Délmagyarország, 1963. május (53. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-01 / 100. szám

A DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda, 1963. május 1. fi N l/'idéki hetilapok rendőri híreit bizonyára kevesen olvassák. Kossuth Lajos ugyan azt modta. f\ogy min'dent el kell olvasni, ami az ember kezeügyébe kerül, mert nem lehet tudni, hogy mikor és mely nyomtatványban adódik elő valamely érdekes dolog. Érdekesek is ezek a rendőrt hirek. Soha annyi »életunt kanászbojtárt-, nem lehet találni, mint e jelentésekben. Itt ls, amott is aggatják föl magukat s kimúlnak a rövidke, egyszerű életükből. Lógnak nz istáló gerendáján, vagy a körtefán és természetesen halott gyanánt kerülnek le a kötélről. Csodálatos, hogy a kenyeret a maga munkája által érdemlő eme legapróbb népek között, akik éppen modernizálódtak, akik sem nem idegesek, sem nem túlérettek, sem Schopenhauerrel barátságban nincsenek, akik csak alyan pusztai kanászkölykök ma is, mint ötven évvel ezeknek előtte: ily erős mértekben elterjedt az »életuntságAzelőtt nem volt ugyan minden kisebb városban újság, s igy azt is lehet mondani: megtörténtek ezek a dolgok azelőtt is. csak nem volt, aki nyomtatásban hitül adja. Lehet, hogy igy áll a dolog, de azért jogos ebben kételkedni is. Mert nem volt ez mégsem ezelőtt annyira divat, mint • most, hogy tizehkét-tlzenhárom esztendős pusztai gyereknek ilyen' gondolatokkal legyen tele a fejük. Alighanem az a cselédtörvény ennek az oka, amely ez apró lelkek testének ütésére feljogosítja a gazdát, s mert elég rossz gazda van a világon, ezzel ct joggal vannak, akik élnék is. E dicső jog nyomán kis magyarok akasztják föl magukat az tstálógerondákra. Másfelől országos intézkedés sek tétetnek, hogy kisebb legyen a halandóság, itt pedig a törvény enged utat a rosszlelkiteknek,- indulatosnak, magával neni bírónak arra, hogy másokat a föld alá küldjön. A cselédet manapság úgy szokás tekinteni, mint az eredendő bűnt, hogy rosszak, hogy szándékosan kárt okoznak,, hogy pénzen fizetett tolvajok. — Hol vannak a régi jó cselédek? — sóhajtanak föl a gazdák. Válaszul a cselédek sóhajtanak föl: — Ifol vannak a régi jó gazdák? 1/"annak, nem lehet mondanihogy ne volnának. E helyeken azonban nem. is következik elő, hogy a kis kanász kötélre kívánkozna. Ott más világ van. Ahol megmaradt a régi patriarkalizmus gazda és cseléd között, abban az érteTÖMÖRKÉNY ISTVÁN Keserű cselédek Tömörkény István életművének betakarítása folyik. A Szépirodalmi Könyvkiadó eddig hét kötetet adott ki a Czibor János gondozásában megjelent összegyűjtött művek sorozatában: as író novelláinak eddig legteljesebb ov'íjteményét. A sorozat nyolcadik, záró kötetének sajtó alá rendezését — Czibor János tragikus halála miatt — rám b ízt a a kiadó. E megbízással visszaszállt Szeged városára, a szegedi irodalom kutatóira a harmadik szegedi klasszikus müveinek gondozása, úgy, amint Juhász Gyttláé és Móra Ferencé a kezdettől fogva itt is folyt. Hol is gyűjtögethetnénk több kegyelettel, több joggal és több elkötelezettséggel ezt az életművet, mint éppen Tömörkény egykori műhelyében, a Somogyi-könyvtárban, ahol maga a mű, az oeuvre zöme is született? A sorozatzáró kötet Munkák és no p o fc a Tisza partján címmel a parasztélel kiváló ábrázolójának néprajzi, tdrsadalomrajzi, régészeti cikkeit. valamint riportjainak és publicisztikai írásainak javát takaritja be — majd valamennyi kötetben még nem ielent meg — folyóiratok és hírlapok fóliáiról. E készülő kötetből néhány értékes darabot már közzétettem: Keserű parasztok (Dél-Magyarország, 1962. jan. 17—21.), Hull a legénység (Dél-Magyarország, 1962. apr, 25.), Rossz cselédek és rossz gazdák (Magyar Nemzet, 1962. ápr. 26.). Most ugyancsak ezt a műfajt, a fárjadalompotitikai. publicisztikai írásainak sorát gazdagítanám az alább közölt mutatvánnyal, amely a Sz>gedi Napló 1900. júl. 29-i számában látott napvilágot. Ez is tanulsápos 'fényt vet az iró eleven szociális érdeklődésére, .az agrárproletártág életének, sorsinak kitűnő ismeretére és Tömörkény tiszteletre méltó állásfoglalására, kiállására a feudális cselédtörvény ellen, a megalázott, megnyomorított szegényparasztsdg mellett. A cikket a Tömörkény-kutatás sem ismeri, nem szerepel Ortutay Gyula bibliográfiájában sem, Péter László lemben, mely szerint az alföldi magyar a tulajdon gyermekét is cselédnek nevezi, Ahol huszonöt és harminc esztendőkön át egy helyben szolgáló cselédek találhatók. Ahol a szó szoros értelmében egy a kuckó a kemencével, aha 1 a gazda javéban a cseléd tulajdon javát őrzi. De fogynak s apránkint kiforognak a régi valóságukból s elhalnak, kipusztulnak a régi cselédek, akik a gazdát annak idején karukon hordozták, mint csecsszopót. Csak régi nótákban él az ma már, hogy a cseléd a munkaadót -édös gazdám—nak nevezte, — Borzasztók ezek a mai cselédek! — kiált föl a gazdasszony, mikor június második felére a szolgáló fölmondja a szolgálatot. Csakugyan borzasztó ls az, hogy a cseléd pénzt akar keres ni, többet, mint amit a közönséges házi dolgokért havonta kapnt szokott. Borzasztó az, hogy el mer menni aratás idején marökverőnek, borzasztó az, hogy egyáltalán élni a kar, borzasztó az, hogy izmainak munkájaért akkor, amidőn arra alkalom kínálkozik, jövedelmet óhajt. — Borzasztók ezek a mai cselédek! — kiált föl a rendőrbirői szoba hallgató közönsége. mikor egy gazdának arról való panaszát hallja, hogy a cselédje darabjával megkergette az udvaron. Persze, másnap nincsen ott ez a kiáltozó közönség, mikor a megcitált cseléd előadja a dolaát, hogy hajnaltól estig dolgoztatják, de enni nem adtak néki még hulladékot sem elegendőt, s mi. kor ezt fölpanaszolta, úgy vágta áréul a cselédtörvény idevágó paragrafusa alapján a gazdája, hogy a földre bukott. Jólelkű ember az ilyesmit elképzelni sem képes, ánnál inkább hajlandó az egész dolgot valótlanságnak tartani. Nem az pedig, hanem megtörtént eset. Az is csak ilyen eset, hogy mikor a kiskamasz már a szeretetteljes gazdal pofonok nyomán a földre terül, még akkor is kap ráadásul néhány olyan rúgást, hogy törött csonttal kerül az ispotályba. Tétedés volna azt hinni, hogy csak hatósági intézkedések, földéhség és napszánvbörze csinálják ama nép keserű észjárását, amely karja erejéből élvén, magát kétkézimunkis-nak nevezi. A fentebb említett és az azokhoz hasonló dolgok is hozzájárulnak ahoz, hogy kedvetlen* ségek történjenek és morgás hallatszon a nótaszó helyett. Katonai sorsát végezve a legény, hazamegy a kaSzárnyaéletből azzal a tudattal, hogy őt nemcsak, hogy valaki joggal üthetné, de még tegezni sem. szabad. Ha ebédel, akar a király is végig mehet á szobán, még csak fölállni sem tartozik előtte, mert joga van ahhoz, hogy amikor eszik, kénye és kedve szerint élvezhessen. Hazaérvén, ha szolgalegénynek áll, más sorsba kerül, s ha valamely rossz szándékú gazdához jut, saját tapasztalatai révéit válik benne meggyőződéssé az, hogy >»jobb a németnek szolgálni, mint a magyarnak". /

óra e dttlgok aligha fognak vezetni. Értetlenség van ma a esőléd és a gazda között. A gazdának adott esetekben több joga van, mint amennyit a humanitás megenged, más esetekben pedig a csakugyan rossz cseléd ellenében éppen nem védi meg öt, meg a jó gazdát sem ez a törvény. Ennek folytán egyfelől elkeseredett a gazda, másfelől keserű a cseléd. Az igazság pedig, hogy hol lóg, azt ki tudná megmondani manapság, inikor fölmentik a vád alól az apagyitkost, mert he igazolta, hogy apja ütötte; mifcpr fölmentik az emberölöt, mert beigazolta, hagy , tújon-túl sarcoltatott. A cselédtörvény jogot nol a gazdának arra, hogy a távozó cseléd munkakönyvébe, ama rovatokba, amelyek a használhatóságról és húségről tanúskodni vannak hivatva, azt írja be, amitakar. Van, aki azt írja be, hogy a cseléd használhatatlan, nyelves, torkos, meg még máé egyebet is beírhat. Az ilyen könyvvel ellátott cselédet aztán nem fogadja föl senki. A régi tekintetes asszonyok korában nem voltak cseledkönyvek — azonban ba voltak volna is, nem irkáltak volna bele ilyesmiket. Kik egymással egy udvarban meglenni nem tudtak: elváltak; de az egyiknek soha sem jutott az eszébe, hogy amazt az elváló másikat az udvaron túl ls üldö:zc Ez oly régi ét alapos igazság.' hogy az állatban is megvan: a portán túl még n kutya sem ugat. A cselédtörvény ellenben lehetségessé teszi, hogy valamely kedvetlen, vagy indulatos -nagysága« egy egész emberéletnek crkölcsblrójává és becsületbíróságává válna, a maga meg gondolt tollvonásaival keresetképtelenné tehessen egyegy munkaerőt. fJit fog tenni az esküdt1 * szék, ha egyszer egff ilyen keresetképtelenné tett munkaerőnek az eszébe jut, hogy a könyvébe irt dolgokért viszontszolgálattal legyen? BÁLINT GYULA: Harminchárom perc IDÉH ISTVÁN RAJZA) A barna kezeiöasztalon a világoskék ébresztőóra hajnali négyet mutat. A telefonközpontban Mohos Béla éjszakázik. Húszéves, • piros képű. nyurga gyerek. Kicsit hadar, de azért bolondulnak érte a lányok. Fásultan nézi a jelzőtáblákat, Este óta többször ledült egy kicsit az ágyra, de attól félve, hogy elalszik, mindig felkelt. — Meghalt a világ? Éjfélig még volt egy-két hívás. Az. ólá semjrji. A kifeszített csendet figyeli, mikor pattan szét Megfáradt vonatfütty tör keresztül az ablakori. -Még harminchárom percem van!* Türelmetlen. -Miért késik Gizi? • Jöhetne már! Megígérte. Kicsit tenyeres-talpas — mosolyog ezen. — Persze nem ez számít Falusi szentnek néznéd és milyen jól csókolózik. Kár, hogy néha megjátssza magát*: Leesik egy jelzőtábla. — Központ — jelentkezik. — A kórházat? Adom. — Figyel, amíg el nem kezdenek beszélgetni. Négy múlt öt perccel. Tíz hónapja jött ide. Utálattal és világgyűlölettel. -Öcska falu ez Szegedhez képest. Mit lehet Itt kezdeni? Befed mindent és megmérgez: unalom, pletyka, szürkeség. sivárság. Nyáron portenger, ősz-., szel feneketlerj sár. amibe, ha nem vigyázok, én is belefulladok. Nem akarok itt rap.adni!* — Ez volt első gondolata, amikor ideérkezett. A második: -Menekülni, menekülni!* Ezel telítette meg itteni egyhangú életét. Irt legalább tíz kérvényt, amíg sikerült terve. De sikerült'. Már fél órát sem kelj várni és soha többé nem teszi be a lábát Ide! Soha! Négy óra hét perc. Csönget a helyi kórház. A mentőket kérik. Azonnal! — Már% kapcsolom — szól. Harmincnyolc kilométerre van a járóéi székhely. Amíg ideérnek, jó fél óra. Hosszan csenget, de nem jelentkeznek. — Süket az a központ? Egyedül van. Nincs akitől megkérdezze: — Mit kell csinálnom most? Beszól a kórháznak. — Sajnos, nem • jelentkezik a járási székhely. Komoly férfihang felel: — Emberéletről van szó. Súlyos. Lórúgás. Gyors műtéttel meg lehetne menteni, de itt nem tudjuk megoperálni! Kockázatos! Újból csönget. -Műszaki hiba bizonyosan. Különben jelentkeznének*. — Mit tegyek, mit tegyek? Legalább itt lenne Gizi! Mit?. . Megvan! György bácsit kell felzörgetni! — Kapja a kabátját, rohan az udvar másik végére. A vonalfelvtgyózd apró. sovány ember. Szúrós, fekete szemei dühösen villannak, ha valami baj van. — Asszentaégit! — mondja krákogva, mint mindig, és többet nem is szól, amíg visszaérnek. A kucsmája alól égnek merednek hajszálai, amikor leveszi. öt perc múlva negyed öt. Lenyitja a kezelőasztal hátsó részét. Gyűrött arca rezdületlen. Főlényes nyugalommal néz szét a jelfogók között. Rosszabb ez a némaság a megfagy ásnál! — érzi Béla. és a tehetetlenség, hogy nem tud segíteni, mintha vasutakkal szorítaná agyon, ügyetlenül ácsorog, fején a hallgatóval, és megkérdezi sután: — Lát valamit? — Ühüm ... — rázza meg jellegtelenül kobakját. — Segítsek? — pattan ki a száján. Válaszul oly megsemmisítőn villog elő az öreg tekintete, hogy nyomban araszos törpének érzi magát, — Mi lehet Gizivel? —• toporog nyugtalanul. -Ott ült azon a széken, ahol a kabátom van. Amikor először voltam éjszakás, este kilenctől éjfélig magyarázta, hogy mit kell üt csinálni. Szépek voltak a szemei. Tavasszal hajnalonként Ilyen,az ég alja*. Négy óra tizenhárom. -Könnyű kár land, Nem gondoltam másra, Amilyen hirtelen jött, úgy illanjon i* el!« — Fogja csak meg! — rázza felelméikedésébőj a rekedt hang. Egész közel kerül az öreg arcáhpz. Szűk a helyük. Süvít a vén' tüdő. -Az a másik a kórházi ságyon, milyen idős lehet? Észnél van-e?* , Int a vonalfelvigyázó, hogv elengedheti a vezetékköteget Ecy-^ét mozdulót és minden a helyére kerül— Próbáljon csak hívni! — dörmögi és figyeli a műszereket. Béla mégtekeri az Induktort. Gyanúsan zúg a vonal. -Süket ez még miódiglAzért elmondja egyszer-kétszer. — Halló! Hallóóó . .. ! Reménytelen. Hiába kiabál. Ránéz a kis emberre, aki a füle tövét vakarja és komoran mondja. — Süket. Nagyed öt. Bélát u kínos helyzet egyre Jobban dühíti, ö. .aki filmrendező akar lenni és sokkul bonyolultabb problémákat is könnyebben megoldhatónak vélt, most bénusugru ítélve csak nézi — mert nem ért hozzá —, mikor lesz jó a vonaL At-