Délmagyarország, 1963. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-10 / 58. szám

6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. március 19. I

X jszaka megszólalt a telefon. Anna I Petrovna felébredt, de fekve maradt. Nyolcszor csengett a telefon, mig végtére csend lett. Nem, éjszaka senki sem hívhatja öt Téves kapcsolás. Ha Viktor pem lett volna otthon, Anna Petrovna rohant volna a telefonhoz, mint minden anya, aki izgul, ha gyermeke nincs odahaza. Mindegy, hány éves a gyerek, 12 vagy 40. Viktor 25 éves. s békéién alszik a szobájában. Az utolsó mozielőadás után hazaérve, ezzel állított be: — Mami, éhes vagyok, mint a farkas. Fel is falta a hideg vágotthúst, a kenyeret, a sajtot, mindazt, amit az asztalon talált. Anyja örült, hogy fiának remek a hangulata és jó az étvágya. A fiú meg el* mesélte: » — Megbeszéltük, hogy Petyka, a felesége. Szvetlana. meg én. négyesben moziba megyünk. Tudod. Mami. ezek a férjek és feleségek kivétel nélkül szenvedélyesen szeretik a fiatalokat összeházasítani. Nem bírják nézni, hogy valaki szabadlábon legyen. — Szabadlábon? — kacagott Anna Petrovna. — Mintha a nős emberek foglyok lennének!? Szerintem Pe+ya remekül él feleségével, Gáljával. — Igen. olykor remekül, máskor meg úgy ráripakodnak egymásra, hogy még a kívülállónak is rosszul esik. Erőnek erejével nyakamba akarják varrni Szvetlánát. Amíg nem ajánlották ilyen nagy hévvel, addig minden rendben volt. együtt jártunk moziba, uszodába, síelni. Most azonban úgy érzem magam, mint a medve. amelyet a' vadászok élve akarnak elfogni. — Ostoba medve, egyél és menj aludni. — szólt Anna Petrovna s almát és csokoládét adott fiának, akár egy kisgyereknek. A fiú rágcsálós közben befejezte a történetet. — Szvetlana felhívott és javasolta, hogy menjünk kettesben. Én azt mondtam neki: -Nem lehet, hiszen megbeszéltük, hogy együtt megyünk.* Erre ő: -A. vagy úgy!* — s ezzel letette a kagylót. Egyébként hármasban voltunk moziban. Potya, fialja és én. Szvetka azt mondta GaTjónak, hogy utolsó pillanatban meghívta őt valahová egv ismerőse. Ez az ismerős Moskin edző. ö maga is nős. Tbilisziből érkezeti hozzá a barátja, s ők hívták meg Szvetlánát. Legalább is Galjának ezt mondta, a meghagyta neki, hogy velem is közölje. Hallottad volna. Mami, hogy prédikált Pjotr és Galja: nem szalaszthatsz el egy ilyen leányt, nem engedheted meg, hogy az orrod elől vigyék ei. Hát képzeld! Én meg boldog voltam, mint... a medve, amelyiknek ezúttal sikerült meglépni a vadászok elől. Szvetlana ostoba. Jó éjszakát. Mami. .. . Ismét megszólalt a telefon. Ez már elviselhetetlen. Végül még felébresztik Viktort! Anna Petrovna felkett és a telefonhoz ment. — Tessék! Gyenge, kétségbeesett hang: — Maga az, Annaska? Az ég szerelmére, bocsásson meg. hogy felkeltettem. Ugye aludt? K

ülönös kérdés! Éjnek idején felhívni valakit és arról érdeklődni, aiszik-e vagy sem! Alighanem történt valami. Irina Vasziljevna tapintatos asszony és ok nélkül nem háborgat senkit A kél asszony régi ismerős, sőt barátnő. Annocskának. Irisának szólitják egymást, de magázódnak. — Mi történt Irisa! Csuklás. szipogás. szaggatott hang: — Szveta 'nincs itthon. A szolgálatból hazatérve az asztalon egy feljegyzést találtam: "Elmentem Viktorral az utolsó előadásra. A kulcsot magammal vittem.* Ez az egész. De hiszen már két óra is elmúlt. Nem állhattam meg. elhatároztam, hogy felhívom magát Vitya sincs még otthon? — Vitya már régen alszik — mondta Anna Petrovna. — Istenem! Hát most mitévő legyek? No és a cédula? Hiszen világosan az áll , benne, hogv Szveta Vityával ment moziba. Annocska drága, ne haragudjon, képzelje magát a helyembe. Megőrülök! Legyen szíves, keltse fel Vityát. Bármennyire sajnálja is a dolgot Anna Petrovna. fel kell ébresztenie a fiát, ő is anya. Meg aztán, voltak éjszakák, amikor ő is a fiát várta, s azt hitte, hogy a gyereket elütötte egy kocsi, vagy ki tudja. mi történt vele. De talán csak kétszer volt ilyen éjszakája. Amikor harmadszor is megtörtént, hogy Viktor nem méltóztatott hazatelefonálni és hajnaifelé spiccesen tért haza, Anna Petrovna adott neki két csattanós pofont és hozzáfűzte: "Az egyiket, a magam, a másikat szegény megboldogult atyád nevében kaptad, örülj, hogy ennyivel megúsztad!* Azóta Viktor mindig telefonál, ha tudja, hogy valahol tiidózik. De most fel kell őt ébreszteni. — Vitya, drágám, kelj fel. Viktor fordult egyet, fejét a párnába temette és még jobban magára húzta a takaróját. — Vitya, Irina Vaszüjevwa kérdezi, hogv hol van Szvetlana? — Szörnyű, már éjszaka sincs nyugtom ettől a Szvetlánától? Belefojtom az uszoda vizébe — s ezzel újból a párnájába temetkezett. Varvara Karhovszkaja: ÉJSZAKAI TELEFONHÍVÁS Anna Petrovna megrázta fia vállát: — Észnél vagy, tudod, hogy mit mondtál? Szvetlana nincs otthon, eltűnt, s már három óra... Sőt, negyed négy! Anna Petrovna újból a telefonhoz sietett: — Irisa. drágám, elmenjek magához? Vagy talán jobb lesz, ha maga jön hozzánk? Mindenesetre hagyjon otthon egy cédulát, s innen majd együtt fogunk telefonálni, érdeklődni... Húsz perc múlva megjelent Irina Vasziljevna. Megérkezéséig Anna Petrovnának még maradt annyi ideje, hogy rendbehozza magát, köpenyt, papucsot húzzon. Megfésülködjék. Irina Vasziljevna ellenben szörnyű állapotban érkezett: arca szürke, zacskók a szeme alatt, remegett az egész teste. Már régen nem törődik magával, csak Szvetlánának él. Csak arra van gondja, hogy Szvetlánának legyen szép ruhája, drága cipője, táskája. Anna Petrovna lesegítette barátnője kabátját és nyakába tekerte saját fehér, bolyhos sálját. Leültette a díványra, s hozzálátott, hogy egy csésze jó kávét főzzön. Irina Vasziljevnát azonban nem érdekelte a kávé. Viktorhoz sietett. — Együtt voltatok moziban? — Nem is találkoztunk — válaszolta Viktor, lesütve a szemét. — Galja azt mondta, hogy meghívta őt Moskín... és felesége, egy ismerősük érkezett hozzájuk Tbilisziből... — Miféle Moskin? Miféle barát Tbilisziből? Most hallom először! Szvetocskánafc eddig még nem volt titka előttem.— Irina Vasziljevna kezébe temette arcát és a párnára dőlt. — Nincs többé Szvetlana. nincs többé kislányom! A

nna Petrovna indítványozta, hogy tüstént hívják fel Petyát és Gálját. Valóban, erre már korábban is gondolhattak volna. — Felzavarni őket éjnek idején? — kérdezte bátortalanul Viktor, s közben tárcsázta a számot. Jó ideig nem vették fel a telefont. Végre! — Halló? Ki az ördög háborgatja az embert éjnek idején? — morgott Galja álmosan, zsémbesen. Amikor megtudta, hogy Viktor beszél és Szvetlana felől kérdezősködik, olyan hangosan kezdett kiabálni, hogy hangja a kagylóból az egész szobát betöltötte: — Nappal megjátszod a megközelíthetetlent. éjjel meg Szvetlana után epekeUsz! Anna Petrovna kikapta fia kezéből a kagylót: — Galja, rosszul értette, nem Vityának kell Szvetlana. neki egyáltalán nincs szüksége rá, hanem a mamája aggódik érte. Itt ül nálunk, a lányát keresi. Szvetlana eltűnt! — Szveta nem töltötte otthon, az éjszakát? Furcsa. Mellesleg Moskinnak nincs telefonja. Reggel 8-kor felhívhatják őt az uszodában. Jegyezze fel a számot — szőtt Galja pillanatnyi hallgatás után. — Telefonálni kell majd az uszodába — mondta Anna Petrovna s közben az órára pillantott. Még csak ötöt mutat az óra, tehát Moskinnal három óra múlva lehet beszélni. Ez alatt a három óra alatt a szerencsétlen Irina elveszti az eszét. Anna Petrovna arra nem is gondolt, hogy reggelig már ő sem hunyhatja le j szemét. Sajnálta Viktort, aki pizsamában komoran gubbasztott az asztal mellett. Bizonyára fázik. Nemrég még gúnyolódott Szvetlánán, 'ostobának nevezte, most meg gyötrődik miatta, s ó, borzalom, talán halottnak látja. — Vitya, öltözz fel és menj el Szvetianáék lakására. — Minek? — kérdezte tompa hangon Irina Vasziljevna, fejét fel sem emelve a párnáról. — Hátha Szveta hazatelefonál, s nincs ott; senki? — Halottak nem telefonálnak — suttogta tragikus hangon Irina Vasziljevna, s újból zokogni kezdett. — Ki kell hivni a mentőket, Irina Vasziljevna rosszul lett! — Nem kell, ne hívjátok, hagyjatok meghalni — sóhajtotta Irina Vasziljevna. — Vitya, szaladj fel a második emeletre, Anfisza Nyikolajevnához. Ápolónő, igaz ugyan, hogy már nyugdíjas, de a férje szívbeteg, s biztosan van gyógyszerük. Hívd ide őt. Aztán majd elmész Irina Vasziljevna lakására. Nos, öltözz fel. s először siess a második emeletre, aztán Irina Vasziljevnáékhoz. Itt a kulcs. V

iktor gyorsan felöltözött, és elsie tett. Várakozással teli percek után megszólalt a csengő. Mindkét aszs/.ony az ajtóhoz sietett. Biztosan Anfisza Nyikolajevna jön, ki más lehetne... I Valóban az ápolónő volt. Dühösen mondta: — A betegek csak magukra gondolnak, s megfeledkeznek a többiekről. A fia őrültként becsöngetett hozzánk, pedig a férjem szívbeteg. Hát ez mégis csak sok! Mi történik itt? Elmondták neki a részleteket, sőt azt is. hogy mi történhetett. Anfisza Nyikolajevna ismerte Szvetlánát, érdekelte őt a dolog, még szívbeteg férjéről is megfeledkezett. A nyugdíjas ápolónő beadta az injekciót Irina Vasziljevnának. majd aforizmákat mondott. — Ha nincs gyerek, az is baj, ha van, az még rosszabb. A fiatalok nem ismernek könyörületet. Gonosz dolog a szerelem. — Mi köze ehhez a szerelemnek? — kérdezi Irina Vasziljevna, az injekció után még mindig remegve. — A balesetek, szerencsétlenségek 70 százalékát voltaképpen a szerelem okozza — mondta Anfisza Nyikolajevna. — Hányszor megtörténik, hogy valaki a találkára rohan, s a kórházban köt ki. Hányszor megtörténik, hogy a kiábrándult szerelmes felönt a garatra, dulakodni kezd! Azt mondják, hogy a féltékenységnek zöld a szeme. De a féltékenységnek nemcsak szeme, hanem ökle is van... — Nagyon köszönjük a segítségét, bocsásson meg a háborgatásért — szakította félbe a nyugdíjas ápolónő szavait Anna Petrovna. — Menjen, pihenjen le kedvesem, most már majd csak megleszünk valahogy. Anfisza Nyikolajevna azonban már nem akart pihenni. Amikor három asz* szony találkozik, egyikük sem akar elsőnek távozni. Ezenkívül lányok sem tűnnek el minden éjszaka, s a híreket harmad-negyedkézből kapni nem lenne olyan érdekes. Persze az a legfőbb, hogy ő móst itt hasznára lehet asszonytársainak, éppen ezért itt is marad. — No és, hogy van a férje? — Öh, nincs semmi baj, már megszoktam — mondta nyugodt hangon Anfisza Nyikolajevna, miközben kiválasztott egy desszertet abból a dobozból, amelyet Anna Petrovna tett eléje. rína Vasziljevna beszélgetés közben hirtelen felemelte a fejét a párnáról. Eszébe jutott, hogy fel kellene hívni a rendőrséget Anna Petrovna már tárcsázta is a számot. Az ügyeletes az eltűnt Szvetlana személyleírását kérte. Anna Petrovna diktálta: — Közép termetű ... — Magas! — kiáltja Irina Vasziljevna. — Magas, karcsú, 162 centiméter, derékbőség 56, neki van a legvékonyabb dereka az egész tudományos kutatóintézetben, ahol dolgozik! — A haja szőike... — Nem szőke, hanem aranyszőke! — vágott közbe újból Irina Vasziljevna. A rendőrségnek azonban nem volt tudomása semmiféle magas, karcsú, aranyszőke elveszett lányról. — A kórházakba majd én telefonálok — mondta a nyugdíjas ápolónő. — Mindenütt ismernek, én is mindenkit ismerek. Ezzel már tárcsázta is a kórházak hívószámát. Valamennyit emlékezetből tudta. Csodálatos emlékezet. — Próbáljunk meg még egyszer hazatelefonálni — javasolta Anna Petrovna. — Nekem már nincs otthonom — suttogta Irina Vasziljevna. — Nem térek vissza oda, ahol minden őrá emlékeztet... Ezzel ismét elvesztette az eszméletét, s a nyugdíjas ápolónő újból munkához látott. Milyen jó, hogy ottmaradt. Anna Petrovna mégis felhívta Irina Vasziljevna lakását. Viktor azonban nem vette fel a kagylót. Talán téves számot hívott. Üjra tárcsázott. Végre felvették a kagylót: — Tessék? Te vagy az, mami? Szvetlana itthon van. — Micsoda?... — kérdezte Anna Petrovna. Irina Vasziljevna éberen figyelte Anna Petrovna arckifejezését Felpattant a díványról, félrelökte Anna Petrovnét, hogy majdnem a kredencnek esett, megmarkolta a hagylót és szinte őrjöngve ki állotta. — Hol van Szveta? Megtalálták ? A

két asszony látja, hogyan szelídülnek meg egyetlen szempillantás alatt Irina Vasziljevna vonásai, hogyan ragyog fel a szeme, miként lángol fel az arca. Érdekés lenne tudni, mit mondhat neki Viktor. Ám ez sejthető abból, amit Irina Vasziljevna válaszol. — Vityenka. drágám, és régen?... Őh, már másfél órája! S miért nem hívtatok bennünket eddig? — Irina Vasziljevna a kagylót a fülére szorítva dühös pillantást lövellt Anna Petrovna felé. — Igen, igen, valóban egész idő alatt a telefonon ültek, persze, hogy foglaltat jelzett. Felháborító!... Vityenka, add át a kagylót... Mit mondasz? Éppen tussol? Nos, akkor ne háborgasd, hadd frissüljön fel. Vityenka, arról nem beszélt neked} hogy hol volt, miért nem telefonált?... Nincs semmi baj? Hála istennek... Anna Petrovna közben ezt gondolta: »No, lám! A kisasszony az egész éjszakát átszórakozta valahol, most meg — hála istennek. Míg Anna Petrovna tíz perccel ezelőtt mindent hajlandó lett volna megtenni, csakhogy Szvetlánát megtalálja. addig most szeretett volna két jókora pofont lekenni neki, mint valaha Viktornak. De mi van Viktorral? Mit csinál ott másfél órája? .. .* — Vityenka. gyermekem — soha senki nem hallott még ilyen mézes-mázos szavakat Irina Vasziljevnától —, én most hazamegyek, csak mondd meg Szvelának, ne haragudjon rám, hogy ezt a nagy hűhót csináltam ... Mi? Hogy még örül is neki? No,-hála istennek!... Ugyan, mire gondolsz, kedvesem, persze, hogy nem teszek neki szemrehányást. Letérdelek, s megcsókolom a kezét: csakhogy visszatért az én drága kis fccsikém! Rohanók ... — Dehát hol töltötte Szveta az éjszakát? — kérdezte Anfisza Nyikolajevna. — Hát nem mindegy?! Az a legfontosabb, hogy otthon van az én napsugaram! — kiáltotta vidáman, boldogan Irina Vasziljevna. . A nyugdíjas ápolónő távozott, bevagta maga mögött az ajtót. Irina Vasziljevna turbánként fejére csavarta Anna Petrovna bolyhos sálját, alig tudta türtőztetni magát a nagy örömtől. , — Csakugyan, hol volt hát Szveta? — kérdezte szigorúan Anna Petrovna. — Hát nem mindegy?! — ismtéelte Irina Vasziljevna s a széket felborítva rohant az előszobába. — Mondja meg Viktornak, hogy mielőbb térjen haza! — kiáltotta utána Anna Petrovna. — Hiszen egész éjjel nem aludt. És szidja meg Szvetát alaposan azért, mert ekkora gyötrelmeket okozott. — Eszembe sincs! — kiáltotta vissza már a lépcsőházból Irina Vasziljevna. Anna Petrovna felvette a kagylót, tárcsázott. Viktor vidáman jelentkezett: — Tessék! — Vitya, mért nem jössz haza? Hiszen egész éjszaka nem aludtál, s munkába kell menned. — Megyek, mami. •>Ahá, tehát jó a hangulata*.-: — Mondd, neked megmagyarázta Végre Szvetlana a dolgot? — Igen, minden rendben van. Szveta ... A fiú anyja a kagylóban Szvetlana kacagását hallja. Nyilván átveszi a kagylót Vityától. Viktor gyorsan elhadarta, amit még mondani akart: — Miattam rendezte az egészet, hogy féltékennyé tegyen. A barátnőjénél éjszakázott. Viktor anyja most Szvetlana hangját hallotta: — Minden rendben van, Anna Petrovna! A

nna Petrovna reggelit készített Viktornak, s az órát nézve így morfondírozott: "Minden rendben? Két anya egész éjszaka nem hunyta le a szemét, egyikük majdnem belehalt a nagy izgalomba. Felkeltették Anfisza Nyikolajevnát és szívbeteg férjét. Viktor meg elégedett, nevet. Pedig maga mondta, hogy Szveta ostoba, ő meg boldog, mint... mint a medve, amelyiknek sikerült elinalnia a vadászok elől. Pedig nem lógott meg előlük, hanem láncra került... Csak nem? Istenem ... Vagy nem kellene beavatkozni a fiatalok életébe, nem kellene miattuk aggódni? De vajon élhetnek-e nyugodtan az anyák? Anfisza Nyikolajevnának igaza van, hogy a gyerekek könyörtelenek. Avagy mi, anyák vagyunk könyörtelenek, amikor azt akarjuk, hogy a gyerekek csak bennünket, anyákat szeressenek és senki mást? ... Csak nem szereti a fiam ezt az üreslelkű lányt? Szörnyű lenne ... Hiszen mindenkit meggyötört, csakhogy Viktort féltékennyé tegye ez az ocsmány nőszemély! Még az anyjával sem törődött. Gondolnak is ők valakire, ha szerelmesek ... S hogy szerelmes Viktorba, ez világos. Hát Viktor? Nem, nem! De miért nem ért még mindig haza? Ö sem törődik áz anyjával... Van-e olyan bölcs, aki megmondhatná, kinek van igaza, s ki a hibás? Valóban helytelenül, önzővé nevelnénk gyermekeinket? Vagy mi magunk vagyunk önzők, amikor saját örömünkre dédelgetjük, kényeztetjük őket? Ki tudna erre válaszolni, ki tudná ezt megmagyarázni?* E

zt a, történetet az éjszakai telefonhívásról maga Anna Petrovna mesélte el nekem. S feltette a kérdést: Valóban helytelenül neveljük gyermekeinket? Anna Petrovna, kedvesem, kérdezzen lőlem valami könnyebbet. Válaszoljanak erre azok. akik jártasak a nevelés tudományában. Fordította: DOSEK LAJOS