Délmagyarország, 1964. március (54. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-17 / 64. szám
SIKERES NYITÁNY Doro^-SZEAC 0:0 Sok döntetlen a megyei bajnokságban Nagy feladat hárult a havas pályán a szegedi védelemre véd egy veszélyes labdát Amikor a tartalékcsapat feliütt kezdésre, legalább 10 —15 cm magas, erősen vizes hóréteg fedte a dorogi pályát A labda nem egy esetben gurulás közben felgörgette a havat: szóval a talaj nagyon kedvezőtlen volt A SZEAC II. 2:0-ra kikapott és mintegy 2000 néző előtt kezdte meg a bajnoki rajtot a SZEAC, s a Dorogi Bányász. A szegedi csapat így állt fel: Tóth — Kővári, Kürtősi. Sándor — Dezsőfi, Rományik — Csömör, Nemes, Hajós, Gilicz. Kökény. Az első akciót a SZEAC szetté, de a labda a váratlanul leesett nagy hóban elakadt és a hazaiak vették kezükbe a játék irányítását. A Dorog jobban tudott alkalmazkodni a -birkózáshoz*, magas, gyors és ponton labdákkal, sorozatosan rohomoztak. A szurkolók így hbtatták csapatukat: -Megverni a paprikásokat!" Akadt ts elég paprikás jelenet a szegedi kapu előtt, például a 13. percben Szuromi a bal oldalon jó helyaerben vétett. 20. percben miir az 5. szögletet érték el a bányászok cs fölénybe kerültek. A SZEAC csak ritkán jutott át a den-ogi tériéire, mert a csatárok lapos, rövid átadásai nem érvényesülhettek. Elől jóformán csak Hajós es Kökény tíirtóiskodott Gilicz és Nemes is legtöbbször a védelemnek segített, Csömör pedig tulajdonképpen Monostori őrzésével volt megbízva. A 32, percben Csóri óriási helyzetet hagyott ki, majd rögtön ezután, egy nagy tumultusnál az ötös közelében Dezsőfi kézzel ütötte le az üres kapuba tartó labdát: 11-es. Monostori állt neki a büntetőnek, de szerencsénkre a felső léének rúgta a labdái, az kipattant a mezőnybe; felszabadult a szegedi kapu. Nem sokkal később viszont Hajós a jobb alsó sarokba lőtt, de Ballá játékvezető les miatt nem adta meg a gólt (Ilku sem látott lest, a labda ellenfélről pattant Hajóshoz, de Kaftona partjelző intése volt a döntő.) A második félidőben már kiegyensúlyozott volt a játék, sót 20 perc eltelte után feljött a SZEAC, de szögleteknél többre nem tellett a csatárok támadásaiból. A másik oldalon Karába előlit nyílt kecsegtető helyzet de a dorogi szélső kapu mellé lőtt Ezután már a fáradtság jelei mutatkoztok a játékosokon, főleg a dorogi csapaton, a szegedi együttes jobban bírta a nehéz mérkőzést, amelynek végén a hazaiak is elégedettek voltak a gólnélküli döntetlennel: mert a -paprikások*, elsősorban a védekezésben helytálltak. Kár, hogy csak néhány szegedi szurkoló hangját lehetett hallani a nézőtérről, pedig a csapat szívvel lélekkel, többször hősiesen játszott A játék értékeléseként Mór Ede edző nyilatkozatát közöljük: -Feltétlenül megérdemeltük a döntetlent és ha Hajóson kívül, aki nagyon dicséretesen játszott, van még három csatár, akkor meg is nyerhettük volna a mérkőzést. Ezt úgy értem, hogy Gilicz, Nemes és Kökény nem boldogultak a hóban, inkább csak a védelemnek nyújtott segítségük értékelhető. Csömör kitűnően oldotta meg a veszélyes Monostori semlegesítését a fedezetek közül Reményik volt a jobb, Dezsőfi csak a második fél(Markovits feJvJ képünkön Tóth jó érzékkel időben teljesítette taktikai feladatát. Sándor és Kővári önfeláldozóan küzdött A védelemből kimagaslott Kürtösi fejjel, lábbal, magabiztossággal egyaránt, Tóth a kapuban többször remekelt, sok veszélyes labdát hárított A fiúk lelkesedése elismerésre méltó. Ilyen nehéz pályán idegenben szerzett egy pont jelentős, remélem, hogy ez az összetartás a következő mérkőzéseken tovább fokozódik és párosul a csatárok jobb játékával.* Egyetértünk az edző véleményével és csupán annyit füzünk hozzá, hogy amikor Csömör játszott az első csapatban — összesen háromszor — még nem kapott ki az egyeüttes, sőt tavaly a Fradi és az MTK ellen győzött: ez jó jel, Nemes mint fedezet — vasárnap többször ezt a szerepet töltötte be — most is jobban érvényesült örvendetes, hogy Hajós Ismét formába lendült hiányzott a könnyebben sérült Boros dr. M. T. A Csongrád megyei labdarúgó-baj nokság első fordulójának vasárnapi eredményei között, nem akad nagyobb meglepetés, hacsak a SZAK pontveszteségét nem számítjuk annak. A SZAK és a Szentesi Honvéd is megerősített csapattal állt ki. A nagy sárban elakadtak a szegedi támadások. A Kistelek és a Dorozsma is aránylag jó talajú pályán mérkőzött, és mindkettő biztató játékkal szerezte meg első győzelmét. Érdekesség, hogy a szombati eredményeket is beszámítva, az első fordulóban öt döntetlen eredmény született. Szegedi AK— Szentesi Honvéd 1:1 (1:0) Üjszeged. Vezette: Szeghő. SZAK: Hegyi — Kovács II., dr. Horváth, Födi — Paplógó, Vass — Varga, dr. Janka, Nikolényi, Polyvás, Nagy. Szentes: Rusz — Benkő, Szentandrási, Gyarmati — Gerendeli, Bishof _ Rubányi, Góg, Hornyák, Budai, Horváth. A SZAK támadásaival indult a mérkőzés, de négy biztos helyzet maradt kihasználatlanul. Nikolényi átadását Polyvás kétszer is kihasználatlanul hagyta. A 27. percben a szegedi csapat szögletrúgása után egy beívelt labdára Vass futott fel, és mintegy hat méterről, nehéz szögből gólt fejélt. Szünet után a szentesiek egyenrangú ellenfélnek bizonyultak, és a befejezés előtt öt perccel kiegyenlítettek. Hor. váth előreívelt labdája a kapufáról kipattant, és a befutó Budai közelről a hálóba lőtt. Jók: Vass, Kovács II., Nagy, illetve: Rusz, Szentandrási, Budai. Szeghő játékvezető igazságosan bíráskodott. Farkas István Szőreg— Hódmezővásárhelyi Vasas 0:0 Szőreg. Vezette: Ungi. Szőreg: Szabó — Varga, Sebők B., Sebők J. — Király, Lévai — Puákás, Tóth, Kókai, Balla, Sebők K. Vasas: Marton — Erdei, Kérdő S. Albert — Salamon, Kérdő B. — Schuck, Kiss, Vass, Bacsa, Ramotai. Végig esőben, nehéz talajon iramos mérkőzést vívott a két csapat. A 20. percben a szőregiek közül Kókait súlyos szabálytalanság miatt kiállították. Utána tíz emberrel is nagy fölényben játszott a hazai csapat. de helyzeteit nem tudta kihasználni. A második félidőben változatosabbá vált a játék. A 4. percben Tóth fejesgóljával a szőregiek szerezték meg a vezetést, de a Vasas már a következő percben kiegyenlített. A gól utáni kezdésnél egy élőrevágott labdát az egyébként jól játszó Sebők Béla röviaen adta haza kapusának, és a szemfüles Ramotai közelről a hálóba talált. A 16. percben a Rákóczi tizenegyeshez jutott, de Tóth lövését Marton ki•u •F JÓI:' *.•?!'" védte. A hátralevő időben változatos játék és küzdelem alakult ki. Érdekes, hogy a szőregiek huszonnégy szögletet rúgtak, de egyet sem tudtak értékesíteni, pedig a csapat régebben sok gólt ért el szögletekből, főleg Sebők Béla fejesei lévén. Ungi játékvezető különösebb hibát nem vétett. Jó: Sebők B., Tóth, Sebők K., illetve: Marton, Erdei, Kérdő S. Dudás Lajos Alsóvárosi MAV— Szentesi Vízmű 3:1 (3:0) Szabadsúg tér. Vezette: Szopori. Alsóváros: Katona I. — Csúcs, Bakacsi I., Domonkos — Vajas, Bakacsi II. — Fodor, Dudás, Pacsika. Bánfi, Batki. Szentes: Rang — Garai, Karas. Hankó — Fodor, Surmik — Lengyel, Virág, Maroskerti, Burik, Abonyi. Mindkét csapat nagy lelkesedéssel játszott. A 4. percben Abonyi nagy helyzetben fölé lőtt, majd utána mindjárt a másik kapu előtt Bánfi hibázott. Fokozatosan fölénybe került a hazai csapat A 16. percben Dudás átadásából Pacsika megszerezte a vezetést, majd Batki ós Bánfi lőtt gólt. 3:0, Fordulás után a 9. percben Pacsika nagy lövése a kapufán csattant. A félidő közepén szabadrúgáshoz jutott a Vízmű: Maroskert] 18 méterről leadott lövése a sorfalról lepattant. és a labdát Abonyi fejjel a hálóba továbbította. 3:1. A mérkőzésen mind a két kapus kitűnő teljesítményt nyújtott. Jó: Katona I., Pacsika, Bakacsi II., illetve: Rang és Karas. A játékvezető jól működött. Scller litván Dorozsma— Hódmezővásárhelyi Honvéd 2:1 (2:0) Dorozsma. Vezette: Vörös Béla. Dorozsma: Borbély — Losonc, Abranov, Benke — Tóth. Bernáth I. — Fábián, Joó, Gábor, Tutrai, Szabó. Honvéd: Rácz — Banga, Juhász, Koczkás — Berta. Rugáber — Várfalvi, Molnár, Dómján, Bakacsi, Balogh. A hazai csapat nagyszerűen kezdett. Előbb Joó lövése a kapu fölé ment, da a 12. percben Szabó jól eltalált labdája már bejutott a vásárhelyiek kapujába. A félidő közepén Szabó beadását Gábor befejelte. 2:0. A 34. percben gólt érhetett volna el a Honvéd, de Balogh elé Borbély majdnem a tizenhatos vonaláig kifutott, és a kapus lábbal hárította a veszélyes támadást. Szünet után megváltozott a játék képe. A Honvéd már az ötödik percben javított az eredményen: Várfalvi szöglete után Berta a kifutó kapus mellett a kapuba fejelt. A dorozsmaiak ezutáji inkább csak védekeztek és némi szerencsével tartani tudták az eredményt. Jó: Borbély, Losonc, Abranov, Gábor, illetve: Juhász (a mezőny legjobbja), Berta, Rugáber. Vörös Béla hiba nélkül vezette a játékot. Metzger Károly Kistelek— Sándorfalva 4 dl (2 Hl) Kistelek. Vezette: Megyeri. KITE: Molnár — Francia, Martus, Németh — Nikolényi, Muhel — Szénási, Kiss Zs., Csúri, Pigniczki, Stuhl. Sándorfalva: Tari — Darázs, Gera I., Gera II. — Pernelci, Magony — Papdi, Szabados, Hegedűs, Szél, Miklós. Szentesi Kinizsi— Szegedi VSE II. 1:1 (1:1) Szentes. Vezette: Szabó. Góllövő: Bíró, illetve: Szécsi L Az SZVSE vereséget szenvedett, az UTC győzött idegenben A hét tizenegye a megyei labdarúgó-bajnokságban Két NB-s csapatunk vasárnap idegenben szerepelt. Jászberényi Lehel—Szegedi VSE 2:0 (1:0). Jászberényben a Kádár I. — Agócs, Halász, Réti — Karsai, Möszmer — Vörös, Szamosvölgyi, Kocsis, Biltsik, Kalmár összeállítású szegedi csapat nem tudott megbirkózni a bókán felül érő hóval. A hazaiak fölényben ját szottak, és már az első percben gólt értek el. Góllövő: Szántai és Nagy II. Újszegedi TC—Orosházi Kinizsi 5:1 (1:0). Orosházán az UTC a következő összeállításban szerepelt: Gyürki — Ábrahám, Bakó, Siba — Hegyes II., Havrincsák — Varga, Farkas. Övári, Pusztaszeri, Galambos. Az első gólt Pusztaszeri lőtte, majd szünet után Farkas volt eredményes. Utána az orosháziak Túri révén 2:l-re javítottak. Csak rövid ideig volt azonban szoros az eredmény, mert az UTC rákapcsolt, és percek alatt bebiztosította magának a győzelmet Az utolsó három góljuk közül Óvári kettőt, Farkas egyet szerzett. A Csongrád megyei labdarúgó-bajnokság elsó fordulójónak legjobb tizenegyét. — tudósítóink jelentései alapján — a következőképpen állítottuk össze: Gudmaii (Sz. Dózsa) — Várhelyi (Szegedi Honvéd, Tanács (Móraváros), Németh (Kistelek) — Berta (H. Honvéd), Vass (SZAK) — Dupsi (Móraváros), Tóth (Szőreg), Pacsika (Alsóváros), Budai (Szentesi Honvéd), Szabó (Dorozsma)). Kovács Sándor győzött (Metzger felvétele) Képünkön a dorozsmai csapat két góllövője, Gábor Tamás és Szabó Sándor. A még ifjúsági Gábor (balról) csapata legjobbja volt =s=0=r=0=k=b=h=n= A Szegedi VSE vasárnapi szabadfogású birkózóversenyén 44-en vettek részt, több válogatott is szőnyegre lépett. A nehéz mezőnyben a szegediek közül a váltósúlyú Kovács Sándor győzött, Villám és Höhn második. Gitay pedig harmadik lett súlycsoportjában. A pontversenyt az SZVSE nyerte meg 23 ponttal, második a Bp. Honvéd 19. harmadik ETI 19. negyedik az FTC 17 ponttal. NB-s labdarúgó-eredmények Igy kellett volna tippelni NB I: Debrecen—Ojpest 0:3. Ferencváros—Komló 2:0. Pécs— Honvéd 0:0. Dlusgyőr—Vasas 0:1, M I K—Tatabánya 0:0. \ bajnokság állása: 1. Ü. Dózsa 1 1 3:0 2 2. Ferencváros 1 1 2:0 2 3—4. Vasas 1 1 1:0 2 »-4. Györ l 1 1:0 2 $—to MTK 1 — 1 — 0:0 1 5—ío! Tatabánya 1 — 1 — 0:0 1 5—10. Honvéd 1 — 1 — 0:0 1 5—10. Pécs 1 — 1 — 0:0 1 5—10. Dorog 1 — 1 — 0:0 1 5—10. Szegeti 1 — 1 — 0:0 1 11—12. Csepel l 10:10 11—12. Diósgyőr 1 l 0:1 o 13. Komló l 1 0:2 0 14. Debrecen 1 — — 1 0:3 0 NB II keleti csoport: Bp. F.10re—Nyíregyháza 2:1, Debrecen— Kecskemét 0:0. Nagybatony—Békéscsaba 0:0, Gyula—Klsterenya 2:0, Szolnoki MTE—Baglyasalja l:o, K1STEXT—Izzó 2:1. Az Eger —Bp. Spartacus és a Miskolci Bányász—Szolnoki MAV mérkőzés elmaradt. NB III délkeleti csoport: Békéscsabai Honvéd—Kiskunhalas 4:3, Békéscsabai VTSK—Jászberény 1:1, Kódmezővásárhely— Törökszentmiklós 3:0, Kecskemét—Nagykörös 1:0, Martfű—Mezőhegyes 2:1 A Csongrád—Makó mérkőzés elmaradt. 1. DVTK—Vasas 2 0:1 2. Pécs—Bp. Honvéd x 0:0 3. DVSC—O. Dózsa 2 0:3 4. FTC—Komló 1 2:0 5. MTK—Tatabánya x 0:0 6. Dorog—Szeged x 0:0 7. Budafok—BVSC elm„ törölve 8. Székesí.—Dunaüjv. x 1:1 9. MAV DAC—Borsod, dm. törölve 10. Egyetértés—Ganz-M. I 4a 11. Eger—Bp. Spartacus elm. törölve 12. Zala. DOzsa—PVSK x 0:0 13. Veszprém—Kaposvár x 0:0 14. Torino—Juventus x 0:0 15. Modena—Milán 10. Inter.—Roma 2 0:1 1 lg) A sportfogadás 1964. március 15-i, 11 heti fordulóján a 13 találatos szelvények száma öszszesen 215 db. a nyereményöszszeg egyenként 2190 forint. A 12 találatos szelvények száma 2896, a nyereményösszeg egyenként i08,— forint. A 11 találatos szelvények száma 18411, a nyereményösszeg egyenként 17,— forint A 10 találatos szelvények száma 70 103, a nyereményösszeg egyenként 6,70 forint. 13 plusz 1 találat nem volt mert a kiértékelés csak 13 mérkőzés eredményével történt. Így a 13 plusz 1re jutó 374 409 forinttal a jövő heti 13 plusz 1 találatos szelvények nyereményalapját növelik. A városi női tőrvívó-bajnokságon Dózsa Mária (Postás) győzött, 2. Vörös (SZEAC), 3. Bálint (SZEAC), 4. Tóth Zsuzsa (Sportiskola), 5. Mládi (Sportiskola), 6. Tárkány (Sportiskola), 7. Molnár (Postás), 8. Kéri (SZEAC), 9. Varga (SZEAC), 10. Dal-Zuffo (Sportiskola). Tíz induló volt. A városi tőrbajnokságon 18an vettek részt. Itt Winkler (SZEAC) lett az első 7 győzelemmel, 2. László (Sportiskola) ugyancsak 7 győzelemmel, 3. Radnóti (SZEAC), 4. Sándor (SZEAC), 5. Ambrus (Radnóti gimn.), 6. Tekulics (Radnóti gimn.), 7. Benedek (SZEAC), 8. Szirák (Postás), 9. Mátéfi (Postás). * Kiskunfélegyházán területi kötöttfogású ifjúsági bajnokságon Kiss Ferenc (SZVSE) a középsúlyúak csoportjában győzött. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi i:!zottságának lapja. Megjelenik nétfö fclvételevel mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: or. Lökös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyal Tanácsköztársaság útja 10. elefon 35-35. 30-03 Éjszakai telefon; 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó Kovárs László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztálsaság útja 10. sz. Telefon: 35-00 ll-ia. 'Beküldött kéziratot nem örzűn* meg és nem adunk vissza.i A lapot nyomta s Szegedi Nyomda Vállalai Szeged Kárász u » INDEX 25 053 Terjesztik a 'Jsongrao megyei postahivatalok. Előfizetés! di) egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és ké» best tőnél. fi OÉL-MAGYARORSZÁQ Kedd, 1964, március Tk