Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-15 / 293. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A M A G Y A R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 53. évfolyam. 293. szám 12 OLDAL, ARA 80 FILLÉR Vasárnap, 1963. december 15. Korszerűsítik a falusi bolthálózatot Iparcikk-árúház épül Kisteleken — Új boltok a kisebb községekben ség főútvonala mentén. Bakson a felvásárlótelep Költözne a jelenlegi italbolt helyére, hogy egy konyha építésével ez a község is kisvendéglőt kapjon a felvásárlótelep épületének átalakításával. Legközelebb Pusztaszeren nyílik majd, cukrászda. Viszont Sövényházán eddig még semmilyen új üzletet nem hoztak létre, mart a község csak most kezd zárt Az áruforgalomhoz viszonyítva az üzlethálózatát tovább kell korszerűsítenie, fejlesztenie a Kistelek- és Vidéke Földmű vessző vetkezetnek. Erre már készülnek is a tervek. Erről tájékoztat bennünket Ocskó Imre ügyvezető elnök. A tervek szerint Kisteleken modern iparcikk-áruházat építenek a következő két-három évben. Ennek megvalósításához már jövőre hozzákezdenek. 1 millió 200 ezer forintból egy korszerű vas-műszaki boltot településsé fejlődni. Egy alakítanak ki, majd ezt kö- italbolt és mellette egy élelvetí 3 milliós beruházásból miszer-iparcikkbolt fcépviseegy modern étterem és kony- Ii itt a kereskedelmet. Ebben ha létrehozása. 600 —700 ezer a boltban a sokféle éleímiforintot igényel az önkiszol- szerrel együtt van a petrólegáló élelmiszerbolt korszerű- um, mint a régi tanyai szasítése, s árukészítő-üzemmé tőcsokban. Ez joggal sérti a alakítják át a jelenlegi cuk- vásárlók ízlését, nem is berászdát, tekintve, hogy Kiste- szélve a higiéniáróL Sürgős lek áruellátási központja a probléma tehát itt a kétféle környező községeknek. Az igény természetesen Jogos, hogy ne csak a központot korszerűsítsék, hanem a hozzátartozó falvak üzletháOzlet szétválasztása. Átmeneti megoldásnak .kínálkozik a gépállomás volt területén hagyott hatalmas kőépületü gépszín, amelyet kelőzatát is. Balástyán és Bak- vés ráfordítással üzletté alaeon van már cukrászda, s kithatnának át. Ennek érdeezt igényli a többi község is, kében érdemes lenne a közahol még nincs. Csengelének ségi tanácsnak és a földműegy kisvendéglő kell. Erre a vessző vetkezetnek tárgyalni «élra a község átadja majd egymással, hogy Sövényháa régi malomépületet, amely- zán is minél előbb megszüben jelenleg lisztcseretelep lethesen az első új üzlet a favan. A tervek szerint Bálás- lusi vásárlók kulturáltabb tya is kap kisvendéglőt a köz- áruellátására, kiszolgálásain. Kedvező felléfelek az állalállomány átfelelletésére Az idei teleltefcésl intéz- Iönfoöző prémiumos művelés, kertesekről, a téleltetés kilá- illetve takarmánybetakarítás tásairól dr. Németh Lajos, a révén. Földművelésügyi Miniszteri- — Mindezek alapján élűm állattenyésztési fói gaz- mondhatjuk, hogy a jelenleg gatója adott tájékoztatást az általában jó kondícióban leMTI munkatársának. vő állatállomány jó áttelel— Már tavasszal megkezd- tetésére megvannak a feltétetük a felkészülést a téli veszteségek elkerülésére, az idei jó teleltetés megszervezésére. Három megyében — BácsKiskun, Szolnok és Békés — a központilag elkészített tervek alapján megkezdtük a sertésfiaztatók, sertésszállások, illetve istállók korszerűsítését. A 30 millió forintos beruházás nagy része a tél elejére elkészült. — A takarmányelláfás az idei teleltetésnél valószínűleg jobb lesz, mint bármikor az elmúlt esztendőkben volt. A november végéig csaknem mindenütt friss, zölden megmaradt legelők lehetőséget adtak a teleltető takarmánykészletek kímélésére: a tavalyihoz képest legalább két hónappal rövidült meg így a teleltetési időszak, a szálastakarmány- termés általában jobb volt az utóbbi évekénél, s a szénák minősége is többnyire kifogástalan. — Az abraktakarmány-termést az őszi és a tavaszi árpa gyengébb hozamai lerontották ugyan, viszont a kukoricatermés jobb volt az elmúlt évekénél. A háztáji gazdaságokban ugyancsak jobbak a teleltetési kilátások, mint az elmúlt években voltak. Különösen sok takarmányhoz jutottak a termelőszövetkezeti tagok a külek mindenütt. — Fejezte be nyilatkozatát dr. Németh Lajos állattenyésztési főigazgató. (MTI) Hruscsov fontos bejelentései az SZKP KB piénumának záróülésén A baráti országokkal együttműködve m Korszerűség a színházban Újabb gondoskodás a betegekről Közlekedési figyelő Mint már jelentettük, az SZKP Központi Bizottsága piénumának december 13-i ülésén Hruscsov mondott záróbeszédet. A Központi Bizottság első titkára, a szovjet Minisztertanács elnöke jelentős helyet szentelt beszédében a nemzetközi kérdéseknek, továbbá a szovjet kormány külpolitikájának. Többek között közölte: a szovjet kormány most mérlegeli a szovjet fegyveres erők bizonyos létszámcsökkentésének lehetőségét. A továbbiakban rámutatott arra. hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küszöbönálló ülésszaka elé javaslatot szándékoznak terjeszteni arról, hogy bizonyos mértékben csökkentik az 1964. évi költségvetés katonai kiadásait. A békeversenyt javasoljuk — Mi grandiózus építési megértik, milyen felelősséget tervek teljesítésével vagyunk visel országuk a béke sorsáelfoglalva — mondotta a to- ért, érvényesítik akaratukat vábbiakban. — Mindamellett és megtalálják az eszközöket forradalmi Kuba kormányáAz effajta agresszió érintene minden országot, köztük a Szovjetuniót is. — A Szovjetuniónak ezenkívül meghatározott kötelezettségei vannak a testvéri Kubai Köztársaság iránt Számtalanszor kijelentettük és újból kijelentjük, hogy a forradalmi Kuba nem marad védtelen, ha rátámadnak az Egyesült Államok agresszív militarista körei. A Szovjetunió üdvözli a nak azt a törekvését, hogy figyelmeztetni kívánjuk azo- az agresszív militarista körök, kat, akik a szocialista orszá- a „veszettek" megfékezésére, gokkal kapcsolatban a fegy- hogy meggátolják a veszélyes normalizálni akarja kapcsolaverek erejében bizakodnak, fejleményeket, amelyekbe tait az Egyesült Államokkal. azokat, akiket megmérgezett más országokhoz hasonlóan a revansvágy: az Egyesült Államok is elkea, „„„ .„„,„„ rülhetetlenül belesodródna. Az a nap, amelyen agreszA feszültség élezése sziora utolsó merészkednek, napjuk lenne. A Szovjetunió több mint. elegendő mértékben rendelkezik mindazzal, ami ahhoz szüksénem maradhatna következmények nélkül Hruscsov megállapította, ges. hogy megfékezzen bar- hogy az Egyesült Államok milyen agresszort, gontloskod- agresszív, militarista körei a jék népünknek, a szocialista Kubai Köztársaság körül újországok népeinek biztonsá- ra fokozzák a feszültséget és gáról. _ nyomasztóvá teszik a légkört — A különböző társadalmi Hruscsov a hírszerzők és agrendszerű államok békés resszorok régi fogásának neegyüttélésére irányuló politi- vezete azt a koholmányt, ka korunkban az egyetlen hogv Venezuelában állítólag ésszerű irányvonal. Kubából odavitt fegyvereket A Szovjetunió követkerete- találtak, sen síkraszállt és síkra- — Szeretném egyenesen szálí ma is ennek megva- megmondani: agresszor urak, lósításáért, s azt javasolja, ne csörgessék fegyverüket, ne hogy ne a háborús készü- játsszanak a tűzzel! VilágoIödésben, hanem a béke san számot kell vetni azzal, vonalán versenyezzünk. hogy ha clezik a feszültséget és fenyegetik Kubát, az nem maradhat következmények nélkül a nemzetközi helyzetre. — Szeretnők hinni, hogy ezt a nyugati hatalmak államférfiai is megértik és hallgatnak időnk parancsára, a népek követelésére, arra, hogy kezdjék meg a leszerelést. Nyikita Hruscsov kijelenA Szovjetunió a maga ré- tette: a Kuba szabadsága és széről továbbra is lanka- függetlensége elleni merénydatlan erőfeszítéseket tesz iet az ENSZ alapokmányáe cél eléréséért, nak jgen 5úlyos megsértése — Szeretnők hinni, hogy az lenne, beavatkozás a farra Egyesült Államok józan gon- dalmi Kuba belügyeibe, agdolkodású elemei, azok, akik resszió egy szuverén állam reálisan gondolkodnak és ellen. Elítéljük az amerikai imperialisták dél-vietnami agresszióját. Rokonszenvünk a bátor dél-vietnami hazafiak (Folytatás a 2. oldalonj Magyarországot ENSZ-közgy illési bizottságba yalaszíották Az ENSZ-közgyűlés 6. számú (jogi) bizottsága 1963. december 12-én a Magyar Népköztársaságot beválasztotta abba a hattagú közgyűlési bizottságba, amely a nemzetközi jogi tanításnak, tanulmányozásának, széles körű elterjesztésének és megbecsülésének problémájával foglalkozik majd és jelentést tesz a végzett munkáról a soron következő rendes évi ENSZ-közgyülésnek. A bizottság tagjai Afganisztán, Belgium, Ecuador, Ghana, Írország és Magyarország lettek. Beválasztásukat a bizottság egyhangúan támogatta. A jogi bizottság kapcsolatos jelentése december 16-án kerül a plenáris ülés elé jóváhagyás végett. (MTI) Külpolitika + Napi összefoglaló •+• :iai bajra Párizsban Utódlási barc az SPD-ben Párizsban, a NATO-palotában hétfőn kezdődik meg az atlanti tanács ülése, melyen a tagállamok kiilügj miniszterei, hadügy- és pénzügyminiszterei vesznek részt Bár minimális a várakozás, a közvélemény fontos diplomáciai megbeszéléseket rebezsget a tanácsülésen kívül. A külügyminiszterek személyes tárgyalásaikon a kelet—nyugati kapcsolatokról és Nyugat-Berlin kérdéséről szándékoznak tárgyalni, hátha sikerül elsimítaniok a közöttük — s különösen Anglia és az Egyesült Államok között — levő ellentéteket. Lehetséges, hogy a külügyminiszterek különértekezleten tárgyalnak a délkelet-ázsiai helyzetről, mely mögött francia—amerikai ellentétek húzódnak meg. Szombaton délben elhunyt Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt — az SPD — elnöke. A párton belül máris megindult a harc az elnöki tisztség utódlásáért. Az olasz parlament egy képviselő haláía miatt felfüggesztette ülését, így most megélénkültek a szocialista párton belüli és általában a pórtköz! harcok. Részletes tudósítások a 2. oldalon «» Katonai kérdésekről tár- <S» AZ ENSZ-közgyűlés hagy alt a norvég parlament, tározatot hozott arról, hogy Szavazásra bocsátották a az 1964-es ülésszakra haSzocialistá Néppártnak azt lasztja a közgyűlés vitáját az indítványát, hogy Norvé- az európai békét! együttélés gia ne engedélyezze terüle- lehetőségeinek megerősitésétén nukleáris fegyverek tar- ről. Az erre vonatkozó jatását sem háború idején, sem békében. A javaslatot a parlament elutasította. Ugyanakkor azonban csökkentette a katonai szolgálati időt minden fegyvernemben. Az 1964. évi katonai ségvetést 1700 millió nában állapították meg. €» Tovább tart a bolíviai ónbányászok sztrájkharca Tiltakozásul a szakszervezeti vezetők további fogvatartása miatt, Lechin alelnök, ellenzéki vezető felajánlotta lemondását Estenssoro elnöknek. ra A francia fővárosban szombaton véget ért az Eurói patanács miniszteri bizottsá1 gánák kétnapos értekezlete. vaslatot a Román Népköztársaság delegációja terjesztette elő. ra A kambodzsai kormány pénteken közölte: követeli, hogy az USA valamennyi költ- katonai, gazdasági és kultukoro- rális missziója január 15-ig hagyja el Kambodzsát. A kormánynak ez az elhatározása azzal függ össze, hogy Kambodzsa lemondott az amerikai -segélyről". «S> A nyugat-berlini szenátus ülést tartott, hogy ismét megvitassa az NDK javaslatát, mely szerint nyugat-berlini lakosok december 15 és január 15 között utazási engedélyt kaphatnák NDK-ban élő rokonaikhoz, ismerőseikhez. Lapzártáig nem érkeA kiadott közlemény szerint zett jelentés a szenátus dön(Somogyiné T'iv<iC7 «i7 íívpnlvWfim A ^tói földeknek egy szigetén most is tavasz ,d"IM",t u*c^iiaMiciii A hatalmas üvegházakban téli zöldségféléket nevelnek. Képünkön a „karalábéház" látható, ahol 170 ezer darabot termesztenek a kitűnő csemegéből. Azóta, hogy felvételünk készült, több szállítmányt útba indítottak a baktói szövetkezeti gazdák az NDK-ba a miniszterek abban egyeztek meg, hogy -elő kell segíteni az atlanti partnerséghez vezető együttműködés további elmélyülését NyugatEurópa és Észak-Amerika között. téséről, jóllehet az NDK december 15-ig kérte a végleges választ. ra Az amerikai szenátus három és fél milliárd dollárt hagyott jóvá a külföldi segélyprogram céljaira. Külpolitika -f Napi összefoelaló -f