Délmagyarország, 1963. augusztus (53. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-15 / 190. szám
CaflfflrMk, 1M& augusztus IS. DÉL-MAGYARORSZÁG SZEL, ZIVATAR Várható időjárás esütörtökön estig: felhűátvonulások esőkkel, zivatarokkal, mórsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 24-28 fok kőzött. A Balaton vizének hőmérséklete Siótokon 23 fok. (MTI) Tístonnás matematikus Az országban több helyen dolgóznak már Ural—1 típusú szovjet elektronikus számológépek, amelyek száz számtani alapműveletet végeznek el egyetlen másodperc alatt. Az EM Számítástechnikai és Ügyvltelgépesítési Vállalata és a Központi Statisztikai Hivatal most megkapta az Ural—1 továbbfejlesztett, nagyobb változatát, az Ural—2 elektronikus számolóberendezést. Ez az első az országban és sokkal ügyesebb, mint az előző típus, mert másodpercenként száz helyett már 12 000 összeadást, vagy kivonást tud elvégezni. Ennek a kitűnő -matematikusnak- nemcsak a tudása SzlrMk Antal (sz. 1888), a nagy, hanem a mérete is. A berendezés súlya 10 tonna, s így makói származású, immár csupán 60 nagy ládában tudták az országba szállítani, feledésbe merült költő, akit a Horthy-korszakban -a magyar Rablndranath Tagore1MS. angusztus IL, csütörtök HETVENÖT ÉVES Fő az óvatosság nak- emlegettek különös természetimádó írásaiért, s művelt számos idegen nyelvre is-Iefordították. [4 SZEGEDI ! ' SZABADTÉRI JATEXOK Este I Örskor: Cigánybáró. MOZIK Stabadaág fái 4, tál 6 és fél á őrskor: A püpos. Színén szélesvásznú kalandos franci* film, Korhatár nélkül. - Vörös Csillag 6 és 8 órakor: A púpos, színes, szélesvásznú kalandos francia film. Korhatár nélkül. — Fáklya fél á és fél 8 órakor: Az utolaö lehetőség. Magyarul beszélő NDK-fllm. 10 éven tlul nem ajánlott. November 7 Művelődési Otthon Újszeged, 7 őrekor: Zendülő fiatalok. Csehszlovák film. MA ÜT1BE8ZAMOLÓ SZEGEDEN GRÚZIÁRÓL ÉS ÖRMÉNYORSZÁGRÓL ÚJSZEGEDI KÖRKÉP Mozgalmas éltt a Kisstadionban — A SZAK új játékosa — Nagy versenyre készülnek az úszók A Magyar Űjtágirók Országot Szövetségének Csongrád megyei csoportja és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Csongrád megyei szervezete érdekesnek ígérkező előadást rendez ma. csütörtökön délután 6 órai kezdettel a szegedi MSZBT—Üjságiró Klubban (Deák Ferenc utca 16.). A Szovjetunió sok szépségét rejtegető, romantikus hangulatú köztársaságáról, Grúziáról és Örményországról fart útibeszámolót Stebelkó Imre, az Ország-Világ szerkesztője, aki nemrégiben tett ott tanulmányutat. Minden érdeklődőt szívesen látnak a belépődíjmentes előadáson. Próba M éjszakai hazaA VILAG LEGNAGYOBB SÉRVMŰTÉTJE ötven embernek bőségesen elegendő altató beadagolása után négyórás sikeres sérvműtéttel megmentették a blackpooli cirkusz ötéves téréskor indiai elefántjának életét. MIKROVÁGO Tíz órával az egyedülálló G*EMANIKE«»EL _ _ nnerárlő után Francos a kör. A gyémánlkáááál működő uj operáció után írances, a Kor- mikrov4gü bataUyen auysgui nyékbeli gyerekek hétmá- 0iy»n h»jsz*ivékony szeletekre zsás kedvence, már talpra k«p«« vágni, nogy az anyag állt ée enni kért. A lábadte J^" 1 megTeittegrfnie f^gte ffiffiUJSW SE2HM32S85 1-Ú.M RTIATAS aónooal nn.nl értékes biológiai Kutatásokhoz, MOKODO CSAVARHÜZÚK ruan CUetáá •AAGGAI. napi vktomlat (ÉMTK (germánium, A New York-i Ingersoll-Rand husz liter tej. 40 barna Cipó, úriamra stb.) molekuláris fol- cég elektromos árammal múkö48 banán és 7 kiló répa. ípité»ének tanulmányozásához, dó csavarnuzo-készieteket ho? forgaiombe. Előnyük, hogy eic- KÉT RÁDIÓJÁTÉK v* i«hat amtani rajtuk, mi, , .... lyen mélyre hatoljon be a csaA Magyar Rádió stúdióiban magnetofonszalagra vettek var a felület aia. Mihelyt a kíO'Neill Az éjsiakai portás című darabját. A kétszemélyes ^"'X^kikS éí ££ hangjátéknalc Agárdi Gábor és Sinkovics Imre a szereplője. S»iy* mv*bb\k'c.sva^ Varga Géza rendező vezetésével elkészült Náriássy Judit náiküi című első hanaiátókanak felvéFFLM A BIKAVIADALROL A CIFRA spanyol hírügynökség jelentette Malagából, hogy urson Welles neves torreádorokkal tárgyal egy BIkaviadalról szóló film elkészítéséről. A filmet Elizábeth Teyior főszereplésével idén télen forgatnak Spanyolországbén és nemcsak 6 rendezné. de az egyik szerepet is eljátszani benne. Újszegeden, Szeged egyik legszebb városrészében több sportpályát is találunk. Tavaly épült fel a Kisstadion, amely a röolabdások és a kézilabdósok otthona lett Kedden délután ott edzettek az Előre és a Bőrösök kézilabda-csapatának játékosai, valamint a Kender röplabdázói is. A Kender csapatából csak a legfiatalabbak voltak kint, mert az NB l-esek a hét elején egy kit pihenőt tartottak. A serdüli röplabda-csapat tagjai az oiszágos sportnapok kupamérkőzéseire készültek. Gyene* Vllmce edző nagy gonddal foglalkozott a leányokkal. A hibákat mindjárt észrevette, és megmondta, de amikor valamit jól végeztek a játékosok, nem fukarkodott a dicsérettel sem. A Kisstadionnal szomszédos SZAK-pályán — a város legrégibb sporttelepén — a SZAK labdarúgó-csapatának játékosai tréningeztek dr. Bánáthy edző vezetésével. Meglátszik, hogy a Szegedi AK nagyrnúltú, népszerű csnpat, mert Jónéhány szurkoló nézte az edzést az árnyékos padokról. A pályán új játékost is felfedeztünk. Az egyik szurkoló ezzel kapcsolatban mindjárt megjegyezte: ' — Vass Pista most van kint először edzésen, őt a SZEAC-ból igazoljuk át. Lehet, hogy hamarosan Polyvás Dani is hozzánk jön, vele is sokat erősödnénk ... Átellenben, az UTC-pályán nem lehetett észrevenni, hogy a csapat vasárnap Kiskunhalason 0:3-ra kikapott. Bozóki Lajos edző vezetésével szemmel láthatóan Jó hangulatban végezték a munkát a labdarúgók. — Nem játszottak rosszul — mondta Molnár Antal intéző. — A hat gól ellenére ls bizakodunk, hogy hétfőn a Nagykőrösi Kinizsi ellen idehaza győzünk... Az UTC-pályán az újszegediek kézilabdás-leányai is edzettek. Mintegy tizenöt lány volt a pályán, ami biztatónak mondható. A bajnokság tavaszi idényében az UTC ugyanis kétszer nem tudott kiállni, mert a Játékosok egy része nem ment el a mérkőzésre. Most új edző került hozzájuk: Werner István, a gépipari technikum testnevelő tanára, aki úgy látszik, rendet teremt a csapat házatáján. Újszegedi sétánkon a versenyuszodát sem kerültük el, ahol, mint minden délután, most is edzettek az úszók és a vízilabdázók. Nagy versenyre készülnek, mert Szegeden hétfőn és kedden nemzetközi úszóviadal lesz az NDK válogatott és a magyar válogatott részvételével. Ezen a szegedi úszók a pécslekkel is összemérik tudásukat, akik szintén elutaznak hozzunk. A Szeged—Pécs találkozón pontversen? is lesz. Amíg a • fiatalok a vizet szelték, a medence szélén Faragó Sándor edzővel beszéltünk: — A szegedi úszók a különleges edzési adottságok miatt mindig Július végére és augusztusra érik el a legjobb eredményeket — mondta az edző. — Az elmúlt hetekben már négy új megyei rekordot javítottak meg, s remélhető, hogy a kétnapos versenyen is megdől majd egy-két régi csúcseredmény... A pécsieknek különben szeretnénk visszavágni, mert válogatottunk a Mecsek alji városban legutóbb vereséget szenvedett M. K. Gyilkosság gyilkos nélkül című első hangjátékának felvétel* ls. A főszerepet Ladányi Ferenc alakítja. Mindkét rádiójátékot az ősz folyamán sugározza a Kossuth-adó. „KÖRBE-KÖRBE, 1983" HKOl ROMAI HAJÓT Béckbcn forgatni kezdtek a TALÁLTAK A THEMSÉI ..Körbe-körbe 1883" cimu ulmct, ISZAPJÁBAN amely modern VáitozáU ArUiur szakértők mcgsiiapitouak, ÚJ BÉLYEGEK A Postavezérlgazgatóság közli, hogy augusztus 18-án új bélyegek kerülnek forgalomba. közülük kettő a Nagy idők — nagy események sorozatban. Ebben a sorozatr1£!w' efrtaíw«*SötíSI{ii. ITTRJUDB aiiapotüan van. Vejet ünnepére' Aporligeten is kinyok es katonák voltak. A mai MAFBAEN, A londoni uuiiunaü „,„,.,*., .,,,,„„F. 4. " „ erkölcaekröl aaóló tllm ehelyett MUAEURN régénae apró romai ÍXUllM a villany, és ezzel dipiometakat. üzletembereket, oionaermet talált a hajó foar- befejeződik Magyarországon ..etil giri"-ők*T ÁS ssinéssnőket ÜOL.» aiatt. koboi állapítottak a faluvlllamceitáa. A eorosferepcitet. rosíárepioi Lilly MEG „ HAJÓ eredetit, mivel a " . 'IW KSWMI «N Pálmer. tuidegard FTNEFÍ, Paul [ONIÁI ttngetSiáek eat hagyó- »» ™*ik bélyege 00 fillér iiubiehmiea. A francia Anotik M4NY SGERINT a főárboc alá rtun- névértékben Pierre de CouEE " ÖIG pánaérmet helyeitek, ezzel bertln emlékére kerül FORU AFTS,L° S"U1- 'SS"tEK'kapHj0OG,,Y gyomba. «ki az olimpiai Já- Megkezdték á SZEGEM AG ORBOC alátt talált erma DO- tékok újjászervezője volt. 4A„«A'..!T*RTTÍLTJLB« miuanua császár idejéből való. EZEKKEL egyidőben. A magyar tasl épület lebontását. Helyén NTMMA. »I a tervek szerint jövő év mát- rtttitcSOEts UTÁN LOPOTT népművészeti Kiállítás SLciUBában adnak át egy saoeia- Kerekpari lopott italozás után kalmáből 20, 30. 40, 60 fillér, Ui épületet, • melyben ebédlő es a mőranalmi italbolt elöl Kis- 1,70, 2,—, 2,80 és 3,— múveiödéai otthon less. Az epi- {»"« jJÍUiet^'ÁW SZAM forintos értékből álló népvitdipar nagyfokú elfoglaltságán ALGTB A IEPATT kerékpart seleü bélyegsorozat is forakárnák könnyíteni A vállalat lakása pincéjében elrejtette, galomba kerill. Mindhárom dolgóaói, amikor 42 ezer forint amit aztán a házkutatás aoran fajta bélyeg 1004 dWpmbCT értékben, társadalmi munkával * ö*m« ENAN Máginduit AA «L- 31-íg használható fel postai végzik *1 a rési épület lábon- járás. tarát. SIKERES MCTÉTÍOKÖZAT Sikeres mütétsorozattal visszavarrták és teljesen Használhatóvá tették a sanghaji sebészorvösok egy munkás keaét. amelyet «|y gep teljesen teszakíA Divatáru Nagykereske- «>U- ' delmi Vállalat szárdán f AZ IDÉN 1 400 000 NYAKKENDŐ KERÜL FORGALOMBA Belkereskedelmi Minisztérium budapesti bemutatótermében ankétot és kiállíA VILÁG LEGMAGASABB VÍZESÉSE? Egy kapucinus barát, aki részt vett egy expedícióban, ZSbrEF^SLJ?"SínSfcíí amelV a MÖ Caure forrásvltJZiuffil dékét fedezte fel. megállapimutattak be «• megvitatták, h környétoSmhd ^jö^ ken * világ legmagaíí/Kfiffi A villene vízesése. Állítólag még ^ít^' JLahh tó! rnagasabb, mint a guayanal nnsü nv^inóő^tvat re fennsíkon lévő, közel 1200 mémagas Angyal-viz.sés. színe csak néhány árnyalat- - Rökavadászat a Bakonytel vllMtőMbh az alapszínnél, ^kban^^'iöb^ tL'ílTÚ Ismét divat a rajzos szövés- brigádok járják a határt, irtják minta motívum, amslyből az elszaporodott rókákat. Csuegyet-egyet vagy a megkötő k^ltkötz.skégöen nüntegy száz ben^^».khtnfl8dénZ; STRADIVAIUHOZ HASONLÓ ben helyeznek el. Az íaen a MÜUEHN HE0EUÜK tavalyinál 100 000-rel tobb, Lionel Tertla angol brácaa1 400 000. Jövőre pedig 1 mii- maveai olyan hegedűt spitsu, UA enn Mór nvokkonóő k^. amelynek á hangi« mindenben lió 000 ezer nyakisenao Ke- (9lve8ll a versenyt a vsiodt rul forgalomba. atradiván-hángezerekkel. Tertu cáák kedvtelésből, főleg a nöALLATORVOBI fNSFEKCIOS vendékel számára készít nóha SZOLGALAT hangszereket. Már 40 évvel ezSzéeed város területére előtt csodálatos hangzású bráAususztus 16-tói lí-ig este 6 csat épített, nemrégiben pedig órától reggel 6 Óráig (vasár- és különleges szépségű gordonkát, ünnepnap nappal ls) elsősegély A mavész minden elTenszolgáiéi «éhé«llés esetére ügyeletes tatás nélkül rendeikéxésért bodr. Resti tnes állami állatorvos, esátja tárvraizált a hivatásos Lakása Oegól uK> t. Telefon: hangszerkészítőknek. Hegadúl3S-49. Az állatorvos kiszállítása- nek különleges előnyé, hogy a ról a hívó fél kötáles gondos- mesterhangszerékhez képest todnl. aránylag olcsón megépíthetők. küldeményéit bérmentesítésére. SZIVARSODRAS ZENESZÓVAL A westfaliai Bünde szivargyárabán a dohánygyári munkásnők tánczene mellett sodorják a szivarokat. A cég azt állítja, hogy zenei aláfestéssel lényegesen gyorsabb és jobb munkát végeznek a munkásnők, különösén. ha a legmodernebb slágereket közvetíti a hangszóró. Villámgyorsan... turcsaságok a sportban sjerepe, technikai A Szegedi Kertészeti Vállalat noi es férfi segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál Szeged, ógyesstal krt. 62. szám. N 73058 A sport az ember fizikai tökéletességének egyik megnyilvánulása, hisz < versengéseken a legerősebb, legügyesebb és leggyorsabb cím elnyeréséért állnak rajthoz. Bár az űrhajózás korszakában élünk, mégis érdekes daígOkáV áUáBÍÜiaUink meg, ha a sebesség vónstkteásait vesszük vizsgálat alá. „Mindössze" 60 kilométer Vegyük talán elsőnek az autósportot, melyet méltán neveznek az ember és a gép legizgalmasabb együttes sportjának. Ha arról olvasunk, hogy a gyorsasági rekord a 700 km-hez jár közel, sokan lekicsinylóleg nyilatkoznak egy 70 km-es átlagsebességű túrázóról. Pedig aki ezt lebecsüli, kísérelje meg egyszer, napi 14 órai vezetéssel 840 km-t megtenni. Rá fog jönni, hogy a híres montecarlói csillagtúra vezetősége nem véletlenül határozza meg a több napos téli versenyen az átlagsebességet "mindössze- 60 kmben. Igaz, a motor aokkal többet tud teljesíteni, ég a fék, az alváz, a karosszéria, hasonlóképpen alkalmas arra, hogy a sebességet Jelentősen növelni lehessen — de az utak lehetőségei gátat vetnek a nagy rohanás! kedvnek. Mikor egyszer Camnbell kocsijának gumijait lefényképezték világrekordfutás után, mindenki láthatta, hogy a nagy sebesség még a különlegesen kiválasztott, és nagyon kedvező talajon is valósággal elégette a gumianyagot. Ahhoz pedig, hogy a legalább 120 km-es átlagsebességet el lehessen érni, olyan új úthálózatot kellene teremteni. amire az emberiségnek nincs pénze. A »furor celeritas-, a gyorsaság őrülete veszedelmes betegség. Menthetetlenül hatalmába kerít mindenkit, aki nem rendelkezik kellő értelemmel ahhoz, hogy belássa; a teljesítményből 98% Illeti a Adminisztrátorok, pincemunkások előjegyzését a szüreti Időszakra a Csongrád Vidéki Állami Pincegazdaság megkezdte. Jelentkezni lehet a Pincegazdaság telepein. S 72704 gépet, négy a szerencsét és csak egy őt magát „Rakéta" leütések Általánosságban a jégkorongot tartják a leggyorsabb játéknak. De ez csak a játékosok mozgására érvényes, és nem a korongra — amelyet mi ebben az esetben Itt -labdafélének- minősítünk — mely a jégfelületen nem -éri- el a 130 km/g átlagsebességet sem. Ellenben a teniszben egy teljes izomerővel lecsapott labda 135 km/h sebességgel suhan a háló fölött. Sőt az ausztrálok ún. -rakéta leütései elérik a 240 km/h sebességet is! Az apró, könnyű, mindössze 2.5 gr. súlyú asztalitenisz-labda is kerek 180 km/h sebességgel röppen ide-oda a 2.76 méter hosszú zöld asztal fölött A világ legjobb súlydobőtnak a 7,5 kg nehéz vasgolyót nem kevesebb, mint 44 km/h gyorsasággal lökik ki. ahhoz, hogy a 19—20 méteres távolSágot elérjék. ÉR hogy milyen nagy egy kapusnak a reakciós képessége, az világosan kitűnik abból, hogy a 11-es rúgásnál a labda 80 Alsóváros— SZEAC 3:0 (2:0) Az úttörő labdarúgó-bajnokság rangadóját tegnap Játszották a Szabadság téren Tárkány vezetésével. Alsóváros: Halász (Berta) — Zsufa Bozóki Fazekas — Gera, Nagy I. — Gárgyán, Battancs, Ugray, Kovács G., Zsurek (Herold). SZEAC: Pördi — Molnár (Pintér), Szarka, Vlncze I. — Héger, Vlncze M. (Tóth L.) — Lantős, Kiss, Kozma, Púja, Szögi. Érdekesség, hogy az alsóvárosiak mezítláb, a SZEAC fiataljai pedig tonnacipőben Játszottak. Az elején a vendégcsapat bizonyult jobbnak, de hamarosan feljött az Alsóvárosi MAV, és végig többet támadott Góllövő: Kovács (hármat, egyet 11-esbŐl). Az Alsóváros ezzel továbbra ls pontveszteség nélkül vezet az úttörő-bajnokságban. km/h sebességgel vágódik a hálóba. Az angol Jackie MiJburn feüntetőrúgásainál már 80 km'h sebességet ls mé" tek, ami annyit jelent, hof • a labda egy másodperc alat 23,8 méteres utat tett meg: Mint a repülőgép Az ökölvívók szorítójában is villámgyorsan kerül sorra egy-egy k.o. Ez nem is csoda, hiszen mérések igazolják. hogy némely ökölvívó ökle 50 km 'h gyorsasággal vágódik ellenfele állára. De mindeme felsorolt gyorsaságot messze felülmúlja a golflabda. Ez a 48 gr. súlyú és 4 cm nagyságú -lövedék- nagy fölénnyel tartja a csúcsot: 320 km'h sebességet! Ez már megfelel egy repülőgép sebességének ls. Ennek a fantasztikus sebességnek az oka abban rejlik, hogy a kemény gumiból készült labda ugyan emberi kézzel nem érzékelhető, de elasztikus és repülés közben tojás alakot vesz fel, ami Igen nagy hatással van a labda gyorsaságára. MTK—Chelsea mérkőzés a Népstadionban Áz országos sportnapok nemzetközi műsora keretében szerdán este a Népstadionban újabb labdarúgómérkőzésre került sor, az MTK az angol Chelsea-vel mérte öásze erejét. Az egész napos esőzés miatt a vártnál kisebb érdeklődés mellett lépett pályára a két együttes, mintegy 13 ezren foglaltak helyet a lelátókon. A mérkőzést a Chelsea nyerte 3:1 (1:1) arányban. A mai műsor Atlétika. A Magyar Néphadsereg országot atlétikaibajnoksága, SZEAC-etadlon, 9 és 3 óra. Labdarúgás. Barátságos mérkőzések. Szegedi EAC— Székesfehérvári MAV Előre (NB 11-es csapat), SZEACstadion, fél 8. Elfltts SZ" AC IX.—SZEAC ifjúság Újszegedi TC- 3reged! VS UTC-pálya, fél 5. Szeged Dózsa—Szegedi Építők, Dózsa-pálya, 8 óra. Röplabda. Az Ország/M Sportnapok kupamérkőzései szegedi női NB-s csapatok részvételével, Kisstadion. 5 óta.