Délmagyarország, 1962. október (52. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-14 / 241. szám
Vasárnap. 19(12. október 14. DÉL-MAGYARORSZÁG 77 NAPIRENDEN: A TELEKVASARL4SOK A minap az illetékes kerületi tanács előadója kénytelen-kelletlen elutasított egy építési engedély kérelmet. A kérvényező a Pálíy és a Nyíl utca sarkán vásárolt egy fél telket. Már fel is épített egy mosókonyhát és udvari helyiséget — ám feleslegesen. Le kell bontania az épületeket, mert nem gondolt arra, hogy építkezés előtt hivatalos szervekhez is kell fordulnia. Manapság többször előforduló probléma ez. Városszerte építkeznek — helyesen — az emberek, hiszen van miből. De baj, hogy meggondolatlanul vásárolnak telkeket. Ugyanis a jóváhagyott városfejlesztési terv. nek megfelelően vannak olyan utcák, ahol például csak emeletes házat lehet építeni, vannak olyan területek, melyek építési tilalom alá esnek. S az említett fél telekre a Pálfy és a Nyíl utca sarkán szintén ez vonatkozik. Sok bosszúságtól, csalódástól menekülnének meg az építtetők, ha telekvásárlás és építkezés előtt megkeresnék az illetékes kerületi tanácsot, ahol díjtalan felvilágosítást kaphatnak. Ma paprikafeldolgozó vállalat, holnap élelmiszeripari kombinál A nagyüzemi füszerpapri- — Már elkészült egy gép tója —, hogy mintegy ezer ka-termelés és feldolgozás a hódmezővásárhelyi fém- munkással foglalkoztatunk viszonylag rövid szegedi tör- ipari szövetkezetben, és ki is majd többet. Tehát megketténelmenek sok jelentős ál- próbáltuk — válaszolja Po- tőzzük a munkáslétszámot, lomasa volt már. Az utóbbi Iák Zoltán igazgató. — Még Természetesen a népgazdaevekben a termelőszövetke- néhány konstrukciós változ- sági irányelvek alapján a zetek kialakulásával megte- tatást kell megvalósítanunk, termelésnövekedés egyharremtődtek Szeged környé- s előreláthatóan az idén ezt mad része származik majd kén az igazi nagyüzemi fű- jK munkába állíthatjuk. létszámemelkedésből a többi szerpaprika-termelés keretei. Másfél évvel ezelőtt ír- a termelékenység növakedéMar többé-kevésbé meg is tuk: a tegnapi apró paprika- séből. toltodtek tartalommal e ke- malmok után a ma a moretek: uralkodóvá vált né- dern nagyüzem, de talán Nagyobb fielyre Van hany korszerű termelési nem kell sok idő hozzá, SZÜkseO módszer. Ilyenek a palánták hogy a fejlődés a közeljövő- , . . , langyoságyi nevelése, a ko- ben élelmiszeripari kombi- E szép es nagyszerű tervek rai palántakiültetés géppel, „áttá formálja a Szegedi valora , váltásához azonban a csapadékpótló öntözés stb. Paprikafeldolgozó Vállalatot. nem eleg csak a _vallalati Ebben sokat segítettek a Ez a jövő már erősen ko- akaraterő, leleményesség szegedi kutatók, a Délalföldi pogtat' a gyár kapuján Sőt Helyre ls szükség van, mert Mezőgazdasági Kísérleti In- részben be is lépett a leves- évente több mint negyezer tézet újabb bőtermő. korán porgyártással Már nem áll- vagon arut fogadni, feldolérő, szárazságtűrő, illat- és nak tétlenül, üres gyomor- 8°zni « raktározni, ehhez zamatanyagokban gazdag, ral az év nagvobb részében Pedl§ nem lesz e}eg az üzem nagy szárazanyag-tartalmú a hatalmas szárítógépek mai területe. Valahogy ugy ------- _ ° kellene formálni a városren-fajták kinevelésével. várva a következő év termését A levespor alapanyagán de7-ési tervet, hogy legyen Új sortávolság alkalmazása kivül igen sok exportárut bel>' az Üzem bővítésére a termelnek, milliókat hoznak &z°vetkezet, ut kornyékén. - Szeretnénk rövidesen a népgazdaságnak Szárita- Helyes lenne megvizsgálni: további jelentős lépéssel nak nemcsak paprikát, ha- nem lehetne-e például a kozelóbbre jutni a fűszerpaprika nem karalábét zellert, sár- forgalmat elterelni a mai nagyüzemi termelésének íö- garépát petrezselvmet, s Szövetkezeti útról, a Fovamkéletesítésében - mondja hagymát is. E milliókat hozó közről « ezt a területet atPolák Zoltán, a feldolgozó profilváltozás -szaga- érző- adn' a vállalatnak Ezzel vállalat igazgatója. - Már dik a hagymaszárítás idő- nuntegy megteremthetnénk folynak kísérletek olyan pa- szakában Az egyseges üzemi területet, lántaüftetési módszer és sor- amely ma itt öt telepre tatávolság meghonosítására. Megkettőzik gezódik. amely lehetővé teszi a nö- a miinkáctótczámn! Milyen üzemrészeket akarvényápolásban és a szedés- 3 mi»>"aS.eiSZamOl nak építeni a jövöben? A ben is a gépek alkalmazá- A vállalatnál vastag dosz- távlati terv szerint kell egy sát. Igen alkalmasnak lát- sziéban őrzik a jövő tervét, 24 ezer légköbméter nagysászik az ikersoros termelés, amelynek megvalósításán gú szárítóépületét építeni, Két sor palántát közel egy- már munkálkodnak. A táv- ahová a mai négy szárítómás mellé ültetnénk mint lati terv szerint az idei 6500 szalag mellé klimatizált ahogy ezt már a kukorica- katasztrális hold helyett nyersanyagraktár és 30 e?er termelésnél is több helyen másfél évtized múlva már légköbméter nagyságú félalkalmazzák. ugyanakkor a 6800 katasztrális holdon készáru-raktár, és még sok dupla sorok között szélesebb termelnek fűszerpaprikát. El- más épület kerülne, távolságot hagynánk a gép lenben 1734 vagon helyett A szegedi fűszerpaprikakerekei részére. 2425 vagon termésre számi- termelés és feldolgozás fejA termés feldolgozása is tanak. Burgonyából ma 67 lődésének gazdag múltja és sokat fejlődött. Messze előtte vagonnyit használnak fel. a biztató jelene kirajzolja a jár már a hagyományos ki- távlati tervben pedig már 1216 jövő képét is. A mai nagykészítési módszernek. E vagon szerepel. A sárgarépa- üzem valóban korszerű éleimegállapítás mögött sok feldolgozás 85 vagonról 808 miszeripari kombináttá fejpénz, hozzáértés, lelkesedes, vagonra, a zellergumó pedig lődhet, amely már nemcsak akaraterő húzódik meg Ta 26 vagonról 260-ra nő paprikakészítményeiről, havaly például több mint 7 — Ezt a termelésfelfutást nem sok más konzervipari millió forintot költöttek a úgy akarjuk elérni — ma- gyártmányáról is híres lehet, műszaki intézkedési terv gyarázza a vállalat igazga- Nagy Pál megvalósítására a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatnál. Idén előreláthatólag közel 10.5 millió forintot használnak fel ilyen célra. Eddig az utóérleléshez felfűzték a paprikát, mégpedig j az utóbbi időkig kézzel. Van i már a vállalatnak több főzőgépe. de ezek nem elég termelékenyek, ezért a termés egy részét még mindig kézzel kell fűzni. Kísérleteznek úgynevezett ládás utóérleléssel is. Fedett helyen cserényládákban érlelik a paprikát. Ettől legalább olyan eredményt várnak, mint az eddigi füzéres érleléstől, tárolástól. mert a fűzésnél elkerülhetetlen a zúzódás, amit sok esetben romlás követ. De a ládás érlelés sem tekinthető végleges módszer- 1 nek Kísérleteznek más utóérlelési módszerekkel is. Csipedés géppel Nem is olyan régen, egykét éve a paprikacsövekből őrlés előtt aprólékos kézi munkával távolították el a j nagy kapszaicintartalmú erezetet. Ezt a műveletet köz- j nyelven hasításnak nevezték ! Ettől a nehéz munkától ma már mentesítik a munkásasszonyokat egy házilag szerkesztett gép segítségével. A paprikafeldolgozás nagyobb munkafázisait már gépesítették, csak a csipedés van még hátra. Vajon mikorra várható e művelet gépesítése is? Í j r Pi urogep — hátiziákhan Puszta kézzel a gépfegyverek ellen Geológiai felszerelések Szinte járhatatlan ösvé- a távoli Angolából, a portumoszkvai konstruktőrei elké- nyek vezetnek az őserdő gál gyarmati csapatok irtószítették a világ legkisebb 1 egyik tisztására. A dzsungel hadjáratairól. A katonaságfúrógépét, amely hátizsákban mélyén heves harcok dúlnak nak és a ffírhedt titkosrendszállítható. 1 a négerek és a fehérek kö- őrségnek, a PIDE-nek korAz ország óriási térségeit, zött. Az egyik fél a legmo- látlan hatalma van a gyarigy a nehezen hozzáférhető ; dernebb kézifegyverekkel és maton. Minden négert letajgákat és hegyvidékeket | a dzsungelháború minden tartóztatnak, akiről a legkutató geológusok nagy ér- korszerű vívmányával el van halványabb gyanú is felmedeklődéssel fogadták az új- látva, a másik félnek csak rül, hogy a felszabadító donságot. A hordozható fú- lándzsái, buzogányai és né- fronttal szimpatizál, rógépnek még csak a kísér- j hány flintája van. Sokan egyáltalában nem let, Példányait próbálták ki J A megrohant falu lakói térnek vissza a halálszigetde márts 500 kutato-reszleg , bantu négerek. Puszta kéz. ről, Sao Tóméról, mások Lujelentette be igényét. j ^ harcoinak az életükért, anda börtöneiben tűnnek el A jovo ev elejen egyme- , Tud-ák h asszonyaikat, örökre. Számos szabadságjuleg három gyarban kezdik ! ermekeíket „ könyörtele- harcost szállítórepülőgépekmCg 3 / lurogepeK nül legyilkolják, ha a tárna- tői élve az óceánba dobnak, sorozatgyártását. j dók eliutnak a faiuig Az ahonnan nincs menekülés A fúrógép súlya 14 kilo. } asszonyok is a férfiak olda- Békés falvakat napalmFőleg ntkafem-lelohelyek | !an harcolnak. A falu ked- bombákkal égetnek tel, a feltarasara szolgai. Hét me- vező fekvése nagy előnyt je- környék vizeit kémiai anyater mely kutatolyuk fúrható, ient a négereknek. Külön- gokkal fertőzik meg Az vele. Talaj- és vízminták vé- : ben már rég vége lenne az egyik portugái tiszt kijelentelere egyarant alkalmas, egyenlőtlen küzdelemnek. tetteTeljesítménye óránként 30 * • • méter. Kipróbáláskor a 7 méteres mélységet 12 perc alatt érte el; a gépet két ember kezeli. De a szegényes muníció, „Becslésem szerint 30 ezret lándzsák, szikladarabok sem gyilkoltunk meg ezekből az tartanak örökké ... állatokból... Alig jut el hozzánk hír Sz. szakaszon, A biztonságos közlekedésért MINDENKI ÉRDEKE! A motor- Egyesült Nemzetek Szerve- úton 1 jelentkezünk az újság kerékpár 80 zetének a közúti közieke- hasábjain, egy-egy kéthekilométert déssel foglalkozó albizott- tenként megjelenő, azonos meghaladó sága időnként megdöbbentő rovatcím alatt elhelyezett sebességgel statisztikai adatokat tár a cikkel. Segítséget várunk száguldott világ közvéleménye elé. A minden dolgozótól, minden a Mártély legutóbbi adatok szerint olyan közlekedő embertol, Hódmezé- évente 130—140 ezer halá- aki magáénak tekinti a cévásárhely los áldozata van a szabály- lul tűzött feladatunkat, közötti út- talan közlekedésnek, és Ez a feladat igen sokrétű, amidőn egy csaknem 5 millióra tehető Ahhoz, hogy megnyugtató balra ívelő éles kanyarban azoknak a száma, akik sú- eredményeket érjünk el, vezetője elvesztette* uralmát lyosabban, vagy könnyebben nemcsak a fegyelmezett a jármű kormányzása fe- sérülnek meg. közlekedésre kell megtanílett, és egy fának rohant. Országunk baleseti sta- tani az embereket, és nem Az árokba fordult motorke- tisztikája sem mutat ked- elegendő a széles körű felrékpár kerekei még forog- - . . . . világosító munka, hanem tak, amikor a helyszínre vezo Kepev Nem lenet KO biztonságossá kell tenni érkezők értesítették a men- zömbösen szemléim, hogy ezenkívül a közlekedést a tőket. De a gépjármű uta- például a tavalyi évnek forgalom ésszerű és célirásainak életét már nem minden órájában történt "F08 szabályozásával. Ki menthették meg: BürgerGé- valahf>, „v közlekedési kelV-> küszöbölni a baleseti za a helyszínen meghalt, valaho> ^y Közlekedési gócpontokat megfelelő for* pótutasa, Süli Mihály pedig baleset. Ezek eredmenye- gaiomszervezéssel. műszakiröviddel a kórházba szállí- ként csak a rokkantak szá- lag biztonságossá kell tenni tása után vesztette életét. ma meghaladja a 4500-at, a jármüveket, stb... ValaIgy és ehhez hasonlóan tör- m£g ugyanakkor ezek a mennyi kérdésben várjuk a ténnek a közlekedési bal- balesetek 666 halálos áldó- dolgozók javaslatait, ötleteesetek, amelyek nem rit- zatot követeltek. Ez azt je- és kérjük, hogy ezeket kán a legsúlyosabb áldoza- lenti, hogy naponta két a fenti rovatcím megjelötot követelik. Okai között ember hal meg a kerekek léssel a szerkesztőséghez pedig visszatérően ott ta- aiatt! 1962. év első fél évé- címezve juttassák el hozlálhatók mindig a közle- ben — a megelőző év ha- zánk. kedési szabályszegések. sonló időszakához képest — Az elmúlt napokban jeA közlekedés szakembe- 43 százalékkal növekedett a ient meg a belügyminiszrei és a közlekedésben részt balesetek száma. Megdob- terj valamint a közlekedésvevő százezrek között igen bentő adatok ezek. mert és postaügyi miniszter sok szó esett az utóbbi idő- mögöttük emberi tragédiák együttes rendelete a közúti ben arról, hogy korunk fej- egész sora húzódik. közlekedés szabályairól. Az lődési üteme erőteljesen hat A gépjárműforgalom egy- bj KRESZ számos megolki a közlekedés minden te- re növekszik. 1938-ban köz- dásra és egyben értelmezésutainkon összesen 37 500 re váró kérdést vet fel, PAPRIKATENGER Alsóvároson a hattyastelcpi út mellett már ágasokon pirosodik füzérekben az idei paprikatermés. A füves portán — amely az Üj Élet Termelőszövetkezeté — már temérdek paprika várja a szorgos munkáskezeket. Naponta 40—50 termelőszövetkezeti asszony dolgozik Itt. Azért nem többen — mondják —. mert a kukoricaszedésnél is segédkezni kell. Tombácz István munkacsapatának tagjai -segítséget- is kaptak. Nagymamájukkal néha itt vannak a kis unokák is. Képünkön Tombácz Ildikó válogatja a szép piros paprikacsöveket. rületére, és ez befolyásolja gépjármű közlekedett. Ez- ameUyel annak 'hatálybalS a közlekedesi balesetek. zej SZemben 1961-ben, azaz pése _ ioe3. január 1. — számszerű alakulását is. Az egyetlen esztendőben, több eiőtt ugyancsak foglalkomint 50 000-rel növekedett zunk. Kérjük a közlekedésa gépjárművek száma. Az ben résztvevőket arra is: idén 65 000-rel szaporodik, , ... . „., .. „„„ és azután fokozatosan még írJfk meg' hofiy az UJ ren" több gépjármű kerül for- deletneK mely reszei igegalomba. Az ötéves terv nyelnek leginkább jogmasorán 14 000 új tehergépko- gyarázatot. Minden olyan esi, 3500 új autóbusz, 47 000 kérdéssel amelv kö2érdekü új személygépkocsi és 100 keraesseI' amely kozeraeKu ezret meghaladó új motor- es eredmenyesen segítheti kerékpár, robogó és egyéb elő kitűzött feladatunkat, e kisebb jármű vesz majd lap hasábjain foglalkozunk, részt a közlekedésben Az egyéb jellegű észrevéte. eÁgSS^SS^S "*et Pedig külön levélben a közlekedésben résztvevők válaszoljuk meg. fegyelmezetten, a közieke- Technikai eszközökkel, dési szabályokat betartva .,, . , , , használják a közutakat. A anyagl aldoZat°kkal azonközlekedési szabályok be- ban nem lehet a balesetetartására való nevelés alap- ket elhárítani. Céltudatovető eszköze a balesetei- san közlekedó dolgozó emhárításnak. A különböző , „„ .. . , . berre van szükség az emtarsadalmi es tomegszerve- ° zetek évek óta foglalkoznak berre. aki egyedül kepes arezzel a kérdéssel és széles ra> h°Sy elhárítsa a balkörű társadalmi összefogást ®»«ti veszélyt, megakadáhirdetnek a balesetek meg- l.vozza a családi tragédiákat, előzéséért folytatott harc- eieíét vegye a halálos véghoz. ződésű, s egyéb súyos eredMegyénkben is megalakult ménnyel járó baleseteknek, és működik a Balesetelhá- megóvja a kezére bízott rítási Tanács, melynek fel- társadalmi vagyont, aki feadata, hogy a megfelelő gyelmezett közlekedésével módszereket keresve, irá- segítse annak a feladatnak nyitsa a társadalmi összefő- megvalósítását, amely kögást a közlekedés biztonsá- zös érdeke társadalmunk ga és a balesetek elhárítása minden tagjának, érdekében. A Balesetelhá- Dr. Koy Tibor rítási Tanács nevében ez- közlekedési ügyész