Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-12 / 290. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A M A G l 4 R SZOCIALISTA MUNKÁSPART LAPJA 53. évfolyam, 290. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1963. december 12. Három országrészben épült az idén föld gáz-táv vezeték terméssel biztat az üllési gázmező 16 Két esztendeje kezdődött gyűjtőállomásra vigye. Ké- gázzal. Az időközben feltárt meg az országos gázprogram sőbb Mezőhegyest és Tót­végrehajtása, s az 1963. évi komlóst is bekapcsolják a máris meghozta az egyik vezetékhálózatba. Ezeknek a igen fontos cél teljesülését, községeknek háztartásait a a Hajdúszoboszlón feltárt belső elosztóhálózat kiépülé­több mint 20 milliárd köb- se után látják el földgázzal, méter földgázkincs hasznosí- A dél-alföldi gázt a harma­tásának megkezdését. Hajdúszoboszlón az idén provizórikus termelő beren­dezést építettek és ezzel al­kalmassá tették távvezetéki szállításra a föld mélyén le­dik ötéves tervben több al­földi város érintésével távve­zetéken elviszák Dunaújvá­rosba, majd innen Szék esi e­üllési szénhidrogénmező azonban olyan jó terméssel biztat, hogy esetleg inkább innen vezetik majd a föld­gázt Szegedre, továbbá Hód­mezővásárhelyre. Az idei programnak még egy részlete valósul meg de­cember végéig. Elkészül a Nagylengyel—Zalaegerszeg közötti távvezeték és amint hérvárra. Ugyancsak ebben az elosztóhálózat építéséhez az időszakban Békéscsabára hozzáfognak, megkezdik a vó készletek tetejéről termelt és Gyulára szántén eljut a zalaegerszegi lakások bekap­száraz gázt. Egyidejűleg Haj dúszoboszlóról kiindulva megépült a borsodi földgáz­távvezeték, amely a Borsodi Vegyikombinát műtrágya­gyárába, a diósgyőri Lenin Kohászati Művekbe, az ózdi kohászati üzemekbe, vala­mint Miskolc városába viszi el az alföldi földgázt. Nagy jelentőségű, hogy ezek az üzemek a szén használatáról áttérhettek a korszerű, jobb hatásfokú, olcsóbb földgázra. A BVK-ban fordulatot ho­zott, hogy a mütrágya-gyár­táshoz ettől az évtől kezdve koksz alapanyag helyett föld­gáz alapanyagot használnak. Ezzel új iparág, a petroké­miai ipar kifejlesztése kezdő­dött meg hazánkban. Megkezdődött a hajdúszo­boszló—budapesti földgáz­vezeték építése is Cegléd­nél, két irányban: a fővá­ros és Szolnok felé. A cegléd —budapesti szakaszon már a főváros alá, Vecsés határába érkeztek a csöfektetéssel és megkezdődött a budapesti körvezeték keleti szárnyának építése. Ez a jövő évben ké­szül el, s 1964 végén már át­veszi az Alföldről érkező földgázt, 1965-ben pedig, amikor Hajdúszoboszlón a végleges berendezések elké­szülnek, már 32 budapesti nagyüzemnek és több ezer új lakásnak juttat földgázt A Dél-Alföldön is előre­haladt az év folyamán a föld­gáz-hasznosítás. A Kardoskút és Orosháza közötti távve­zeték az Orosháza Üveg­gyárnak szállít fűtőanyagot. Év végére elkészül a Batto­nyáról Kardoskútra tartó ge­rincvezeték is, amelynek az a célja, hogy az ottani olaj­mező földgázát a kardoskúti földgáz. Tervezték, hogy Sze- csolását 1970-ig hétezer za­gedet és Hódmezővásárhelyt laegerszegi háztartás kap is Békés megyéből látják el földgázt. (MTI) A visszájára fordult szabadságjogok w Kétszázhúsz mentesítő vonat »« Az anyagi ösztönzés és két új rendelet as A Scotland Yard a vonatrablók nyomában Napirenden a dolgozók iskoláinak reformja Megkezdődött az országos felnőttoktatási konferencia A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa, a Művelődés­ügyi Minisztérium, a Peda­gógusok Szakszervezete és az Országos Pedagógiai In­tézet rendezésében szerdán megfelelően kell kialakí­tani. A tanterv korszerűsítése mellett fontos feladat az ál­talános és a szakmai képzés összekapcsolása a tananyag reggel Budapesten az Építők megfelelő" újraválogatása és Rózsa Ferenc művelődési há­zában megkezdődött az or­szágos felnőttoktatási konfe­rencia. A konferencián elhagzott beszámoló egyebek közt meg­állapította, hogy hazánkban a felnőttoktatás hatalmas, sokágú mozgalommá fejlő­dött. Különösen nagy jelen­tőségű ez azért, mert a dol­gozóktól a munka melletti ta­nulás nem kevés erőfeszítést, áldozatvállalást követel. En­nek ellenére a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy évről évre többen tanul­nak a dolgozók általános és középiskoláiban. A ta­nulók száma 1957-től meg­hatszorozódott, s ma már mintegy 300 000-re tehető. Foglalkozott a tantárgyak tömörítése. A dolgozók általános iskoláinak új tanterve — amelyet az Országos Pedagógiai Intézet munkatársai már elkészítet­tek — helyet biztosít a szak­irányú oktatásnak is. Célszerű változtatások szükségesek a jelenlegi vizsgarendszerben is. Jellemző az érdeklődésre, hogy az idei tanévben a közép­iskolák első osztályaiba esti és levelező tagozatra többen iratkoztak be, mint ahány diák a nappali ta­gozaton az első évfolya­mokban tanul. Sürgős feladatként jelölte meg a beszámoló a dolgozók jelenlegi módszereinek gyökeres megváltoztatása, korszerűsítése is. A követke­ző években mind több üzemi középiskolára lesz szükség. A referátumot követően megkezdődött a vita. A háromnapos tanácsko­záson több előadás, illetve korreferátum is elhangzik majd a felnőttoktatás kérdéseirőL Külpolitika + Napi összefoglaló + Ma mutatkozik be az új oiasz kormány - Éies vita az ENSZ-ben Az olasz parlamentben ma mutatkozik be a keresz­ténydemokratákból, szocialistákból, szociáldemokratákból és köztársaság párti képviselőkből álló Moro-kormány. A miniszterelnök ma ismerteti az új kormány programját. Butier angol külügyminiszter befejezte nyugat-berlini látogatását. Látogatása során nem jutottak megegyezésre Schröderrel, csupán annyit ígért meg Butier, hogy a ke­let-nyugati viszony kérdéseiben figyelembe veszi az angol kormány Bonn szempontjait is. A Közös Piac országai között egyre romlanak a meg­egyezés kilátásai. A francia minisztertanács tegnapi ülé­sén taktikai manőverezéssel vádolták meg a nyugatnémet küldöttséget. Az ENSZ több bizottsága tartott munkaülést. Éles vi­ta kerekedett a portugál gyarmatok helyzete körül. Afri­kai államok képviselői javasolták, hogy a világ országai ne szállítsanak fegyvereket a Salazar-kormánynak. Részletes tudósítások a 2. oldalon ra Hruscsov szovjet kor- nulmányozrü a további meg­mányfő táviratban közölte állapodások lehetőségét, Kenvatta kenyai miniszterei- Ugyanakkor fenyegető han­nökkel. hogy a szovjet kor- gokat ütött meg és az USA mány elismeri országát, mint katonai felkészültségét fitog­független és szuverén államot tatta. és kész vele felvenni a diplo- ra A venezuelai hazafiak máciai kapcsolatokat nagykő- folytatják a fegyveres harcot veti szinten. Betancourt reakciós rendsze­«» Rusk amerikai külügv- re ellen. Partizáncsapatok miniszter beszédet mondott tartják ellenőrzés alatt az egy farmergyűlésen. Beszédé- Andok előhegyeinek kiterjedt ben Johnson elnök politikájá- térségét a felkelők több ról úgy nyilatkozott, hogy helyen felrobbantották a Kermedyhez hasonlóan őszin- Shell Oil Company angol tár­tén és türelmesen fogja ta- saság gázvezetékeit. Külpolitika + Napi összefoelaló -f Bolgár—magyar mezőgazdasági együttműködés A Bolgár Mezőgazdasági évi munkatervét, amely a Tudományos Akadémia és a többi között előírja: 1964­magyar Földművelésügyi Mi- ben bolgár és magyar- szak­nisztérium képviselőd 9. és emberek húsz hét időtarta­it. között Szófiában megbe- mű cserelátogatást tesznek széleseket tartottak, amelye- egymás országában, hogy ken értékelték a két ország megismerkedjenek a másik mezőgazdasági szakemberei- fél tapasztalataival, nek ez évi együttműködését, A jegyzökönyvet magyar s megvitatták a továbbfej- részről Petőházi Gábor mi­lesztés formáit és lehetősé- niszterhelyettes. bolgár rész­geit. A megbeszélések befe- ről pedig Kiril Bratanov aka­jeztével szerdán este aláír- démikus. elnökhelyettes írta ták az együttműködés 1964. alá. (MTI) beszámoló szakközépiskoláinak létreho­a dolgozók zását, ahol a középfokú vég MfeladatokkaLp^HHHIH^H^^^^H^^^^PHHHH iskolái tanterve, tananyaga zettséget és a szakmunkás­korszerűsítésének szükséges- képesítést egyszerre szerez­ségével, azzal, hogy hetik meg a felnőtt diákok. a követelményeket az élet, Feltétlenül szükséges a kö­a felnőttek igényeinek zépiskolai levelező oktatás Tizenöt év újítási termése: közel 17 ezer javaslat Több mint 18 millió forint haszon a MÁV szegedi igazgatóságának területén Lényegében 19 évvel ez- létesítették is sok évi tapasz- leményeket általában határ­előtt alapozták meg az újí- talataik alapján. Ezek a tö- időre elkészítik, s az utóbbi tómozgalmat a MÁV szegedi kéletesítések, módosítások időben lényegesen csökkent igazgatóságának területén. A már újítások voltak, ha nem az elfektetett javaslatok szá­felszribadult szolgálati he- is nevezték így őket. Az eteo ma. Ez a megállapítás azon­lyeken, állomásokon a vas- újítási javaslatokat 15 évvel ban arról tanúskodik, hogy ezelőtt vezették be a nap- a sok jó mellett még akad­lókba, nak hibák a vasút újítómoz­A tizenöt év újítási termé- galmában. A szolgálati he­sét gyűjtötte össze néhány lyek egyes vezetői például hete a Vasutas Dolgozók nem szívesen vállalnak sze­Szakszervezete Csongrád me- repet a javaslatok gazdasági gyei bizottsága. A gyűjtés értékelésében. A könnyebb eredményét ismertető jelen- megoldást választva inkább tés szerint az igazgatósághoz eszmei díjakat állapítanak tartozó szolgálati helyeken meg. Ha pedig a szakmai a utasok munkájuk könnyíté­sére az elhurcolt szerszámok, berendezések helyett újakat kezdtek gyártani. Éheket a szerszámokat egyúttal töké­Parkosítás a Római körúton (Somogyiné fetv-> Az L kerületi tanács 900 ezer forintos határideje december 31. A kertészeti költségen parkosítja a Római körutat. munkákat — az időjárástól függően A park kiképzését és a földmunkála- —, jövő év március 31-ig kell elvé­tokai megkezdték. Ezek befejezési gezut dolgozó vasutasok tizenöt év alatt 17 609 újítási javaslatot nyúj­tottak be. Az elfogadott és megvalósí­tott javaslatok népgazdasági eredménye 18,6 millió forint. Az újítóknak kifizetett díj meghaladja az 1,4 millió fo­rintot. A szakszervezet, s az újí­tók 1963-at jubileumi évként vélemény szerint egyes ja­ezer vasiatok nem alkalmasak a bevezetésre, s elutasítják azokat, s nem adnak meg­felelő magyarázatot az újí­tóknak. Az igazgatósághoz tartozó vasútállomások közül Ul-mclkedik Szeged állo­más ú n'tóm/zgalmának eredménye. Ezzel szemben gyenge a tartják számon. Szeretnék 6zegedi pályafenntartási fő­ezt az esztendőt kiemelkedő nökség újítási tervékenysége. eredménnyel zárni. Eddig az Az igazgatóság dolgozói kö­év első tíz hónapjában 575 zül eredményes munkájuk­javaslatot nyújtottak be. Az kai Borús Jenő és Bálint újítóknak az idén 10 hónap András újítók, a II. osztály alatt 42 ezer 673 forintot fi- dolgozói emelkednek ki. zettek ki újítási díjként. A Vasutas Dolgozók Szak. A szakszervezet megyei bi- szervezete Csongrád megyei zottságának újítási bizotbsá- bizottsága már most gondol ga több alkalommal ellen- az 1961. évi újítási tevékeny­őrizte, vizsgálta a szolgálati ség eredményességének meg­helyek szakmai vezetésének alapozására. Hogy a mozga­és szakszervezeti bizottságai- lom irányítói, az újítási íe­nak újítási tevékenységét. Idősök szakszerűbben végez­Megállapította, hogy zék munkájukat, jól segítik az újítómozgal- tanfolyamot szervez ré­mat. Nagy szerepe van az ered­mények elérésében a szak­mai vezetésnek, s a mozgal­,mi szerveknek is. • szakve. szükre, ahol jobban megismerhetik majd az újítási rendeletet, az újítási mozgalommal kap. C6olato6 cella túaesaket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom