Délmagyarország, 1963. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-19 / 15. szám

Szombat. 1968. Január 19. DÉL-MAGYARORSZÁG s Magyar úszódaruk és hajók külföldnek A magyar hajóipar és más Illetékes szervek megbízot­tai az utóbbi hónapokban több fontos nemzetközi tár­gyalást folytattak a magyar hajók iránti külföldi igé­nyekről. A legjelentősebbek a moszkvai tanácskozások voltak, ahol a szovjet szak­emberek elismeréssel nyilat­koztak a magyar gyártmá­nyú úszómüvekről, s ki­fejtették, hogy továbbra is készek vásárolni tőlünk ha­jókat, úszódarukat. Már lét­re is jött a megállapodás, amelynek alapján 1963 és 1965 között 90 hajót és 60 úszódarut szállítunk a Szov­jetuniónak. Ez a rendelés egymagában a magyar hajó­ipar 70 százalékos foglalkoz­tatottságát jelenti, s ha fi­gyelembe vesszük más or­szágok igényeit, biztosra ve­hető, hogy hajóüzemeinkben nem lesz rendeléshiány. A szovjet megbízottak a KGST ülésén támogatták a magyar szakembereknek azt a kéré­sét, hogy hazánk kapja meg az 1500 tonnásnál nem na­gyobb tengerjáró áruszállí­tó hajók gyártását. A KGST országai meg is állapodtak a szakosításban. Az áruszállító hajókon kívül továbbra ls gyártjuk a diesel-motoros tolóhajókat, az öt- és száz­tonnás úszódarukat. lijú űrhajósok iskolája Jurij Gagarin születési helyén, Gzsatszk városban, egy évvel ezelőtt alakult meg az ifjú űrhajósok isko­lája. Az iskola te^yanazon épületben működik, ahol az első űrhajós tanult. Az orvosok tüzetes vizs­gálat alapján 21 felsőosztá­lyos tanulót választottak ki arra, hogy külön tanterv alapján tanuljanak. Az is­kola alapszabályait maguk a tanulók dolgozták ki. Jelsza­vuk: elsőnek lenni a tanu­lásban, a munkában és a sportban. -Az a fő felada­tunk — mondják az alap­szabályok —, hogy a jövő­Új oktatási módszer eredményei az egyetemi vegyészképzésben Dr. Mészáros Lajos adjunktus nyilatkozata A József Attila Tudomány- kémiai munkák sokoldalú azonban a kezdeti nehézsége­egyetem Alkalmazott Kémiai változását jelenti, s még ak- ket le tudtuk küzdeni. Az el­Intézetében immár több éve kor is tanítanunk kellene, ha ső próbálkozások óta már végeznek komoly politechni- nem lenne világgazdasági je- sok idő telt el, s azt kell meg­kai gyakorlatokat a kémia, fi- lentősége. E gyakorlatokon állapítani, hogy új rendsze­zika—kémia és biológia sza- résztvevők tehát egyidőben rű oktatási módszerünk igen kos középiskolai tanárjelöl- elméleti és gyakorlati vizsgát eredményes volt, mert számos tek. E politechnikai gyakor- tesznek a vegyészképzés so- olyan vegyészhallgató hagyta latokat az intézetben dr. Mé- rán tanult összes fő- és mel- el egyetemünket, aki azóta száros Lajos adjunktus vezeti, léktárgyakból. fejlődő szerves vegyiparunk aki a következőket mondotta t > sokatígérő szakemberévé vált, el erről a munkáról. Segí&ég 3Z iparnak s ugyanezt várhatjuk a ta­nulmányalkat ezután befeje­Képesséávizsgálatok — Ez a munká nagyon igé- ző hallgatóinktól is. r ö B nyes és költséges. Milliós L. F. Megtört a hideg egyeduralma Európában Észak-l rikából ér ezait mehg ciklon visszafelé szoritja a hideg légtömegeket — Lassan túljutunk a legkii.i usabb pon.on A több napos látszólagos ként hetven méter sebesség­mozdulatlanság után Észak- gel haladó szelet mértek. El­Afrikából, Spanyolországot sősorban az ország déli részé­érintve meleg ciklon közele- ről már elmondhatjuk, hogy dik és a hideg lassan vissza- túljutott a hideghullám mély­felé vonul. pontján, de csak lassú válto­A változás hazánk éghajla- zásra van kilátás. Még szom­tára is hatással lesz. Sajnos, baton is mínusz 10 fok körül a hidegpárna pénteken még lesz a hőmérséklet és a fo­több kilométer magasan fe- kozódó felhősödés miatt ke­küdt a Kárpát-medence fe- vesebb lesz a napfény, a szél lett, ám déli 12 órakor Bu- is élénkül, tehát a mélypont dapest fölött 8—10 kilométer elhagyása még nem sok örö­magasan már másodpercen- met hoz. (MTI) — Elsősorban igyekeztem nagyságú beruházások, mű­megtalálni azokat a szakmai szakf segéderők, munkaeszkö­tulajdonságokat, amelyek a zök biztosítása itt az egyete­vegyészek között elméleti és men természetesen nem volt gyakorlati síkon egyaránt lehetséges. A berendezések megvannak a jó képességű, elkészítésénél egyetemi hali­kezdeményezőkészséggel ren- gatók működtek közre, akik­delkező személyeknél. Ebből nek első tevékenysége a mű­a célból 20—60 éves korú, helygyakorlat volt. Igyekez­szakmájukban kiváló és kö- tünk elsajátíttatni a hallga­zepes egyén életrajzát, képes- tokkal alapfokon néhány ségproíilját vizsgáltam meg. mesterséget, hogy „ leendő A vizsgálat a szakmai és az munkahelyükön beosztottjai­általános műveltség területé- ik munkájával, legalább ilyen re esett. Az eredmény az szinten, tisztában lehessenek volt, hogy a gyakorlati és el- (csőszerelés, hegesztés, for­mélerti területen egyformán rasztás, esztergálás, villany­kiváló eredményt elérő sze- szerelés, lakatosmunka stb.). mélyek közös tulajdonságai- A kizárólag önkéntes alapon nál előkelő helyet foglal el a dolgozó hallgatók számára ez szakmai tudáson kívül az ön- a munka nem jelentett túl­tevékenység, az emberekkel terhelést, mert azt szinte való bánni tudás, a helyes ™int szórakozást fogták fel. pedagógiai érzék. Amikor a felszerelést elkészí­tettük és alapfokon megindul­Sokoldciú kémiai képzés hattunk a kémiai munkával, vegyigyáraknak konkrét gya­— Napjainkban a középis- korlatokat, feladatokat ol­kolai politechnikai képzés dottunk meg. Ezek a megol­eredményeit az egyetemi ve- dások természetesen üzemi gyészképzésben nehéz még gyakorlatok, országos tudo­lemérni, a mozgalom fiatal- mányos diákkörök, diploma­sága miatt Tapasztalataink munkák tárgyát képezték, il­viszont igazolják a középis- letve tudományos dolgozatok, kolai politechnikai képzés magyar és külföldi kongresz­helyességét. Szükséges tehát szusok előadásanyagát adták, folytatásuk az egyetemi ta­nulmányok során ls. Egyete- £ fe'lffdés Ú'íaí műnkön bevezettem — spe- ' ctólkollégium keretében - a _ Eljutottunk olyan szin­gozfazisu katalitikus reakci- tig> amikor most már egy jól ókkal, csőkemencékkel mu- használható laboratóriumunk ködo kémiai reakciók elméle- van> hogy harmad-és negyed­ti es gyakorlati oktatását. Ez éves hallgatók számára a ka­a szerves nehezvegyipan tal[zjs néhány területéről ép­módszer, amely csak automa- pen úgy példákat mutatha­tizált körülmenyek között tunk be, mint ahogyan azt működik, a világ iparaban tesszük a preparatív szerves nagyon fontos helyet foglal el, kémiában is. Mi azonban mert enélkül a szerves alap- nemcsak magas szintet, ha­anyag nem piackepes. A mu- nem áfondó fejlődést igyek­gumi, a műben zin, a muanya- szünk biztosítani. Ez az igény gok ennek a módszernek kö^ azonban az előbbieket jóval szönhetik olcsóságukat, s túlhaladja, s nagy beruházási ezért napjaink technikai for- lehetőségekkel rendelkező radalmában előkelő helyet ipari kutató intézetek segít­ben kivegyük részünket a l foglalnak el. Ennek műveié- ségét igényli. E fokon is meg­világűr meghódításából*. I se laboratóriumi szinten is. a találtuk, hogy négpazdasá­gunknak mely területével szövetkezve tudjuk fejlődé­sünket tovább gyorsítani. Ok­tatási és műszaki újdonságok tekintetében előre meg nem tervezett úton járni nagyon nehéz. Lelkes fiataljainkkal ESZPERANTÓ HÍREK A neves eszperantó írónak, ged, a napfény városa* cím­a szegedi születésű Baghy mel több mint egyoldalas Gyulának rövid két hét'alatt eszperantóul írt városismer­a negyedik eszperantó műve tetőt közöl, látott külföldön napvilágot. * A Lengyelországban kiadott Az Egyetemes Eszperantó Színek című novellás kötete Szövetség Világ Kultúrája fél év alatt fogyott el. A címen új nemzetközi irodai­harmadik kiadásban megje- mi, film- és színházművésze­lent magyar—eszperantó ti folyóiratot ad kí. A meg­nyelvkőnyve már nálunk is nyerő tartalmú és külsejű kifogyott. folyóirat első számában ^ Szatmári Sándor eredeti esz­perantóul írt novellája is A Magyar Eszperantó Sző- szerepeL vétség hivatalos tájékoztató- * jában, a Hungara Esperan- A Szovjetunió Tudomá­tisto című folyóiratban a kö- nyos Akadémiájának levele­vetkező érdekesebb cikkek ző tagját, N. Baramszkij pro­jelentek meg Szeged eszpe- fesszort Lenin-renddel tün­ranristáitól: -Az eszperantó tették ki a gazdasági földrajz nyelv tudása az orosz nyelv és az oktatás területén vég­tanulását is könnyebbé és zett kiváló munkájáért. A alaoosabbá teszi*. »Hány kitüntetett tudós gyakran ember használja az eszpe- használja tudományos mun­rantó nyelvet a világon?* káiban az eszperantót is. A "Az eszperantó pedagógiai szegedi eszperantisták nevé­értéke*. A PACO című neim- ben egy középiskolai tanár zetközi békefolyőirat "Sze- folvtat vele levelezést, s a tudósnak a szesedi Zamen­hni Eszverantó Szakkör és a Béke Eszperantó Szakkör üdvözlő levelet küldött ki­tüntetése alkalmával. Kocsikísérőkei és raktári segédmunkásokat, éjjeliőrt — szegedi lakosokat felvesz a FŰSZERT, Dugonics u. 4. szám, fldsz. Az 1963. évi Nyári Eszpe­rantó Egyetemet júliusban Gyulán rendezik meg. A vá­ros tanácsának művelődési osztóivá már most kéri: az érdeklődök közöljék címűket, hogy a részletes tájékoztatót címükre megküldhesse. A tavalyi eszperantó egyete­men a szegedi eszperantisták közül húszan vetttek részt. Százharminc megvalósult újítás, másfél millió forint haszon A jutaárugyár újítómozgalmának mérlege értékük tavaly meghaladta a korábbit. dülését elsősorban az alapoz­ta meg, hogy a vállalat és felettes szervei helyesen ké­szítették el a feladattervet, A Szegedi Jutaárugyár is újítások előkalkulált haszna tartották, hogy az újítók az igen sokat fejlődött az utób- 567 ezer, utókalkulált haszna újítás arányóban részesülje­bi években. A termelés pedig több mint egymilió nek a haszonból. Ez ösztön­mennyisége jórészt azért nő- forint Az újítók számára zően hatott, vekedhetett, mert a gyár 99 ezer, a közreműködőknek A tavalyi esztendő újítási műszaki adottságai is foko- 8400 forintot fizettek ki. mérlegének érdekes adata, zatosan javultak. Ez az újí- E számok sok munkát ta- hogy az eddiginél nagyobb tómozgalom segítsége nél- karnak, és egyben bizonyít- számban jelentkeztek kül elképzelhetetlen lett ják az üzem műszaki gár­volna. Bár a beadott újítá- dájénak segítőkészségét is. A női újítók sok szánta némileg csökkent, műszaki beosztású dolgozók, különösen Sugár István fő- — kíIenc nyújtott be ují­technológus, Hódi István fő- tást- Bár újításaik nem tul­mechanikus. Nyári János fo- ságosan nagy jelentőségűek. nodai és Szotyori N. László feltétlenül meg kell állapí­Az ujitomozgalom fellen- szövödei osztályvezető min- tani. hogy legalább kilenc­.-.ix-x. —i tlzed résZ(jk megfelelt a kö­vetelményeknek. szívesen segített 1962 áprilisában újítási verseny kezdődött a Szegedi s ezzel irányt mutattak az a fizikai munkakörben dol- Jutaárugyárban, júliusban üzem dolgozóinak. Sok szó gozó újítóknak. pedig újítási hónapot ls esett újítási problémákról Az elért sikerhez feltét- rendeztek. Az újítási ver­a termelési tanácskozásokon lenül hozzájárul az is, hogy senvt a közeljövőben érté­is. a vállalatnál mindig határ- kelik, s nemcsak a legjolfb A jutagyári újítómozgalom időn belül készült el a be- újítókat, hanem a legjobb fejlődéséről világosan be- adott újítások véleményezé- közreműködőket, és az újí­szél egy-két számadat: se, elbírálása, s a megérde- tások bevezetésének előse­1962-ben 268 újítást nyúj- melt újítási díjakat haladék- gítőit is megjutalmazzák, tottak be a vállalathoz, kö- talanul ki is fizették. Az Nagygyörgy Imre, #llük 135-öt elfogadtak és újítási díjak megállapításé- a Szegedi Jutaárugyár párt­129-et be is vezettek. Az nál mindenkor szeim előtt titkára. A termelőszövetkezetek bátran alkalmazzák az ösztönző jövedelemelosztási formákat! A Földmüvelésügyi Minisztérium javaslatai az elosztás továbbfejlesztésére Az elmúlt évek tapasztó- mezőgazdasági értesítő 3. termékrészesedést. A minlsz­latai bebizonyították, hogy a számában jelentek meg. térium javasolja, hogy termelőszövetkezetek megszi- . ,,, ... a szövetkezetek az anyagi lárdulásához jelentősen hoz- A nHvenytermelésben- Ku" ösztönzést a növényvéde­zájárultak a különböző ősz- lónösen a kapasnövények ter- lem területére is terjesz­tönző jövedelemelosztási mesztésében a munkaegység szék kl. módszerek. A Földművelés- jóváírás és ezzel együtt az Az állattenyésztésben lég­ügyi Minisztérium összegyűj- egész termés bizonyos száza- eredményesebbnek bizonyult tötte a tapasztalatokat, és ja- lékának kiadósa a legelter- a végtermékek utón megálla­vasolja a termelőszövetkeze- jedtebb. Ezenkívül széles pított munkaegység jóváírás, teknek a legeredményesebb körben alkalmazzák a külön- továbbá a terven felül elért módszereket. A javaslatok a böző célprémiumokat és a eredmények premizálása. A ——• minisztérium javasolja, hogy a következő időszakban a munlindíjazást és a cél­prom'zálást elsősorban a takarmányértékesülés és az előállított termékek minő­sége alapján állapítsák meg. % Mind nagyobb jelentőségű a gépesítésben dolgozók anyagi ösztönzése. Itt legelő­nyösebb a teljesítménytől függő munkaegység javadal­mazás mellett a munka pénz­beni díjazása. A géppel mű­velt kapóskultúráknál jól bevált a terméseredmé­nyektől függő premizálási rendszer. A pénzben! munkadíjazást alkalmazó termelőszövetke­zetekben is szükségesnek lát­szik a különböző premizálási formák fenntartása, akár pénzben, akár természetben. A minisztérium javaslatai végül hangsúlyozzák, hogy a munkadiiazás és a jöve­delemclcsz ás ir.ó 'szerc'nck megválasztása a termelő­szövetkezeti tagság, illetve a közgyűlés joga. Ennek a jogának gyakorlásá­ban az illetékes párt- és ál­lami szervek támogatják. Kí­vánatos, hogy ebben az esz­tendőben a termelőszövetke­zetek bátran alkalmazzák az anyagi ösztönzés legjobb módszereit, amelyek mind a gazdálkodás erősödését, mind pedig a tag­ság jövedelmének növekedé­sét elősegítik. (MTI) Társadalombixtosítási tanácsadó A nyugdíj összegének megállapításánál figyelembe vehető munkabérről A NYUGDÍJ összegét a ben lehet számításba ven- nem tartozó munkáért járó munkabér alapján állapít- ni, mint amilyen mértékben díjat sem. ják meg. A nyugdíj összegé* az a dolgozó munkaidejét a nek megállapításához mun- munkakörére előírt teljes kabérként általában a fő- heti munkaidőre kiegészíti, foglalkozás keretében ka­pott olyan juttatásokat kell •SÍ­MUNKAÜGYI KÉRDÉS: Ha a dolgozó év­HELYETTESITÉSÉRT közben me.ov .nyugdíjba. jar-e az egesz evre esede­számftásbá venni, amelyeket ^Pott díjazást csak abban £ " szabad»á ? „ a„i—az esetben lehet korlátozás „ tí.oi:"' VAIASZ: Ha munkaviszonya meg a dolgozó évközijen és sza­a munkáltató a dolgozónak aze!??loen ,lene' *"™a«>za5 a munkaköri kötelsségéhez ne,kbl felembe v«inl,ha tartozó munkáért a mun- * do g?zó ? helyettesítést a gzűnik kabér alapból fizetett ki. J1^ Mtta ^^Ha dolgozó munkaviszonya év Annál a dolgozónál, aki »"ere£eben látta el. Ha közben szűnik sza_ 1962. május 31-e után kéri S^^Sn^SteSSk badságát még nem%ette ki, nyugdíjazását, a főfoglalko- ^n^bam vévezte i hetaet- a «abadságot a ledolgozott zásban kapott munkabért a jjftf"; hónapok arányában pénzben (alapbért, prémiumot, kór- kfP°" kell megváltani. Ez a ren­oótlékot és az egyéb pótlé- ^ni ha f h Sw, delkezés vonatkozik arra az kokat, túlóradíjat, túlóra ál- vin"'j a helyettesítés talányt stb) korlátozás nél- egyfolytában a 30 kül számításba veszik. nem haladta meg. A mellékfoglalkozásban és A nyugdíj összegének ki- érvényesül második állásban kapott számításánál egyáltalán nem hogy ha munkabért azonban csak ab- lehet figyelembe venni a ban az esetben lehet figye- nem munkabér jellegű jutta­'t esetre is, ha a munkaviszony ^ nyugdíjaztatás miatt szűnik meg. Természetesen itt is az a szabály, a munkaviszony megszűnése előtt a dolgozó már egész évi szabadságát lembe venni, ha a dolgozó tásokat, mint például a kl- kivette, akkor ezen a címen heti mtínkaideje a főfoelal- küldetési költséget, a külön- semmiféle levonást eszkö­kozásban (első állásban) élési díjat, az újítási díjat, a zölni nem szabad. Ha a dol­munkakörére előírt teljes nyereségrészesedést, a sza- gozó ismét munkába állna, munkaidőnél kevesebb és a badságmegváltás összegét, új munkahelyén számítják nyugdíjazást megelőző öt nem a béralap terhére fize- be a kivett többletszabad­éven át mellekfoglalkozása tett jutalmat, hűségjutalmat ságot. A fent közölt rendel­(második állása) alapján is stb. Nem lehet figyelembe kezések nem vonatkoznak az betegség esetére biztosított, venni a munkáltató külön önkényesen kilépőkre, vala­A mellékfoglalkozásban (má- megbízása alapián a dolgozó mint a fegyelmi úton elbo­sodik állásban) kapott mun- munkakörébe, illetve a nvun- csátott dolgozókra, ka bért csak olyan mérték- kaköri kötelezettségéhez Dr. K. X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom