Délmagyarország, 1963. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-20 / 91. szám
Kállai Gyula előadása az MSZMP politikai akadémiáján A Magyar Szocialista előadáson részt vettek GásMunkáspárt Központi Bi- pár Sándor és Rónai Sándor, zottsága politikai akadémiá- az MSZMP Politikai Bízottjának előadássorozatában ságának tagjai, Németh Kápénteken délután Kállai roly, a Központi Bizottság Gyula, az MSZMP Politikai titkára, jelent volt a párt Bizottságának tagja Az ál- Központi Bizottságának, az lam és a szocialista demok- Elnöki Tanácsnak és a forratizmus fejlődésének egyes radalmi munkás-paraszt korkérdései címmel előadást mánynak több tagja, polititartott a Magyar Néphadse- kai és társadalmi életünk reg Központi Klubjában. Az sok ismert személyisége. 53. évfolyam, 91. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1963. április 20. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Felkészülés az új egyetemi felvételi rendszer bevezetésére Harc a protekcionizmus ellen A KISZ Központi Bizottságának üléséről Á Kommunista Ifjúsági helyezés javítására és az átlagos tanulmányi munkája Szövetség Központi Bízott- ösztöndíj-rendszer fejleszté- és az egyes tárgyakból elért sóga pénteken folytatta ta- sére rendelkezésre álló álla- kimagasló eredménye, könácskozását. Az ülésen részt mi támogatás. zösségi tevékenysége, általávett és felszólalt Ilku Pál, Az ifjúsági szövetség nos magatartása, emberi jelaz MSZMP Politikai Bízott- egyébként azzal a javaslat- leme. ságának póttagja, a művelő- tal fordul az illetékesekhez. Az egyetemi KlSZ-szervedésügyi miniszter. Várnai hogy a munkahelyek elosz- zetek a vizsga- és felvételi Ferenc, a KISZ Központi Bi- tásánál és az egyetemekről bizottságokba a legtapasztalaottságanak titkára terjesz- kikerülő tabb, legrátermettebb ifjusa.. , . , . , , ... gi vezetőket küldik, fiatal diplomasok kezdő fizetésének megállapításánál vegyék figyelembe az egyetemi évek alatt végzett tanulmányi munkát. A KISZ Központi BízottIáinkon jelenleg több mint sága megállapította, hogy a . , , ,. .... .. „ ... negyvenezer fiatal tanul s továbbtanulásra-mozgósítás- A pénteki ulesen elfogadott a diákok 85 százaléka tag- ban és a kiválogatásban fe- hatarozat szerint az ifjúsági ja az ifjúsági szervezetek- lelősségteljes, nagy felada- szervezetek kötelesek fellepnek. tok várnak a KISZ-szeive- ni * Protekció frízetekre. A kommunista fia- "aJ® ellen> s a KjSZ egyetf^b-^^tor, len szerve sem adhat — es I tett elő beszámolót a felsőoktatási intézmények KISZ6zervezeteinek időszerű feladatairól. Elmondta, hogy egyetemeinken és főlskoA Kommunista Ifjúsági Szövetség az új felvételi rendszer céljainak valóraváltásáért következetes harcot indít a protekcionizmus ellen. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Tájékoztatási Hivatal ülnökeit 1963. év május 15. lista Köztársaságok Szövetközli: és június hó 30. napja kö- sége között a szociális elláA Népköztársaság Elnöki zötti időben válasszák meg. tás területén való együttműTanácsa pénteken ülést tar- Az Elnöki Tanács a kül- ködés tárgyában megkötött tott. Határozatot hozott, ügyminiszter előterjesztése egyezményt megerősítette, amelyben kimondja, hogy a alapján a Magyar Népköz- Az Elnöki Tanács végül tanácsok a bíróságok népi társaság és a Szovjet Szocia- egyéb ügyeket tárgyalt. Tanácsüléseken választják meg a bírósági népi ülnököket A bírósági ülnökök vá- gus-ülnökök ma már a bíró- melőszövetkezetek és egyéb lasztását az teszi szükséges- sági tárgyalások igen aktív állami intézmények dolgozói sé, hogy a járásbíróságok és résztvevői. Élettapasztalata- jelölik. A jelölés nyilvános a megyei bíróságok népi ül- ikkal. szaktudásukkal, helyi gyűlésen történik. A jelölénökeinek a jogszabályban ismereteikkel sokat segíte- sek előkészítésében nagy meghatározott három évre nek a hivatásos bíráknak. feladat hárul az üzemek, a szóló megbízatása ez év kö- Mind több ülnök tesz ele- vállalatok, az intézmények zepén lejár. get annak a kötelességének, stb. szakszervezeti bizottsáA szocialista igazságszol- hogy beszámoljon bírói mű- gaira