Délmagyarország, 1963. május (53. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-14 / 110. szám

4 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd. 1983. május 14. Több szegedi nyert a konzervvásúrlasi sorsjeggyel Tegnap, héttön a Bács és Csongrád megyei FÜSZÉRT Szegeden rendezte meg lé konzervvásárlási sorsjegyek sorsolását. Március 16 és áp­rilis 27-e között a konzerv­vásáron valamennyi 50 fo­rinton felüli vásárló jegyet kapott, melyek részt vettek a tegnapi sorsoláson. A vá­sár idején a FÜSZÉRT kö­zel kétmillió forint értékű konzervet hozott forgalom­ba. Szegeden is Igen nagy volt az érdeklődés. A József Attila sugárúti 98-as áruda például 32 ezer, a Széchenyi téri 8-as áruda 42 ezer, a 31-es Kárász utcai gyorski­szolgáló bolt pedig 36 ezer forint értékű konzervet adott eL , Tegnap 18 ezer sorsjegy közül húzták ki a 86 nyer­test. 50 darab 50 forintos, 30 darab 100, 5 darab 200 és egy darab 300 forintos kon­ze-wásárlásra szóló utal­ványt sorsoltak ki. melyet a szerencsés nyertesekhez >JOS­tén küldenek eL A nyerte­sek között több szegedi la­kos van, így 200 forintos vá­sárlási utalványt nyert Al­brechtovics László, Petöfite­lep, Acél utca 22. és Szlládi Sándorné Klauzál tér 3. szám alatti lakoe. Világsikerű villamosenergia*ipari találmány Most értékelték a Nehéz­ipari Minisztérium energia ágazatának 1962. évi újítási versenyét A versenyt — mint az előző kilenc eszten­dőben egyfolytában — ez­úttal ls az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat nyerte. A tavaly kivitelezett szá­mos értékes újítás, talál­mány között gyorsan világ­sikerű lett Oswald Károly mérnök és társai találmá­nya, a bentonitos földeléste­lepítés, amely a legrosszabb talajokban, így sziklás tere­pen is jó, tartós, gazdaságos földelést tesz lehetővé a vil­lamosenergia-hálózat építők­nek. Rádióműsor Kedd KOSSUTH R/VDTO 4.30 Hirek. 4.35 Vidáman, fris­sen! 5.00 Iiirek. 5.05 Falurádió. 6.00 Hirek. 6.25 Pillanatfelvétel. 6.35 Hlrdetöoazlop. 7.00 Hirek. 7.05 UJ könyvek. 7.30 Szlnhz­es moziműsor. 8.00 Műsorismer­tetés. 8.10 Moha bácsi, a törpe. 8.30 „ÜJ nótát fújjunk..." 8.30 Zenekari muzsika. 10.00 Hírek. Lapszemle. 10.10 Farkasok. Tör­ténelmi rádiójáték. 11.40 Szfnes népi muzsika. 12.00 Hírek. 12.15 Tánczenei lcoktéL 11.58 A vidé­ki színházak müaora. 13.00 Tör­vénykönyv. 13.15 Elleen Farrel és Elx-rhard Waechter énekel. 13.50 Varázsszóba. Gyermekver­sek. 14.01 Könnyűzene nyugdt­Jasokn.sk. 14.37 ÜJ élet ar. ősi vár körüL Visegrád. 15.00 Hí­rek. 15.00 Időjárásjelentés. 15.10 Fúvósát iratok. 15.25 Megtudtuk, elmondjuk... 16.45 Tánczene. 15.05 „Valami szépet írjak..." 18.25 Kó­rusok, hangsxerszúlók. 16.55 Mű­sorismertetés. 17.00 Hírek. 17.15 Részletek Offenbach A 66-os szám és A férj kopogtat elmd operettjéből. 17.38 Nagy napok a századok sodrában. 16 óra A Magyar vonósnégyes Jét­aztk. 16.40 Horizont. 15.00 Ma­gyar népköltészet, magyar nép­dalok. 19.25 A Szabó család. 19 óra 55 Jó éjszakát, gyerekek! 20,00 Esti krónika. 30.25 A mű­sort összeállították a hallgatók. 23.00 Hfrek. 22.10 Mat szemmel. 22.25 Zenekari muzsika. 23.16 Ár­tatlanságra szomjazom. Elbeszé­lés. 13.33 Könnyűzene. 24.00 Hí­rek. PETŐFI nADlO 6.10 Torna. 0.30 Hírek. 8.00 Hí­rek. 14.00 Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.17 Műsorismertetés. 14.20 zenekari muzsika. 14.47 Komáromi farsang. 15.10 Az em­beriség kenyérpusztítol. Előadás. 15.25 Kamarazene. 16.00 Hírek. 16.03 Nótacsokor, verbunkos mu­zsika. 16.45 Tíz perc világgaz­daság. 16.50 A Moszkvai Rádió aJándéktekereselbőL 17.10 Szá­zadunk zeneszerzői — századunk muzsikájáról 15.00 Hírek. 18.05 Műsorismertetés. 18.08 Rádió: egyetem. 18.40 Muszorgszkij: Bo­risz aodunov. 19.00 lllrek. 15.05 Színházi élet Győrben. 19.25 Könnyűzene. 16.38 A Francia Rá­dió és Televízió szimfonikus zenekaránsk hangversenye. 21 óra Hírek. 21.05 A megnyugvás ösvényen. 22.02 Tánczene. 23.00 Hírek. Te'evézlómüeor 17.25 Hírek. 17.30 iskolások műsora, l. Kukkantó. 2. Cíca­mlca és társai... 18.30 Falu­Járó kamera. 18.80 Az űj Kai­ró. Riportfilm az egyiptomi filmhét alkalmából. 19. tb A modern építészet laboratóriu­mában. A Magyar Tv kisfilm­je. 19.30 Tv-hir»dó. 19.48 Szép almokat, gyerekek 1 19.56 A sá­tán temploma. Magyarul be­szélő NDK-film. I. rész. Csak 14 éven felülieknek. 21.15 Da-/ nlel Safran gordunkázlk. 21.35 Parabola. Külpolitikai műsor. 21.63 Hírek, tv-hfredó (lsm.) Cíilmhírek A NAGYVILÁGBÓL Mégis bemutatják Párizs­ban Frédéric Rossif Mourir a Madrid (Madridban meg­halni) eimú filmjét, amelyet — tekintettel Francóék „ér­zékenységére" — Franciaor­szágban be akartak tiltani. A film rendezője hiteles do­kumentumok' alapján re­konstruálta azt az időszakot, amelyben Franco, Hitler és Mussolini segítségével vérbe borította Spanyolországot. A film bemutatja Garcla Lorca halálát is. e Liselotte Pulver és Heinz Rühmann kapták az idei úgynevezett „Bambi" díjat, mint a legkedveltebb nyu­gatnémet filmszínészek. * Julio Garcia Espinosa, a havannai Filmintézet alelnö­ke és Manuel Octavio Gomez dokumentumfilm-rendező Párizsban járt. Nyilatkoztak A másik Kristóf című készü­lő kubai filmről, melyet Ar­mand Gatti — a Bekerítve alkotója —, a film rendező­je, „a proletariátus szuper­produkciójának" nevezett. A film egyben a latin-amerikai diktátorok szatírája is. • Alan Burgos regénye nyo­mán angol—csehszlovák ko­produkciós film készül Hét férfi hajnalban címmel. A rendező, Seth Holt június­ban kezdi meg a film forga­tását, melynek története a­náci gyilkos, Heydrich elleni merényletet eleveníti feá. • A legújabb hírek szerint Greta Garbó újra filmezni fog. Az utolsó szerelem-ben az olasz Rossino Brazzi lesz a partnere. Brazzi rövidesen Now Yorkba utazik a film előkészítésének megbeszélé­sére. • Üj hangot képvisel a bűn­ügyi filmek között Jacques Doray Rififi a Tokyo (Rififi Toklóban) című alkotása, amelyben egy francia gengszterbanda betörést kí­sérel meg egy ultramodern, elektronikus ellenőrző beren­dezéssel felszerelt bankba. A banda egy zseniális elektro­mérnököt használ fel céljai­ra. A kritika méltatja a film nemes törekvésű feldolgozá­zását: kerülve az olcsó izga­lomkeltést, az emberi kap­csolatok, érzések tükrében mutatja be a bűnözés hatá­sát RúVid&h* — Országos ankétot rendez Szegeden a Könnyűipari Mi­nisztérium MÉH Irodája má­jus 20-án. Ezen a MÉH Vál­lalat dolgozói, úttörővrzetők és pedagógusok a hulladék­gyűjtés legjobb módszerei­ről tanácskoznak. FUTBAI.L-BÉRLET 2M9-IG Mint Ismeretes, Mexikó kérte az 1872. évi labdarúgó-világbaj­nokság megrendezésének jogát. Kérelmét azzal támaaztotta alá, hogy egy 135 ezer férőhelyes korszerű stadiont épít. Az óriási stadion építéséhez szükséges ösz­szeg előteremtése érdekében a Mexikói Labdarúgó szövetség olyan bérleteket bocsátott kl, amelyek 2062-lg érvényesek eb­ben a stadionban megrendezésre kerülő Összes labdarúgó-mérkő­zésekre es egyéb sponverne­nyekre, A mexikói sportrajon­gók már az első napokban nyolcezer bérletet vásároltak meg, ezekkel négy nemzedék nézheti végig a stadionban meg­rendezendő mérkőzéseket. ROBOTBOVAR Az Egyesült Államokban olyan távirányítási robotgépet szer­kesztettek. amely úszni, „látni" és „hallani" tud. Ez a robotgép segíteni fogja az embert a ten­gerfenéken olajlelőhelyek fúrá­sában éa kiaknázásában. A ro­botgépet ellátják propellerekkal, amelyek lehetővé teszik a hely­zetváltoztatást a vízben, televí­ziós berendezéssel, hogy mű­ködését megfigyelhessék és ma­nipulátorral, amely bizonyos műszerek vezérlésére képes. A •robotbúvár háromszáz méter Mélységben uralkodó nyomást bir eL TIZENNÉGY ÜJ AUTŐMENTO GÉPKOCSI A KPM Autófenntartó Ipari Tröszt 14 új teherautót szerzett be, amelyek a fővárosban, il­letve vidéki városokban teljesí­tenek szolgálatot. Autómentő kocsi kerül Gyöngyösre, Békég­caabáre, Nyíregyházára, Szé­kesfehérvárra, Nagykanizsára. Ugyanakkor öt gépkocsi gyorg­Javltásra áll a gépkocsivezetők rendelkezésére. A KPM Autó­fenntartó Ipari Tröszt tájékoz­tatót booaát az autósok rendel­kezésére, amely tájékoztatóból az érdekeltek értesülnek: mikor, hova forduljanak segítségért. DIPLOMÁCIAI BONYODALOM EGY MACSKA KORUL A pakisztáni parlamentben fel­háborodott/ felszólalások hang­zottak el amlntt, hogy az USA indiai nagykövete, John Qalb­raith gyerekeinek kedvenc macs­káját „Ahmednak" hívják. Ahmed mohamed próféta egyik neve, s a pakisztániak súlyos sérelemnek tekintik, hogy ez­zel a névvel agy macskát il­lessenek. Az amerikai nagykö­vet sietett „átkeresztelni" a macskát, sőt szóvivője azzal mentegetőzött, hogy az állatot eredetileg nem is „Ahmednak", hanem „Ahmedabad"-nak hív­ták, ama város utén, ahol a Galbraith-gyerekek ajándékba kapták. Ahmedabad az indiai Gujsrat államban fekszik. CTCiial eme nyele A Déry Miksa Gépipari Technikum gépész szakos esti tago­satára Június 50-ig lehet jelentkezni. A Jelentkezés feltétele: szak­munkásblzonyltvány éa 2 évi szakmai gyakorlat, valamint 8 ál­talános Iskolai végzettség. Kérjük a Jelentkezőket a határidő pontos betartására. Bővebb felvilágosítás a technikum Irodájá­ban kapható. . K. 256 Gyászt iizlemények Kitűnő állapotban levő Sláger varró­gép és vlíágvevö rá­dió eladó. Érdek­lődni: szombat, va­sárnap. Balezer, — Bánomkert sor 10. 15025 ÍÓO W-os Nova vil­lonytüzhely és egy nagy teljesítményű terménydnrálo el­adó. Kisteleki utca 13 /c. 14991 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, nevelőanya, Töröcalk Istvánné Apró Anna, életének 69. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 15-én 13 órá­kor lesz a Dugonics-temető ra­vatalozójából. Gyászoló férje éa nevelt gyermekei. 1854 f ájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk. hogy szeretett testvér, KOSZÓ Márta, életének 40. évé­ben, bosszú szenvedés után el­hunyt Temetése folyó hó 15-én 15 órakor lesz az alsóvárosi te­mető kápolnájából. Gyászoló család. 1653 Fájdalommal tudatjuk, hof;v felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa. Tőrök Imre, életének 74. évében elhunyt. Temetése folyó hó 14-én délután 3 óra­kor lesz az újszegedi temető ravatalozójából. Gyászoló család. 1852 Fájdalomtól megtört szívvel ludatom. hogy szeretett férjem, Uaumgartner József, életének 67. évében rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése folyó hó 15-én 15 órákor lesz a rókusi temető ravatalozójából. Gyászoló fele­sége. 1857 Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik Józsa Gábor te­metésen megjelentek és virágot küldtek utolsó útjára. Gyászoló család. 18856 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak, kik szeretett fe­leségein és édesanyánk, Fngi Imréné temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. Gyászoló Engl család. 1445 340 ca BMW sze­mélygépkocsi el­adó. Orosháza, Ki­nizsi u. 3. Telefon 243- V. 85943 2 db ruhaszekrény 800 írt eladó. Klap­ka tér 9. 16033 A^áUUdctéS'tU párevezős csónak eladó. Érd.: Ifjúsá­gi Csónakház gond­nokánál, 15032 Éladó szép szoba­bútor, rekamié, aj­tó, kredenc, beton­gerendák, törlesz­tésre ls. Veresáca utca 12/a. 15030 Gyermek sportkocsi eladó. Megtekinthe­tő fél 5 után. Új­szeged, Rózsa Fe­renc u. 17., fldsz. 2. 15078 ADÁSVÉTEL Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet Falus bélyegkereskedéa, — Kelemen u. 4. 15071 Príma 402-es Moszk­vlcs eladó. Mihály­telek. Lenin u. 9, _ 40207 Fehér sport gyer­mekkocsi eladó. — Érd. délután 5 órá­tól. Tábor u. 3.. II. 40203 r la tal. azép pockos kutya eladó. Sze­ged, Tömörkény u. 10. Fodor László. Erd délutáni órák­ban. 40257 Nagyboeonádt kap­tárban négy méhcsa­lád eladó. Nemes­tnkárs u. 4. 15044 1500 km-t futott Simson motorkerék­pár eladó. Mikszáth K. u. 22. 14801 Kombinált szekrény, rekamié, könyvszek­rény, tükör, asztal székekkel kedvező fizetéssel eladó. Új­szeged, Jobb fasor 8. 15005 Jó állapotban levő kétszemélyes sez­lon, fehér festett szobabútor eladó. Kiss, Tündér u. 1. 18037 Jó állapotban levő mázsa eladó. Tolbu­hin sgt. 16. Schütz. 15009 Jó karban levő fe­hér zománcos tűz­hely eladó. Újsze­ged, Jobb faaor 25. Három colos kút­esövek eladók. Do­bó uica 50. 14774 „Kékes" televízió el­adó. Szent István tér 15. Vércsék. 15020 Igényesnek ls mefl­felelő kisipari dló­poUiúroa klhúzhatós asztal ég azép há­romajtós szekrény eladó. Jósika u. 7. I. t. 15018 ttekamiéállvány. kombinált szekrény, kihúzás asztal, már­ványlapok. asztalos­nál eladók. Atiila utea 16. 15013 Fotelágy, tükröa­rzekrény. de-zkák, rézüst eladó. Szaty­mazl u. 15. Gáz­gyárnál. 14997 Egy Jó karban levő kétszemélyes reka­mié eládó. Csaba u. ^m 40*76 Lgv jégszekrény el­adó. Lenin krt. 77., J, i. 15004 175 cm'l fekete Já­tva igényesnek el­adó. Csanágy. Kis­telek, Vegyes Ktsz. 40280 Dlóla erős, hélfió­kos íróasztal eladó szent Mihály utca 9.. 1. 4. 40289 Zongora, páncéltő­kée, kereszt húros rövid bécaL bérbe­adó. Háló tl. 7.. I. 2, 15002 Egy Jé állapotban levő zongora eladó. Megtekinthető: dtl. 6. Pille ti. 5. 40386 Kétszemélyes reka­mié eladó két fo­tellal. Dugonics u. 6. 14879 Hódfarkú caerép eladó. Szeged, Be­csei utca 7. szám. 40319 Munkáeiy-televízló eladó. Attila utca 3., I. emelet, 1. XI19 28 jiAzassAg Készpénzért ta vá­sárolunk háztartási cikkeket. poacolán­készleíeket és egyes darabokat. Bizományi Áruház. X10226 50 eves konyvciono hozzáillő vasutas is­meretségét keresi. „Házassag céljából" Jeligére a szegedi hirdetőbe. Csak fényképes levélre válaszotok. 40270 2000 km-t futott Pannónia eladó. — Dózsa György u. 18'a, fldsz. 4. dél­után 18-20. 40318 UJ állapotban levő kombinált szek­rény eladó. Damja­nich u. 7/b, L em. 3„ délelőtt. 40311 I Középmagas, go-ík éves, kissé molett, barna hajú. kéksze­mű dolgozó leány vagyok. Társaság hiányában megis­merkednék házasság céljából hozzámtaö magas, barna fia­talemberrel. Lehe­tőleg fényképes le­veleket kérek, — „Kékszemű" jeligé­re hirdetőbe. 40371 Megvételre keresek: ágyakat. sezlonb­kut, rosszat is. — Pacsirta u. 29. — Klemnc. 1J996 Amatör vaseszterga diavetítő, fürdöszo­bakályha, vörösréz hengerrel, női, fér­flkertkpár, elem­mel működő villany­motor, ventillátor motor, 2X110/21 V­os transzformátor el­adó. Ilona u. 13, , 16651 — Fogadóórát tart a nötanárs Jogi bizottsága ma, kedden dél­után 5 és 7 óra között a Ha­zafias Népfront Vörösmarty ut­cai székházában, Az asszonyok kérdéseire dr. Bálint Oábomé és dr. Drexler Éta ad választ. SOROZATOS GOMB A MÉRGEZÉSEK A BARNA SUSUJKATOL A homokos alföldi réteken és mssökön magjelent' a bar­na susujka nevű mórgasgomba, amelyet leggyakrabban az Íz­letes és nagyobb értékes sseg­fűgombával (népieden csirke­gomba, csiperke) tévesztenek össze. A gombász okok tatáoi 1)1­áottsághoa éi közeit jemnténeik szerint az utóbbi napokban há­rom súlyosabb mérgezési eset fordult etd. Az egyik halállal végződött: egy 70 uves nagyká­tal asszony kOrháibr. szállítás közben meghált. A Szakemberek fokozottabb óvatosságra azoLtják fel a gombaszedöket, Illetve fo­gyasztókét. Ajánlják, hogy oáak a gombaismerők. szakértők ál­tal ellenőrzött, vagy a biztosan Ismert fajokat fogyasszák. SZOMJÁÉ TKMPLOMLATOGATOK Svédországban az alkohol­Ipari munkáaok hoaszabb Idő óta sztrájkolnak. A szomjas svédek nehezen tűrik ezt az állapotot, melynek következ­ményeképp újfajta „rabló­Ipar" keletkezett. A rendőr­sóg az utóbbi Időben szám­talan templombetörés kiderí­tésével foglalkozik, s érde­kes módon a feltört templo­mokból az esetek legtöbbjé­ben csupán a misebor hiányzik. — Három zeneművészeti főis­kolai hallgató — volt szagedi szakiskolai növendék — adott hangversenyt szombaton dél­után a Zeneműveszeti szakisko­lában. Karikás Etika, Perjés! Katalin, de különösön Schmldt Eleonóra játéka nagyfokú mű­vészi fejlődésről tanúskodott. MAGYAR GRAFIKAI KIÁLLÍTÁS POITIÉBS-BAN A közép-franclaországl PoHlers egyetemi városban vasárnap ma­gyar grafikai kiállítás nyílt meg. Ennek keretében a vérotháza dfciztermében a felszabadulás utáni magyar grafikusművészet mintegy 200 alkotását mutatják be. VITT JÁRTASSÁGI VIZSGÁK A szegődi révőrség május 15­én, szerdán délután 4 órakor vtzl Jártassági vizsgát tart •« lf­Júlágt vud Sporttelep slőttl Tiaaa­szakaszon. Akik Ilyen vizsgát akarnak tenni, a helyszínén je­lentkezhetnek; egy darab 4x5 centiméteres igazolványképet és egy öt forintos illetékbélyeget vigyenek magukkal. — BfKFGYOLÉST REN­DEZ a Hazafias Népfront II. kerületi bizottsága ma, ked­den 6 órai kezdettel a Zalka Máté Altalános iskolában. A békegyűlés előadója llajdú Istvánné, az Állami Leány­otthon Igazgatója Mez. A gyűlést kulturális műsor zár­ja be. ÖSSZEFÜGGÉS A VÉRCSOPORT ES A JELLEM KÖZÖTTI Egy francia kutató azt állítja, hogy összefüggést talált a vér­csoport és az embsri Jellem kö­zött. Véleménye szerint m A­vércsoport tagjai rendkívül szen­vedélyesek, nehezen lehet fék»n tartani őket és gyakran mogor­vaságra hajlamosak. A B-vér­esoport tagjpl viszont szeretnek sportolni, vidámak, megvetik a gyengeség minden fajtáját és csodálják az. erőt, de mély ér­zelmekre és szenvedélyekre nem képesek. A 0-vércsoport tagjai Inkább szentimentálisak, mint józanok, hajlamosak a peaszlmizmuera, szeretik a pénzt, de gyakran felelőtlenül szól­ják. ZIVATAR. ÉLÉNKÜLŐ SZÉL Várható Időjárás kedd es­tig: délutáni felhőképződés, legfeljebb csak néhány he­lyen zivatarral A szél a zivatarok Idején megélén­kül. A hőmérséklet a Du­nántúl nyugati felében emel­kedik. máshol alig változik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden 34 —31 fok köstttt. (MTI) MX május 14., kedd NYOLC ÉVE, 1955-ben írták alá az úgyne­veaett -varsói szerződést , a Szovjetunió ég az európai népi demokratikus országok barátsági, együttműködési és kölceönög segélynyújtási egyezményét. NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Az ügynök halála. I. Diákbérlet Vége kö­rülbelül 8 órakor. Este tél 8 órakort Mire a nyárnak vége ., . Odry—Petőfi­bérlet. Vége körülbelül 15 óra­kor. KAMARASZÍNHÁZ Má nlnce előadás. MOZIK Ssitbádság fél 4, fél 8 ée fél 8 órakor: Napfény én árnyék. Ma­gyarul beszélő bolgár film. — Vörös Csillag 8 és I órakor: Lejtőn. (Szélesvásznú csehszlo­vák film. — Fáklya fél 6 és fél I órakor: 9-os kórterem. Ma­gyar Mm. Dugonics Mozi 6 ég 8 órakor: Cirkuszművószck. Kinal film. — Tömörkény I. Mflvelődéci Terem PetőfltéléP, IIL utca 7 órakor: Pedro Sierrába megy. Díjnyer­tes kubai íllnv 14 éven alul nem ajánlott. ÁLLATORVOSI INSPBKCIOS SZOLGALAT Sseged város területére Május Il-től l»-lg este 6 6rá­ú raggal 1 óráig (vasár- és nnepnap nappal is) elsőse­gély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Komiromi János állami állatorvos. Lakása: Új­szeged, Torontál tér 3. (Va­kok intézete mellett.) Tele­fon: 46-64. As állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. HALLÓ," ITT A NEMZETKÖZI VASAK: címmel május 18-tól 27-lg a Ma­gyar Rádió mindennap hely­szint közvetítést ad a Budapesti Nemzetközi Vásárról. A 8AGVAR1 NYOMDASZSZAKKÖR SIKERE A politechnika: foglalkozás ke­retében a Ságvári QlmnásUim nyomdász és könyvkötő szak­irányú oktatásban reazt vevő ta­nulót, Kozma István és Bene Gyula arakoktatóik Irányításá­val caJnog kiállítású tűíctot ké­szítettek eL A kézlezedó cso­portnak <tt volt az első Idegen nyelvű szövegszedése. A füzet eszperantó nyelven Jelent meg. Több külföldi rádióállomás nyi­latkozott elismeréssel a szegedi Ságvári Gimnázium és a nyom­daváUaUt értékes politechnikai munkájáról. Sőt Javasolták, hogy hasonló kiadványokat mi­nél többet készítsenek eszperan­tó nyelven, mert nagyobb pél­dányszámban ők ls átvennének Ily kiadványokból. Legutóbb a varsói rádió május 12-én, va­sárnap ismertette a szegedi ki­adványt, és kiemelte a nyelvok­tatással kapcsolatos pedagógiai értékét ls. A rádióadások alap­ján több külföldi lap ls át­vette a híranyagot. így kérte a füzet megküldését kiállítási célra é belgrádi nemzetközi esz­perantista pedagógus kon/eran­cia rendezősége ls. Pehelykönnyű lúd­talpbetétet, sérv- es haskötőket készíti Balogh orvosi mű­szerész. Hajnóczy u. & X15685 OTP-hltelre ls áru­sltunk bútorfélesé­geket. Bővebb fel­világosítást az üz­letben adunk. Bi­zományi Áruház. X49228 i-iros Pannónia, — burkolt, eladó. Pe­tőfitelep, ' Algyői u. 5. Vlcsay. 40301 Készpénzért is vá­sárolunk rádiót, — magnetofont, televí­ziót, karórát. Bizo­mányi Áruház. Becsületes, 49 eves nő férjhez menne káros szenvedélytől mentes, tntslligens férfihez. Kalando­rok kíméljenek. — „53 évig E. 763" jeligére kiadóba. 14917 Élettársat keres jó megjelenésű, közép­termetű, 50 évad ér­telmiségi asszony. Ház, ingatlan van. Nemeslelkű, Józan­életű, jtUenvés fér­fi írjon „Ideállá" Jeligére kiadóba. 14175 Cipő-, retlkUUeaiés szakszerűen minden szakszerűen színben. Csordás, Szent Miklós u. 7­X40133 Harmonika," gitár, íüvós tanszakra be­iratkozás Becsi krt. 2'a nl.itt. x Rekamié, fotel, ágy­betét, sezlon készí­tését, Javítását vál­lalom. Sajka u. 12. Dudás kárpitos. FIGYELEM! FIGYELEM! A KISZ Szeged városi bizottsága és a MAGYAR JÉGREVÜ igazgatósága közös szervezés alapján május lő-án, csütörtökön délután 4 órakor IFJÚSÁGI et&adást tart a JÉGREVÜ együttese Belépődíj egységesen 10 Ft személyenként. Jegyét vétel; Vállalati vagy KlSZ-bélyeg­zővel ellátott IgazolásMl a Szabadság Film­színházban kedden, szerdán és csütörtökön-

Next

/
Oldalképek
Tartalom