Délmagyarország, 1963. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-28 / 73. szám

DÉL-MAGYARORSZÁG FELHŐ AT VONL'LA SOK. ZA PORESOK Várható időjárás csütör­tök estig: felhőátvonulások, többfelé kisebb záporeső. Ma időnként élénk délnyu­gati, nyugati, később észak­nyugati szél. Holnap a szel mérséklődik, a nappali fel­melegedés csütörtökön va­lamivel gyengébb less, mint ma. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtö­kön 11-14 fok között. MEGHALT PJOTE VERSIGORA ÖT OROKLAKAS ÉS NÉGY SZEMÉLYGÉPKOCSI ,,,VJET, A LOTTO JUTALOMSORSOLÁS NYEREMÉNYEI KÖZÖTT Jet írt kortbTn tov- , A lottó márclusi Jutalomsorsolását április 1-én tartják. 859 vérzés következtében elhunyt. trté^es„ tárgynyereményt, s köztük 9 főnyereményt sorsolnak Versigora írói Dálvafutását a kL A Baross tércn épülő lottó-palota lakásai közül ezúttal ötöt 39-as évek végén kezdte A há- "o^okiak, s négy Moszkvics személygépkocsi is jut a legsze­K g rí^ta ÍS- rencsésebb lottózóknak. A mostani nyereménylista igen válto­_ l „..„„.wv eimj do. Mtos és számos újdonságot tartalmaz. Többek között 15 olyan vics Rachmaninov (1873— kumentális regényével, amely exporL Várta-szobabútort, amely egyenként 21 darabból áll, s 1943) orosz zenesverve és " hiüerl megszállók hátában L?y'. ügyességgel, akár két szoba is berendezhető vele. ZllV ^r . ""y?*™ es íoj-at ^ parűiánlvarertl^tol Negyvenöt 2 személyes külföldi társasutazásra jogosító utalvány­zongoraművesz, kesoroman- ®01' hoz. megfelelő zsebpénzt is sorsolnak. Eredeti keleti perzsa­tikus szellemű kompozíciók niwmnB xn szőnyegeket - köztük nyolc négyzetméter nagyságút ls - és (zenekari művek, zongora- A ViLAGÜWÍEN S®"1-0® nyi^atl. ^tartási és híradástechnikai gépet sorsolnak 1953. március 23.. csütörtök HÚSZ ÉVE halt mco- v, .,, ború után tűnt fel „Tiszta lel­nail meg t, zergej Vaszil je- kllsmeretű emberek" •• . - .. . _ , ,. „ . . . kl. Az egyik érdekes • kombinált nyeremény: Siemens gyártmá­operák, kantatak, » "Vú automatizált mosógép, centrifuga és vasalógép. Ezenkívül szeforrad az ezüstttel. Ez a Je- két teljes konyhaberendezést. 04 televíziókészüléket vásárlási művek, dalok) alkotója. ÖT ÉVE majd lakott I halt meg Rácz Aladár (1886 küzben üsszcáiutásánáL -1958) világhírű. Kossuth­díjas cimbalomművész, a Ze- A FÉRJÉT neművészett Főiskola tanára, aki a cimbalmot koncert­képes hangszerré emelte, s játékával számos zeneszerzőt — köztök Sztravinszkijt is — megihletett. ízi , - —-, teljes konyhaberendezést, 04 televíziókészüléket, vásárlási ÍStó8 tóíStt "nJSE SSŐT*"' rádÍÓk£" Stb' 8orsolnak a hétíő1 tárgynyeremény — Már gyártják a kánikula-inge- MEGHALT HARRY PIKL Szerdán egy müncheni kHnl­A belgiumi osténdében egy 22?? 5S!23«,A 't özvegyasszony 36 évi vak- gondolnak, amikor készítik az i^ert német ^uLszSéS^ ság után nyerte vissza a apacsgalléros, zsebe, és zseb- a némrt fUmgváruis evrtkltt­szemevilágát. A Jól sikerült nélküli rövid ujjú Ingeket a törőleA düSfedortl Sületfeü műtét után az 58 éves Van legkülönfélébb színekben és Piei több rnim stoz T1"?*.?""??7 j1"?™1 elt fS"áhenyalat0zban - még,.vl0Jr filmben működött kESi iSS ször látta képről, hogy ml- színben is. Az úgynevezett „ká- s-ínés, rendező foreabókönw lyen volt a férje, aki az nikula"-anyagból az első 40 reklámfőnök ab KfflS elmúlt hetekben hunyt el. ezer nyári inget már legyártat- ^ éveicb™£ » VENDEGLATOIPAR, TANULOK még ig^. Xi'S ^ ^d^^^tórt^ • NEMZETI SZÍNHÁZ H Este 7 órakor: Pompadour. óra 30 perckor. KAMARASZINHAZ Este 7 órakor: A nadrág. MOZIK A szegedi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tanulólskola IL és nulól érkezése előtt. téséveL Hogyan lett 11 helyet! 30 forint a munkaegység értéke egy év alatt? A Magyar • Mezőgazdaság kében leírja, hogy ez az március 27-én megjelent szá- eredményjavulás minek volt ma közli Vaszil László, a köszönhető. szentlőrinckátai Üj Világ Ter- A többi között annak, melőszövetkezet Kossuth-dí- hogy intézkedéseikkel meg­jas elnökének cikkét: »Kiáll- nyerték a tagság bizalmát: a ta a gyakorlat próbáját az vezetést egyszerűsítették, Erösebb segítse a gyengét önálló brigádokat szervez­mozgalom* címmel. Vaszil László, 'mint a szentlőrinc tek, a területet felosztották a családok között, a tagság­kátai Üj Világ Tsz elnöke gjj egyetértésben bevezették tavaly márciusban vállalta ^ össztermelésből való pre­a szomszédos, igen gyengén ntizáiást és újra felkarolták gazdálkodó kókai Kossuth a közsóg hagyományos nö­Termelőszövetkezet szakmai, vényt'ermesztésj kultúráit: a politikai megerősítését. paradicsom, az uborka és a idéglátóiparl Tanulóiskola IL /-—7 * in. éves vendéglátóipart ta­61 versenyt rendeznek. A ^^.OXieMltPIIVC H Vaszil László a Magyar dohánytermesztést. Mezőgazdaság március 27-én A „kk azzal a tanulság­megjelenő írásában elmond- , . , , orszáa ja, hogy a kókai Kossuth 831 zaru1, nogy 02 orszag Tsz az 1961. évet 11 forintos mas részein lehetseges a munkaegységgel és 2,5 mii- gyenge termelőszövetkezete­Hó forintos adósággal zárta, ket a közepesek gazdálko­Alig egy esztendő alatt a dási színvonalára emelni, munkaegység értéke 30 fo- Vaszil László cikkében le­rintra és az 1961-es 3 700 000 írt tapasztalatai hasznos forintos termelési érték tanulságul szolgálnak a 1962. év végére kereken 9 gyenge tsz-ek megerősítésén millió forintra növekedett, fáradozó vezetőknek, szak­A Kossuth-díjas elnök dk- embereknek. Szabadság fel í m KI 5 versenyben részt vesznek a fel­órakor: Az élet újra kezdődik, szolgáló, a szakács, a cukrász * Szabás-varrás tanfolyam az Magyarul beszélő szovjet film. és a vendéglátóipart tanulók. Építők Művelődési Otthonban — Vörös Csillag 8 és 8 óra- A versenyt két ütemben április (Kossuth Lajos sugárút 53.) új­kor: Félúton. UJ magyar film. másodikán rendezik meg. A ra Indul. A tanfolyam 2x2 hó­— Fáklya fél 6 és tél 8 órakor: felszolgáló tanulók versenyének napos, heti 2x2 órás. Jelentkez­Betörö az albérlőm. Színes an- színhelye a Hungária Szállj ró- m lehet az irodahelyiségben. . . x- terme lesz. kezdete reg- x Híradástechnikai témájú ls­Postás Mozi fél 8 « ója- gel 8 órakor. A szakács- és cuk- meretterjesztö filmbemutató a Bor: Pedró kapitány vidám rásztanulók készítményeinek el- Juhász. Gyula Művelődési Ott­háborúja. — Dugoncls Mozi 5 és bírálása a Boszorkánykonyha honban március 29-én, pénteken 7 órakor: Igazság a