Délmagyarország, 1963. július (53. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-02 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 53. évfolyam, 152. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1963. július 2. U Thant Magyarországra érkezett Kádár János fogadta az ENSZ főtitkárát A forradalmi munkás-pa­raszt kormány meghívására U Thant, az ENSZ főtitkára, hétfőn délután Budapestre érkezett. A főtitkár kíséreté­ben fővárosunkba érkezett Pamses Nassif sajtótitkár. A repülőgép, amelyen az ENSZ főtitkára utazott, né­hány perccel 2 óra után szállt le az ENSZ és a Ma­gyar Népköztársaság zászlói­val díszített Ferihegyi repü­lőtérre. U Thant fogadására meg­jelent Kállai Gyula, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, Ilku Pál művelődésügyi mi­niszter, Péter János külügy­miniszter, Mód Péter, a kül­ügyminiszter első helyettese, Bognár József, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének el­nöke, Csatorday Károly, a Magyar Népköztársaság ál­landó ENSZ-képviselője. Ott volt a fogadtatásnál a buda­pesti diplomáciai képvisele­tek számos vezetője. A gépből kiszálló főtitkárt, aki barátságosan integetett, Kállai Gyula, a Miniszterta­nács elnökhelyettese köszön­tötte. ben országukban való első látogatásom alkalmával ré­szesítettek. Már bizonyos ideje várakozással tekintettem az alkalom elé, hogy meg­látogathassam az Önök or­szágát és kicseréljük nézeteinket az Önök miniszterelnökével és más vezető személyiségekkel a fontos nemzetközi kérdé­sekről és különösen az Egye­sült Nemzetekben megoldás­ra váró problémákról. A fogadtatási ünnepség után U Thant főtitkár Kál­lai Gyula társaságában ENSZ- és magyar zászlók­kal díszített gépkocsiba szállt és rendőri díszinotorosok kí­séretében szállására hajta­tott. Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­Engedjc meg elmondanom, nökc hétfőn délután fogadta TYERESKOVA ÜJABB SAJTÓ­ÉRTEKEZLETE FELAVATTAK A TISZA SZÁLLÓT # GYORSLISTA A LOTTÓ TARGYNYEREMÉNY­SÓRSOLASARÓL NEM CSAKY SZALMÁJA A VASÁRNAP SPORTJA mennyire örülök, hogy eb­ben a gyönyörű városban lehetek, hogy mennyire hálás vagyok a magyar kormánynak és a magyar népnek a megkapó, Többek között a követke- meIeg fogadtatásért, amely­zőket mondta: — A Magyar Népköztársa­ság kormánya és népe nevé­ben igaz nagyrabecsüléssel és szeretettel köszöntöm önt, az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének főtitkárát hazánk földjén. Őszintén örülünk, hogy el­fogadta meghívásunkat és ellátogatott hozzánk. — Szilárd meggyőződé­Bünk, hogy a népek béke­akarata és a békéért küzdők ereje ma már képes elhárí­tani a világháborút, képes arra, hogy tárgyalások útján biztosítsa a békét. Biztosak vagyunk abban, hogy az ön magyarországi láto­gatása is segíti a nemzet­közi együttműködést és a béke ügyét. U Thant, az ENSZ főtit­kára az üdvözlésre válaszol­va többek között a követke­zőket mondotta: — Nagyon hálás vagyok önnek kedves szavaiért, különösen azokért, amelye­ket az Egyesült Nemzeteket, valamint személyemet ille­tően mondott, s azért a nyi­latkozatáért, amelyben az Önök elkötelezettségéről szólt a béke és a nemzetközi meg­értés mellett. U Thantot, az ENSZ főtit­kárát. A látogatásnál jelen volt Péter János külügymi­niszter. A külügyminiszter később vacsorát adott az ENSZ-főtitkár tiszteletére. Togadás a ghanai nagykövetségen Ghana nemzeti ünnepe, a köztársaság kikiáltásának 3. évfordulója alkalmából Jo­seph Godson Amamoo, a Ghanai Köztársaság buda­pesti nagykövete hétfőn este a nagykövetségen fogadást adott. A fogadáson megje­lent Mód Péter, a külügy­miniszter első helyettese, va­lamint politikai és társa­dalmi életünk több más is­mert személyisége. Megalakultak az Ipar új nagy vállalatai A gazdasági bizottság ha­tározata alapján az utóbbi időben' fontos intézkedések történtek az ipar termelő­erőinek koncentrálására, az igazgatói jogkör bővítésére, a vezetés színvonalának emelé­sére. Az átszervezés alapján kis üzemeknek nagy vállala­tokká történő összevonása, ami július elsejével döntő szakaszához érkezett. Több száz kisüzem összevonásá­val hétfőn formailag