunk március 12-i szá- egy i k Illetékesének válasza, mában a Gyorsposta rovat- A hivatalos nyilatkozat az ban „Változó csirkeár" cím egységes árat hangsúlyozta, alatt megjelent egy panaszos de nem részletezte a külon­böző osztályú baromfi árait. vezetőjéhez az apa. J^^^HE^t^^^ láséra, s az az ö hibáján kí­— Kern, ilyen cipót való- ba de a garanciálisidő alatt, Vül elromlik, jögoráh sérel­ban nem szabad partom-. akkor az erre a célra kije- mezi: előfizetője a televízió­adtak igazat az ottlevok is a lolt szerviz köteles megjavi- nak és méesem nézheti a feldúlt apanak, de azért tani 8 napon belül. A garan- műsort. g "űzheti a megkerdezték: ciálls időt természetesen a ' ... — Voltak már a cipőbolt- javítási idővel meg kell hosz- Reméljük a belkereskede­ban, ahol vették? Nem akar- szabbítani. lem ezután is méltányolja a ják visszacserélni? Az új rendelkezést öröm- vásárlók kívánságát s to~ — Ott még nem voltunk n,el fogadták a vásárlók, s a vábbra ls mindent hangzott a válasz. kereskedelmi vállalatok dol- érdekükbeT1 . ,® , ... . .. gozoi is. A • kereskedelmi e ' Az ÁKF munkatátsrn szot- vállalatok Vezetői intézked­lanul összeneztek. Ismét az a teki hogy a boltékbölt rugal­gyakon eset fordult elő. hogy masan, gyorsan intézzék a a yasarlo a legtermésZete- vsárlúk panaszát. Az állami sebb utat megkerülte. kereskedelmi felügyelőség — Menjünk akkor a cipő- munkatársai rendszeresen fi­boltba —. indítványozták az ©telemmel kísérik a rendel­ÁKF munkatársai. A pana- kezés végrehajtását. Öröm­szost külön beküldték a bolt- mel tapasztalják, ho©- a leg­ba a kisfiával, s figyeltük a több üzletben gyorsan, szíve­fejleményeket. Az eladó min- sen orvosolják a vásárlók den huzavona nélkül vissza- panaszait, kicserélik, vagy vette a cipőt, helyette adott esetleg leárazzák a mlnősé­egy másikat, olyat amilyet a giieg kifogásolt árukat. megtesz H, M. LJZ.V7V jcuujijiv; awiwti itiv^i i | . , , .. , UU/.U U dúljon a rendszeres televí- í level es a Szegedi Élelmiszer- EmiaU a? eiadók de kü]6ni>s_ zió músorcsere. (MTI) . kiskereskedelmi Vállalat képpen a vevők tévesen ér­_ , telttieZték a tájékoztatást, és ! ezért az Éllker vezetői újabb válaszukban a következőket | közölték: „Az áru osztályba sorolása megállapítható a j vágott baromfi körmeinek jelzésével: az I. osztályú ár»­| nál (36 forint) a baromfinuk egy, a íf. osztályúnál (35 fo­i rint) kettő, a III. osztályúnál j (31 forint) pedig három kör­me Van lemetszve, azonkívül i minden esetben kőtelező az árjeizés. A csomagolt baroth­flkra ugyancsak árkartont tűznek, s ezen pontosan jel­zik a feldolgozó címét, az áru árát, osztályozását és sú­lyát." JHeqnqíll a JCt geiaEnok OáLlafat páLqázatáítak kiállítani Sz.eg.tden A Képcsarnok Vallalat 1963. évi pályázatán értékelt képekből kiállítás nyílt Sze­geden tegnap délután 5 óra­kor a vállalat Kárász utcai kiállító termében, tlááz Er­nőné boltvezető megnyitó hirdet vállalatunk, ho©- a művészek frisset, többet nyújtsanak, mint az átlago­san beküldött képek. A zsűri a legjobb alkotásokat díjaz­za. Ezen a pálvázaton első díjat Mihálts Pál, másodJ­szaval után Szelesi Zoltán kat Szutcsik János és Kfís­művészettörténész tartott be­vezető előadást.. A kiállítás­ról Nádor Imréné, a Kép­csarnok Vállalat osztályve­zetője a következő tájékoz­tatást adta: — Évenként pályázatot tó/ János, a harmadikat pe­dig Szinte Gábor és Bér Ru­dolf itt látható képei kap­ták. A pályázat anyagának egy részét állítottuk