és a Hazafias Népgáltatásnak egyik alapintéz- ködéséról az őt megválasztó front helyi szervezeteire. A ménye a dolgozó nép közvet- szerveknek és dolgozó tár- jelölő gyűléseket igen alaporA felsőoktatási intézmények tatoknak' például' "fokozottán len szerve sem adhat — és I ien részvétele a bíráskodás- sainak, a lakosságnak. san és körültekintően kell KISZ-bizottságainak, alap- támogatniok kell a tanyai nem ^ fogadhat el — egye- ban. Az ülnökbíráskodás te- A népi ülnökök megvá- megszervezni, szervezeteinek is része van osztatlan, vagy részben osz- temi' főiskolai felvételre voabban, hogy bór a legutóbbi *** "iskolák"tehetséges nö- "átkozó ajánlást, kérést jaesztendőkben alaposan meg- vendékeit vaslatot, csak az ískolaztatánőttek a követelmények, a tanulmányi színvonal mégis észrevehetően emelkedett javultak az átlagok, csökkent a bukások száma és kevesebb a vizsgahalasztás. Várnai Ferenc részletesen beszámolt arról, hogy sí bizottság, illetőleg az A középiskolai KISZ-szer- érintett üzem útján, vezetek már egy-két évvel A beszámolót sokrétű vita az érettségi előtt rendsze- követte. A Központi Bizottresítsenek pályaválasztási ság a felsőoktatási intézmétájékoztatást, nyek KISZ-szervezeteinek munkájára vonatkozó hatátanácsadást, a negyedik osz- r0zat-tervezetet egyhangúlag tályban pedig gondosan elfogadta. (MTI) államunk több fontos In- mérjék fel. hogy ki, milyen téxkedést tervez az egye- intézményben, felsőfokú tantemi diákság szociális intézetben szeretne továbbbelvzetcnek további javi- tanulni. E felmérés — és a fására, főbb éves közös munka — alapján a KISZ-vezetőségek é tanulás feltételeinek jobbá körültekintően és nagy feletételére. Megemlítette töb- lősségérzettel alakítsák ki a bek között, hogy már az ősz- továbbtanulásra vonatkozó szel kezdődő új tanévben állásfoglalásukat, javaslataijelentős összeggel emelkedik kat Messzemenően vegyék az egyetemi és főiskolai figyelembe, hogy az egyetehallgatók támogatására, az mi felvételeknél a legfontoetkeztetés a kollégiumi el- sabb szempont: a jelentkező KÉT ISKOLA HELYETT 655 A Nagy Októberi Szocialista Forradalomig mindössze két elemi iskolája volt a Kara-Kalpak területnek. Száz gyermek tanult bennük. A lakosság két ezreléke tudott írni, olvasni, számolni. Ma a Kara-Kalpak Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságnak 655 iskolája van, hatezer pedagógussal. Utóbbi időben intcrnátusokkal kötik össze az iskolákat. A főváros, Nukusz. nemrég nyüt bentlakásos iskolája valóságos kis városrész tantermi és lakópavilonokkal, műhelyekkel, klubbal, tornateremmel, gazdasági épülettekkel. Tanítás után a tanulók gyárlátogatásra mennek, a mezőgazdasági üzemekbe tesznek kirándulást, dolgoznak a lakatos- vagy asztalosműhelyükben, tanulnak autót, traktort vezetni. Van rádiós, fizikai, matematikai, vegyészeti, irodalmi, idegennyelvi szakkör, színjátszó- és tánccsoport, képzőművészeti szakkör. A gyerekek 25 százaléka az ellátásért, lakásért sem fizet, teljesen az állam fedezi a költségeit. Ezek árvák és félárvák, nyugdíjas, hadirokkant vagy üzemi balesetből kifolyólag rokkant szülők gyermekei. Eddig hét ilyen bentlakásos iskola nyílt a Kara-Kalpak ASZSZK-ban. A képen: Angol óra a Nukusz-i bentlakásos iskolában. hát azt jelenti, hogy a szo- Iasztása úgy történik, hogy A dolgozók által jelölt cialista államban a bírásko- járásbíróságok és a megyei személyeket az illetékes medás gyakorlása is a nép ke- bíróságok ülnökeit a járás, gyei. városi, járási, illetőleg zében van. illetve a megye területén le- városi kerületi tanácsok taA bírósági népi ülnöki vő üzemek, gyárak, vállala- nácsülésen választják meg rendszer az elmúlt 13 év tok, állami gazdaságok, ter- ülnöknek. (MTI) alatt rendkívül sokat fejlődött. A munkások, a parasztok és az értelmiségiek • r K^oSSnlT Megemlekezesek Leninről, tetőügyeiben eljáró pedagré születésének 93. évfordulóján 1870. április 22-én született találkozókat szerveznek az Lenin. A Nagy Októberi évforduló alkalmából. A Szocialista Foradalom ki ma- Bolgár—Szovjet Barátság gasló vezéréről születésének Házában, Szófiában és más 93. évfordulója alkalmából városok klubjaiban kiállítáa szocialista országokban sokat rendeztek Lenin élemegemlékezéseket tartanak, téről és munkásságáról. A Varsóban 40 ezres példány- román vállalatok és intézban megjelent lengyel nyel- mények dolgozói előadásoyen E. G. Kazakevics: A kék kat hallgatnak, irodalmi esfuzet cimu, Leninről szóló , , , , , elbeszélése. Szó/iában és teken lsmerkedliek meg a Bulgária-szerte ünnepi ősz- világproletariátus nagy veszejöveteleket, gyűléseket, zérének tevékenységéről. Dr. Simonovits István egészségügyi miniszterhelyettes előadást tartott Szegeden Az Orvosegészségügyi Szak- Bizottsága, az egyetemi és szervezet Csongrád Megyei állami vezető szakemberekkel karöltve, újfajta szakmai-politikai továbbképzést vezetett be az ősszel. Ennek záróelőadását tegnap, pénteken délután tartották Szegeden. Ezen dr. Simonovits István, az egészségügyi miniszter első helyettese ismertette az általános egészségügyi helyzetet, a legközrvetlenebb feladatokat a több száz orvos és gyógyszerész előtt tartott referátumában. A többi között hangoztatta, hogy a legközvetlenebb teendők közé tartozik az egészségügyi hálózat fejlesztése, a kórházi ágyak, a szakrendelések, a gyógyszertárak és természetesen az orvosi létszám növelése. Ezzel tovább ki' vánják csökkenteni a zsúfoltságot , Megemlítette, hogy Szeged orvosi ellátását országosan a legjobbak közé számítják ugyan, de a minisztérium ennek, az egyetemi gyógyintézményekkel rendelkező városnak is jelentős fejlesztését tervezi. Dr. Simonovits István megemlítette, hogy Szegeden jól halad a csecsemő-halandóság elleni küzdelem és ez országosan is a legfőbb feladatok közé tartozik. Az esti órákban dr. Simonovits István, valamint Szeged és Csongrád megye számos kutatója, egyetemi és tanácsi vezető orvosa felkereste a deszki szanatóriumot. Itt az orvostudományi egyetem, a különböző egészségügyi szervek, városok, intézmények, valamint a falu több speciális problémáját vitatták meg. Most már a szovjet javaslat következzen Felszólalások a genfi értekezlet pénteki ülésén Pénteken délelőtt a tizen- madási szerződés megkötéséhéthatalmi leszerelési érte- nek fontosságát, majd kezleten elsőnek felszólaló Stelle amerikai küldött örömmel üdvözölte, hogy a Szovjetunió elfogadta a Kreml és a Fehér Ház közötti közvetlen távbeszélővagy távgépíró-vonal létrehozására előterjesztett amerikai javaslatot hosszasan foglalkozott azzal a súlyos veszéllyel, amelyet a nyugatnémet militarizmus a világ békéjére jelent. Stelle rövid válaszában védelmébe vette a nyugatnémet militarizmust és azt akarta elhitetni az és utalt arra, hogy az érte- értekezlet résztvevőivel, hogy kezlet két társelnöke már az NSZK külpolitikája -minnemhivatalos megbeszélése- dig békés politika volt*, ket folytatott erről a kérdésről. A továbbiakban kifejtette a katonai missziók kölcsönös kicseréléséről előterjesztett amerikai javaslatot. Arthur Lali, az indiai küldöttség vezetője javasolta, hogy a "forró drót* amerikai indítványának szovjet részről történt elfogadása után az értekezlet két társelnöke most vitassa meg a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közötti megnemtámadási szerződés szovjet javaslatát. Carapkin nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője rámutatott: a nyugati hatalmak nem hajlandók komolyan megvitatni a szovjet javaslatokat. A szovjet küldött ismételten hangsúlyozta a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közötti megnemtáCsehszlovák élelmiszeripari szakemberek Szegeden Már több napja Magyarországon tartózkodik egy csehszlovák élelmiszeripari küldöttség. A delegáció tagjai csütörtökön Csongrád megyébe látogattak. Első útjuk Szentesre vezetett, ahol megtekintették az erötakarmánygyárat Tanulmányozták az ott folyó munkát Pénteken a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatnál tettek látogatást ahol az üzem vezetői tájékoztatták őket a fűszerpaprika-gyártás munkájáról. A küldöttség tagjai ma reggel utaztak tovább Budapestre, útközben Kecskeméten egy erőtakarmánykeverő üzemet látogatnak meg.