is megalakultak az új nagy vállalatok, hogy kihasználhassák az egységes vezetésben, a mun­kák szakosításában rejlő előnyöket. A kohó- és gépiparban már 1959-ben megkezdődtek a vállalati összevonások, a legnagyobb jelentőségű át­szervezés azonban itt is jú­lius elsejével bonyolódott le. Most 44 kisüzem helyett 10 nagyot hoztak létre. A többi között egységes ve­zetés aló kerültek a szer­számgépgyárak, az orvosi műszergyárak, a motorgyá­rak, a szerszámgyárak. A tárca üzemeinek száma 1959 óta 239-ről 119-re csökkent, több iparigazgatóság meg­szűnt, a nagy vállalatok ve­zetői ezentúl öntevékenyeb­ben szervezhetik, szakosít­hatják a gyártást, gyorsabb ütemben növelhetik a ter­melékenységet Az Építésügyi Minisztéri­um július 1-vel megalakította a 9 gyárat egyesítő mész- és cement­ipari országos vállalatot. koztató pamutnyomóipari vállalat. Csupán az utóbbi­hoz kilenc nagy gyáregység tartozik. Az Élelmezésügyi Minisz­tériumban megszűnt a szesz­ipari és dohányipari igaz­gatóság, helyettük egy-egy országos vállalat alakult, ezek a jövőben iparigazga­tósági irányítás nélkül mű­ködnek. Szamos kisebb üze­met összevontak, s így je­lenleg mindössze 156 vállalata van az élel­mezésügyi tárcának, 89-cel kevesebb, mint az át­szervezés megkezdése előtt. A nehéziparban egy nagy oi szagos vállalat, három új tröszt alakult, néhány válla­az ugyancsak egész iparágat latot pedig összevontak iű­osszefogo finomkerámia- ijus i_én. Átadták az idei kiváló és érdemes orvos, illetve gyógyszerész kitüntetéseket Csongrád megyeiek, szegediek a kitüntetettek között Semmelweis Ignác születé- kiváló és érdemes orvos, il­sének 145. évfordulója alkal- letve gyógyszerész kitünteté­mából hétfőn az Orvos-Egész- seket. ségügyi Dolgozók Szakszer- A kiváló orvosok között vezete Semmelweis-házának üdvözölhetjük dr. Petri Gá­dísztermében ünnepélyesen bort, a Szegedi Orvostudomá­kiosztották az idei kiváló és nyi Egyetem professzorát, érdemes orvos, illetve gyógy- dr. Vetró Jánost, a Szegedi szerész kitüntetéseket. KÖJÁLL igazgatóját, tovób­Dr. Doleschall Frigyes bá dr. Szabó Györgyöt, a ma­egészségügyi miniszter ünne- kói városi tanács kórházának pi beszédében méltatta a nagy osztályvezető főorvosát, magyar tudós. Semmelweis Érdemes orvos kitüntető Ignác korszakalkotó munkás- címet a Csongrád megyei, il­ságát, s a nemes hagyomá- letve szegedi orvosok közül nyok követőinek, napjaink dr. Szilárd János, a Szegedi legjobb orvosainak és gyógy- Orvostudományi Egyetem ta­szerészeinek elismerésre mél- nársegédje és dr. Ocsovszky tó fáradozásait, eredményeit. László, a Csongrád megyei ipari országos vállalatot, va­lamint az üvegipari orszá­gos vállalatot. Az építő­anyagipar két legnagyobb termelési ágát, a tégla- és cserép, valamint a kő- és kavicsiparit még áprilisban trósztösítették. így most már az egész szilikát iparban befejeződött az átszerve­zés. A második félév első nap­Az országos gu­miipari vállalat öt, a vegy­ipari tröszt 24, a gyógy­szeripari tröszt 8, a magyar alumíniumipari tröszt 13 üzemet egyesít. A volt pécsi és komlói szénbányászaii trösztök ezentúl Mecseki Szénbányászati Tröszt né­ven működnek, a Mátravidé­ki Szénbányászati Tröszt pe­dig egyesült a Külszíni Szénbányászati Vállalattal. ján alakult meg a minisz- A vegyiparban térium másik nagy termelési ágazatának, a kivitelező iparnak új irányító szerve­zete. az építőipari főigazga­tóság is. Ezzel összehangoltabbá válnak az építkezési munkák, mert a főigazgatóság hatás­körébe kerültek a beton­elemgyártó, a szak- és sze­relőipari, épületlakatos, szál­lítási épületasztalosipari és anyagellátási vállalatok egy­aránt. Hétfőn a könnyűiparban is több koncentrált nagy válla­lat kezdte meg működését. Létrejött a bőripari válla­lat, amely 8 gyárat és az eddigi ny ersbőrf orgalmi vállalatot egyesíti magába. Megalakult a 18 üzemet magában foglaló papíripari vállalat július 1-én lépeti érvénybe a Borsodi Vegyikombinát és a Berentei Vegyiművek egyesülése. A Csepeli Kőolajipari Válla­lat és a Lardonile a jövőben szintén mint egységes válla­lat működik. A most lezajlott nagysza­bású átszervezés után az idén további vállalati össze­vonások már nem lesznek. (MTI) A hetvenéves Walter Ulbrichtot ünnepelte Berlin A magyar küldöttség hazautazott az ISDK-ból MAGYAR SZOCIALISTA MUSKASPART LAPJA Kádár János a maga és az egész magyar nép Jókívánsá­gait adta át Walter Ulbrichtnak A szocialista országok Berlinben egybegyűlt vezetői vasárnap a délelőtti órákban hajókirándulásra indultak a Spreen és a Berlin környéki tavakon, majd N. Sz. Hrus­csov adott ebédet tisztele­gi. Sz. Hruscsovt tükre. A közös eszmecserére ez a két esemény adott lehe­tőséget. Vasárnap este nyolc óra­kor a Dinamó-sportcsarnok­ban kezdődött az ünnepi fo­gadás Walter Ulbricht 7". születésnapja tiszteletére. Megvalósul az egységes, szocialista Német orsz'g Hruscsov elvtárs papírról vőjét az NDK-ban ková­olvasta fel ugyan beszédé- csolják, nek legnagyobb részét. de s nem kétséges, hogy előbb­szokásához híven most is el- utóbb megvalósul az egységei­tért az előre elkészített be- szocialista Németország, széd szövegétől. A teremben Hruscsov hosszasan mél­jelenlavő nyugati, különösen tatta Walter Ulbrichtnak a pedig a nyugatnémet újság- nemzetközi és közelebbről a írókhoz fordult és széles moz- német munkásmozgalomban . , , , , , . , szerzett kimagasló érdemeit dulatokkai kiserte nagy szo- Beszéde végén £eiolvasta az noki lendülettel elmondott SZKP Központi Bizottsága­szavait. Azt ajánlotta a nyu- nak üdvözletét, és gátiak figyelmébe, hogy átnyújtotta Walter UI­akár tetszik ez egyeseknek, akár nem, Németország jö­brichtnak a Szovjetunió Hőse kitüntetést és az áz­zál járó Lenin-rendet. ' Kádár János: Világszerte ismerik és tisztelik Walter Ulbrichtot Ezután a külföldi testvér­pártok képviselőinek üdvöz­lőbeszédei következtek. Kádár János elvtáK üd­vözlőbeszédében hangsúlyoz­ta, hogy a szocializmus és a béke hívei országhatáraikon túl is ismerik közös és igaz­ságos ügyünk kimagasló har­cosait, azokat, akiket sorsuk a felelős helyre állított, akik híven szolgálják népünk ér­dekeit. kásosztály, a német nép hű fiát, a nemzetközi kommu­nista mozgalom kimagasló vezető személyiségét, Wal­ter Ulbricht elvtársat. Ezután Kádár János elv­társ a magyar kommunisták, a magyar munkások, az egész magyar nép legjobb kívánságait tolmácsolta. Ezután Todor Zsivkov, a legmagasabb bolgár állami kitüntetést: a Georgi Dimit­Ezért ismerik és tisztelik rov-rendet nyújtotta át Wal­vílágszerte a német mun- ter Ulbrichtnak. Walter Ulbrioht: Fel kell számolni a második vi ágháború maradványait Walter Ulbricht ezután megköszönte Nyikita Szer­gejevics Hruscsovnak, Kádár Jánosnak és a többi testvér­párt vezetőinek a meleg sza­vakat, a jókívánságokat. Utalt az NSZEP és az SZKP, valamint az NSZEP és más testvérpártok között fennál­ló mély barátságra, hangsúlyozta, hogy legfontosabb feladat nap­jainkban: felszámolni a második világháború ma­radványait. főképpen, hogy azután meg­teremtődjenek a két német állam kölcsönös megértésé­nek, békés együttélésének és Németország kettészakított­sága fokozatos leküzdésének feltételei. A Német Demokratikus Köztársaság, annak kormá­nya és állampolgárai sikra­majd szállnak Nyugat-Németország és a Szovjetunió jó, normá­lis, sőt baráti viszonya mel­lett —, mondotta Walter Ulbricht. Ez a német békeszerződés megkötésével érhető el leg­Elutazott a magyar küldöttség a KGST ülésszakára Apró Antalnak, a Minisz- zott a KGST soronkövetkező tertanács elnökhelyettesének _ .... , , , . vezetésével hétfőn délután 7' "lésszakán resztvevo ma­Beszéde végén átnyújtotta a KÖJÁLL igazgatóba kapott, ies a & ezer dolgozót foglal; repdiógépen Mos^áJba, uja; gyár fcffiWftjstséfe Hétfőn hazaérkezett a Ká­dár Jánosnak, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága első titkárának, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének vezeté­sével Berlinben járt magyar küldöttség, amely részt­vett Walter Ulbricht, a Né­met Szocialista Egységpári első titkára, a Német De­mokratikus Köztársaság ál­lamtanácsa elnökének 70. születésnapja alkalmából iJBendezett, ünnepségen. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom