Délmagyarország, 1962. november (52. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-10 / 263. szám

Szombat, 1962. november M. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 A tudás fényei Hazafias Népfront mihályteleki csoportja a lakosság felvilágosításáért Régen Mihálytelek nem tartozott Szegedhez. Nem­csak a pár kilométernyi tá­volság választotta el a város­tól, hanem a falu kulturát­lansága, elmaradottsága emelt falat Szeged és Mi­hálytelek között. A régi nép­betegség, a tüdőbaj pusztí­totta a falu szorgalmas la­kosságát Elhanyagolt volt Mihálytelek, primitív körül­mények között éltek itt az emberek. Civilizáltabb körülmények A régi kép a múlté. Ma már a település szerves ré­sze Szegednek, a IIL kerület­nek. A kerületi tanács édes­gyermekének tekinti a város­részt, s ennek kézzel fogható jelei vannak. Aszfalt gyalog­járdák, korszerű egészség­ügyi intézetek, új kút, film­ugyanolyan érdeklődést vál­tanak ki, mint az orvosi, egészségügyi előadások. Egységes program télra Minden alkalommal zsúfo­lásig megtelik a művelődési otthon nagyterme, ha nem­zetközi eseményekről szól a tájékoztatás. Elsőként a mi­hálytelekiek kérésére vezet­ték be, hogy térkép előtt is­merteti az előadó az esemé­nyeket. A népfrontcsoport nagy gondot fordít a belpolitikai kérdések rendszeres ismerte­tésére is. Az elmúlt hónap­ban több előadás hangzott el Mihályteleken az MSZMP VIII. kongresszusának irány­elveiről a pártszervezet és a népfrontcsoport rendezésé­ben. A mihályteleki iskola pedagógusai például, Aren­színhá^ mOvelódési otthon - dás József párttitkár'vezeté­avilizaltabb korulmenyek bi- ^^ vitatt|£ meg az irány. civilizáltabb körülmények zonyítják a gondoskodást. Mihálytelek külső képével együtt változott az itt élő emberek életkörülménye, tu­data. S e hatalmas változás­ban — mely talán még szebb mint a tárgyi bizonyítékok — nagy szerepet játszik a Hazafias Népfront mihályte­leki csoportja. Nehéz dolog lenne számokkal, tényekkel igazolni ezt a változást, de a népfrontcsoport történetének elemzése erre kiváló lehető­séget nyújt Közismert a TTT-nél, a Hazafias Népfront titkársá­gán, hogy a különböző isme­retterjesztő előadások iránt Mihályteleken legnagyobb az érdeklődés. A Hazafias Nép­front a nőtanács és a külön­böző tömegszervezetek által rendezett előadásokon nem ritkaság a 100—150 fős hall­gatóság. A korszerű nagyüze­mi gazdálkodás problémái elveket Szövetkezeti gazdák akadémiája Korábban — még tavaly is — az volt a gyakorlat, hogy a különböző tömegszer­ről is. Kasza Júlia pedagógus lelkes szervező munkájának eredményeként a dolgozók általános iskolájának esti ta­gozatán tanulnak az idősebb mihályteleki dolgozók. Könyvbarátok Esténként amikor véget ért a munka a termelőszö­vetkezetben, megélénkült az élet a művelődési otthonban. A fiatalok a most alakult ci­terazenekarban, vagy a népi tánccsoportban jeleskednek, az idősebbek pedig a könyv­tárban találkoznak. Itt nem­csak a napi eseményeket be­szélik meg, hanem az elolva­sott regényeket is kicserélik. Pataki István nyugdíjas pe­dagógus, a könyvtáros nem győz csodálkozni. Az utóbbi időben igen megélénkült a könyvtár forgalma. A nép­frontcsoport ugyanis könyv­barát mozgalmat indított. Ugrásszerűen megnöveke­dett az új olvasók száma. Főleg az idősebb termelőszö­vetkezeti tagok látogatják rendszeresen a könyvtárat. Csaknem minden héten meg­fordul a könyvtárban idős Kriska Józsefné, Berta La­josné, Krucskó Károlyné, I üselőellátási gondok a külső városrészekben Több szén kerül a TÜZÉP-telepekre — Naponta több vagon tüzelő érkezik vezetek külön-külön szervez- Szűcs András, Ződi Antalné, tek ismeretterjesztő előadá­sokat. Most a népfrontcso­port javaslatára, egységes programot dolgoztak ki a téli hónapokra. Az Üj Elet Ter­melőszövetkezet gazdáinak kérésére szervezték meg a tsz-akadémiát A fiatalabbak és az asszonyok kívánságára a művelődési otthon íoto­szakkört, szabás-varrás és háziasszonyok tanfolyamát indít Farkas Vince és Balla Fe­renc. Megszerették a könyvet Mihály teleken. Most már írókkal is meg akarnak is­merkedni. A kérést meghall­gatva a népfrontcsoport no­vember 20-án író—olvasó találkozót rendez. Erre egy szegedi és egy budapesti írót hívnak meg. Esténként amikor kigyul­lad a fény a mihályteleki ab­A napi munkához nélkü- lakok mögött, napi munka lözhetetlen ismeretek meg- után tanulnak, olvasnak, mű­szerzésén kívül gondoskodott velődnek az emberek. A tu­a népfrontcsoport a hiányzó dás fényei ezek. általános műveltség pótlásá- H. Zs. Emeletráépítés — útelzárás A Horváth Mihály utca és a Széchenyi tér sarkán folyó építkezésről Szeged kellős közepén, Horváth Mihály utca és a Jesen eldöntött Annyi bizo- lálhatő mennyezeti festményt, nyos, hogy nem lesznek amelynek értéke becslés sze­' . '.V ,liohl. olyan gazdag díszítésűek, rint közel 200 ezer forint. Széchényi ter sarican ujaDO m_nt a jelenlegiek az első A közel 2 millió forintos építkezésnek lehetünk szem- emeleten. Viszont ez nem is építkezést a Csongrád Megyei tanúi. A Horváth Mihály ut- lenne célszerű, mert az épület Építőipari Vállalat végzi. Tu­ca egy részét elzárták a köz- stQusa jelenleg annyira nyo- do másunk szerint ennek az úti forgalom elől. Nem kell mott, hogy a további díszítés építkezésnek már be is kel­különösebb szakértelem ah- ezt csak még jobban hangsú- lett volna fejeződnie, viszont hoz. hogy megállapítsuk: a lyozná. Azt tervezzük, hogy csak nemrégiben kezdtek az új kiképzés majd befejezi ezt a stílust az emeletráépítéssel, mintegy feloldja a jelenlegi nyomott­ságot Ezt hangsúlyozza majd szóban forgó házon emeletrá­építés történik, s a munka megkezdése egyáltalán nem gátolja a Fáklya Filmsrinház és a a2 főpárkány ki sarkon levő élelmiszerüzlet ,„ U __ ivartalan működését De kérdés, hogy az emelet­ráépítéshez szükséges-e elzár­ni a közúti forgalom elől egy fél utcát Kiss Mihály az építkezés művezetője ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy az útlezárás szükséges, mert a födémcserével kapcso­latos munkákkal rengeteg anyag lekerül az épületröL Később pedig, amikor meg­kezdődnek az emeletráépítés munkálatai, szintén sok anyagot használnak fel, amit megelőzően tárolni, raktároz­ni kell. — Eddig — mondotta — gátolta a munka ütemét, hogy az első emeleten lakók csak egy héttel ezelőtt köl­töztek el ideiglenes lakásba. A házból a virágüzletet is át kellett telepíteni máshová, hogy az élelmiszerüzlet helyi­séghez jusson, mert egy rak­tárát ideiglenesen át kellett adnia az építkezés céljaira. A megkezdett munkát té­len is tudják folytatni. En­nek során télen végzik ei a födémcserét. Arra a kérdésre, hogy az épület jelenlegi stílusán esik-e csorba, az emeletráépítéssel, a Csongrád megyei tanács ter­vező irodájának mérnöke. Be­szédes Kornél válaszolt: — Hogy az új emeletrész ablakkeretei milyen kikép­zést kapnak, az még nem tel­képzése a jelenlegi, az eredeti lesz az építkezés befejezése hozzá. Erre szintén Beszédes Kor­néltól kaptunk választ — Az eredeti terveket közbejött statikai problémák változtatták meg, a belső át­rendezések, a belső nem várt munkák. Továbbá bizonyos helyiségek felszabadítása is után is. Gondunk az is, hogy szükségessé vált. Ilyenformán megmentsük az építkezéssel az építkezés befejezése csak egyidőben a lépcsőházban ta- jövőre várható. A most folyó tanácstagi beszámolókon a külső város­részekben többen szóvá tet­ték, hogy a tüzelőellátás nem megfelelő, a telepeken nincs választék. A panaszok nyo­mában ellenőrző körútra in­dultunk Balogh Zoltánnal, a városi tanács kereskedelmi osztálya főelőadójával. Utunk első állomása a Jó­zsef Attila sugárút végen le­vő TÜZÉP-telep volt. Ve­lünk egyidőben érkezett 41 mázsa komlói diószén, s ez volt a TÜZÉP-telep összes készlete. Rövid idő alatt el­tűnt a szén az udvarról, hi­szen a vásárlók már régóta vártak rá. Igen keresett itt a háztartási szén. Az elmúlt héten ugyan volt, de koráb­ban már három hónapja nem kapott ilyen szenet a telep. A szénhiányt fával igyekez­nek megszüntetni. Jelenleg az udvaron 30—40 mázsa fát raktároznak, most jelezték egy vagon érkezését. Kere­sett szénféle az iszap is. Saj­nos, ebből nagyon keveset kap a külső városrész. A Jó­zsef Attila sugárúti telep például fél éve nem kapott iszapszenet. A vásárlók szóvá tették azt is, hogy csak első osztá­lyú brikettet hoznak forga­lomba a TÜZÉP-telepen, a másodosztályút csak a nagy telepek kapják. Pedig innen sok nyugdíjas szerzi be téli tüzelőjét, s nekik igazán meg kell gondolniok, hová teszik pénzüket. Petőfitelep TÜZÉP-telepén még rosszabb a helyzet. Fa van bőven, de szén nincs. A felső Tisza-parti telep is most kapott 18 mázsa komlói diót. Kiérkezésünkkor, 11 órakor már egy szem szén sem volt az udvaron. A környék lakói itt is, mint mindenhol a városban, iszap- és berentei szenet kérnek. A vásárlók elmondták, hogy tavasz óta nem megfelelő a telep ellá­tása, nincs választék. A Csongrádi sugárúti TÜZÉP-telepen aránylag kedvezőbb a helyzet. Az itt dolgozók elégedettek az áru­ellátással, csupán az utóbbi hetekben van probléma a vá­lasztékkal. Októberben lig­nit, komlói dió, első osztályú brikett és berentei szén kö­zött válogathattak a vásár­lók. Novembérben magyar és jugoszláv lignit érkezett nagy mennyiségben a telepre. A Bécsi körúti telepen több vagon lignit vár eladás­ra. A környék lakói kezdet­ben idegenkedtek e szénfaj­tától, de rövid idő alatt meg­győződtek előnyeiről, s ma már szívesen vásárolják. Pe­tőfitelepen és a József At­tila sugárúton is szívesen fo­gadnák a lignitet, jobb áru­terítéssel enyhíteni lehetne a tüzelőellátás gondjain. Tapasztalatainkkal felke­restük Fabula Jánost, a Csongrád megyei TÜZÉP igazgatóját, s kértük, adjon választ: milyenek a kilátá­sok, mire lehet számítani. Az igazgató elmondta, hogy Csongrád megye — a látszat ellenére — jól el van látva tüzelővel, mert például idén 1600 vagon szénnel többet adtak el, mint tavaly. Csu­pán egy városban, Hódmező­vásárhelyen 500 vagonnal több szén fogyott el. Az elő­zetes jelentések szerint ja­vulás várható a tüzelőellá­tásban. Jelenleg a TÜZÉP Vállalatnak ugyanis szállí­tási gondjai vannak. A szén pótlására a Csong­rád megyei TÜZÉP tízezer tonna fát kap. A szén érke­zése is folyamatos. Napon­ként 5—6 vagon iszap, lig­nit és brikett érkezik. Saj­nos, készlet nincs. így a be­érkezett szén azonnal eladás­ra kerül. A következő napok­ban nagyobb mennyiségű iszapszenet várnak, Jugo­szláviából pedig jó minőségű lignitet Fabula János közölte, hogy a szén érkezésével párhuza­mosan javítják a külvárosi TÜZÉP-telepek áruellátását is, ós gondoskodnak majd megfelelő választékról. Horváth Lászlóné Átadták rendeltetésének a Makói Redőnygyárat Tegnap, pénteken délután ünnepélyesen átadták ren­deltetésének Csongrád me­gye új üzemét, a Makói Re­dőnygyárat Az ünnepségen megjelent Trautmann Rezső építésügyi miniszter, Brutyó János, az Elnöki Tanács tag­ja, a jSZOT főtitkára, Győri Imre, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának első titkára, Rózsa István, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára is, vala­mint a megye politikai és gazdasági életének több ve­zetője. Az új üzemben 1963­ban 90 ezer négyzetméter fa­redőnyt gyártanak. Kiterjesztik falura is a javító-szolgáltató hálózatot Tanácskozott az OKISZ választmánya Új oktatási formák - fokozódó érdeklődés Idén 2500 KISZ-fiatal tanul a szegedi járásban November első napjaiban nyos formáiban: a Világ tér­a szegedi járás községeiben képe előtt tanfolyam és a is megkezdődik az új okta- KISZ politikai kör két-két tási év a párt- és KISZ-alap- évfolyamának foglalkozásain szervezeteknél. A falusi fia- is több fiatal tanul, mint talság egyre nagyobb érdek- bármikor az elmúlt évek­lődéseel ós kedvvel kapcso­lódik be a KISZ-oktatás kü­lönféle szemináriumainak és köreinek munkájába. Tavaly a járás harminc községében összesen 1760 fiatal vett részt az oktatásban. Az idén a jelentkező száma eddig már meghaladta a 2500-at. Ez több mint 25 százalékos létszámemelkedést jelent. Az érdeklődés megnövekedésé­ben szerepe van annak is, hogy a járási KISZ-bizottság új, speciális szakkörökkel, szemináriumokkal egészítet­te ki az oktatási programot. Igy például 120 résztvevővel Zsombnn és Bordányban filmszeminárium kezdi meg működését. A szeminárium tematikáján 10 nagy sikerű játékfilm sze­repel. A KISZ-oktatás hagyoma­ben. Politikai köröket 15 alapszervezetben, a Világ tér­képe előtt tanfolyamot szin­tén 15 alapszervezetben in­dítanak ezekben a napok­ban. Politikai körön 840, a Világ térképre előtt első ós második évfolyamán pedig 500 fiatal tanul majd. Kisebb községekben a KISZ-esek a pártszerveze­teknél induló oktatásban vesznek részt, összesen mintegy 400 fiatal vesz részt a pártoktatás külön­böző rendezvényein. Az "Ifjúság a szocializmu­sért* mozgalom is sok fiatalt mozgósít. Kisteleken 100, Mó­rahalmon pedig 40 középis­kolás tesz majd eleget eb­ben az oktatási évben a próbák követelményeinek. Emellett idén különösen nagy gondot fordít a KISZ szegedi járási bizottsága ar­ra is. hogy minél több fia­tal képezze magát szakmai­lag is a különféle mezőgaz­dasági szaktanfolyamokon. A szorgalmas felvilágosító mun­ka eredményeképp eddig több mint 500 fiatal je­lentkezett már ezüstkalá­szos gazdatanfolyamra, szakmunkásképző tanfolya­mokra, mezőgazdasági tech­nikumok kihelyezett tago­zataira. A járás állami gazdasá­gaiban és a négy gépállo­máson a KISZ-szervezetek irányításával az idén is meg­szervezik a fiatalok szakmai továbbképzését. Deszken, Kis­kundorozsmán. Kisteleken és Sándorfalvár traktorosképző tanfolyam működik majd a téli hónapokban. A mezőgaz­dasági technikumok kihelye­zett osztályaiban a hallgató­ságnak 40 százaléka a fiata­lok közül került k1 Az Országos Kisipari Szö­vetkezetek Szövetségének vá­lasztmánya pénteken ülést tartott, amelyen Erdős Jó­zsef, az OKISZ elnöke beszá­molt a szövetkezeti mozga­lom időszerű kérdéseiről. A beszámoló elsősorban a la­kosság részére nyújtott javí­tó-szolgáltató tevékenység eredményeit, s továbbfejlő­désének irányait elemezte. A többi között elmondotta, hogy az idén hét százalékkal nagyobb értékű javítómun­kát végeznek és szolgáltatást nyújtanak a lakosság részére, mint tavaly, azonban még ez az eredmény is viszonylag kicsi. Bár egyes szövetkeze­tek túlteljesítették javító­szolgáltató tervüket, másutt elmaradás tapasztalható. A lakosság igényeinek maga­sabb szintű kielégítésére számos intézkedés történt, amelyek már a közeljövőben éreztetik hatásukat. Az idén 500 fiókot és felvevőhelyet létesítettek az országban a javító és szolgáltató szövet­kezetek, a földművesszövet­kezetek pedig ezer helyen kö­töttek szerződést, amelynek alapján a földművesszövet­kezeti boltok gyűjtik össze a lakosság javításra váró hasz­nálati cikkeit. A javító szö­vetkezetek az idén ötven te­hergépkocsit kaptak munká­juk gyorsabb lebonyolításá­ra. A javitó-szolgáltatások ér­tékét jövőre 15 százalékkal, a méretes és egyéb személyi szolgáltatásokat 9 százalék­kal növelik, s 30 százalékkal több építkezési munkát vé­geznek a lakosság számára, mint az idén. Erdős József ezután a szö­vetkezetek egyéb tevékeny­ségeiről, a többi között az exporttervről beszélt, mely­nek végrehajtása sikerrel ha­lad. Az év első háromnegye­dében 1143 millió forint ér­tékű árut készítettek a kis­ipari szövetkezetek exportra, 11 százalékkal többet a ter­vezettnél. (MTI) Olasz magyar kereskedelmi tárgyalások Preti olasz külkereskedel­mi miniszter fogadta Száll József római magyar köve­tet. A megbeszélésen átte­kintették az olasz—magyar külkereskedelem kedvező alakulását. E pozitív értéke­lés ellenére a magyar követ rámutatott Pretti előtt azok­ra a nehézségekre, amelyek az Olaszországba irányuló magyar mezőgazdasági ex­port előtt merültek fel az Európai Közös Piac által élet­be léptetett vámrendszer kö­vetkeztében. Preti kijelentet­te, hogy tudatában van e ne­hézségeknek Két mikrobuszt kap Szeged A statisztika azt mutatja, hogy rendkívül nagy az or­szágban az utazási kedv. A budapesti MÁVAUT összegezte az első tíz hónap adatait, s valóban meglepőek a számok. Január elsejétől október végéig a budapesti MÁVAUT össze­sen 30 705 különjáratot indított, amelyek 4 163 000 kilomé­tert tettek meg, s összesen 1 176 122 utast szállítottak. Kül­földön 427 kocsi járt, így Bulgáriában, Csehszlovákiában, Lengyelországban, a Német Demokratikus Köztársaságban, Romániában és szép számmal Ausztriában is. Sikert aratott az idén az első MÁVAUT-mikrobusz, amely a nyári évadban Balatonfüred—Tihany között járt, a szezon befejezte óta pedig Veszprémben közlekedik. A második mikrobusz Székesfehérvárra került 1963-ban a MÁVAUT 10 új mikrobuszt állit forgalomba, ebből kettőt Sopron, kettőt Szeged, kettőt Debrecen kap, további egyet­egyet Székesfehérvár és Veszprém, kettő pedig "tartalék­ban* marad váratlanul jelentkező igények kielégítésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom