Délmagyarország, 1963. június (53. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-28 / 149. szám
Péntek, 1963. Június 28. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 Harcsabőség — pontyhiány Készülnek a halászok a szabadtéri Játékok vendégeinak ellátására A Szegedi Kossuth Halászati Szövetkezet tagjainak tavaszi szerencsesorozata a nyáron is folytatódik. Valósággal »aratnak* a Tiszában ós a Marosban, ahol tavasz óta kilenc óriásharcsát fogtak. Legutóbb Török György deszki halászhoz pártolt a szerencse, s két nap alatt két nagy vlziragadozót emelt szárazra, s előlegként több mint ezer forintot kapott. Ugyancsak a napokban Máté János negyvenkilós példányt fogott a Marosban, Apátfalva határában. Mátó Jánosnak az idén ez már a harmadik nagy zsákmánya. Az ez évi rekordot Szabó Nyirí György tartja egy hat. van ki lós harcsával. — Amilyen bőség van harcsából, olyan kevés a ponty — mondja Juhász József, a szövetkezet elnöke. Ez azzal magyarázható, hogy a minden évben szokásos áprilisi áradás most elmaradt, a víz nem hatolt ki az árterületre, a pontyok pedig csak itt, a bozótos, gödrös részeken, langyos vízben tudnak leívni. A napokban fogott pontyok tele vannak ikrával. Amennyiben lesz nyári áradás, lehet számítani az elmaradt pontyszaporodásra. Másfajta nemes halak, mint például süllő, kecsege a szokásos mennyiségben kerültek a hálókba, s már napokkal ezelőtt teljesítette a szövetkezet féléves termelési tervét. Egyébként most van a halak "díszlakomája*, mert a folyókban megjelentek a tiszavirágok. Az utóbbi néhány nap kánikulai forrósága felmelegítette a vizet, s a folyók mélyén rejtőző iszaplakó kérészek előjöttek. Ilyenkor élénk a halak mozgása, s népes madárcsapatok is előszeretettel vadásznak a víztükör felett. A Marosnak csak a felső szakaszán — és Jóval kisebb mennyiségben, mint a Tiszán — látni kérészeket, mert a sebes folyó partvédelmi munkálatai során köveket süllyesztettek a mederbe, s ezzel nagy területről kiszorították a tiszavirágokat. A halászati szövetkezet már készül a szabadtéri játékok vendégeinek fogadására, jó ellátására. Eddig huszonnégy mázsa halat tartalékoltak, Illetve adtak át a Halértékesítő Vállalatnak, amit majd annak idején visszakapnak. Bárkában huzamosabb ideig ugyanis nem lehet tartalékolni, mert nem esznek, vesztenek súlyukból a halak. A gyomai Viharsarok Htsz ígéretet tett arra, hogy a nyáron megfelelő mennyiséget szállítanak, s természetesen ehhez járul még a napi fogás. Ezek szerint halászléből és rántott halból nem lesz hiány. Az üzemszervezés a gazdasági vezetés fontos eszköze Gondos, alapos tervezést! Amikor ax üzemszer- ból a szempontbői, hogy mi- lémákat állítanak a vezetők vezés aktuális, alapvető fel- lyen mértékben vesznek részt elé. Helyes, ha ebben a kéradataira hívjuk fel a figyel- a tervek előkészítésében és désben is a vállalat vezetőmet, ezzel egyidőben hang- végső elkészítésében. Nincs sége egy évnél is távolabb súlyozni szeretnénk azt is, tisztázva és ezért ki semala- lát, alaposan mérlegeli elképhogy ez nem jelentheti a vál- kult a tervmunka helyes sor- zeléseit, s az éves terveknél lalati tevékenység egészét át- rendje, ki milyen adatszol- részleteiben ezeket az elképfogó szervezési munka taga- gáltatásra kötelezett, kire zeléseket aprópénzre váltja. dását. Az alapvető felada- milyen felelősség hárul a Csak így biztosítható az ütetok megjelölésének gyakorla- terv helyességéért, a tervosz- mes és folyamatos termelés, ti értéke csupán az, hogy a tályok hogyan koordinálják kerülhetők el a tűzoltó megszervezés elindításához ad az egyes szervek munkáját oldások, segítséget, kiemelve a szerve- stb. stb. Akkor is, ha a termelési zésnek azokat a területeit, A vállalati tervek ezért struktúra viszonylag hoszahol ezt a munkát helyes el- nem képesek számolni a szabb időszakra adott, a terindítani. Az üzemszervezői meglevő tartalékokkal, szűk melés egyre bonyolultabbá munka sikerének fontos fel- keresztmetszetek képzéséhez válik, pl. nő a gépesítés főtétele, a helyes kiindulás, vezetnek, az elmúlt időszak ka> az alkatrészek száma számért ez teszi lehetővé az aránytalanságait nemhogy ki- porodik, fejlettebb technolóerők koncentrálását, az igé- küszöbölnék hanem az új &iai eljárások lépnek be stb. nyek felkeltését, tehát a ha- tervekben tovább viszik, fotásosabb munkát. A sematiz- kozzák az addig is meglevő mus, az egy kaptafára hú- nehézségeket. Ilyenformán zás általában káros, de külö- már a tervekben ellentmonnösen áll ez az üzemszerve- dások jönnek létre, s ennek zésre. Minden egyes vállalat- egyenes következménye valanak, sőt üzemrésznek és mű- melyik gazdasági mutató helynek sajátosak a szerve- nem teljesítése, vagy túlteljezésbői adódó problémái. A sítése, a termelési zavarok továbbiakban ismertetett "tervszerű* előidézése, alapvető feladatok megjelö- A reá,is tervek eg^k {on.. tos feladata, az eszközök heGYORSPOSTA * GYORSPOSTA GYORSPOSTA * GYORSPOSTA Elzárt kút és új kezdeményezés lakásában van víz, az udvari kutat valóban többször elrontották, ennek javítása sok gondot okozott vállalatunknak és mivel lényegében szükségtelen — szemetes edényt különben sem szabad ott mosni — ezért szereltük le. Ha esetleg előfordul, hogy csökken a víznyomás — ritkán adódik ilyen — két mosókonyha van a házban és onnan szerezhetnek a felső lakók vizet Egyébként a bérház lakói néhány nappal ezelőtt egy új kezdeményezéssel fordultak vállalatunkhoz: társadalmi munká* ban az udvaron egy fürdő Az ingatlankezelő vállalat medencét akarnak építeni a 4. számú házkezelőségén ^"nekek simára. Amenyrészletésen ismerik a ház nyiben M a val6ban tálTK>körülményeit és Körösi Fe- gatóst érdemlő kezdeményeA Kálvária sor_ 16. szám alatti hatalmas bérház udvarán volt egy magasnyomású artézi kút. Ezt a kutat az Ingatlankezelő Vállalat két hónappal ezelőtt leszerelte, mivel a gyerekek korábban gyakran elrontották. A kútra viszont szükség van, mert ha a második emeleti lakásokban a nagy melegben nincsen víz, akkor az Alkony utcából kell hordani. Az udvari kút egészségügyi szempontból is fontos szerepet játszott. Kérjük a kút ismételt üzem behelyezését Pálfi Gyuláné, házbizalmi rencné a következőket vála- 208 megvalósul, szólta: kutat erre a célra hasznosít— A nagy bérház minden juk. Törmelékdomb az udvaron az udvari A Berzsenyi n. l/a. szám alatti ház udvarán mintegy fél éve nagy rakás kőtörmelék "díszeleg*. A házfelügyelő már több izben jelentette a házkezelőségnek, de a törmelékdomb még mindig itt maradt sőt gyarapodott Egészségügyi szempontból is kifogásolható a törmelék tárolása s ezért szeretnénk, ha azt mihamarább elvitetnék. Fábián Imre Az I. számú házkezelőségen Orbán Györgyné már többször szorgalmazta a vállalat illetékeseinél az említett ház udvarán felgyülemlett törmelék elszállítását. — Most ismét megérdeklődtem műszaki részlegünknél — mondotta Orbánné, — mikor viszik el a törmeléket. Megtudtam, hogy a pincében bizonyos feltöltés céljából szükséges a kőhulladék. Ezt a munkát egy héten belül elvégzik. Ezek a tényezők önmagukban is számottevő változásokat idézhetnek elő a vállalat kooperációs tevékenységében, a tervezésben. Ezek is szervezési kérdéseik. A tervosztály, a műszaki, a munkaügyi és szinte valamennyi osztály munkáját egybe kell hangolni a tervezés időszakában. A termelés — tehát a fő^ tevékenység — mellett az latébresztés, az üzemszerve- iVM^mpstowtYrÁ^^^fa- úgynevezett kiszolgáló részzési munkára irányuló figye- llés^m^SnakwL ***m™k<Üa lem felkeltése. tosítáea Ebben lénvepes sze- 18 hozzájárulhat a munkatérNézzük a vállalati vezetés ^an^ hTlySrifal^- a. tott kooperációnak. A tervek alakulásához Igy készítésének fontos szervezé- az "zeme!? bolub f»ya«si kérdése tehát a vállalatok S?4** ,f ^rbantortás, a közötti kooperáció előkészíté- muszakl ellenorzes stb- öszse. Ezért a kooperáció legala- szehangolása, vagy összehanposabb előkészítését a terv- golatlansága is hatással van megjavítása előtt álló egyik fontos feladatot, a vállalati tervezés megjavításának problémáját. E munka megjavításánál abból kell kiindulnia, hogy a tervezési munkát is elő kell készíteni, meg kell szervezni. Ez elsősorban a vállalat vezetőinek a feladata. A tervekben nemcsak az elérendő termelési célt, hanem azokat az eszközöket ls — számításokkal alátárrtasztva — be kell tervezni, amelyek a terv teljemunkával együtt kell végezni, hiszen ebben az időszakban még van mód és lehetőség e kooperáló vállalatok közötti vitás kérdések tisztázására, megoldására. Az időközbeni profilváltozások is újabb és újabb kosítését biztosítják, illetve az- operációs nehézségeket, probzal összhangban állnak. (Így a munkaerőt, az anyagot, munkaeszközöket stb.) E szerteágazó problémák a tervezők munkájának időbeni összehangolását igénylik. Jelenleg a vállalati tervezés módszere inkább az, hogy évről évre az elmúlt időszak tényszámait emelik (tervteljesítést) bizonyos közgazdasági becslések alapján. A megalapozott számítások helyett általánosságban a rendelkezésre álló anyagi eszközök, a kereskedelmi igények és a beruházási előirányzatok határozzák meg a vállalatok elé állítható feladatokat, miután a legtöbb helyen hiányzik a megfelelő anyag- és munkanorma, a kapacitások felmérése, stb. E terveknek megalapozott számítások nélküli "feszítése* hol az alátervezéshez, hol irreális célkitűzésekhez vezet. Márpedig sem a laza, sem az irreálisan túlfeszített tervek nem ösztönöznek, nem segítik elő a rendelkezésre álló anyagi és személyi feltételek leggazdaságosabb felhasználását. A tervek elkészítése a vállalat különböző szerveinek együttes, komplex feladata. Ma még nem egyértelműen tisztózott az egyes vállalati szervek jeladata aba termelés alakulására. Ezért igen fontos, hogy a vállalatok terveiben a fő és "kisegítő* üzemek, üzemrészek működését, feladatait a termelési tervekkel összehangolják. Kahulits István, Kivitelező kerestetik! A míg a közúti híd újszegedi felén az uszoda mellet levő lépcsőt meg nem javítják, addig a gyalogosok nem tudják betartani a közlekedési szabályokat. — írja levélírónk, Barna Lajosné. S ha nincs is égészen igaza — mert azért nem feltétlenül szükséges átvágni az úttesten, körül ls lehet kerülni az uszodát ahhoz, hogy valaki eljusson a Felsőkikötő sorra —, tarthatatlan állapot, hogy egy olyan egyszerű munkát, mint amilyen a lépcsőjavítás, hetekig, hónapokig képtelenek elvégezni. Képtelenek, de kik? A Hódmezővásárhelyen működő Közúti Igazgatóságnak kellene a szegedi híd javításait megcsináltatnia, de nem talál rá jelentkezőt Tavaly az Innenső oldal aládúcolására még kapható volt a Szegedi Építő Kisipari Szövetkezet, de az idén — éppen egy hete írták meg — nem bírja elvállalni még a lépcső rendbehozását sem, mert sok a munkája. Rajta kívül ugyan létezik még a Szegedi Építőipari Vállalat, a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat, valamint a Közúti Üzemi Vállalat is, dehát valamennyi el van foglalva a maga dolgával, s nem ér rá Ilyen mellékes apróságokkal bíbelődni. Tehát kivitelező kerestetik! S amíg nem találtatik, addig az újszegedi lépcsőt használni nem lehet Hogy ez nem nyugtatja meg Barna Lajosnét, sem azit a néhányezer embert, aki naponta arra jár, az bizonyos. De ki beszélt itt megnyugtatásról?! Kisteleki nyertes országos pályázaton A SZOT kulturális, agitációs és propaganda osztálya múlt év novemberében pályázatot hirdetett a felnőttoktatást elősegítő módszertani témák feldolgozására. A beérkezett 37 pályamunkát elbírálták, s csütörtökön délután a SZOT székházában hirdették ki az eredményt. A legjobb munkák készítőinek összesen 15 ezer forint pályadíjat osztottak ki. Az iskolai és iskolán kívüli nevelőmunka lehetőségei, módszerei a dolgozók iskoláiban című témakörben a második díjat Révész Pál, a kisteleki Petőfi Sándor általános iskola igazgatóhelyettese kapta. (MTI) Ma, egy évtizedeken át helytállt tanárától búcsúzik a Tömörkény Gimnázium: Sós Paulától. Paula néni nyugdíjba megy. Huszonnyolc éve tanít ebben az iskolában; tulajdonképpen harmincnyolc éve tanár, de tíz évig, mint annyi sok kartársa a zidőben, állástalan diplomás volt. Tíz évig! Hogy mi mindent csinált ennyi idő alatt, regényt tudna mesélni arról. S hogy azután a huszonnyolc éven át hány nemzedék nőtt Jel a keze alatt ebben a gimnáziumban, az az iskola történetének külön fejezete. — A fél tanári kar a gyerekem — meséli kedvesen tréfás hangján —, s nekem a fiatalságról jó a véleményem: ezek a fiatalok, akiket tanítottam és most kartársaim, igazán helytállnak, és szeretettel Paula muí dtnttyty:. vannak hozzám. Én boldog vagyok: életemben sok örömöm volt, s a legfőbb az, hogy azt a pályát választhattam, amelyiket akartam. Ha újból születnék is matematika-fizika szakos tanárnak mennék! Érthető, ha kitüntetései mellett egy nekünk laikusoknak ismeretlenül hangzó ju*alomra, a Beke Manó-díjra legbüszkébb, melyet matematikai munkájáért kapott. Emellett a legeisók között tüntették ki a Kiváló tanár címmel, s nemrégen pedig a Szocialista Munkáért Érdeméremmel. A matematika nem könnyű tantárgy. Tanítványai mint nagyon szigorú tanárra emlékeznek és mégis nagy szeretettel emlegetik. Szigorúsága az volt, hogy idejét és türelmét nem kímélve, megtanította a gyerekeket; igy történhetett, hogy most két kezén össze tudná számolni, hány diákot buktatott meg egész pályáján. — Fiatalon közelebb voltam a gyerekekhez és szigorúbb voltam hozzájuk — emlékszik vissza —, később nagymamás lettem, olyan, aki egyre többet elnéz szeretetből. Megvallom, most már a dolgozók gimnáziumában tanuló felnőttek állnak közelebb hozzám, akik a gyerekeknél megértőbbek, jobbak és figyelmesebbek tudtak lenni. Hogy kollégái mennyire szerették, erről nehéz vallanom a papíron, hiszen magam is kartársa voltam egy röpke ideig, ö volt, aki bármikor, bármiben, bárkinek segített, s boldog volt, ha segíthetett. Közvetlensége, humorral álcázott jószívűsége feledhetetlen élmény marad mindig. Nehéz tőle a búcsúzás, mint ahogy néki is nehéz megválni huszonnyolc év után iskolájától s a várostól. Hiszen szó szerint az iskola volt az otthona, lakásában — mely magával keveset törődő jószívűsége folytán mind kisebbre zsugorodott — alig tartózkodott. S most mindezt el kell hagynia. De gondosan összegyűjtött fényképeken magával viszi Pestre — ahova költözik édesanyjához —, mert nagyon a szivéhez nőtt. Németh Ferenc JKunkaüqqi tanáewdá A dolgozók anyagi felelősségének főbb szabályairól A TÁRSADALMI tulajdon védelmének kötelezettsége minden dolgozót érint, s mert a felelősségre vonás során sokszor eltérő a gyakorlat, néhány, a dolgozók anyagi felelősségéről szóló kérdést tisztázunk. Alapvető szabály, hogy a dolgozó a vállalatnak vétkesen okozott kárért anyagi felelősséggel tartozik. A vétkesség azt jelenti, hogy a keletkezett kár és a dolgozó magatartása között okozati összefüggésnek kell lennie. A dolgozó magatartása viszont nemcsak tevőleges lehet, hanem mulasztás is, tehát azzal is okozhat vétkesen kárt, hogy valamit nem tett meg. A dolgozó anyhgilag történő felelősségrevonása során kártérítés címén — az okozott kár összegétől függetlenül — legfeljebb egyhavi alapbérének 15 százaléka erejéig felel. Ez nem emelbére 15 százaléka erejéig lenne felelős, de az okozott kár összege ennél kevesebb. Például egy 1500 forint alapbérű dolgozó a 15 százalék figyelembe vételével csak 225 forint kártérítésre kötelezhető akkor is, ha 1000 forintot kitevő kárt okozott. Ha viszont az általa okozott kár csak 120 forint — mivel ez kevesebb az egy havi alapbére 15 százalékánál — kötelezhető a teljes kár megtérítésére. Ha a dolgozó a kárt valamely dolog elidegenítésével, vagy más, szándékos magatartással idézte elő, a teljes kár kétszeres összegéért lehet felelőssé tenni. Akkor pedig, ha az elidegenített dolog megkerül, értékének megfelelő összeg megfizetésére kötelezhető. MUNKAÜGYI KÉRDÉS: kedhet akkor sem, ha egy Valamely dolgozó két tanév naptári hónapon belül több- anyagát egy tanév alatt végször is kárt okozott. Megje- zi el, jogosult-e mind a ket gyezzük, hogy a jutalékos év után járó tanulmányi bérrendszerben foglalkozta- szabad&ágra?», ...,„,. ... tott, viszonylag alacsony iValasz; A alapbérű (úgynevezett bizto- °jszér'"m' a Muvelodésugyi sított bérrel alkalmazott) Minisztérium, a Szakszervedolgozó kártérítésre kötele- zetek °"zág°8 ,. Ta?acsa zésénél is az alapbért kell fi- együttes állásfoglalása értelgyelembe venni. Ettől az ál- ™4ben' ha • továbbtanuló talános szabálytól eltér a fe- áol*?*> engedelyt kapott arlelős beosztású dolgozómon- ra- bogy egy tanév anyagai kaköre ellátásával kapcsola- rövidebb idő alatt végezze el, tos anyagi felelőssége, aki ak,kor a kötelező foglalkozahatheti munkabére erejéig sokon való megjelenésre bizkötelezhető kártérítésre. Kü- tos.í,tott kedvezmenyek a lönösen fennáll ez akkor, ha szukseges mértekben, a taa kár az ellenőrzés elhaAya- nulol.á"yi szabadsag teljes golása, vagy a kártérítési fe- mértekben erre a rövidebb lelősség érvényesítésének el- Jdore jár. Ebből következik, mulasztása miatt keletkezett. bogy ha egy ^ ala" ket tanMind a felelős beosztásban fvet v,égez el a d°ig°z°- ak" levő, mind a beosztott dolgo- kof a két tanévre járó tanulzó a teljes kár erejéig tehető mányi szabadsagra jogosult, felelőssé, ha a kárt okozó Ugyanebből az állásfoglamagatartás bűncselekmény- lásból következik az ls, hogy nek minősül és ezért a bíró- ha a dolgozó valamilyen okság a dolgozót jogerősen el- ból egy tanév anyagát két ítélte. Ugyancsak a teljes kár év alatt végzi el, akkor csak megtérítésére kötelezhető a egy tanévre szóló szabadságdolgozó abban az esetben, ha ra jogosult, egyébként csak a havi alap- Dr. K. J.