Délmagyarország, 1962. november (52. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-15 / 267. szám

4 Csütörtök. IMS. ih. ML VedagópussveHthtU A negyedikesekről Sokat beszélünk s,zjj­lök­kel a középiskola első osztá­lyába felvett gyermekekkel kapcsolatosan, s csak ritkán kerül szóba a negyedik osz­tályos diák. Pedig ha jól megnézzük, ez az év semmi­vel sem jelent kisebb gon­dot a szülőknek. Sok-sok olyan probléma jelentkezik a negyedik osztályban, melyek­kel ez ideig ritkán találkoz­tunk. Több olyan szempont is jelentkezik a nevelésben, melyre a szülőknek időben fel kell figyelniük, s egyes esetekben nagyobb felelős­séggel segíteni. Nézzük csak magát a ne­gyedik osztályt. Az érettségi általános tudásszintet akar biztosítani, nyilvánvaló te­hát, hogy ebben az osztály­szemléletének az elveit. Mo»t kell arra is vigyázni, hogy viselkedése ne csapjon át holmi önteltségbe, tisztelet­lenségbe és huligánkodásba. Ez az idő az, midőn "tudatá­ra kell ébresztenünk gyer­mekeinket annak, hogy az önállóságnak csak a helyes önismerettel és önfegyelem­mel, a közösség, szocializ­must épitő társadalmunk Iránt érzett teljes felelősség­tudattal párhuzamosan van létjogosultsága*. De nem sza­tanuló a napjait, hogy jus­son idő bőven tanulásra, de a szükséges pihenő és szóra­kozás se maradjon el. Igye­kezzünk elkerülni a gyermek kifárasztását és túlterhelé­sét, mert fáradt ember nem képes a teljes értékű munka elvégzésére. Ebben az évben válik pá­lyaválasztásuk végleges el­határozássá. Mi legyen itt a szülő dolga? Elsősorban an­nak az elősegítése, hogy olyan pályát válasszon a bad ugyanakkor e fiatalokat gyermek, mely képességeinek gyermekként kezelni sem. és hajlamainak megfelel. Ne Pedig sajnos, nagyon sok a pillanatnyi konjunkturális szülő hajlamos arra, hogy szempont, az úgynevezett felnőtt gyermekében örökké "divatos pályáki iránti túl­kisgyereket lét. Tudomásul zott érdeklődés döntse el e kell venni az elrepült időt, .kérdést. S ne felejtsük el azt és éppen ezért meg kell vál- sem, hogy olyan korban toztatni a szülői nevelés ban összegeződik elsősorban hangnemét, stílusát és peda az elmúlt évek alatt szerzett tudás és gyakorlat, s a ta­nulással együtt szerzett ta­pasztalat Elsősorban ebben az évben szilárdulnak meg a jellem, a világnézet stb. azon vonásai, melyek az életben meghatározzák az ifjú útját, s az életbeíndulás biztonsá­gát Négyévi kitartó munká­nak most érik meg a gyü­mölcse, s a diákok szorgal­mán, kitartásán múlik, hogy ebből az érett tudásszintből mennyit tud feldolgozni, il­letve a jövőt illetően elraktá­rozni. De a fejlődésben is észre­vehet egyet s mást a szülő. A gyerek félig-meddig a —ser­dülés befejeztével — Ifjúvá válott, nyugodtabb és ki­egyensúlyozottabb lett, meg szűnt testének aránytalansá gógiai módszerét. A paran­csolgatás helyett a meggyő­zés. a kioktatás helyeit a mind közelebb álló szülői megbeszélés kell hogy jelle­mezze a szülői nevelést. Ez az elsődleges alap a távolab­bi célok eléréséhez. Ha valaha J°nt« köv®; telmény volt a jó bizonyítvány, ebberi az osztályban valóban mindenek fölé kell helyezni a tanulást. Hogy miért? Azért, mert az érettségi bizonyítvány az alapja az egyetemi és főisko­lai felvételnek, a szakmában való elhelyezkedésnek, egy­szóval a további életnek S most következik a szülő igen nagy feladata: ehhez a meg­növekedett súlyú munkához minden szükséges feltételt ga, szervezetének teherbíró megteremteni, képessége megnövekedett, és igy tovább, és tovább. Ha szellemi világát vizsgáljuk, tapasztalhatjuk, hogy a gon­dolkodás is fejlettebb és fi­nomabb, véleményalkotása is önállóbb, nagyobb benne Melyek egészen röviden ezek a biztosítandó feltéte­lek? Elsősorban a megfelelő körülmények, hely és idő megteremtése, az önálló munka feltételeinek a meg­adása, a munka rendszeres­élünk, melyben nemcsak az értelmiségi pálya a megbe­csült foglalkozás. Ma már az érettségizettek ezrei kerül­nek üzemekbe. S ha oda is mennek, ez sem jelenti azt, hogy minden út lezárult előt­tük. Hála iskolaügyünk fej­lettségének, a termelőmun­kában töltött idő után. és közben is — esti és levelező egyetemi tagozatok — nyitva áll előttük az út az egyete­mekhez. Sőt, egyre inkább az lesz a "beiskolázásii elv, hogy az érettségizetteket a jö­vőben csak egy év termelő­munka után veszik fel az egyetemekre. Különben a pá­lyaválasztást illetően igen hasznos tanácsot adhatnak a gyermeket ismerő tanárok, és biztosra veszem, hogy igen jó szolgálatot tesz a gyerme­kek eligazításában a Szege­den most megalakuló Pálya­választási Tanácsadó Bizott­az önállóság és függetlenség- ségének az elősegítése. Má­re való törekvés, szilárdabb a felelősségérzete, egyszóval jobban kifejlődtek benne mindazok a tényezők, ame­lyek oly fontosak a világné­zeti, erkölcsi, társadalmi és politikai érettség további el­éréséhez. Ezekben a változásokban sok szülő nem tud eligazod­ni. Némelyik édesanya és édesapa már úgy kezeli gyer­mekét, mint felnőttet. Pedig ez a fiatal még nem teljesen érett felnőtt. Nem szabad el­felejteni, hogy e korban még sodsorban pedig a rendkí­vüli, az iskolánkívüli és az otthoni elfoglaltságnak mi­nimumra való csökkentése. Mindezeken kívül a szülő ne feledkezzék meg az ellenőr­zésről sem, s közben legyen gondja arra is, hogy a gyere­kek ne hanyagolják el a. nem érettségi tárgyakat, mert vég­eredményben az általánosan művelt embert nemcsak az öt érettségi tárgy ismerete jellemzi. S még egy nagyon fontos elv: ne idegesítsük Még egy-két *°ntos ®lvet ° Nem lepne helyes, ha a negyedik osztá­lyos tanulókat a tanulás miatt kivonnák az iskola kö­zösségi és társadalmi életé­ből. Az ő tapasztalataikra és tekintélyükre az ifjúsági ön­kormányzatban. és a KISZ­szervezetben szükség van. S különben is követelmény, hogy a szülők most se zár­ják el gyermekeiket a világ eseményei elől, hanem in­kább hasznos erkölcsi, poli­tikai stb. tájékoztatással, a baráti kör helyes megválasz­tásával igyekezzenek őket sok oldalúbb* teljes értékű emberekké tenni, s a helyes társadalmi elvek gyakorlati megmagyarázásával, szülői gyermekünket máris holmi a nem képes hosszabb megter- érettségi rémmesékkel, és ne néidammatússnl isVnüTri heléere, inkább caak gyors szoktassuk rá őket úgyneve- ^a^atassal, az iskola vi­és pillanatnyi erőfeszítések zett doppingolószerek hasz- Ja«nezetl es közösségi neve­jellemzik. Nem nélkülözheti nálatára. Ez utóbbi elkerülé- lőmunkáját elősegíteni, az egészséges életmód élet- se érdekében úgy ossza be a Bánfalvi József Ünnepi hét az Állami Bábszínházban Idén 15 éves a budapesti Állami Bábszínház. Az év­forduló alkalmából az UNI­MA Nemzetközi Bábművész Szövetség védnöksóie alatt a színház igazgatósága no­vember 24-től december 2­ig ünnepi hetet rendez. A művészi eseményekben gaz­dag ünnepi héten 21 elő­adást tartanak, két alka­lommal pedig műkedvelő bábegyüttesek mutatkoznak be. Közöttük lesznek a sze­gedi bábosok is: Kövér Bé­la vezetésével Török Sándor és Molnár Ilona Az ablak és a ló című bábjátékát ad­ják elő. Az ünnepi héten bábtörténeti kiállítás nyílik. A magyar bábjátszás hagyo­mányaiból címmel doku­mentumfilm-vetítést rendez­nek. Az ünnepi hét esemény­sorozatából kiemelkedik még a jubileumi társulati ülés, a külföldi vendégek látogala­sa a televízióban és a báb­filmstúdióban, valamint az Pedagógus továbbképző tanács alakult Szegeden Tegnap délelőtt a városi tanács kistermében a József Attila Tudományegyetem, a Tanárképző Főiskola, a Mar­xista Esti Egyetem, a Taní­tóképző Intézet, valamint a szakfelügyelők képviselőinek gusok továbbképzésének ak milyen fokon áll az önkép­zésben. Alakuló ülésén a testület úgy határozott, hogy éven­ként három alkalommal ta­nácskozik majd a részvételével pedagógus to­vábbképző tanács alakult Szegeden. A pedagógus to­vábbképző tanács célja, hogy elősegítse a pedagógusképző intézetekben, valamint az általános és középiskolákban az oktatók és nevelők szak­mai és ideológiai művelődé­sének ügyét. Ezt szolgálják majd például a tantestület­ben folyó viták szakmai és ideológiai kérdésekről, vala­mint a szakfelügyelők rend­szeres óralátogatásai, ellen­őrzései is. Az utóbbiak te­vékenysége különös fontos­ságot kap a jövőben. A szak­felügyelők az óralátogatáso­tuális kérdéseiről. Szegeden a pedagógusok közül 430-an vesznek részt állami ideoló­giai oktatásban, s közel hat­van százalékuk a dialekti­kus materializmus kérdéseit tanulmányozza. A pedagó­gusok jövő évi továbbkép­zési programjában első he­lyen szerepel majd az MSZMP VIII. kongresszu­sán elhangzottak megvitatá­sa. E vitákat minden eset­ben a tantestületek rende­zik. A program további ré­szében előadások, bemutató tanítások, folyóiratszemlék, s különböző módszertani kérdések szerepelnek, ame­lyek elsősorban a további ünnepi hét befejező rendez , ... . ., , .. , , , , ... , vénye, a klubest és baráti I kon arro1 18 meggyözoaneif, onkepzesnez nyújtanak se­találkozó. hogy a meglátogatott tanár gítséget. 0 hatodik gépkocsi nyeremény-betétkönyv sorsolás eredménye 10 09(1 FORINTOS BETÉTKÖNYVEKRE KIHÜZOTT NYEREMÉNYEK: l-es sorozat: 583Q Zastawa 678 Trabant Combi — 1400 Moszkvics — 18-as sorozat: 3181 Skoda Octavia — 20-as sorozat: 3847 Wartburg Li­mousine — 4268 Skoda Feli­5000 FORINTOS BETÉTKÖNYVEKRE KIHÜZOTT NYEREMÉNYEK: l-es sorozat: 502 075 Skoda 5930 Wartburg Limousine cia — 4877 Trabant Limousi- Octavia — 4-es sorozat: — 6070 Moszkvics — 6314 ne — 5661 Wartburg de 501 967 Skoda Octavia — Trabant Limausiraj — 2-es Luxe — 6813 Moszkvics — 503 326 Moszkvics — 509 799 sorozat: 660 Skoda Octavia 7002 Moszkvics — 7078 Sko- Moszkvics — l-es sorozat: — 3150 Zastawa — 3-as so- da Octavia — 7208 Trabant 501 619 Trabant Limousine — rozat: 1062 Wartburg Limou- Combi — 8042 Skoda Octavia 10-es sorozat 501 319 Skoda sine — 5399 Trabant Limou 9795 Skoda Octavia — Octavia — 504 142 Trabant sine — 5508 Moszkvics — 4-es 15 076 Wartburg Limousine — Combi — 20-as sorozat: sorozat: 3432 Wartburg de 17 012 Skoda Octavia — 21 986 501 782 Moszkvics — 503 043 Luxe — 6-o» sorozat: 3287 Moszkvics — 35 779 Moszk- Trabant Combi 508 101 Moszkvics — l-es sorozat: vics — 30 686 Trabant Combi Trabant Combi — 507 830 1599 Wartburg Limousine — — 31 131 Trabant Combi — 2026 Wartburg de Luxe — 31 424 Skoda Octavia — Moszkvics — 511 174 Moszk­vics — 511 298 Wartburg Li­8-as sorozat: 3145 Moszkvics 33 917 Trabant Limousine — mousine — 513 522 Wartburg — 3330 Trabant Combi — 34 159 Trabant Limousine — 4507 Moszkvics — 9-es. so­rozat: 4556 Moszkvics — 10­34 777 Skoda Octavia 39 450 Wartburg Limousine es sorozat: 1648 Skoda Octa- — 40 003 Trabant Combi — 2278 Moszkvics — 40 284 Renault R 4 L — 40 420 via 3140 Wartburg Limousine — 3306 Skoda Octavia — 12-es Moszkvics — 41 108 Moszk­d« Luxe — 515 872 Trabant Combi — 519 240 Zastawa — 536 834 Skoda Octavia — 530 021 Moszkvics — 530 821 Moszkvics — 532 129 Wart­burg Limousine — 532 287 vics — 42 167 Trabant Li- Trabant Limousine — 532 960 mousine — 42 703 Moszkvics Wartburg Limousine sorozat: 170 Moszkvics — 13- _ 42 922 Skoda Octavia — 838 927 Renault R 4 L — as sorozat: 555 Wartburg Li- 43 343 Moszkvics 50 048 536 033 Trabant Limousine — *. , , 539305 Hillman mousine — 1603 Moszkvics — simca Ariane — 50 471 Wart- Skoda Octavia 3956 Trabant Limousjne — burg Limousine — Skoda Octavia. 14-es sorozat: 26ai Skoda Oc — tavia — 4625 Moszkvics — 15-ös sorozat: 3555 Trabant Limousine — 17-es sorozat: — 540 831 — 548 157 GERENCSÉR MIKLÓS: VADGALAMBOK (Stt Hidiefény. ült, igy nézett — Gyere hát enni, hagyd a fenébe azokat a gazokat — sürgette már messziről. Dani térdelve dolgozott, a sarkára hátra. — Hagynám, ha más dolgom lenne. De láthatod, a mezőre nem .engednek. A fiatalasszony leguggolt, táncos ujjaival gyorsan földbe ágyazott néhány palántát. — Nem kell mindig erre gondolni — mondta kedvet­lenül. — Hát mire gondoljak? Arra, hogy milyen jó a na­pot lopni? Dolgozni akarok! Követelőn kiáltptt Dani, mintha felesége tehetne a bajáról. Klári előrehajtotta kontyos fejét. Nyakszirtjén szőke­nek látszott a pihe a napfényben. Gyengéd szemrehányás­sal pillantott föl emberére. — Én is dolgozni akarok. Miért kiáltasz rám? .. í Dani robbanó mozdulattal szökkent talpra, kinyúlt, kezét széttárta. kellett már tenni az acsarkodásra, mielőtt olyasmi történ­nék, amit megbánással sem lehet jóvátenni. Dani a maga húsában érezte asszonyának minden idegrándúlását. Tudta, hogy neki a legnehezebb, ő fél a legjobban, elsősorban neki hiányzik a megbékélés. Képte­len volt hinni Anti jóindulatában. Amikor a megérkezés órájában belenézett a szemébe, megértette, hogy' a nyurga, önérzetes legény kiterítve látná a legszívesebben. Nem csodálkozott. (5 sem tudott volna másképp érzeni. Egyszer­kétszer Anti helyébe gondolta magát, más embert képzelt Klári mellé, és ilyenkor még a fantázia játékát is csak pillanatokig tudta elviselni. — Hogy nem gyűlöl?... Ahhoz szent ember kel­lene ... Ritka az ilyen ember. Ritka, mint a táltos. Aki foggal születik ... Beszélt, s a szavak között nehezet sóhajtott. Elnézett a szőlősorok csíkozta dombokra, a vetések zászlóival takart szántóföldekre. Izmai görcsösre keményed­tek, mintha le akarták volna pattintani a kezét-Jábát szo­rító láthatatlan béklyót. Megbocsátotta az utálatot, de ful­lasztó szomjúsággal kínozta a tilalom, hogy két erős kezével nem érintheti a földet, amelyet asszonya után a legjobban szeretett. Sóvárgó tekintetével sokáig simogatta az ismerős lankákat, a számtalanszor bebarangolt tájat. Eltökélte: ki­böjtöli a földhöz való jogát, az egyetlen nélkülözhetet­len jussot, hogy munkáját a földnek adhassa. Hosszú tü­relemre készült, s ha elszántan is, de egy kis féletemmel gopdelt a hátralevő tétlenségre, amelyről tudta már, hogy a gyilkos robotnál iá jobhan rombolja az erőt 30. Anti még soha életében nem veit ilyen előkelő helyi Rádióműsor Csütörtök KOS8UXH-MADIÖ 4,26 Rákóczi-induló. 4,30 Hírek. «,« Vidáman — írissen'. Köz­ben: 5,30 Hírek. 6,00 Falurádió­6,35 Néhány perc tudomány. 7,00 Hirek. 7,10 UJ könyvek. Kb. 7,38 Színház- és moziműsor. 8,00 Műsorismertetés, 8,10 Operettfi­nálék. 9,00 Édes anyanyelvünk. 0,05 Csuk és Qek. Mesejáték. 9,45 Daljátékrészietek. 10,00 Hí­rek. 10,10 Munkásakadémia. 10 óra 35 Zenekari muzsika. 11,00 Hírek. 18,16 Tánczene. 13,15 Na­pirenden ... 13,20 Égy falu — egy nóta. 13,50 Gondolatok — jegyzetlapok. 14,00 Kamarazene. 14,40 Eltek-e sárkányok. ís.oo Hírek. 15,10 A Gyermekrádió énekszakköre. 15,30 Emberfar­kas. 15,50 Szív küldi ... 17,00 Hirek. 17,10 Moszkvai tudósí­tónk Jegyzete. 17,20 Zenekari muzsika. 17,45 Merre tart a világ? 18,00 Tánczene. 18,40 If­JŰ figyelő. 18,00 Hazánkban járt szovjet művészek operafalvéte­l élből. 19,35 17 év magyar no­vellaterméséből. 18,54 Jó éjsza­kát, gyerekek! 20,00 Esti kró­nika. 20,20 A műsort összeállí­tották a hallgatók. 22,00 Hírek. 22.15 Tanítók, tanárok fóruma­22,30 A Tátrai-vonósnégyes ját­szik. 23.20 Operettréazletek. 24,00 Hírek. 0,10 Kóruaok. 0,30 Him­nuszt PETOFI-RADIO 5,50 Hírek. 6,00 Reggeli zene. Kb. 6,25 Színház- és hangver­senyműsar. 6,30 Torna. 8,00—8,10 Hírek. 14,00 Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14,20 Népi zena. 15 óra 10 Irgalom. Elbeszélés. 15,30 Ernst Fiseher: Vakáció, 15,50 A külföldi sajtó hasábjairól. 16,00 Hirek. 16,05 Operarészletek. 16,50 Ezer s»ó franciául. 17,00 Kis mu­zsikusoknak. 17,20 Amiről a klu­bokban beszélnek. 17,35 Köny­nyűzenei hangverseny Montreal­ból. Hangfelvételről. 18,00 Hirek. 18,10 Osváth Júlia és Závod­szky Zoltán énekel. 18,40 Fú­vószenekar. 19,00 Hírek. 18,05 Népdalcsokor, 19,35 A Magyar Állami Hangversenyzenekar ját­szik. A szünetben: Kb. 20,15— 20,85 Apám. versek. 21,45 Egy érdekes könyv a „célszerűség­ről". 21,55 Könnyűzene. 23,00 Hí­rek. 23,15 Műsorzárás. Televízióműsor 17,00 Kicsinyek műsora. |7,S0 Beszélgessünk oroszul! 17.50 A Magyar Hirdető műsora. ia,oo Panoptikum VIII. 19,00 A JÖVŐ hét műsora- 19,05 Telasport. 19 őra 30 TV-Hiradó. 19,45 Ahány ház — annyi rejtvény! 80,15 A TV mesekönyve. J0,20 A kapi­tány paradicsoma- II,so Hírek. TV-Hlradó (Ism.) — Várjak türelemmel, amíg annak a hitvány kölyök nak elmúlik a gyűlölet*?! Hát mi vagyok án? Rühes ku- ségben. A megyei másod titkár szobájában akkora szőnyeg tya?! Lapuljak a vackomban, amíg megkönyörülnek borította a parkettet, hogy ilyen nagy darab földön egy rajtam?! zaák krumpli is megteremhetett volna. Faragott rózsako­Hangja keményen verdeste végig a kertek lombjait, szőrük díszítették a sötétbarna íróasztalt, amely mögött a fölkavarta a fényben lustálkodó, néptelen udvarok csend- két féltekét ábrázoló, hatalmas térkép húzta a falat. Ha­jét. Klári is fölegyenesedett. Halvány riadalom rebbent jaa törzsű pálma zöldellt a sarokban, emellett Lenin, Sztá­a szemén, s halkan szólt, mintha csitítana. •*«">-» ——Ji—« IMHŐ sii«,ó­— As nem igaz, hogy gyűlöl. Én is azt hittem, de nem igaz. , — Hót akkor?!... — Apád miatt van az egész. — Ne ámíts! Én is gyűlölném, ha fordítva állnánk. — Akkor silányabb ember lennél, mint ő. Klári nem volt meggyőződve arról, amit mondott, de legalább az eRylk oldalról szerette volna enyhíteni az ellen­ségeskedést. A békítés másik részét apjára bízta. Pontot lin, Rákosi porcelán mellszobrai sorakoztak karcsú állvá-; nyokon. A fiatal falusi párttitkár maga is elcsodálkozott, j hogy milyen nyugodt folyékonysággal adta elő panaszát e! roppant tekintélyű irodában, ahonnan negyedmillió pa- i raszt sorsát igazgatja az a keskeny ajkú. alacsony homlokú j férfi, aki türelemmel, szemrebbenés nélkül hallgatta végig i mondókáját.. Antin csak azután lett úrrá a zavart elfogó- j dottság, amikor szavainak végére ért, ós ég-föld között le- j begve, hosszú perceken át várta a megváltó véleményt.1 (Folytatjuk) f&&rdhzműj' Lfiari kiálLítáum bemutatott női táska divatkülönlegességek már kaphatók a Bőrondös Ktsz Kárász u. 8. sz. alatti Üzletében. Mindenféle bőr­díszműves javítást vállalunk. K 339 •a?

Next

/
Oldalképek
Tartalom