Délmagyarország, 1963. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-17 / 64. szám
tmtómap,. 1*63. majThM rt. Öll-M AGYAROMÉ** „Az osztály tanulóinak cselekedetei" Hogyan készült egry érdekes könyv? IzJé*é», p tipográfiájú könyv a ftágvári Gimnázium 11/A-s tanultnak politechnikai viagamunkája, vagy ahogy a cím hirdeti kedvesén, cseppnyi ön ironikus fellengzőssel: Discipuli gestaque clasBis — Az osztály tanulóinak cselekedetei. Maguk írták, nyomtatták, ők is kötötték be. Nagyon büszkék rá, és tanáraik szerint joggal. A húszperces nagyszünetben a jól végzett munka örömével mesélik el a keletkezés körülményeit. Felnőttes higgadtsággal mágyaráz a főszerkesztő, Bene Kálmán: — Tavaly, év elején — ekkor még elsősök voltunk — osztályfőnökünk javasolta, hogy írjuk le iskolai életünk jelentősebb eseményeit, amit hetenként valaki felolvas majd, s amivel negyedikben. az érettségi banketten idézni tudjuk az együtt töltött napokat. — Győrfi Attila pedig — kapja el a szót Kovács Kornél, a villámgyors beszédű osztáiytitkár — mindezt hetenként "bevéste* egy vastag füzetbe, s rögtön illusztrációkat is rajzolt hozzá. Aztán... — Aztán jött egy újabb ötlet — vág közbe ismét valaki, és most már szinte egyszerre magyaráz a fél osztály ... — Elhatároztuk, hogy ki is nyomtatjuk a krónikát... — Tudniillik mi a nyomdába járunk politechnikára... Dr. Kordé Imre tanártól megtudjuk, hogy ha nem is ilyen egyszerűen, de körülbelül az osztály által felvázolt módon jött létre a krónika, sok munkával —gyakran a kötelezőn felüli munkával —, és a Szegedi Nyomda Vállalat önzetlen segítségével. A könyvet forgatva megismerkedhetünk az osztály jellegével, életével. A diákélet "tragédiái* — egy rossz felelet, gyengébben sikerült dolgozat —, vagy éppen vidámságai idéződnek fel a saját maguknak készült könyv lapjain. Mindezt a tizenöt évesek szertelenségével és kedvességével, félszegségével és frisseségével. Már most biztosan meglehet "Jósolni*, hogy a krónika betölti majd szándékolt hivatását — emlékeztetést az érettségin —, sőt a nyomtatott forma megőrzi e legszebb gyermekévek vidámságát, romantikáját, minden szépségét a »nagypapa«korra is. Daniss Győré Az éjszakai lehűlés lassította az olvadást Újabb szivattyúkat helyeztek üzembe A Meteorológiai Intézet tájékoztatása szerint a szombaton reggelre virradó éjszaka a Dunántúlon 1—3 fokkal a fagypont alá sülylycdt a hőmérséklet. Az éjszakai lehűlés lassította az olvadást és csökkentette a patakok vízállását De a belvízzel elöntött területeken sok helyen jégréteg keletkezett a vte tetején. Ez lassítja a bclvízlevezetést, oár a jég alatt még folyik a víz. A vízügyi igazgatóságok újabb szivattyútelepek és hordozható szivattyúk üzembehelyezésével mintegy 34 százalékkal több vizet emelnek vissza a folyókba. Így jelenleg naponta csaknem 25 millió köbméter víztől mentesítik az elöntött területeket. A fővonalafson szász. Valamint Tarnaórs— Jászdózsa között töltéselmosás .miatt nem járnak a vonatok. A töltések átázása, elöntése, pályarongálódások miatt 12 fővonalon és 21 mellékvonalon sebességkorlátozást rendelt el a MÁV. Vannak olyan pólyaszakaszok, amelyeken csak 5—10 kilométeres sebességgel haladhatnak a szerelvények. A KPM útügyi osztályának tájékoztatása szerint a 3-as számú úton, Kápolna a mellékágakba. A Dunántúlon sikerült megvédeni az áradó Marcaltól Kisbahbót és Rábaszentmihály községet. A folyó vízállása szombaton már jelentősen csökkent és egy-két nap múlva, ha szükséges, akár gátátvágással is megkezdik a víz visszavezetését az elöntött földekről. A Rába alsó szakaszán Rá&acsécsénynél, veszélyes helyzet alakult ki. A honvédség már megkezdte a robbantásokat. Szombat délelőtt óta nem Százhúszmillió forint nyereségrészesedést osztanak idén a könnyűiparban községnél a megrongálódott történt lényeges változás az híd helyett egy ideiglenes utakon és vasútvonalakon, hidat építenek. egyelőre Ibórongálódás azonban a forgalom csak a terelő útvonalon haladhat Gyöngyös—Heves—Füzesabony irányában. Miskolcon túl a kijárat! szakasz még megszűntek a forgalmi mindis járhatatlan. A 7-es ° számú úton, Budapest és most már szüneteltetni kell a vasúti forgalmat a székes." fehérvár—komáromi vonal, nagyigmánd—csámpusztai szakaszán is. (MTI) A könnyűipari vállalatok múltévi munkájáról készült mérlegbeszámolók felülvizsgálata rövidesen befejeződik, de az eddigi összegezésekből már most kitűnik, hogy előreláthatólag a tavalyihoz hasonló összegű nyereségrészesedéshez jutnak a dolgozók. Az előző évben ugyanis a minisztériumhoz tartozó üzemeknél átlagosan tíznapi bért tett munkabérével azonos üssacá get kapnak az üzemek, a cipő- és bőripar azonban aa átlagosnál jóval keveaebb lesz. A könnyűipar 176 nyerő ség részesedés be bevont vállalata közül mindössze tís kisebb gyár nem teljesítette a feltételeket, 18 vállalat viszont a nyereségrésBDsedésnél a maximumot kapja. Tavaly a könnyűiparban, bár ki a felosztható nyereségré- az exporttervet magasan, szesedés, az idén pedig az előzetes adatok szerint meg7,1 százalékkal túlteljesítették, a költségszínvonal mégközelíti a tizenegy napi bért. sem javult olyan mértékben^ Iparáganként, üzemenként ahogy a terv megkívánta, ez az összeg azonban vál- ezért aránylag nem túl nagy tozó: a pamut-, a gyapjú-, összeg a befizetett többleta kötszövő-. a ruha- és a nyereség, illetve az abból a nyomdaiparban az átla- részesedésként felosztható gosnak megfelelóerf tíz napi rész. összesen mintegy -százbár körül lesz a részesedés, húszmillió forint nyereséga bütC- é« a Jgn-kender- részesedéshez jutnak a könyiparban illetve 15 nap nyűipar dolgoeói. (MTI) akadályok A MÁV pályafenntartási szolgálata minden erőt a belvizek és az áradások által okozott károk helyreállítására összpontosította. Nagy munkagépeket vonultatott fel a megrongált töltések, pályaszakaszok javítására. Lényeges javulásról adhatott hírt a MÁV: a fővonalakon megszűntek a forgalmi akadályok. A mellékvonalakon a drégelypalánk—balassagyarmati vonalon, Drégelypalánk—Ipolyvece állomások között töltéselmosás miatt a forgalom szünetel. A diósjenő—romhányi vonalon, Diósjenő—Rétság között ugyancsak töltéselmosás miatt nem közlekednek a vonatok. A pápa—csornai vonalon, Marcaltő—Pápa állomás között korábban megrongálódott a híd, emiatt szünetel a forgalom. Sebességkorlátozások A vámosgyörk—újszászi vonalon, Szászberek—ŰjSzékesfehérvár között nagy erőkkel dolgoznak az átszakadás Javításán, az utat azonban még nem nyithatták meg. Letenyén viszont elkészült az ideiglenes híd, úgyhogy megindulhatott a határátkelő forgalom. Helyzetkép folyóinkról A Dunán a jégzajlás sűrűje Baja térségébe érkezett. A jégtörőhajók együtt vonulnak az erős zajlással és -terelik- a jeget, utat vágnak, hogy akadálytalanul levonulhasson. A Tisza vízállása Dombrádnál egy nap alatt 126 centiméterrel emelkedett, feljebb már apad a víz, az alsó folyószakaszokon apad a víz. Tetőzött viszont az Ipoly, árad a Kapós és a Sión is emelkedett a vizáiEgy szolgáltató ktsz furcsa szolgáltatásai Évek óta megszoktuk, hogy szövetkezetben, amit nem vé- munkája nem volt hibátlap: szavakban ióformán már sen- geztek el. De a fegyelmi dontes sewt szavaxoan joiorman mar sen- & Tehát nemcsak rosszul szamki sem lép fel nyíltan a bí- Sűrűn tévedtek Iáztak, hanem a fegyelmi ebrálát ellen. Ezért meglepődve . .. , járással is "elszámították* i . , c .. ,,, ,, A kt»z-en belüli Ftibakat „.„a,,kai olvastuk a Szegedi Elektro- részletesen lényegében p maeuKatmos- és Vasipari Szolgáltató Képi Ellenőrzési Bizottság A bejelentő sérelmével sí Ktsz egyik csoportvezetője- tárta fel. A vizsgálat során bírőróghoz fordult, s minte nek levelét, amelyben a töb- megállapították hogy a szö- sorokb& is kiderül, eljuttatta; bi között azt írja hogy fe- vetk<;zetben, ahogy mondám pana3zát a .Népi Ellenőrző Bir. oi kozou azt nja hogy fe- szokás konnyen fopoíí a ce- zottsaghoz> valamint a DéU gyelml hatarozattal elbocsa- ruza. Sűrűn tévedtek a szám- „ "rország szerkesztősé* tolták mert feltárta a veze- lázasban - az ügyfél rová- Panaszát ott is, itt is toseg hibáit. A szövetkezet sára. A bizonylati és okmány- megvizsgálták Ezt látva névezetoi pedig úgy akarnak fegyelem megsértése miatt bánvan a szövetkezet vezetői kibújni a felelősség alól, ténylegesen fel nem számol- közré hangoztatni kezdték, hogy minden hibát igyekezz ható anyag- és bérköltségek hogy a csoportvezetőt barátai nek ráhárítani. Velemenye kerültek számlázásra. próbálják visszahelyeztetni a szerint a h.bak forrása a ve- . —ré következeihez. Ami a baráti Újszász között emelkedik, mert a lassan áradó Tisza visszanyomja a vizet ezekbe elszámolni olyan munkát JS/JST tjJir? rjswsawía S£!T,?S 2»4fiatt™S!3i Tavaszi őrjárat a szegedi kertekben A hosszú, nehezen múló tél után megérkező napsütéssel egyidöben a kirakatokba kerültek az üde tavaszi színek, tavaszi, nyári holmik. De vajon milyen is lesz az idei tavaszi, nyári divat? Tavasszal és nyáron egyaránt divatos lesz — főleg a fiatal és karcsú nőknek — a és szövetkezeti gyümölcsösökben A kertekben, gyümölcsö- szerű növényvédelmi mun- ben a munkához A vezetősíikben serény munka fo- kákát. ségválasztás miatt elhúzódott lyik ezekben a tavasz eleji u— , . , a munkák megszervezése, napokban. Szorgos kezek Kettőzött igyekezettel Megkésve, de most már kettiszíogatják kaparóvassal a A szakemberekből állóbri- tozött igyekezettel dolgoznak fák kérgét, leszedik az ága- gád két napig járta a kerte- a gyümölcsösben a Dózsa Tsz kon maradt aszott gyümöl- ket és gyümölcsösöket. A gazdái is. A Felszabadulás csőket, sodrott leveleket, kétnapos szemle kedvező ta- Tkz-nek nincs közös gyümölamelyek a gyümölcsfáit el- pasztalatokkal járt. A sze- esőse. A kertészeti növények lenségeinek teli búvóhelyei gedi termelőszövetkezetek védelmére viszont a szerzővoltak. A kártevők elleni közül legjobban a Táncsics dcst megkötötte a gazdaság megelőző védekezés, elmu- és a Haladás Tsz gondooko- a, Csongrád megyei Növénylasztása súlyos károkat okoz. dott gyümölcsösei védelmé- v"édő Állomással. Ezért határozta el a városi ről. A Táncsics Tsz-ben a t i, • ; növényvédelmi akcióbizott- fák tisztogatását már befe- kártevőn /eizese ság, hogy megszemléli Sze- jezték és hozzákezdtek a le- Előrejelző állomást létésít ged kertjeit és a város kör- mosó permetezésekhez is. Az telepén a Fajtakísérleti Alnyéki szövetkezeti gazdasá- Üj Élet Termelőszövetkezet lomáe, amely időben jelzi gok gyümölcsöseit: rendben gazdái kissé megkésve lát- majd a különféle kártevők elvégezték-e azokban az idő- tak hozzá a gyümölasöBök- megjelenését. Az állomás telepén rendezik meg áprilisban a megyei növényvédelmi bemutatót, ahol a három járás mezőgazdasági szakemberei gyűlnek majd césze növényvédelmi tapasztalatcserére. A hattyostelepi és a baktói gyümölcsöskertekben szintén befejezéshez közelednek a tavasz eleji növényvédelmi munkák. Sürgős beavatkozást igénylő lemaradás csak az újszegedi iparoskertekben mutatkozik. Itt az őrjárat résztvevői igen sok hernyófészket, aszott gyümölcsöt találtait a fákon. A kertek tulajdonosai közül számosan a rendelkezések ellenére is elmulasztották gyümölcsöseik tél végi tisztogatását és lemosó permetezését. Kerületenként három brigád Komoly feladat hárul majd i a Szeged és Vidéke Körzeti •nöMilyen lesz a tavaszi-nyári divat ? Helyére kerüli a derékvonal — Merész színösszeállítások Kosztüm és kompié minden mennyiségben kiló elektródát. Szakvéle- igazság barátai. Ezért foglal-' mény szerint ehhez legfel- koztak az üggyel, jebb 16—15 kiló volt szükséges. Az anyag értékénél túl számláztak 2118, a bértételnél 5109 és rezsinél 6042 forintot. Terjesszék ki a számonkérést? Túlszámlázást rekord Különösen divatos a lila- részt eszterházi kockás minfekete, a zöld és kék bizo- tával. Ruhából változatlanyos árnyalatainak összeál- nul divatos lesz tavasszal és lítása. Ilyen szövetek, de nyáron az ingfazon, a kompkész kabátok is .láthatók már lé és a szoknyák kívülhorda szegedi üzletek kirakatai- ható, könnyű, színes blúzzal, ban. Gondoltak az idősebb A cipődivat jelenleg a prakkorosztályra is, és számuk- tikusságot követi és az úgyra biztosítottak angol fa- nevezett törpe tűsarkú cizonú, egyenesvonalú kabáto- pők kerültek előtérbe. Ezenredingott fazon. A bevarrott kat. kívül divatos a fűzős, lapos ujj,a keskeny, válltömés nél- A kosztüm az idén is hódít sarkú, világos tónusú cipő, a kiili váll és a ruha általában minden formájában. Épp nyár divatja pedig az utcai követi a test vonalát. A de- oly divatos a 7,8-os, mint a papucs lesz. rékvonal visszakerült ere- klasszikus vonalú angol kosz- A férfiaknál az idén nagy ^ deti helyére és enyhén svei- tüm. A szoknyák néhány divat lesz a praktikus jester- j Földmű^vesszövetkezet Voltak azonban, akik fkr gyeimen kívül hagyták a fegyelmi úton elbocsátott beje-: t lentő ügyét. A KISZÖV-höa A tulszamlazasi rekordot -s eljUtott az eljárás híre. Sőt! az újszegedi Ifjú Garda Ifjú- tu(Jtak a szövetkezetben törságí Város munkáinál érték u,nt hibákról is, hiszen a né* el. Anyag-, bér- és rezsikolt- pi euenőrzési vizsgálat id<L ségeknél összesen 31 ezer 272 szak4ban a KISZÖV ellerw forinttal számoltak többet. A 6rei is megvizsgálták a szöa Szilléri sugárúti iskolánál vetkezet tevékenységét, méghorganyzott lemezt építettek sem eme\lek szót a bejelentő be és horganylemezt számol- védelrhében. Mint a KISZÖV tak el. Csatornázásnál a föld- elnöke eléggé furcsán zmé munkát duplán számították, gyarázta azért nem. meri) Állítólag sziklás talajba kel- h0ZZájuk nem fordult hívalett nekik csatornát vájniok. talosan sérelmével. A napköziotthonos központi konyha részére készítettek 10 A bíróság hatalylalamtoiiU ételszállító szekrényt. A rak- o fegyelmi határozatot, meri tárból kivett vasanyag 20 ^ nem volt arányos az elkcH százalékával nem tudtak el- , rszámolni. A túlzott anyag-és vetett hlbakka1' EzzeI munkabérráfordítás számlá- ban nem fejeződött be a Szezásával közel 10 ezer forint- gedi Elektromos- és Vasipari tal fizettek többet. Szolgáltató Ktsz furcsa szolAmit.e hibákból, illetve gáltatásainak ügye. Még hátö túlszámlázásokból elismer- ..„,,• nek a szövetkezet vezetői. ™ ™n a tarsadalrm tulajdo* azt igyekeznek a bejelentő hűtlen kezelésének es feU nyakába varrni, amit pedig használásának alapos vizsgáA sehogy sem lehet "átutalni*, j(lta s a törvények és rende-i arra azt mondják, tévedés, el- . . i f , z írás. Ilyen elírás, nézetük letek meRsertese utani szerint az, hogy a Szegedi lősségre vonás. Jó lenne, hő Kiskereskedelmi Vállalat 11- ez a számonkérés kiterjedne cs számú háztartási boltja 0 becsapott vállalatok néfS ^ folt formájában igen kedvelt centivel a térd alatt végződ- öltöny, mely szintén gyűrte- 1 vényvédelmi brigádjaira lett a nők körében. nek, és vagy hajtással, vagy lenített szövetből készül, s Kabátban főleg a galléi lent bővüld harangformával modern kivitelű fazonokban nélküli köpenyfazon, egyso- készülnek. A választék bőví- kerül az üzletekbe. Jó nyári ros, egy vagy három gom- tésére a szegedi ruházati bolt viselet lesz az ingkabát, vabos ragián és japán ujjal, nagyobb mennyiségű tery- lamint a könnyű raglánszaíerde bevágott zsebbel lesz a liszter gyürtelenített, csinos, bású felöltő. Kapható már sikkes viselet. Az alapanyag holos. vagy sima kosztümöket jesterből készült férfinadmind a kábátoknál, mind a rendelt. Ezekből maris vá- rág is. Most is divat lesz a ruháknál a csomós, merész sárolható világoskék, szűr- ballon minden színben, és szinösszeállitású szövet lesz. kés és rozsdaszínű, nagy- sok szép fazonban. " • amelyek itt a város területén gondoskodnak a közérdekű és a termelők által megrendelt növényvédelmi munkák elvégzéséről. Minden kerületben három ilyen növényvédelmi brigád dolgozik majd a gyümölcsösök védelme érdekében. p. i>. óncsövet vettek ki a raktárból. Az építési napló szerint viszont csak 15 métert építettek be. Raktári visszavételezés nincs, a különbség eltűnt, de az anyagot a meg| rendelőnek kiszámlázták, i Igaztalan fegyelmi A szövetkezet vezetői a bejelentést követően, amikor a Népi Ellenőrzési Bizottság felderítette a hibákat, azonnal munkához látott. Első teendői közé tartozott a bejelentő elleni fegyelmi tárgyalás lefolytatása. Természetesen nem a bejelentés megtorlása jelszavával, hanem olyan címen, hogy mint csoportvezető hibákat vétett. Való igaz, hogy a bejelentő kötött* szemmel vették át a szövetkezet által végzet! munkát és fizették ki a túl* számlázott összeget. BÍ. r. Könnyűipari Szerelő és EpUletkarban tartó Vállalat B.-pest, VII. Nefelejcs u. «. szám azonnali belépcsrcj FELVESZ: lemezlakatos, géplakatos, épületlakatos, szerkezeti lakatos, villanyszerelő, fűtésszerelő, lánghegesztő, villanyhegesztó, asztalos, ács szakmunkásokat, KUBIKOSOKAT, valamint SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés a munkaerőgazdálkodáson. Bp. J673