Délmagyarország, 1963. május (53. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-26 / 121. szám

6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. májtts 19. lé abók bácsi hatvan esz- — Most rajtam keresi? lékszem. Az éjjel ezért zör­tendös, ejjeliőr a te- Nem vittem el. gött. De ne ugráljon nagyo­metőben. Halottal; felett Az ablakot becsukja. Ka- kat, mert árt az az öregnek, csöszködni nem kellemes do- bók bácsi mérges lesz. log éjjelenként az ember — No megállj, te, majd láTabók arca fehérré vá­csak megriad, ha hull a megvirrad. lik, már ez a csúfolás gally, macskák osonnak va- s elmegy a körútra: első is, ez is! Az öregnek nincs lamerre. neszek, zajok kel- a kötelesség tisztessege, mert nincs ere­nek egyre, az ember meg- _ je! Vakon ugrik előre és áll, és figyel. S a szíve me2- |1< útközben minden sir- megragadja Istvánt, de nem dobban. Hatszor kell körül- nál mélyebb sírokat as ... , . , , járni a temetőt egy éjjel. Istvánnak. Sorra eszébe jut, sokat er velr A gondnok Egy napon, hajnalodott hogy ez az ember azelőtt lenyomja a földre, a köpö­már, az ej feketesége szűr- asztalos volt. Asztalos nem- nyeg leesik Kabókról s va­ké fátyollá könnyűit, s a kö- igen megy a temetőbe, csak , . . . . vek is kifehéredtek a közel- a dologkerülöje. iszik is ez, larTM elgurul """e- A zacs?" ben. meg fajtalankodik, a foga is kó. Elekor történt. hibás, egyszóval nem jó rá- István felszedi és orra elé Ment tempósan Kabók, ta- nézni se. A tréfái meg vas- dugja. vaszváró április eleje volt, tagok, ökörfejü ember szüle- ' a sár is szikkadtan hajolt menyei. Mergesen járkált, lz az. esi/.má ia alatt, éppen a ke- nem virradt, hiába. Kabók Kabók a földön fekve né­rítéshez ért ki, s mikor be- egyre szaporította magában zi, pislant egyet. — Hát. A gondnok mérgesen csapja földhöz a zacskót, hogy kimegy belőle minden dohány. — Itt van. egye meg. máskor jusson eszébe, kivel beszél. VhMOÍWÓ- áÚn&Áá kanyarodott az ösvényre, eszébe döbbent, hogy a Cziráki sírján hagyta a dohányzacskót. Sebesen megfordult és vissza­ment a nagy márvány­emlékhez. Egy barát állt ört a betonba rej­tett nagyságos Cziráki Domonkos ítélőtáblai bíró úr felett és lenézett a párkányra, ahova a zacskót tette. Azazhogy a Vincze András: ÓMBÉREK VAGYUNK S becsapja az ajtót Kabók felkel. — Azt a nemjóját. Hogy lehetséges? Nézi a zacskót, majd öre­puszta követ szemlélte a kő- a vádakat, s alig várta, hogy baral. mert a dohány zacskó- kikeljen a nap a nyárfák gesen leguggol és osszesöp­nak hírq-nyoma se maradt, megett. rögeti, amit lehet, de bizony Valaki elemelte. Az ántiját. Megvirradt. Most már be- az is telement homokkal. El­p"ejlógatva tapogatta meg megy, egy óra pihenő. Nem teszi a zacskót, már nincs n lnn/.„„l I Ion i n ol Q 1/Xirol/ol Ítonlrí 1. - Clvnnrlír Bánk bán szolgája Az egyik szegedi színigaz­gatónak Tüdő János nevű színházszolgája volt, aki na­gyon szerette a színházat és j minden előadást végigélve­zett a színfalak mögül. Egy­szer a Bánk bánt adták. A direktor személyesítette meg Bánkot, a nagyúrt. Javában folyt a tragédia a színpadon. Tüdő János, mint rendesen, gyönyörködött és szunnya­dott a kulisszák mögött. Bánk, szerepe szerint, két­ségbeesik kiált föl, keblét marcangolva: "tüdő, ha­zudsz!* Tüdő úr erre ijedten serkent föl félálmából, ki­ugrott a színpadra, a telt nézőtér elé és sikoltva vé­dékezett: — Én, direktor úr, én nem hazudtam soha! Szegény Katona csende­sen megfordult sírjában a harsogó kacajra. K. L. gyűjtése Jiménes : a követ, lenézett a lopja el a köveket senki, gyepre, sehol. Ez mán még- majd lesi az ablakból, ez a iscsak ... Körbe járta a sírt, parancs. Egy óra pihenő jár sehol a tulajdon, most már ilyenkor, de a szemnek azért biztos, hogy éppen ide tette, járkálni kell. mindig itt ül le a negyedik Bement a házba, a kony­körút alatt, mikor rágyújt, hának volt a túlfelén egy Valaki ellopta. De ki? ablak, odaült székére és bá­Mikor nem jár erre senki, mult kifelé, nem is szokott. Hideg van Már sütött a nap, kiállt még. Majd májusban a fia- az ajtóba, és szívta áz üres kedve rápipálni. Elmegy. Már félúton van, bent jár a városban, mikor hosszú töprengéséből felébredve, körülnéz. Visszaballag, de már sebesebben halad. Be­zörget a kis házba. — Esvány, Kabók van kint. A gondnok szalonnát eszik, Ballada a szénégető kislány haláláról Ot esztendővel ezelőtt, .958. május 29-én halt meg Jüan Ramon Jimcncz, a spanyol költészet együi legnagyobb alakja. Első verseskötete iwő-ban Jelent m-s, l»5ő-ban No­bel-díjjal tüntették kl. Századunk egyik nagv humanisuja volt, a spanyol polgárháborúban a köztársaság oldálara alít, s Kranco uralnmrajntáaa után husz évig önkéntes szám­űzetésben elt Dél-Amerikában.­Rekkenő nyári dél volt, szilaj és vak zsarátnok, s a szoknyácskába kaptak a vad kemence-lángok. A homok lázban égett, fájtak a kába tücskök és fölöttük az égbolt, mint meszes lap. ezü3tlött. ... Nem tért az anya vissza — gyí, szürkém! — délután csak. Nevetett rá a fenyves. Mint lilaszín zománclap rezgett az ég. S alatta lágy szellő kelt lopózva. Már haldoklott a lányka — kis kormos-szirmú rózsa, Szívéből szánta minden. A lágy, becéző ajkak, az aggódó tekintet, s a könnyü-szép fuvallat: — -Édsanyám, béhintettem sebem homokkal... Őszit, híván hítíalak téged ... De sose, sose vót még ily néptelen az út! És a lángok eltek éngem . . Ügy híttalak. anyácskám, és nem gyütté te mégsem!* Az úton — hosszú úton! — a vörös csikó hátán meghalt a kislány, rémült szemét az égre tárván, szemét, mely mintha bolygók száraz gyökere volna Már hűvös szél keringett, sötétlőn, játszadozva. Loholt a víg patakvíz az út kígyója mellett. A füvek ringatóztak. A csacsik csak ügettek. Gyereksivalkodás szállt. Búgtak a pásztortülkök. Isten a csillagok nagy, azúr tavába.n fürdött. . TIMAR GYÖRGY fordítása HÁZTETŐK talok be-be surrannak pá- csutorát. ' Szívta és már odajön az ablakhoz, kinyit­rosaval, lesz velük baj... olyan mérges volt, hogy ha De most az éjjel senkise lop- kilép a gondnok, hát egyből hattá el, hacsak nem <i szel— agyoncscipjci lemek. Hopp, hó megáll- Rettenetesen Wnozta a pi_ Cvu? 3 g0ndn0k' 82 paéhség. Köpni se gyűlt meg a ii iz-w^í. „„ • a nyála, torka égett a szom­Ő is járhatott erre. ismeri jÚ8ágtól egyszóval kutyául nagyon az utakat, nemegy- 4rezk magát ^^ nyikor_ szer megleste, azt se tudta, duR & kijött i^ván, mikor. Csak /násnap neve- ingre%e^e foent a la­tett a szeme közé, hogy mit v6srh mosakodott. De erre csinált — teszem azt a kis- „„„ ™rt koHőv körösztnél megmondta nekik. Csak a gondnok lehetséges, senki más- Tréfákedvelő ember. „ , , nem lesz ideje, mert Kabók a Párocska? Jól megfordul és rá­kiált. Hogy a férgek egyék ki nőtlen, "taláncsak" tréfa ez csontodat, add vissza, tolvaj, is. Csak nála legyen, üsse a dohányzacskót, mert nem kő. Sebesen lépkedett a kis tudom mit teszek! zsuppos ház felé, és belesett s nehéz botját lengetve az ablakon. Bezórgott. mert , , . .. mintha valaki járkált volna felemelte. A gondnok hatra­odabent. Ugrott. — Esvány. Te. Kabók van _ Álljon meg. Kabók bá­k'Motozást hallott, az ablak bomoljon! kinyílott. Csakugyan fent van — Alij te meg. tolvaj! ez az ember. Most* már biz- Hol a dohányzacskóm? — tos. hogy ő a tettes, most riko]tja az öreg és a szeme ^IpiTk^t L-V vérben forog. Gyengébb Ist­küdt, biztosan kint járt a vánnál, ezért öntudatlanul is IJ* — — Mi az? — kérdi bizal­matlanul. — Hát csak annyi, hogy köilök-e még? István nagyot néz. Szája tele van szalonnával meg kenyérrel. Bólint Kabók keservesen nyögi. — Az ember tele van hit­ványsággal. Könnyen ítél. Egy acskó miatt. — Emberek vagyunk — feleli enyhűlten a gondnok és visszamegy. Kabók megkönnyebbülve ballag hazafelé, s egész nap nincs kedve rágyújtani. DÉR ISTVÁN FESTMÉNYE szeretőjénél, alvégen. torkaszakadtéból interpellál — Te, Esvány, olyan vagy, s lengeti a botot. István el­mint a Cziráki szelleme. Mi­óta pipázol, hallod-e? — Maga az, Kabók bácsi? Nem pipázok én, lefekszek. kapja és kicsavarja kezéből és kidobja az udvarra. — Kifelé innen! Maga az Keresem a gyújtót, sehol se én a]antasom! Maga fellá tótólom. Mdt a hivalalo6 hatalom el­~~ ,Non°' len! Vén bolond — a kilöki, Kabók toprengve nézegeti az embert, nagyon komoly az hogy az oreg megtántorulva ábrázata Mégiscsak nála fordul meg a csizmasarkon. van lehet, a bal kezében de újra szembefordul. tartja, amit hátradugott. - Te iszákos, te pernahaj­— Nézd csak, még kétszer der, te haramia! Már vérben kell kerülni, virrad. Add forog a szeme, s varjúbaju­vissza a dohányzacskómat, sza egészen felborzolódik. Otthagytam a Cziráki szélin. István elneveti magát. A gondnok nevet- — Várjon csak. Már em­Fttsev László; Élet és egyetemesseg Részletek egy ciklusból REMÉNYKEDÉS TANÁCS Ez népet így rajzol s amúgy Gőggel ne élj! Ne tetszelegj Idézi másik, mennyi út Azon. mi egy csupán csak egy: Keres magának jó tanút! A tünő, árny, az életed; De tág időnk, a rosta jár. S ne siránkozz, ha bajba von! Ocsú lehull s mi bizton áll: Itt jártál lángon és havon, Igaz szó mindent megtalál. Volt hát reájuk alkalom JUHÁSZ GYULA ÉS VÁROSA Most, hogy nemrég Juhász Nem mondok vele újat ha Gyula születésének 80. éves azt állítom, hogy Szeged évfordulóját ünnepeltük, múltjának és hagyományai­szeretnék valamit elmonda- nak, köveinek és fiainak, az ni, amit már régóta melen- egész szegedi világnak ra­getek magamban, amivel gyogó tükörképe Juhász szülővárosa nemcsak a Költő Gyula költészete. Akár a Ti­emlékezetét. hanem elsősor- száról vagy a boszorkány­ban önmagát tisztelné meg. perekről, akár Dózsa fejé­Firenzében járva, az em- ről, vagy Tápé világáról, bernek feltűnik, hogy mind- akár az árvízről vagy az azokon a helyeken, házakon, öreg Palánkról, akár kisern­utcákon. az Arno hídján, berekről, vagy Szeged nagy amf'yek a, váp°s legnagyobb fiairól fr tökéletesen, hosz­szulöttjének, Daniénak mu­Te vagy szívemnek legrégibb szerelme, Szép, szőke tündér, édesbús Tiszánk. Hányszor álltam partodnál énekelve, Mig benned ringolt a magyar vtlag, A csillogó ég és a szőke fűzfák, A fűzfán varjú, felleg az egen. Nem hiányzik-e néked egy letűnt láng, Egy kihunyt nap, — az én tekintetem? Juhász Gyula verssorai e utcai volt Munkásotthon em­pillanatban csak a Hétvezér léktábláján olvashatók: Hirdessük: itt nem boldogul más. Csák aki alkot, aki munkás! E vers egyik szakaszának azonban a mostani Moszkvai körúti karhatalmi laktanyát kellene ékesítenie, mert ez volt 1919-ben a munkásott­hon, amelynek "homlokára* írta a költő e versét. A Mátyás tér füvén, az egykori alsóvárosi temető, cinterem helyén, ott kellene állania egy emlékkőnek, amelynek szövege Dózsa György ide temetett fejére emlékeztetne: vében előfordulnak, felbuk­kannak, táblára vésve az Is­teni Színjátékból vett, rájuk vonatkozó szövegek olvas­hatók. Ezek a sorok magasz­tos dekorációként, szinte hi­szú fejtegetéseket szinte fö­löslegessé téve, summázza a lényeget. Nincs magyar vá­ros, amelyiknek Juhász Gyu­láéhoz fogható költői ábrá­Dózsa fejét itt adták át a földnek, mikor megjárta már a zord bitót. De hallgat róla most a csöndes öskert. Magyar titok. De még - beszélni fog. INTÉS ÖSSZKÉP telesítésként hatnak Firenze zolása volna, falain. Beszélnek azonban Mindig elszomorít a költő másról is: arról a széttéphe- szülőházára emlékeztető, szé­tetlen kapcsolatról, amely a gyenletesen egyszerű tábla, a büszke várost és számiízött Sebészeti Klinika falán, költőjét kiengeszteli, megbé- Mennyivel szárnyalóbb vol­kíti egymással. na rajta őt idézni: Eltűnik egy ház. Alacsony tetóvel nem ostromolta góggel az eget. mig állt, nem tűnt föl senkinek a tájon, ireganyó volt. élt már eleget. De nekem a szívembe vag a csákány, mely falait lebontja, mert nekem e ház volt gyermekségem, ifjúságom, e szürke ház volt színdús eletem. A Tömörkény utca jórészt Iánk lesz a neve. Adva voü­megszűnik, hogy ott helyet r.a a mostani Tömörkény ut­adjon egy modern kertkom- ca megmaradt házcsoportján pozíciónak, amelynek azon- <2/®- "c házszám) néhány ..... . . . sor táblára vésése, talán ép­ban - szeretjük hmm - pen M amelyet Juhász Gyu„ a múltakat, Juhász Gyula ia szánt Tömörkény emlék­gyermekkorát is idéző Pa- táblájára: Itt élt, álmodozott és tért pihenőre Tömörkény, Vándor, szent ez a hely, mig magyar él és híre száll. Pogácsa nem sül hamuban Fölöttünk örvény fúr megás. Többé, mar űrhajónk suhan. Az atmoszféránk légnyomás, 5 lent eszme botlik és zuhan; A műve sok, s nem sanda máz Bajunk ez, túlna*y! Alattunk földtekénk forog A mostaJli Korányi rak- vén valahol sziklatömbbe Ember magadra hajt a láz s a jellemek s a korszakok 1 part (helyesebb volna: Korá- vésve, odakívánkozik legna­6 remiik mögötte pusztulás. Kánkanja egyszer összefog, nyt fasor elnevezés) zöld fü- gyobb verseinek egyike: Bartók Bélának eleven, bár még nem egészen föl­tárt kapcsolatai voltak váro­sunkkal, Juhász Gyulával is. Állandóan szó van arról, hogy a nagyjainkról elneve­zett utcákra, terekre minél több magyarázó emléktábla kerüljön. A Bartók Béla tér tábláján feltétlenül idézendő legalább az Alföldre utaló versrészlet: Tiszai tájak simák, panasza Jegenyéknek, halottas ószl rétek, zúgó. fekete nyárfák, magányosak és árvák a muzsikádban. Mennyit mondana a min­dig szivarozó, gyönyörűen, de szinte olvashatatlanul író Móra Ferenc lakóházának emléktábláján ez a pár sor: Mint a szivarod füstje tűnik az élet éi ralnt a betűid, oly rejtelmesek útjai, mig újra látunk valakit aki szemének bársonyával és hangja meleg aranyával mint rég. megint elandalít. Síremlékére, esetleg a hát­lapján föltétlenül rávéset­ném: Szegény magvar volt, költő volt. senki, nem tudott élni, csak énekelni. Nem volt rossz, se Jó, csak ember, fáradt várt. várt és nem lelt soha csodákat. Mély szürkeségben színeket látott, magyar volt, kőltő: átkozott, áldott! Bizonyára még más lehe­tőségeket is találhatnánk. Elég legyen azonban itt eny­nvi. Ha a gondolat tetszésre talál. Juhász Gyula emléke­zetéhez az volna legméltóbb, ha társadalmi úton valósul­hatna meg. Törlesztenénk azt az adósságot, amellyel Szeged népe tartozik az ő emlékezetének. A Hazafias Népfront bizonyára megta­lálná a módokat, előteremte­né azokat az eszközöket, amelyeknek segítségével a szegedi utcák már az idei ünnepi játékok idején Ju­hász G^ila verseinek ka­lauzolása mellett fogadnák nemcsak vendégeinket, ha­nem bennünket is, akik min­dennapi szorgoskodásunk­ban könnyen megfeledke­zünk a Költő szegedi tanús­kodásáról és intelmeiről. balint sAndok egyetemi tanár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom