Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-27 / 277. szám
ENYHE IDO Vártató Időjárás nerda estig: felhős, enyhe Idő, esőkkel. Mérsékelt. tdőnként élénk déli szál. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet délkeleten 14—16, máshol 12—U fok között. (MTI) IMI. november tl.. Horda HATVAN ÉVE ttüloíett Füret Sándor (1908 —1932). a magyar forradalmi munkás m oagalom, a KMP kiemelkedő harcosa, 1928-tól a Központi Bizottság tágja, aa ifjúmunkás mozgalom irányítója. Többször letartóztatták, majd 1932-ben Sallai Imrével együtt rögtönitélö bíróság elé állították, és — hasztalan volt a magyar írók, elsősorban József Attila és Illyés Gyula tiltakozása — kivégezték. NEMZETT SZÍNHÁZ Este T órakor: Luxemburg grófja. Juhász Oy.-bérlét. vége körülbelül tí.is órakor. ' * A smrtház Igazgatooags erteeiti a m. Diákbérlét közönséget, hegy a november jn-t délutánt A ssflrfitsi veesernya előadás teehnlkai okók miatt elmarad. KAMARASZÍNHÁZ Va nincs előadás. MOZIK Szabadság fél 4, Ml 8 és fél 8 órakor: Az utolsó szerelem. Amerikai ft)m. 14 éven alul nem ajánlott. — Vörös Csillag 8 és 1 órakor: Kér kezet moz. Szélesvásznú angol filmvígjáték. Korhatár nélkül. — Fáklya fél á áe fél 1 órakor: Megmérgez a családom. Franela filmvígjáték, lé éven alul nem ajánlott. Postás Mozi fél 8. fél I: üzletem be rek. Szovjet film. INSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Ssered város területéra November M-től 10-1 g este 8 órától reggel 4 óráig (vasár- ée ünnepnap nappal la) elzőtegely es nehézelléa Hetére ügyeletes dr. Domonkos Gábor főállatorvoe. Lakása: Lumumba u. 4. (v»14 Apáca u.). Talefon: J4-1I. Az állatorvos kiszáll Háziról a hívó fal köteles gondoskodni. Magyar küldöttség utazott a Béke-világtanács varsái ülésszakára Kedden dr Sík Endrének, az Országra Béketan ács alelnökének vezetésével magyar küldöttség utazott a Békevilágtanács varsói ülésszakára. A delegációt a Keleti pályaudvaron Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, az Országos Béketanács alelnöke és az Országos Béketanács, valamint a Hazafias Népfront több vezető munkatársa búcsúztatta. (MTI) I A MAGYAR UNESCO BIZOTTSÁG meghívására néhány napos látogatásra Budapestre érkezett P. Coí-en-Cóodol, a mongol, valamint Manuel Corraíes, a kubai UNESCO Nemzeti Bizottság főtitkára. HAZAÉRKEZETT INCZE JENŐ KÜLKERESKEDELMI MINISZTER Incze Jenő külkereskedelmi miniszter, aki a hosszú lejáratú magyar—Indiai árura** roforgAinij megállapodás aláírása alkalmából Indiában járt, a delegáció tagjaival együtt kedden visszaérkezett Budapestre. Fogadásukra a Ferihegyi-repülőtéren megjelent Karádi Gyula, a külkereskedelmi miniszter első helyettese és a Külkereskedelmi Minisztérium több vezető munkatársa Ott volt S. V. Patel, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövete ls. (MTI) DEZSÉRY LASZLO ELŐADÁSA LONDONBAN Dezséry László, a Magyar Rádió és Televízió főmunkatársa előadást tartott a magyar iskolarendszerről az Angol—Magyur Baráti Társaságban és a iondonf magyar kultúrkörben. (MTI) Tanácstag-beszámolók Ma, szerdán Szegeden újabb tanácstag-beszámolókat tartanak. Délután S órakor Farkas Istvánné városi, Baksa Sándor cs Bózsó Antal kerületi tanácstagok a Zalka Máté iskolában, Hampel Ferenc városi. Markos Károly és Szalma Gezanc kerületi tanácstagok az MTH-ban, Blte Vince városi, özo. Kiss Istvánné és Keszeg László kerületi tanácstagok a hattya&telepi kultúrházban, Szalma János és Börcsök Antal városi, Olase Sándor, Papp János, Tanács Antal és Acs Sánta Mlklósné tanácstagok Mihályteleken, a művelődési házban találkoznak választóikkal. Ma délután fél fí órakor Arvat József városi, Sarnyai Vencel és Szabadi Tibor kerületi tanácstagok a Gutenberg utcai általános iskolában tartanak fanácstag-beszámolót. Délután 6 órakor Tari János városi, Kedves Andrásné és Moldovcsuk Teodóra a DÁV kultúrtermében, Papp Gyula városi, Gera József és Pusztai József kerületi tanácstagok a Dózsa György altalános iskolában számolnak be választóiknak. Kisfilmek bemutatója Szegeden Bemutatják Szegeden at amatőr filmesek ez évi országos fesztiváljának legjobb filméit. A bemutatóra november 20-én délután 6 órakor kerül sor a Szegedi Orvostudományi Egyetem szemklinikájának nagytermében. Az érdeklődök nyolc kisfilmet tekinthetnek meg. ^ ELŐADÓÜLÉST TART (Z/ november 28-án, csütörtökön délután 5 órai kezdettel a Magyar Biológiai Társaság szegedi osztálya az Ady téri egyetem kis előadótermében. Az ülésen dr. Förgeteg Sándor, Fehér Kárólv Papp Elemér ós Cseh Eva tart előadást. BEKAPCSOLTAK AZ ENERGIAHALO/.ATBA A DI'NAMENTI HÓÉKOR! EI-SO (iF.I'l',(iY.Sl'(lF I Százhalombattán három évvel ezelőtt kezdték meg az ország legnagyobb hőerőművének építését, amely 1907ben annyi villamos energiát termel, amennyit három korszerű erőművünk, a tiszupuíkonyai, az oroszlányi és a pécsi együttvéve. Az első "kapavágás® óta elkészült a Dunamenti Hőerőmű jellegzetes építménye, a 200 méter magas kémény, az üzemépületek többsége ée befejeződött az első 50 megawattos gépegység szerelése is. November 26-a jelentős napja az építkezésnek. Az erőmű óriás ekkor ' kezdte meg a sok tízmillió forintos beruházás törlesztését: az első 50 megawattos gépegységet bekapcsolták az ország energiahálózatába. (MTI) tgy lotléző pftldáilan szirencstls: Százegy szelvényből 11 négyes, 60 hármas és 30 kettes találat Kedden délelőtt az OTP csepeli fiókjában egy házaspár jelent meg, hogy a lottó történetében példátlan öszszetételű nyereményét bejelentse. A szombati hivatalos lottónyeremény-Jegyzék szerint 4 találatot 33 fogadóért eL A rendkívüli az, hogy a 33 4-esből 14 csepeli van, ebből ls 11-et egy személy töltött ki. A házaspár, Brummel Ferenc csepeli villanyszerelő és felesége, letétbe helyezte az OTP-fiókban a kifizetésig a tizenegy 4 találatos szelvényt. A szerencsés lottózó elmondotta, hogy a lottójáték megindulása óta minden héten játszik ós nem hiába. Azóta ugyanis — kis nylontasakban őrzi nyertes szelvényeit — 560 szelvényen volt 2-es és 3-as találata. A szelvények közül három hiányzik, "eredményüket® azonban a lakásban megtalálni, hűtőszekrény, tranzisztoros táskarádió és egy 10 000 forintos vásárlási utalványon vett ruhanemű formájában. A 47. héten — az előzőkét hét három 3-as és 20 kettes találatára jutó nyereményéből — 50 iker és egy >*sirna« lottószelvényt vásárolt, azokat saját variációi szerint töltötte ki. A 101 szelvény közül 11 -en ért el 4-es. 60-on 3-as, 30-on pedig 2-es találatot, tehát valamennyi szelvényére kap nyereményt, összesen körülbelül 1065 000 forintot készpénzben. A 3-as és a 2-es találatra jutó csaknem 30 000 forintos nyereményt veszi csak fel, a kis ötössel felérő 4 találatos nyereményeket pedig takarókba helyezi. A csepelieket egyébként, úgy látszik, kísérti a szerencse, hiszen a heti egyetlen 12 találatos totószelvényt is csepeli lakra. Galambos Lajos szűcsmester töltötte kl. Neki sem ez az első totónyereménye, hiszen egy hónapja ugyancsak volt 12 találatos szelvénye, amelyre több mint 20 000 forintot kapott. (MTI) KSrienénytk x Volttá ét kereszténység címmel tart előadást Bodo Károly, a KISZ Megye Bizottság munkatárta a Juhász Gyula Művelődért otthonban folyó hó 29-én, pénteken du. fél 7 oral kezdettel. Belépődíj ninc*. Minden érdeklődőt szívesen látunk. x A házikertek növényvédelme címmel előadássorozat első előadását ma este 6 órakor „Biológiai növényvédelem" rímmel Fekete János MEK főelőadó tartja az Újszeged! November 7. Művelődési Otthonban a Növényvédelmi Aketóblzottságga! közős rendezésben. Belépődíj nincs. Minden érdeklődőt szívesen várunk. Gyássközlcméiiyek Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, kartájaknak, a telep lakóinak, Ismerősöknek, kik szeretett édesanyánk, Ozv. DUDÁS JÖZBKFNE temetésén megjelentek, részvétükkel éa virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló család. «ao Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, Ismerősöknek, kik szeretett halottunk. MÓRA ISTVÁN temetesén megjelentek, réeavétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 482 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, jó barátoknak, ktk szerétett kisfiunk, Ifj. TASNÁDl LAJOS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a II. sz. Sebésaeti Klinika orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló cealád. 478 Mély fájdalommal tudatjuk, Ogy szeretett feleségem, KOVÁCS ALBERTNE Baktat Erzsébet. életének 48. évében váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 28-án 13 órakor lesz. a rókusi temető ravatalozójából. Oyiszoló férje, Debrecnl u. 31. 484 Ecyszoba-konyhás udvari lakásom elcserélném, „Hasonló utcaiért" Jeligéra kiadóba. 7003 Bútorozott szoba diákfiú részére kiadó. Deák Ferenc u. I., I. 6. 91841 INGATLAN Magánház eladó lakáscserével. Petőfllelep, Diadal u. 10. Ház szabadkézből eladó. Kisfaludy u. 41. X7012 konauvti lielyen. Kálvária térnél kis telek eladó. Erd.: Lajta utca 14. X8381 .50 n-öl kert az Algyői müútnál, artézi kúttal eladó. építkezési kötelezettség nincs. Erd.: Gogol u. 3.. műszerész. Fél házat,' vagy szabadrendelkezesü lakást keresek, 20 000 Ft készpenzzel, a többit havi öoO részletfizetésre. Horváth. Bácsalmás, Marx u. 67. 7043 Lláúó háromszobakonyhás ház. gazdasági udvarral, mellékhelyiségekkel, egy piarunu-zongora cs egy varrógép is. Érd.: Szeged, flajos u. 7. 7030 ap ró hír deté s A K Belvárosban bútorozott szoba fürdőszobával 1 diáknak, vagy diáklánynak azonnal kiadd. Erd.: Telefon: 44-eé. 7044 Külön bejáratú albérleti szoba kiadó I főiskolás egyetomlsti réstére. Erd.: november 27-éa du. Kápolna n. 18. 8893 Bútorozott szoba 1 fiú részére azonnalra kiadó. Jósaef A. sgt. 97 . 7024 szobám, fáskainrával, viz, villany bent elcserélném szoba-konyhásért vagy házfelügyelőiért. ugyanott egy nagy szekrény és egy fehér tűzhely eladó. Csongrádi sgt. 46. Kárpáti Zoltán. Erd. t-tői 7014 Bútorozott szobába 3 rendes dolgozó lányt felveszek, december il-re. Vlneze Istvánné, Hajós utca II. 91718 Albérleti szobát keresek hároméves kisfiámmal, aronnalrn. Széchenyi ter 10. Józsvaloc P1716 Bútorozott szoba fürdőszoba használattal egyetemista, vagy értelmiségi leánynak kiadó. „Belvárosban 91768" Jeligére a hirdetőbe. Belvárosban bútoroaott aaoba fürdőzzobahasználattal l-re, „Két diákfiúnak kiadó" jeligére kiadóba. X7019 Külön bejáratú bútorozott szoba két diák vagy dolgozó flú részére kiadó„Rendes 91919" jeligére a hirdetőbe. Albérleti bútorozott szobába dolgozó nőt felveszek. Marx tér 19. szám. I„ 9. ajtó. Nőnek külön bejáratú szoba kiadó. ICrdő u. 9. 9871 Fűtött szobámba fürdőszobával keresek egyetemi hallgatónőt. Széchenyi tér 15.. ii. -7. 7007 Kecakeméti ketszoba. fürdőszobás lakásomat elcserélem szegedi egyszoba, komfortosra. Clm: Blahó. Kecskemét. Borskai U. 11. 88111 Római kőrútnál levő szép kis utcai magánházam belvárosi kétszoba, összkomfortos lakasért átadnám. megegyezünk. „Kert. lószáglartáa" Jeligére a kiadóba. x701S Vonnék kisebb lakómentes magánháza', leválasztható házrészt körút közelében, vagy félig kész házat. „OTP-vtl átvenném készpénszel" Jeligére a kiadóba. Hunyadi János sgt. 31. számú háá a szabás. összkomfortos, kertes, lakásátadással, dlópolltúros háló eltdó. X7015 Szép kétszobás magánház igényesnek tavaszi átadással eladó. Szént László u. 16/a. 7009 Mórahalmon eladó házhely udvari épülettel. Crd.1 Remény u. 1. 7088 Kis magánház eladó, lakáscserével. Lugas u. 14. szám. Raktóban, villamoshoz, autóbuszhoz közel I szoba, összkomfortos, 8 helyiséges, viz, vlllanynyaí, azonnal beköltözhetó családi ház 840 n-öl gyümölcsössel, melléképülettel eladó, esetleg QTPhitel átvállalással. „ÜJ villa" jeligére a hirdetőbe. X91713 Vennék OTP-kölesönnel 2 szobás családi házat. ..Sürgősen készpénzért" jeligére kiadóba. X8S84 Kettő-, esetleg náromszobás magánházat vennék életjáradékkal. „Lakás nem szükséges" Jeligére n hirdetőbe. 91704 A L L A 8 Elhelyezkednék tszbe tehenésznek harmadmagammal. lakás szükséges. Hajzer Imre. Kk.-dorozsma. Subasa dűlő. 1. Orabéres megbízható bejárónő lehetőleg nyugdijat, felvétetik. MUlhoffcr órásüzlet, Takaréktár utca. . Nyugdíjas asszony elmenne családtagként egy kis szobáért kisebb takarításért vagy gyermek mellé. „Kis szoba" Jeligére a hirdetőbe. Segédmunkára férfi vagy női munkavállalót keresek, esetleg félmüszakost. Faesztergályos, Bal fasor 47. 7010 Nagyüzemi gyakorlattal rendelkező agronómust, növénytermesztési brlgádvezotőt, átíró könyvelésben jártas könyvelöt és gépelni tudó adminisztrátort felvesz a sövényházi ..Piros rózsa Mtsz". Jelentkezés személyesen a tsz lrodá1ában. Ütlköltséget felvétel Hetén megtérítjük. X8171T Bejárónőt felveszek. Erd.: Bzeged, Tápél u. 7/b. 8351 Kereskedelmiben érettségizett középkorú nő elhelyezkedne. ..Irodai munka" jeligére a hirdetőbe. X91658 Férfi fizikai munkavállalókat felvesz a MAV Szertárfőnökség, Szeged-Rőkue állomáson. 8379 Rádióműsor Szerda KOSSUTH RADIO 4.30 Hírek. 4.35 Vidáman, frissen! 5,00 Hlrek. 5.05 Falurádió. U.üa Hlrek. 8.28 Orvosi tanácsok. 7.80 Hírek. 7.10 Üj könyvek. 7.30 Színház- és moziműsor. 7.64 Énekeljünk együtt. 8.00 Műsorismertetés. 8.10 Könnyűzene. 8.50 A pénz nem számit. 9.10 Rádióegyelein. 10.00 Hlrek. 10.10 A kalnpáoshal bús története. 10.20 A szegedi Ságvéri Endre Gimnázium vegyesknra enekel. 10.30 Villanófényben. 10.35 Tamburazene. 10.50 Közép-Ázsia útjain. 11.05 Két operanyltány. 11.96 A Szabó esaiád. 1>.00 Hírek. 12.15 Tánczenei koktél. 12.55 A videkt színházak műsora. 12.58 Nyelvi kacatok. 1.7.15 A New York-t Fllharomnlkusok zenekara Játszik. 14 00 Hfrek. 14.10 Filmmuzslka. 14.25 Lányok, asszonyok. 15.00 Közvetítés a Plovdlvl Lokomotív—U. Dózse Vásárvárosok Kupája-mérkőzés n. félidejéről. 15.50 Két Gluck-árla. 16.00 Hlrek. 16 10 Könnyűzene. 17.00 Heves megye . . . 17.06 Műsorismertetés. 18.00 Hlrek. 18.15 Tánczene. 18.40 Szép ez is! 19.00 Székely Mihály relvételclből. in.34 Adagio és acherzo. 10.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.20 Rivaldafényben. 21.15 Élők és holtak. Rádiójáték. 22.0(1 Hlrek. 71.20 Sporthíradó. 22.57 Ügetőversenyeredmények. 22 óra 40 Brahms: Német requmm. 24.00 Hirek. 010 Verbunkosok. PETŐFI RADTÖ 6.10 Torna. 6.30 Hlrek. 100 Hlrek. 14.00 Madrigálok. 14.10 TdóJárásjelentés. 14.25 Albert Tsl-án népi zenekara Játszik. 15.00 Hlrek. 15.05 Galagonya. 15.20 Tánczene. 16.10 Iskolarádió. 16.25 Barokk muzsika. 17.00 Hírek. 17.05 15 éves a Pénzügyőrzenrkar. 17.36 Orvoei tanácsok. 17.40 Hlrdetöosrjop. 18.mi A KISZ Központi Művészegyüttes énekkarai énekelnek. 18.15 Rádió-szabadegyetem. 18.40 Könnyűzene. 19.00 Mi történt a nagyvilágban? 10.15 Nrpi muzsika. 19 60 öregedő Budapest. 20.00 A Weiner vonósnégyes nyilvános hangversenye a stúdióban. 21.00 Hírek. 11.05 Magyarországi útiképek 21.45 Operettrészletek. 23.00 Hírek. T«!evíxlómOsor 9.30 Mezőgazdasági szakfilmnulsor. Jó tanácsok az aprómagtermrsztéshez (ism.). 10.00 Tv-hlradó (Ism.). 10.15 A nagy Fiamarion. Magyarul beszélő angol film (Ism.). (Csak 14 éven felülieknek!) lt.SO Babák *s bábok. Magyar kisfilm. 17.45 Hírek. 17.63 Utolsó posta: Szenna. Kisfilm. 18.15 „Elmondja a bevezetőt. . ,'t Csehszlovák rajzfilm. 18.30 Világszínvonal. 18.55 Szép álmokat, gyerekek! 19.00 Vidéki színházak tv-fesztiválja 1963/64. Shakespeare^ a makrancos hölev. Vlellték 3 felvonásban. Közvetítés a békéscsabai .Tókai Színházból. (Csak 14 éven felülleknek.) Az I. szünetben: Tv-hlradó. a II. szünetben: Bemutatjuk a békéscsabai Jókai Színházat. Riporter: Demeter Imre. K'o. 21.45 Pető Tibor külpolitikai kommentárja. 21.55 A Magyar Hirdető műsora. 22.06 Hirek. Tv-hlradó (ism.). Szegedi Cipész Ktsz vezetősége értesíti kedves megrendelőit. hogy Szeged. Horváth Mihálv u. 7. szám alatti Javító részlegét folyó évi december hó l-vel megszünteti Kérjük kedves megrendelőinket, hogy clpöjavltásl Igényeikkel bizalommal kere»sék fel Szeged, Lenin krt. 37. sz. alatti részlegünket. 8215 Nöl MUNKAVÁLLALÓKAT és fiatalkorú lányokat felvesz a Kendarfonó és Szövőipari Vállalat Szegedi Jutaárugyára. t S. 9100-1 Eladó sütótkék nöl télikabát. rekamié, két fotel, kombinált szekrény Bocskai u. 8„ I. em. 7. Délután 6—8 óráig. Bél Véget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet Falus bél vegk eres kedéaben. Kelemen utoa t. szám. x iMozel fodra szilzletét áthelyezte Mórey u. 6. szám alá. Biztosítóval szemben. X01723 Kulcscsomómat elvesztettem. Kezem a megtalálót Gólya u. 3. alatt leadni jutalom ellenében. Ábrahám. 91724 Roller Szputnyik tricikli Robogó Béby-robogó Tricikli 235,— 136,— 3753 Hp Bp.rjua REPRODUKCIÓS HETEK A KÉPCSARNOK GALÉRIÁBAN! Hllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllll lllltllllllllllihlilllllllllllllllllllllllllllllllllih Illlllllllllllllllllllllllllilllllllllllllll NAGY MESTEREK ÖRÖK ÉRTÉKŰ ALKOTÁSAI SZEGED, KARASZ UTCA 17. 4 DÍLtMAGYARQRSZÁG SMri* 1M& aovembor at