hazugság- bisztróban történik, ugyancsak délután 6 órai kezdetteL Vetí­vóL Csehszlovák film. április 2-án, 10 órakor. CSONGRÁD MEGYEIEK A KÖZALKALMAZOTTAK SZAKSZERVEZETE V. KONGRESSZUSÁN Pénteken és szombaton tartja Budapesten V. kongresszusát a közalkalmazottak szakszervezete. Megyénk dolgozóit a kong- H„, „ -„„,„ reseuain tizen képviselik: dr. Papp Sándor, az MSZMP Caong- 1* ^hK tésre kerülő filmek: Telefon és telefonközpontok. Automata te­lefonközpont, ' Elektron. A teje­vízió, Röntgenkészülék é® al­kalmazásai. Belépődíj 1 forint. x Szabás-varrás tanfolyam In­Otthonban április hónapban kez­dők és haladók részére. Tan­rád megyei bizottságának tagja, az SZMT elnöke, Nagy Máté. a „„,„„„„ ...„„ Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei titkára. Hintós Ml- roK-n nTve^^ íóhiSf r . i hály. .. megyei tanács elnökhelyettese, dr. Gylmesi Dezső, a me- l^^^vtrOsm^t 5., L emelet. Telefon: 10-47. gyei tanács csoportvezetője, Eperjesi JúUa, szegedi megyei jogú árost tanács osztályvezetője, dr. Szabó János, a megyei tanács fóállatorvosa. dr. Kosztolányi Gyula járásblró, dr. Agócs László, a szentesi Járási tanács csoportvezetője, Nagy Ferencné. a hód­mezővásárhelyi SZTK és Tatár Ferenc Mindszent községi tanács dolgozója. A megyei küldöttek ma utaznak el Budapestre. AptáUUdeté&eU Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet Falus bélyegkereskedés­ben. Kelemen utca 4. X1G700 Tavaszi ültetésre óznák, fenyők, — thulyák. ribizli, eg­res, málna, eper és mahónla-palán­ták kaphatók és megrendelhetők — Tulllusz Mihály Új­szeged, Bérkert u. 26. X21938 Pehelykönnyű lúd­talpbetét, sérv- ós haskötők, modern nikkelezett előszoba­rogas és ezek Javí­tását készíti Balogh orvosi műszerész, Hajnóczy u. 5. x Napi 4 óras admi­nisztratív munkára nem nyugdíjas fér­fit nyári időszakra anyagkiadónak al­kalmazunk. írásbeli lelentkezéa Posta­flók 150. X25846 Készpénzért ls vá­sárolunk bútort, — porcelánt, szőnye­get. Bizományi Áru­ház. X23779 Házaspár külön be­Járatú szobát keres. „Félévre előfize­tünk 25 813" Jel­igére a hirdetőbe. OTP-hltellevélre ls árusítunk modem és stílbútorokat. Bő­vebb felvilágosítást a boltban adunk. — Bizományi Áruház Vállalat. X25250 Készpénzért vásá­rolunk UJ vattaka­bátot, nadrágot, eső­köpenyt, bakancsot, vászon munkaruhát. Bizományi Áruház Vállalat. X25352 Készpénzért is vásá­rolunk kar- és zseb­órákat, rádió, mag­netofont. Bizományi Áruház Vállalat. x UJ-Petőfltelep, Al­győi út 43. számú ház fél telekkel el­adó, mellékhelyiség­gel. Érdeklődni min­den időben (Súllék­nél). X21880 Skoda spartak 440­es, kitűnő állapot­ban sürgősen eladó. Mihálytelek, Felsza­badulás u. 74. 22044 Kekamiéállvány. ki­húzós asztal, kom­binált szekrény asz­talosnál eladók. At­tila u. 15. 22100 Eladó nagy rekamié 1300-ért. Dugonics u. 10. 22118 Kukorica, árpa, rizs eladó. Deák Ferenc u. 4„ L em. 11. Gal­góczL Erd. délután. 25882 Cipő-, retilkúlfestés szakszerűen, min­den színben. Szent Miklós u. 7. Felsó­város. 25830 Trágya és szárizék eladó. Bihari u. 16. szám. 25952 24 éves, jól kereső fiatalember házas­ság céljából megis­merkedne szerény dolgozó leánnyal. — Lakásom van, moto­rom van. „Jawa 25 ezer 495" jeligére a hirdetőbe. 25945 Lebontásra 6x12 mé­teres, iából épült szín cseréptetővel eladó. Erd. 17 órától 19 óráig. Bérkert u. 39. X25831 Kertásáshoz munka­vállalói keresek. Cí­met „400 n-öl" Jel­igére a kiadóba ké­rem adni. x22054 A l'üzépen keresz­tül szerzett kály­hák szerelését meg­kezdtük. Pénzét ne dobja tűzbe: cse­répkályháját szerel­tesse át az elismer­ten Jól bevált, lég­fűtéséére. Kevesebb szénnel több mele­get biztosit. Lakásá­ban szereli Török kályhósmester, Tá­pfe X25889 450 n-öl Ballá glföld 2 darabban eladó. Kisfaludy u. 19. Vő­nek!. 25872 Gyermekágy és sportkocsi eladó. Rákóczi u. 71. 21870 Szeged mj. városi tanacs vb ipart osz­tálya egyik vállala­tánál megüresedő főkönyvelői munka­kör betöltésére pá­lyázatot hirdet. Fel­tétel: mérlegképes könyvelői oklevél. Jelentkezés Írásban Szeged m. j. városi tanács vb ipari osz­tálya Szeged. Szé­chenyi tér 11. szám (Bérház, IL em.) cí­men. xK. 159 ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Március 23-tól 30-lg este 8 órától reggel 6 óráig (vasár­és ünnepnap nappal ls) első­segély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula ál­lami állatorvos. Lakása Parti­zán u. 7. Telefon: 26-94. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. Eladó 13 db sima hálószoba sezlonnál 3500 forintért. Oldal­szekrényes kony­hakredenc, rekamié, matracok sodrony­nyal, asztalok, szé­kek, sezlon. Felső­városi Cipőgyárnál, Liszt utca 1. 25869 Zongora, bécsi, rö­vid kereszthúros, — príma állapotban bérbeadó. Érdek­lődni: Erősnél. Hu­nyadi János sgt. 39 —41., III. B. épület, I. 2. ajtó. 25855 EM Baranya megyei Álla­mi Építőipari Vállalat azonnali belépésre keres kubikos és segédmunkás dolgozókat. Jelentkezni lő­het a vállalat központjá­nál Pécs, Rákóczi út 54. K. 148 Csepeli 2 szoba, — összkomfortos, alá­pincézett ház eladó, azonnal beköltözhe­tő. Erd.: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 27. 21956 Kék új férfiöltöny eladó. Poreonyi Ig­nác u. 21. Nagynál. 211946 Hegedűt, mester és Jobb gyárit megbí­zóim részére veszek. Somogyi u. 19. Stei­ner. 2580'. Fürdőkádat vennék, léhet bádogból is. Ajánlatokat „Fürdő­kád 25 859" jeUgé­re a hirdetőbe ké­rem. 25859 Eladók modern há­lók, konyhabútorok, harmasszekrények. kétajtós szekrény, ágyak, tükrök, asz­talok, székek, sez­lonok, ágybetétek, sodronyok, kombi­nált szekrények. — Pappál, Mikszáth K. u. 19. x25767 Háztartást zsiradékot szinszappanra cserélünk. Cseretelepek: Gogol utca 28. 7.30-15.30­ig. Szabadsajtó u. 72. 7 30­15.30-ig. S. 25393 Március 29-én (pénteken) a Hági Egeremben 101 maíívariióta-cslet rendezünk. Az esten erdé­lyi ételkülönlegessegeket szolgálunk fel. Muzsikál a ..Dankó Pista'-zenekar ifj. Lakatos Géza vezetésével. Vacsora előrendelés 12.— Ft-tól. » 15-50-es telefon­számon. S. 25856 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak és isme­rősöknek, akik szeretett fe­leségem. Farkas Imréné illetve Pösze mamánk te­metésén megjelentek és sí tjére virágot helyeetek. és családja Köszönetet mondok a ro­konoknak, az Egyetemi Könyvtár dolgozóinak, a jó barátoknak és ismerő­söknek, akik felejthetetlen leányom, dr. SZABÓ MARGIT temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmamat enyhíteni Igyekeztek. Szabó István 21948 ny. MAV felügyelő Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerő­söknek, jó barátoknak, kik szeretett halottunk, KISPETER IMRE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaik­kal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Mi az oka a vereségnek ? Tegnapi számunkban olyan {£5 labdarúgóedzők nyilatkoza­tait közöltük, aikikneik csa­pata győzött az első fordu­lóban. Most a vesztesek mondják el véleményüket. Orczifalvi István (SZEAC): Nem számítottam a vereség­szereplésére is számítunk. Igyekszem javítani a csapat játékán. Polyák Gyula (Ruhagyár): Meglátszott a csapaton, hogy Jji alig voltunk kétszer-három­!«{/ •szor a Pulyán, mert a Juta­pályát anyagi okok miatt re. Különösen azért nem, tárjáték, de a védelem játé- későn béreltük ki erre az mert az előkészületek során ka még inkább. Nagyon hí- évre. Lövőedzéseket csak ke­jól mozgott a csapat. A Do- ányzott Nemes, akinek azon- veset tartottunk, és főleg ez­rog ellen is sokat támad- ban sérülése szépen javul, és zel magyarázható, hogy az tünk, sajnos csatáraink a vasárnap az MTK ellen, re- Alsóváros ellen a holtbiztos helyzeteket nem tudták ki- mélem. hogy már játszik. helyzeteketV is kihagyták _ a használni. Döcögött a csa- Polyvás is sérült, de az ő csatárok. A héten hétfőn, kedden, szerdán és pénte­Nemzetközi mérkőzésen SLp .. . . w-, , lyi Honvéd jön hozzánk, és gv0/011 a Ferencváros ellenük győzni szeretnénk. A SZEAC hét gólt rúgott Vásárhelyen JjfiSfSK m . . „ . . _ - „, . ban, sajnos, mi okoztuk a Tegnap, szerdán tobb er- — Szabó, Portorő, Sándor — leKnagyobb meglepetést, mert dekes labdarúgó-mérkőzés- Kővári, Kürtösi — Remé- a Szentefrl Honvédtól három re került sor. -nyik, Makrai, Hajós, Gi- gó!la] kikaptunk A csapat A Ferencváros a Petráiul WcA Polyvás összeállításban elbizakodott volt, a szente­Ploestivel játszott Vásár Vá- ^^Ltrl ^ siek lledlg na8yon1, * nap0t rosok Kupa-mérkőzést Bu- u^S ® ^ fogtak ki' Meg kd? azönbf" dapesten az Üllői úti-pályán. 60815 helyet ^P0" a még mondanom, hogy ket A légjobb négy köró való ^ C8fpatunk gólt tizenegyesből kaptunk, bei utósért ki írttalálkozón a ^ veszelyes tömadast ve- ^ a második, amely 3:2-es nS^f^aoaÍ S ^^ ^ a dSatórok a hely- áUásnál adódott, szerintem tító^2 0 aránv- zeteket tó ls használták. A m szigorú volt. Ráadásul Sitt A fIS ?>lo]l&i ^vendben a követ- középhátvédünk, Bezdán a nX a mL^ ^SS kezök szerezték: Reményik, második félidő huszadik per­3 ^^t Reményik, Makrai, Hajós, cébbn megsérült, és ezért ve­F^myvesf dr. ÁJTS ^^hazai^lólít ^ ^ ^^ jral ^ MPO-'f ^ara János (TextUmu­büntetőt Nóvák értékesítet- ^SSi?1^156118 18 vek): A Spartacus ellen nem te. 2:0. A Ferencváros a átszőtt rosszul a csapat, es nemzetközi találkozóra sé- J^llf^l^ az első félidőben helyzete­rültjed miatt tartalékosán nek a Szegedlf Honvéd lett ink it> voltak, de az ideges­állt ki, és csak az első fél- vo1^ az ellenfele, de mivel kedés miatt nem tudtunk időben játszott jőL A mér- 32 edzotars nem ^ gólt rúgni. Az volt a egna­kőzés visszavágója egy hét | pa,ya"' 3 Yf™ gyobb baj, hogy amikor a múlva lesz PlSestibeiT Építőkkel játszottak, es 4:2 iegjobban támadtunk, gólt 1€SZ Ploestlöen- arányban nyertek. A SZAK- kaptUnk, és ez megzavarta a A Szegedi EAC NB l-es pályán megrendezett talál- csapatot] Vasárnap Sándor­csapata tegnap Hódmezővá- kozón az SZVSE góljai kö- falvára utazunk, ahol dön­sárhelyen vendégszerepelt, zül Halász kettőt, Bischof és tetlen eredményt szeretnénk és az NB III-as H. MEDOSZ Bóka dr. egyet-egyet lőtt, az elérni ellen 7:1 (4:0) arányban Építők góljait pedig Blaha nyert. A SZEAC: Mészáros és Somogyi szerezte. HOGYAN TIPPELJÜNK? __ __ __ _ _ Zárójelben a csapatok helyezási =s=0==r=0==k=b=ll=n= Honvéd (1>—Ferencváros (S) 1 2 Beszámoltunk már arról. Hétközben két sportegye- szombathely <14)—Komló (12) 1 hogy a szegedi tekecsapatok sületben rendeznek beszá­vasárnap kiváló eredménye- moló közgyűlést. Ma Kiste- SBTC (13)—Debrecen (») ket értek el. Az országos te- leken a KITE közgyűlése a DEAC. (12)—Diósgyőr (1) keszövétség; egyénileg is ér- községi kultűrotthonban este lzysEa3,<9)i^d^oTAG 1 tékelte a versenyzőket, és a 6 órakor kezdődik. Holnap, Dunaújváros <3)—Csepel (i) x 2 legjobbak közé több szegedi pénteken a Szegedi VSE- cs. Autó <14)—k. Lombik (15) 1 is bekerült. A nőknél Var- nek lesz évi rendes taggyű- MAV °AC(^roszlány (6) ­gáné Oláh Anna (Kender) lése. amelyet a Vasutas-sta- ( ' a hét legjobbja 452 fával, dion tornatermében Yarta­második dr. Szamosszegi nak meg délután 5 órátóL Béláné (SZAK) 437. harma- ^ dik pedig Sós Györgyné (SZAK) ugyancsak 437 fá­val. A férfiaknál a világ­bajnok Szabó József (Bp. Előre) bizonyult a legjobb- eredményt, 440 fával. 1 1 x 1 X 2 A pótmérkőzéseken a hazai csapatok győzelme várható. A megyei tekebajnokság­ban a héten Kocsis (Szegedi Kender) érte el a legjobb nak 924 fával, mögötte a második Oláh József (SZV­SE), aki 923 fát ütött A Csongrád megyei lab­darúgó szövetségben tegnap tárgyalták a vasárnap kiál­1062 Gyászoló család Az országban Szegeden lított NB III-as játékosok rendeztek először általános fegyelmi ügyét. A Szegedi iskolás kosárlabda-bajnok- Építők—Csongrádi Petőfi ságot. A bajnokságban több, mérkőzésen kiállítottak kö­mint húsz csapat vett részt zül Veréb (Építők) egy heti, A fiúknál és a leányoknál Hegedűs (Építők) egy heti is a Pedagógiai Főiskola eltiltást, de hat hónapos fel­gyakorló Iskolájának csapa- függeszléssel kapott. Gát ta szerezte meg az elsősé- (Csongrád) két hetes eltil­gct. A bajnokság megrende- tásban részesült. Gát azért zése az utánpótlás szem- kapott eltiltást, mert a ki­pontjából igen helyes kez- állítás utón nem ment le a deményezésnek bizonyult. A pályáról, ós a játékvezető csapatokban sok teheteég utólagos figyelmeztetésére tűnt lel. hagyta csak el a játéktecefcJ DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lőkös Zoltán szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 35-35, 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 35-00. 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász u 9. INDEX: 25 033 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési dil egy hónapra 11 Ft. Előflaethető bármely postahivatalnál és icé»­besuőoél

Next

/
Oldalképek
Tartalom