Délmagyarország, 1963. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-15 / 62. szám
Csütörtök, 1963. március 21. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 Ot község bankja Négy éve működik a pusztamérgest takarékszövetkezet Egyre nagyobb szerepe >van millió forintra emelkedett, sét is. Mintegy 2 és fii millió a szegedi járás pénzforgal- tehát az Clső évinek csaknem forintot fizetett ki a tsz-gazmában is az évről évre bő- a négyszeresére. ... . ... . . „ vülő takarékszövetkezeti há- A fejlődésnek ez az üteme aaKnaK eaül0 « takarékszblózatnak. Az ország leggaz- minden érvnél meggyőzőb- vetkezet. dagabb, legnagyobb betétál- ben bizonyítja a takarékszö- A termelőszövetkezeti kifilománnyal rendelkező taka- vetkezeti hálózat fejlesztésé- zetések mellett Memélvt kölrékszövetkezete a szatymazi nek helyesseget. A szovetke- _ „ . . _ . __ , ,, és a környékbeli gyümölcs- zet ügyvezető elnöke, dr. Pal- csont IS ad az arra raszoru10 termesztő szövetkezeti gaz- lai Vilmos is arról az érdek- gazdáknak a falusi kisbank, dák forintjaira vigyáz. Mel- lődésról beszélt, amely a la- Jelenleg 600 ezer forint körül lette az ü'llési és a puszta- kosságban egyre nagyobb a van a kiadott személyi kölmérgesl szövetkezeteknek falu bankja iránt, s arrfely- „ c„„„„, . X1 legnagyobb a pénzforgalma, nek eredményeként az idén csönök ósszege' Személyi kolA pusztamérgesi takarék- Rúzsán már külön kirendelt- csönt természetesen csak a szövetkezet öt község bankja, séget kell létrehoznia a pusz- takarékszövetkezeti tagok Ide hozzák pénzüket a pusz- tamérgesl takarékszövetke- kaphatnak: nagyobb vásárláínösb a rúzsai gkzdá^de a zetnek' hogy rendszeresen sokra, gazdasági felszereléBács' megyei Zsana és Paio- irányítani tudja a nagy terű- sek beszerzésére vagy épittaszállás takarékos lakólnak letű község pénzforgalmát kezésekre. forintjait is ez a szövetkezet őrzi. Most. a zárszámadások ide- Erre az esztendőre a betétjén különösen sokan látogat- állomány további Jelentős a pusztamérgesi -kisbankmegalakulását. Az első évkiNa1zöírtkletZ?g6azgrtóS ják 0 szövetkezet Pénztárát, növelését írja elő a pusztaA pusztamérgesi Rizling Tsz- mérgesi takarékszövetkezet el igen jó a takarékszövetke- terve. A forgalmat az is nőben mindösssze 420 ezer fo- zet kapcsolata, s e községi veli majd, hogy az áruvásárrint volt a betétállomány. A pénztár bonyolította le a szö- lási hitelakciók lebonyol'tákövetkező évben duplájára vetkezeti tagság jövedelmé- sába is bekapcsolódik ez a nőtt ez az összeg, s tavaly nek, valamint á szerződéses szövetkezet, valamint Röszke december végén már másfél must és bor árának kifizeté- és Apátfalva után Pusztamérgesen ls kifizetik majd a két- és háromtalálatos lottószelvényeket. Négy év eredményeit tükrözik a számok. De a jó munka, a takarékszövetkezet megbízhatóságának tükre az a hit és bizalom is, amely a falusi lakosságban itt, Pusztamérgesen és környékén egyre nagyobb az -öt község bankja*, a megye legnagyobb érdekeltségi területtel rendelkező falusi takarékszí vetkezete iránt. P. L. MUNKAÜGYI TANÁCSADÓ A jubileumi jutalomra vonatkozó szabályokról NÉHÁNY OLVASÓNK vény erejénél fogva jár, kérte, hogy ismertessük, me- ezért azt a jubileum betöltélyek a jubileumi jutalomra se esetén akkor is folyós tani vonatkozó szabályok. kell, ha annak kifizetését a A Munka Törvénykönyve dolgozó nem kérte. Ebből rendelkezése értelmében következik, hogy ha a dolgoazoknak a dolgozóknak, akik zó a jubileum betöltése után ugyanannái a vállalatnál 25, meghal, a jubileumi jutalmat 40, 'illetőleg 50 éven át álltak az örökösök kezéhez kell kifolyamatos munkaviszony- fizetni. ban, jubileumi jutalmat kell A jubileumi jutalom tehát fizetni. A jutalom összege a ilyen esetben az örökösök dolgozó egyhavi alapbére. Te- szempontjából a vállalattal hét a pótlékokat, prémiumo- szemben munkabérjellegű kat nem lehet figyelembe követelés, venni. A jubileumi jutalom (a A folyamatos munkaidőt Munka Törvénykönyve életnem úgy kell érteni, hogy a belépését — 1951. február 1. szó szoros értelmében ugyan- — követően) az arra való Jog annál a munkáltatónál kell megnyílta után bármikor kömeglennie a 25, 40, illetve 50 vetethető, a közszolgálat köévi szolgálatnak, hanem a fo- rében, valamint a MÁV-nái lyamatosságra, a Munka Tör- és a postánál a jubileumi juvénykönyve végrehajtási ren- talmat első ízben csak azokdelete 93. szakaszában foglalt nak a dolgozóknak lehetett szabályok vonatkoznak. Te- kifizetni, akiknek az arra hát például az 1953. szeptem- való igénye az 1953. évben ber 1. után történt munka- ny(lt meg. helyváltoztatás esetén — az MUNKAÜGYI KERDES: önkényes kilépés és a fegyel- valamely dolgozó évekkel mi elbocsátás esetét kivéve ezelőtt megszakította ogyete—, ha 30 napon belül a dol- mi tanulmányait és most újgozó újból elhelyezkedik, ból kérte felvételét, de ahnem szakad meg munkavi- hoz különbözeti vizsgát kell szonyának folyamatossága, tennie. E vizsga letételéhez Az említett időpont előtt kaphat-e tanulmányi szabadosak akkor nem szakad meg ságot? a munkaviszony folyamatos- Válasz: a tanulmányi szasága, ha a dolgozó áthelye- badságra vonatkozó rendelzéssel, illetve átadás-átvétel kezések értelmében az a dolútján kerül más munkahely- gozó kaphat tanulmányi szaré. Ha a dolgozó önkényesen badságot, aki valamely tankilépett, fegyelmi úton elbo- Intézet esti, vagy levelező csátották, akkor a jubileumi tagozatára felvételt nyert és jutalomhoz szükséges időt oda beiratkozott, az előírt elölről kell számítani. foglalkozásokon rendszereA jubileumi jutalmat a sen részt vesz, vizsgaköteledolgozó részére abban a nap- zettségeinek eleget tesz. Ebtári évben kell kifizetni, bői következik, hogy a küamelyben a Jubileumot elér- lönbözeti vizsga letételéhez te. A jubileum napjának le- nem jár tanulmányi szabadtöltése előtt a jutalojn még a ság, mert a dolgozó még nem munkaviszony megszűnése nyert felvételt semmilyen esetén sem adható ki. tanintézetbe. A jubileumi jutalom a tör- Dr. K. J. GYORSPOSTA m GYORSPOSTA • ! GYORSPOSTA • GYORSPOSTA Számtábla és jelzőtábla Mi utasok örültünk, ami- AKÖV-től, szüntesse meg ezt kor megtudtuk az év elején, a hiányosságot hogy az autóközlekedési vál- A Szegedi Közlekedési lalat új autóbuszokat kapott. Vállalat — igen helyesen — Azóta viszont néhány hiá- bevezette, hogy csúcsforgalnyosság mégis bosszant ben- mi időben a 4-es villamosnünket Ez pedig az, hogy vonalon a rendes kocsin kía két új autóbusznak nem vül még egy szimpla kocsi tették ki az elejére a szám- is közlekedik azzal a céllal, táblát amely a járat úticél- hogy a zsúfoltságot csökját mutatja. Főleg este kel- kentse. Az említett kocsi lemetlen ez a körülmény az azonban csak a Rózsa utcáig olyan megállóknál, ahol több közlekedik. Ez rendben van, helyi autóbusz Jár, mert ne- viszont a villamost semmihezen tudjuk meg, hogy me- féle táblával nem jelölik, ezért sokan azt hiszik, hogy ezek a kocsik is a végállomásig közlekednek, és boszlyik busz ez. Ugyanis az oldalsó számtábla a sötétben nem látszik jól, s ilyenkor az ember felszáll és a kalauzt kérdezi, hová megy a busz. Ha szerencséje van jó, de ha nincs, akkor — előfordult — nem bír már leszállni, mert az autóbusz elindult. Azt kérjük az még kétszer megismétlődött az előttem haladókkal. Tudom, hogy a KRESZ nem tesz említést az ilyen esetekről, mégis úgy gondolom, az Ilyen felelőtlen gépkocsivezetőket meg kellene fegyelmezni. Takó Józsefné Pusztaszer, munkástelepi iskola « A KRESZ rolóban nem tiltja az ilyen durva tréfákat, de ettől függetlenül embertelen is szabálytalan. _, Ugvanis az úttest szélén haszankodnak, amikor a Rózsa ... „,,.„„. ...., utcánál bejelentik: a villa- fadó Malo0°s tultA°os ^ mos nem megy tovább. Ezt közelítése sáros-csúszős úton a kellemetlenséget is úgy veszélyes. Mivel a panaszos gondolom, könnyűszerrel tudja a teherautó rendszámeg lehetne szüntetni egy , _R 0. „ Jelzőtáblával. m4t ' ^ FB-94-57-" Kovács János A 10-es számú Autóközlekedési Vállalat igazgatója, Csiszár Károly jogosnak tartja a panaszt, s azonnal Intézkedett, hogy az új autóbuszokon is helyezzék el a számtáblákat. Hasonló választ kaptunk a Szegedi Közlekedési Vállalattól: a kisegítő villamosok személyzete utasítást kapott, hogy a központi megállókban már közöljék a felszálló utasokkal, hogy a kocsi csak a Rózsa utcáig közlekedik. Ott azonban biztosítják az előlhaladó villamosra az átszállást továbbutazók számára. Ugyanakkor már festik azt a táblát, amely a villamos oldalán jelzi a kocsi végállomását Természetesen ez a Járat csak a csúcsforgalmi időben és addig közlekedik, amig erre szükség van. A kacagó soiőr Március 5-én délután fél 4 között igyekeztem Pusztaszerről az úgynevezett munkástelep felé. A sár igen nagy volt, mivel nincs kövesút. Közben jött egy teherautó, én a földek s az árok szélére húzódtam. Amint az autó közelembe ért, rálépett a gázpedálra, kijött egészen az út széléig, rámfröccsentette a sarat és kacagva elrobogott mellettem. Én ott maradtam, ruhám, táskám telecsapva sárral. Ugyanez a durva tréfa Tetssik — nem tetszik Szegedi ankéttal megkezdte a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a gyermekruha-eilátás vizsgálatát tegyen közvetlen feljelentést a megyei redőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztályának és ennek nyomán megvizsgálják az illetékes rendőri szervek az esetet. Az ilyen kacagó sofőröket pedig megbírságolják: az nevet, aki a végén nevet. Veszélyes udvar Évek óta minden tavasszal megújuló bajra szeretnénk orvoslást találni. Ugyanis ilyenkor tavasszal felenged udvarunk kövezete, és a hasszon tartó fagy, hó, esőzés miatt egyes része beszakad. A beszakadások közelében van a szennyvíz-gyűjtő, éppen ezért igen veszélyes az udvarban való járkálás. Szeretnénk, ha megcsinálnák a kövezetet, nehogy baleset forduljon elő. Biró István Magyar Tanácsköztársaság útja 1. Néhány napon belül az Ingatlankezelő Vállalat megvizsgálja a panaszt és a lehetőségekhez képest a legsürgősebben kijavítja a kövezetet. négy bakfis- és négy fiúruhát mutatott be. a bakfisnak való méretek kicsik, s legfeljebb 10 éves korig jók. Hosszú évek óta sok gondot okoz országszerte nemcsak a vásárlóknak, hanem a kereskedelemnek és az ipar- Az áruforgalmi osztály vénák is a gyermekruha-ellá- zetője elmagyarázta, egyik Sok szó esett a gyermekfetás. Bár az utóbbi időben ta- roha miért tetszik, s a má- hérneműkről is. Az asszopasztalható némi javulás, az sik miért nem tetszik. nyok kérték, hogy több kisellátás még korántsem ki- A példát igen sokan kö- lány és kisfiú fehérneműt elégítő. Ezért a Központi vették. Hofgezáng Péierné, gyártsanak banlonból, vala. Népi Ellenőrző Bizottság or- mlnt mama és mint a peda- mint lehessen kapni mű.' szágos vizsgálatot indított gőgial bizottság tagja el- anyaggal ,erŐ6ített pulóverehogy ' mondta: nem kielégítő a vá- ket is. Panaszként mondták laszték a kislány gyermekru- el az asszonyok hogy az felmérje á vásárlók Igé- hából, lskolaköpeny-ellátás a múlt nyelt, javítsa az ipar és a évben már kielégítő volt kereskedelem kapcsolatát. » legtöbb baj azonban a mennyiségileg, de a minőség nem. Első mosás után színüket vesztik a köpenyek, • a varrás mindenütt elenged. Szót kért az ankéton az Már kivitték a vetőmagot a „paprikás11 tsz-ek A tavalyinál háromezerrel több ablakkeretet kaptak A Szegedi Paprikafeldol- szám háromezerrel növeke- Ezek segítségével mintegy gozó Vállalat termeltetési dett. Ezzel lehetővé válik, hatszáz holdon tudják öntözosztályán tegnap befejeződött hogy másfél ezer holddal na- ni a fűszernövényt. — az összes leszerződött te- gyobb területen ültethesse- A termeltető vállalat a rületre — a vetőmagvak nek majd ki májusban erő- vetőmag elosztásával tervszétosztása. A kiszállítással teljes, korai palántákat. A szerűen szabályozza, hogy egyidőben a közös gazdasá- szegedi termelési körzetben melyik vidéken milyen fajta gokban a széltől védett, déli ez — szerény számítások sze- paprikát és mennyit termeifekvésű helyeken megkezd- rint is — ötven-hatvan vago- jenek. A csípős paprika haték a palántás ágyak készíté- nos többlet termést eredmé- zája továbbra is a szegedi sét. A vállalat szakemberei- nyez. Mivel a termőterület a járás homokvidéke: öttömös, nek tanácsait egyre több szö- tavalyihoz képest nem nö- Pusztamérges, Asotthalom, vetkezetben fogadják meg vekszik, az öntözés kitér- Mórahalom, Zákányszék körés alkalmazzák a fejlett ag- jesztésével is fokozni akarják, nyéke marad. Itt több mint rotechnikát, a melegágyi pa- az egy holdra eső hozamot. ezer holdon, a szárazságtűrő lántanevelést. Amíg tavaly „ ko.„ - Bntöz6herende_ és sok napfényt igénylő csíhatezerötszáz ablakkeretet Hat korszeru ontozőberende pöS( a több, _ ötSJ,ör ekkora Igényeltek és kaptak a közös zést kapnak a megye „papri- területen — pedig csípmengazdaságok, az idén ez a kás'! termelőszövetkezetei, tes paprika kerül földbe. gyermekcipőknél van. Az országos vizsgálat a „.,, tegnap Szegeden mogrende- Néhány hét alatt lepereg a zett ankéttal kezdődött meg. festék, elkopik a talp, sőt az A Csongrád Megyei Népi eJső eső alkalmával átázik. Ellenőrző Bizottság és aaze- Az els° hozzászólást élénk gedi városi nőtanács kezde- helyesléssel fogadták az aszményezéseként megbeszélésre szonyok, s utána csak úgy ipar és a kereskedelem is A hívták össze az üzemek, ter- áradt a javaslatok és a prob- Hódmezővásárhelyi Kötöttmelöszövetkezetek, intózmé- lémák sokasága a vizsgála- arugyár képviselője például nyek. nődolgozóit, valamint tot vé«zo Csongrád me.gyei elmondta, hogy szívesen ele. az ipar és a kereskedelem blz°tl^® v«lé g,et. tennéoek a* asszonyok kénviselőit ~ ua, , «yf™eknek V£dó kérésének, gvártanának nakepviseioit. anyagból készült a gyermek- gyobb méretű pulóvereiket a Elsőként — mintegy pél- ruhák nagy része. Szeretnénk bakfisoknak is, de országodét mutatva — több aprómintás. csíkos, Ban kidoJgozott szabványmé. Aiiami AruhA. pettye® ™hát — mondta el retre kell készíteniök a pua Tisza Állami aruhiz véleményét a Szegedi In- lóvereket. gatlankezelő Vállalat aszszonyai nevében Körösi Fe- Javasolni fogiák azonban, renené. Nagy Istvánná ar- hogy ismét végezzenek orról beszélt, hogy . szágosan méretkutatást, az első mosás után 30—36 mert az orvosok megállapiforintért újra kell gumiz- tása szerint is a serdülőkor tatni a tréningruhát, s a ma már korábban következoknikat is. zik be, vagvis a kislányok és .... a fiúk is korábban lesznek Mihály Jánosné termeloszo- fejiettak. vetkezeti asszony azt kérte A Dél-Magyarországi Texaz illetékesektől: jó lenne, tilnagykereskedelmi Vállalat ha a szezoncikkeket azonos képviselője szezonban lehetne megvásárolni, nem pedig úgy, mint jelenleg, hogy a téli ruhát nyáron, a nyárit pedig többségében csak télen lehet beszerezni. elismerte az említett hiányosságokat, s Ígéretet tett, hogy már, idén nyáron lényegesen jobb lesz a helyzet. _„.. , Végezetül, a Csongrád Me. Több mama és nagymama gyei Népi Ellenőrző Bizotta pulóverek kis méretéről ság képviselője tett ígéretet, beszélt. A 12—13 éves kis- h°8y tolmácsolja az ass-.ofelnottkardigánt és pulóvert már nyáron lehet nyári ruvenni, mert hát vásárolni. Halá'os gázolásra derí e't fényi a rendőrség Néhány nappal ezelőtt a Forráskút és Csólyospálos közötti országúton holttestet találtak. A Csongrád megyei főkapitányság azonnal megindította a nyomozást. Megállapították a haláleset pontos idejét. Ennek során feltűnt, hogy március 12-én Forráskúton a KPM Szegedi Tanintézete motorosok és magánvezetők részére gépjárművezetői vizsgát tartott, amelyet bankett követett Ezért az utána következő órákban az országúton igen nagy volt a forgalom. Ebből a nyomozók arra következtettek, hogy a halált közlekedési baleset okozta. A körültekintő nyomozás igazolta a feltevést Kiderült, hogy Kocsispéter Zoltán Uz-tag, Balástya 415. szám alatti lakos szintén a banketten szórakozott, majd jogosítvány nélkül vezette Trabant gyártmányú személygépkocsiját. Eközben gázolta halálra március 10-én este 9 óra körül Borbola Antal, Csólyospálos, Tanya 402. szám alatti lakost A halálos gázolás után megállás nélkül tovább hajtott, cserben hagyva áldozatát. Kocsispéter Zoltánt előzetes letartóztatásba helyezték és megindították ellene a büntető eljárást.