Délmagyarország, 1963. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-18 / 14. szám

Péntek, 1968. január 18. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 Napról napra látogatottak a jelölő gyűlések KÖZÜLÜNK VALÓ EMBER Horömpő Józsefet pótképviselőnek jelölték A DÁV művelődési otthon­ba tegnap délután egymás után érkeztek a vállalat dol­gozói. Mérnökök, techniku­sok, adminisztrátorok, gép­írók, rajzolók gyülekeztek. Fél 5 előtt néhány perccel újabb csoport érkezett Pu­fajkás, nagycsizmás embe­rek, ahogy villamosipari szaknyelven nevezik őket: a vonal dolgozói. Tegnap reg­gel 7 órától metsző szélben, minusz 18 fokos hidegben a Móra-parkban dolgoztak, ká­belt fektettek. Széltől pirosra fújt arccal érkeztek. — Nem mindegy az — mondta Papp József segéd­munkás —, hogy kit jelölünk országgyűlési pótképviselő­nek. Nagyon érdekel, mi tör­ténik a vállalatnál, az ország­ban. Mi azt szeretnénk, s azért jöttünk, hogy közülünk való ember legyen képvise­lőnk. Csaknem ugyanezt mondta el Wesszel Imre szál­lítási csoportvezető is, aki Csengeléről jött be. Csatlakozó gyűléseken erősítették meg a koiábbi képviselő jelöléseket Tegnap ismét több jelölő gyűlés résztvevői erősítették meg megyénkben a korábbi kép viselő jelölő gyűlések ha­tározatait. Apró Antal elvtársnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének jelöléséhez kiszombori és csongrádi választópolgárok csat­lakoztak. Szegváron és Hódmezővásárhelyen Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja je­löléséhez csatlakoztak. Balogh László csongrádi és Lőrinc Pálné hódmezővásárhelyi képviselőjelölt jelölését Bokros község, illetve Hódmezővásárhely választópolgárai erősí­tették meg. Megkezdődött a jelölő gyű­lés. Balogh István, az MSZ­MP Szeged városi végrehajtó bizottságának tagja, a pártbi­zottság ipari osztályának ve­zetője beszélt a közelgő vá­lasztások jelentőségéről, a VIII. pártkongresszus célki­tűzéseiről, majd a párt és a Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága nevében Hörömpő Józsefet, a DÁV Szegedi Üzletigazgatóságának főmérnökét javasolta ország­gyűlési pótképviselőnek. A javaslat után felhang­zott nagy tapsból kiderült, hogy a gyűlés résztvevői egyetértettek a javaslattal. A munkatársak felszólalá­saiból is fény derült arra, hogy Hörömpő József sze­rény, példamutató vezető — méltó a tisztségre. Az egy­hangú szavazás után Papp József csendesen megje­gyezte: — Szívem szerint szólt a jelölő, mert én is Hörömpő Józsefre gondoltam. A forráskútiak közérdekű javaslatai Forráskúton is népesek, lelkes hangulatúak a nép­front tanácstagjelöld gyűlé­sei. Az emberek az országos eredményekkel együtt össze­gezik a falu előrehaladását is. A vidám, hangulatos jelölő gyűléseken a választópolgá­rok javaslatokat tesznek ar­ra, hogy a következő négy évben milyen fontos közérde­kű feladatokat kell elvégez­ni a községben. Kérték, egye­bek között, gyógyszertár és óvoda létesítését. A forráskútiak azonban nemcsak kérnek, hanem tár­sadalmi munkát is vállaltak a jobb életkörülményekért. A 8-as választókörzet gyűlé­sén résztvevők megígérték, hogy tavasszal társadalmi munkával megjavítják a Bor­dányt és Forráskutat össze­kötő szikes utat. A 2-es kör­zet választópolgárai — mint több más jelölőgyűlés részt­vevői — az utak javításához ajánlották fel társadalmi munkájukat Nacsa János Berendezték szegedi építővállalat telephelyét Még idén új irodaházat építenek Tavaly év végén csaknem teljesen befejezték a Szegedi Építőipari Vállalat új telep­helyének építését. A beruházás kilencmillió forintba került. A műhelyek nagy részét már be is rendezték. Az asz­talos-, a lakatos- és az ösz­szevont műhelyben, ahol az üvegesek, bádogosok, vízve­zeték- ós villanyszerelők kaptak helyet, már tervszerű munka