Délmagyarország, 1962. október (52. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-19 / 245. szám

8 DéL-MAftrAltORSZAG Pernek. 1962. október 19. ZoiHcLehv IDO JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás péntek estin: növekvő felhőzet, északon néhány helyen futó esővel. Megélénkülő nyugati szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken 12—15 fok között. 1982. október IS., péntek HUSZONÖT ÉVE halt meg Ernest Ruthcrford (1871—1937) Nobel-díjas an­gol fizikus, a radioaktivitás egyik fölfedezője, az első atommaghasitás létrehozója. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Az utazás. Pe­tófi-beriet. Vége körülbelül 10 orakor. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK MÚZEUMBA KERÜL A SÁRKÁNYOS VASCIMEB Gyulán él Fejes Bertalan, az ország egyik leghíresebb mű­lakatos mestere. A ma 81 éves mesternek 150 tanuló volt egykor keze alatt. Az öreg mülakatos — aki még mostanában is dol­gozgat — arról nevezetes, hogy a varrógéptől kezdve a sebészeti müasztalig és a toronyóráig mindent megcsinál. Az ő kezemun­kéját dicséri a gyulai zeneiskola és tanácsháza díszes vaskapuja és balkonja. Egyik remeit munkája, két tüzes nyelvet öltő ma­dártestű vassárkány is, melyek készítéséhez 50 évvel ezelőtt kezdett hozzá abból a célból, hegy az utcán kiakasztja mesteri cégtábla ját tartó címerének. A címercsinálás félbemaradt, és most, 81 éves korában, elhatározta: befejezi a szobornak is be­illő vas-remekmüvet, hogy a helyi múzeumnak ajándékozza. — Építési tilalmat rendel- MA ÉS HOLNAP UJABB tek el Dobogókő egész te- TANÁCSTAG-BESZÁMOLÓK az edző ___ Mit vár a mérkőzéstől •"cqyesüle,i ve'c'6 a tatéitos ? rületére. Erre azért volt SZEGEDEN szükség, mert a jövő évben Ma, pénteken délután ' lkészitlk üdülőhely rész- HM letes rendezési tervét a kö­NUDISTA A BÁRPULT MÖGÖTT Az Egyesült Államokban, egy vetkező helyeken tartanak be­számolót a városi és kerületi tanácstagok: Ot Orakor az Élelmiszeripari Technikumban Tombócz Imre, Hámori Ede és Zsódos Sándor. A móravárosi iskolában Zöldi floridai vendéglő tulajdonosa Imréné ördögh Pélerné és dr. képtelen alkalmazottat kapni Du<j^s Béla. vendéglői büféjének pultjához. Hat órakor „z ifjú Gárda Ezen nem ls lehet csodálkozni, otthonban Lovászi Imre és JU­mlvel az a kikötés, hogy ok- lmre> hét órakor pedig tóber 28-an az amerikai nu- a Radnóti uteai italboltban Ko­disták társaságanak évi köz- vács Vince, Szécsi Júzsetné és Fólián fás a hídról - Fáklya' Syulesén, amelyet ebben a ho- Csonka lstyán. fél P A torrodé visszalő 6 te telben rendeinek "neg, a tel- IIolnaPi szombaton este hat 8 órákor: Bekerítve^— Híradó véí?lre „ »lkalmazottoak 6rakor a békctelepi iskolában Mozi: Magyar Híradód" Afrika ™h* nélkül keU 'elszolgálnia. büszke fa. Barlangrajzoktól az ELTITKOLTAK ABC-lg, Szárnyas hajó, 4. Sport- A BORTERMEST híradó, u. HllAghiradó. A szegedi pénzügyőrség eljá­Siklós János, Zina Miklós, Bán­it Ferencné, Almási János, Soós Károlyné és Lajos Sándor, m ^^ ^^ 5 ugyanebben az időpontban a Tömörkény" i." Művelődési Te- rást ""indított Parragt Józsefné Kertészeti vállalatnál Berebecz — - — ^^^^^HHÍ^^M ' Béla, Otott Béla, Hörömpő Jó­zsef te Balta Ferenc számol be 7 érakor: Sikoly az utcáról. Angol film. rem, Petőritelep, III. u. 6 óra- Szeged. Rókusi feketeföldek kor: Az Ígéret földje. Magyar te Hegyi Józsefné Sándorfalva, film. 10 éven alul nem ajánlott. Mátyás utca 12. szám alatti választolnak. — Ságvári telepi Művelődési Ott- termelők ellen. Nem jelentették roEG. Es ELMEORVOSOK hon 7 órakor: Szabad szél. be bortermésüket, s a hely- NAGYGYŰLÉSE Szovjet film. Korhatár nélkül szinl ellenőrzés során is le ajánlott, — Dugonics Mozi 5 te akarták tagadni. — Fiatal irék te festőmü- Idegelme-szakcsoportjának vészek találkoztak szerdán nagygyűlése csütörtökön ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Október 13-től 20-ig este 6 órától reggel 0 óráig (vasár­te ünnepnap nappal ls) első­segély te nehézen és esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula ál- rsONAKA7rww% la ml állatorvos. Lakása: Parti- CSONAKAZOTO zán utca 7. Telefon: 26-94. Az állatorvos kiszállításáról • hívó fél köteles gondoskodni. KIÁLLÍTÁS Tóbiás György szegcdi festő- llprendszéren keresztül beveze- előadás az Építők Művelődési művész retrospektív kiállítása a tik ide a Rákos-patak vizét. Itt Otthonában, Kossuth Lajos su­Horváth Mihály utcai képtár- már most is jó néhány nedvessé- gárút 53., október 19-én pánté­ban délelőtt 10-től délután 6 get kedvelő hatalmas fa áll: ken 6 órakor óráig. ezeket mint kis szigeteket meg­hagyják. ami emeli majd a __.„„...„ ,„„.„™Ji — A MARATONI FODRA- hely festőiségét. A tó partjára sl otthon vezetősége folyó hó SZAT uj bajnoka az angliai lu- presszót építenek, téli-nyári he- 20-án este 8 órától reggel 4 toni. Melvyn Shead asszony, lyiséggel. A víz mélysége a óráig „Regruta"-bálat rendez. Hetvenegy óráig dolgozott 199 városligeti tó mintájára mind- Belépődíj 8 Ft. Kitűnő zene és önként jelentkező modell ha- össze mteíél méteres lesz, csó- büfé. Fellép Kiss Gyula tánc­ián. nakázásra kiválóan alkalmas. dalénekes. Az Orvos-Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezete Pavlov kez­este a városi KISZ-bizott- dödött a Magyar Tudományos ság klubtermében. Baráti Akadémián. A magyar szakor­beszélgetésen ismerkedtek vosokon kívül a nagygyűlésnek meg egymás problémáival, s mintegy másfél száz külföldi mérlegelték annak lehetősé- vendége is van. gét, hogy a Jövőben szoro- _ Erdészeti szemináriumot sabb kapcsolatot létesítse- rendeztek Sopronban. Az elő­nek egymással. adások-1 a magyar diákokon kívül dán. svéd, finn, német, bolgár, jugoszláv, román és A GÖDÖLLŐI ALSOPARKBAN csehszlovák főiskolások ls hall­Uj színfoltja lesz a gödöllői gatták. Alsóparknak a csónakázótó. x Szülők Akadémiája L elő­A kijelölt terület alját kavics adás. Társadalmunk fejlődése és szűrőréteggel látják el te zsi- üj iskolarendszerünk címmel 1 !«ifl/ győzelmet várok, már csak azért is, mert ha nyerünk, akkor már véglegesen be­biztosítottuk bennmaradá­sunkat az NB I-ben ... FARAGÓ JÓZSEF DR., a SZEAC kosárlabda-játé­kosa: — Vasárnapi ellenfelünk a TF lesz. A testnevelési fő­A hét végén a labdarúgó- sohasem volt, s így nem na- jönnek Szegedre, mert baj­bajnokságokban ismét teljes gyon ismerjük ellenfelün- nokok szeretnének lenni. Mi fordulót bonyolítanak le, ket. Jól ismerjük azonban a a legjobb csapatunkkal ál­NB l-es kosárlabda-mérkő- Juta-pályát, mert egyidőben, iunk ki, és amint említettem zés, röplabda- és tekemér- amikor a dorozsmai pályát a nagy mérkőzésen 5:3-as kőzés is lesz Szegeden. A betiltották, ott játszót gazdag sportműsor résztve- (jl vői, a csapatok edzői és ve­zetői az alábbiakat mond­ták a mérkőzésekkel kap- _ csolatban. A l ^ A ORCZIFALVT ISTVÁN, a SZEAC edzője: — Jól ismerem a Győri ETO-t, hiszen mielőtt Sze- tunk... Most aránylag ^ ^ ^ __ gedre jöttem volna, a győri könnyebb mérkőzéseink kö- kskVlárok" "ellen""az'utóbbi csapat edzője voltam. Na- vetkeznek, bar ez a lófej e- években Szegeden és Bu­gyon küzdenek majd a va- zés nem egeszen helyt al- dapesten is „undig nyer­sárnapi mérkőzésen, mert lo, mert a mezőny a megyei tüpk Nálunk most egy ]tia szerintem az egyik pontot bajnoksagban is nagyon ­haza akarják vinni. Bizo- kiegyensúlyozott. Minden­nyára védekezni fognak, s esetre a Ruhagyár ellen i ^ w io „ szeretnék megakadályozni, győzni szeretnénk mert az lyes mert szükség van a hogy gólt rúgjunk. Mi is fel- első hat kozott ott akarunk fiataiításra_ A TF enen a készülünk a találkozóra, s lenni... bízom a fiúkban. Nem aka- PAPP ISTVÁN, runk csalódást okozni a sze- az SZVSE tekecsapatának gedi szúrkolóknak ... játékosa: BÁNÁTHY JÁNOS DR, — A múlt vasárnap Bu­a SZAK edzője: dapesten nyertünk, s ezért - A két szomszédvár ta- bizakodással készülünk az visszaesés tapasztalható, mert edzőnk sok fiatalt sze­repeltet, de ez így is a he­legjobb játékot kell nyújta­nunk, hogy győzzünk. Szo­ros küzdelem, jó mérkőzés várható... * ZSIGA RÓZSI, a Kender röplabda-játékosa: i-i, -• „A, „,;„ Újpesti Dózsa elleni talál- — Az új bajnokságban lalkozoja eddig meg mm- kozóra Most jdehaza szeret_ ^g egyszer győztünk, egy­dig élvezetes és érdekes , , , . nénk megismételni a leg- szer pedig kikaptunk. Va­riirr mn utóbbi 5:3-as győzelmet, bár sámapi ellenfelünk, a Va­ellenfelunk az UTC most ej; & bajnokjelölt lilákkal sas Dinamó nem legyőzhe­« szemben nagyon nehéz lesz. tetlen. A csapat játéka ja­maban van, de a megyei Amjnt Budapesten hallót- vul, cs ezért nyerni szeret­ti győzelmi reményekkel nénk... kosán állunk ki. mert Fő­Kilenc csapat futott edefig tovább így játéka bizonytalan... MOLNÁR ANTAL, az UTC szakosztályvezetője: Harminckét csapat ^é. második fordui6ba. A tre — Csapatunk biztatóan telévej _ nyolc csoportban vábbjutottak között van a kezdte el a bajnoksagot, de _ szeptemberben kezdődtek Ferencváros együttese is. A most hullámvölgybe került mpg az I962—63 évi labda- kiírás értelmében az első Három hete mar egy goL rúgó vásári Városok Kupa forduió győztesei — csooort­sem rúgtunlu B^nk benne, ^jmei. Eddig csaknem J®?*"". ' hogy a jatek fokozatosan harminc mérközést játezot. lukon belül - meg ez evben feliavul. es a javulást mar tek ^ ^jjg,,,- CSapat ki- lejátsszák a második forduló 3 -S,ZA£- fie,n harcolta" a továbbjutást a mérkőzéseit, nenk. Döntetlen koruli ered­mény várok ... ySSMK =S=0=B=0=K=B=H=N= — Szegeden vasárnap a Ma Szegedj EAC II.—Sze- ségkutató edzéseket tart. Az Ruhagyárral, a Juta-palyan gedf Honvéd megyei férfi SZVSE szakosztálya a Gu­merkozunk. Bajnoki merko- ké»iiabda-mérkőzés lesz az tenberg atcai általános ke­zesünk egymás ellen ttiég Ady téren délután 4 órai ányiskolában tartja edzéseit. kezdettel. kedden és pénteken este 7 * órától. A Dózsa ökölvívó­* tanfolyamára, Radnóti Giro­Az ökölvívás fejlesztese názjunl tornatcrmében ked. érdekében a Szegedi Dózsa den ^ csjitörtökön este tél és a Szegedi VSE is tehet- 7-től lehet jelentkezni. Előadás után filmvetítés. Belépődíj 2.— Ft. x Figyelem! Vasutas Művelődé­a VYK első fordulójáből ApwUi\deté&ck OTF-hitelre is áru­sltunk bútorfélesé­geket. Bővebb fel­világosítása az üz­letben adunk. Bizo­mányi Áruház, Sze­ged. 71874 173-ös fekete Jawa Igényesnek eladó. Erd.: vasárnap de. 9—12 között. Sze­ged, Csáktornyái u. 12. X72M9 Baktóban 540 n-öl gyümölcsös eladó. Erd. 3—5 óra kö­zött. Vasasszentpé­ter u. J/c, felső csengő. X17234 Gyermektelen há­zaspár albérleti szo­bát keres. „Nem igényes" jeligére hirdetőbe. 72252 Szoba, konyhás. — házfelügyelői laká­som elcserélném — hasonló főbérletiért. özv. Dicső Lajos­né, Kossuth Lajos sgt. 23. 17455 Néprádió, üveges aj­tó, politúros asz­tal eladó. Kk.-do­Készpénzért is vá­sárolunk rádiót, — fényképezőgépet, — kar- te zsebórát. Bi­zományi Aruhaz — Szeged. 71874 Alig használt fehér zománcozott, há­romlángü gáztűz­hely eladó. Jakab Lajos u. 10., 12. ajtó. 72276 Príma állapotban levő Wartburg sze­mélygépkocsi eladó. Kistelek, Molnár Já­nos u. 22. Tornán József. 72327 Szőlöprte, 250-es daráló, borezlvaty­tyú, 1000 kg mérleg eladó. Erd. Tábor u. 7/b. z 17370 11000 km-t futott piros Danúvla el­adó. Kistelek, Kos­suth tér 1. 17459 110 kilós, 160 kilós lüzlalt hússertések eladók. Újszeged, Közép fasor 76. 17490 Pásszínt, hetőt keresek meg­vételre. Erd. Szaty­mazi u. 10/b (Hát­só épület). 17482 DK> könyvszekrény, televíziós szekrény, rekamlé-polc, író­asztal készén Har­mofí asztalosnál, — szétszed- Szent György tér •5. . 1787 Nagyon közelellős, 7 éves tehén eladó. Farkas u. 6. 17476 Kombinált szekrény eladó, részletfizetés­re is. Mikszáth K. u. 12., festőműhely. 17479 Kifogástalan Berva Moped motorkerék­pár eladó. Juhász Gyula u. 14. 17463 Aron alul eladnám Újszeged, Olt utca 8. szám alatti két­szobás, alápincézett, jókarban levő tágas magánházam. Egy­szobás. szép kis la­kás kell. X17461 Ház eladó. Do rozs­ma, Ady Endre u. 4. Erd. Dorozsma, Zrínyi u. 19. X17337 Eladó rádió, bő­rönd, dunyha, — konyhaasztal. Po­rozsma. Deák F. u. I zsonyl Ignác u. 5„ 4. szám. 17469 I I. em. 1. 17488 Ház nagy kerttel, lakáscserével, vagy az egész ház élet­járadékkal eladó. — Erd. vasárnap de. 9-du. 3-ig. Újsze­ged, Bérkert u. 58. 72270 Egy keményfaháló és két politúros szekrény eladó. Somogyi B. u. 5. Wartburg 1960-as — áron alul sürgősen eladó. Veres gumi­javító, Kisíelek. 72344 Albérleti szoba fér­finek azonnalra ki­adó. Hétvezér utca 56. 17477 250-es ktskerekü Ja­wa jó állapotban éladó. Kk.-dorozs­ma, Kossuth u. 41. 17495 Fehér zománcos te vaskályha, üvegvit­rin eladó. Párizsi krt. 38/b, cipész. 17485 Egy darab lebon­tott cserépkályha el­adó. Pacsirta utca 13/a. 17494 RAkuson egy OTP­ház egyszoba, kony­hás lakásátadassál eladó. Erd. Bécsi krt. 2—4/a. F. 2. 72355 Moszkvics, 402. prí­ma állapotban el­adó. Sándorfalva, Sztálin u. 35. 72337 Két egyetemi hall­gatónő külön bejá­ratú albérletet ke­res. „2323" jeligé­re hirdetőbe. 72336 Uj Moszkvics ga­ranciás, sürgősen eladó. Megtekint­hető vasárnap 14 órától 17-ig. Mérey u. 13. Erd. Tüdő­gondozó portáján. 72340 Házmestert állást sürgősen elvállal­nák. Lakás szüksé­ges. „Száraz" Jel­igére hirdetőbe. 72338 445-ös Skoda jó ál­lapotban eladó. — Megtekinthető Sze­ged, Zászló u. 7. szám. vasárnap 13 órától 5 óráig. X72347 Idős házaspárt, — vagy Idősebb sze­mélyt eltartanánk lakásért vagy há­zért. Középkorú há­zaspár. Csendes ott­hont szeretnénk. — „Nem bánja meg" jeligére hirdetőbe. 72339 Bőrkabátját már most alakíttassa, ja­víttassa vízhatlan, bőrpuhító festéssel 40 éve fennálló mű­helyemben. Csordás bőrruhakészltő mes­ternél, Szent Mik­lós utca 7. Felső­városi templom mö­gött. X71974 Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet nálam. Falus bélyegkereske­dés. Kelemen utca. X16595 Eladó modern kony­habútor, kombinált szekrény, rekamié, íróasztal, politúros háló. Hunyadi tér 5/a. 17406 Veszek használt, jó állapotban levö bú­torokat a legmaga­sabb áron. Pappál István zsibárus Sze­ged, Mikszáth Kál­mán u. 19. X72222 Csütörtöki sporteredmények RÖPLABDA VB: Férfi döntők Moszkvában: Szovjetunió—Japán 3:2. Csehszlovákia—Brazília 3:2. Lengyelország—Jugoszlá­via 3:0. Románia—Kína 3:2. Női mérkőzés a 9—14. he­lyért: „ _ Magyarország—NSZK 3:0, 5. Eiőre Kijev. SPORTLÖVÖ VB, KAIRÖ: Férfi koronglövés, csapat: 1. Szovjetunió. Női koronglövés, egyéni: 1. Guericina (szovjet). Labdarúgás: Santos (brazil)—Racing Pa­ris 5:2 (1:1). A VÁROSI LABDARUGO­BAJNOKSÁG ALLASA L Honvéd 8 22: 5 10 ft, Baktól Tsz ( 21: 6 • 3. Postás 5 9: 3 3 4. Juta 8 10: 6 K 5. Előre 6 13: 8 7 8. MEDOSZ 7 9:11 7 7. Igazságügy 8 12:11 6 ft Lemezgyár 7 10:12 8 ft Helyiipar 8 9:17 4 ML Mihálytelek 7 6:41 —• Szputnyik gyer­mekkocsi eladó. — Hunyadi János sgt. 39., HL em. 11. — SzélL 72358 Családi ház átadás­sal, fizetési kedvez­ménnyel eladó. Bé­ketelep, Hosszú u. 6. 17194 Magánházban levő szép szobát adok, szoba, konyha, — spelzos száraz la­kásért Megegye­zünk. Ördögh, Áp­rilis 4 útja 47. sz. 17491 Újabb kedvezmények Utz-lagoknak és egyéni termelöknek Tenyészérett kocát kaphatnak hitelbe, melynek az árát két fialásból leadandó 6 db 40 kg-on felüli süldő árából kell visszatéríteni. A bevemhesült kocára 3 q, a süldők felneveléséhez újabb 3 q takarmányt kapnak. leszerződött, saját vemhes kocára 150 kg, a szaporula­tából átadásra vállalt süldőkre, valamint a süldőnevelé­si akcióban leszerződött 8—20 kg-os malacokra dara­bonként 50 kg takarmányjuttatás jár. A szerződött süldők átvételi ára 17,50—18,— Ft/kg. A hizlalásra átszerződött süldőkre még ez»n felül 150 kg takarmányt kaphatnak állami áron. Mielőbb kössön szerződést az Al latforgalmi Vállalat H 61286 helyi felvásárlójával. Zsombói Földmüvesszüvet­kezet 3. sz. vegyesboltjá­ba egységvezetőt keres. Havi forgalom 98— 35 ezer Ft között. Fizetés tiszta Jutalékos. Jelentkez­ni lehet a fmsz irodán, Z9ombón- X17474 18—40 éves korig férfi segéd­munkásokat. valamint kövezőt felvesz a Szegedi Kenderfonógyár. 1722S Fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy drága jó édesapa te nagyapa, GYÖRKÉI LAJOS életének 96. évében rövid szenvedte után meghalt. Temetése f. hó 20-án 13 órakor lesz a református temető ravatalozó] ábóL 3832 Gyászoló család Kukoricamorzsolási te szárítási munkálatokra a szegedi, hmv.-helyi, szen­tess és makói kirendelt­ségeink segéd* munkásokat keresnek felvételre. Csongrád Megyei Malom­Ipari és Terményforgalmi Vállalat, Szeged 71441 Köszönetet mondunk a ba­lástyal te szegedi jó is­merősöknek, akik édes Jó anyuskánJc, özv. NÉMETH SANDORNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és vlrágado­mányaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. 72350 Gyászoló gyermeket Ezúton mondok köszönetet mindazoknak a rokonok­Ytak. barátoknak, ismerő­söknek, akik szeretett édes­apám, i<L FÖDI VILMOS temetésén megjelentek, részvétüket, nyilvánították, virigadományaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. 17484 Fődi család Fájdalmas szívvel tudat­juk, hogy feledhetetlen férjem, apánk, testvérünk, rokonunk, SERÉNY GÉZA folyó hó 17-én 58 éves ko­raban, súlyos szenvedte után meghalt. Temetése f. hó 20-án délután 13 óra­kor lesz a Dugonics-teme­tő ravatalozójából. 3833 Gyászoló család HOGYAN TIPPELJÜNK? MTK—Vasas x Szombathely—Újpest 2 x Komló—Dorog 1 x Szeged—Győr 1 Tatabánya—Salgótarján 1 Budafok—Csepel 2 x Szállítók—Székesfehérvár x MAV-DAC—Dunaújvárosi x DEAC—Ganz-MÁVAG 1 Bp. Spartacus—Kecskemét x Genoa—Torino 1 2 Milán—Internazionale 1 2 A pótmérkőzések sorrend­ben: 1, x, 2, x. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magy St Szocialista Munka­párt Csongrád megyei és szeged városi bizottságának lapja Megjelenik hétfő Kivételével mindennap. Szerkeszd a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lökös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 35-35, 30-03 Éjszakai telefon: 35-08 Kiadja a Csongrád Megyoá Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér V Telefon: 35-00, 31-18. (Beküldött kéziratot nem őrzőn® meg te nem adunk vissza.) A lapot nyomja • Szegedi Nyomda vállalat Szeged, Kárász utca 9. Tart,'»ztlk a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési díj egy (hónapra 11 Ft. Elöflzethetéí bilRtthr. postahivatalai) ás fcó»

Next

/
Oldalképek
Tartalom