Délmagyarország, 1963. július (53. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-26 / 173. szám
FSfti+k, t!>6t Július 26. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 Több szegedi seprű, ecset és hangszer exportra Á szegedi tanácsi vállala- Kiemelkedő munkája rész- A vállalatok többségének eltok exporttevékenységéről az ben annak is köszönhető, ismerés jár, de a Fémfeldolutóbbi hónapokban joggal ál- hogy időközben gozó Vállalat exportbizonyitlapíthattuk meg, hogy a ter- újabb megrendelést kapott, ványába nem jó jegyet írhatvekhez mérten általában si- Helyiipari üzemeink közül a nánk, mert adóssággal zárta keres, eredményes. A dicsé- Seprű- és Kádáripari Válla- az első hat hónapot, ró megállapítás elsősorban a lat exportálja a legtöbb árut. Második féléves tervünk terv mennyiségi teljesítésére Az üzem munkáját, exportte- szám szerint annyit vár exvonatkozik. Így volt ez az vékenységét az év elején ne- portáló tanácsi vállalatainkelső negyedévben, amikor a hezítette, hogy a világpiacon tói, mint az első. Az eddigi vállalatok többsége túltelj® csökkent a kis és díszseprűk tapasztalatokat okosan felsítette esedékes exporttervét, iránti kereslat. Ezért igy® használva, félév múlva még Így van ez most is, mert keztek több nagyobb seprűt több eredményről és kev® a második negyedévben gyártani és eladni. Ez a tö- sebb hibáról adhatunk tájé10,3 százalékkal több ex- rekvés sikerrel járt. koztatót, ha a vállalatok v® portárut adtak külföldi A -pálmát" az első félév- zetői megfogadják a városi megrendelésre, mint a ter- ben a Szegedi Ecsetgyár vit- tanács ipari osztályának javezett. te el. Komoly nyersanyagel- vaslatát, s újabb cikkeket Az első félévi tervet közel látási nehézségei ellenére készítenek és ajánlanak 11 százalékkal teljesítették 123,1 százalékra teljesítette eladásra külkereskedelmi váltul. exporttervét. lalatainknak. Erre van is leA második negyedévben Jogos a dicséret, a biza- hetőség, különösen a Bútorjelentős túlteljesítést ért el a kodás, de mégsem lehe- Hangszerkészítő Vállalatnál, tünk elégedettek exportáló a fémfeldolgozó üzemben és tanácsi vállalataink mun- a Fonalfeldolgozó Vállalatnál kájával. is Bútor. Hangszerkészítő Vállalat különböző típusú exporthangszerek gyártásával. Ujabb autóbuszjáratok a városban Teljesül a dorozsmaiak kívánsága — Négy új autóbusszal gazdagodott az AKÖV gépkocsiparkja A TO-es számú Autóközi® na-forrás és fedési Vállalat a szegediek között Az jogos panaszát orvosolta 9, 12, 16, 10 i újabb autóbuszjáratokat in- indulnak az dít A Közlekedésügyi Mi- Füvészkerttől a Füvészkert autóbuszjáratot Útirány: Anna-forrástól Baktói csatorna—József Atís 18,40 órakor tila sugárút—Nagykörút— autóbuszok, a Petőfi Sándor sugárút—Rávissza pedig kóczi utca—Nagyállomás. Eznisztérium 9,20, 12,25, 16,25 és 17 órakor, zel a cipő-, a kender- és a az új járatokhoz négy m® Augusztus l-től az AKÖV seprűgyór, Szeged-átrakó, dern autóbuszt irányított régi kívánságát teljesiti az Tisza-pólyaudvar és a pap• Szegedre. új-petőfitelepieknek. A BakJúlius 28-töl rendszeresen tói csatorna és nagyállomás közlekedik autóbusz az An- között indítanak rendszeres jpAntószalon" Szegeden Camping- és járműkiállítás nyílt a Horváth Mihály utcában StfUTfes és látványos kiálli- és Pannónia motorkerékpáro. tási nyílt tegnap, csütörtökön kat, a különböző típusú Szegeden az építőipari techni- sport- és túrakerékpárokat, kum: udvarán, a Horváth Mi- valamint a Skoda, Moszkvics, háJy utcában. A Szegedi Kis- Trabant és Wartburg gyártkereskedelmi Vállalat, a Vas mányú személygépkocsikat. es« Műszaki Nagykereskedel- Az előbbiek jórésze OTPmi* Vállalat, a Sport-, Hang- részletre is vásárolható, az szer- és Játékáru Nagykeres- autókhoz újabban &zemélyi kedelmi Vállalat közösen kölcsönt is ad a takarékpénzmutatja be a közkedvelt tár. bankra A kiállításon található aumeg valamit szemelygepk® ^^ ezeket q ^ csikat Minden SSTkürütB: 52--sssi — ssz de minden megrolt típusokat a helyszínen meg is lehet vásárolni. Edzött, ami egy hétvégi kiránpesten vásárolhattak gépk® dúlás, vagy nyári táborozás .,A ^^ ^"K^J* kelléke lehet, a" vajtartótól a gVSKZffi'ff takaróig. Nem rég még k® [L^e iXm^f' hogy toto vés camping-ágy vagy szék L??^^^^ ** volt hapható, most már választék is van belőlük, csaktíz perccel a tegnapi kapunyitás után már gazdára talált az elegáns, világosszürke ffi ^JTSSSÍ Moszkvxcs és a Trabant comgyártmányú kétszemélyes sátor is. bi. A camping- és járműkiálA campingezés színhelyére lítás július 31-ig mendennap valahogy el is kell jutni, délelőtt 11 órától este 7-ig Ezért állították ki a Danúvia tart nyitva. Kísérleti búzák cséplése A Szegedi Fajtakísérleti Állomáson negyven parcellán végeznek összehasonlító adatgyűjtést szovjet, francia, magyar és osztrák intenzív búzákkal. A vetéstől a betakarításig a kenyérgabonák fejlődésének minden fontosabb adatát feljegyezték, s most csépelik a termést. Speciális kisparcellás cséplőgépet üzemeltetnek, s minden kísérleti parcella termése külön zsákba kerül. A búzák minőségét s egyéb tulajdonságait sokrétű laboratóriumi vizsgálattal állapítják meg. rikaf el dolgozó dolgozóinak utazását oldják meg. A két végállomás között a menetidő 15 perc, így tehát a budapesti gyorsvonattal Szegedre érkezők 15 perc alatt Üj-Petőfitelepre tudnak utazni. Ugyancsak augusztus 1-én indul a Szabadság tér és Anna-forrás között az új autóbuszjárat, mely a Csonka, a Dobó, a Galamb utca, az Aradi vértanúk tere és az Anna-forrás útvonalon közlekedik. Ez a járat Alsóváros lakosságának biztosít kényelmes, gyors közlekedést, mert a felsorolt útvonalon 15 perces menetidővel közlekednek az autóbuszok. Szeged és Kiskundorozsma között is közlekedtet autóbuszt az AKÖV augusztus 5-től kezdve. A járatok útvonala: Kossuth Lajos sugárút, végállomás a Takaréktár utcai MÁVAUT állomás, A részletes menetrendet lapunkban a későbbiek során közölni fogjuk. Új AKÖV-telep Makón Tegnap Makón ünnepélyes keretek között avatta fel Hidasi György, az autóközi® kedési vezérigazgatóság h® lyattes vezetője a Szegedi Autóközlekedési Vállalat új telephelyét. Az ünnepségen jelen voltak Makó város vezetői, s ott volt a Szegedi Autóközlekedési Vállalat igazgatója, Csiszár Károly is. A 4,2 milliós költséggel épített és berendezett új t® lep létrehozását jelentősen segítette a társadalmi munka. Az autóközlekedés makói dolgozói több mint ezer társadalmi munkaórát teljesítettek az építkezésnél. Többet, újabbat, nemesebbet u zeniünkben egy hely- újszegedi szövőgyárban tet- zás volt. "Azóta náluk is ben áll a brigádmoz- ték. Még olyan áron is. hogy jobban megy a munka, eredgalom — panaszolta a brigád többi tagjának va- ményesen tevékenykednek a az újszegedi kenderszövő lamilyen hátránya származik brigádok". Fontos az is, hogy egyik brigádja. — Ha tö- belőle, rődnének velünk, máskép- Ez pen menne a munka. "Több mint a segítséget szeretnénk kap- teljesítése. Része annak a ni!" — mondta üzemi meg- célkitűzésnek, hogy valóban beszélésen a Szegedi Ruha- szocialista módon éljenek üzemek, ahol, hogy ne magyár egyik brigádvezetője, ezek a kollektívák és ne csak radjanak le más vállalatok Azután elmesélte kollektívá- viseljék a szocialista címet, juk megalakulásának törté- Mert szükséges, hogy a ternetét. "Járt nálunk az üzem- melési problémák mellett a brigádok érezzék: eíismeazonban már több, rik eredményeiket. És tudtermelési vállalások ják: ha nem teljesítik, amit vállaltak, nem kapják meg a címet sem. Vannak még mögött, osztogatják a szocialista címet. Ezzel palástolják mulasztásukat, és sajben egy elvtárs. Javasolta, egyre jobban előtérbe kerül- nos, lejáratják a mozgalmat, hogy alakítsunk brigádot, jenek — különösen a több- Felvetődik a kérdés: megAdott egy kis füzetet, hogy szőrösen kitüntetett brigá- sértődhet-e az a brigád, ameamit végzünk, írjuk bele. dóknál — a szocialista em- lyik egy év után nem kapja Ezenkívül semmi több segít- bertípus kialakításának kér- meg a címet? — mert erre séget nem kaptunk. Soha, dései. bben is hetnének senki felénk sem nézett. Ezt helytelennek tartom, és jó lenne, ha velünk, fiatalokkal is többet foglalkoznának". E' is van példa a cipőgyárban, többet segít- "Mi szigorúan és érdem szea műsza- rint ítéltünk — mondja az kiak. ."A művezető- egyik brigád vezetője. — nék és technikusnak a feladata a termelés műszaki Hányan mondták el: "Azt feltételeit biztosítani. Ezzel met. Ez a kollektíva szeretnénk, ha a vállalat ve- több ideje marad a szocia- sértődött és feloszlott Volt olyan együttes is, amelyik nem kapta meg a címeg<. Ezzé tősége és a műszakiak lista brigád vezetőjének, zel mintegy igazolta, hogy többet segítenének". Szege- hogy nevelje együttese tag- valóban nem érdemli meg a den is több vállalatnál fel- jait" — mondta a Szegedi szocialista jelzőt, lelhető, hogy megalakulnak Ruhagyár párttitkára. — A "Egy helyben áll a moza brigádok, többségükben a műszakiak támogassák a bri- galom az üzemben« — mondkollektíva önálló kezdemé- gádokat, azok pedig fogad- ták Újszegeden. Vannak már nyezésére és nem -egy elv- ják el, igényeljék ezt a se- olyan brigádok, amelyek hátárs" javaslatára, utasítása- gítséget! Sok helyen még ra, s azt a vezetők figyel- azért nem tudják kiaknázni rom, négy éve működnek, a termelésben nincs fennakamen kívül hagyják. Vállalá- a brigádokban rejlő lehető- dás. Együtt járnak kirándulsokat is tesznek, más együt- ségeket, mert nincs meg kötés vállalását lekopírozva, zöttük a jó kapcsolat. Ebben esetleg éppen a versenyfe- jutna nagy szerep a fiatal lelős sugallatára. Ezeknek a műszakiaknak. Társadal- nálnak? Nem. Nagyon nagyfelajánlásoknak nagyobb ré- munk is számít segítségük- szerű! De jó volna, ha már sze termeléssel függ össze. re. Ne várják, hogy tiszt® valamennyi brigád itt tarLegtöbbszor teljesítik is. Tel- letbeli tagként felkérjék tana. De nekik ez már kejesítik, mert mindenki őket a brigádok, hanem sa- vés! Visszagondolnák az első anyagi érdeke ezt kívánja, ját elhatározásból maguk közös programok izgalmára, de tovább igen nehezen lép- válasszák ki azt a kollektí- az nek. Pedig a brigádmozga- vát, ahol, megítélésük szelőm több, mint termelési rint, tudásuk legjavát adhatmozgalom. ják, ahol a legnagyobb szükSzegedi Cipőgyárban ség van rájuk. Ezeknek a ni és egy könyv is körbe jár, amíg csak mindenki el nem olvasta. Rossz, amit csielső könyvre, melyről hosszasan elbeszélgettek, az első eredményekre, amelyekért küzdeni kellett — és úgy érzik, most már nem természetessé, vált mindez. megszokottá /% mondtak erre°példát. fiataloknak kellene vállal- történik semmi. S mindez "Igaz, hogy nem el- niuk a kezdeményezést is az azért, mert számukra már hanyagolható az anyagi ér- új élet- és munkaformák kidekeltség, de csak addig ért- alakításában, hetö meg, amíg nem ok® Az idősebbek tapasztaltsazunk kárt embertársainknak. Eára is szükség van. A szakMert ilyen is történt. Az munkás-bizonyitvánnyal eregyik dolgozó könnyedén el- kező fiatalt ne úgy fogadN ekik is szükségük van a segítségre. Üj lehetőségeket kellene neérte a száz a másik meg ják, hogy minden mozdula- kik mutatni És a szakszercsak a nyolcvanöt százaié- tában hibát keressenek és vezet feladata volna ennek kot. Ez úgy lehetett, hogy az örül jenek, ha találnak. A az uj útnak a megrajzolasa egyik kiválogatta a jó anya- fiatalt se "idegesítse" azak- Mar a vauaiasoK Kitűzésénél got, társának pedig a rósz- kurátus mester állandó "prészat hagyta". Hová lesz dikálása«. A "szocialista móüyenkor a szocialista brigád úon élni és dolgozni" a alapeszméje7 többi között azt is jelenti, De ugyanez vonatkozik ar- hogy összefogjunk, egymást megszokott sablonossá ra az esetre is, amikor egy segítsük. Elosztani a rossz tormák helyett, üzemen belül egészségtelen anyagot, a szövődében beversengés alakul ki a brigá- fűzni a szomszéd gépének dok között. Amikor nem iá- elszakadt fonalát, közösen togatják egymás rendezvé- megoldani a problematikus nyeit, mert azzal hozzájárul- számtanfeiadatot, megmutatnak egy másik kollektíva jó ni és megtanulni a helyes eredményeihez. Vagy a ré- munkafogásokat, munka- .......... . • . . gebbi együttesek nem tárna- módszereket - és így t® deti lehetőségeket^ kereteket, gatják az újonnan alakultak vább a legparányibb figyelmunkáját, nehogy utolérjék mességtól a legsúlyosabb őket. Szocialista verseny ez? problémákig. A szocialista brigádok sok helyen a vállalatvezetés alappillérei, nagy segítséget nyúj- — - ; — -- szakszervezettől a tanak a tervteljesítésben, a a divatszabosag peldaja iga- régtő^ 8 Kakszerveasttffl a különböző problémák megöl- zolja. Itt túlnyomórészt volt műszavaktól, mindenkitől, dásánál. De csak ott, ahol a kisiparosok dolgoznak. Ne- aki segítem tud — es jogszocialista erkölcs — a se- hezen ment a bngádalakígítő szándék, a jóindulat, az tás. 1961-ben igazgatóvált® igazságos munkaelosztás, az egymással való törődés, az egyéni érdek alárendelése a kollektíva akaratának — már kialakulóban van. Ahol a gyengébb dolgozót, vagy a fiatalt nemcsak akkor veszik be a brigádba, ha már eléri a száz százalékot, vagy annál többet termel, hanem még akkor, amikor gyengébb, amikor segítségre szorul. Vagy nem zárják ki a gyengébbet, a fegyelmezetlenkedőt, nem kiközösítéssel oldják meg a brigádtagok közötti nézeteltérést, mint az H a helyi adottságoknak, a tagok erkölcsi és politikai képzettségének legmegfel® lőbb feladatokat ajánlani a vált Hogy a közelmúltban tartott brigádvezetői értekezleteken ezek a problémák felvetődtek, az azt jelenti, hogy a szocialistabrigád-mozgalom valódi értelmet nyert. A kollektívák kinövik a kezdeti lehetőségeket, k< Megnőnek igényeik. Tenni, cselekedni akarnak valami ^ újabbat, nemesebbet, csak ogy milyen fontos fel- méE nem tudják, hogy h® adat jut ebben az Syan és mit. S ehhez kérik egyes vezetőknek, azt a segítséget a vállalatvezetőgal várják egymástól is. MÉRY ÉVA Ünnepi gyűlés Budapesten felszabadító mozgalom kezd 10. évfordulója alkalmából A Hazafias Népfront Or- sem feledkeznek meg az szagos Tanácsa csütörtökön éberségről. A forradalmi az Ikarusz Karosszéria és Kuba senkit sem fenyeget, Járműgyár művelődési házá- de aki Kubára tör, az egész ban ünnepi gyűlést ren de- szocialista táborral találja zett a kubai felszabadító magát szemben. Ezt diktálja mozgalom kezdetének 10. év- a nemzetközi proletárszolifordulója alkalmából. Részt- daritás, korunk nagy eszmévett a gyűlésen és az elnök- je. Nem maradt elszigetelt ségben foglalt helyet Komócsin Zoltán, az MSZMP P® litikai Bizottságának tagja, Holtai Imre, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője, Péter János külügyminiszter. A magyar és a kubai himnusz elhangzása után Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a művelődésügyi miniszter első helyettese mondott ünn® Ponyvát terjteoefc a gep elé (Tóth Béla felv.) Asszonyok etetik » kis cséplőgépet vállalkozás azoknak a magvar önkénteseknek a harca, akik a múltszázadi kubai függetlenségi háborúban Marti és Petőfi nevével indultak rohamra. Tettük ma már a két nép tartós, forradalmi együttműködésének kezdetét jelképezi. Aczél György nagy tapssal fogadott beszéde után dr. Jüan Jósé Fuxa Sanz, a Kubai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykö-pi beszédet. Ismertette a hós kubai nép több évszázados vete mondott beszédet, szabadságharcának ki magas- . . , . . ló állomásait. A forradalom 82 egyetlen helyes utat válaszA harc nem fejeződött be totta, amelyen egy, a társa— hangsúlyozta a továbbiak- dalmi igazságra vágyakozó ban. A kubai emberek dol- népnek haladnia kell — állakaoznak. de egy oülamifjMk- Qitotta oiee. t