csalt ki, amennyit a kiállító helyiség méretei lehetővé tettek. Ed­Ezetk szerint ott a hiba, hogy nincs minden üzletben megjelölve a baromfi ára, illetve a csomagolt csirkék­dig az évenként megrende- i ről több esetben leesett az papja Választott. Mindez a - Gabi* Cipőboltban történt. A tanulság: a panaszt sok­kal kevesebb utánjárással, mások zaklatása nélkül per­c.ek alatt el lehetett volna intézni. Az ellenőröknek sem | Lyuk a kombinált szekrényen Különösen vonatkozik ez a megállapítás a kisebb. ol­volt más dolguk, örömmel «óbb cikkekre. Fogkefét, gu­nyugtazták a gyors intézke­dést. Rendelet a érdekében vásáriák Január első napjaiben je­lent meg a belkereskedelmi miniszter legújabb rendelke­zése a hibás áruk cseréjéről, illetve a vásárlók panaszá­nak orvoslásáról. Már a reh­delet megjelenése olyan kedvező holmikat, azonnal, kicserél­nek. De sajnos nem tapasz­talható ez mindig a nagyobb, több ezer forintba kerülő árucikkeknél. Nemrégiben történt a Baj­csy-Zsilinszky utcai bútor­üzletben a következő kelle­metlen eset. Egy házaspár hosszú hónapokig gyűjtött új bútor vásárlására. Végre megvolt a p»énz. találtak is előtt volt kedvükre való bútort, ami­gyakorlat, kor azonban január első nap­hogv a műszerek nélkül fel- jaiban hazaszállították, ott­lodezhető hibák láttán, a vá- hon vették észre, a kombi­sarlók kérésére leértékelték nélt szekrénynek komolv hí­va gy kicserélték az árut, bája van. a fabói kiesett egy közvetlenül a boltokban. Sok darab. Felkeresték tehát a panasz is elhangzott azon- bútorüzletet, természetesnek : an. ho©- több üzletben nem találták, hogy ilyen na©ér­Y-rszik vissza a hibás arut, cikket va©- azonnal vhosszú hónapokba te- cserélnek, va©- gyorsan meg­lik, amíg a gyártó céghez javítanak visszaküldik, s végül amíg Salhos azonban a bútoru­újra a vásáHóhoz jút Ezért kat több mint e©- hónap nagyon időszerű volt a belke- múlva — az ÁKF közremü­-skedélttű JttltlisZtef üj ren- ködésével — cserélték ki -Ikezése. megfelelőre. Pedig a bolt el­De mit is mond a rendel­kezés? Vissza kell cserélni — le­I -főleg azonnal — 'kat ; árukat, amelyeken er, laboratóriumi vizsgálat nél­kül megállapítható a hiba. Esetleg, há óem tudják ha­adói maguk is elismerték a hibát, csak éppen nem intéz­kedtek elég gyorsan. | Ha rossz a tv... — A vásárlók — mint em­lítettük — örömmel fc^ad­MUNKAÜCYI TANÁCSAPÓ 1 heti pihenőnapon végzett munka pótlékának elszámolása AT altalang8 szabály dolgozó e napon végzett mun­az, ho©- a heti pihenőnapon kájáért 90 -f 90 = 180 forin­végzett munka helyett egy tot kap. másik pihenőnapot kell biz- A heti pihenőnapon vég­tosíbanl. Ha erre nincs mód, zett munkáért túlórapótlék akkor kerül sor a pótlék ki- nem fizethető. Tehát minden fizetésére. Ezzel kapcsolat- egyes órát azonos módon szó­ban két kérdés merül fel: mólnak el, függetlenül attól, a 100 százalékon felüli ke- hogy az 8 óráh belül vagy tül résetre is el kell-e számolni van, a pótlékot; alapkeresetként a A heti pihenőnapon végzett heti pihenőnapion elért alap- munka pótlékát tehát — el­keresetet kell-e számításba lentétben a túlórapótlékkal venni, vagy pedig a megelő- — nem az időbérre, hanem ző időszakban elért átlag- az alapkeresetre számolják alapkeresetet. el, vagyis a teljesítmény sze­Mivel a munka a pihenés rint növekszik a pótlék nagy­rovására me©-. magasabb súga is. míg a túlórapótlék díjazás jár a heti pihenőna- mértékére a teljesítmény poh végzett muhkáért. A dol- nincsen kihatással, gozó a végzett műnkéért járó ,.„,,, béren felül 100 szazaiékos. AKADJ VALLALAT, illetve a mezőgazdaságban 50 amel>' nem a pihenőnapon százalékos pótlékot kap. elért alapkeresetet vette ala­A pótlekot az alapkereset- Pul> a Pótlék kiszámításá­ra kell elszámolni. Például hanem a megelőző idő­e©- teljesítménybéres dol- szakban elért állag-alapkere­gozót heti pihenőnapján Ez az eljárás törvény­igénybe vesznek munkára és -fér*0- törvénytelen. U©-anis a dolgozó 0 órán át dolgozik- a Munka Törvénykönyve — ez alatt az idő alatt llo egyértelműen kimondja, hogy százalékos teljesítményt ért az alapkeresetre kell a pótié­el —. akkor megkapja egv- k°t elszámolni, mégpedig az szer a 110 százalékért járó ^"api alapkeresetre, bért — mint alapkeresetet —, Ennek figyelembevételével s ezt az összeget még egyszer, az a dolgozó, aki e pótlékot mint pótlékot, ha 100 száza- átlae-alapkeresetre kapta és lékos pótlékre logósult. emiatt kevesebbet kapott. ... « , . mintha a pótlékot a heti pi­HA A DOLGOZD egy óra- herőnapop elért alankere­ra eso keresete a 110 százaié- setére kapta volna, utólag is kert 10 forint, ennek megfe- igényelheti a különbözet ki­lelően 9x10 = 90 forint lesz fizetését a munkaügyi viták az aznapi alapkeresete. Erre elintézésére vonatkozó sza­szamolják a 100 százalékos bái,-ok szerint ' pótlékot minden órára, Vagy­is 9 x 10 forintot. Tehát a Dr. K. J. zett pályázat képeit Buda­pesten mutattuk be, most először fordul elő, hogy előbb mutatjuk be vidéken az anyagot. A képcsarnok kiállítása Szegeden március 13-tól 2T-ig tekintheti) meg, majd Pécsett mutatják be a képe­ket. árkarton. Ha erre a jelenség­re az eladók gondosan ügyel­nek, vagyis Vi©'ázhak a kö­telező árkartonra, akkor el­kerülik a további vitát és a vevők is egyértelműen lát­hatják. mennyit kell fizetniük a vásárolt baromfiért. iCtptz'ámCLvé&'zt ti sae&játélc Moszkvában nemrég festé- író, amikor nemrég a szov­szeti, grafikai és iparművé- jet emberek képzőművészeti szeti kiállítás nyílt meg a sorsjáték iránti otiasi érdek­központi kiallítóteremtien. lődését kommentálta, keserú­Az itt kiállított körülbelül en jegyezte meg, hogy az kétezer eredeti alkotást ösz- Egyesült Államokban valószi­szüvetségi képzőművészeti nűleg kudarcba fulladna egy sorsjátékon fogják kisorsol- Ilyen nagyarányú kezdemé­nl. A sorshúzás mérciús 19— nyerés. 21 között lesz. Csak néhány A kiállításon a legkülönbü­hete kezdték el a sorsjegyek zőbb alkotások láthatók: árusításét, de a sorsjáték metszetek, rézkarcok, szőtte­Igazgatoságahoz mar sürgető sek, márvány készítmények, levelek erkeznek: „A je©-eket kerámiák és f estmén vek. Kü­eladtuk. kérünk még egy kö- fonösen sok a festmény. i leget!" Ez nem meglepő, hi- sokszda kiállítási tárev i szen a szovjet nép kulturális A sokszaz Riauitasi largy I színvonala napról napra nö- hamarosan a szovjet emberek I vekszik. Egy amerikai újság- otthonait díszíti majd. Gyakorlott gyors és géplrdt. raktári segédmunkásokat és ko­csikísérőket. azonnali belépéssel felveszünk Csongrád-Békésmegyei Vas cs Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. Szeged Bakay Nándor u. S2. sz. K. iSJ ABMÖ makói gyáreg -sége gy ' r'ntréi e'k • é inlverzálír szerszáinköszörűst keres állandó munkára azon nall belépéssel. Jelentkezés a gyáregység személyzeti osztályán. Makó, Landler Jenő sor. V. 66959 Szombat. 1964. március 14. ÖÉL-MAGYARORSÍAü 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom