Délmagyarország, 1963. augusztus (53. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-03 / 180. szám

Süooibftt, 1965. álig uü'ztiis 5. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 Ingyen munka? "Ingyen nem dolgozom-*, — jegyzik meg sokan, ha megkérik vagy felszólítják őket arra, hogy végezzenek társadalmi munkát. Igaz, hogy a társadalmi munka "ingyen munka*? Kívánja valaki, hogy ténylegesen ingyen dolgozzanak az emberek? Senki! Igaz, a munkát a munkavégzés minősége, mértéke, gyorsasága stb. szerint meg' kell fizetni. De nem is itt van a baj, hiszen tudunk esetekről, amikor nem pénzzel fizetik a munkavállalót, hanem pl. terménnyel. Közös haszonnal A kérdés lényege tehát a hasznosság körül van! De • hasznos-e otthon rendet csinálni, ha mondjuk késik, vagy beteg á feleségünk és a munkából hazatérve nem találjuk egészen rendbenlévőnek a lakást? Nyugodtan azt válaszolhatjuk, hogy: igen, hasznos, mert utána jól érezzük magunkat. Éppen így van az ember a társadalmi munkával. Csakhogy sokan nem gondolják végig a társadalmi munka valódi hasznát, azt ami rájuk is visszahat! A főnőknek végzett -srivességmunka*, nem társadalmi munka, még akkor sem, ha ezt egyes helyeken akként könyvelik el! A társadalmi munkát minden kötelezettség nélkül a társadalom egyenrangú tagjai végzik a társadalom hasznára. Egyéni és közös hasznára! Talán jobban érthető lesz ez ha elmondunk egy esetet a társadalmi munkáróL A siker „titka* Nemrégiben a M.-i község tanácselnökével beszélgettünk a társadalmi munka szerepéről. Mi azt gyanítottuk, hogy falun talán nehezebb ilyen dologban szót érteni az emberekkel. "Azért, mert a falvak lakóinak jó része — a városközeiben különösen — igazán csak a hét két utolsó napján tartózkodik otthon. Mikor ezt megmondtuk, a tanácselnök nevetett és azt felelte: — Nem így áll a dolog! Mindenütt, városon, falun, azon múlik a siker, hogyan fognak hozzá az illetékesek a társadalmi munka megszervezéséhez. El tudják-e érni azt, hogy az emberek maguktól jöjjenek rá, olyan munkáról van szó, ami megtérül, hasznukra lesz. Ezek után tanácselnök Ismerősünk elmondta a történetet. Tavaly ősszel, még az őszitéli esőzések előtt meghívták a község lakóit egy nyilvános tanácsülésre. Az iskola legnagyobb osztályterme zsúfolva vplt, hiszen hamarosan híre futott, hogy miről kell dönteni? Amikor már többen nem fértek a terembe a tanácselnök felállt és azt mondta: — Mindenki szeretné megóvni a gyerekei és a maga cipőjét a sártól, a víztől. Nyakunkon vannak már az esős hónapok. Meg kell csináltatni a járdákat. De egy a bökkenő: vagy csak a járdák felét tudják betonkockákkal lerakatni, mert kevés a pénz, vagy veszünk annyi betonkockát, hogy a község valamennyi fontos járdájára jusson ... És itt jön a de.. „ ugyanis arra már nem jut a költségvetésből, hogy azt a rengeteg betonlapot le is rakassák, amit egyébként a falu lakói egy délután szakemberek irányításával egy-két óra alatt elvégezhetünk ... Pisszenés sem hallatszott A teremben mozgolódás kezdődött e szavakra. Az elnök zavartalanul folytatta, mondván, hogy a szavai után mindenki elmondhatja a véleményét. Ezután Ismertette, hogy a munka — aminek teljes elvégzésére másként csak a jövő évben lenne pénz — mit jelent. Azt jelenti, hogy a gyerekek már az idén sár nélkül juthatnak az iskolába, az asszonyok nem sáros cipőben térnek haza mindennapi bevásárló útjukról, mert az üzletekhez ls a járdán lehetne eljutni, a faluból a városba járók szintén betonjárdán mehetnének, az' autóbusz-megállóig vagy a vasútállomásra. (Ekkor már egy pisszenés sem hallatszott a teremben.) Csak — emelte fel a hangját az elnök — hiába, az idén vagy a fele anyagra és ahhoz a munkabérre, vagy a teljes anyagra jut pénz, de már a készítésre nem... — majd széttárta a karját, s szavai nyomán támadt csenben leült. „Lerakja az én családom" Nemsokára suttogás indult, majd erősödött a zaj, amit időnkint egy-egy elharapott hangos szó tört át. Az elnök ivott néhány korty vizet, majd felállt és bejelentette a következő napirendi pontot... Ekkpr valaki felállt és azt mondta: — Hova sietünk? Nem hajt a tatár. Én azt mondom... — itt megakadt és körülnézett, mintegy meg akart bizonyosodni, hogy a ráirányuló pillantásokban van-e elég biztatás? Ügy látszik, hogy volt, mert egy nagyobb lélegzetvétel után, emeltebb hangon folytatta —... Én azt mondom, hogy meg kell venni az' összes betonkockát, az én házam előtt lerakja az én családom... máshol meg ... szóval megegyezünk! Megtapsolták, aztán egy hét múlva le is rakták az egész faluban a betonlapokat, pedig a gyűlésen ki se mondták azt a szót, hogy társadalmi munka. Vigyáznak rá, hiszen ők építették. Lassan eltelik egy év, jól tartja magát a járda, becsületes, Gzép munkát végeztek építői. Kiss Dénes Nemzetközi pedagóguskonferencia Belgrádban az eszperantó iskolai tanításáról (Tudósítónktól.) Ünnepélyesen nyitották meg Belgrádban a szakszervezetek székházának üléstermében az UNESCO Jugoszláv Nemzeti Bizottságának védnöksége alatt azt a konferenciát, amely az eszperantónak, mint nemzetközi nyelvnek iskolai tanításával foglalkozik. A rendező bizottság nevében dr. Lavoslav Kraus, a Jugoszláv Eszperantó Szövetség elnöke üdvözölte az értekezlet résztvevőit, majd a jelenlévők egyperces felállással adóztak a szkopljéi földrengés áldozatai emlékének. Elsőnek Radimir Andjelics, az UNESCO Jugoszláv Nemzeti Bizottság oktatásügyi képviselője szólalt fel. Többek között kiemelte: amióta az ENSZ 1954. évi általános közgyűlése elfogadta az Egyetemes Eszperantó Szövetséggel való együttműködést, jelentős a fejlődés. Az eszperantó, a nemzetközi együttműködés egyik jól felhasználható eszköze, s az eszperantisták tábora gyarapodik az egész világon. Az UNESCO képviselője beszéde után a dán, majd a magyar Művelődésügyi Minisztérium küldötte, Farkas Ernő gyakorlógimnáziumi tanár üdvözölte a konferenciát A különböző országok eszperantó-szövetségei képviselőinek felszólalása után igen szép szolidaritás nyilvánult meg a konferencián. Ugyanis a tanácskozásra utazó dán és svejci küldöttség tagjait is .a földrengés Szkopljéban találta, de sikerült megmenekülniük. Megindulva hívták fel a konferencia pedagógus résztvevőit véradásra a sebesültek részére. Az első napon 12 országból több mint 50 tanár és tanító jelentkezett véradásra. Ezek után a konferencián Petar Vukovnonovics tartott előadást: Az eszperantó hatása a nemzetközi megértésben és annak valóraváltásában, az UNESCO célkitűzéseinek szellemében címmel. A tanácskozás idején "Eszperantó a nevelés szolgálatában* című kiállítás is gazdagítja a konferencia műsorát E. F. Befejeződött pamutipari Tegnap a délelőtti órákban folytatódott Szegeden a II. országos pamutipari konferencia. Ezen a napon két részkonferenciát rendeztek. Külön tartották értekezletüket a szövőé és a fon ós szakemberek. A fonósok részkonferenciája a városi tanács nagytermében volt aliol a szegedi textilművek fonodájának műszaki újdonságairól, bővítéséről Zombori Zoltán tartott előadást A szövősök az az országos konferencia MTESZ szegedi Intéző bizottságának termében tanácskoztak. Itt a vitaindító előadást Perényi Mihály tartotta. Az előadás után hozzászólások következtek, s többen elmondták észrevételüket. Később mind két szekció ellátogatott a szegedi textilművekbe. A délutáni program városnézés volt, ezzel véget ért a kétnapos konferencia. Tízezer sirály délnek tart A Fehértó jellegzetes madarai már útban vannak az Adriai-tenger partja felé. Az idén mintegy 3 ezer pár sirály rakott fészket a fehértói Korom-szigeten, s most öszszesen tízezer sirály tart délnek. Már jelentés is érkezett Milánóból, hogy egy közelmúltban Fehértón gyűrűzött sirályt a napokban elejtettek. Az elköltözöttek helyét északi halászmadarak foglalják el, amelyek nálunk töltik a telet. Lengyelországból, Szovjetunióból érkeznek Észak-Európa dankasirályai. VÉGRE! Ahány ház, annyi szokás! És ahány ház, annyiféle tégla! Mert a Csongrád megyei Építőipari Vállalat téglaszükségletét az ország különböző gyárai elégítik ki. A megrendeléseket az előző hónapban az ÉM Tégla- és Cserépipari Trösztnek kell leadni Budapestre. Ez a központi elosztó intézkedik azután, hogy az egyes vállalatok mennyi, milyen minőségű téglát és honnan kapjanak. így fordult elő, hogy egy-egy szállítmány keresztbe utazta az egész országot. Némelyik Csongrád megyéből Mickolcra vándorolt, s a megyei építőipari vállalat pedig a rossz minőségű sásdi téglát kapta. Arra ls volt példa, hogy a messziről érkezett szállítmányt kellett átvenniük, amikor pedig a helyi gyárak területén kész téglaoszlopok várták, hogy ház legyen belőlük. Augusztusban közel 1 millió 300 ezer téglára van szüksége a Csongrád megyei Építőipari Vállalatnak, s ebből csupán 250 ezret kapnak a megye területéről. A rendelés nagyobb részét tehát távolabbi gyárakból — Orosháza, Battonya, Gyoma — szállítják. A Téglagyári Egyesülés igazgatója megerősíti, hogy hiába a központosítás, szervezetlenül mentek a dolgok, de augusztus óta, mintha megváltozott volna minden. Ebben a hónapban egyetlen tégla sem lesz hűtlen szülőföldjéhez, egyetlen darabot sem visznek a megyén kívülre —, s ez a helyes. < Miért jut akkor mégis Ilyen kevés tégla — csak 250 ezer darab — a Csongrád megyei Építőipari Vállalatnak? A megye területén kilenc téglagyár van. Ezek termelése azonban kevésnek bizonyul ahhoz, hogy a terület teljes szükségletét fedezze. Az is sokat segít a helyzeten, hogy nem kell az ország más megyéibe, városaiba szállítani, hanem a -hazai* termelés hazai földön marad. Augusztusban — a kiutalások tanúsága szerint — valóban ez a helyzet. Bízunk benne, hogy ez így lesz ezután mindig, s akkor nyugodtan mondjuk: végre... Ritkán adódik alkalom arra, hogy az ember körülnézzen a saját házatáján. A sietős órák, hetekre, hónapokra rúgnak, és legtöbbször észrevétlenül tűnik el a tavasz és a nyár. Házsorok nőnek ki a földből, vagy gyárkémény emelkedik a magasba, s futó pillantást vetünk az elénkkerülő tárgyakra, dolgokra, és a következő percben már elfelejtettük, hogy az imént mit is láttunk. Nincs időnk a szemlélődésre, tűnődésre, pedig az élet gazdagságához, szépségéhez tartozna ez is. A transittelepen őgyelegtem tétlenül, jt aiau+mav. cél nélkül & nézegettem a futkosó teherautókat, sebeskezű asszonyokat, lányokat, amint az őszibarackos kupacok között rendezgettek, válogattak, szaknyelven szólva: osztályoztak. Kasza elvtárs, a telep vezetője is előkerült a jéghózból. Meglátott, azután kalauzolni próbált. Elhárítottam, mert az már igencsak hivatalos lenne, és ilyenkor az ember már nem nézelődhet kedvére. A motoros-targoncák keringési körletében nem sokra mentem. Pakolták az autókat, zöldbabbal, paradicsommal, meg őszibarackkal, almával, de olyan sebesen és szakszerűen, hogy alig érkezik megfigyelni az ember a munka menetét. Muszáj a gyors mozgás, hiszen naponta ötven-hatvan teherautó szalad el megrakottan a szegedi, pesti raktárakba. Na persze, megrakottan is érkeznek az autók, a környező községekből idehozzák az árut, azután a gyors kézjárású -fehérnép* rendbe boronálja: minden a helyére kerül. Élvezetes munka ez. Különösen az autók járása. Ügy látszik itt már figyelembe veszik a szállitóeszközzel való gazdálkodást. Mert az a legnagyobb bajunk, hogy teherautók szaladgálnak üresen az országban szerteszét, nincs megszervezve a visszáruszállítás és emiatt drága értékek pusztulnak el raktárakban, tárolóhelyeken. Egyik-másik gazdasági egységünk elmehetne megnézni az itteni szervezettséget a szállításnál, legalább megtanulna gazdálkodni a szállítóeszközökkel. Fiatal kis diáklány nevetgélt a ládák között. Megszólítottam. Gimnazista és nyaranta itt dolgozik. Megkeresi a ruhára-, cipőrevalót, még a könyvek órát is, mert havonta 900—1000 forint összejön. A kézügyességtől függ. Milyen jó lenne, ha minden szülő elküldené gyermekét nyaranta fizikai munkára az építőiparba, konzervgyárba, termelőszövetkezetbe, vagy ide, a csomagolóba. Újjászületik így» a gyermek, testileg és lelkileg is felfrissül a szobalevegőtől megvónnyadt bőre. Izmai erőre kapnak, az étvágya -megkétszereződik*, s ami még talán fontosabb, belekóstol az életbe, megérzi, s megérti a munka ízét és jelentőségét. Meg önérzetben is gazdagodik, hiszen felnőttes módon, már pénzt keres ő is. Ez olyan jó, önbizalomnövelő érzés, amitől kár megfosztani a gyermekeket A sándorfalvi, kisteleki, szegedi meg a szatymazi aszszonyok megkeresik az 1200—1400 forintot és ez a csalód eltartáséban itt már számottevő kereset Mert nemcsak a kéthónapos főszezonra szól itt a munka, hanem jó erős félesztendeig eldolgoznak itt sokan. _ Milyen nagy- ez a telep! Az útmentérríl néawe-ikisebbfajta gyár. Kétszázan is serénykednek benne, mert naponta sok-sok vagon fut el innen; Münchenbe, Berlinbe, Prágába, Leningrádba, Londonba, Bécsbe. Jegelt vagonok, 70—75 mázsa barackkal indulnak, viszik a szegedi járás homokját barack formájában, valutáért — Évi 2000—2500 vagon indul ki innen — mondja a sorompóőr. Gyorsan számolok, hiszen ez 150—200 ezer mázsa barack. — Ügy ám! — büszkélkedik a vasutas. Hej, öt év múlva ötször ennyi lesz — gondolom magamban. Mert ha a megyei pártbizottság elgondolását megvalósítják a szegedi járásban, akkor ezren dolgoznak itt, és az egész környék tranzittelep lesz... De ennek aztán nagyon szorgalmas, szívós munka az ára. A járási szövetkezetek helyett senki 6em csinálja meg a szegedi járási aranybányákat » yfruvtatak a teleltető gödrök Fehértón: most kint vannak a halak a nagy vizeken. Csöndes a környék, a bágyadt alkonyatban senki sem szólít meg. Az igazgató oda van Kelebián, a főagronómus meg a Balatonban lubickol, nem is keresem őket A telepvezető meg kint van a tavakon, figyeli a környéket. Tehén legelészik a vízparton, borja bőg mellette, mert megvasalták az orrát hogy ne szopjon. Lovak állnak a jászolnál, fekete koca szalad malacaival a paréj közé. Embert alig látni. De azért szépen búg az őrlőmalom, munkások pakolják a zsákokat. Nem biztatja őket senki, tudják a dolgukat. Kijebb, a teleitetőkön túl, négyen-öten, -forszírozzák* a motoros-szivattyút, de nem igen engedelmeskedik. Tekerik, piszkálják, gyertyát cserélnek. Végre meggondolja magát az öreg masina, köhögősen berregni kezd és később nagy sugárban emeli a vizet egy iszapos űsztatóba. Dolgukra fordulnak az emberek, hagyják a kiérdemesült csotrogányt, dolgozik az egymagában is. Teherautó fordul a telelők salakos útjára, ponyvával körbevont sarkában nyúlánk oxigénpalack. Halat szállít Pici, apró halakat hord a nagy tavakba, hogy néhány hónapra, esztendőre ezek a halak a KÖZÉRT-ekben halvacsorákhoz kínálják magukat... Magamban azon évődőm, hogyan lehetne megnövelni ennek a tekintélyes halgazdaságnak a termelését. Mert hát nincs rendszeresen sertéshús, megtenné a hal, csak több volna belője. Jól ismerem az igazgatót, érti a mesterségét, és biztosan meg is felel majd a kérdésemre... Áh,A/ih,Mb a Tlszán. azaz csak vágtunk volna, de elo-waycurtK viuék a tápéi pontonhidat, fel Aigyő alá, a vashíd javítása miatt. Így aztán Tápénál visszaállt, szolgálatba lépett az öreg komp. Talán már nem is reménykedett abban, hogy egyszer még igényli fordulóit a közlekedés. A vizén kajakosok, meg kenusok húztak, versenyre készültek, mert látnivaló volt, keményen dolgoztak a szürkületben. Majd csak besötétedett, mire Marosleiéig értünk, Gregus Gyurka bátyám, néhai uradalmi cseléd portájára. Már megfejték a tehenet, szénát vetettek eléje, a kocát meg a malacokat behajtották az ólba, a sok baromfi meg hessegetés nélkül is behúzódott a pajta aló, ól tetejére. Elcsöndesedett az udvar, a meggyfa alá húzódtunk és mondtuk a magunkét Ki ezt — ki azt. Magamban azon tűnődtem, hogy Gregus Gyurka bátyám sorsában miféle javulást hozott a felszabadulás. Hátha megkérdezi, aztán felelni itten úgy ilük, hogy nyomba visszavágják a szót, hacsak egy kicsit is hibádzik. Nézelődtem erre-arra, s közben fogalmaztam a mondandómat. Hát itt van ez a kis ház. Nem olyan jaj de príma, de mégis sajátja, és ez bizony nem volt az uradalmi cselédség idején. Akkor egy konyha két családnak szólt, egy szobában nyolc ember lakott. Sokszor háltam a földjén, nem felejtem el. Na ós a tehén, meg a koca a malacaival, a sok csirke-tyúk... Meg a gyümölcs, a szépen fejlett fákról. De nem került sor a kérdésre, ennélfogva a felelet is elmaradt — Hallod, mindennap húst eszünk — mondja tréfásan Boris néni, az idős asszony. — Jól teszik, megérdemlik. — Én meg nyugdíjas vagyok, fiam. — Tudom. A szövetkezetben hallottam. Igaz, kicsi a nyugdíj, de mégiscsak nyugdíj ez. Az egykori uradalmi cseléd húsz esztendővel ezelőtt még beteges álmában sem gondolt erre. Beesteledett egészen, a félhold sárga fénnyel pásztázta a haragoszöld kukoricásokat. Elcsöndesedett a sokszínű élet Csak a tarlók virítottak érintetlenül, meg a kévékben hagyott gabona itt-ott, és mutatták, hogy bizony-bizony a mezőgazdasági munkát sem tudjuk mi olyan jól szervezni, mint ahogyan azt az élet megkívánná tőlünk. Hiszen az aratás után mindjárt a talajmunkához kellene fogni, trágyázni, szántani mert esetleg ősszel ismét megállapítjuk: elkéstünk! OhoAAiínub a ^isza partján, a csöndes víz felett, /ne^attunn Egészséges hűvös szellő bújt elő a füzesekből ... Mennyivel gazdagabbak lehetnénk, ha volna időnk nézelődni, meg az emberekkel sokat beszélgetni! Igaz, ez is egy kicsit rajtunk, múlik. Karcoló Károly