Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-17 / 294. szám

Á párt hatalmas forradalmi erő az új világ építésében A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága piénumának határozata Ülésezik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Az SZKP Köapöfttt Bizottságának plé­numa jóváhagyta Nyikita Hruscsov beszá­molóját a vegyipar továbbfejlesztésének pi-ógramjaríl az elkövetkezendő hét év (1964—1970) során. Az egyhangúlag elfogadott határozat megállapítja: -E program megvalósítását pártunk és államunk legfontosabb felada­tának VoKintJttk. Végrehajtása érdekében az elkövetkezendő Időwwikhan összpontosí­tani kell a párt és a nép erőit-. -Marxista—leninista pártunk, a szocia­lista forradalom pártja — hangoztatja a határosat, egész tevékenységét tudományos alapra építi fal és hatalmas forradalmi erő­ként jelenik a* új világ építésében, a termelés, a tudomány ét a technika fej­lesztésében-. „A jelenlegi feltételek mellett elsőrendű Jélentó- aÚ a gazdaság leghaladottabb azon ágainak Jelentós mérvű fejtráztése. ame­lyek lehetővé teszik, hogy rövid időn be­lül maximális gazdasági hatásni mutatkoz­zanak meg a tőkebefektetéseknek. Az or­•zág htegazdasájdnak fejlődésében Jelen­leg rendkívül fontos a szerepe a vegyipar­nak, amely a legfontosabb mozgatóereje a mezőgazdaság, más gazdasági ágak to­vábbi fellendülésének és a népjólét növe­kedésének. A kémia, fizika, biológia, ma­tematika tertlletén legújabban tett felfe­dezések magukban is gigászi méretekben meggyorsítják a társadalom termelőerői­nek fejlődését. A .kommunizmus anyagi­technikai hálásénak sikeres építése sokban ft.igg attól, milyen széles körben és mér­tékben használják fel n népgazdaságban a tudomány rá a technika legújabb vívmá­nyait-. Az Központi Birottaágámik plénu­ma fő és sürgős feladatának tekinti az esz­közök összpontosítását és a hatalmas vegy­ipar létrehozására Irányuló erőfeszi télie­ket. Az, előlrányvnt értelmében az, ásványt műtrágya termelése l»70-lg álért a 70—no millió tonnát, a gyom irt ószerok és más nö­nyvédőszevek termelése a 800~90n eaer 'onnát. a kémiai rostszálak termelése az ;.">0 ezer tonnát, a képlékeny masszáké a 3.5—4 millió tonnát. A határozót hangoztatje. hogy a kémia yújtotts hatalmas lehetőségeket elsősor­an a rnezögazdaadgl termelés további fel­' mdítésére és az ország élelmeaéai bösée gének megvalósítására kell fölhasználni. az SZKP Központi Btzottságártak plénu­ma •lewüraösebb feladatának tekinti, hogv bruttrtbtgyOjtéz i!)70-ben elérje n 14—te milliárd púdat-. Ez megteremti a lehetősé­Két arra, hogy teljes mértékben biztosít­sák sz ország kenvérszükségletének kielé­gítését. kiegészítsék nz. állami tartalékokat és elérjék n hűs, a tej ás más mezőgazda­sági termékek szükséges mennyiségét. A plénum o* egvlk legfontosabb felada­tának tekinti a* öntözéses gszdálkodás fej­lesztését és sz alapok megteremt,ézét ahhoz, hogy az 6ntözá« alatt álló földeken szava­toltan elesendő mennyiségű szemez ter­ményt. kiváltképpen rizst és kukoricát nyerjenek. A plénum legfontosabb feladatául Kürté kl, hogv a vegyi anyagok széles körű fel­használásával lf)7n-l« fl termelrá követ­kező növekedését biztosítsa: a ezövetek gyártóén elérje a 12 300 millió métert, vagvis ü)6S-hoz vifiznnvítva majdnem más­félszermére emelkedjék, a lábbelik gyár­tása elérje a 050 millió pfirt (a jelenle­ginek mlntCffv másfélszeresét). Elhntároz­ták más közszükségleti cikkek gyártásá­nak Jelentős mérvű növelését is. Üj Irányiatok kifejlődése a vegyipar­ban kedvező lehetőséget teremt a köz­szükségleti cikkek Kiskereskedelmi árai­nak csökkentéséré — állapltja meg a ha­tározat. Feladatként jelölték meg a színes fé­meknek műanvagokkal történő helyette­sítését, elsősorban az elektrotechnikai iparban, a vegyipari és a kőolajipart gép­gitárt fisban, s ezen anyagoknak az építé­szetben történő széles körű felhasználá­sára törekszenek. Elhatározták, hogy megszervezik az élelmiszeripari nyersanyagok teljes értékű Szintetikus pótanyagainak gyártását és már 1967—ŐC-lg megszüntetik a gaboná­nak, cukornak, növényi olajoknak és más élelmiszeripari termékeknek technikai cé­lokra történő felhasználását. Az SZKP Központi Bizottsága piénu­mának határozata, rámutatva • berende­zések gyártása fejlesztésének fontosságára a vegyipar szempontjából, a vegyipari gép­gyári na gyors ütemű fejlesztését írja éld. E'oből a célból elhatározták, hogy a szük­séges mértékben növelik a meglevő Üze­mek kapacitását, specializált gépgyártó vállalatokat építenek. A plénum hangoztatta, hogy a „vegv­lpnr fejlesztése kijelölt programjának megvalósítása megköveteli a vegyipari vál­lalatok építése megszerveznének gyöke­res megjavításét és azok berendezéseinek számba vételért-. -A plénum nz egyik legfontosabb fel­adatnak tekinti a termelésből visszama­radó nyersanyagok rá melléktermékek komplex felhasználását a vegyiparon be­lül rá más termelési ágakban (kohászat­ban, a szén-, kőolaj-, cement-, faiparban). Az SZKP Központi Bizottságénak plé­numa felhívta a figyelmet annak fontos­ságára. hogy összpontosítani kell a kémia területén dolgozó tudományos kutató szer­vereteknek az eröftsr.ítráeit új anyagok rá hatékonyabb készítmények előállítá­sára. egyszerűbb és gazdaságosabb tech­nológiai eljárások kidolgozására. Előirányozták az Intézetek rá laborató­riumok kísérleti bázisának erődtráét. A tudományos kutatómunkák egybehangolá­aéval foglalkozó állami bizottságnak »ft­gvelmét a tudomány legújabb vívmfi­pyinak r« termelésben történő mielőbbi felhasználása megazerveréeérc. a kémlat anyagoknak a népgazdaság minden Agá­ban történő eevezetésére kell összponto­sítani a«, Fokozzák a vegyipar és a vegyipari gép­gyártás kádereinek képzését, kiszélesítik a felső- rá középfokú szakoktatási Intéz­mények hálózatát. A plénum meggvőző­dráét fejezte ki, hogy a vegyipar gyorsí­tott fejlesztésének programját a párt A< a nép olyan elsőrendű állami fontosságú ügynek tekinti, nmely hatalmas jelentő­séiül * kommunizmus épftráe, az omzfig gazdasági élete, hatalmának megerősítése szempontjából. „A Jelenlegi körülmények között — hangoztatja a határozat — az élet. a tu­dományos-technikai haladás feljogosít ar­ra, hogy a lenini képletet, amely szerint a kommunizmus egyenlő szovjethatalom plusz az egrár. ország villamosítása, kiegé­szítsük az egész népgazdaság kemlzálásárs vonatkozó utalással. Ma már teljes joggal mondhatjuk: a kommunizmus egvenlő a szovjet hatalom plusz az egész ország vil­lamosít áen. plusz a népgazdaság kemizá­lás*-. (MTI) (Folytatás as 1. oldalról.) ból Bü.S millió, hengerelt áru­ból 69 rrv'llió tonna lesz a termelés. A Szovjetunió szük­ségleteinek és az európai szo­cialista országokba irányuló szállításoknak figyelembevé­telével tovább fejlesztik a vasérc kitermelést. A gépipar és a fémfeldolgo­zó ipar termelése 1964—63­ben 21 százalékkal növekszik és a hétéves terv végére, a kezdetihez képest, 2,4-szcvcs emelkedést ér el. A gépgyár­tásban a legnagyobb figyel­met A vegyipari, kőolajipari, mezőgazdasági, elektronikai gépek, illetve felszerelések előállítására és műszergyártás fejlesztésére fordítják. A -épipar a következő két évben tttbb mint 700 00Ó traktort gyárt, ebből a mezőgazdaság részé­re több mint 540 000-ret. Befejeződik az egységes vízi közlekedési rendszer építése Nagy figyelmet, fordítanak nagy jelentőségű lesz, hogy az élelmiszer- és könnyűipar befejezik az e&yzégés vízi fejlesztésére. Ezekben az ipar- közlekadéei rendszer építősét, ágakban Ez a rendszer összeköttetést másfélszer annyi beruhfi- teremt a Kaspi tenger, a Fe­zást eszközölnek, mint az kete-tenger, az