Délmagyarország, 1963. augusztus (53. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-29 / 201. szám
^^^^ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! dii-MAmmm A M A G Y 4 R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 53. évfolyam. 201. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1963. augusztus 29. Hruscsov válaszai japán lapszerkesztők kérdéseire Kevesebb | Legfrissebb elégedettséggel I sporteredmények Magyar tehergépkocsik Szudánnak Tizenhétmillió forinttal növelik a textilművek idei évi beruházását Amikor idén januárban hírül adtuk, hogy megkezdődött második ötéves tervünk egyik legnagyobb, úgynevezett zöldlámpásos szegedi beruházása: a textilművek bővítése, örömünkbe némi szomorúság is vegyült, örültünk, hogy kiemelt beruházásként kezeli az Országos Tervhivatal s a minisztérium is a textilművek rekonstrukcióját, bővítését. De sajnálattal értesültünk arról, hogy a sokat vajúdó beruházási program ütemes megvalósítását zavarja, hogy az 1963. évre eredetileg tervezett 51 millió forint értékű Wiunkából csak 32 millió értékűre jelölték ki a 31-es Építőipari és a Könnyűipari Épületszerelő Vállalatot. Ebből az 32 millió forintos összegből már 1963 első napjaiban angol épületelemekkel megkezdték a kiskundorozsmai telep 120 szövőgépes tanműhelyének építését. Ma már a gépeket szerelik, s a beruházásnak ezt a részét december 31-íg adják át rendeltetésének. A szegedi gyár, tehát a textilművek rekonstrukciója sem váratott sokáig magára. Több gépet újabbakra, nagyobb kapacitásúakra cseréltek. Megkezdték az új fonoda és szövődé építését is. Rendben, időben megérkeztek az angol előregyártott épületelemek, szerelésük is ütemes. Az építési tervek mindig időben elkészültek. Július 30-ig már 100 millió forint beépítésére elegendő terv állt készen. Az építőmunkát csak a mpnkáshiány gátolja, de ezzel is megbirkóznak újabb munkagépek beállításával és a honvédség segítségével. Két héttel ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy több újítási javaslat megvalósításával, lelkes építőmunkával, a gépi és katonai segítséggel az építők és beruházók új célokat tűzhettek maguk elé. Akkor a vezetők arról beszéltek, hogy az év végéig többet szeretnének beépíteni, mint a minisztériumi kijelölés. Tehát túl akarják szárnyalni a 32 millió forintos beruházást. Még az építőipari kijelölés idején ígéretet kaptak a tervhivataltól, a minisztériumtól, hogy ha többet tudnak beépíteni, csak kérjenek pénzt és kapnak. Kértek is és kaptak is. Már megérkezett az üzembe a hír, hogy a 32 millió forinton túl további 17 milliót használhatnak fel építésre. Az építőkkel már meg ls egyeztek a beruházók, s így előreláthatóan az év végéig megközelítik az eredeti programban 1963-ra előirányzott összeget. Ez fontos dolog, mert szeretnénk mielőbb megvalósítani második ötéves tervünknek ezt a jelentős szegedi beruházását Mert a textilművek a bővítés után, a rekonstrukció megvalósításával 426 tonna fonallal termel többet. és 4 millió 700 ezer négyzetméter nyersszövetet gyárt a szegedi textilművek s a mai munkáslétszám az 1200-ról több mint 3300-ra emelkedik majd. !N. Sz. Hruscsov és Tito az olasz szenátus elnökével és újságírókkal találkozott A szovjet kormányfő szerdán is a Fehér Villában maradt A jugoszláv közvélemény és sajtó figyelmének központjában változatlanul Nyikita Hruscsov látogatása és Tito elnökkel folytatott tanácskozása áll. A szovjet és jugoszláv vezetők az elmúlt napokban Brionin véleményt cseréltek & nemzetközi helyzet legfontosabb kérdéseiről köztük az általános és teljes leszerelésről, a gyarmati uralom teljes megszüntetéséről, az elmaradott országok megsegítéséről, továbbá a két ország együttműködésének fejlesztéséről és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű problémáiról. A szerda reggeli jugoszláv lapok első oldalukon közölt jelentéseikben hangsúlyozzák, hogy "N. Sz. Hruscsov és J. B Tito között teljes az egyetértés és a nézetazonosság*. A Borba első. oldalon, hatalmas főcímben kiemeli: "Tito és Hruscsov megvitatta a világbéke védelme és szilárdítása érdekében történő további kezdeményezések lehetőségeit. Tito és Hruscsov elvtárs véleménycserét folytatott a szocialista és más haladó erök egységének erősítéséről a békéért, demokráciáért és a szocializmusért vívott harcban*. Az eredeti program szerint Hruscsov és kísérete szerdán délután tovább utazott volna Brioniból a Treiszt közelében levő Iszfria-parti kisvárosba, Koparba, majd onnan Brdo nyaralóhelyre, ahol Motoros turisták (Somogyiné felv.) A képen látható motoros turisták az ülésre fektetett térképen azt keresik, merre visz az út Fonyódra? Szegedről indultak néhány napos kirándulásra sátrakkal, ruhaneművel felszerelve. Ütjük első pihenőállomásán, Kisteleken máris azt latolgatják, mikor érkeznek végcéljukhoz2 folytatódnak a szovjet és jugoszláv párt és államférfiak megbeszélései. A szovjet párt- és kormányfő programja azonban módosult és Hruscsov a szerdai egész napot Brionin töltötte. A szigetre érkezett ugyanis Merzagora, az olasz szenátus elnöke. Délelőtt az olasz politikust fogadta Tito elnök és N. Sz. Hruscsov i®, A közlések szerint a Hruscsov és Tito vezette szovjet— jugoszláv megbeszélésekről azok befejeztével közös közleményt ad-nak majd ki. N. Sz. Hruscsov szovjet miniszterelnök és Joszip Broz Tito jugoszláv elnök szerda este a Fehér Villában fogadta a szovjet, a jugoszláv és más nemzetiségű újságírók nagy csoportját. A találkozón Hruscsov és Tito válaszolt az újságírók számos kérdéseire. • Nyina Petrova Hruscsova és Jovanka Broz szerdán Púidba kirándult, ahol megtekintett egy kötöttárugyárat és megismerkedett termékeivel. A gyár kollektívája lelkesen fogadta a vendégeket. Kétszázezren tüntettek a washingtoni Lincoln-emlékműnél Polgár Dcncs, a Magyar Távirati Iroda washingtoni tudósítója Jelenti: Szerdán lezajlott a »March on Washington*, amely a polgárháború óta az Egyesült Államok történetének legnagyobb megmozdulása a négerek egyenjogúsága érdekében. Kora reggeltől kezdve a különböző közlekedési eszközökön özönlöttek Washingtonba a tüntetés résztvevői. Sok fehér is jött a fővárosba. Az érkezők a Fehér Háztól délre, a Washington-emlékmű körül levő óriási füves térségen gyülekeztek. Tizenegy órára kb. százezren voltak, s ez a szám folyton növekedett. A megmozdulás irányítói felkeresték a kongresszus demokrata és republikánus párti vezetőit. A demokraták közül Mansfield szenátor és Cormack. a képviselőház elnöke teljes támogatását ígérte meg Kennedy polgárjogi törvényjavaslatához. Nem könyörögni jöttünk A Magyar Távirati Iroda tudósítója beszélt a megmozdulás vezetőjével, alti az alábbiakban foglalta össze a felvonulás céljait: — A washingtoni felvonulás voltaképpen a kormányra és a kongresszusra gyakorolt nyomás, újfajta módszere. Több mint egy évszázadon át leveleket írtunk a kongresszus tagjainak és meglátogattuk az elnököket. Besétáltunk a törvényhozás épületébe, ahol felhívásokat és petíciókat nyújtottunk át.. A haladás azonban nagyon lassú volt. Ma ismét a kormány és a kongresszus elé terjesztjük követeléseinket. Találkozunk az elnökkel és a két párt kongresszusi vezetőivel. De a több mint százezer felvonuló nem megy sem a kongresszus elé, sem a Fehér Házba. Ellenkezőleg: minden képviselőt és szenátort meghívtunk, hogy legyen jelen gyűlésünkön és hallgassa meg követeléseinkét. amelyek aa azonnali szabadság megadásara irányulnak. A több mint százezres tömeg jelenléte megmutatja, hogy változás történt a polgári jogokért folyó forradalomban. Nem könyörögni jöttünk jogainkért. Felvonulásunk egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy azonnal munkát és szabadságot követelünk. A tüntetők egyebek közt követelik: hatékony polgárjogi törvény megszavazását; az állami pénzügyi támoga tás megtagadását minden olyan programtól, amelyben faji megkülönböztetés szerepel, az egyenjogúság megadását az iskolákban még 1963-ban; a szavazatjog teljes magadását a négerek részére; a faji megkülönböztetés megtiltását a lakások bérbeadásánál; megfelelő szakmai kiképzést a munka nélküli négerek számára; a fehér emberekével egyforma, minimális órabért; négereknek a fehérekkel egyenlő arányban való felvételét minden munkahelyre, beleértve a közhivatalokat. A refrain: „győzni fogunkü* Az eredeti tervek szerint a gyülekezőhelyről, washingtoni idő szerint, fél 12 órakor kellett volna a menetnek megindulnia a Lincoln-emlékmű. a nagygyűlés színhelye felé. Sokan azonban már 11 órakor elindultak, hogy megfelelő helyet biztosíthassanak maguknak. A felvonulók táblákat hordoztak, a fiatalok énekeltek, s az énekek refrainje ez volt: "győzni fogunk!*, és "szabadságot azonnal!* A felvonulók rendkívül méltóságteljesen viselkedtek. Rendzavarásra a déli órákig nem került sor. Délelőtt csak egyetlen letartóztatás történt: az úgynevezett Amerikai Nácipárt vezetője előzőleg azt hirdette, hogy nagyarányú ellentüntetést fog szervezni, de csak néhány tucat fasiszta, gyűlt össze és ezeket azonnal rendőrkordon vette körül. Carl Allén, a nácipárt helyettes vezetője a rendőrség' tilalma ellenére beszédet akart mondani. Mikor szándékáról kétszeri figyelmeztetés ellenére sem mondott le, a rendőrség letartóztatta. Több újságíró, mint az elnök beiktatásán A tüntetés egyébként anynyira Washingtonra irányította az egész világ figyelmét, hegy az ország és a világ minden részéből több újságíró érkezett, mint Kennedy elnök beiktatására. A négerek szélsőséges szervezetének, az úgynevezett "Fekete Mozlim Mozgalom* vezetői kijelentették, hogy bojkottálják a felvonulást. Több déli szenátor úgy nyilatkozott, hogy a négerek követelései sértik a kongresszust, vagy hogy a felvonulás alkotmányellenes. Ezzel szemben az északi és keleti államok több törvényhozója határozottan állást foglalt a tüntetés mellett. Washingtoni idő szerint délután két órakor kezdődött a nagygyűlés, amelyen számos szónok mondott beszédet. Washingtoni idő szerint szerdán délben két órakor, amikor a Lincoln-emlékmű előtt megkezdődött a nagygyűlés, kiderült, hogy hivatalos becslés szerint több mint kétszázezer ember vesz részt a megmozdulásban. A" nagygyűlésen körülbelül ötven szenátor és képviselő vett részt, közöttük néhány ismert államférfi is. Több híres - filmszínész és más művész szórakoztatta a felvonulókat. A többi között nagy sikere volt a Párizsból érkezett J.osephine Bakernek. Marion Anderson, akinek a megnyitón a nemzeti himnuszt kellett volna elénekelnie, a tömeg miatt nem tudott időben eljutni a Lin(Folytatás a 2. oldalon.) Dobi István Földesen és Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kétnapos látogatást tett Hajdú-Bihar megyében. Kedden a földesi Rákóczi Termelőszövetkezetet kereste fel, ahol Jámbor István, a közös gazdaság elnöke ismertette a csaknem 5000 holdon gazdálkodó szövetkezet Kilencven százalék tovább tanul Közel ezer új középiskolás — Népszerűek az ipari technikumok A most kezdődő új tanévben már tapasztalhatjuk, hogy a középiskolák egyre inkább »tömegiskolákká* fejlődnek országunkban. Különösen vonatkozik ez Szegedre. ahol új iskoLák és új iskolatípusok megnyitásával évről évre nagyobbak a középfokú tanulási lehetőségek. A városi tanács művelődésügyi osztályának kimutatása szerint az általános iskolát végzett diákok kilencven százaléka folytatja tanulmányait középiskolákban vagy egyéb oktatási intézményekben. A múlt tanév végén 1343 tanuló kapott általános iskolai végbizonyítványt, s közülük 570-en gimnáziumba, 72-en szakközépiskolába, 19-en mezőgazdasági technikumba, 145-en ipari technikumba, 87-en közgazdasági technikumba iratkoztak. A felvett diákok száma ezekben az iskolákban 893, a végzettek 67 százaléka. Gyors- és gépíróiskolában negyvenen, ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági szakképzésben 270-en vesznek részt közülük, vagyis a végzett általános iskolások húsz százaléka. Csupán a visszamaradó tíz százalék nem tanul tovább vagy nem szerez szakmát, de hangsúlyozni kell, hogy ez friss statisztika — év közben közülük is bizonyára többen meggondolják magukat, s némi helykeresés után, jövőre bizonyosan bekapcsolódnak valamilyen oktatási, képzési formába. Addig, korlátozott munkaidő mellett, a továbbképző iskolában foglalkoznak majd velük rendszeresen, meghatározott tanterv szerint. látogatása Nádudvaron idei eredményeit. A vendégek ezután határszemlére indultak. A Rákóczi Tsz kovácsműhelyében az Elnöki Tanács elnöke találkozott a 73 éves Herbert Gusztáv kovácsmesterrel, s hosszasan elbeszélgetett vele. Az idős kovács büszkén számolt be arról, hogy bár már nyugdíjas tagja a tsz-nek, a nagy munkák idején ma is részt vesz a »iunkában, sőt tavaly "•mellékesen* 200 munkaegységet teljesített. Dobi István szerdán a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetben, a "Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság* címet harmadszor elnyert 17 ezer holdas nagyüzemben tett látogatást. A vendégek megnézték a gazdaság különböző részlegeit, köztük a most épülő központi gépműhelyét is, amelyre két és fél millió forintot költenek. Dobi István a látogatás végén a tsz központjában a közös gazdaság vezetőségi taeiaival és brigád vezetői vei elbeszélgetett a termelőszövetkezet terveiről, problémáiról, elismerését fejezte ki a tagság szorgalmas munkájáért és a kiváló terméseredményekért