Délmagyarország, 1962. október (52. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-16 / 242. szám
A jemeni csapatok újabb győzelmei ? A barátság jegyében Aki Pasteurt megelőzte ; Előkelőbb hely felé Vasárnapi sportesemények VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 52. évfolyam, 242. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1962. október 16. A kongresszusi munkaverseny az újítómozgalomnak is . lendiiöje Az újítómozgalom fejlődésének — túlzás nélkül állapíthatjuk meg — jelentős időszaka a kongresszusi munkaverseny. Szegeden ezt a fejlődést nemcsak a benyújtott javaslatok száma és a megtakarított forintok összege jelzi, hanem az újítók tapasztalatainak egyre nagyobb mérvű kicserélése is. Például a két nagy szegedi textilüzem: a kenderfonógyár, az újszegedi szövőgyár együttműködésének javításában is igen számottevő az újítók tapasztalatainak kicserélése. Két üzem újítóinak közös javaslata Augusztusban, amikor Szegeden tartották a textiliparági újítási ankétot, az újszegedi üzem főkonstruktőre, Faragó László a többi között elmondotta, hogy a HUNGAROTEX külkereskedelmi vállalat tiszta kócany ágból gyártott ponyvát kér. A rendelkezésre álló fonalból készített ponyvát nem tudják versenyképes áron gyártani, ezért új minőségű fonalra van szüksége az újszegedi üzemnek. Javasolta azt is. hogy a Szegedi Kenderfonógyarhan az újítók bevonásával kísérletezzék ^ ki égy vékonyabb fajta sisal fonal gyártását, amelyet jól tudnak használni majd szőnyegek készítésénél. Az ankétot követő néhány hét alatt a két üzem műszaki dolgozói közösen készítettek egy újítási javaslatot a két feladat megoldására. A szegedi textilüzemekben már rendszeressé váltak az újítási hónapok. Idén júniusban volt ilyen hónap, de most októberben újabbat rendeznek a Textilipari Dolgozók Szakszervezete Csongrád megyei bizottságának javaslatára. Ezzel szeretnék még eredményesebbé tenni a kongresszusi versenyt és hasznos javaslatokat szerezni az 1963. évi műszaki intézkedési terv célkitűzéseihez Külön jutalmak A Szegedi Kenderfonógyarban a műszaki intézkedési terv valóraváltásának mér évek óta szerves részei az újítások. E tervek készítésénél már eleve számítanak az újítók tevékenységére. Külön jutalmakat is tűznek ki az egyes újítási feladatok megoldására. Minden évben egyszer készítenek újítási feladattervet Most ebből is kettő készül az üzemben. A másodikkal az októberi újítási hónap sikerét szeretnék elősegíteni. Most újabb 16 pontban foglalták össze a legfontosabb tennivalókat Természetesen a vállalat vezetősége örömmel fogadja az egyéb műszaki problémák megoldását segítő javaslatokat is. kívánják megoldani. Keczeli Sándor és Kasza György újítása egybevág az éves feladatterv egyik célkitűzésével, és a készáru címkézéséhez ad segítséget. Korábban kis fémtüskére erősítették fel a gyári cédulát, s ezt ezentúl az 14 javaslatot irodákban használatos füzőmondja Joó géppel csinálják. Roppant egyszerű ötlet, s mégsem jöttek rá eddig. Az újítási hónap idején benyújtott és bevezetésre alkalmas újításokat, különösképpen azokat, melyek a feladattervvel összhangban vannak, külön is jutalmazzák. A hónap sikerére mi sem jellemzőbb, hogy eddig már húsz újítás futott be, két hét alatt annyi, mint máskor egy egész hónapban. Az egyik az esztergályosok munkáját könnyíti meg, a másik nehezen beszerezhető anyagot pótol, szóval hasznosak, célravezetők, szükségesek. Így válik az újszegedi szövőgyár újíiási hónapja is a kongresszusi verseny sikerévé. Az újítási hónap fele már mögöttük van. Az ' eddigi eredményekből már következtetni lehet, mit hoz a vállalati konyhára, helyesebben az újítási naplóba és a vállalat kasszájába a második újítási hónap. — Eddig kaptunk György, a vállalat újítási felelőse. Szinte minden napra jut egy. Ezek közül különösen jelentősnek látom Varga Mihály javaslatát, amely a szárazfonó osztályon megfelelő méretű anyaghordó kocsik készítésére hívja fel a figyelmet Rácz László újítása is figyelemre méltó, amellyel a nyomóhengertartók módosítását és a fonóorsók állítási lehetőségének megoldását javasolja. Az újítási naplóba szombaton 4114-es számmal jegyezték be a legutolsó javaslatot. Január elsején még 3892-nél tartottak. Az év első három hónapjában utókalkulált újítások gazdasági eredménye a Szegedi Kenderfonógyárban megközelíti a 400 ezer forintot Ugyanezen idő alatt 56,5 ezer forintot fizettek ki újítási díjként Üzemi újítási kiállítás Félidőhöz érkezett az Üjszegedi Kender-, Lenszövő Vállalatnál rendezett újítási hónap isr ma nyitják meg azt a kiállítást, melyet az üzem és a szomszédos DÉLROST-telep közösen állított össze az 1957 óta megvalósult legjelentősebb újítások bemutatására. Az ilyen jellegű kiállítások mindig hatással vannak az újítómozgalom fejlődésére, s ez valószínűleg most sem lesz másképpen. Bár a vállalat dolgozói az újítási hónap eddig eltelt napjaiban is bebizonyították, hogy tudatában vannak jelentőségével, s a kongresszusi munkaverseny jelentős részének tekintik. Nem kalkulálták még Kasper Frigyesnek és Kapronyai Józsefnek a napokban benyújtott újítását, mert még nem jutottak hozzá, hiszen az elbírálásnál nagyobb körültekintést kívánó, jelentős dologról van szó. Eddig a szövőgépeket meg kellett állítani az áru elvágásakor, s ez időveszteséget jelentett. Ha viszont póthengert alkalmaznak — ahogy az újítók javasolják — folyamatos marad a termelés. Legalább 24 óra takarítható meg naponta a szövőszékek számát és a vágás miatta állásidőket véve figyelembe. Egyszerű ötlet Már az új cérnázóüzemre gondolt a másik két újító, amikor a belső anyagmozgatást is villamostargoncával Tovább emelkedett a Szovjetunió ipari termelése A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának jelentése kilenc hónap tervteljesítési eredményeiről A Szovjetunió ipari terme- 4 millió tonnával, a hengerelt a közszükségleti cikkek gyárlése az 1962-es év első kilenc áruk termelése 3,1 millió tását. hónapjában a múlt év meg- tonnával emelkedett. Vasérc- Teljesítették a munka terfelelő időszakához viszonyít- bői 7,3 millió tonnával, kő- melékenységének emelésére va 9,5 százalékkal emélke- olajból 14,9 millió tonnával, és az ipari termékek önköltdeitt. földgázból 10,7 milliárd köb- ségének csökkentésére előTürkmenisztán kivételével rtiéterrel töbhat hoztak fel a irányzott háromnegyedévi mindegyik szövetségi köztár- föld felszínére, mint a múlt tervet is. A termelékenység saság túlteljesítette a tervet év első kilenc hónapjában, múlt év megfelelő időszakámind az ipar össztermelését, Az erőművek 27 milliárd ki- hoz viszonyítva hat százalékmind a legfontosabb ipari iowatt órával növelték ener- kai emelkedett és az ipari termékek többségének ter- vállalatok tiszta nyeresége melését illetően. yu,^,^^. ^ előzetes adatok szerint tiA nyersvastermelés 3,3 mii- A könnyűipari vállalatok zennyoic százalékkal lett mahó tonnával, az acéltermelés Jelentős mértékben fokozták gasabb. Újabb segítség az alkoholizmus elleni küzdelemhez Számba veszik a megrögzött alkoholistákat Idén júliusban jelent meg ták elleni intézkedésről. A koholizmus ellen küzdők táraz Elnöki Tanács törvény- rendelet alapján azóta Sze- sadalmi bizottsága. Közben erejű rendelete az alkoholis- geden is megalakult az al- néhány nappal ezelőtt az egészségügyi miniszter kiGázvezetékcsere, aszfaltozás az Ogyesszai körúton Újszeged, ez a naüyhatárú városrész tovább szépül, korszerűsödik. Most az Ogyesszai körúton végeznek jelentős és fontos munkákat. Az újszegedi gáznyomásszabályzótól a Székely soron, Rózsa Ferenc sugárúton és Ogyesszai körúton át kicserélik gázgerincvezetéket. Jobboldali képünk az Ogyesszai körúton haladó gázfővezeték cseréjének egy mozzanatát örökítette meg. Hladik János 10 tagú szerelöbrigádja a korábbi 80 milliméter átmérőjű gerincvezetéket 250 milliméteresre cseréli ki. Ezáltal is javul a városrész gázellátása. Teljesen felújítják és aszfaltozzák — amimt lenti képünkön látható — az Ogyeszszai körutat. Ez a munka 3 millió 200 ezer forintba kerül. A körút bizonyos szakaszán földcserét is kell végezni, mert a talaj nem alkalmas korszerű, nagy teherbírású út kialakítására. Az Ogyesszai körút újjáépítése, ha kedvező lesz az időjárás, még a tél beállta előtt elkészül, s átadják rendeltetésének. Hruscsov fogadta Kekbonent Urho Kekkonen finn köztársasági elnök, aki feleségével együtt Hruscsov szovjet kormányfő meghívására a Krim-félsziget fekete-tengeri partvidékén nyaralt, hétfőn délelőtt Moszkvába érkezett. Megérkezése után Hruscsov a Kremlben fogadta a finn állanUpt.. A szovjet kormányfő é™ Kekkonen között megbeszélés folyt l& Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a szovjet Minisztertanács elnöke és felesége vasárnap vacsorát adott Liu Hsziao, a Kínai Népköztársaság moszkvai nagykövete és felesége tiszteletére abból az alkalomból, hogy a nagykövet a kö. cfíjgftohen hazantarilt. z- i ö»| Ifinmríiyiné icbfajl adta a kényszer-elvonókezelésről szóló végrehajtási utasítást Az utasítás nagy segítséget ad a társadalmi bizottság munkájához, amely tegnap megbeszélésre jött össze. Lados László, a bizottság titkára ismertette az egészségügyi miniszter végrehajtási utasítását. Eszerint az olyan egyén, aki alkoholfogyasztással családi életének felbomlását okozhatja, kiskorú gyermekeinek erkölcsi fejlődését hátráltatja, környezetének biztonságát veszélyezteti, vagy a közrendet, illetve a munkahelyén a munkát rendszeresen zavarja, rendelőintézeti kényszerelvonókczclésre kötelezhető. , A kényszer-elvonókezelés elrendelése előtt azonban a társadalmi szervek felvilágosító és meggyőző tevékenysége után lehetőleg el kell érni, hogy az alkoholista önként vesse magát alá az elvonókezelésnek. A továbbiakban kimondja a rendelkezés, hogy a városokban a kerületi egészségügyi főorvosok jogkörébe tartozik az alkoholisták kötelező elvonókúrára történő beutalása. A végrehajtási utasítás ismét megerősítette funkciójában a társadalmi bizottságot. Így sor kerülhetett most már a konkrét munka megbeszélésére. Megállapodtak, hogy az aktívák segítségével a nőtanács, a Vöröskereszt, a tanácsok szociális megbízottai, a rendőrség számba veszi a városban lakó megrögzött alkoholistákat. A bejelentésekkel együtt ezeket az embereket kerületenként öttagú bizottság elé idézik, ahol kellő tapintattal megpróbálják rábeszélni arra, hogy bizonyos türelmi időn belül szokjon le az italozásról, vagy önkéntesen vesse alá magát elvonókúrának. A bizottság javaslata alapján azután a kerületi főorvos intézkedik a továbbiakról, s megfelelő orvosi vizsgálatra utalja az alkoholistákat. Mint a megbeszélésen bejelentették, már meg is alakult az alkoholisták kezelésével foglalkozó orvosi bizottság. Kéthetenként a nőtanácsnál megszervezett jogi bizottságnál elmondhatják sa •aWrnnifr4f ©""hlpmáihitt