folyik. Különösen a karbantartó műhellyel van­nak megelégedve, ahol nem­csak a különböző építőipari gépék javításával és kar­bantartásával foglalkoznak, hanem itt végzik a vállalat gépkocsijainak első és máso­dik műszaki szemléjét. A ko­csimosó rövidesen elkészül. Az asztalosműhelyt központi fűtéssel fűtik, s ennek táv­vezetékét rövidesen megépí­tik a lakatosműhely felé is. Bár az új telephelyen több raktárt is berendez­tek, még mindig nem elég. A vá­rosban továbbra is három helyen található a vállalat­nak kisebb telepe: a Püspök utcában, a Gogol utcában, valamint a Béke utcában. A Gogol utcában a kőfaragók dolgoznak, s egyelőre nem is találnak számukra más helyet. A Béke utcai előre gyártó viszont kiköltözik majd a központi telepre, s ott folytatja munkáját. Az idén még új irodaházzal is gazdago­dik a vállalat. Már elkészült a Dáni utca 16—18. számú telekre épülő kétemeletes, korszerű ebédlő­teremmel ellátott irodaépü­let terve, s miután a szük­séges pénzösszeg rendelkezé­sükre áll, megkezdik építé­sét. Ma ismét több választókerületben jelölnek tanácstagokat Szegeden ma, pénteken újabb 13 választókerületben tartanak tanácstagjelölő gyűlést Este fél 6 órakor kezdődik a jelölő gyűlés az alábbi helyeken: A városi 33-as, az I. ke­rületi 60-as és 63-as válasz­tókerületek az Ifjú Gárda Nevelőotthonban, a városi 34-es, valamint az I. kerü­leti 61-es és 64-es választó­kerületek ugyancsak az Ifjú Gárda Nevelóothonban, a városi 2-es, az I. kerületi 4-es és 6-os választókerüle­tek az Építőipari Techni­kumban, a városi 19-es és az I. kerületi 36-os, 37-es vá­lasztókerületek a Madách utcai iskolában, a városi 15-ös, valamint az I. kerü­leti 28-as és 29-es választó­kerületek a szakszervezeti székházban tartják a ta­nácstagjelölő gyűlést. A következő két jelölő gyűlés este S órakor kezdő­dik: A városi 36-os, valamint a II. kerületi l-es és 2-es vá­lasztókerületek a Kis-Tisza utcai óvodában, a városi 40­es, valamint a II. kerületi 9-es és 10-es választókerü­letek a Hóbiárt basa utcai óvodában rendezik a jelölő gyűlést. Az alábbi választókerüle­tekben este fél 6 órakor ke­rül sor a jelölő gyűlések­re: . A városi 48-as, a II. ke­rületi 25-ös és 26-os válasz­tókerületek a Zalka Máté iskolában, a városi 53-as. va­lamint a II. kerületi 35-ös és 36-os választókerületek a Hunyadi téri óvodában rendezik a jelölő gyűlést. Este 5 órakor tartja a je­lölő gyűlést a városi 92-es. valamint a III. kerületi 55­ös és 56-os választókerü­let a mihálvteleki iskolában. Az alábbi néey jelölő evű­lés este 6 órakor kezdődik: A városi 93-as, valamint a III kerületi 57-es és 58-as választókerületek a mihálv­teleki iskolában, a városi 85-ös. a III. kerületi 35-ös és 36-os választókerületek a Petőfi Sándor sugárúti könxrvtárban. a városi 83-as, a III. kerületi 37-es és 38-as választókerületek a Bem tábornok utcai óvodában, a városi 74-es, valamint a III. kerületi 19-es és 20-as vá­lasztókerületek a Kolozsvári téri iskolában rendezik a ta­nácstagjelölő gyűlést. A választópolgárok megbízatásokat adnak jelöltjeiknek Egy-két nap múlva végig beáll a Tisza Nincs árvízveszély Szegeden továbbra is igen látogatottak a jelölő gyűlések, s a választókerületek la­kói közérdekű kérdésekről mondanak vé­leményt A gyűléseken arról is beszélnek az emberek, hogy helyeslik a párt politiká­ját Kérik, annak megfelelően dolgozza­nak megválasztásuk esetén a jelöltek. A fodor telepi pártszervezet helyiségé­ben tartották a 47-es városi választókerü­let jelölő gyűlését Városi tanácstagnak is­mét Nacsa Istvánné háziasszonyt kerületi tanácstagnak pedig Domaházi Antal nyug­díjast és Goldea György háziipari szövet­kezeti dolgozót jelölték. A gyűlés kérte a jelölteket, intézkedjenek a tanácsnál, hogy a József Attila sugárút és a Selmeczi ut­cai gyermekotthon közötti rész kövezése megkezdődjék. Több mint húszan szólaltak fel és mond­tak véleményt a sertéshizlalda művelődési termében tartott 94-es városi választóke­rület népes gyűlésén. A béketelepi oldalon lakó választópolgárok alaposan megfon­tolták, ki legyen a tanácstag-jelöltjük. A korábbi tanácstag betegsége miatt nem tudta ellátni feladatait, ezért nem jelölték. Vita után úgy döntöttek a választópolgá­rok, hogy a kerületi tanácsban Góbor Fe­rencné falemezgyári munkásnő képviselje érdeküket. Mindjárt kérték is a jelölttől, viselje szívén a rossz járdák kijavítását a Béketelepen. A gyűlésen egyöntetűen vá­rosi tanácstagnak jelölték Zina Miklóst, a Dózsa Tsz elnökét Kerületi tanácstagnak jelölték Teleki Ferencet. Szegeden eddig — a tegnap este lezaj­lott gyűléseket is számolva — összesen 73 jelölő gyűlést tartottak. Jól képviselik majd a lakosság érdekei! Néhány nappal ezelőtt még arról adtunk hírt, hogy a Ti­sza Szegednél rohamosan árad, s a Vízügyi Igazgató­ság árvízvédelmi csoportja felkészült az árterületi zsili­pek elzárására, hogy ezzel megakadályozza a hullámtér elöntését. Azóta lényegesen változott az időjárás, s a ke­mény, 18—21 fokos hideg "•megfogta* a Tiszát. — Január 7-től 14-ig, tehát pontosan egy hét alatt 376 centiméterre nőtt a Tisza, annyira, hogy már a hullám­tér elöntésétől tartottunk — mondják az igazgatóság szak­emberei. — Az időjárás azonban nekünk kedvezett. Megállította az áradást, és két nap alatt több mint 1 métert apadt a víz. Így tehát január 17-én már 260 centi­méter volt a Tisza vízállása. Csaknem az egész szaka­szon beállt már a Tisza, s egy-két nap múlva Szeged­nél is egybefüggő jégpáncél borítja. A kemény hideg már eddig is több helyütt jég­torlaszt idézett elő. Különö­sen komoly jégdugó kelet­kezett Mártélynál és a Ma­ros torkolatánál. Ezék a jég­torlaszok azonban nem okoz­nak problémát, árvízveszélyt, mert a Tisza vízszintje ala­csony. Ha hirtelen olvadás következnék be. akkor vi­szont számolni kellene a hul­lámtér elöntésével. Néhány nappal ezelőtt még a Maro6 is áradt, két napja azonban a hideg miatt apad. A Körös az alsó szakaszon kilépett medréből a hullám­térre. Jelenleg azonban min­den folyó apad és jegesedik. Az árvízvédelemről folyama­tosan gondoskodnak. A vé­dőrőzse termelése a hideg idő ellenére is nagy ütem­ben folyik a hullámtér terü­letén. Ki képviseli majd megfe­lelően érdekeinket az elkö­vetkező időkben? — erről folyt a beszélgetés már a jelölő gyűlés megkezdése előtt tegnap este a Guten­berg utcai fiúiskolában. Mi­re a gyűlés megkezdődött, már kialakult a választók véleménye. Sorra mondták el javaslataikat, s minden esetben alaposan indokolták is, miért éppen erre a három emberre esett választásuk. Szolid, mosolygós arcú, meghatott tekintetű asszony Hofgesang Péterné. Nem minden elfogódottság nélkül hallgatta végig azt a sok szépet és jót, amivel az őt jelölők indokolták, miért ép­pen rá esett a választás. S még a hozzászólók elmond­ták, hogy mint a nőtanács aktivistája, szülői munka­közösségi összekötő eddig is sokat tett Hofgesang Pé­terné a köz érdekében, ezen­túl mint kerületi tanácstag­tól, még többet várnak majd. Meleg egyetértéssel fogad­ták a jelenlevők Sándor Já­nos elvtársnak, az MSZMP városi bizottsága titkárának tanácstagi jelölését is. So­kan megjelentek a gyűlésen ismerősei, munkatársai kö­zül, akikkel együtt dolgo­zott. és elmondották róla, hogy komoly érdemeket szerzett városunkban a szo­cializmus építésének min­dennapi munkájában, s bi­zonyos, hogy mint városi tanácstag ugyancsak jól képviseli majd a lakosság érdekeit. A 32-es választókörzet ta­nácstagjának ismét Pópity Lajost, a Szőrme- és Bőr­ruhakészítő Vállalat dolgo­zóját jelölték, aki e köz­funkcióban korábban is ugyancsak sokat fáradozott a körzet problémáinak meg­oldásáért. A választók biztosították a jelölteket arról, hogy köz­érdekű tevékenységükben egyöntetűen támogatják majd őket. Bizalmukat és a megígért támogatást Sán­dor János köszönte meg. — Annyival többet ér majd a munkánk, amilyen választóink támogatása lesz... Szívükön viselik a város gondjáf-baját Tegnap délután a tiszti­klubban a városi 5-ös és az I. kerületi 8-as és 9-es vá­lasztókörzetben lakók je­lölték városi és kerületi ta­nácstag-jelöltjüket. A vá­lasztópolgárok szívből, őszin­tén mondották el egymás után, hogy miért jelölik vá­rosi tanácstagnak Tari Já­nost, a városi tanács végre­hajtó bizottságának elnök­helyettesét, kerületi tanács­tagnak pedig Kedves And­rásnét, az I. kerületi iskolák vezető igazgatóját és Mol­dovcsuk Teodórát, a Széche­nyi téri állami szabóság anyagraktárosát. — Tari Jánost valameny­nyien jól ismerjük — mon­dották. — Sokat tett a vá­ros kulturális életéért. Ré­sze van abban, hogy a Sze­gedi Szabadtéri Játékok év­ről évre megismétlődő si­kere elviszi a város hí­rét-nevét az ország határain túl is. És erre mi igen büszkék vagyunk. A dolgozók ügyét-baját mindig a szívén viseli, s a város érdekeinek képviseletében fárathatatla­nul munkálkodott eddig is. Kedves Andrásné pedagó­gust, úgy jellemezték a je­lölők, mint aktív társadal­mi munkást. Azért jelölték, hogy az előlegezett bizalom birtokában méginkább a ke­rület dolgozóinak érdekében fejtse ki tevékenységét Moldovcsuk Teodóra ed­dig is tanácstag volt, s munkájával meg voltak elé­gedve a kerület lakói. Az I. kerületi tanács pénzügyi állandó^ bizottságában vég­zett eredményes munkát s odaadóan intézte kerülete lakóinak ügyes-bajos dolga­it. Megállapodás magyar—jugoszláv ipari együttműködésről Danilo Kekics jugoszláv iparügyi államtitkár, aki Csergő János kohó- és gép­ipari miniszter meghívására néhány nap óta hazánkban tartózkodik. meglátogatott több gépipari és kohászati üzemet, és a magyar gép­ipar és kohászat vezetőivel tárgyalásokat folytatott a két ország iparának együtt­működéséről. Abból az elvből kiind.ulva. hogy a szocializmust építő két szomszédos ország ipari együttműködésének kiszélesí­tése hozzájárul országaink gazdasági kapcsolatainak fej­lesztéséhez. több szakbizottságot hoz­tak létre. Ezek a bizottságok tanulmá­nyozzák az egyes iparágak együttműködésének lehető­ségeit, és konkrét javaslato­kat dolgoznak ki. A baráti légkörben és a kölcsönös megértés jegyé­ben folytatott tárgyalások eredményeként létrejött jegy­zőkönyvet csütörtökön dél­után írta alá Csergő János kohó. és gépipari miniszter és Daniklo Kekics jugoszláv iparügyi államtitkár. Az alá­írásnál jelen volt Mirko Te­pavac, Jugoszlávia budapesti nagykövete. (MTI) Egy vállalat végzi majd a megye és Szege * útépítéseit lz aszfa'tútéifitt Békéscsabára ka fiz k A váro6 legszebb főútvo­nalainak közismert felújí­tója. az Aszfaltútépitő Vál­lalat szegedi építésvezető ége rövidesen Békéscsabára teszi át székhelyét, s nemcsak az itteni, hanem valamennyi Csongrád megyei munkáját is fokozatosan átadja a je­lenleg még hódmezővásárhe­lyi központtal működő Köz­úti Üzemi Vállalatnak. Az átcsoportosítás műszaki, gaz­dasági és adminisztratív lebo­nyolítására mindkét vállalat­nál bizottság alakult. Eddig az aszfaltútépítő és a Közúti Üzemi Vá'lalat egy­aránt dolgozott Csongrád, valamint Békés megyében is, s nagyjából hasonló felada­tot láttak el: útépítés e! és javítással foglalkoztak. Mind­ketten a Közlekedés- és Pos­taügyi Minisztérium kötelé­kébe tartoznak. A teriilet felosztása ésszerűbbé teszi a munkát, s nem is okoz fenn­akadást, mivel a megkezdett, vagy a szerződésekben már lekötött útépítéseket a kél vállalat átveszi egymástól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom