Délmagyarország, 1964. március (54. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-08 / 57. szám

SIMÁI MIHÁLY: A haditervből kimaradt A haditervből kimaradt, hogy Kovács János felesége állapotos és kék szemű... Különben mindenben megállapodtak; a hanyag vezérkari csuklókon könnyedén lépést váltottak az órák; az idő végtelen terepén csattogva elfoglalták kijelölt másodperc-állásaikat a parancsok; moccanatlan aknavetők, ágyúk és géppuskafészkek álltak ugrásra készen robbanó-töltetű hazafisággal a szívükben; a legér-jség hangulata kitűnő volt — különösen az újságokban — és a dögcédulák pontosan a helyükön fityegtek, megnyugtatóan precíz adatokat tartalmazva mindenről, ami kell. egy ilyen szép, előre megfontolt halálhoz... A fedezékben, pedig ott feküdt Kovács János szemközt az ellenséges éjjel. Eltöprengett, hogy lám ebből a haditervből is kimaradt az asszony meg a magzat meg az életbenmaradás legkisebb lehetősége is, és elgondolta, hogy egyszer jó volna már gépfegyverrel lekaszálni a dicshimnuszokat, dühösen és odaadással, mint odahaza a búzát.., GÁL SÁNDOR: JELENSÉG Autója van és televíziója magától süt, főz és mosogat a jól gépesített konyha. A fizetése háromezer havonta. A polcon üveg mögött á.ága és ixiskos könyvek, de futballról beszélgetni vele könnyebb, mint arról, hogy ki mikor és miért írta a könyvet. A kultúra még csak szobadísz nála épp úgy, mint az aszparátusz, a fikusz, vagy a pálma. ' Hatalmas rádiója, ha zenét sugároz (kizárólag csak táncdalt, vagy operettet) felvidul a lelke és giccses lesz. mint szobája falán a képek, melyek megcsúfolásai a drága keretnek. A perc embere ő, de ha szemébe mondanád, hogy kispolgár — lehülyézne, pedig nics más gondja csak a has. meg az ágy es megfigyelni, hogy X., Y. vagy Z. köszönt-e. KESZTHELYI ZOLTÁN: ¥ ígértem neked . . • ígértem neked tavaszt, futókás kis házai, ígértem neked gondtalanságot — Ö, hol van a tavasz, a kisház, a gondtalanság? Testéi lelkéből kiad nekem ezentúl erőt, hogy ismét ígérhessem az örömöt? Ki ad nékem erőt az egyedülléthez versek keltegetéséhez, a szerelemhez? Hosszú, hihetetlen mese voltál a nyúlfarknyi időben. S a földi messzeségben álombeli házban. modem bútorok közt jársz majd ide-oda, de nem tudom meg. hol az a ház. Nem lesz címed, melyet felírhatnék levelemre. az emlékezés lesz lakóhelyed. Évek múlhatnak, viharok söpörhetik széjjel a hajókat, tüzek hullhatnak, természeti csodák ejthetik ámulatba zsugorodó képzeletem — úgy őrizlek meg, csókjaiddal és simogatásaiddal, mint aki álmában mondott búcsút. » 1814. március 8-án — 150 esztendeje —, született Szigligeti Ede drámaíró, a magyar népszínmű megteremtője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Eredeti neve Szathmáry József volt. 1835-ben Garay Jánossal és Vajda Péterrel létrehozta a magyar történeti drámairodalom fejlesztése érdekében a Pesti Magyar Drámaíró Egyesületet. Az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház tagja, rendezője, titkára, majd igazgatója lett. Életéről, munkásságáról tanúskodnak mozaikjaink, melyekből felelevenedik a Liliomfi. a Csikós írójának sokoldalú és jelentős alakja. összesen 110 színművet fjrt, melyek 1883-ig 1252 előadásban kerültek színre a pesti Nemzeti Színházban. Műveiben kora aktuális problémáit vitte színpadra. Társadalombíráló színműve a Fenn az ernyő nincsen kas (1858), A lelenc (1863). A munkásosztály iránti érdeklődését jelzi az 1871-ben bemutatott A strike (A sztrájk) című darabja. Érdekes megemlítenünk, hogy tizenkét forint havi fizetésért szerződött az újonnan megnyílt pesti Nemzeti Színházhoz mint táncos, kórista és statiszta. Egy szerződésébe az is bele volt foglalva, hogy évente két darabot tartósak írni a színház részére. Akkoriban írói tantiém nem volt rendszei-esítve, írt hát Szigligeti Ede — szerződésből. Egyik darabja Döbrentei Gábornak megtetszett: — Amice. Majd adja ide nekem azt a darabot. Két héttel később Döbrentei magához hívatta az írót és átadott neki nyolcvan darab húszast. Szigligeti báránybőr téli sapkát viselt, lekapta fejéről és olvasatlanul belesöpörte a pénzt és hajadon főve] rohant haza. Szigligeti Ede később tudta meg, hogy Döbrentei Gábor fordításnak jelentette be a darabot, s mint ilyet fizették ... Amikor a Két pisztoly című színmüvét készült megirA népszínmű megteremtője Szigligeti Ede születésének évfordulójára ni, az író képet akart magának szerezni a börtönről. Elment tehát Ballához, Pestvármegye híres várnagyához és előadta kérését. Az irodalmi hajlamú Balla megértette az író célját. Azonnal felöltöztette Szigligetit és lekísértétte a vármegye börtönébe, de azt megmondta nelp, hogy eleinte ne szóljon, mert felismerik, hogy nem tartozik a bűnözők közé és akkor nem lesznek vele bizalmasak, nem használhatja fel helyzetét. Szigligeti Ede levonult a börtönbe. Lehorgasztott fővel leült egy sarokba és búsult nagy betyárosan. Az egybegyűltek csakhamar összebarátkoztak és Szigligeti örömére rabjátékot játszottak el: törvényt ültek egymás felett, tanítgatták egymást, hogy kelljen kijátszani a bírót, komisszárust. esküdtet. Azután az a jelenet is élőfordult, hogy a visszakerült rab ledobta a szegről a tarisznyát, ahol az újdonsült tolvaj tarisznyája függött, mert ahhoz neki több joga van, aki ezt kiárendálta. Egyszer valamelyiknek eszébe jutott, hogy állítsák oda Szigligetit is, az is tanuljon valamit, mert az még fiatal. Szigligeti odaállt és az elnöklő tolvajnak, aki az dlispgnt adta, olyan betyártörténetet vallott be, hogy a többi rabok egyszerre fellázadtak és követelték, hogy az öreg betyár helyére, aki az alispánt „alakította", azonnal ültessék oda Szigligetit, aki különb dolgokat művelt, mint ők valamennyien. , Szigligeti Ede oda is ült s tanította társait úgy, mintha igazi betyár lett volna. Tetszett is szörnyen. Egészen addig, inig a lecsapott „alispán" hirtelen fel nem kiáltbtt: — Ej, nem szégyen) itek magatokat, hiszen sohasem volt ez betyár. Nézzétek, hogy ráncba van szedve a gatyája. S ha a hajdú idejekorán be nem jön a betyárok közé, „feledhetetlen" jelenetet tanult volna Szigligeti Ede. Amikor elkészült a Két pisztoly-jad, a kővetkező nyilatkozattal védte szerzői jogát a darab megjelenésekor. Az idézet a kinyomtatott darab végén volt olvasható: Minden becsületes és művelt emberről fölteszem, hogy az írói jogokat tisztelvén, ezen színművet egyezésem nélkül sem után nem nyomatja, sem elő nem adatja. Pesten, augusztus 10-én, 1844. Szigligeti. Az író évtizedeken keresztül volt a Nemzeti Színház háziszerzője. Vele szemben hasztalan volt más szerzők tiltakozása. Egyszer a Pesti Divatlap éles megjegyzéssel így bírálta ezért a Nemzeti Színházat: Már szinte divattá valt azon visszaélés, hogy ha Szigligetinek új műve van, akkor az Övénél hamarább elfogadott új darabokat félreteszik s az övét három-négy Oszt*ménnyel (díszlettel) felcifrázva, nyakra-főre betanulva adják. mégpedig reraesen egypár nappal vásár előtt, mi, tekintve a minden t essz Jt lenyelő vásári publikumot, a gyönge darabot is legalább kis időre, némileg talpra i 1litja, jövedelmessé teszi,. Hogy az ily. leginkább egyesek önérdekén alapuló spekuláció s más írók jogait sé*tŐ visszaélés semmiképp nem fér össze a Nemzeti Színház magasabb céljdival s méltóságával. azt már mások is erélyesen megemlíték a nyilvánosság mezején, De hiába. Valljuk be őszintén: minden hírlapi támadás elienére, Szigligeti számos műve bizonyult időállónak. Ezt bizonyítja válogatott drámai munkáinak 1960-ban Színművek címmel megjelent kötele és a Liliomfi mai előadásainak vastapsos, szép színházi estéi. Révész Tibor II. József császár, aki -kalapos király* néven vonult be a magyar történelembe, a különböző tudományok mellett a zenét is kedvelte. Udvari szimfonikusai gyakorta rendeztek hangversenyeket a bécsi palotában, s ilyenkor az uralkodó sohasem hiányzott. Egy alkalommal a császár úgy határozott, hogy a kitűnően működő szimfonikusok mellé egy tizennyolc tagból álló cseh fúvószenekart is alkalmaz. Nem tetszett ez a császárnénak. Kérte Józsefet, hogy mondjon le szándékáról. A császári férj azonban hajthatatlan maradt. A felséges asszony bújában Sii Qimn meonhoz. az éles eszéről és leleményességéről hires udvari bolondhoz fordult tanácsért. A ravasz fickó azt ajánlotta a császárnénak, hogy ígértesse meg az uralkodóval: ha a nevezett zenekar felsül az udvari bemutatkozón, akkor nem alkalmazza őket, sőt más fúvósokat sem invitál leszerződésre a palotába. így is történt. A császári ígéret ünnepélyesen elhangzott. A cseh zenészek ezalatt vígan éltek a számukra kijelölt pompás szobákban és etlek-ittak a felséges úr számlájára. Olykor a tudományuk gyakorlásáról sem feledkeztek meg, s így várták a bemutatkozóhangverseny napjának felvirradását. Ennek is eljött (fz ideje. Nqsza, elfoglalták hát a helyüket a nagy szál legények a díszes terem dobogóján. Alant a kényes udvari nép hullámzott, s a díszpáholyban a császári pár pompázott felségesen. A szokatlanul nyurga karmester előbb szertartásosan meghajolt az uralkodói páholy felé, aztán elkezdte a dirigálást. Mivel éppen nyár dereka volt. és a nagy teremben nyomasztóan hatott a kedélyekre a meleg, a zenekar tagjain is erőt vett a bágyadtéig. Szívesebben muzsikáltak volna a bécsi Práter . árnyas fái alatt, avagy odahaza egy hűs práoc.i csapszékben. s ezért gondolatuk bizony elkalandozott kissé az első trillák alkalmával. Egyszercsak váratlan dolog történt. A tarka-boliócruhás Simeon kapaszkodott fel macskaügyesen a színpadra, s egy jókora félcitromot szopogatva, nagy kényelmesen letelepedett a buzgólkodó karmester lábai elé. A zenészek önkéntelenül is odafigyeltek. Bár ne tették volna. Ez lett ugyanis a vesztük. Látván a citromot, nyomban összefutott a nyál a szájukban. Legtöbbjük tüstént abba is hagyta a játékot. Voltak azonban olyanok, kik még erőlködni merészeltek. így az elóbbi szép melódiából fülsértő hangzavar lett. A karmester kétségbeesetten megálljt vezényelt, s felsült fúvósaival együtt majd a föld alá süllyedt szégyenletében. A császár hamarosan rájött, hogy a csalafinta bolond okozta a citrommal a bajt, s mellesleg azt is sejtette, ki húzódik az egész turpisság hátterében, de hát szavát adta a feleségének, és azt nem másíthatta meg. A krónika feljegyzi, hogy az alaposan póruljárt cseh fúvósoknak még aznap távozniuk kellett a palotából. Ennek megtörténte után a császár keményen megdorgálta a su„ nyin lapuló Simeont, aki néhány órával később tökéletes vigaszra lelt. Ugyanis száz csillogó arany ütötte a markát. Ezt a szép kis summát ötletes tette jutalmául kapta a hálás császárnétól. Mondjuk meg őszintén: a bolond is szívesebben hallgatta a rangos pénzérmék pengését, mint az udvar• szint élőtt szereplő valamennyi zenekar egekeig ható muzsikálását. Rakovszky József Vásenwa, 1964. március «, DtL-MAQtAAQRSZAG 7