Azovi-tenger, előző két évben. a Baltl.tenger és a Tovább fejlesztik A közlfr- tenger között, kert és minden Agát rá korsze­rűsítik technikai felszerelését. Pehér­Az 1964—65. évi terv több mint 5800 építkezést ír elő. Villamos vontatásra állttá- Az ipi.ri termelőalapok évan­nak át 4300 kilométer vtts- te 12,4 S2ázalékkal nőnek. A útvonalat, beruházási terv jalentös for­2550 kilométer új vasúti v6- dulatot irányoz elő a vegy­gányt fektetnek. A belső vízi iparban, a mezőgazdaságban, utak fejlődése szempontjából az élelmiszer- e* könnyűipar­ban eszközlendő beruházások javára. Százötyenötmillló négyzetméter lakótér A most következő két év­ben összesen 155 millió négy­zetméter lakóteret felölelő la­kóházakat építenek, további 15 millió ember jut új lakáshoz. A bölcsődékbon és óvodák­ban 7.5 millió gyermek kap elhelyezést. A Szovjetunióban 1964—63­ben 760 000 főiskolás rá 1.2 miUló középiskolás fejezikbe tanulmányalt. \ Lomako kijelentette, hogy a terv számolt a szocialista or­szágok gadraagi kapcsolatéi­nak bővülráévei, a nwn»é­közl szocialista munk&meg osztás, a termelés Szakosítása rá a kooperáció alapján, A szovjet, népgazdaság sikeres fejlődése lehetővé teszi, hogy a Szovjetunió fokozza gaz­dásági cgyüttmilkődesét a szocialista testvérorsrfigoV­kai, gazdasági, tudományos és mű­szaki mgiUéfét az önálló fejlődés útjára lépett ontrA­goknak, kibővítése külkeres­kedelmét a kapitalista orszá­gokkal. Gnrbuxov pénxifgymlniuster expozéja VasadUj Garbuaov pénz­ügyminiszter a legfelsőbb Tanács két. Jw.ánttk együttes Ülésén előterjesztett költség­vetési beszámolójában Java­solta. hogy az, új költségvetésben a parlament 600 millió ru­bellel csökkentse a fegy­veres erőkre előirányzott kiadásokat. Az 1064—55. évi költaégve­tési ter/ igen jelentős ösz­szegeket irányoz elő a fej­lődő iparágak, elsősorban a vegyipar növelésére. Gartmw 1054-rc a követ­kező előirányzatokat java­solta: bevétel 01,8 milliárd rubel, kiadás 9i,8 milliárd rubel. Ebből a népgazdaság toJUMLlráéPfi 55,7 milliárd rubelt szánnak, azaz 4 szá­zalékkal többet, mint az Idén. Ez az ösereg a válla­latok belső beruházásával együtt 68,5 milliárd rubelre rúg. A vegyipar fejlesztráére 1984-ben 10M millió ru­belt Irányoznak elő, azaz 44 százalékkal többet, mint 1063-ban. Nagy fittyeimet szentelnek a nehézipar többi Aga — eső­sorban az energetika, a kő­olaj- rá föld gázipar — fej­lesztésének. A könnyűipar az elkövetkező két esztendőben 1,3 milliárd, nz élelmiszer­ipar 2,4 milliárd rubelt kap. A katonai költségvetés 1064-ro 13,3 milliárd rubelt irányoz elő, ami az egész költségvetés kiadásainak mindössze 14,6 százalékát te­szi kl. (1063-ban 16,1 száza­lék.) Garbuzov hangoztatta: a fegyveres erők fejlesztésé­rc előirányzott összegek le­hetővé teszik, hogy a szovjet kormány kellő színvonalon tarthassa az. •ragig védelmi erejét, ma­radéktalanul szavatolja az egész, szocialista táltor és u szovjet haza biztonságát. A miniszter javasolta, hogy a?. 1963. évi költíégvetéi be­vételi oldalát 101.2, lóflőfisi oldalát lo0,4 milliárd rubel­ben állapítsák mag. A nép­gazdaság fejlesztésére a vál­lalatok belső Beruházásaival együtt 1905-bon 74.4 milli­árd, a vegyipar tökílét?«íté­sérg 2743 millió rubelt irá­nyoznak elő, Garbuzov közölte, hogy a megőgnedaaáj fetl<>«rté­sére 1964-ben 11,9 milliárd rubelt, azaz az Ideinél 2?,7 százalékkal többet költe­nek, 1965-ben pfdl;j 12,0 mittlárd­ra emelik ezt az előirány­zatot. A kormánykört egyezmé­nyekkel összhangban Jelen­tős összegeket Irányoznak elő * külföldi államoknak nyújtott gazdasági oegítsóg céljaira. Garbuzov pénzúgv­mlnluzter kijelentette, hogy n KflST-áÜamök közös bank­ja megteremtése elő fogja segíteni a szo­cialista országok gazdasági kapcsolatainak további fej­lesztését, erőfeszítéseinek egybehango­lását. . Az eddiginél számottevőbb összegeket irányoz elő a költségvetés szociális, kultu­rális, egészrégvédelmi, lakás­épitkozért, 1 «r»adalombiztosí­tásl atb, célokra. * A Szovjetunió l/Cgfelsőbb Tanácíának ülésszaka hétfőn délután' 'folytatta munkáját. A SttJVottégl .Tanáé* rá a Nfr.ttáíjJrái . Tanáéi külön ülésén meghallgatták fi költ­ségvetési bizottságok korre­ferátumát. fczenkívül a nom­zo'lsénl tanács elé terjesz­tették a gazdasági bizottság korreferátumát is. A Székkutasi Gépállomás felvesz ELEKTROTECHNI­KUSOKAT rá VILLANYSZERELŐKET. Kistelek, Kis­kundorozsma, Makó rá Székkutas munkahellyel. Jelent­kezés és bővebb felvilágosítás a fenti városok gépállo­másain. Fizetrá megegyezés szerint H 104483 Cipőjavító szakmunkásokat azonmilra felveszünk zákánytzékl javítórrázlegünkhöz. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. Cím: Zákányszék, Fel­szabadulás tér 6. S 92038 Az ENSZ­közgyűlés hét­főn közfelki­áltással fel­vette Zenzl­bárt és Knnyát az Egye­sült Nemzetek Szervezetébe. A két független állam fel­vételével a világszervezet tagállamainak száma 113 lett. Hétfőn a Bols de Bmitog­nc-beJI NATO-pn lólábán megnyílt ál AtUntl Szövet­ség miniszteri tanácsúnak szokásos decemberi, évi ülé­se. Mód Péter, 0 maayar kill­ilgymtvistter első helyettese as ENSZ közgyűléséről való hazatérése előtt látogatást tett Averell Harriman ame­^MINutNrLlULy NAGYIPARI vállalat gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőket keres felvételre. Jelentkezés „Sürgős- Jeligére a kiadó­hivatalba. K 867 OBfOJVTOArtaskarád 10 Bp. 40S3 SZEGEDI TEXTILMÜVEK fonó és szövő üzemrészei­ben felvételre keres blokklakatos, segédmúvezető rá művezető munkakörökbe technikusokat, lakatosokat és érettségizett munkavillalókat. Jelentkezni lehet a Szegedi Textilművek munkaügyi osztályán. K 879 éti*. <tfii! A várpalotai Szénbányá­szati TrOszI térti munkaerőt v«z fel IS—40 éves korig mélyszinti Bányamunkára. Keitvezmcnysa munkás­szállást és napi három­szori étkezést biztosítunk. nősök és családfenntartók éver.te S4 q ahydrstt szenet kapnak térítés nélkül. DU­költséget felvétel esatén megtérítünk. Felvételhez rendezett munkakönyv, 1 hétnél nem régibb tanács! Igazolás. katonakönyv szük­séges, Jelentkezni lehet IM4. Január S0. Várpa­lotai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztálya. z. 90368x # ríkat külügy­•mintsster-he­lyettcsnél. A látogatás al­kalmával esz­mecserét folytattak a két or­szágot érintő kérdésekről. A Szovjetunió Kommunis­ta Tártjának Központi Bi­zottsága rá > szovjet kor­mány hétfőn fogadást adott a J. Hendrychnrk. a Cseh­szlovák Kommunista Tárt Központi Dl/ott* ága elnök­rtágc tagjának, a Központi rtzottsár: titkárának vezeté­sével Moszkvában tartóz­kodó csehszlovák párt- és kormányküldöttség tisztele­tére. Az újonnan megválasztott Börög parlament Pál király trónbeszédével hétfőn meg­kezdte munkáját., Az ural­kodó hitet tett az ENSZ alapokmánya rá Görögne­szágnak a NATO-hoz fűződő kapcsolatai mellett. Vaclav Dávid csehszlovák külügyminiszter meghívására héttőn ötnapos hivatalos 14­togatúsra jutroszüiv kü'dött­*rár érkezett Csehszlováklába Kocra popovles külCigvmt­nlaztcr vezetésével. A Jugosz­láv delegációt a prágai pá­lyaudvaron ünnepélyesen fo­gadták. De Gaulle elnöki irodájá­nak közlése szerint a köz­társasági elnök közkegye­lemben részesítette nz OAS­elitéltrk egy részét, összesen száz 25 éven aluli fiatalem­ber szabadonbocsátásáról van szó. A John Blreh társaság, as Egyesült Állomok szélsőjobb­oldali elemelnek szövetsége a New York Times egrár, ol­dalát bérbevette, hogv kom­mnnirtaellcnr* nyilatkozatá­nak nagy publicitást biztosít­son. A nyilatkozat Ismét azt Atlftja. hogy Kenncdv elnö­köt a „kommunista Oswald­ölte 2 otl-magyarorszatf Kedd, 1963. december 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom