Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-01 / 256. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Országosan befejeződött a kenyérgabona vetése Ütést tartott a Minisztertanács A M A G t 4 R SZOCIALISTA MUNKÁSRA RT LAPJA 53. évfolyam, 256. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1963. november L Hatezer tsz-gazda tanul a télen A Hazafias Népfront, a nőtanács és a TIT Csongrád megyei elnöksége, a KISZ megyei végrehajtó bizottsá­ga es a megyei tanács műve­lódésüpi és mezőgazdasági állandó bizottsága csütörtö­kön tanácskozást rendezett a megyei tanácsháza nagyter­mében a mezőgazdasági dol­gozók általános és szakmai műveltségének helyzetéről. A megbeszélésen tsz-elnökök, mezőgazdasági szakemberek, pedagógusok, falusi kultúr­©tthon-igazgatók vettek részt Katona Sándor, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak titkára köszöntötte a megjelenteket, köztük az el­nökségben helyet foglaló Nagy Dánielt, az Elnöki Ta­nács tagját, Ortutay Zsu­zsannát, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának főtitkárát, Raics Annát, a Művelődés­figyi Minisztérium felsőfokú oktatási csoportvezetőjét, Do­bos Zoltánt, a Földművelés­ügyi Minisztérium főelőadó­ját, valamint a KISZ KB képviseletében részt vevő Im­ri Lászlónét és dr. Fábián Lászlót, a Hazafias Népfront Országos Titkársága képvise­lőjét Ezután Csen ke László, a megyei tanács vb művelődési osztályának helyettes veze­tője vitaindító előadásában Többek között arról szólott, hogy a termelőszövetkezeti pa­rasztságnak érezhetően nö­vekszik a kultúra, a tanu­lás. a művelődés iránti igénye. Bizonysága ennek, hogy a legutóbbi országos mezőgaz­dasági kiállításnak több, mint tízezer Csongrád me­gyei látogatója volt, s hozzá­vetőleg nyolc-tízezer tsz-tag nézte meg a nyáron a Sze­gedi Szabadtéri Játékok elő­adásait. — A művelődés iránti igény mutatkozik meg a könyvtárhálózat fejlődésé­ben, az olvasók számának növekedésében is. Ma már kétszázötvenhat ta­nácsi hálózathoz tartozó könyvtár látja el a lakossá­got, amelynek tizennégy szá­zalékra rendszeres olvasó. Évről évre növekszik az egyénileg vásárolt könyvek forintértéke is, ami 1958-ban négymilliót tett ki, 1962-re pedig tízmillióra emelkedett, Tanácskozás a megye parasztságának általános és szakmai műveltségéről az idén minden valószínűség szerint eléri a tizenöt­milliót. A referátum egy érdekes kísérletről is beszámolt, amelynek célja az, hogy vi­szonylag rövid idő alatt az általános és szakmai ismere­tek összekapcsolása útján tegyék tömegessé a me­zegazdasági szakmunkás­képzést Ezért már az idén kísérleti jelleggel tizenöt, jövőre har­minc, s az azt követő esz­tendőben hatvan helyen in­dítanak egységesített mező­gazdasági szakmunkásképző tanfolyamokat. Bodonovics István, a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályának oktatási fel­ügyelője követendő példa­ként sorolta fel azokat a kö­zös gazdaságokat — mint például a rúzsai Napsugár, a mindszenti Tiszavirág, a szegvári Puskin, a derek­egyházi Aranykalász Tsz —, ahol a tagokat érdekeltté te­szik szakmai műveltségük emelésében. Ezekből a szö­vetkezetekben öt-tíz százalékos többlet­munkaegységet kapnak azok, akik szakmunkás­igazolvánnyal rendelkez­nek. Ez ösztönzőleg hat a falusi lakosságra. Az idén télen Csongrád megyében 236 fel­nőtt szakmunkásképző tan­folyamot hoznak létre, mint­egy hatezer hallgatóval. A mezőgazdasági szakmun­kásképzés bizonyos fokú tár­sadalmi üggyé tételéről be­sftélt Nagy Dániel, az Elnöki Tanács tagja, a megye or­szággyűlési képviselője. Ez­zel kapcsolatban szólott a traktcroshiányról, amely egyik „fékje* volt az őszi munkák gyorsütemű végzé­sének. A télen országos vi­szonylatban — mint mon­dotta — 34 ezer traktorost kell ki­képezni ahhoz, hogy az erőgépeket tökéletesen kihasználva üze­meltethessék a jövő gazda­sági évben. A mórahalmi parasztság szakmai ismeretének gyara­pításáról számolt be Kopasz Szilveszter. Tóth Istvánné, a nőtanács megyei titkára rámutatott arra, hogy a nők továbbtanulása nem öncél, hanem az egész társadalom felemelkedését szolgálja, s az édesanya csak akkor képes gyermekét helyesen nevelni, ha önmagát is ké­pezi. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a férjek megértőbbek legyenek, segít­senek a házi munkában, a gyermeknevelésben a dol­gozó, tanuló asszonyoknak. Felhívta a tsz-vezetők figyel­mét arra, hogy a nőket a nekik legjobban megfelelő munkakörben foglalkoztas­sák. Herczeg Tibor, a KISZ me­gyei bizottságának munkás­paraszt ifjúsági felelőse a szülők körében végzendő felvilágosítandó munka szük­ségességéről szólott, hogy gyermekeiket nyugodtan adják mezőgazdasági pá­lyára, ahol ugyanolyan biztos meg­élhetést nyújtó képesítést nyernek, mint az iparban. Szólott azokról a visszássá­gokról, amelyek egyes tsz­ekben és állami gazdaságok­ban tapasztalhatók a mező­gazdasági tanulók foglalkoz­tatásával és róluk való gon­doskodással kapcsolatban. Sok hozzászólás után Do­bos Zoltán, a Földművelés­ügyi Minisztérium főelőadó­ja felhívta a figyelmet arra, hogy a szakmunkás-bizonyítványt nem lennne helyes válo­gatás nélkül osztogatni, s szükséges bizonyos mércét megállapítani, hogy az ag­rár szakmunkások a mező­gazdaság kiváló szakemberei legyenek, akiknek munkájá-' ra bizton támaszkodhatnak a több ezer holdas termelő­szövetkezetek. A tanácskozáson elhang­zott felszólalásokra Csenke László, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának helyettes vezetője válaszolt. Öt bont egy javít diifc '•iHI A város (üzeiőeliálásáról -58. # Olvasóink írják A kormány Tájékoztatási Hivatala közii: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott Apró Antal, a Minisztertanács el­nökhelyettese beszámolt a KGST végrehajtó bizottságá­nak Moszkvában tartott ülé­séről. A kormány a beszá­molót jóváhagyólag tudomá­sul vette. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a föld­művelésügyi miniszter tájé­koztatóját az őszi mezőgaz* dasági munkák menetéről. A kenyérgabona vetését októ­ber végére a tervnek megfe­lelően országosan befejezték, a korábbi esztendőkhöz ké­pest jobb minőségben. A kormány szorgos és eredményes munkájukért el­ismerését fejezte ki a mező­gazdasági üzemek, valamint a mezőgazdasági munkát se­gítő vállalatok és irányító szervek dolgozóinak. A kor­mány megállapította: a me­zőgazdaságban további na­gyon fontos és sürgető fel­adatok vannak. Felhívja a mezőgazdaság dolgozóit, hogy a kedvező időjárás kihaszná­lásával is gyorsítsák meg és gondos munkával mielőbb fejezzék be a betakarítást, az istállótrágya kihordását és az őszi mélyszántást Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján a kormány megvi­tatta, hogyan valósultak meg a mezőgazdaságban a máso­dik ötéves terv termelési elő­irányzatai és a további ten­nivalókra határozatokat ho­zott A pénzügyminiszternek, az Országos Tervhivatal elnöké­nek és a Minisztertanács ta­nácsszervek osztálya rezető­jének előterjesztése alapján a kormány határozatot ho­zott .a tanácsok községfej­lesztési tevékenységének to­vábbfejlesztésére. A tudományos és felsőok­tatási tanács elnöke jelen­tést tett a szakemberek kül­földi képzéséről és tovább­képzéséről. A kormány a je­lentést megvitatta és tudo­másul vette. A Minisztertanács ezután napi ügyeket tárgyalt. (MTI) külpolitika + Napi' öss'z-efogláló'-f- külpolitika 4- Naoi Algéria népe ujjong A szovjet küldött felszólalt az ENSZ-üea Ben Bella algériai és II. Hasszán marokkói államfő csü­törtökön hazautazott Bamakóból. Ben Bellát az algíri re­pülőtéren ujjongó tömeg köszöntötte. Algéria népe a béke, a nyugalom jegyében ünnepelheti a bamakói tárgyalások eredményeként nemzeti ünnepét. Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának ülésén Fedo­renfco, a Szovjetunió küldötte beszédet" mondott, amelyben részletesen foglalkozott a tizennyolchatalmi leszerelési bi­zottság előtt álló feladatokkal. Munkástüntefésekről, sztrájkokról érkezett hír Dél-Rho­désiából. Az ország fővárosának lakói a Joshua Nkomo allén indított per és felháborító eljárás miatt tiltakoznak. Tudósítások, a 2. oldalon 09 Bandaranaike asszony, em A Portugál-Guineában ceyloni miniszterelnök /rtü- tartózkodó gyarmati csapatok törtökön különrepülőgepem a közelmúltban nagy után­elutazott a Szovjetunióból. A pótlásokat kaptak a nemzeti repülőgépről táviratot inté- felszabadító mozgalom elleni zett Hruscsov szovjet mi- bevetésre, niszterelnökhöz, amelyben 09 Bogotában megtartotta köszönetét nyilvánítja a szí- 29. plénumát a Kolumbiai ves vendéglátásért Kommunista Párt Központi Bizottsága. A plénumon ha­tározatot hoztak a párttagok ideológiai képzéséről és a párt sorainak megerősítéséről. 09 a görög hivatalnok­kormány hivatalosan közölte, hogy az Egyesült Államok nagyszabású segélyt nyújt Görögországnak 16 millió amerikai dollár értötben, amely 1958 óta a legnagyobb összeg a rendszeres juttatá­sok között. A segély bejelen­tésének időzítéséből arra le­het következtetni, hogy az USA három nappal a görög­országi választások előtt ezzel az akcióval támogatja Kara­mon lisz egykori miniszterel­nököt, aki a vásárnapi válasza tásokon megkísérli bársony­székének visszafoglalását összefoglaló + külpolitika + Napi összefoglaló •+• Komplett állattenyésztő telepek, járulékos beruházások A TSZ-EK JÖVŐ ÉVI BERUHÁZÁSI TERVÉBŐL Megkezdődött a termelő­szövetkezetek és tervezőiro­dák szerződéskötése a jövő évi beruházások előkészíté­sére. A közös gazdaságok 1964-re mintegy kétmilliárd forint értékű építkezést irá­nyoztak elő. Ez az összeg va­lamivel meghaladja ugyan az ideit, mégis kevesebb új lé­tesítmény készül belőle: az idei mintegy 7500 helyett nem egészen 6000. A magya­rázat az, hogy jövőre már általában nem egyszerűen állatférőhelyeket vagy táro­lóépületeket hoznak létre, hanem zömében a meglevő telepeket teszik korszerűbbé és ellátják járulékos létesít­ményekkel, maguk az egyes épületek pedig nagyobb be­fogadóképességnek, műszaki­lag igényesebbek, a gazdasá­gos. termelékeny üzemelte­tésre alkalmasabbak lesznek. Ezeken kívül jelentős összegeket fordí­tanak a régebbi építkezé­sek kiegészítésére. A fejlettebb beruházások irá­nyában ösztönöz egyébként az állami támogatás jövő évi rendszere is: a 3004/6-os kor­mányhatározat értelmében a szövetkezetek annál nagyobb arányú beruházási kedvez­ményt kapnak, minél kor­szerűbb az építkezés. Üj állatférőhelyek létesí­tésére a szövetkezetek több mint 600 millió forintot szánnak; ebből 47 000 szarvas­marha és 32 000 sertés ré­szére épül istálló és csak­nem 900 000 baromfi részére tojóház és csibenevelő. A já­rulékos beruházásokra elő­irányzott mintegy 300 millió forint jelentős részét ugyancsak az állattenyésztés céljaira fordítják. A növénytermeszlés a terv szerint több mint 330 millió forint értékű épülettel gya­rapszik jövőre. A termelő­szövetkezeti gépállomány nö­vekedésének megfelelően az ideinél háromszor több cső­vázas gépszín és karbantar­tó-javítóműhely épül. A vázellátás, belső villamo­sítás, bekötőút- és távve­zetéképítés csaknem fél­milliárd forintos összeggel szerepel a termelőszövetkezetek jövő évi beruházási tervében. A vízellátás fejlesztését 150 000 méternyi új csővezeték a hozzá való víztornyokkal és hidroforokkal, valamint 350 ásott és fúrott kút szolgál­tatja. A közös gazdaságok készenléti lakásállománya körülbelül százzal gyarap­szik. TELI TAROLÁS Szeged jó téli ellátásáért egyre telnek a város raktárai burgonyával, zöldséggel és gyümölccsel. Burgonyából, egyik alapvető élelmiszerünkből télen is sokat fogyasztunk. A téli szükséglet kielégítésére a tavalyinál 100 vagonnal több, összesen 440 vagon ke­rül tárolásra. Gyümölcsből és zöldségfélé­ből is lényegesen többet raktározunk most, mint a korábbi esztendőkben. A tárolóhe­lyekről egyebek között — mint a városi ta­nács kereskedelmi osztályán közölték — 65 vagon téli álma. 17 vagon egyéb gyümölcs, közel 50 vagon vöröshagyma és 80 vagon­nyi zöldségféle kerül árusításra az üzletek­ben a téli hónapokban. A Teleki utcai tárolóhelyeken — felső képünk — Koós Mihály raktáros a ládák­ba rakott burgonyát vizsgálja: elégedett, mert szép és jó minőségű az Ella-krumpli. A beérkező burgonyát — lenti képünk — szorgos kezek válogatják, majd ládákba rakva tárolták. i * i x 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom