Délmagyarország, 1964. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-26 / 21. szám

A VITÁKRÓL I IRTA: SIKLÓS jÁNOS A Csongrád Megyei Hírlapban és a T-iszarájh-in most már több hete folyik egy versvltii. Buda Ferenc: Vonatozók és Horgas Béla: Hangos rétekre utazom címmel a Tiszatáj múlt évi októberi számában megjelent versei (amelyeket SOS jelzéssel Székelyhídi Ágoston kommentált), elindultak a viták hosszú, szövevé'nyes útjára. Szinte ki viliről ismert versekről és kommentálásról van szó, hiszen annyiszor foglalkoztak már az említett irodalmi alkotásokról. Valóságos társadalmi gondot emleget Buda a Vonatozók című versében és igaza vgn abban, hogy a lakóhelytől a távoli munkahelyekre és visszautazás dehumánus. A vers aktualitását indokolttá teszi az is. hogy nálunk több százezren utaznak. De ez — iparosodó világunkban, ahol a lakóhely és a gyár távolsága éppen a munkás egészségvédelme érdekében távolra került egymástól —> tehát az utazás, természetes lesz még nagyon hosszú ideig. Csakhogy korszerű utazási viszonyok teremtödnek a füstös vonatok helyén, és a száz kilométeres távolságok ipartelepítésünk racionalitása következtében lecsökkennek, s nagy szerepet kap a személyautó, ez esetben mint munkaeszköz. Buda metaforáin ntsűt a pesszimizmus, amely nem az utazó ember iránti szánalomból sarjad, hanem a munkásnép leszűkítéséből, mintha a költő nem látna mást, csak az utazó embert, aki előbbutóbb belerokkan az utazásba Pedig ez az utazó ember még ezerféle értelmi és érzelmi motivációt hordoz magában, derűsebbet, bensőségesebbet, mint amit a lírikus meglátott a vonaton. S ennek az utazó embernek megvannak a maga egészséges reményei: egyszer majd villanyvonaton utazik, saját autójón jár az üzembe, vagy az ipartelepítés folytán közelebb jut otthonához stb. (De számára persze sokkal humánusabb az utazás, mint utazás híján ugyan, de munkanélküliként teljes bizonytalanságban élni.) Ha Buda vallja azt a marxista nézetet, hogy a munka az élet célja és értelme, akkor nem érezheti a vaslemezeket és lapátokat "szürké"-nek és a téglákat *keserű"-eknek, s éjjeli takarónak a »sokrétú reménytelenség-*-*t. Az utazó munkás érzelmi világa és Buda sötét képei között valósógszerú ellentmondást produkál a szocialista vonásokkal erősödő élet. Egyébként erőteljes Kangütésű, jól megformált vers a "Vonatozók", formailag megfelelően Illeszkedik a mondanivalóhoz. Művészi eszközökkel öntötte meg a formatestet, kár, hogy a valóságlátósban nem hatolt mélyebbre, horizontális összefüggések kereséséig — emiatt versének azemlé'ete pesszimisztikusan keserű. ' Horgas verse szintén az utazás reális témaját formálja lirai egységbe, egy árnyalattal derűsebb színnel, de az előzőnél erőtlenebb formaérzékkel. A két vers alatt levő, SOS jelzéssel indított glossza közlése szerkesztői felületesség. Banálisan hat az utazásnak dalban és prózában történt -megéneklése*. Még az élvezetekből is megárt a sok, hát még a komor tónusú, az élet felszínén egysikúan mozgó Ifrából és prózából. [A szerkesztő a rendelkezésére álló kéziratok közül azokat válogatta ki publikálásra, amelyeket a legmegfelelőbbnek ítél, s nem azt. amelyeket az írója megjelöl. Ebben a főszerkesztő teljesen szuverén] S Ennél többet nem lehet elmondani az említett versekről. A Csongrád Megyei Hírlapban és a Tiszatájban viszont sok írás foglalkozott már ezekkel a versekkel. A túlságosan bő lére eresztett vita viszont untatja az olvasót, s a sokféle vélemény között nehezen igazodik el a legfigyelmesebb érdeklődő is. Igaz. ez a vita túlnőtt az említett versek tartalmi megvitatásán, de sajnos nem mindig szerencsés irányba, mert érintett néhány periférikus területet irodalomelméleti, esztétikai és politikai vonatkozásban is. Különösen beárnyékolta ezt a vitát, a személyes indítékok nem nagyon ízléses mellékzöngéje, amit bizonyít az is. hogy a vita négy ember nyilvánosság előtti véleményén nem terjedt túl. A vita módszerével és keselesevei kapcsolatban elhangzott szóbeli megjegyzéseknek is érdemes hangot adni. Rácz Lajos vitacikkein érződik, hogy a verseket nem belülről kezdte vizsgálni, hanem a bonckést külső eszközökkot próbálta helyettesíteni. Elvek és tételek megfogalmazásának nagyobb szerep jutott helyenként, mint ami a vers tartalmából és formai elemeiből kiindulva az eredeti, önálló gondolatot megilleti. A vitázó ebben hibázott, mert éppen az az elsődleges érdeme és szerepe mindenfajta marxista kritikának. hogy belső elemzésből non le kővetkerietéseket. Ma már nem módszere a marxista esztétikának és kritikának, hogy a meghatározott klasszikus tételeket próbálja szembesíteni a műalkotással. Ez a sablonkritikának az a korszaka volt, amikor nem vették figyelembe az eleven élő irodalmat és az alkotó művész teremtő egyéniségét, amely lehet nemcsak marxista, de jóindulatú, a szocializmust igenlő, lojális magatartású, sőt eszménkhez közeledni szándékozó. Mivel nem volt marxista alkotás ... a tézisek szembeállításán kibicsaklott létjogosultsága is. A tudományosság igényére valamit is adó kritikus „belebújik" a műalkotásba, és tartalmi vizsgálódások után a formai jegyek elemzésével fejezi be a „belső" munkát, és megalkotja véleményét, levonja következtetéseit. Ez ma már elemi módszere a marxista kritikának. Ennek a vitának van egy jellegzetes vonása, amelyet Tamasi Mihály (Hírlap, 1963. december 24.) hozott ismételten felszínre, mint etikánkat érintő leglényegesebb vonást. Idézem: „Rácz Lajos azt állítja, hogy — Székelyhídi mellett — a versek is hamisítanak, sőt rágalmaznak, mert elmossák a kapitalizmus és a szocializmus emberre gyakorolt hatásának különbözőségét." Tamasi nem foglal állást, új gondolatkörrel folytatja írását, holott éppen ez az a sarkpont, amelyet nem lehet megkerülni. Abban Rácznak igaza van — nem a megfogalmazásnál használt kifejezéseiben —, hogy Buda verséből és Székelyhídi glosszájából éppen úgy árad a munkától való „elidegenedés" érzése (a szerzők talán nem is gondoltak erre), mint bármelyik nyugati egzisztencialista nézetet valló lírikus alko* tásából. Kimunkált etikánk híján ez az egyik legsikamlósabb ideológiai küszöb, amelyen észrevétlenül is áteshet az ember. A marxista nézőpontot az dönti el, hogy hisz-e a művész abban, hogy az egyelőre még számos téren dehumánus munkafolyamatok — amelyek gátolják az egyén képességei szerinti szabad működést — átmenetiek, amelyeket o kommunizmus megold. Vagy nem hisz ebben a művész, és örök emberi sorsnak tekinti — a szocializmus és a kommunizmus viszonyai között is majd — a még mechanizálatlan munkafolyamatokat, az ember és a munka között még nálunk is jelentkező „elidegenedést". Az erre a kérdésre adandó belső meggyőződéstől támogatott igen. vagy nem mutatja a művész látásmódját az ember és a munka viszonyának hallatlan bonyolult relációjában. Badarság lenne antimarxista nézőpontokra következtetni az említett Budavensből és Székelyhídi glosszájából. A szerzők nem kötelesek filozófiában jeleskedni, de a marxista világnézet a lírikusnak ís hasznára válik. Papp Zoltán lényeget megkerülő, esztétizáló cikkének nincsen érdemj szerepe ebben a vitában. Buda Ferenc nagyképű önvédekező csapkodásában sem találni lényeges gondolati elemet. Nem illik ilyen stílusban vitatkozni, mert ami ellen hadakozik, ugyanazt teszi. (Tiszatáj. , 1964. január: Hozzászólás — "vonatos* ügyben.) E vitában a kritikai észrevételek, reflexiók nyelvezetét 6em lehet szó nélkül hagyni. Egyes eseteknél érződik a kategorikus kifejezés, a megfellebbezhetetlenségre igényt tartó stílusjegy, amelyek nem segítenek az írónak, de nem használnak a kritikusnak sem. Közismert, hogy erőteljes hangsúllyal netn lehet tudományos értékítéleteket helyettesíteni, csak diszkreditálni a marxista kritikát. Erre pedig már "Vidéken* sincs szükség. A rendkívül nagy felkészültség, az alkotóval egyenes arányban álló müértés és műgond elengedhetetlen kelléke a kritikának. "Rossz művész az, aki műveivel • programunknak már kidolgozott téziseit illusztrálja. A művész értéke éppen az, hogy szüzföldre lép, hogy intuiciójával olyan területre hatol be, ahova a statisztikának és a logikának még nehéz bejutni. Megítélni, hogy egy művész hú-e az igazsághoz, megítélni, hogy helyesen kapcsolta-e össze az igazságot a kommunizmus tő törekvéseivel, egyáltalán nem könnyű, s talán Itt is csak az egyes kritikusok és olvasók nézeteinek összeütközéséből fog megszületni az igazi Ítélet. Mindez csak növeli a kritikus tevékenységének fontosságát és szükségességét.* (A. Lunacsarszkij: Tézisek a marxista kritika feladatairól.) E kritikai vita egyik tanulságaként a témák megválasztásának fontosságát és a kritikus felelősségét érdemes hangsúlyozni. A másik tanulság pedig Lunacsarszkij megállapításából ered. A művész szűz földön jár. amikor alkot. Nem könnyű értékítéletet fogalmazni erről, különösen megfellebbezhetett enséggel nem könnyű. A szakértelem olyan kellék, amely nem általánosságok ismeretét jelenti, hanem a műalkotás konkrét törvényszerűségeinek a tudását ís, tehát nagyfokú világnézeti és szakmai intelligenciát. Csakis ezeknek a birtokában lehet az alkotó művészt is segítő. meggyőző erejű véleményt mondani. A társadalmi rang ma már nem helyettesíti a marxista elméleti kérdések és szakismeretek alapos birtoklását. A marxista- kritika — rendkívül nagy felelősséggel járó helyzeténél fogva — ideológiai és művészi szakavatottsággal válik képessé funkciójának betöltésére. Csakis így. s nem másképp! A kritikus munkája a legkényesebb ideológiai és szakmai tevékenység ötvözete: tehát szakma, és nem ad hoc-szerúség, hogy éppen az kezd vele foglalkozni, akinek eszébe jut. Sajnálatos viszont, hogy a legszakavatottabb személyek nem nyilatkoztak ebben a vitában: Egyetemünk ideológiai tanszékeinek és irodalmi intézeteinknek vezető munkatársai, holott — többek között — ez is "az ő asztaluk*. Nagyon szívesen venné a művészetpártoló közvélemény, ha IFJ. CSEH GUSZTÁV: LINÓMETSZET A FAMUN KASOK C. SOROZATBÓL NÉMETH FERENC: SZEPESI ATTILA: Naptar Szabálytalan vallomás lceAii srprttn " Hétfő, kedd, szerda, [csütörtök — elviszi mindet az ördög. Péntek, szombat, vasárnap — én mégis megtalállak. Nap kel, majd nap nyugszik [este — nem irok levelet Pestre. Hánynak a csillagok [reggel — ha szeretsz úgyse feledsz el. Üjul a hold is havonta — visszatérsz majd a karomba. FÜSSY LÁSZLÓ: | Ének az öregségről Vész bennem késen és közön A múló sebeeeég-özön Naponta már, de földereng S hívó jelekkel óv a csend. Látások bent még zajlanak, S kint búcsúcsókot int a nap, Hanyatló ívről küld zenét, Utolsót, szépet már a lét. Hol művem? Egybefontam én A sokszorost e földtekén, S a sosem változó titok Oh engem is majd zárni fog! De szépség mégis jó vonal, Hogy védjen addig is ím a [dal Csak elvont mértéknek felel: Nem tudva — merre mentem [el... Csokorba kötött éjszaka a hajad Vállald körül messzi csillagrendszerek röpülnek, mint fölbolydult méhrajok s arcod mellett donognak, mint lámpa fényében énekcsszárnyú bogarak. Augusztusi üstököshullás minden pillantásod, végigsuhan a távoli egeken s zúgó galaklikák ölébe horgod, mint elfáradt rakéta Vállald korsó-ive megül szemeimen... Hát szólnom kéne most, tudom jól — — Körül hallgat a vizek moccanatlan tükre, fák lombjában elült a nyiltröptü madár Szólnom kéne... s csak hangtalan dallamok ülik nyelvem börtönét, ó, pedig tudok már minden szabályt, tudom a szerelem ABC-jét betéve, ismerem jól, mint vállvcregetó, vén bölcs a makogó , vágyat s a reggeli, ólmos ködökbe beleböfögött, keserű undort Mégis, szánj meg ezért a köbedermedt hallgatásért: szánj ineg engem, — önlclkének labirintusában eltévedt * Utast — szánj meg az éjszaka pirámlsá alatt, hallgatásomért; szánj meg, könyörgök! SIMONYI IMRE: Hasonlatok Hajad — mint az éjbehajló alkony fénylő maradéka vállad — mint egy antik mester tanitható hagyatéka bőröd — mint az őszibarack pelyhessége-puhasága a járásod — kényes üsző bikák felé vonulása hangod — mitől hall a süket, jár a bénult, szól a néma illatod meg — olyan mint a frissen vágott hereszéna csípőd olyan — férfivágyat korbácsoló-elringató a szemed meg — asszonynépet irigytetö-megrikató karod — mint a megremegő-fenyegető nyárfaágak combod — mint ha keresztúton jelző mutat jóiránynak farod — mint a kerekített-gömbölyített kovácsüllö melled — mint a dárda hegye, olyan ellenem feszülő a szád — mintha nem tudná még harapna-e vagy csókolna a lelked meg olyan mint a olyan mintha nem is volna ... lapjainkban elsősorban ök foglalnának állást ilyen és hasonló vitás kérdésekben. Más termés aetú a Csongrád Megyei Hírlap és a Dél-Magyarország között keletkezett vita. Ennek az alig indult — és már be is fejezett — vitának a Hírlap által választott módszere nem volt szerencsés. A Dél-Magyarország január 12-i számában megjelent "Viták műhelyében« című írás két mondatának fogalmazását teljes joggal hibásnak találja a Hírlap munkatársa és a lap január 19-i számában „Elvek összebékítése?" címen helyreigazította. Egy városban levő két lap esetében a tévedések helyreigazításának megvan a maga szabálya: szólunk a szerkesztőségnek és helyreigazítást javasolunk. mert hiszen a helyreigazításon van a hangsúly. A "Viták műhelyében* című kulturális publicisztika erőteljes, gondolatgazdag írás, amelyben a szerző marxista eszmeiséggel polemizál antimarxista nézetekkel szemben. A pongyolán fogalmazott két mondat azonban félreérthető. Így hangzik: *Azaz rendkívül nagy szerepe van az egyetemes kulturális kincsnek a marxizmus—leninizmus létrejöttében — írja a szerző —. és további fejlődésében is. Mindebből pedig az következik, hogy ami nem marxista—leninista álláspont, nem tartozik feltétlenül az amtimarxista szárnyhoz Lehet a marxizmussal szellemi rokonság ban. közelíthet hozzá, s további fejlődésben találkozhat is vele.- Ez a fogalmazás nem fejezi ki a megfelelő, világos elvi álláspontot. Ami nem marxista—leninista, az csak antimarxista lehet, mert. más kategória nincs. Az antimarxista kategórián belül vannak bonyolult elméleti fokozatok: a fasiszta ideológiától a marxizmus frazeológiáját használó és a kapitalizmus apológiáját kifejező elméletekig sok minden. De ez egybefoglalóan: az antimarxista eszmék körébe tartozik. A szerzőt megtévesztette: "Aki nem ellenünk, az velünk* — a gyakorlati politikára vonatkozó tömör jelszó. A befejező mondatból hiányzik egy rész, amely egésszé teszi a gondolatot. Vagyis hogy az eszmék továbbfejlődésében a marxizmussal való találkozás már minőségben más, tehát új eszme; feladva a régi eszmeiséget, elfogadja a marxista eszmevilágot. Tehát csak ilyen alapon lehet eszmék találkozásáról beszélni. A pontatlan fogalmazás hamis következtetésekre vezetheti az olvasót, és ezért a helyreigazítás természetes. Azonban a Hírlap említett glosszájának címe a szerzővel kapcsolatosan túlságosan messzemenő következtetésekre utal — azt hiszem — alaptalanul, mert a szerzőnek nincs szándékában eszmék összebékítése- Évtizedes újságíró gyakorlata és említett cikkének egész koncepciója pozitív értelemben bizonyít. A Dél-Magyarország 1963. december 15-1 számában *Korszerűség a színházban-* címmel szerkesztőségi állásfoglalás jelent meg. A szerkesztőség a színház műsorpolitikáját érintő elméleti kérdéseket fejtegetett ebben az állásfoglalásában. Olyasmit például, mint- az új magyar drámairodalom és a színházak prózai műsora, a mo6 DÍL-M A G yA KORSZAte Vasárnap, 1964. január 2«.