Délmagyarország, 1963. május (53. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-15 / 111. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOCIALISTA MVNKASPA L A 53. évfolyam, 111. szám Jól beválnak a szegedi cipőgyár új gépei Mind több modem gép sítették felső- és a bélésbő­dolgozik a Minőségi Cipő- rök szabását. Kaptak öt kap­gyár szegedi üzemében. Az likimaró, egy ríigasztófelhor­idén már eddig 19 új gépet dó és egy matricázó gépet állítottak munkába. A sza- is. A napokban érkezett meg búszaton például végre tel- az amerikai gyártmányú az új — és két mechanikus mely a ciP°k talpat vagja berendezéssel teljesen gépe- körül a sarkoknál. Ara: 50 fillér Szerda, 1963. május 15. Urho Kekkonen látogatása a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetben TTrho • Kekkonen, a Finn Köztársaság- elnöke és fele­sége kedden délelőtt Debre­cenből a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet­be látogatott A vendégekkel együtt volt a látogatáson Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke és felesége, va­lamint Losonczi Pál föld­művelésügyi miniszter. A finn államelnököt és fe­leségét Szabó István Kos­suth-díjas, a termelőszövet­kezet elnöke köszöntötte. Is­mertette a vendégekkel a közös gazdaság munkáját, eredményeit A finn köztár­sasági elnök több kérdést tett fel a termelőszövetkezet gazdálkodásával kapcsolat­ban. A látogatás végén Urho Kekkonen köszönetet mon­dott a vendéglátásért és to­vábbi sikereket kívánt a ter­melőszövetkezetnek. Urho Kekkonen és felesé­ge, valamint kísérete ked­den délután dunai sétahajó­záson vett részt A vendége­ket a sétahajózásra elkísérte Sarlós István, a fővárosi ta­nács végrehajtó bizottságá­nak elnöke. Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke és felesége ked­den este az Országház va­dásztermében vacsorát adott Urho Kekkonennek, a finn köztársaság elnökének és fe­leségének tiszteletére. Részt vett a vacsorán Ká­dár János, a Minisztertanács elnöke, Fehér Lajos, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, dr. Münnich Ferenc ál­lamminiszter, Gáspár Sán­dor, az Elnöki Tanács titká­ra, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, Péter János kül­ügyminiszter, Losonczi Pál földművelésügyi miniszter és a társadalmi élet több veze­tő személyisége. Ott voltak a vacsorán a finn köztársasági elnök kí­séretének tagjai, valamint R. S. Palas, a Finn Köztár­saság budapesti nagykövete. A szívélyes, baráti légkör­ben lezajlott vacsorán me­leg hangú pohárköszöntők hangzottak el. (MTI) KÖZLEMÉNY A KGST VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSÉRŐL HATARSZEMLÉN KÉT TSZ-BEN IJJFJ! KÜLÖNLEGES ÉRETTSÉGI .15!; GYORSPOSTA Kuwait az ENSZ 111. tagállama Megnyílt a közgyűlés rendkívüli ülésszaka Kedden délután — magyar idő szerint 20.15 órakor — megnyílt az ENSZ-közgyúlés Jugoszláv nőküldöttség érkezett M agyarországra A Magyar Nők Országos Ta- nőtanácsának titkára. A ju­nácsának meghívására ked- goszláv vendégek egy hetet den jugoszláv nőküldöttség töltenek Magyarországon, érkezett Budapestre. A dele- Meglátogatnak fővárosi és gáció tagjai: Rúzsa Tádics, a vidéki gyermekvédelmi, va­vajdasági egészségügyi ta- lamint szociális intézménye­nács elnöke és Náda Huzba- ket és tanulmányozzák a nő­sics. Bosznia-Hercegovina mozgalmi munkát Csongrád megyei dolgozók a Szakszervezetek Országos Tanáesában Kedden délelőtt már újra munkahelyei­ken, a hivatalokban, vagy a műhelyekben dolgoztak a magyar szakszervezetek XX. kongresszusának Csongrád megyei küldöt­tei. Mint ismeretes, megyénk szervezett dolgozóit 15 szavazati és négy tanácskozási jogú küldött képviselte, akiket a szakmák kongresszusain választottak meg. Rajtuk kívül hatan, mint meghívottak vettek részt a kongresszuson. Valamennyiüket nagy ér­cieKlődéssel fogadták munkatársaik és kér­désekkel halmozták el őket. Többen arra voltak kíváncsiak, hogy a Csongrád me­gyeiek közű] kiket választottak a Szakta­nács tagjaivá. Elmondották, hogy a Szaktanács rendes tagjaivá választották a többi között Ju­hász József elvtársat, az SZMT vezető tit­kárát, Mári Sándornét, a Szegedi Ruhagyár függetlenített szb-titkárát, Péter Lajosnét, a HVDSZ Csongrád megyei bizottságának titkárát, Szögi Antalnét, a Textilipari Dol­gozók Szakszervezete Csongrád megyei tit­kárát A SZOT póttagjai lettek Rébék Jo­lán ápolónő, a makói kórház vezetőnővére, az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet köz­ponti vezetőségének tagja és Bánfi Ernő, az Aisótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság ku­bikos brigádvezetője. Kongresszusi élmények, tapasztalatok A SZOT üj Csongrád me­gyei tagjai közül Juhász Jó­zseffel, az SZMT vezető tit­kárával és Szögi Antalné­val, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének Csongrád megyei bizottsága titkárával beszélgetett lapunk munka­társa kongresszusi élménye­ikről, tapasztalataikról. El­mondották a többi között, hogy a kongresszuson felszóla­lók nagy többsége gyakor­lati szakszervezeti aktíva vagy termelőmunkás volt. Bár igen sok vezető beosz­tásban levő küldött kért szót, mégis elsősorban a mozgalomban aktívan tevé­kenykedők szólalhattak fel. Ezt a tapasztalatot hasznosí­tanunk kell a Csongrád me­gyei szakszervezeti mozga­lomban is. El kell érnünk, hogy a szakszervezeti ren­dezvényeken, gyűléseken, termelési tanácskozásokon minél több munkás kérjen és kapjon szót. — A kongresszus vitája is tanúsította, s az egész kong­resszus hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti munka fejlő­désének poódja, $ a fejlődés feltételei megteremtésének útja csak a napi feladatok időbeni jó megvalósítása le­het. Enélkül nincs és nem is lehet előrehaladás. — Különösen megragadott bennünket az a felelősség, ahogy a kongresszus a mun­kásnők munka- és életkö­rülményeinek problémáival foglalkozott. , A felszólalók nagy felelős­séggel beszéltek a nők munkában való helytállá­sáról, politikai, ideológiai fejlődésük kérdéseiről, egészségügyi munkakörül­ményeik javításáról. Hangsúlyozták, hogy a jövő­ben tovább kell foglalkozni családi, gyermeknevelési problémáik könnyítésével. Mi magunk is egyetértünk a pedagógus szakszervezet egyik felszólalójával, aki el­mondotta. teremtsük meg annak lehetőségét, hogy a dolgozók, munkásnők to­vábbképzésében ne legyen vizsgáztatás, mert az ezzel kapcsolatos izgalmak hosszú időre kihatnak munkájukra. Töröljék el a vizsgarend­szert. Tanulmányi eredmé­nyeiket ne az döntse el, hogy a vizsgán hogyan fe­leltek, hanem ahogyan egész évben tanultak. Fontos, hogy a vállalati igazgatók a jövőben az eddiginél nagyobb segítsé­get nyújtsanak a dolgozók iskolájának szervezéséhez és fenntartásához. — A kongresszus beszá­molóit, a vita anyagát és kü­lönösen Kádár elvtárs hoz­zászólását nagy figyelemmel hallgattuk. Ügy véljük, ezt nem elég csak egyszer halla­ni, olvasni, ezt többször ta­nulmányoznunk kell, s hasz­nosítanunk a gyakorlai szak­szervezeti munkában. rendkívüli ülésszaka, amelyet azért hívtak össze, hogy meg­próbáljon megoldást találni a világszervezet pénzügyi ne­hézségeire. Az ülés megnyitása után Tunézia javaslatára Sir Mo­hammed Zafrullah khant, a közgyűlés 17. ülésszakának elnökét közfelkiáltással a rendkívüli ülésszak elnökévé választották. Ezután a közgyűlés a Biz­tonsági Tanácsnak azzal a május 6-i határozatával fog­lalkozott, amely Kuwaitot a világszervezet tagjainak so­rába való felvételre javasol­ja. A 'közgyűlés egyhangúlag jóváhagyta Kuwait felvételét. Ezzel az ENSZ tagállamainak száma 11 l-re emelkedett. A továbbiakban a közgyű­lés az ügyviteli és költségve­tési bizottság elé utalta az ENSZ pénzügyi nehézségei megoldásának kérdését. (MTI) A fenti képen bemutatott nyugatnémet szárszéthajtó és kierősítő gépbői kettő van: egy a Római körúton, a másik a telepen dolgozik. Korábban a cipőfelsőrészek hátoldalán levő varrást kézzel dörzsölték széjjel s ra­gasztották le vászondarabkával. Most már nincs szükség a kézi munkára. Három műveletet végez • el mely három társával együtt felsőrcsz-tűzödébe: felkeni, a behajtja az anyagot. Később ahhoz, hogy megtermeljék a még négy ember kell hozzá, ugyanezeket a • (Somogyiné felvételei) egymás után ez az angol gép, másfél hónapja érkezett a ragasztót, endliz (erősít) és kettő is elég lesz belőle napi' 800 pár cipőt. Most igaz azelőtt hatan végezték műveleteket. R társadalom egyre magasabb fokon gondoskodik az üregekről Bővítik a szociális intézmények hálózatát — Több mint ezer forint jut havonta egy-egy gondozottra A váro6i tanács végrehajtó bizottsága tegnap délelőtt ülést tartott és egyebek kö­zött megtárgyalta a szociál­politikai munka eredménye­it és további feladatait is, az egészségügyi osztály je­lentése alapján. Az egész­ségügyi osztály jelentős fej­lődésről számolhatott be. Mintegy háromezer idős, beteg, csökkent munkaké­pességű, vagy ellátatlan lakos részesül a társadalmi gondoskodás különböző formáiban. Az elmúlt években korszerű­sítették a szociális otthon lakószobáit és egyéb helyi­ségeit, berendezéseit, s lakói­nak életében mind nagyobb szerepe van a művelődésnek, szórakozásnak, pihenésnek. A fejlesztési tervek erre az évre írják elő a mosoda megépítését, ami közel egy­millió forintba kerül, s szó­Szakszervezeti utaztak el A magyar szakszervezetek XX. kongresszusán részt vett testvéri szakszervezeti kül­döttségek közül kedden el­utazott hazánkból a kínai, a csehszlovák, a mongol, a ko­reai, a vietnami, a Német De­mokratikus Köztársaság-béli, küldöttségek hazánkból az olasz, a marokkói, a gui­neai, a brazíliai, a mexikói, a görög, az angolai, az argen­tínai, a bolíviai, a ceyloni, a chilei, az ecuadori, az indo­néz, a kenyai, a kongói, a li­banoni, szenegáli és az oszt­rák szakszervezeti küldöttség. bajött, hogy a petőfitelepi, Acél utcai szociális otthon távlati fejlesztési tervét is ki kell dolgozni. A II. és III. kerületi ta­nács a gondoskodás új for­májaként létrehozta az öre­gek napközi otthonát, amely kulturált tartózkodási helyet, szórakozási lehetőséget je- ^ lent mintegy 60—80 egyedül­álló, idős embernek, napi ebéddel együtt. A végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy Ilyen intézményeket kell szervezni az I. kerületben és Fodortelepen is. Érdemes megemlíteni, hogy milyen költségvetéssel működnek a szociális intéz­mények, hogy növekszik a magukra maradt öregekről való gondoskodás színvona­la. A múlt esztendőben mintegy 1 millió 750 ezer forint állt rendelkezésre, 1963-ban pedig 1 millió 925 ezer forint szerepel a "szo­ciális gondozás" listáján. A szociális otthonok évi költ­ségvetése a tavalyi 3 millió 750 ezer forintról 4 millió forint fölé emelkedett. Egy­egy gondozott havi ellátásá­ra 57 forinttal több jutott tavaly, mint 1961-ben. Ez az ellátmány elmarad még ugyan az országos • átlagtól, de jó ütemben közelít ah­hoz Hiszen az 1961 évi 937 és a tavalyi 974 forinttal szemben 1963-ban 1040 forint az egy gondozottra eső átlag. Tavaly 122 személy elhe­lyezését biztosították szociá­lis otthonban, s most máju­sig újabb negyvenötét. Ilyenformán jelenleg 347-en részesülnek teljes otthoni ellátásban, s még mintegy 70 igénylővel számol az egész­ségügyi osztály. Csak foko­zatos előbbrejutásra van ki­látás. mert a szociális in­tézmények helyiség gondok­kal küzdenek. A meglevő in­tézmények közül sem ideá­lis jelenlegi céljaira a Má­tyás téri szociális otthon, ezért komolyabb be«diázá­sokra • lesz szükség a már emiitett Acél utcai szociális otthon területén. Itt újabb ötven férőhely és hatvan ágyas elmeosztály felállítását tervezik a kö­vetkező évekre, amihez csatlakoznék majd egy ötszáz személyt ellátó új konyha is. Gondoskodik a végrehajtó bizottság a csökkent munka­képességűekről is — az elő­terjesztésnek azt a pontját is jóváhagyta, hogy a távlati fejlesztési programban sze­repeljen egy 50—100 sze­mélyt foglalkoztató munka­hely, intézet, amely lényegé­ben megoldaná' az ő problé­májukat. Addig is támogat­ják azonban, hogy megfelelő munkakörökben alkalmazzák a tanács vállalatai is a mun­kára jelentkező csökkent munkaképességű embereket

Next

/
Oldalképek
Tartalom