Délmagyarország, 1963. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-20 / 16. szám
• 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. január 39. Megkezdődött az új szervezeti szabályzat vitája az NSZEP VI. kongresszusán A Német Szocialista Egy- a kongresszus megkezdte a fcégpárt VI. kongresszusának szervezeti szabályzat vitáját szombati napirendjén az új . szervezeti szabályzat szerepelt. A beszámolót erről Erlch Nyikita Hruscsov, az SZKP Honecker, a Politikai Bizott- Központi Bizottságának első ság tagja tartotta. Hangsú- titkára, a Szovjetunió Milyozta, hogy a Német Szocia- nisztertanácaának elnöke lista Egységpért harcolt és pénteken az NDK fővárosáharcolnl fog a revlzionizmus ban találkozott a nyugat-berés a dogmatizmus ellen. -A lini lakosság képviselőivel. dogmatizmusnak is a sztk- Szombaton délben Walter tássignak nincs többé helye Ulbricht térsaságában a szova Német Szocialista Egység- Jet kormányfő látogatást tett pártban- — mondotta, majd az NDK és Lengyelország habejelentette, hogy a stralsun- tárán levő Eisenhtlttenstadtdi járási pártbizottság első ban. Kíséretükben volt Nyititkárát leváltották szektás kol«j Podgornij és a Német hibák az emberekkel való Szocialista Egységpárt VI. ' "z «n°«r®K*« V<UÓ kongresszusán részt vevő durva bánásmód miatt. szovjet küldöttség több más Honecker beszámolója után tagja. „Szembe kell nézni a tényekkel" Ingót vMoméitYsk avárha A brüsszeli kudarcril Angol kormánykörök győ- vannak számlálva, utódainak aelemként tüntetik fel, hogy "tengelyhüségében- pedig de Franciaországnak nem sike- Gaulle nem lehet bizonyos, riilt pénteken kiütnie a brüszszeli ringből Nagy-Britanniát és Hcath lordpecsétőr, de Gaulle partnereinek jóvoltából, tíz nap múlva ismét a szorítóba léphet. A rendkívül bonyolult közös piaci hatalmi játszma szakértői azonban hangsúlyozzák, hogy London csupán rövidlejáratú taktikai sikert könjrvelhet el. Rámutatnak, hogy az agonizáló brüsszeli tárgyalások teljes kudarcát aligha akadályozhatják meg Anglia közös piaci barátai, mert de Gaulle végképp elszánta magát a szakításra és élni Óhajt vétójogával. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy a francia elnök azért adta fel Anglia lassú kifárasztásénak taktikáját és vitte kenyértörésre a dolgot, mert elébe •kar vágni a Nassauban elhatározott NATO-atomközösség megvalósulásának. Ez a terv ugyanis túlságosan nagy vonzóerőt gyakorol Bonnra, ahol Adenauer napjai meg Bonnban meglepődtek... tus - - / ^ fósármí^ meglepetést keltett az a váratlan bejelentés, hogy Kennedy elnök tervezett európai körútja során a tavasz végén, vagy nyár elején a nyugatnémet fővárosba is ellátogat Bonnban úgy tudják, hogy Kennedy látogatását Adenauer kezdeményezte, aki meghívta Bonnba az Egyesült Államok elnökét midőn megtudta, hogy Kennedy el akar látogatni az olasz fővárosba. Kennedy látogatáséval kaposolatban a Rheinische Post azt írja, hogy az amerikai elnök előreláthatóan nem fogja útba ejteni Páriast és nyugat-európai útja "demonstráció lesz de Gaulle európai és NATO-politikája ellen*. (MTI) CSEREÜZLET . jmmMmamammm Bonnban pénteken este | Á KÜLPOLITIKÁBAN M JBxR niKi Hruscsov beszede újabb „fényes alkalom" a megegyezesre Nem ábránd a német kérdés rendezése — Az ésszerű út —Adenauer mint Anglia „mentííangyala" A külpolitika most záruló a lehetőséget a nyugodt, bé- francia külügyminiszter »tolhete vajmi keveset hasonlit- kés életet, a leszerelés, a fé- mácsolta*, amikor azt a jaható a tél mostani, sajnos lelemnélküli világ számára. , , . ,' . .. „„ még korántsem záruló zor- Ez az ésszerű út, mert a má- vaslat°t terjesztette a Közös don, kemény szakaszához, sik csak iszonyú katasztrófa- Piac hat tagállamának deleSöt, tovább folytatódott an- hoz vezethet, aminek vészé- gátusai elé, hogy szakítsák nak a valamelyest enyhülő lyére Hruscsov elvtárs ugyan- mcg a tárgyalásokat mert légkörnek a kibontakozása, csak felhívta a figyelmet, semmiképpen sem remélhető amely a kubai válság megöl- Szavait a józanság a mérték- m(,goldás_ A delegátusok már dasa óta tapasztalható. letesség a bizakodas hatotta hosgzű id- óu a°ró, Unács_ Különösen kedvezett a to- at; Pontosan ez az, amire a koznak hocv Vegvék-e fel vábbi előrehaladásnak Hrus- a mostanv hel^ Angllát' a Közös Sicba. Edcsov elvtárs nagy beszéde, £en a legnagyobb szüksége dig mezőgazdasági problémák amelyet szerdán mondott a yan- Jelentettek akartál vt ehhen det igen nagy visszhang kí- , ,, ,. , „ .,. , séri szerte a világon. Különö- kötik meg a német bé- tette át így az ellentetek elsen az angol lapok tapintót- keszerződést, nehéz elképzel- mélyültek. Mér mind az ot tak rá a legjobban a szovjet ni komoiy előrehaladást a le- tagáUam szembehelyezkedik miniszterelnök mondanivaló- szerelési eevezménv eláírásá- Legújabb jának lényegére. Arra, hogy szerelesl egyezmény eiairasa- brüsszeli vélemények szerint a Szovjetunió újra széles ka- ban' ez egyáltalán nem jelen- a zsákutcából egyetlen >-menpukat nyitott ki a megegye- tl azt, mintha az előbbi min- tőangyal- vezetheti ki a tárzés, a vitás problémák rende- denképpen feltétele lenne az gyalófeleket: Adenauer kanzése előtt A Liverpool Post utóbbinak. Igaz ezek a ta_ cellár, aki jövő héten találcímű lap éppen ezért igen vi- „ ,, " „„ kőzik de Gaulle-al és megkílágosan, s ami a nyugati po- ^"kozasok nem tul nagy sérh rá(jírni arra hogy V litikát illeti, kissé önkritiku- helyet kaptak a sajtó hasab" 8y* lehetővé Anglia belépésan is ezt írja a beszédről *ain' de ennek korántsem az sét szóló kommentárjában: -Ez az oka- hogy nem érdemelnek fényes alkalom a nyugati ha- komoly figyelmet Tekintet- ^ i talmak számára, amely nem tel azonban arra, hogy a meg- Az elmúlt hét nap többi tart örökké-. ' beszélések — mint az egyik külpolitikai eseménye közül ^ amerikai szóvivő közölte —, els6sorban a kongól helyzet •előkészítő jellegűekegyál- alakulósát figyelte a közvélehangsúlyozta is, hogy amíg Gaulle politikai síkra billenA Szovjetunió legújabb Jatalán nem kerülnek kl hírek mény. Kongóban annyi változz rtösiohaban, meglátja nem lenek hálátlan > piacon .. .1 A Csombe-klikk külföldre lopta pénzét Csőmbe aláirta a megálla- lag hatalmas összegeket he- valószínűnek látszik, tekinpodást Kolwezj ellenállás lyezett el magának Svájc- tettel arra, hogy nem bíznélküll feladásáról. Ha ezt ban, a aki számára az am- hat már azoknak a támogabetartja, illetve be tudja tar- nesztin azt jelentené, hogy tásában. akik nemrégiben tatni, ez gyakorlatilag azt je- megtarthatja a lopott pénzt, még mögötte álltak. Meglenti, hogy az ENSZ elérte A közeli napokban eldől, va- mutatkozik az Í6, hogy ké~ jelenlegi hadműyeleteinek Jon Csőmbe maga komolyan pes-e érvényt szerezni a megcélját, s biztosította csapa- veszi-e a megállapodást, ami állapodásnak Kolweziben. tainak mozgásszabadságét Kongó egész területén. Ka- ••———•—•—••••—•——•———•••— vaslatal arra Irányulnak, a ^ a3tók mögül. Annyi ^ Wrtént> hogy az ENSZ hogy szűnjön meg a mostani mindenesetre bizonyos, hogy megbízottai tárgyalásokat megszállási rendszer Nyugat- a mostani légkör kedvezőnek folytattak Csombéval, aki Berlinben, a nyugati csapa- mutatkozik a leszerelés elő- egyezményt írt alá, amely tok meghatározott ideig ott mozdítására. Bár itt ls újra szerínt utasítja Kolweziben maradhatnak a városban, de hivatkoznunk kell a Liver- tar^^odó híveit hogy ne az ENSZ zászlaja alatt P°?l Po8t má,r ldézett v.é'f akad6ivozzák az ENSZ-alakua i. ményére: a siker azon múlik, aaaaaiyozzaK az e-naz. aiaau ,, , "f békeszerződés ls mennyire Teálisan közeutik latok bevonulását. Cserébe az kizárólag azt a celt kívánja meg a nyUgatiak a Szovjet- ENSZ szavatolja a diktátor szolgálni, hogy véglegesen unió által felkínált pozitív volt csendőreinek biztonságát, pont kerüljön a második vi- tárgyalási alapokat. Ez az eszmény elősegíti laghaboru maradványainak A ,, . ,, ... . „„,, A a kongói viszály bekes megvegére es papíron rögzítést . W " , . . ,, T . »,, oldását, mégis sokakban elnyerjenek a hitlerista Né- Az egységes nyugati állás- lenszenvet vált kl. Furcsának metország szétzúzása utan pont kialakulását egyelőre * . . .. . . , .. végbement változások akadályozza az a nem cse- tartják azt, hogy miért bánik * kély ellentét, amely az utób- az ENSZ ilyen »kesztyűs kézg bi napokban a NATO kerete- zei* a katangai diktátorral in belül kirobbant. Ennek lát- Csombe ugyanis már többször Ez minden. Más céljuk ható kihatása van az Európai . . , . . , , , nincs a szocialista országok- Közös Piac brüsszeli érlekez- tett hasonló ígéreteket, amenak. Nem akarják sem »be- létére is, amelyre - mint a lyeket eddig mindig megszekebelezni*, sem szabadságé- "y"gatnémet rádió tudósítója gett. Vajon nem kell-e attól ban korlátozni Nvucat-Rer megáUapít3a a hét koz<v tartani, hogy most is csak oan korlátozni Nyugat-Ber- pén „lestíjtott a végzet«. A '.TI lint. Ellenben azt akarják, "végzet* vagyis de Gaulle manővereziar... hogy a rendezés megteremtse hangját Couve de Murville Eck Gyula tangát is beleértve. Ezzel a kongói dráma újabb szakasza zárult le. A megállapodás szerint a • Jelenleg Jadotvllle-nél álló • ENSZ-egységek január 31-én S lépnek be Kolwezl be, a ka- j tangai részövezet egyik leg- S Xontosabb városába Kolwe- ! ziben tartózkodnak Jelenleg S n tudatos jövő formálása Irta: Siklós János llflindössze néhány napja kezdődtek meg a vá- zösségek mérlegelő bizalmából. Nemcsak egylasztási előkészületek. Csongrád megyében szerűen azt vizsgálják, hogy a népfront jelöltje nácsválasztásokkal összehasonlítva, a választás demokratizmusa lényegesen fejlettebb. Ez sok jelenségből észrevehető. Előfordult például négy esetben, hogy a népfront jelöltje nem jelent meg a jelölő gyűlés előtt, és ezért a jelölő gyűlés elutasította a jelöltséget. Azt mondták, aki nem tisztel meg bennünket annyira, hogy ide jöjjön — azt mi nem ajánljuk saját képviselőnknek. WHH ... ^VH _ Hogyan dolgozik majd megválasztása után, hu és Szegeden 14 országgyűlési képviselőt és 7 pót- politikailag, szakmailag alkalmas-e, hanem azt már most sem tesz eleget az első kötelességének. Csőmbe kormányának tagjai £ képviselőt jelöltek munkások, parasztok, értei- is: rendes, becsületes, erkölcsös ember-e. Egy- Még szembetűnőbb je'enség, hogy 34 esetben a Oa még mintegy 130 európai J miségiek. A választási törvény értelmében Csöng- egy ^lyen jelölő gyűlés nagy jellemvizsgálódás jelölő gyűlések nem értettek egyet a népfront jsoldoa. Csombe, s különö- J rád megyében 3154 tanácstagot jelölnek a köz- is. Kimondva — kimondatlanul is az, amikor ajánlásával, amikor a népfront új tanácstagson bélügyminisztere. Mu- J ségi, Járási, városi tanácsokba és a megyei ta- olyan kérdéseket tesznek fel a jelöltnek, hogy jelöltet javasolt. A jelölő gyűléseken megkérnongo, a város felrobbanté- J nácsba. Eddig 1964 tanácstagot jelöltek. A je- mit csinált eddig, hogyan képzeli el munkáját, dezték, hogy mi a kifogás a régi tanácstag ellen, sóval 'fenyegetőzött. A fe- • lölő gyűléseken részt vett 65 ezer 400 választó- mint tanácstag, mit csinál u családja stb. S arra S mivel a népfront helyi képviselői nem tudtak ' - . .. . . . .. is vojt m£r p^j<da> hogy a népfront jelöltjeit megfelelő választ adni. ebben a 34 esetben a révisszautasították azért, mert nem tartották al- gi tanácstagokat jelölték ismét, akiknek munkáML-a— , EzeK a szamoK maguaDan veve is SOKUI mon- kalmasnak közjogi tisztség betöltésére a válasz- jávai a közösség elégedett volt. Amennyire ez kel küzdő Kongó számára. A • danak de ha kibontjuk a mögöttük levő életet, tók megbízásából. Egyikre azt mondták, hogy kritika a jelölés gyengeségéről, annyira pozitív nyilatkozat szerint Csőmbe • elénk 'tárul az a kép amelyet pártunk VIII. részeges, a másikra, hogy erkölcstelen, a harma- a választópolgárok reális ítélőképességéről. Navállalja a felelősséget azért, • kongresszusán Kádár' János elvtárs fogalmazott d'kra, hogy nem egyenes ember, sunyi. Ez azt is gyon jój megnézik, hogy kit ajánlanak a szavahogy az ENSZ csapatai bé- - meg. „Ma már olyan társadalomban munkál- H^i^in^a.f^Ihfn'zólapra, s ha a jelölt személye nem találkozik kéren vonulhassanak be Kol- g kndhatunk. nmelu közel került ahhoz, hoau a ^zemekbetól^tm^ye^ a választók egyetértésével - nem jelölik. Nincs IV em bólogató gyülekezet egy-egy jelölő gyű- féle,lem' vagy tartózkodás, őszintén véleményt lés. Nagy az aktivitás, a vita, és rendsze- nyilvánítanak ott az érintett előtt, es nem a nyegetés beváltása a legsú- • polgár, a szavazásra jogosult felnőtteknek kölyosabb csapás lett volna a • rülbelül egyharmada súlyos gazdasági nehézségek- • Ezek a számok magukban véve is sokat mon _ kodhatunk, amely közel került ahhoz, hogy a wezibe. » munkásosztálynak, a termelőszövetkezeti paCsombe négyórás tárgya- " rasztságnak és az értelmiségnek, a dolgozó néplés után írta alá a megálla- S nek egységes, szocialista társadalmává váljék.-. . . • 1 .. A páno/Tfíalmí n/í Ifovií ool" 1 zs rs4 r\ené r podást, amely nem tesz em- • "A végbement társadalmi változások legfonto- rint közérdekű kérdéseket mondanak cl. A szö- háta mögött Ütést a Csombénak és hívei- • sabb eredménye, hogy társadalmunkban végle- vetkezetek, a községek, városok, intézmények nek mór korábban biztosi- ; gesen eltűntek a kizsákmányoló osztályok-. legfontosabb, megoldásra váró ügyeit teregetik j\ tott amnesztiáról. Az ENSZ * Hazánkban tehát a dolgozó nép választja meg a gyűlés elé. A makói járásban például decem- . _„,.„„„„,.„, kéovi«iő és tafőhadiszállásán az MTI tu- . a maRa képviselőit, azokat az embereket, akik ber 16-ig 11 ezer ember vett részt jelölő gyúlé- tók ideién SokkaTTevesebb a dóaítójának adott felvilágo. . az államhatalmi szervekben intézik a lakosság seken, és közülük 1319 nyilatkozott meg, vagyis bi- amfrs^ sitás szerint ^rt nem, mert S ügyes-bajos dolgát, gondját, s akik okosan, cél- a jelenlevőknek több mint 10 százaléka. atagkrc'^'leSia a jlimő Sslket nem A Magyar Szocialista Munkáspárt népszerű használnak politikai frázisokat, a legtöbb helyen jelölő gyűléseken tartott beszámolók értéke, színvonala jobb, mint négv esztendőtaa megállapodás csak katonai szerűen, a dolgozó emberekkel vállvetve küzdeSS^nbanérthogyN«V«S:| --t, hogy hazánkban megvnlósitsuk a szo- ^^nVk ^srö'nhető. ToíT^lölT^ ^ST'le^Ses Stó "fol^m^ afa" nlltlf nem anívira Sombe S c'alillrmu1s talépitését pártunk VIir kongresszu- né Jesek és Szegeden, Szentesen. Hódmező- kul ki a végleges jelölés. A régi hivatalos menesztla nem nnnrtra Csőmbe ; »ának elgondolásait itt, Csongrád megyében is. vásárhelyen, de a megye többi városaiban és revséget feloldja a párt politikája, s azok az számára fő kérdés — aki- • nek már több ízben biztosi- S A dolgozó emberek a párt politikája alapján községeiben is új arcok jelennek meg, nem ki- emberek, akik ezt a politikát jól értik és alkaltották ezt és megígérték S Jelölnek. Keresik azokat az embereket, akik jól váncsiságból, hanem abból az érdeklődésből és mázzák a megyében mindenütt. A beszámolókhogy mind a központi kor-J értik a közügyek intézését, szívesen tesznek em- felelősségtudatból kiindulva, hogy megfigyel- nak talán az az egyik gyengeségük, hogy a hemánv mind az ENSZ ciis- 2 bertársuk érdekében, hajlandók többet adni sza- Jék, véleményt mondjanak a jelöltről. A társa- lyi teendőkre kevésbé térnek ki, pedig a jelölő meri tartományi elnöknek ! bad idejükből, mint mások. Az eddigi tapaszta- dalmi összefogás politikai megnyilatkozásai most gyűléseken, amikor a választók és a megválasz— hanem Csombe hívei szá- 3 latok is azt mutatják, hogy az úgynevezett nép- már ezerszámra igazolják a párt VIII. kongresz- tandók tanácskoznak, legfontosabb, hogy a hemárn' Mindenekelőtt Munon- 3 frontpolitika, a legkisebb községtől kezdve a szusának helyes álláspontját: népünk egysége, lyi teendőket beszéljék meg, s ez a beszámoló-