Délmagyarország, 1962. október (52. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-24 / 249. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I í/fwríl.'l' Gyorsan fejlődik az építők központi üzente Szeged egyik leggyorsabban fejlődő üzeme a Csong­rád Megyei Építőipari Vállalat központi telephelye. Itt többek között előgyártó, mozaiklap készítő, gépjavító, la­katos, bádogos, asztalos, ács és villanyszerelő üzem mű­ködik. Ezenkívül öntőcsarnok, szakipari raktárak tartoz­nak a telephez. Most a nagy kazánházon végzik az utolsó "simításokat*. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 52. évfolyam, 249. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1962. október 24. Az Egyesült Államok blokád alá helyezte Kubát A washingtoni kormány eljárása a nemzetközi jog példátlan megsértése Világszerte felháborodással ítélik el a Kuba elleni agressziós lépést Kennedy elnök hétfőn — magyar idő szerint éjfélkor •— beszédet, tartott az ame­rikai rádióban és televízió­ban. Bejelentette, hogy az Egyesült Államok szigorú vesztegzárat rendel el min­den, bármely kikötőből ér­kező, Kubába tartó hajóra, "amely támadó célú fegyve­reket* visz magával, és "Visszafordítja* ezeket a hajókat Hidegháborús be­szédében az amerikai elnök kijelentette, hogy "szükség esetén ezt a vesztegzárat ki­terjeszti más típusú rako­mányokra és szállítóeszkö­zökre is*. Ezt a provokatív Intéz­kedést, amely a nemzetközi Jog súlyos arculcsapása, bejelentette: megerősítették a guantanamói amerikai tá­maszpontot Kubában, kivon­ták onnan a szolgálatot tel­jesítő személyzet hozzátarto­zóit, más katonai egységeket pedig riadókészültségbe he­lyeztek. összehívták az Amerikai Államok Szerve­zetének tanácskozó testüle­tét, azzal az ürüggyel, hogy a nyugati félteke "biztonsá­gát veszély fenyegeti*. Egy­idejűleg a Biztonsági Tanács rendkívüli összehívását is kérte az amerikai kormány. Az amerikai elnök e pro­vokatív lépések bejelentése után azt hangoztatta, hogy kész részt venni bármely találkozón, vagy bármilyen fórumon történő megbeszé­lésen, amely a jelenlegi fe­szültség szempontjából sze­rinte hasznos lehet Végül felhívást Intézett Kuba népéhez és durván beavatkozva e független or­szág belügyeibe, lényegében felkelésre szólította fel a törvényes kormány ellen. A szovjet kormány nyilatkozata A szovjet kormány nyilat- ket azzal igyekszik igazolni. kozatában aláhúzza: Ken­nedy elnök ezeket a példát­Kennedv azzal tetézte, hogy lanul agresszív cselekedete­Évi 450 millió kilowattóra energiát lehet termelni a tiszai vízlépcsőkkel Sokakban felvetődik az ag­gódó kérdés; tavaly is nagy volt a szárazság, az idén is sok kárt okozott az aszály vajon nem jár-e mind sú­lyosabb következmények­kel a vissza-visszatérő vízhiány? "Az igények növekednek, de víz van elég.* Ez a mondat tegnap hangzott el Tiszalö­kön, ahol az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság tartott helyszíni szemlével egybe­kötött sajtótájékoztatót az öntözés helyzetéről és lehető­ségeiről. Budavári Kurt, az OVF vízhasznosítási osztá­lyának vezetője az idei ön­tözési eredményekről szá­molt be Elmondta, hogy a reméltnél jóval nagyobb mértékben növekedett az ön­tözött terület, a tervezett 282 ezerrel szemben több mint 300 ener hiúdon öntöztek rendszeresen eb­ben az évben. Ez másfél milliárd forintér­tékű töblettermést eredmé­nyezett. Az Alföld vezet — itt van az öntözött terület 77,2 szá­zaléka. A Dunántúl aránya az 1960. évi 15-ről 20 év alatt 30 százalékra növek­szik, tehát az itteni kedve­zőbb lehetőségeket kihasz­nálva, fokozódik a fejlesztés üteme, de továbbra is meg­marad az Alföld elsődleges­sége. — A földrajzi adottságok miatt a legnagyobb gond és fel­adat a Tisza-völgyi Igé­nyeknek eleget tenni — mondta dr. Kertai Ede, a főigazgatóság főosztályveze­tője. — A Tisza völgye az ország csapadékban legsze­gényebb területe. A szántóföldek 60 százalé­ka tartozik a Tisza vízgyűj­tő területéhez. Természetes készletből nem tudják kielé­gíteni az igénveket, ezért tárolókat kell építeni ame­lyek közül leggazdaságo­sabbnak a tiszai vízlépcsők meder- és hullámtéri táro­lói mutatkoznak, öt vízlépcsőnél 400 millió köbméter vizet gyűjthetnek össze, 1980-ig szükség lesz a második és a harmadik víz­lépcső, a hozzájuk tartozó tárolók, valamint a Tisza— Körös-csatorna megépítésé­re. A Duna—Tisza-csatorna ugyancsak gazdaságos len­ne vízpótlásra. — A Tisza-völgyi öntöző­rendszerek megvalósítása az egész népgazdaság érdeke — hangsúlyozta dr. Kertai Ede. — A szerteágazó csatornák lehetőséget adnak az ipar­telepítésre, a Tisza-csatorná­zás, a víziutak fejlesztésé­nek alapja, s a vízlépcsők­nél évi 450 millió kilowatt­óra energiát lehet termelni. A Tisza-völgyi vízgazdálko­dási feladatok nemzetközi témákat is felvetnek, ame­lyeket a szomszéd országok­kal együttműködve kell megoldani. A KGST-ben már meg is indult az ilyen irányú munka. hogy Kuba állítólag veszé­lyezteti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát A szovjet kormány Ismé­telten felhívta minden or­szág kormányának és a világ közvéleményének figyelmét arra a békét veszélyeztető politikára, amelyet az Egye­sült Államok folytat a Ku­bai Köztársaság irányában. Áz Egyesült Államok elnö­kének nyilatkozata azt tanú­sítja, hogy az amerikai im­perialista körök semmitől sem riadnak vissza, hogy kí­sérletet tegyenek egy szuve­rén állam, az Egyesült Nem­zetek Szervezetének tagja megfojtására. E cél érdekében még a há­borús katasztrófa szakadé­kába is készek dönteni a világot. Minden ország népének vi­lágosan kell látnia, hogy az Amerikai Egyesült Államok, amikor egy ilyen kalandba bocsátkozik, lépést tesz a termonukleáris világháború kirobbantása felé. Az Egye­sült Államok arcátlanul láb­bal tiporva az államközi ma­gatartás nemzetközi normáit és az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának elveit, jogot formál magának (Folytatás a 2. oldalon.) Az ENSZ ünnepén # Szatymaz a tanulás lázában ijlB) Újabb árucikk § OTP hitelakcióra # A gyümölcsösök „varázslói" Gronrko Berlinbe érkezett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter az ENSZ közgyűléséről hazatérőben kedd délelőtt a Német De­mokratikus Köztársaság fő­városába érkezett. Gromiko tárgyalt Walter Ulbrichttal, az NDK állam­tanácsának elnökével és dr. Lothar Bolz külügyminisz­terrel. Kazánház az égbe nyúló keménnyel Felállított és felállításra kerülő betonsilók Nagyarányú útépítések, útjavítások az /. kerületi tanács költségvetésében Tegnap délelőtt a Haza­Népfront nagytermében tartotta ülését az I. kerületi tanács. Az első napirendi pont az 1963. évi költségve­tés és a városfejlesztési terv­javaslat ismertetése volt, Az I. kerületben ebben az évben is jelentős összeget fordítottak az utak megjaví­tására, az 1963. évi költség­vetési terv azonban még ennél is nagyobb összeget biztosít az I. kerületi utak korsze­rűsítésére. Befejezik a Bérkert utca kor­szerűsítését, a Marostői, Bér­kert, Déryné utcák ós a Kö­zép fasor által határolt te­rületen nyíló új utakat közművesítik, és a Tisza jobb partján levő földutakat kikövezik. Jelen­tős összeget terveztek az L kerületi bölcsődék, óvodák felújítására, bővítésére is. A költségvetési és város­fejlesztési tervjavaslat is­mertetését több órás élénk vita kö­vette. Csikós Rudolf a szegedi utakról beszélt. Kérte a szak­igazgatási szerveket: ne csak beruházási össze­get, hanem kapacitást is biztosítsanak, hogy az utak minél előbb testet is. így a forgalom akadozó vá, lassúvá válik. Most például, mivel az At­tila utcában és a Mikszáth Kálmán utcában építkezés folyik, a Mérey utca rossz úttestére terelődött! át a for­galom. Piros István arra figyel­meztette a tanácsülést, hogy gondoskodjanak az Ogyesz­szatelcpcn felépülő házak lakóinak megfelelő bölcső­de és óvoda biztosításáról. elkészüljenek. Ötott BéLa, az Nagy vita alakult ki akörül. építési és közlekedési állan­dó bizottság elnöke az új­szegedi utak elhanyagoltsá­gáról beszélt. Javasolta, hogy a felbontott utcákból szár­mazó anyagokkal sokkal nagyobb tervszerűséggel gazdálkodjanak, jobban takarékoskodjanak, mint eddig. Többen szóvá tették: helyes lenne már a klinikákhoz vezető utat rend­hogy az Újszegeden épülő bölcsőde, óvoda emeletére la­kásokat akarnak építeni. Többen azt tartották helyed­nek, hogy az egész épületet hagyják meg a gyermekek­nek, 6 a lakásokat, amelye­ket az iskolában lakó peda­gógusok kapnák, másutt építsék fel. A tanácsülés vé­gül úgy határozott, hogy ezt a javaslatot tüzetesebb ki­vizsgálásra a szakigazgatási LAKÓHÁZ (Liebmann felv.) Korszerű építési megoldásokkal újabb szép lakóház készült el Szegeden a Kárász utca és a Dugonics tér sarkán. A négyemeletes, tetőteraszos épületben 33 egy- és több szobás lakás van, a földszinten pedig üzletsort, valamint gyógyszertárat rendez­nek majd be. Az új épületbe a műszaki átadás után hamarosan beköltöznek a la­kók. Ezzel párhuzamosan az üzlethelyiségeket, valamint a gyógyszertárat is berendezik behozni. Dr. Bencze György javasolta, hogy az építkező- szervekhez továbbítja, seknél ne foglalják el azépí- A tanácsülés végezetül az tök az egész úttestet. Sajnos, 1962-es tanév eredményeit és Szegeden csaknem minden az új tanév feladatait vitatta építkezésnél lezárták az út- meg. Vita az ENSZ-ben kínai képviseletről Az ENSZ-közgyűlés ked­den folytatta a vitát a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogai helyreállításának kérdéséről. A kedd délelőtti ülésen el­sőnek felszólaló Jamos Bar­rington burmai küldött rá­mutatott, hogy a Kínai Nép­köztársaság kormánya az egyetlen jogos képviselője a több mint hatszázmilliós kí­nai népnek. Hangoztatta; ah­hoz hogy a világ eredménye­sebben oldhassa meg a leg­fontosabb nemzetközi prob­lémákat, helyre kell állítani a Kínai Népköztársaság tör­vényes jogait az ENSZ-ben. Winiewicz külügyminisz­ter-helyettes, a Lengyel Nép­köztársaság képviselője erő­teljesen támogatta a Kínai Köztársaság ENSZ-UgsagáL Hasonlóképpen szólalt fel Malaszekera ceyloni kül­Cwtt is. Nyomda- és papíripari konferencia Budapesten Kedden Technika hazai és szakember Budapesten, • a Házában ötszáz kétszáz külföldi részvételével megkezdődött a papír- és nyomdaipari műszaki egye­sület nemzetközi műszaki­tudományos konferenciája^ amelyet háromévenként rendeznek meg. Földi Lász­ló, a könnyűipari miniszter első helyettese nyitotta meg a tanácskozást. A háromna­pos konferencián tizenhét ország szakértői vitatják meg a papírgyártás és a nyomdatechnika fejlesztésé­nek, kérdéseit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom