Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-14 / 292. szám

világ proletárjai, egyesüljetek! A Szovjetunióban fellőtték a Kozmosz 23-at A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 53. évfolyam, 292. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1963. december 14. Pénteken a Szovjetunió­ban földkörüli pályára fellőt­ték a Kozmosz—23 jelzésű mesterséges holdat A szputnyik fedélzetén el­helyezett tudományos beren­dezés segítségével folytani kívánják az űrkutatást a TASZSZ által 1962. március Erőteljesen fejlődik a magyar vegyipar A vegyipar az utóbbi öt évben az ipar egészét meg­haladó mértékben fejlődött. Amig 1958—1962 között az összipar termelésének növekedése évenként 10,1 6zázalék volt, addig a vegyipari termelés átlagosan 20,9 százalékkal növekedett Különösen jelentősen nőtt a gyógyszerek, to­vábbá a szervetlen alapanyagok, műtrágyák, növényvédő­szerek, műszálak és gépjármű-abroncsköpenyek gyártása, A termelés növelésére 1958—1962-ben több mint kilenc­milliárd forintot ruháztak be. A termelési kapacitást nö­velő beruházásokkal és a meglevő berendezések jobb ki­használásával műtrágyából 44, növényvédőszerből 86,6, műanyagból 57,1, műszálból 15,2 százalékkal termeltek többet tavaly, mint 1960-ban. Az öt év során javult a vegyipar szakemberekkel való ellátottsága, de még nem kielégítő. Például szaporodott a technikusok száma, azonban a termelés növekedése sokkai több techikust és vegyészmérnököt követel. Ebben az esztendőben a Tiszamenti Vegyiművek új szuperfoszfát műtrágya, valamint kénsavgyárának üzem­behelyezésével, a Borsodi Vegyikombinát nitrogén műtrá­gya gyárának földgáz-alapanyagra való átállításával, a be­rentei PVC-gyárnak és több más üzemnek átadásával a vegyipar tovább fejlődött (MTI) Hruscsov zárszavával véget ért as SZKP KB plénuma A plénum Jóváhagyta a szovjet vegyipar hétéves fejlesztési programját Az SZKP Központi Bizott- Kosztandov rámutatott, alól és Pjotr Selesztet az el­sága plénuinának pénteki hogy a Szovjetunióban min- nökség póttagjává választot­ülésén folytatták N. Sz. den feltétel adva van ahhoz, ta. (MTI) Hruscsov beszámolójának vi- hogy vegyipari gépgyártása táját első helyre kerüljön a vilá­A felszólalások között fi- gon. A szovjet tudósok és gy elem ne méltó volt Leonyid szakemberek több mint ezer Kosztandov, a vegyipari és újfajta berendezést tervez­olajipari gépgyártás állami tek. bizottsága elnökének hozzá- Gjvj Dzsavahisvili, a Grúz szólása. Elmondotta, hogy a Minisztertanács elnöke kö­szovjet vegyipari gépgyártás zölte, hogy Grúziában ered­jelenleg előállítja a bonyo- ményesen teljesítik a vegy­lult vegyi üzemek felszereié- ipaT fejlesztési programját, séhez szükséges alapvető be- Jelentősen növelték a mű­15-án bejelentett program alapján. A mesterséges hold kerin­gési ideje 92.9 perc. Pályájá­nál; jellemző adatai: legna­gyobb távolság a föld fel­színétől (apogeum) 613 kilo­méter, legkisebb távolság (perigeum) 240 kilométer, a pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 49 fok. A tudományos műszereken kívül a szputnyikon van egy rádióadó készülék, amely a 20,005 megahertz frekvencián dolgozik, továbbá rádióbe­rendezés a pályaelemek pon­tos mérésére és rádióíele­metrikus berendezés, amely a földre juttatja a műszerek és tudományos készülékek által szerzett adatokat A szputnyik berendezése szabályszerűen működik. A földi koordinációs számító központban folyik a szput­nyikról érkezett adatok fel­dolgozása. (MTI) rendezések teljes skáláját feljavítani I Évente ezer hold homokot lehet flz ásotthaimi tőzegkincs kitermelése már jövőre megkezdődik A fold leik© a talajerő, mezőgazdasági munkáikkal, hátráltatja a vállalat mtm­Ennék utánpótlása nem kis majd folyamatosan kaját, gondja a szegedi járás tsz- késő őszig dolgoznak a tó- mert a szerves trágyát há­einek sem. A zöld- és mű- zegmaxó gépek, rom hétig tároltathatja tele­trágya felhasználása mellett 20—25 ember segiteegével. pén_ annál is inkább, mert a gazdaságokból, sajnos, nem Ennyi embert egyetlen tsz a leszállítás után kapja csak kerül ki annyi istállótrágya, sem nélkülözhet a legna- meg a működéséhez szülasé­amely fedezné a szükségle- gyobb soros mezőgazdasagi ^ hitelt, illetve árkiegészí­teket S itt kap szerepet a munkák időszakában. tést. A tsz-ek ugyanis lénye­Csongrád Megyei Talajerő- — Ettől a gondtól men- gg^ ^csobban kapják a gazdálkodási Vállalat, amely tesitjük az érdébeit tsz-éket vállalattól a szerves trágyát, ebben az évben 2500 vagon Különben is van elég mun- tényleges értéke, szerves trágyát adott a spe- kájuk — mondotta az igaz- A különbözetet az állam fi­gedi járás közös gazdaságai- gatónő —, sőt velünk szem- ^ Amiért viszont a tsz-ek nak. Enna persze jóval több ben is van még kötelezett- késedelmesen szállítják a a szerves trágyát is szívesen ségük. Most, ev végén is trágyát, a vállalatnak nem­átvettek volna a tsz-ek, hi- vannak meg mindig olyan egyS2jer számoltak fa 1—10 szen a vállalat egész évi gazdaságok, amelyek a ki- százaiékos büntető kamatot érvének ez a mennyiség is utalások birtokaban sem ... ,„ . ST lt a f^ tó M szállították a tőlünk a szer- Az egyik szerződő H fa ^ Hogy jövőre ISnnyi ves trágyát nya^ágamiatt a masikat szerves trágyát tudunk adni Jelenleg 250 vagonnyi vár én károsodás. szegedi járás tsz-einek, ar- elszállításra. A jövő esztendőben na­ra nincsenek még pontos Mint megtudtuk — kivéve gyobb fegyelemre szoktatják adataink — tájékoztatott a mórahalmi, a szatymazi és majd a tsz-eket Ha valame­bennünket Petri Ilona, a a zákányszéfld gazdaságokat lyik tsz a kiutalás birtoká­j-azs.atóia. Any- — tsz-eink zöme egész éven ban nem szállítja el időben vauauar ^^ át határidő-hosszabbításokat a szerves trágyát, azoknak tröevára len- kért a vállalattól a szerves adják át, akik a szállítási kö­^Li^ünk, figyelembe trágya szállítására. Eb telezettségnek eleget tesznek, véve a nagy szőlő- és gyü­mölcsöste-lepítéseket is. Ezt a ' mennyiséget, sajnos, nem tudjuk biztosítani, mert ami jövő évi tervünk — szemben az idei 5 ezer vagonnal — mindössze 800 vagonnal lesz több. Kap viszont a szegedi járás jövőre 2500—3000 va­gon tőzeget, ha megkezdjük az ásotthalmi gazdag lelő­helyek feltárását. Lapunkban korábban mar hírt adtunk arról. hogy Asotthalmon tőzegre buk­kantak a magyar—jugoszláv határ mentén. Ennek kitermelését a Csongrád Megyei Talajerőgazdálko­dási Vállalat kapja meg. Mint megtudtuk most, az újabb felméréssel és szel­vénymintából megállapítot­ták. hogy a homokréteg 13 ezer va­gon 40 százalékos nedves­ségtartalmú tőzeget rejt, amelynek feltárásához 3—4 évre van szüksége a válla­latnak. A 13 ezer vagon tő­zeg értéke körülbelül 12 mil­lió forint. Nagyobb beruhá­zás nélkül évente 3 ezer va­gonnyit tárnának fel gépi erővel. Ez a mennyiség ezer hold homoktalaj fel­javítását eredményezi. Ezek szerint tehát nem kötik le a nagy kiterjedésű tőzeg feltárásával a környe­ző tsz-ek munkaerejét és gé­peit, mint ahogy erről ko­rábban szó volt. A féltárás megkezdésének időszaka ugyanis egybeesik a tavaszi trágyagyártást, s 1965-ben az 1963. évi termelés négysze­resét fogják elérni. Dzsabar Raszulova, a Tad­zsikisztáni Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára bejelentette, hogy rö­videsen megteremtik a köz­társaság vegyiparát. Nemso­kára felépül a vasnitrogén­mütrágyagyár és megkezdik a tadzsikisztáni elektrokémiai kombinát építését. A plénum ezzel befejezte Hruscsovnak a szovjet vegy­ipar gyorsított fejlesztéséről elhangzott beszámolója fe­letti vitát, majd rövid szü­netet tartott. Szünet után a résztvevők meghallgatták Nyikita Hruscsov zárszavát Az SZKP Központi Bizott­ságának plénuma egyhan­gúlag hozott határozatában jóváhagyta a szovjet vegy­iparnak Nyikita Hruscsov ál­tal ismertetett hétéves (1964 —1970) fejlesztési program­ját. A program végrehajtá­sát a plénum rendkívül fon­tos párt- és állami feladat­nak tekinti, amelyre a párt és a nép erőit az elkövetke­ző időszakban összpontosíta­ni kell • A plénum szervezeti kér­déseket is megvizsgált. A plénum Vlagyimir Cser­bickijt, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének pót­tagját felmentette tisztsége A bírálat kamatai Karácsonyfa-vásár Gyorsposta Felelőtlenség vagy hanyagság? külpolitika 4- Napi összefoglaló 4- külpolitika + Naoi Butler találkozni akar Gromikival - Válságban az Olasz Szocialista Párt Az angol közvéleményben a kormányhoz közelálló kö- em Az emberi jogok nem­rök megerősítették azt a korábbi hírt, hogy Home minisz- zetközi évévé nyilvánította terelnök és Butler külügyminiszter magas szintű találkozót az ENSZ közgyűlése 1968-at. akar tető alá hozni a Szovjetunió képviselőivel. Az an- Ebben az évben lesz 29 esz­gol külügyminiszter kijelentette, hogy kész Genfbe utazni, tendeje annak, hogy a köz­ha Gromiko is így döntene. gyűlés kihirdette az emberi Olaszországban megrázkódtatta a szocialista párt egy- jogokról szóló nyilatkozatot, ségét Nenni politikai magatartása, az a körülmény, hogy magas tisztséget vállal a Moro-kormányban és koah'cióra lépett Moro pártjával. Erekben a napokban az Olasz Szo­cialista Párt berkeiben heves politikai viták dúlnak. Az Egyesült Államokban még mindig nem tisztázták az elnökgyilkosság körülményeit. Az FBI tehetetlensége égy re komorabban befolyásolja az amerikai közvéleményt. Részletes tudósítások a 2. oldalon. • Párizsban pénteken mai rendelkezhet. Elhatároz­megkezdtók kétnapos tanács- ták, hogy közös katonai kozásukat a NATO vezérkari atomkutató főnökei. A katonai tanácsko- szerveznek, záson stratégiai kérdéseket Nagygyűlést tartottak pénteken Tokióban a Hirosi­mát és Nagaszakit ért atom­támadás rokkantjai. Követel­ték, hogy a japán parlament hozzon törvényt az atomtáma­dás sérültjeinek segélyezésé­re. Nyugat-Németországban Tápén újabb korszerű uszály készült Tápén, a MAHART hajó- rendezett szobája van a kor­javító telepén hozzáértő, jó mányosnak és a matróznak, munkával nemcsak a hajókat villannyal fűthetik és külön javítják, hcinem korszerű fürdőszabát is kialakítottak, uszályokat is építenek a vi- A negyedik, most elkészí­ziforgalom számára. A tele- tett uszályba 130 tonna vas­pen tegnap elkészült és víz- anyagot építettek be. Az új re bocsátották az idei év uszály, miután most jeges negyedik új, 400 tonnás a folyó, a szegedi téii kikö­uszáiyát. A negyedik uszály tőben várja meg a tavaszt is, éppúgy mint a korábbiak, Utána a Dunán és a Tiszán igen korszerű. Szépen be- segít a teherszállításban. Állattenyésztő tanárjelöltek A Szegedi Tanárképző Fő- lúd és tyúk törzsállományt iskola mezőgazdasági gya- kaptak s bővült a méhcsalá­korlati oktatásban résztvevő dok száma. A fiatalok — hallgatói az idei tanévben tanáraik felügyeletével — több szakismeretre tehetnek nemcsak állattartással foglal­szert, mert bemutató házi- koznak. hanem fajtakeresz­állat-állománnyal gyarapo- tezési kísérleteket is folytat­dott kis gazdaságuk. Kacsa, nak. A méhek téli takarása a tavalyi 86-ról idén 112-re munkacsoportot emelkedett a működő náci I szervezetek és csoportok szá- I ma. Sajtótermékeik több ! vitatnak meg ,7- Kenyatta, a függetlenné mint 200 000 példányban je­• úfabblUfegyverkezé- ^ l6nnek me& si megállapodás jött létre ^oz ^üldött Sete^ klri • Tegnap ismét föld alat ! Bonn és Párizs között. A hogy omrégátTe^ék fel M ü atomrobbantást végeztek megállapodás értelmében úgy D^g teefai közé JeíentLfk az Egyesült Államokban. / építik ki Karlsruheban = tagiaj Koze JelenteseK •>" i/ii^i _ * 20 kilotonnás töltetet • legnagyobb nyugatnémet szerint Kenya « Zanzibár a"h^reT^éttedik volt 1963.­atomkutató intézetet, hogy az felvételi kerelmet hétfőn ter- ban — a nevadai sivatagban évente egy tonna plutónium- jesztik elő. robbantották fel. összefoglaló + külpolitika 4- Napi összefoglaló + a gaiambáUomáúy legszebb -pávája*

Next

/
Oldalképek
Tartalom